Eger, 1872 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-21 / 47. szám

November 21-én 1S72. XI. éri folyam. Előfizetési dij : Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám 5 ft — kr. 2 ft 50 kr. 1 ft .Hl kr. — 45 kr.­­ 12 kr. 47. szám. Gr E R Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért : minden 3 hasálozott pettt sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Kiadó-hivatal; a lyceumi nyomda, ki a fizetéseket elfogad : a szerkesz­tős­ég ( Szé­chenyi-utca 84. sz.) J­e­n­t­s­c­h G. könyvkereskedése s 'minden k. posták >va al Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő , egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. Gyakorlati politika. — Országgyűlési tanulmány Visontaitól. — III. Sincerisáljunk ! Az elégedettség kétségen kívül egyik pártnál sem vert gyöke­ret. A baloldal elégedetlen sok oknál fogva. Elégedetlen már először azért, mert „természete” elégedetlennek lenni, másodszor, mert kisebbség, harmadszor és századsz­or, mert mindinkább vezetik nemcsak számszerinti kisebbségre szoríttatás által, hanem elégedet­len főleg azért.— s ez fáj nagyon — mert a Deákpárt alkotásai és épületének szilárdsága napról-napra több embert ábrándít ki s nyer meg a józan gyakorlati politika táborának, a Deák pártnak. A Deákpárt viszont elégedetlen azért, mert nem úgy folynak a dolgok, amint szeretné, hogy folyjanak ; mert az alkotás műve las­sabban halad, mintsem lehetne s kívánatos is volna arra, hogy azon számos mulasztás, mely századok liftre, helyre­ hozva, s az elmara­dott nemzet a haladottabbak vonalára emelkedhessék, s emelke­dett légyen. De elégedetlen számos hazafi azért, mert valóban sok visszás­ság az, amit tűrnie, szenvednie kell még ma, amin segíteni alig lehet, s ha lehet is, számos akadályán az útban,mely ha közelebbről szem­­ü­gyre vétetik, oly természetű, hogy ámbár hatalmunkban lenne azt utunkból eltávolítani, kérdés: tanácsos-e még most bántani s nem marad-e az elhengerizett akadálynak nagyobb akadályt képező nyilt sebe az elhárítás után, mint a minő seb maga az akadály? Sok visszásság származik azon rögtönzött és rohamos hala­dás gyors és kimélytelen lépéseiből, melyek pedig ha jól szemügyre ves­szük sorsunkat és állapotainkat, aligha történhetnének másként csendesebben, vagy kevesebb hátrán­nyal; tetemes kárt hátramara­dást okoznak egynek-másnak, míg sokan azt hiszik, hogy talán más­ként intézve, elosztva vagy rendezve kevesebb kárral és hátrán­nyal több előnyt és hasznot lehetett volna elérni. Mindig eszembe jut ilyenkor, hogy könnyebb a végrehajtott cselekvényeket megítélni, megrostálni s azt mondani, hogy nem így, hanem amúgy kellett volna tenni, — mint valamely cselekvényt kez­deményezni és az első előállítást végrehajtani; — röviden : könnyebb kritizálni, mint alkotni. Elégedetlen a szabad gondolkodású, szabadelvű hazafi, miért­­hogy a vallás-szabadság detail-törvényei nem hozatnak meg; miért­­hogy a kötelező polgári házasság oly elkerülhetlen intézménye oly soká késik? miérthogy a vallás­egyenlőség postulátumai nem tör­­vényesittetnek ; a katholikusok vallás ügyei nem rendeztetnek ? stb. Elégedetlen más részről e dolgokkal szemben a clerus, mely e kérdések nagyon is gyors vagy tán kelleténél mélyebbre ható megol­dásától méltán tart ; m­ig másfelől egyrésze e kérdések megoldási irányát is perkorreseálja, s legjobban szeretné azokat úgy megfejteni, hogy a kecske is jó lakjék, meg a káposzta is megmaradjon; legna­gyobb része pedig — legyünk őszinték, — annyira nem tudja, hogy miképen és hogyan volna már legjobb, hogy szinte fél arra csak gon­dolni is, miszerint a megoldás majd rendre kerül, mert annyira nincsen tájékozva, vagy annyira el van lévegezve okoskodása, hogy már maga a megoldás gondolata a rosz megoldás bizonyosságát állítja szeme elé s azt hiszi, hogy ha már úgy nem lesz és lehet, mint régen volt, akkor okvetlenül roszabb lesz! — Azt tudja, érzi, látja, tapasztalja, hogy annyira meg van ingatva némely dolog, miszerint úgy, ahogy most van, valóban nem maradhat, hogy ezen dolgok állapotai már alig­­alig tűrhetők, s hogy nagyrészben tarthatlanok, — hogy a megfej­tés halasztása napról-napra nagyobb rést üt még oly bástyákon is, melyeknek eddig több védői voltak, s most napról-napra fogynak, és mégis félve gondol azon időre, mikor bekövetkezik a válság és szint kell vallani. Beszéljünk nyíltan, tárjuk fel sebeinket, s akkor a gyógyulás is lehetővé lesz, — ha eltitkoljuk, elburkoljuk saját szemeink előtt is a létező bajokat, oly tüzet táplálunk a létező rozzant állapotok ha­muja alatt, melynek egyszerre váratlan felcsapó lángjai között aztán az is meggyűl, — s mielőtt mentésére gondolhatnánk, — elhamvad, amit fentartani, megőrzeni akartunk s óhajtunk. Amint e tárgyban, úgy sok másban is tetemes reformok küszö­bén állunk, s ez tartja az emberek nagy részét különféle irányban kellemetlen remegésben. Az egyik fél, hogy így, a másik fél, hogy amúgy itt ki a rendezés ! szólani nem mer, tépelődik, s lesz belőle „aggódó hazafi“, laudator temporis acti, lesz belőle a létező­ és alakulóra folyvást neheztelő, s kígyót békát kiáltó, az elégedetlen­ségnek magvát önkéntelenül hintő elkeseredett maicontentus, ki a társadalomnak fekélye, mételye, a rendezett állapotok megszületé­sének, meghonosulásának legkártékonyabb ellensége. Országszerte akármerre fordulunk, ugyanazon hang, ugyanazon elégületlenségi symptomák. A mezei gazdának kiállhatatlanul magas a napszám, a rósz cseléd, a rendőrtelen állapot, „ez a sok gazember s törvény­tipró tolvaj”, s nem vigasztalhatod azzal, hogy nincs igaza, mert nem mondhatod neki, hogy bizony a napszám méltányos, a cse­léd jó, mezei rendőrségünk tökéletes, sőt mi tűrés-tagadás, azt kell mondanod, hogy körülbelül igazsága van. ■ A városi lakos panaszkodik, hogy minő drága a szállás, a szál­lásból­ fölemészti feli­­ jövedelmét, aztán még ha volna választása, hogy drága pénzén alkalmatos és oly beosztású szállást kapna, mely igényeinek megfelel, isten neki! de hát azt kell elfogadnia, amelyik épen üres ! A főzőnő 12—15 irtot kér, aztán egy jó rántás­levest sem tud jóformán megfőzni, ne adj isten, hogy tisztességes ebédet készíteni legyen képes. A mesterembertől, ha valamit készíttetsz, nem győzöd kivárni, míg elkészül, az is méreg­drága, és még hagyján, ha jó volna, de si­lány rongy! — Szeretnél ellentmondani, de nem lehet, mert hát amit ez a barátod beszél, az is nagyban és egészben tagadhat­­lan tény. Panaszkodik az iparos, a gyáros, egyik ezért, másik azért,­­ panaszkodik a pap, panaszkodnak hívei, s aztán egyiknek is igaza van, a másiknak is, és egyiknek is lehetne segíteni a baján, meg a másikat is meg lehetne nyugtatni. A paraszt­ember meg panaszkodik, hogy hát fiát meg kis­lá­nyát erőnek erejével iskoláztatják, s aztán a fiát viszik katonának. No már ennek nincs oka panaszkodni, mert ezen osztálynak arany­kora van, most szerez többet, mint álmodhatta valaha, s gondolkodik felőle az állam anyagi és szellemi tekintetben, hogy embert neveljen gyermekeiből ! De hogy országszerte és az emberek minden osztályában, a tár­sadalom minden rétegében van nemcsak szórványosan, de sűrűn el­helyezve panasz és panaszló, elégedetlen és elégedetlenkedő, aggo­dalmas és aggódó hazafi, az kétséget nem szenved. Ne keressük, mennyire jogosultak e panaszok, aggodalmak és elégedetlenkedések, de állapítsuk meg azt, ami való, hogy a pana­szos, aggodalmas, féltékeny elégedetlenkedés a levegőben van, s a társadalom el van telve ezen levegő rétegeivel. Csoda e ilyenkor aztán, ha bármely esemény, mely a minden­napi tespedésből mézet, az újságnak ingerlő zamatát ígéri, felkelti a közfigyelmet? A conservativ párt, mely 1847-ben hatalmas csapatot vezetett

Next