Eger, 1872 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1872-11-21 / 47. szám
November 21-én 1S72. XI. éri folyam. Előfizetési dij : Egész évre . Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám 5 ft — kr. 2 ft 50 kr. 1 ft .Hl kr. — 45 kr. 12 kr. 47. szám. Gr E R Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért : minden 3 hasálozott pettt sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. Kiadó-hivatal; a lyceumi nyomda, ki a fizetéseket elfogad : a szerkesztőség ( Széchenyi-utca 84. sz.) Jentsch G. könyvkereskedése s 'minden k. posták >va al Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő , egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr. Vidéki hirdetéseket elfogad Mosse R. Bécsben. Gyakorlati politika. — Országgyűlési tanulmány Visontaitól. — III. Sincerisáljunk ! Az elégedettség kétségen kívül egyik pártnál sem vert gyökeret. A baloldal elégedetlen sok oknál fogva. Elégedetlen már először azért, mert „természete” elégedetlennek lenni, másodszor, mert kisebbség, harmadszor és századszor, mert mindinkább vezetik nemcsak számszerinti kisebbségre szoríttatás által, hanem elégedetlen főleg azért.— s ez fáj nagyon — mert a Deákpárt alkotásai és épületének szilárdsága napról-napra több embert ábrándít ki s nyer meg a józan gyakorlati politika táborának, a Deák pártnak. A Deákpárt viszont elégedetlen azért, mert nem úgy folynak a dolgok, amint szeretné, hogy folyjanak ; mert az alkotás műve lassabban halad, mintsem lehetne s kívánatos is volna arra, hogy azon számos mulasztás, mely századok liftre, helyre hozva, s az elmaradott nemzet a haladottabbak vonalára emelkedhessék, s emelkedett légyen. De elégedetlen számos hazafi azért, mert valóban sok visszásság az, amit tűrnie, szenvednie kell még ma, amin segíteni alig lehet, s ha lehet is, számos akadályán az útban,mely ha közelebbről szemügyre vétetik, oly természetű, hogy ámbár hatalmunkban lenne azt utunkból eltávolítani, kérdés: tanácsos-e még most bántani s nem marad-e az elhengerizett akadálynak nagyobb akadályt képező nyilt sebe az elhárítás után, mint a minő seb maga az akadály? Sok visszásság származik azon rögtönzött és rohamos haladás gyors és kimélytelen lépéseiből, melyek pedig ha jól szemügyre vesszük sorsunkat és állapotainkat, aligha történhetnének másként csendesebben, vagy kevesebb hátránnyal; tetemes kárt hátramaradást okoznak egynek-másnak, míg sokan azt hiszik, hogy talán másként intézve, elosztva vagy rendezve kevesebb kárral és hátránnyal több előnyt és hasznot lehetett volna elérni. Mindig eszembe jut ilyenkor, hogy könnyebb a végrehajtott cselekvényeket megítélni, megrostálni s azt mondani, hogy nem így, hanem amúgy kellett volna tenni, — mint valamely cselekvényt kezdeményezni és az első előállítást végrehajtani; — röviden : könnyebb kritizálni, mint alkotni. Elégedetlen a szabad gondolkodású, szabadelvű hazafi, miérthogy a vallás-szabadság detail-törvényei nem hozatnak meg; miérthogy a kötelező polgári házasság oly elkerülhetlen intézménye oly soká késik? miérthogy a vallásegyenlőség postulátumai nem törvényesittetnek ; a katholikusok vallás ügyei nem rendeztetnek ? stb. Elégedetlen más részről e dolgokkal szemben a clerus, mely e kérdések nagyon is gyors vagy tán kelleténél mélyebbre ható megoldásától méltán tart ; mig másfelől egyrésze e kérdések megoldási irányát is perkorreseálja, s legjobban szeretné azokat úgy megfejteni, hogy a kecske is jó lakjék, meg a káposzta is megmaradjon; legnagyobb része pedig — legyünk őszinték, — annyira nem tudja, hogy miképen és hogyan volna már legjobb, hogy szinte fél arra csak gondolni is, miszerint a megoldás majd rendre kerül, mert annyira nincsen tájékozva, vagy annyira el van lévegezve okoskodása, hogy már maga a megoldás gondolata a rosz megoldás bizonyosságát állítja szeme elé s azt hiszi, hogy ha már úgy nem lesz és lehet, mint régen volt, akkor okvetlenül roszabb lesz! — Azt tudja, érzi, látja, tapasztalja, hogy annyira meg van ingatva némely dolog, miszerint úgy, ahogy most van, valóban nem maradhat, hogy ezen dolgok állapotai már aligalig tűrhetők, s hogy nagyrészben tarthatlanok, — hogy a megfejtés halasztása napról-napra nagyobb rést üt még oly bástyákon is, melyeknek eddig több védői voltak, s most napról-napra fogynak, és mégis félve gondol azon időre, mikor bekövetkezik a válság és szint kell vallani. Beszéljünk nyíltan, tárjuk fel sebeinket, s akkor a gyógyulás is lehetővé lesz, — ha eltitkoljuk, elburkoljuk saját szemeink előtt is a létező bajokat, oly tüzet táplálunk a létező rozzant állapotok hamuja alatt, melynek egyszerre váratlan felcsapó lángjai között aztán az is meggyűl, — s mielőtt mentésére gondolhatnánk, — elhamvad, amit fentartani, megőrzeni akartunk s óhajtunk. Amint e tárgyban, úgy sok másban is tetemes reformok küszöbén állunk, s ez tartja az emberek nagy részét különféle irányban kellemetlen remegésben. Az egyik fél, hogy így, a másik fél, hogy amúgy itt ki a rendezés ! szólani nem mer, tépelődik, s lesz belőle „aggódó hazafi“, laudator temporis acti, lesz belőle a létező és alakulóra folyvást neheztelő, s kígyót békát kiáltó, az elégedetlenségnek magvát önkéntelenül hintő elkeseredett maicontentus, ki a társadalomnak fekélye, mételye, a rendezett állapotok megszületésének, meghonosulásának legkártékonyabb ellensége. Országszerte akármerre fordulunk, ugyanazon hang, ugyanazon elégületlenségi symptomák. A mezei gazdának kiállhatatlanul magas a napszám, a rósz cseléd, a rendőrtelen állapot, „ez a sok gazember s törvénytipró tolvaj”, s nem vigasztalhatod azzal, hogy nincs igaza, mert nem mondhatod neki, hogy bizony a napszám méltányos, a cseléd jó, mezei rendőrségünk tökéletes, sőt mi tűrés-tagadás, azt kell mondanod, hogy körülbelül igazsága van. ■ A városi lakos panaszkodik, hogy minő drága a szállás, a szállásból fölemészti feli jövedelmét, aztán még ha volna választása, hogy drága pénzén alkalmatos és oly beosztású szállást kapna, mely igényeinek megfelel, isten neki! de hát azt kell elfogadnia, amelyik épen üres ! A főzőnő 12—15 irtot kér, aztán egy jó rántáslevest sem tud jóformán megfőzni, ne adj isten, hogy tisztességes ebédet készíteni legyen képes. A mesterembertől, ha valamit készíttetsz, nem győzöd kivárni, míg elkészül, az is méregdrága, és még hagyján, ha jó volna, de silány rongy! — Szeretnél ellentmondani, de nem lehet, mert hát amit ez a barátod beszél, az is nagyban és egészben tagadhatlan tény. Panaszkodik az iparos, a gyáros, egyik ezért, másik azért, panaszkodik a pap, panaszkodnak hívei, s aztán egyiknek is igaza van, a másiknak is, és egyiknek is lehetne segíteni a baján, meg a másikat is meg lehetne nyugtatni. A parasztember meg panaszkodik, hogy hát fiát meg kislányát erőnek erejével iskoláztatják, s aztán a fiát viszik katonának. No már ennek nincs oka panaszkodni, mert ezen osztálynak aranykora van, most szerez többet, mint álmodhatta valaha, s gondolkodik felőle az állam anyagi és szellemi tekintetben, hogy embert neveljen gyermekeiből ! De hogy országszerte és az emberek minden osztályában, a társadalom minden rétegében van nemcsak szórványosan, de sűrűn elhelyezve panasz és panaszló, elégedetlen és elégedetlenkedő, aggodalmas és aggódó hazafi, az kétséget nem szenved. Ne keressük, mennyire jogosultak e panaszok, aggodalmak és elégedetlenkedések, de állapítsuk meg azt, ami való, hogy a panaszos, aggodalmas, féltékeny elégedetlenkedés a levegőben van, s a társadalom el van telve ezen levegő rétegeivel. Csoda e ilyenkor aztán, ha bármely esemény, mely a mindennapi tespedésből mézet, az újságnak ingerlő zamatát ígéri, felkelti a közfigyelmet? A conservativ párt, mely 1847-ben hatalmas csapatot vezetett