Eger, 1877 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-08 / 45. szám

355 Levelezés. T­i­s­z­a­v­i­d­­é­k. okt. 30. 1877. T. szerk. ur! Becses lapja legutóbbi számában közlött gyön­gyösi levélből vehettünk csak tudomást arról, hogy megyénk min­den részében élénk agitatiók indultak meg a legközelebb megej­tendő tisztujitás érdekében. Bármennyire kell is örülnünk az élénk érdeklődésnek, mely kezdi áthatni a közönség minden rétegét, mégis leverőleg kezd ránk hatni azon tudat, hogy a megye leggazdagabb, és mondhatnék legintelligensebb része, a Tiszamellék az, amelyet a hangadó me­gyei coryphaeusok csaknem teljesen mellőzni szándékoznak, s melynek vitális érdekeit „rólunk nélkülünk“-féle módon akarják elintézni. Nem akarok szemrehányást tenni sem az úgynevezett Fü­ged­­vármegyének, sem nem szándékozom recriminatiókba bocsátkozni a vén Mátra egynémely ősi kastélyainak a megyétől folyton tá­vol élő lakói szerfelett nagy befolyása miatt, mely majdnem az ő akaratuk ellenére provokáltatik folyvást; de mindenesetre sérelem ránk nézve az, hogy számítva távolságunkat a megyei székhelytől, mely sokszorozódik a közlekedési vonalak roszasága miatt, min­ket, a Tiszamelléket oly kevés figyelemre méltatnak akkor, midőn életérdekeink vannak kérdésben. Előrebocsátva azt, hogy eltagadhatlanul legjogosultabbnak tart­juk azon intézkedést, hogy minden vidék vagy járás saját tisztvi­selőit önmaga jelölje ki, méltányos és igazságos eljárás lenne az is, hogy eme kijelölések az összes bizottmányi tagok kölcsönös megállapodása mellett respectálhassanak is. Végre nem mulaszthatjuk el­követésre méltó például ajánlani egy nagy alföldi város szokásos eljárását, melyet tisztviselőinek megválasztása körül eddig követett, mely az illető városnak eddig­­elé fényes gyakorlati hasznául bizonyult be. A kérdéses város atyái ugyanis tisztviselőiket rendszerint azon városrészből újították meg, mely leginkább el volt hanyagolva, melynek érdekei leginkább mellőzve voltak. Miután pedig az önérdek a legélénkebb sarkan­tyú, s miután a helyi viszonyok alapos ismerete legnagyobb és legbiztosabb tájékozottságot nyújt, azt his­szük, nálunk sem veszne kárba, ha a megye vezértisztviselőjéül ezúttal például egy t­i­s­z­a­vidéki birtokos választatnék meg, mert ez esetben bizto­sak lehetnénk arról, hogy mind a tiszai védgátak, mind a porosz­lói töltéshez hasonló utak nagyobb gond és figyelemben részesül­nének ; — hat év múlva azután szívesen szavaznánk egy m­á­t­­rai birtokosra, hogy hasonló módon reparálja a csehit, vagy pétervásári völgyeket, utakat és patakokat, melyek habár még nem egészen járh­atlan vonalak, de szintúgy élénk gondosko­dást igényelnének, mint a mi útjaink és gátjaink. Alföldy. *) Heti szemle. Széll K. pénzügyminister a képviselőház okt. 30-iki ülésében terjesztette elő, hosszas exposé kíséretében, az 1878-ik évre készí­tett költségvetést. E szerint a rendes kiadások a jövő évre össze­sen 233.471,080 frtal,­­ a bevételek pedig 217.136,242 frttal vannak előirányozva. Hozzáadva e hiányhoz a fedezésére szüksé­ges kölcsön kamatait (800,000 frt) és levonva belőle a pénzügymi­­nister által kilátásba helyezett jövedelememelkedést, az 1878-ra elő­irányzott deficit 15.634,833 frtot teszen. E deficit jóval kisebb, mint a megelőző évek hiányai (21,61 millió frt), azonban, ha tekintetbe ves­szü­k, hogy az 1876-ra 15, és a jelen évre 22­­ ä millió frttal előirányzott deficitek is megütötték a 30 milliót, nem nagy okunk van az előirányzott hiány aránylagos csekély volta fölött örvendeni. Parlamentünkben a héten a bankügyi vita folyt, s bár a kér­dés minden oldalról megvilágítva, az ellene s mellette szóló érvek százszor el voltak mondva, sok képviselő nem állhatott ellen szíve vágyának, hogy az ország színe előtt egy parlamenti beszédben exáment tegyen financiális tudományából. Ez az oka, hogy bár a bankügy országos fontosságú, életkérdés ránk nézve, a fölötte el­húzódott vitatkozás nemcsak meddővé, de utóbb fölöslegessé s unalmassá is vált. Minthogy a vámegyezmény az osztrák-magyar birodalom és *) Közöljük e levelet egész terjedelmében, habár tendentiájával nem mindenben érthetünk egyet, amennyiben a tisztviselők választásá­nál csupán az összes megye, s nem egyes részeinek partiális érdekei kell, hogy legyenek irányadók és elhatározók. Szerk. ... 12 óra volt éjjel, midőn gazdámmal kiültünk egy ke­­reszt-útra. Ő szorgalmasan három papir­kört rakott le a földre, kék, veres és zöld írással. Azután meggyujtott öt gyertyát, négyet letett a világ négy tája felé, ötödiket kezébe vette és egy nagy börtáblájú könyvből kezdi: — Én, jámbor halandó, Michael Obrestu, rendelem, parancso­lom neked Ad­el negyedik nagy fejedelem a Lucifer nevében, aki másként Belzebub, Sátán, Nadanniel, Bludohn, — rendelem, paran­csolom neked az alvilág fejedelmei : Behemoth és Leviathán nevé­ben, — Uricus a kelet-, Paymon a nyugat-, Egyn­a éjszak- és Amaymon a dél­ királya nevében, — Samael a tűz, Ararel a jég, Arael a víz és Mahazael a föld fejedelme nevében*).-------— Egyszerre azonban csörögni kezd az út melletti bokor, s rö­vid bőgés után egy hatalmas állat rohan elő vérben forgó sze­mekkel. Gazdám nyugodtan tesz egy cserépfazékban levő parázsra valamit, és az átkozott bűzt terjesztő edényt kezdi csóválni az előt­tünk egyszerre megálló bika felé, suttogva figyelmeztetve engem, hogy ha életem kedves, a körből ki ne lépjek. E­közben az állat felocsúdva bámulásából, s felingereltetve a vísz, és edény­csóválás által, egy óriási ugrással gazdám mellett terem, szarvára kapja, és dobja fel a levegőbe. Az volt az esés! — A bika ugyan, miután orrát meglehetősen felhasitottam, kar­dom elöl megszaladt, — de gazdám azért élte fogytáig meg fog maradni azon hitben, hogy ő látta Ad­elt, s másnap minden beteg­sége mellett erősité nekem, hogy a megidézett gonosz szellemnek azért volt hatalma belépni a körbe, mert a második kör betűit nem bárány, hanem kecske­vérrel irta. . . . Miután igy demonstráltam Valpurga tántnak, hogy a mi esésünknél csakugyan létezhetik még nagyobb is, hagytam őt to­vább kávézni, és mentem Flóra mellé. Oh, Flóra, mily kedves teremtmény voltál te­­ mni kár, hogy később mégis .... de erről majd később szólunk. . . . Soha sem hittem azt, hogy midőn két beszélő közül mindkettő egyszerre beszél — megérthetik egymást. Akkor tapasztaltam ! Ha egy repetier-órában a negyed- és óra­verő rúgóját felhúz­zuk, s egyszerre kimozdítjuk mindkettő mellől a regulázó fogas­kereket — származik egy concert, milyen noch nie dagenesen. így voltunk mi, csakhogy mi talán még most is folytatnék, ha egyszerre Walpurga tánt véget nem vetett volna a maga. — Flórácska, megyünk haza, tudod, hogy korán otthon kell lennünk Wittachban — szavaival. — Csak annyit mondjon még — susogom a szép lányká­hoz — melyik nap lesznek otthon ? — Holnapután, — felesé­g és tova lenge. . . . Ugyan kérem az urakat, kik rebus-fejtéssel vesztegetik az időt, kegyeskedjenek megfejteni a következőt is : Hétfőn bál van, vagy más ilynemű ruharontó mulatság, mely tart reggeli 4 óráig. Midőn reggel 4 órakor véget ér, azt mondja egy szép hölgy egy seladonnak, hogy „holnapután.“ Már most ezen „holnapután“ alatt a következő szerdát, vagy csütörtököt kell-e érteni? Kegyetek haboznak ? — Épen úgy voltam én is! Még most sem tudom, mit teendő lettem volna, ha véletlenül kezembe nem kerül a háziak egy 10 kres naptára, (innen datálódik előszeretetem az olcsó naptárak iránt) melyben meg volt nyomtatva ékes betűkkel Valpurga csütörtökre. Tehát a névestély szerdán lesz, ami azon idő szerint nem „holnapután“ volt ugyan, de azért eloszlató minden kétségemet. (Folytatás köv.) *) Ha valakinek kedve volna a citatiót megtanulni, tessék meg­szerezni az 1849-en Scheible által Stuttgartban kiadott „Doktor Johan­nes Faust's Magia“-t. A gyertya már csaknem percét égeté, és még sem jelent meg a kincs­hozó.

Next