Eger, 1877 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1877-11-08 / 45. szám
355 Levelezés. Tiszavidék. okt. 30. 1877. T. szerk. ur! Becses lapja legutóbbi számában közlött gyöngyösi levélből vehettünk csak tudomást arról, hogy megyénk minden részében élénk agitatiók indultak meg a legközelebb megejtendő tisztujitás érdekében. Bármennyire kell is örülnünk az élénk érdeklődésnek, mely kezdi áthatni a közönség minden rétegét, mégis leverőleg kezd ránk hatni azon tudat, hogy a megye leggazdagabb, és mondhatnék legintelligensebb része, a Tiszamellék az, amelyet a hangadó megyei coryphaeusok csaknem teljesen mellőzni szándékoznak, s melynek vitális érdekeit „rólunk nélkülünk“-féle módon akarják elintézni. Nem akarok szemrehányást tenni sem az úgynevezett Fügedvármegyének, sem nem szándékozom recriminatiókba bocsátkozni a vén Mátra egynémely ősi kastélyainak a megyétől folyton távol élő lakói szerfelett nagy befolyása miatt, mely majdnem az ő akaratuk ellenére provokáltatik folyvást; de mindenesetre sérelem ránk nézve az, hogy számítva távolságunkat a megyei székhelytől, mely sokszorozódik a közlekedési vonalak roszasága miatt, minket, a Tiszamelléket oly kevés figyelemre méltatnak akkor, midőn életérdekeink vannak kérdésben. Előrebocsátva azt, hogy eltagadhatlanul legjogosultabbnak tartjuk azon intézkedést, hogy minden vidék vagy járás saját tisztviselőit önmaga jelölje ki, méltányos és igazságos eljárás lenne az is, hogy eme kijelölések az összes bizottmányi tagok kölcsönös megállapodása mellett respectálhassanak is. Végre nem mulaszthatjuk elkövetésre méltó például ajánlani egy nagy alföldi város szokásos eljárását, melyet tisztviselőinek megválasztása körül eddig követett, mely az illető városnak eddigelé fényes gyakorlati hasznául bizonyult be. A kérdéses város atyái ugyanis tisztviselőiket rendszerint azon városrészből újították meg, mely leginkább el volt hanyagolva, melynek érdekei leginkább mellőzve voltak. Miután pedig az önérdek a legélénkebb sarkantyú, s miután a helyi viszonyok alapos ismerete legnagyobb és legbiztosabb tájékozottságot nyújt, azt hisszük, nálunk sem veszne kárba, ha a megye vezértisztviselőjéül ezúttal például egy tiszavidéki birtokos választatnék meg, mert ez esetben biztosak lehetnénk arról, hogy mind a tiszai védgátak, mind a poroszlói töltéshez hasonló utak nagyobb gond és figyelemben részesülnének ; — hat év múlva azután szívesen szavaznánk egy mátrai birtokosra, hogy hasonló módon reparálja a csehit, vagy pétervásári völgyeket, utakat és patakokat, melyek habár még nem egészen járhatlan vonalak, de szintúgy élénk gondoskodást igényelnének, mint a mi útjaink és gátjaink. Alföldy. *) Heti szemle. Széll K. pénzügyminister a képviselőház okt. 30-iki ülésében terjesztette elő, hosszas exposé kíséretében, az 1878-ik évre készített költségvetést. E szerint a rendes kiadások a jövő évre összesen 233.471,080 frtal, a bevételek pedig 217.136,242 frttal vannak előirányozva. Hozzáadva e hiányhoz a fedezésére szükséges kölcsön kamatait (800,000 frt) és levonva belőle a pénzügyminister által kilátásba helyezett jövedelememelkedést, az 1878-ra előirányzott deficit 15.634,833 frtot teszen. E deficit jóval kisebb, mint a megelőző évek hiányai (21,61 millió frt), azonban, ha tekintetbe vesszük, hogy az 1876-ra 15, és a jelen évre 22 ä millió frttal előirányzott deficitek is megütötték a 30 milliót, nem nagy okunk van az előirányzott hiány aránylagos csekély volta fölött örvendeni. Parlamentünkben a héten a bankügyi vita folyt, s bár a kérdés minden oldalról megvilágítva, az ellene s mellette szóló érvek százszor el voltak mondva, sok képviselő nem állhatott ellen szíve vágyának, hogy az ország színe előtt egy parlamenti beszédben exáment tegyen financiális tudományából. Ez az oka, hogy bár a bankügy országos fontosságú, életkérdés ránk nézve, a fölötte elhúzódott vitatkozás nemcsak meddővé, de utóbb fölöslegessé s unalmassá is vált. Minthogy a vámegyezmény az osztrák-magyar birodalom és *) Közöljük e levelet egész terjedelmében, habár tendentiájával nem mindenben érthetünk egyet, amennyiben a tisztviselők választásánál csupán az összes megye, s nem egyes részeinek partiális érdekei kell, hogy legyenek irányadók és elhatározók. Szerk. ... 12 óra volt éjjel, midőn gazdámmal kiültünk egy kereszt-útra. Ő szorgalmasan három papirkört rakott le a földre, kék, veres és zöld írással. Azután meggyujtott öt gyertyát, négyet letett a világ négy tája felé, ötödiket kezébe vette és egy nagy börtáblájú könyvből kezdi: — Én, jámbor halandó, Michael Obrestu, rendelem, parancsolom neked Adel negyedik nagy fejedelem a Lucifer nevében, aki másként Belzebub, Sátán, Nadanniel, Bludohn, — rendelem, parancsolom neked az alvilág fejedelmei : Behemoth és Leviathán nevében, — Uricus a kelet-, Paymon a nyugat-, Egyna éjszak- és Amaymon a dél királya nevében, — Samael a tűz, Ararel a jég, Arael a víz és Mahazael a föld fejedelme nevében*).-------— Egyszerre azonban csörögni kezd az út melletti bokor, s rövid bőgés után egy hatalmas állat rohan elő vérben forgó szemekkel. Gazdám nyugodtan tesz egy cserépfazékban levő parázsra valamit, és az átkozott bűzt terjesztő edényt kezdi csóválni az előttünk egyszerre megálló bika felé, suttogva figyelmeztetve engem, hogy ha életem kedves, a körből ki ne lépjek. Eközben az állat felocsúdva bámulásából, s felingereltetve a vísz, és edénycsóválás által, egy óriási ugrással gazdám mellett terem, szarvára kapja, és dobja fel a levegőbe. Az volt az esés! — A bika ugyan, miután orrát meglehetősen felhasitottam, kardom elöl megszaladt, — de gazdám azért élte fogytáig meg fog maradni azon hitben, hogy ő látta Adelt, s másnap minden betegsége mellett erősité nekem, hogy a megidézett gonosz szellemnek azért volt hatalma belépni a körbe, mert a második kör betűit nem bárány, hanem kecskevérrel irta. . . . Miután igy demonstráltam Valpurga tántnak, hogy a mi esésünknél csakugyan létezhetik még nagyobb is, hagytam őt tovább kávézni, és mentem Flóra mellé. Oh, Flóra, mily kedves teremtmény voltál te mni kár, hogy később mégis .... de erről majd később szólunk. . . . Soha sem hittem azt, hogy midőn két beszélő közül mindkettő egyszerre beszél — megérthetik egymást. Akkor tapasztaltam ! Ha egy repetier-órában a negyed- és óraverő rúgóját felhúzzuk, s egyszerre kimozdítjuk mindkettő mellől a regulázó fogaskereket — származik egy concert, milyen noch nie dagenesen. így voltunk mi, csakhogy mi talán még most is folytatnék, ha egyszerre Walpurga tánt véget nem vetett volna a maga. — Flórácska, megyünk haza, tudod, hogy korán otthon kell lennünk Wittachban — szavaival. — Csak annyit mondjon még — susogom a szép lánykához — melyik nap lesznek otthon ? — Holnapután, — feleség és tova lenge. . . . Ugyan kérem az urakat, kik rebus-fejtéssel vesztegetik az időt, kegyeskedjenek megfejteni a következőt is : Hétfőn bál van, vagy más ilynemű ruharontó mulatság, mely tart reggeli 4 óráig. Midőn reggel 4 órakor véget ér, azt mondja egy szép hölgy egy seladonnak, hogy „holnapután.“ Már most ezen „holnapután“ alatt a következő szerdát, vagy csütörtököt kell-e érteni? Kegyetek haboznak ? — Épen úgy voltam én is! Még most sem tudom, mit teendő lettem volna, ha véletlenül kezembe nem kerül a háziak egy 10 kres naptára, (innen datálódik előszeretetem az olcsó naptárak iránt) melyben meg volt nyomtatva ékes betűkkel Valpurga csütörtökre. Tehát a névestély szerdán lesz, ami azon idő szerint nem „holnapután“ volt ugyan, de azért eloszlató minden kétségemet. (Folytatás köv.) *) Ha valakinek kedve volna a citatiót megtanulni, tessék megszerezni az 1849-en Scheible által Stuttgartban kiadott „Doktor Johannes Faust's Magia“-t. A gyertya már csaknem percét égeté, és még sem jelent meg a kincshozó.