Eger, 1880 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1880-07-15 / 29. szám
XIX. évfolyam. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 „ Egy hónapra. — 45 „ Egyes szám — 12 „ 29. szám. EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön, 1880. Julius 15-én. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petitsorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petitsorhelyért 15 kr fizetendő. Felelős szerkesztő: XDr. I.elsiete Perencz. Főmunkatárs: In iőrlnczfer János. Előfizetéseket elfogad : a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mooser féle ház) és Szolsányi Gy. könyvkereskedése. (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Az internationale. I. Keletkezése és mivoltja. Mióta e világon munkaadók és munkások léteznek : mindig voltak ez utóbbiak közt olyanok, kik meg nem elégedve a munkadíjjal, a helyzetük javulására törekedtek. Ezen elégedetlenség annál nagyobb volt, minél nyomasztóbb viszonyok között valának a munkások különböző időkben. És legkevésbbé sem csodálkozhatunk azon, ha az ó pogány római birodalomban, hol a dolgozó rabszolgák valóban embertelen bánásmódban részesültek, gyakorta fölkelésekkel találkozunk, melyek a munkások sorsának megkönnyítését czélozták. A rabszolgaság lassankénti megszűntével a munkás osztályok helyzete is javult, s ezzel az elégületlenséget is csökkenni látjuk. A nyomasztó jobbágyi állapot, mely a középkorban a földműves osztályra nehezült, ismét, éspedig fokozódott elégületlenséget teremtett, csak egy Lutherre volt szükség, hogy ennek az evangéliumi szabadságról elhangzó beszédeit balul magyarázva, — az elégeletlenség hamu alatt lappangó tüze, a pórháborúk iszonyú lángjaiban törjön elé. És nem csodálkozhatunk, ha napjainkban is, midőn a tőke uralma mindent elnyeléssel fenyeget, s a munkás helyzete ez uralom folytán kétségtelenül kedvezőtlen jön: a segély és javulás után való törekvések mind gyakoriabbakká lesznek, s azok, kik a munkás osztálynak egy boldogabb jövőt ígérnek, gyakran a leghiszékenyebb kebelre találnak. Napjaink úgynevezett társadalmi mozgalmai a múlt század franczia forradalmában találják első kezdetüket. A franczia forradalom főleg azon törekvésnek köszöni létét, mely szerint az encyclopaedisták elméletei az emberek teljes egyenlőségéről gyakorlatilag valának megvalósitandók; innét a 4-ik rend képviselőinek azon tervezése, hogy minden létező viszony felforgatásával, a munkások állítólagos jogait, a más emberekkel való teljes egyenlőségre, érvényre emeljék. E tervet a legvilágosabban körvonalazva látjuk a communisticus Egyenlők társaságáénak 1796-ban közzétett kiáltványában, melyben a többek közt ezek is olvashatók : „Emlékezetet haladó idők óta ámítják a népet az emberek egyenlőségéről szóló alaptétellel, mert éppen oly régtől fogva nyomja az emberi nemet szemtelen módon a legalacsonyítóbb, legiszonyúbb egyenlőtlenség. A franczia forradalom csak előfutója egy másik, sokkal nagyobbnak, mely az utolsó lészen. Az „Egyenlőek“ nem csupán azon egyenlőséget óhajtják, melyek az emberi és polgári jogokra vonatkozó decleratióban foglaltatnak, hanem akarják azt egymás között is, s ennek elérése végett tabula rasa-t a akarnak csinálni. (E kifejezés a cosmopolita forradalom állandó jelszava.) Egy valódi társadalomban nem szabad sem gazdagnak, sem szegénynek léteznie; a gazdagok, kik nem akarnak lemondani fölöslegükről a szegények javára, — ellenségei a népnek; senki sem rabolhatja el az eszközök felhalmozása által másoktól a nekik szükséges életfentartási eszközöket. Tönkre mehet minden, csak a teljes egyenlőség maradjon meg. Semmi magánbirtok többé! A föld legyen mindnyájunkkal közös. Semmi különbség többé, a kor és nem különbségén kívül! Mivel mindenki egyenlő képességekkel és szükségekkel bír, mindenki ugyanazon neveléssel és élelmezéssel bírjon. Mindnyájan megelégszünk ugyanazon napfénnyel és jéggel: miért ne lehetne tehát mindenkinek elégséges az élelemszerek ugyanegyforma adaga és minősége? — Nem akarunk többé semmi tulajdonképen kormányt, semmi államot, egyházat, tulajdont, tudományt, magasabb képzést. Mivel a földművelés s az ehhez szükséges ismeretek a mi valódi táplálóink, mindenki e hivatásra van rendelve; miért is minden nagy város mint betegség-jelvény lerombolandó stb.“ A franczia forradalom leveretett, de nem irtattak ki egyszersmind az eszmék is, melyek azt előidézték. Ellenkezőleg, a socialdemocraták nem kíméltek semmi fáradságot ez eszméket sajtó útján mind szélesebb körben elterjeszteni; és mihely oly kormánya volt Francziaországnak, mely alatt az eredményre némi kilátás nyílt: újból megkísérlették a körülményeket állítólag a munkás osztály javára kiaknázni. E törekvésnek tulajdonítandó azóta Francziaországban minden forradalom. III. Napóleon a socialista törekvéseknek nagyban kedvezett az által, hogy 1864-ben felfüggesztette azon törvényeket, melyek nevezetesen az 1810-ki „Code penal“ ban a munkások társulását megtiltották, ha ez által munkabeszüntetés, bérfölemelés czéloztatott. Ettől fogva a socialisták szabad kezet nyertek a munkások között tetszések szerint egyleteket, társulatokat létesíteni s ezek által a maguk elméletét mindinkább elterjeszteni. S tán fölösleges említeni, hogy ők igen jól értettek az előnyfelhasználásához , mert hiszen épp ez időtől kezdve a socialista törekvések a munkásvilágban óriási előmenetelt tettek. A socialista elméletek Francziaországból minden művelt országba beszivárogtak, éspedig nem csupán a sajtó, de főleg a különböző országokból egyes gyárakba beözönlő munkások által, kik az ott beszivott socialista tanokat minden irányban magukkal vitték. Mindazáltal 1864-ig a socialista törekvések csupán nemzeti természetűek valának, mégis egyes országokra terjedtek ki csak ; s ámbár mindnyájan ugyan egy czélra törtek, de nélkülözték az egységes vezetést és szervezetet. Ezt a föntemlített évben kapták meg, mi által a mozgalom nemzetközivé lett. 1864. szept. 28-án Londonban, hol a különböző országok politikai kompromittáltjai találkozni szoktak, egy angolok, németek, francziák, olaszok és lengyelekből álló gyűlés tartatott. Ennek legközelebbi czélja a lengyel fölszabadításra vonatkozó módok és eszközök megbeszélése volt ugyan, de szőnyegre kerültek társadalmi dolgok is, s minthogy az egybegyűltek között a legteljesebb öszhang uralkodott, elhatároztatott egy általános munkás-egylet megalakítása oly czélból, hogy a különböző országok munkásai között, kik a munkás osztály kölcsönös segélyzése és teljes felszabadítására törekszenek, — egy központot létesítsenek. Az új társulat „Nemzetközi munkásegyletének, vagy rövidebben: „Internationale“-nak nevezték el. Azonnal egy ideiglenes Comité megválasztásához fogtak s kitervelték az alapszabályokat, melyek később az 1866-iki genfi congressuson elfogadtattak. Közöljük az alapszabályokat, s később, midőn az Internationale szervezetéről szólandunk, azokra még egyszer visszatérendünk. 1. ) „A társulat azon czélból alakult, hogy az összeköttetés központi közegét képezze az egyes országokban fennálló s ugyanegy czélt, nevezetesen a munkás osztály fölemelését, annak teljes emancipátióját elérni törekvő munkás-társulatok közt. 2. ) A társulat czíme: „Nemzetközi munkás-egylet.“ 3. ) A főtanácsnak azon, különböző országokhoz tartozó munkásokból kell alakulnia, kik az Internazionaléba léptek. A főtanács választja saját kebeléből az ügyek ellátásához szükséges hivatalnokokat ; nevezetesen: egy elnököt, pénztárnokot, főtitkárt, az egyes országok részére szükséges levelező titkárokat stb. A congressus meghatározza évről évre a főtanács székhelyét; bizonyos számú tagokat választ, s azon jogosultsággal ruházza fel őket, hogy szá-