Eger, 1882 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1882-02-23 / 8. szám

72 valamint egész család után; ha azonban nagykorú családtag is van, az után külön kell az 50 krt fizetni. A törvény értelmében egy kérvényen többen is folyamodhatnak, sőt, egész községek is, de a bélyeg minden nagykorú után fizetendő. Külföldi anyakönyvi kivonatokra még külön 15 krnyi magyar bélyeg teendő. 3. A folyamodvány kellékeiről. A folyamodványt annál rövi­­debbre lehet fogalmazni, mivel benne nem szükséges elősorolni a névmagyarosítás okait. Azonban a kérvényből nem szabad kifelej­teni az aláírás és lakáson kívül a foglalkozást is kitenni. Szabad kir. és rendezett tanácsú városokban a tanácshoz, kis és nagy közsé­gekben a járási szolgabiróhoz kell intézni s beadni a folyamod­ványt, a melyben az illető hatóság felkérendő, hogy a kérvényt pártolólag terjeszsze fel (a rend. tanácsú város 8 a szolgabiró az alispán utján) a m. kir. belügyministeriumhoz. Az, a ki az igy szer­kesztett és aláirt folyamodványt személyesen adja át az illető ható­ságnál s mindjárt ott kihallgatását kéri, csak megrövidíti s meg­gyorsítja az egész eljárást. 4. Az illetőség és honosságról. Illetőséggel mindenki ott bir, a­hol két éven át lakik és adót fizetett. Kiskorúak mindig szüleik lakóhelyén bírnak illetőséggel. Oly külföldi, a­ki öt éven át az or­szágban bár különböző helyeken lakik, adót fizetett s valamely vá­lasztási névjegyzékbe bejegyezve van: magyar honpolgári jog­gal bir. 5. Az eljárásról kiskorúak és árváknál. Fordul elő eset, hogy az apa kiskorú gyermekének megengedi a névmagyarosítást, de ő maga nem változtatja meg nevét. Ilyenkor legegyszerűbb, ha az apa folyamodik fia nevében. Kiskorú árvák szintén megmagyarosít­­hatják nevüket, melyhez az anya, mint természetes gyám, vagy a törvényes gyám beleegyezése kívántatik. Itt is legczélszerüb­b, ha a gyám folyamodik és pedig legelébb az illetékes árvaszékhez bé­­lyegtelen kérvényen s ennek engedelmét kikéri, melynek megnye­rése után lehet csak annak csatolása mellett a névmagyarosítást kérelmezni. 6. A névről. A név szabadon választható, azonban kívánatos, hogy a név tapintatos és helyes választásánál úgy a nyelv törvé­nyei, valamint a szerénység, aesthetika stb. szem előtt tartassák s legajánlatosabb ebben szakférfiak nézetét kikérni. 7. A végzésről. A m. kir. belügyministerium a névváltozta­tási engedélyt a hivatalos „Budapesti Közlönyben“ hirdetteti ki, külön pedig az illetékes hatóságot is értesíti, a hatóság pedig a folyamodót mellékletei visszacsatolása mellett. A hivatalos „Buda­pesti Közlöny“ ép oly bizonyító erővel bir, mint bármely hivatalo­san kiállított okmány. Egyleti élet. A magyar sz. korona országai vörös-kereszt-egylete t­eves­­megyei választmányának 1881 évi jelentése. A lefolyt 1881-ik év egyletünkre nézve jelentékeny mozzana­tokban gazdag volt. Az Őfelsége Erzsébet Királyné legmagasabb védelme alatt működött országos vörös-kereszt-segélyzó­neegylet saját alapszabá­lyait félretéve beolvadt a magyar sz. korona országainak . Csá­szári és K­irályi Felségeik Királyunk és Királynénk legmagasabb védelme alatt álló vörös-kereszt-egyletébe. A most nevezett egyletek ezen egybeolvadása az 1881-ik évi május hó 16 és 17-ik napján Budapesten tartott országos köz­gyűlésen kimondatván: minden megyei, vidéki vagy városi választ­mány és minden fiók egyletnek a saját kebelében is keresztül kel­lett vinni ezen újraalakulást. Mi a következő rendben foganatosítottuk azt: 1881. évi julius hó 25-ik napján tartott közgyűlésén átala­kult a hevesi, szeptember hó 22-ik napján tartott közgyűlésén a pétervásári, ugyanazon hó 27-ik napján tartott közgyűlésén az egri, végre november hó 6-ik napján tartott közgyűlésén a gyöngyösi fiók. Ezen újjáalakult fiókok közrehatásával megalakuttatott az alapszabályok 21. §. értelmében november hó 20-kán Egerben tar­tott közgyűlésén az egylet heves megyei választmánya. Az alakulás és szervezkedés ezzel be vön fejezve. Kiváló gondja volt ezen megyei választmánynak az elmúlt évben is arra, hogy a megye minden népesebb községében fiók­egyleteket alakíthasson. Az előbb elsorolt fiókegyleti székhelyeken kívül még több helyen is talált ez iránti felhívásunk némi viszhang­­ra, így Tisza-Füreden, Poroszlón, Hatvanban, Horton és Kápolnán, hol lelkes emberbarátok fiókegyletek alakításán fáradoznak s hon­nan remélve várjuk kedvező értesítésüket. A már megalakult fiókok következő választmányok és tiszti karok alatt működtek: Egri fi­ók. Elnökök: Babics János, Ury Kapácsy Amália; Alelnökök: Nánásy Gyula, Frantz Albert Adél; Pénztárnok : Babics Béla; Jegyzők: Dr. Ury József, Dr. Tarnay Gyula; Orvos : Dr. Kösztler József. Választmányi tagok: A fenti tisztikaron kivül őzt: Nánásy Mihályné, Fogér Ágostonné, Hegedűs Jánosné, ifj. Samassa Jánosné, Kürty Nánási Lujza, Kliegel Anna, Tormássy Eszter, Ná­násy Gyuláné, Györgyéni Ignácz, Mednyánszky Sándor, Vavrik Endre. Tagok névsora I—V. sz. alatt mellékelve, mely szerint van e fióknak 1 tiszteletbeli, 18 alapitó, 30 egyszer mindenkorra 10 frtot fizetett, 1 évenkint 10 frtot, 3 évenkint 5 frtot, 138 évenkint 1 frtot fizető rendes, 24 évenkint 1 frtot fizető rendkívüli tagja. Egyszer mindenkorra kü­lömböző összegeket adakoztak 27-en. Hevesi fi­ú­k. Elnökök : Remenyik József, Remenyik Józsefné; Alelnök: Máder Miksa, Máder Miksáné; Pénzárnok : Ivády Alojzia; Jegyző s gondnok: Ivády Rudolf; Titkár: Spitzer Vilmos Választmányi tagok: Fülöp István, Radics Istvánné, Weiszmann Ignácz, Braun Gáborné, Blau Salamonné, Brudermann Paulin, Básthy Ignácz, Spitzer Ignáczné, Makay Felix, Nyitray Józsefné, Blau Henrikné, Farkas Rudolfné, özv. Keszlerffy Károlyné, Szirmay Szilárdné, Ungar Ignáczné. Tagok névsora mellékelve VI. sz. alatt, mely szerint van e fióknak : 1 tiszteletbeli, 2 alapitó, 2 egyszer mindenkorra 10 frtot fizetett, 2 évenkint 3 frtot, 106 évenkint 1 frtot fizető rendes és 2 rendkívüli tagja. Pétervásári fiók: Elnökök: gr. Keglevich Gyula, Ivády Miklósné; Gazda : Drizsnyei Béla : Jegyző: Navora Alajos. Választmányi tagok: A tisztikaron kívül: Koporosy Józsefné, Kiszely Lajosné, Kis Mátyásné, Marsó Lőrinczné, Dutka Gusztávné, Rosenberg Károlyné, Klanpaczky Alajos, Hamary János, Gulyás János, Suda Ferencz. Tagok névsora VII. sz. alatt mellékelve, mely szerint van e fióknak: 4 alapitó, 8 egyszer mindenkorra 10 frtot fizetett, 46 évenkint 1 frtot fizető rendes tagja. Egyszer mindenkorra külömbö­­ző összegeket adakoztak 6-an. Gyöngyösi fió­k. Elnökök: Vezekényi István, gr. Wesztphallen Rhabbánné ; Jegyző : Bodon József; Pénztárnok: Ficzere Sándorné. Választmányi tagok: Horváth Julia, Ficzere Sándor, Koller Jánosné, Borhy Kálmánné, Vozáry Tamásné, Barihás Fe­renczné, Taposy Mártonná, Hanák Kolosné, Luby Gézáné, Lojkó Mihály, Jablonszky István, Hanák Kolos. Tagok névsora VIII. sz. alatt mellékelve, mely szerint van e fióknak: 1 alapitó, 46 rendes tagja. Ezen fiók-egyletek a következőleg alakult heves megyei választ­mány ügyvezetése alatt állanak : Férfi osztály. Elnök: Babics János, Alelnök : Nánásy Gyula. Választmányi tagok: Györgyényi Ignácz, Ury József, Babics Béla, dr. Frantz Alajos, Vavrik Béla, dr. Kösztler József, Tarnay Gyula, Mednyánszky Sándor, Lojkó Mihály, Remenyik Jó­zsef, gr. Keglevich Gyula, Ivády Rudolf, Dani József, Töttösy Sándor, Tavassy Antal, Szvorényi József. Női osztály. Elnök: Ury Kapácsy Amália; Alelnök : Frantz Albert Adél. Választmányi tagok: Özv. Nánásy Mihályné, ifj. Sa­massa Jánosné, Majzik Viktorné, gr. Wesztphallen Rhabbánné, özv. Kapácsy Ferenczné, Ivády Miklósné, Nánásy Gyuláné, Kliegl Anna, Kürthy Ferenczné, Fógel Ágostonné, Hegedűs Jánosné, Remenyik Józsefné, Töttösy Sándorné, Gröber Ferenczné, Dáni Józsefné, Tor­mássy Eszter. Jegyzők : Ury József, Tarnay Gyula. Pénztárnok : Babics Béla. Orvosok : Dr. Frantz Alajos, dr. Kösztler József.

Next