Állami Polgári Fiú és Leányiskola, Eger, 1923
I. Személyi ügyek. A fiúiskola, fennállásának ezen 10, a leányiskola 16. évének legfontosabb, s az egész szervezetet érintő eseménye, az egy épületben, de egymástól elszigetelten működő iskolák igazgatásának és vagyonának egyesítése volt, amelyet a nagyin. A miniszter úr a létszámáicsökkentéssel kapcsolatosan 73.39/1923. sz. a. elrendelt. Nagyfontosságú ez főként azért, mert a háborúban szervezett igen hiányos felszerelésű fiúiskola is most már tökéletes szemléltetéssel taníthat, sőt a fölös taneszközökkel más új iskolák is elláthatók. Ebből kifolyólag a leányiskola érdemes igazgatója , Konecsnyné Csőke Teréz a mezőberényi leányiskola élére állíttatott, amely nemcsak odaadó, nagytudású hivatali főnököt, de megértő és meleglelkű vezetőt nyert a távozóban. Az időközi gyakori személyváltozások is elég károsan hatottak az eredményre, mert némely tantárgy 4-szer cserélt tanárt az áthelyezések által. Így: Lipovniczkyné Szőke Izabella 125.576/1923. sz. rendelettel az Angolkisasszonyok egri érseki leányiskolájába osztatott be; Vargha Erzsébet 155.510/1923. és Jakovetzné Misik Róza 13.642 1924. VKMin. r. a tiszafüredi áll. polgári iskolától helyeztettek ide, végül vitéz Gaáliné Borosnyay Margit a 3.39/1924. VKMin. rendelkezés szerint tartós szabadsága után működését pontosan megkezdte. Mindnyájuknak kiválósága és buzgalma dacára érezhető volt a változás hátránya. Mint megérdemelt és örvendetes személyi ügyet felemlíteni kell, hogy a nagymn. Min. Úr Szűcs Mihály a VII., dr. Virághné E. Erzsébet, vitéz Gaáliné B. Margit a Vili., Jakovetzné M. Róza, Klekner Géza és Wolszky István tanárokat a IX. fizetési osztályba, Lipovniczkyné Szőke Izabella és Timon Izabella megbízottakat pedig rendes tanárokká nevezte ki. II. A tanév áttekintése. A tanév aug. 28.-án megtartott alakuló értekindettel és tanévnyitó vizsgákkal kezdődött. Aug. 29.-én volt a javítóvizsgálat, amelyre 19 fiú és 10leány jelentkezett. Sikerrel javított: 13 fiú és 8 leány, osztályismétlésre utasíttatott 6 fiú és 2 leány. Aug. 30.-án volt a különbözeti vizsgálat, amelyet sikerrel állott ki 6 fiú és később 3 leány. Aug. 31.-én pedig a jelentkező 5 fiú és 2 leánynak magánvizsgája volt, amelyen 1 fiú osztályismétlésre utasíttatott. Bár a