Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1874
I. a) áLUsud rx^_eleg'_ A. természettudomány egészen gyakorlatilag fogja fel a maga tárgyait és saját céljára, mely: a nagy természet titkairól a takaró leplet leemelni, oly módokat s eszközöket használ, melyek annak megvalósítására legelőnyösebbekül mutatkoznak. Nem engedi magát elragadtatni a képzelem által, hanem a valót ragadja meg, a gyakorlati dolog után kap, s még a legelvontabbat, legszellemibbet is az anyagisag látható burokjával törekszik némileg bevonni, hogy annál könnyebben, annál biztosabban tehesse azon vizsgálódásait, vonhassa le a következményeket, s alkothassa igazságait és törvényeit. A physika ezen természetében leli magyarázatát azon elég különc, de az ő szempontjából megfelelő határozás: „az ember élő gép.“ Talán mondanunk sem szükség, hogy az ember — lényegének öröklő jobb részét tekintve — véletlenül több és nagyobb eme meghatározásánál, mely szerint csakis annyiban különböznek a géptől, hogy míg ezt embernek kell táplálnia, addig az ember maga táplálja önmagát. Ha azonban szorosan csak a physikus szemével veszszük fel a dolgot, annyira megáll ama határozás, hogy a tekintetben a testi embert a népszerű alkotások különféleségei közt valóban osztályozni lehet, azok mellé állítva őt, melyek meghatározott munkájukat bizonyos hs tevékeny hatása folytán eszközük s végezik. Célom ez alkalommal az állati testet mint ilyet, bemutatni, annak tudatos táplálkozási módját ismertetni, és physikai szempontból ama meglepő, fontos tüneményekre fényt deríteni, melyek mindegyikünknél szakadatlanul folyamatban vannak, s jelentkeznek, anélkül, hogy azokra figyelnénk, vagy a figyelés esetében is azok mibenlétéről és szülő okairól elég biztosat tudnánk, vagy a megszokás folytán köznapivá vált dologban a rejlő rendkívüli nagyszerűséget áthatni s megismerni képesek volnánk. . I. Legfőbb és legkétségbe vonhatlanabb igazság az, melyet a tapasztalás igazol és így más bizonyításra nem szorul. Ilyen igazság, hogy az emberi, vagy, általánosan beszélve, az állati test bizonyos melegséggel bír. A mi itt figyelmünket azonnal magára vonja, az azon körülmény, hogy valamint az emberi, úgy bármely állati testben székelő meleg csaknem mindig elütő azon közegnek légmérsékletétől, melyben az él és mozog. S ezt példákban is láthatjuk, mert a zord északi vidékeken, hol a szárazulatot örök zuzmó, a vizet soha föl nem olvadó jég födi, az ott élő állatok melegségének foka mindenkor túlhaladja a környező közegnek, a fagyasztó jégnek vagy megmeredt jégnek igen lesülyedt hőfokát; míg ellenben az egyenlítőnél, hol a tikkasztó hőség majd kiállhatlan, és a jég mintegy izzó állapotban van, az állatok hőmérséke kisebb, mint a forró, égető közegé, a levegőé, melyben élnek és melyet beszívnak. A halakra nincsen tökéletesen egyensúlyozó befolyással a víznek hőmérséklete, úgyszintén a madarak melegségi foka sem simul pontosan a jégnek hőmérsékletéhez. És mit következtetünk ebből ? Azt, hogy az állati és emberi test csak agyag gép, de élőgép, mely a munka véghezvitelére szükséges táplálékot, a hőt, csakugyan képes önmaga magának megszerezni, és azt a végzendő munkára fordítni. Azon melegség pedig, melyet az állati test önmagának szerez, négyféleképen enyészik el, és négy okból szükséges a fölemésztett, fölhasznált és munkára fordított hőt újólag megszerezni. A melegnek egy része ugyanis egészen haszontalanul, minden eredmény nélkül vész el, részint a párolgás, részint és méginkább a kisugárzás által. A másik része a melegnek ugyanazon rendeltetéssel bír, és ugyanazon munkát végzi, mit rendel gépeinknél a gőz, t. i. a külső munkát, mely járáskelés, tagjártatás, dolgozás, és egyáltalában oly alakban jelentkezik, mely a test külsején észlelhető. A meleg harmadik részének jut feladatául végezni ama functiókat, melyek a belszervezetben nélkülözhetlenül szükségesek, melyeket általában belső munkának nevezünk. A kő ezen harmadik része majd a legfontosabb és legjelentékenyebb szerepet játsza, mert míg a többiek részint használat és munkavégzés után, részint egészen használatlanul vesztek el, addig ezen résznek épenséggel az a feladata, — mint majd később látni fogjuk, hogy mialatt munkát végezve magát emészti, addig épen ezen munkája által önmaga, nemkülönben a többi elveszett.