Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1948

pedig Csanád Vilmosné sz. Sugár Edit és Csanád Vilmos mt­. igazgató idehelyezésével teljesen kiegészült. 1948. szeptember 30-án Csanád Vilmos mb. igazgató az intézet vezetését átvette. Az államosítás munkáját és a leltározást Csanád Vilmos mb. igazgató fejezte be a testület közreműködésével. Államosított intézetünk a Magyar Állami Gárdonyi Géza Gimnázium nevet kapta. A VKM 163.339/1949. V. u. o. számú rendeletével dr. Horváth Miklóst, Heves vm. tanfelügyelőjét megbízta a Ciszterci Rend birtokában maradt, iskolai célokat szolgáló északi épületszárny, a volt Ciszterci Diákotthon megmaradt ingóságainak, az intézet épületében elhelyezett és a tanárok továbbképzését szolgáló volt konvensi könyvtár és egyéb iskolai használatban volt felszerelések államosításával és az épület újabb megosztásával. Csanád Vilmos mb. igazgató 1949. március 18-án átvette az újonnan államosított épületrészt és ingóságokat. Az iskolai év eseményei. Augusztus 17-én 10 növendékünk ösztöndíjat kap. — 20-án dr. Radich Jolánt a VKM intézetünkhöz helyezi át. — 30-án Darvas Andort és dr. Lukács Dezsőt a VKM áthelyezi intézetünkhöz. Alakuló értekezlet. — 30—31-én felvételi, különbözeti és magánvizsgálatok. — 31-én az intézet mb. igazgatója értekezleten ismerteti a szülőkkel az államosított intézet meginduló új életét és munkájának rendjét. Szeptember 1—2-án beírás a gimnázium V—VIII. osztályába. Javítóvizsgálatok. — 2-án tankönyvértekezlet. — 4-én az egri iskolák közös ünnepélyes tanévnyitása. Csanád Vilmosné Sugár Editet a VKM intézetünkhöz helyezi át. — 6-án első tanítási nap. Dr. Kalász Elek nyer megbízást a hittanórák ellátására. — 11-én a testület tagjai szeptember havi pedagógus értekezleten vesznek részt. — 12-én részt­­veszünk Eger megyei város rendezésében „Honvédség 100 éve“ megünneplésében. Felvonulunk a 48-as honvédsírokhoz. — 16-án Csanád Vilmost a VKM az intézet igazgatásával bízza meg. Tandíjértekezlet. — 17-én a Főigazgatóság jóváhagyja a tantárgyfelosztást és órarendet. — 20-án I. félévi módszeres értekezlet. — 22-én az ifjúság megtekinti az egri „Borhét“ alkalmával rendezett kiállítást. — 30-án Csanád Vilmos mb. igazgató átveszi az intézet vezetését. Október 1-én az intézet tanári testülete és az ifjúság üdvözli az új igazgatót. — 1-én megindul a rendkívüli tárgyak tanítása. — 2-án Darvas Andor megbízást kap a Diákszövetség vezetésére. — 6-án az ifjúság ünnepély keretében áldoz az aradi vér­tanúk emlékének. Műsor: Himnusz. Domán Péter VIII. o. t. DSz titkár beszéde. Petőfi: Egy gondolat bánt engemet c. versét szavalja Marosvölgyi Lajos VII. o. f. Dr. Habis György tanár ünnepi beszéde. Köztársasági induló. — SzM értekezlet. — 12-én dr. Lukács Dezsőt a VKM az egri 1. sz. Általános Iskolához helyezi át. — 13-án a szülők és a növendékek kérésére megnyílik az intézet reális tagozata. A modern nyelvet tanulók is egy, illetve két nyelvet tanulók csoportjára oszlanak. — 16-án az intézetben megalakul a Szülői Munkaközösség. Megalakul intézetünkben a Diák­­szövetség, tanácsadó tanára Darvas Andor. A VIli. osztály egynapos tanulmányi kiránduláson vesz részt, célja környéktanulmány és szociológiai vizsgálat. Zatskó Gyula főigazgatóhelyettes elbúcsúzik a testülettől. — 23—24-én a VI. osztály tanul­mányi kirándulást rendez Budapestre. Megtekinti a Centenáris Kiállítást, Szak­szervezeti Kiállítást és a Nemzeti Színházban Moliére Fösvényét nézik meg. Vezetők: Darvas Andor és dr. Mikó Sándor tanárok. — 24-én növendékeink részt­­vesznek az ESzTK kerékpáros versenyén. — 29-én a DSz díszes kötésű albumot küld a Komszomol 30 éves fennállásának megünneplése alkalmából a szovjet ifjúságnak. — 25-én megemlékezés a Szakszervezeti Kongresszusról. — 27-én I. félévi nevelési értekezlet. — 30-án minden osztályban megemlékezünk a finn — ugor testvériségről. A takarékosság jelentőségére hívjuk fel az ifjúság figyelmét. Az intézet ifjúsága a Komszomol 30 éves fennállásának emlékünnepén vesz részt. A VIII. osztály el­határozza, hogy vállalja Gárdonyi sírjának gondozását. Az egész ifjúság részt vesz Gárdonyi sírjánál rendezett ünnepségen. Műsor: Himnusz. Gárdonyi: A hét főkincsről c. versét szavalja Rokfalussy Dezső VIII. o. 1. Ünnepi beszédet mond Fikár László VIII. o. 1. Az ünnepség végén minden növendék egy szál virágot helyez a sírra. Szózat. November 2-án megemlékezünk a Komszomolról. 1­6-án a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének egri csoportja Csanád Vilmos mb. igazgatót egyhangú helyesléssel elnökévé, Darvas Andor tanárt titkárává választja. A tantestület két tagja részt vesz a MPSzSz labdarúgó mérkőzésén. 1­8-án az intézet ifjúsága ünnepség keretében hódol az Októberi Orosz Forradalom emlékének. Műsor: Partizán-induló. Domán Péter VII. o. t. ünnepi beszéde. Náday Kálmán VIII. o. t. két Etude-öt játszik. Barta István VII. o. t. szavalja Majakovszkij: Induló balra c. versét. Az intézet vonós­négyese: Barta Alfonz, Barta Szilárd, Tanyi László és Náday Kálmán zongorakísérettel

Next