Egészségügyi Dolgozó, 1952 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-30 / 1. szám

2 tqiszA&qaqrp Wefq&­zd LEVÉL MOSZKVÁBÓL A Szovjetunió Egészségügyi Szakszervezetének Központi Bi­zottsága válaszolt szakszerveze­tünk nemrég elküldött levelére. Levelünkben beszámoltunk mun­kánkról, a Gyógyíts Jobban Moz­galomban elért eredményeinkről, igyekeztünk feltárni a hiányossá­gokat. A most érkezett válaszból az alábbiakban közlünk részlete­ket: » ... örömmel­­ állapítjuk meg, hogy a szovjet egészségvédelem tapasztalatainak felhasználásával sikerült Önöknek, a munkát a he­lyes útra terelni. Nem kétel­kedünk aban, hogy a munka szo­cialista rendszere további és jó eredményekre fog vezetni. Az egészségügyi dolgozóknak különleges feladata mind a Szov­jetunióban, mind Önöknél az, hogy a dolgozók egészségügyi ellátásá­nak színvonalát emeljék. Erre a célra irányuló intézkedéseket tar­talmazzák az Önök által írottak. Helyesen értékelték a szocialista munkaverseny hatalmas jelentő­ségét és annak nagy mozgósító erejét, melynek segítségével ka­zánéiban az ipari és mezőgazda­­sági dolgozók rövid idő alatt, ed­dig soha nem látott eredményeket értek el.« * Levelükben a termelési értekez­letek jelentőségéről is írnak. »... Kölcsönös ellenőrzés és a betegek ellátásának javítására irá­nyuló kérdések megvitatása, üzemi értekezleteken történik. Ezen kívül a szovjet egészségvédelem rend­szerében szélesen nyert alkalma­zást az egészségügyi intézmények vizsgálata, melyben a társadalmi szervek képviselői is részt vesznek. Az ilyen vizsgálat végeztével a bizottság, mely a vizsgálatot le­folytatta, határozatokat hoz és az az intézmény, mely a munka meg­javítása során eredményeket ért el, jutalmat kap. Jelenleg a betegellátás és gyó­gyítás terén, Pavlov tanainak mélyreható tanulmányozásával, sok újat ismertünk meg. Új néző­pontból tettük vizsgálat tárgyává a központi idegrendszer szerepét, a szervezet életmegnyilvánulásai­val kapcsolatban. A beteg környe­zete, megfelelő körülmények bizto­sítása, helyes kórházi életmód, to­vábbá a feltételes reflexen alapuló altatásos gyógymód, a Szovjetunó kórházainak nagy számában, nagyszerű eredményeket hoz. Nagy sikerrel alkalmazzák gyó­gyítóintézményeink a szülési fáj­dalmak megelőzésének, Pavlov akadémikus tanain alapuló gya­korlatát. Az egészségügyi dolgozók az or­vostudománnyal összefüggő sajá­tos tudományágakon kívül, rend­szeresen tanulmányozzák a marx­­izmus-leninizmust. Hogy a gya­korlati orvostudomány kérdéseiben helyesen tudjanak állást foglalni, előtérbe állítottuk az elméleti-filo­zófiai színvonal emelését. Hazánk minden dolgozója részt vesz társadalmi munkában. Ez a mi segítségünk államunk felé, hogy a politikai feladatokat meg tudja valósítani. Ezért vesz részt hazánk minden egyes lakása a világ békéjéért­ folyó harcban. A Szovjetunió az egész világ béke­harcosainak előharcosa. Felhívjuk Magyarország egész­ségügyi dolgozóit a további harcra a háborús uszítók ellen, a békés munka, az­­egész emberiség bol­dogulásának érdekében.D E. ROGYIONOVA a Szakszervezet Központi Vezető­ségének titkára. Hírek a Német Demokratikus Köztársaságból Grothe elvtárs, a Német Demo­kratikus Köztársaság Egészség­­ügyi Szakszervezetének elnöke. Szakszervezetünk központjához írt levelében számol be a december elején tartott össznémet funkcio­nárius konferenciájukról. Leve­lében beszámol arról a nagy segít­ségről, amit a szovjet küldöttség részvétele nyújtott, Maria Iljiná­­val, a Szovjet Egészségügyi Dol­gozók Szakszervezetének elnöké­vel az élén. Beszámol azokról a sikerekről, melyeket az egészség­ügy területén elértek. Majd így folytatja: »Ezzel szemben állnak a nega­tív eredmények. A nyugat-német­országi orvosnyomor óriási.­­ A nyugatnémet orvosok nagy ré­sze kereset nélkül áll, rossz kö­rülmények között él. Ez egyik kö­vetkezménye az imperialista há­borús előkészületeknek. A vám- és kikötőmunkások nagy sztrájkjai megrázták Nyugat-Né­­metországot. Ha a nyugatnémet­­országi orvosok­­ követeléseit nem teljesítik, egész Nyugat-Német­országra kiterjedő orvossztrájk lesz a következménye. Minden ilyen tiltakozás a háborús elő­készületek, a német imperializmus visszaállítása ellen elősegíti a nyugatnémet dolgozók béke és egység iránti követelésének ki­harcolását.« Levelében végül a két szakszer­vezet szorosabb kapcsolatának ki­építésére hív fel bennünket és kéri az annyira értékes tapasztalat­­cserére lehetőséget nyújtó kapcso­latok további megerősítését. Vermelő munkát végeznek-e az egészségügyi dolgozók ? Az Üzen szakcsoport — újjászervezés — első tag­gyűlésen Pál.K. Ede elvtárs vetette fel ezt a... kérdést, melyre Herczeg Aidi-­ hlvtársnő hosszasabban ki­tért. A kérdést közvetve, általá­nosságban megválaszolták a Sta­tisztikai Hivatal adatai, melyek a t. b. c. gyermekhalandóság eddig soha el nem ért csökkenéséről szá­molnak be. Nem véletlenül vető­dött fel azonban a kérdés üzem­orvosi taggyűlésen. Mi a termelés közvetlen közelében dolgozunk, munkahelyünk a műhelyekben, a gépek között van, nap mint nap látjuk a fali táblákon a jól dol­gozók neveit, s mellette a terme­lési eredményeiket, tehát tapasz­taljuk azt is, hogy az üzemekben elsősorban azoknak van becsülete, akik konkrétan ki tudják mutatni, mennyiben mozdították elő a ter­melést, a gyár ötéves tervének mielőbbi telesítését. A gyárakban munkanapokban, órákban, sőt per­cekben beszélnek és nekünk is ezen a nyelven kell beszélnünk. Ki kell mutatnunk, hogy munkánk eredményeképpen az azelőtti idők­höz képest hány munkanappal csökkent a megbetegedések miatt elvesztett munkanapok száma és akkor már nem lesz nehéz a mi munkánk eredményeit is termelési számokban kifejezni. Az Egészség­­ügyi Minisztérium 1951. év január 1-én sok üzemben elrendelte a megbetegedési adatok feljegyzé­sét, az első év azonban a legtöbb gyárban a helyzetképet és nem a fejlődést fogja megmutatni. Mi a Magyar Posztógyár üzem­orvosi rendelőjében 1948. január­jában kezdtük el ezt a munkát. Többes számban írom, mert ezt csak kollektív módon lehet be­csületesen elvégezni, aminthogy nálunk az adatfelvétel, a megbete­gedések üzemek szerint, százalé­kokban való kiszámítása munka­társnőm, Horváth Károly­né ápoló­nővér érdeme, aki egyéb sok el­foglaltsága mellett ezt is pontosan végezte. Élve azokkal a lehetősé­­­­ekkel, — új intézetekkel, korszerű elszerelésekkel, — melyeket a népi demokrácia számunkra nyúj­tott, a posztógyári dolgozók meg­betegedések miatti munkanapvesz­tesége lényegesen csökkent. Annak ellenére, hogy első évi adataink a kezdeti nehézségek miatt hiányo­sak (tehát, ha azok teljesek lenné­nek, nagyobb eredményről számol­hatnék be), a legnagyobb munka­napveszteségeket okozó megbete­gedéseknél az 1948-as adatokból indulok ki. Az 1948-as adatot 100-nak véve: a légzőszervi t. b. c. miatt elvesz­tett munkanapveszteség 1950-ben leesett 38-ra, — a pór megbetege­dések miatti munkanapveszteség 43-ra, nyombél és gyomorfekély miatti munkanapveszteség 46-ra, vérkeringési megbetegedések miatti munkanapveszteség 100-nak véve az 1949-es adatot, 1950-ben leesett 71-re. Ezen adatok mögött a mi mun­kánk nyomán visszanyert munka­napok ezrei vannak és azok bir­tokában nem nehéz kiszámítani, hogy pld. posztógyári viszonylat­ban az egészségügyi dolgozók hány tízezer méter szövet gyár­tásával vettek részt az 5 éves terv teljesítésében. Ha így beszélünk, nem lehet vitás a termeléshez való viszonyunk sem. DR. SZÁNTÓ KÁLMÁN, üzemi orvos: MÁRCIUS 9-e méltó megünnep­lésére a marcali járás egészségügyi dolgozói az ipari dolgozók példáá­jára sorozatos kötelezettségvállalá­sokat tettek. — írja Kucsera Ernő elvtárs, szakszervezetünk járási tá­rcája. — A megtett kötelezettség­vállalások fő szempontjai: a mező­­gazdasági szocialista szektor patro­­nálása, eh. propaganda munka, a csecsemőhalandóság csökkentése, járvány-megelőzés, harc a táppénz­csalók ellen, az élelmiszerekkel foglalkozók, valamint az iskoláit ellenőrzése. Beszélgetés a József A Attila-díj egyik nyertesével A József Attila novellapályázat III. díjának büszke tulajdonosával, dr. Avar Pál orvossal ülünk szemben az Egészségügyi Minisz­tériumban. Avar elvtárs fiatalember. Tele tűzzel és lelkesedéssel. Moso­lyogva beszél magáról, munkájá­ról, büszke eredményeire és ezt nem is titkolja. Nehezen jutott el idáig. Életére azonban ma már nem a küzdelem nyomja rá bélyegét, hanem a fel­szabadult ember vidám boldog­sága. Tulajdonképen költőnek készült. — Hogyan lett mégis prózai író, — tesszük fel a kiváncsi kér­dést. — Egész véletlenül — vála­szolja Avar elvtárs. Van egy író barátom, akinek egyszer elmondtam életem tör­ténetét, a régi, falusi szegény­parasztok nyomorúságos életét. Az elbeszélés megkapta barátomat és azt tanácsolta, hogy úgy, ahogy elmondtam írjam meg. Mindig költő akartam lenni — gondoltam — de üsse kő, prózát írok. Megpróbálok írni saját éle­temről A kulák szomszédról, nincstelen szüleimről, akik kény­telenek voltak alkut kötni a gaz­dag szomszéddal, hogy fiúkból tanult ember legyen. Igen erről írok — határoztam el, így született meg az »Alku« Továbbiak is születnek még. Azóta már a negyedik munkáit dolgozom. Ez az utolsó hosszabb lesz. Kisregény, ha jól sikerül, fil­met szeretnék belőle. Megint falusi téma, de a mai falué, a mai paraszt életéről és Néphadsere­günkről. Szeretném, ha sikerülne —– mondja elgondolkozva Avar elv­társ. — Sok dolgom van, sok szép feladatot akarok végrehajtani. So­kat akarok és fogok tanulni,­­ orvos szeretnék lenni, így sike­rülni fog az elmegyógyászat terén is eredményeket elérni és a szak­mai irodalmat bővíteni régi el­határozásom megvalósításával, ha megírom a magyar elmegyógyá­szat történetét. — Tudom és nap, mint nap ér­zem, hogy a korlátlan lehetősé­gek korában élek és ezt a lehető­séget ki kell és ki is fogom hasz­nálni. Elgondolkozva megyek végig a Minisztérium folyosóin. Úgy ér­zem Avar elvtársnak a Fiatal írók Munkaközössége tagjának további munkájához a legjobb út­­ravalót akkor adjuk, ha emlékeze­tébe idézzük a nagy szovjet költő és író szavait: az íróknak beszél­niük kell, hangosan kell beszélniök éppen azért, hogy ne juthassanak szóhoz a fegyverek. J. M. ... Akkor is őt választjuk ... Még nedvesen csil­log a festék a sebé­szet minden helyisé­gén. A dolgozók te­kintetében visszara­gyog büszke örömük: a Róbert Károly kör­úti kórház sebészeti osztálya nem a régi többé. Megfiatalodott, új ruhát öltöttek a komor falak és búto­rok. — Sose hittem, hogy még a munka is vidámabban megy így, mondja Tereb­u­s Lászlóné szaktársnő, Gizi nővér. Pedig Ilonka sokszor figyel­meztetett erre. Igen, Ilonka a bi­zalmiak. Új bizalmi, az »új« osztályon, új hang a sebészeten — mondja elgondolkozva Gizi nővér. Nem kell sokat kér­dezni a bizalmiról, beszél magától, el­mondja mindazt, ami szívén fekszik. — Tudod elv­tár­snő, jóindulatú volt az elő­ző bizalmi is, de ör­dög tudja, nem törő­dött az velünk iga­zán ... Ilonka az más, Ő a miénk, segít nehézségeinkben, ta­nácsot ad, mindenütt ott van. Bizalmi tan­folyamra járt, hogy jobb munkát végez­hessen. Minden lépé­sünket figyeli, közli eredményeinket és a hibákat egyaránt. A versenytáblán sem állunk már az utolsó helyen. Ellenőriz, buzdít, bírál, tanul és tanít. Hát ilyen a mi Petőnénk. Meg is be­csüli őt az osztály minden tagja. Búcsúzóul csak annyit mond Gizi nővér: nem is adjuk őt oda semmi áron, már megbeszéltük a szaktársakkal, már­ciusban újra megvá­lasztjuk. — Hátha magasabb funkcióba javasoljuk — szól bele Rack elv­­társ, az ab-titkár. — Akkor is őt vá­lasztjuk — feleli »harciasan« Gizi nő­vér. Pető elv­tár­snő, ez a legnagyobb do­log, amit bizalmi a csoportjától kaphat: megbecsülést és sze­­retetet. Megtanítottad őket igényeseknek lenni bizalmijukkal szemben. Most azon­ban további felada­taid vannak. Olyan embereket nevelni csoportodban, akiknek szükség ese­tén nyugodt lelkiis­merettel adhatod át munkádat, s akik új sikerekkel tetőzik szép eredményeidet. A kórház-rendelőintézeti egységek továbbfejlesztése 1952-ben m­ám az 1952-es év folyamán to­vább folytatja a kórházak és ren­delőintézetek egyesítését. A kór­házak és rendelőintézetek egyesíté­sével emelkedni fog a betegellátás színvonala és lehetőség nyílik arra, hogy az orvosok egyaránt kezelje­nek járó és fekvő betegeket. A kór­ház-rendelőintézeti egységbe kap­csolódik a körzeti orvos munkája is és így épülnek ki a szocialista egészségügyi ellátás új szervezeti formái. A kórházak és rendelőintézetek egyesítése már megtörtént Győr- Sopron, Borsod, Csongrád, Komá­rom Heves és Nógrád megyékben, valamint Budapesten a Péterfy Sándor-u. kórház és rendelőintézet­ben is. 1951-ben kísérletképpen vezet­ték be a gyermekegészségügyi el­látásban a kórház és rendelőintézet egyesítését a XIII. kerületben a Madarász­ utcai kórházban. Vidé­ken a többi­ között Győrben, Salgó­tarjánban, Balassagyarmaton, Szé­kesfehérváron és Pécsett vezetik be az év folyamán a gyermekkór­házak és rendelőintézetek egyesí­tését. A kórházak és rendelőintézetek egyesítését az 1952-es év folyamán az ország többi megyéiben is folytatják. A Szovjetunió élenjáró egészség­ügye tapasztalatainak felhasználá­sával az Egészségügyi Miniszte­­ r A CS­ÚCS INTÉZMÉNY“ Halló? Igen... Hová?... A Szentkirály­ utcai ren­delőbe ? Értem. Rendben van, szerkesztő elvtárs. Kimegyek és riportot készítek az írói munka­közösségről. Remélem, sikerülni fog. Viszont­látásra. A harmadik emelet egy eldugult kis szobácskájá­ban találom meg őket. Néhány perc múlva sza­porán perceg kezemben a toll. Van innivaló elég. Lelkesen mesélnek mun­kájukról, eredményeik­­ről. Rossz volt a lift, öreg, beteg emberek jártak a harmadik­ emeletre gya­log... A betegeknek te kellett menni a föld­szintre számot kérni, ha a foghúzássá' ~ fogpót­lásra küldi*'­, m­ijd újra fel a másodbaa... Álta­lában sokat küldözgették a betegeket... Az osz­tályok túl voltak ter­helve... A betegeknek távoli terminusokat ad­­tak... Szóval sok volt a hiba és még van is ebben a fiatal, kezdő in­tézményben. Megírtuk. Így született meg a »Csúcsintézmény« című­­villámtréfánk. Hatalmas sikere volt a kultúrmun­­kások előadásában. A dől­gőzök azon kezdtek gon­dolkozni, hogyan javít­hatnák meg a munkát. Nagyon boldogok vol­­tunk. Azóta már sok mindent irtunk. Megszül­­letett a „Hosszúnapos nővér“ is, meg egy egész sir­r­ hím rigmus. Nem kell ehhez egyéb, mint jó szem és jó toll, csek végig kell menni a folyo­són nyitott szemmel és meglátni a témát, mely ott röpköd a levegőben, ott ül a padon, fehér köpenyben jör-kel a fo­lyosón és a munkaszo­bákban, vagy ott csüng kiöregedett faliújság ké­pében a falon, vagy akár ebéd formájában párolog az asztalon, — de min­denütt ott van, csak ész­re kell venni. Mert nincs olyan jó, amiből még job­bat ne lehetne faragni, akár rigmus legyen hoz­­zá a szerszám, akár vic­­tumtréfa. Ami pedig a terveinket illeti? Egymásra nevet­nek. Van itt egynéhány elvtárs, akinek nagyon kellene a bírálat, mert elég sok hiba van a mun­kájukban. Itt van pl. itt egyik bizalmi, aki a he­lyegeladáson kívül sem­mit nem csinál. Pedig sok feladata van a bizal­­minak, alni fogunk róla. Persze, van nálunk jó bi­zalmi is, s ha egyszerre mutatjuk meg őket, jól meglátszik majd a kü­­lönbség. Ez segíteni fogja a bizalmit is,­­ a dol­gozókat is, hogy igénye­­sebbek legyenek a bizal­­mink és az egész üzemi bizottság munkájával szemben. Lassan baktatok haza­felé a Váci­ utcán. Még fülembe cseng a szent­királyiak lelkes, tervez­gető hangja. Igen. Jól készülnek a választások­ra, H­a így fogják segí­teni a szakszervezeti munkát, biztosan jó bi­zalmiakat, üzemi bizott­ságot választanak a dol­­gozók. így válik a kul­­t­úrmunka szerves ré­szévé, segítőjévé napi feladataink megoldása nők.

Next