Egri Egyházmegyei Közlöny, 1876 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1876-08-01 / 15. szám
Nyolczadik évfolyam. 15. szám. Eger, 1876. Augusztus 1. EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY. Tartalom : Az eskü a modern államban. — Bosztóczky Imre. — Adalékok egyházmegyénk történelméhez. — Pótlékul a domoszlói naplótöredékhez. — Egyházmegyénk és hitélete köréből. — Vegyesek. Megjelenik : > minden hó 1-én és 16-án 1 ivén. Î -----------------------1 Az előfizetési díj és a lapot érdeklő minden közlemény e czim alatt : „Az Egri Egyházmegyei Közlöny szerkesztőségének Egerben, a papnöveldében“ küldendők. Előfizetés : Egész évre 2 írt. Fél évre 1 írt. Az eskü a modern államban. A lelkiismeretes katholikusok fájdalommal tapasztalják, mennyire hanyatlik egyesek szívében a vallásosság, erkölcsiség érzelme, s mily köznapi dologgá válik minden ellen , mi a vallással közvetlen vagy közvetett összeköttetésben áll, majd giínnyal, majd szenvelgett megütközéssel kikelni. Az eskü, e lényegében a vallásos meggyőződésből származó, ezen alapuló intézmény, szintén azon dolgok közé tartozik, melyet lejárni, kiirtani szeretnének mindazok, kiknek a vallásnak még csak gondolata, neve, árnyéka is terhes, kik, a mi őket belül bántja, a mit szivökből kiirtani nem birnak , legalább feledtetni akarják s mindannak eltávolítására törekesznek, mi e rájok kellemetlen dolgokra közelről-távolról emlékeztet. Tudjuk, hogy a hírhedt Sonzognoperben, Rómában a felhívott tanuk esküt tenni vonakodtak, s a közönség tapsaival kiséré az állitólagos lelkiismeret szabadság e példányait ; hogy Castelar, a spanyol szabadelvűek vezére s vele többen , csak miután kinyilvánították , hogy az eskünek semmi fontosságot nem tulajdonítanak, azt puszta formalitásnak, ceremoniális ténykedésnek tekintik, tették le azt a parlament színe előtt (az eskü tárgya az uralkodó iránti hűség volt), s a törvényhozás házának elnöke ezen effronteriákat megengedte, szava sem volt a törvény tényén alapuló eskü ezen nyilvános meggyaláztatása ellen, a közönség, a liberális tábor pedig ujjongva jegyezte meg Castelar szomorú fellépését ! S a sajtóban is gyakran, előforduló esetek alkalmával tárgyalva látjuk azt a kérdést: kényszeríthet-e a törvényhozás valakit eskütételre ? S a felelet az : a lelkiismeret- és vallásszabadság feltétlenül követeli, hogy az eskü eltöröltessék egészen, vagy legalább is hagyassák egyesek szabadságára annak letétele. Mondjunk egyet-mást erről, különösen nézzük : a modern állam, amilyen, követelhet-e valakitől esküt, kényszeríthet-e reá ? Az esküt minden időben úgy tekintették, mint nélkülözhetetlen pecsétjét a bizalomnak, melyen az emberiség együttléte alapszik. Az ókor államai alkalmazták ép úgy a magánéletben, mint a polgároknak a hatósággal való viszonyaiban, valamint a más államokkal kötött szerződéseknél, s mindenütt a legünnepélyesebb külsőségek mellett. Habár az Úr ismeretes szavai szerint az eskü nem felel meg a keresztények tökéletességének, mégis a kereszténység is az emberi igazságtalanság, szónemtartás nélkülözhetlen védeszközének tartotta. A keresztény államok mind éltek vele az egyház helyeslése s példája mellett, mint jogszerű intézménnyel a bírósági ügyekben, hódolás, hivatalelvállalás stb. alkalmával. Ámde az eskü természeténél fogva vallási cselekvény ; csak az követelhet esküt, vagy esküdhetik, vagy tarthatja azt kötelezőnek, ki személyes, mindentudó, szent Istent és Bírót ismer el. A minden vallásnak ezen alapfogalma lényeges előfeltétele az eskünek, s bármily különbözően állapíttassanak meg egyes esetekben annak formalitásai, lényege szerint az mindig Istenre való hivatkozás, elismerése az isteni Gondviselésnek s világkormányzásnak. De az eskü e vallásos természetéből közvetlenül azt kell következtetni, hogy eskü csak oly államok részéről követelhető, melyek a) maguk is a vallást a társadalmi rend alapjául elismerik, és b) ennek elismerését állampolgáraikra nézve feltételül tűzik ki, kötelezőnek tartják. Ahol e két előfeltétel nincs meg, ott az eskü nem lesz fentartható, ott annak eltörültetése csak idő kérdése. Nézzük e két pontot bővebben. Elsőben is nyilvánvaló, hogy az állam esküt senkitől sem követelhet, ha ő maga sem ismeri el a vallást, melyet polgáraitól követel ; s hogy az esküt csak azon alakjában kívánhatja, mely