Egri Népujság, 1873 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-09 / 41. szám
323 elhiszi, hogy hat esztendőre valót vágatt ki egyszerre s én aztán egy cseppet sem csodálkozom, hogy jön idő, mikor 30 forintjával kénytelen vásárolni a fának ölét , holott ő a magáét 15 forintért vesztegette. Ha esze van, a későbbi időre is gondol s megkimélve az erdőt, elláthatja magát tűzifával, sőt, ha kevés is, de biztos jövedelem származik évenként zsebébe. Nem valami öreg ember vagyok, de azért vissza tudok emlékezni azon időre, mikor egy öt tüzis fának ára, házhoz szállítva hat forint volt, most tizenhat! Pedig erdőségtől vagyunk körülvéve, mily magasra emelkedett oly helyeken az ár, hova messze vidékekről kell szállítani a fát? A kormány, igen bölcsen, most egy törvényjavaslatot készít, melyet a legközelebb összeülendő országgyűlés elé akar terjeszteni. E törvényjavaslat, ha törvénnyé lehet, lesz aztán hivatva megvédni az országot ama csapástól, mely azt az erdőpusztítás által fenyegeti. E törvény kiterjed szabályaival mindenféle erdőségekre, legyenek azok az államtestületek, vagy egyesekéi s miután meghatározza az erdőfentartás módozatát, megállapítja a vágatás, ültetés sorát s egyszersmind megszabja a büntetést is, mely az erdőpusztítókat sújtani fogja. Régen szerzett kormányunk oly örömet, milyent most e törvényjavaslata által nyújt; s ha szigorúan keresztül vitetik rendelete, talán megérjük,hogy olcsóbb fával tüzelhetünk, könnyebben építkezhetünk; megérjük, hogy befásíttatnak a kopár sziklák, a bogáncskóros lapályok; megérjük, hogy gazdag országunk nem lesz koldus fa dolgában, nem szorul a kőszénre, legfeljebb a gyáraknak hagyja azt. A bajt mindenki ismeri s azt hiszem, nem lesz kellemetlen, ha az orvosságot erővel is bevezetik vele. Tiszai. Se pénz se posztó, vagy: _ az egyházi vagyon elkobzásának eredménye. III. Olaszország. Az olaszországi egyházi vagyon elvételének története igen bonyodalmas. Mert hát az olasznak természete az alattomos ravaszság. Először is szép színt adtak a dolognak: a pápával kezdtek alkudozni, hogy adja beleegyezését a kormány tervébe, mely abból állott, hogy a tizedek nem fognak fizettetni a lelkészkedő papságnak, s hogy a püspökök, káptalanok számát megkevesbbíti. Sokáig tartottak az alkudozások e tárgyban a pápával, s mielőtt befejeztettek volna, 1854. novemberben egy törvényjavaslat terjesztetett a képviselők elé, melynél fogva a szerzetes rendek, káptalanok eltöröltetnek, birtokaik lefoglaltatnak, s a jövedelem „az egyházi pénztárba“ fog befolyni a lelkészek és templomok javára. Félév múlva már árulta a kormány az egyházi birtokokat. Vevő nem igen akadt, tehát adták, ahogy vette valaki:a becsáron jóval alább. Kevesebb pénz jött be az eladott egyházi birtokokból, mint amennyi szükséges lett volna azon papok ellátására, akik birtokaiktól megfosztattak, így tehát az állampénztárból kellett pótolni. Íme az egyházi birtokok elvételéből származott haszon! "1 Viktor Manó, mostani olasz király, szomoru nevezetességre tett szert. Ő alatta mesés1 összegre emelkedett Olaszország adóssága; a pazarlás és ügyetlenség a bukás szélére sodorta a szerencsétlen országot. Eladták az ország birtokait és a vasutakat, az adókat a legmagasabb fokra emelték; hitele nem volt kin országnak, de volt még a katholika egyháznak a birtoka. Újra erre vetette szemét a kormány, s az egész egyházi vagyon lefoglalását tervezte, s 1866-ban meg is hozták a képviselők 1 a törvényt, mely a szerzetes-rendeket mind eltörölte ; a kolostorok javait mind az államnak adta; a plébániákat kivéve minden egyházai ország az államra szállt. U"11* Ismét hozzálátott a kormány a birtokok eladásához; de roppant csúfot vallott a világ előtt, mert Rotsild báró kijelentette, hogy fälUlőtt jószágot nem vesz meg. Ez annyira líöögfi boszantotta az olasz urakat, hogy minden* rfé" ven nevezendő egyházi birtokot elvettek s áfüba* bocsátották. ^ Egyik minisztérium a másikat váltotta fel, de az egyházi birtokok eladásának nem i Ildik’ népszerűséget szerezni, s igy ez sémiié*-11 *