Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)
1920-02-26 / 46. szám
XXVII. évfolyam 46 S2ára Cent.: E- 90/1920. fcpgr 1920. február 26. Csütörtök Előfizetési dijak postai szállítással; ’"■gész évre 160 K. — Fél évre 80 K. — Negyed évre 40 K. — Egy bóra 15 K.. — Egy szám ára 40 fillér. POLITIKAI NAPILA Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám 11. Jogfolytonosság. Wáimsz Anonymusnak, a tegnapi vezércikk névtelen írójának. Az E. N. tegnapi számának névtelen cikkírója erősen felháborodik vasárnapi cikkem tartalmán s azt mondja, hogy abban olyan számos, alkotmányos érzésünket sértő tévedés van, hogy lehetetlen azt helyreigazítás nélkül hagyni.» Az állampolgárok alkotmányos érzésének a megsértését a közélet terén elkövethető bűnök egyik legsúlyosabbikának tartom. Még akkor is, ha nem rosszakaratú szándékosságról, hanem tévedésről van szó, amivel engem Anonymus vádol. Mert aki kellő készültség, alaposság és megfontoltság nélkül szól hozzá az állami ás jogélet bonyolult kérdéseihez, — aki tévtanokkal mételyezi meg a tömegek likét, az legalább is olyan bűnös, mint a — bár jószándékú — kuruzsló, aki ketyvasztékával páciensének halálát okozza. Szabadjon hát a helyreigazítást bonckés alá vennem s tisztáznom azt a kérdést, hogy kettőnk közül ki az, aki téved? * Anonymus az én »téves állításaimat először is a mulatságos oldalukról világitja meg» s ebből a szempontból elégnek tartja »arra rámutatni, mikép a cikkely önérzetes címe szerint a jog nem alkuszik, és me magában a cikkelyben négy olyan eset van felsorolva, amikor a jogalap nélküli állapot szokásjoggá szilárdult.» Levonja hát gyorsan az én saját példáimból a következtetést, s azt mondja, inne »itt van már előttünk négy olyan eset, mikor a jog megalkudott a körülményekkel.» Hát hogy ki mit tart mulatságosnak, az lágyon egyéni dolog. Hallottam egyszer Bánk bán előadása közben, hogy valaki a karzatról jóízűen belekacagott Tiborc keserves panaszába. Én legkevésbbé sem szándékozom megzavarni Anonymus mulatságát, amely egészen hidegen hagy. A magam részéről azonban tartozom a kérdés komolyságának azzal, hogy az idézett beállítást rögtön a komoly oldaláról vegyem elemzés alá és ezt olyképen teszem, hogy a közjog és jogforrástan alaptételei közül kiragadok egyet, igyekezvén így a bonyolult jogkérdés eldöntését a fundamentumok megvilágításával megkönnyíteni. A jognak két fajtája és a jogalkotásnak két módja van. írott jog az állam erre hivatott szerveinek akaratkijelentése által létesül. Nem írott jog (szokásjog) pedig ama következetes és egyöntetű gyakorlat által jön létre, amelyet a jogélet tényezői hosszú időn keresztül jogi meggyőződésükből folyólag követtek. Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr.■ A jognak ezt a két különböző fajtáját már a kezdő jogász sem téveszti össze. Jól megkülömbözteti az írott jogot a szokásjogtól (bene distinguit!) s ilyképen világosan látja, hogy az írott jogot az államhatalom parancsszava az akaratkijelentés pillanatában (momentán) kötelező erővel ruházza fel, míg ellenben a szokás csak hosszabb időn át való következetes gyakorlat, alkalmazás és alkalmazkodás által, fokozatosan válik kötelező erejű joggá. Ha az általam példaképen felsorolt négy esetben az eredetileg jogalappal és így kötelező erővel nem bíró gyűjtemények — miként múlt cikkemben jeleztem — a következetes gyakorlat által szokásjoggá szilárdultak is, nagyon furcsa logika ebből arra következtetni, hogy ime hát a jog mégis megalkudott, — holott itt voltaképen csak arról van szó, hogy ezekben az esetekben a jogszabály nem az írott jog, hanem a szokásjog szabályszerű kialakulásának az előfeltételei alapján jött létre, vagyis, hogy a jogalkotásnak jogrendünk által ismert két egyformán törvényes útja közül itt nem az első, hanem a második út választatott. A jog ezekben az esetekben akkor alkudott volna meg, ha a szóban forgó gyűjtemények azonnal megjelenésük pillanatában joggá lettek volna, bár momentán jogalkotás (írott jog) szabályszerű létrejöttének előfeltételei nem forogtak fenn. Ennek előrebocsátása után áttérhetek konkrét esetünkre, a nemzetgyűlés jogalkotó hatalmának kérdésére. Egyáltalán nem állítottam, hogy a nemzetgyűlés határozataiból soha se lesz jog. Én csak azt mondottam, hogy a nemzetgyűlés határozatai, mint ilyenek jogi erővel nem bírhatnak. Sőt én magam mutattam rá, hogy az élet következetes gyakorlás által esetleg joggá szilárdíthatja ezeket az eredetileg jogalap nélküli határozatokat. Esetleg joggá lehetnek majd valamikor ezek a határozatok, nem a jogalap nélküli nemzetgyűlés akaratkijelentése következtében, hanem a jogélet tényezőinek fokozatos beletörődése és alkalmazkodása következtében. Amikor Anonymus örömmel idézi az én példáimat, hogy lám az 1872-ki Sárga könyvnek »elég volt hat év, hogy törvényerőre emelkedjék», — mintha itt elfelejtené, hogy mit is akar bizonyítani. Hiszen ő velem szemben azt vitatja, hogy a nemzetgyűlés határozatai mint ilyenek azonnal jogszabályokká lesznek, vagyis hogy a nemzetgyűlés momentán akaratkijelentése, és nem a későbbi huzamos gyakorlat teszi azokat jogszabályokká. Most még azt akarom megvilágítani, hogy miért ment könnyen az általam felhozott esetekben az eredetileg nem törvényszerűen létrejött szabálygyűjteményeknek szokásjoggá való kialakulása, s miért fog ez nehezebben menni a jele esetben. A Hármaskönyv a magyar jognak szétszórtan feltalálható egyes tételeit gyűjtötte össze. A Planum tabulare a királyi táblának az élő magyar jog alapján hozott elvi döntéseit foglalta egybe. A Sárga-könyvre vonatkozóan maga a kísérő miniszteri rendelet azt mondja, hogy annak elkészítésénél az irányító szempontok egyike sem volt alkotó, hanem csupán szabályozó és rendszeresítő, a régi gyakorlatot megrögzítő, az ellenmondásokat kiegyenlítő, az újabb törvényekkel összhangot teremtő. Az Országbírói Értekezlet szabályainak szintén nem új jog alkotása volt a célja, hanem az abszolutizmus által félreszorított rég magyar jog részbeni visszaállítása. Mivel ilyképen ezeknek a gyűjteményeknek nem az élő magyar jog felforgatása volt a célja, hanem ellenkezőleg az élő magyar jog szétszórt tételeinek összegyűjtése, rendszerbe foglalása, konzerválása, a gyakorlati élet számára hozzáférhetővé tétele, — ez okból a jogélet könnyen, simán és zökkenés nélkül alkalmazta a jogi erővel nem bíró, mert nem jogszerűen létrejött gyűjteményekben) foglalt magyar jogtételeket, s a közkézen forgó gyűjteményekre való állandó hivatkozás szokásjogi alapon fokozatosan kötelező erejűvé tette a szóban forgó gyűjteményeket, most már mint gyűjteményeket is. Visszatérve ezek után a nemzetgyűlés határozataira, annak valószínűsége, hogy ezek a gyakorlat által szokásjoggá fognak-e szilárdíttatni, attól függ, hogy mik lesznek a nemzetgyűlés működésének irányelvei. Minél inkább fog a nemzetgyűlés ragaszkodni a régi alapokhoz, annál valószínűbb, hogy határozataiban a gyakorlati- és jogélet megnyugszik, s hogy azok fokozatosan szokásjoggá szilárdulnak. Amikor például megállapítja, hogy Magyarország államformája a királyság, akkor ez a kijelentés kétségbevonhatatlanul azonnal kötelező jogszabály lesz, — nem ugyan azért, mert ezt a jogalap nélküli nemzetgyűlés igy akarja, hanem mert enélkül is királyság vagyunk s jogilag egy pillanatig sem szűntünk meg királyság lenni. Vagy: amikor a nemzetgyűlés hogy a lefolyt szomorú korszak kijelenti, néptörvényei és forradalmi kormányzótanácsi rendeletei mind semmisek és érvénytelenek, ez is rögtön jog lesz, mert ilyen külön megállapítás nélkül is vitán telál