Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-02-26 / 46. szám

XXVII. évfolyam 46 S2ára Cent.: E- 90/1920. fcpgr 1920. február 26. Csütörtök Előfizetési dijak postai szállítással; ’"■gész évre 160 K. — Fél évre 80 K. — Negyed évre 40 K. — Egy bóra 15 K.. — Egy szám ára 40 fillér. POLITIKAI NAPILA Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon­szám 11. J­ogf­oly­tonosság. Wáimsz Anonymusnak, a tegnapi vezércikk névtelen írójának. Az E. N. tegnapi számának névtelen cikkírója erősen felháborodik vasárnapi cikkem tartalmán s azt mondja, hogy ab­ban­­ olyan számos, alkotmányos érzésün­ket sértő tévedés van, hogy lehetetlen azt helyreigazítás nélkül hagyni.» Az állampolgárok alkotmányos érzé­­sének a megsértését a közélet terén el­követhető bűnök egyik legsúlyosabbikának tartom. Még akkor is, ha nem rosszaka­ratú szándékosságról, hanem tévedésről van szó, amivel engem Anonymus vádol. Mert aki kellő készültség, alaposság és megfontoltság nélkül szól hozzá az állami ás jogélet bonyolult kérdéseihez, — aki tévtanokkal mételyezi meg a tömegek likét, az legalább is olyan bűnös, mint a — bár jószándékú — kuruzsló, aki ketyvasztékával páciensének halálát okozza. Szabadjon hát a helyreigazítást bonc­kés alá vennem s tisztáznom azt a kér­dést, hogy kettőnk közül ki az, aki téved? * Anonymus az én »téves állításaimat először is a mulatságos oldalukról világitj­a meg» s ebből a szempontból elégnek tartja »arra rámutatni, mikép a cikkely önérze­tes címe szerint a jog nem alkuszik, és me magában a cikkelyben négy olyan eset van felsorolva, amikor a jogalap nélküli állapot szokásjoggá szilárdult.» Le­vonja hát gyorsan az én saját példáimból a következtetést, s azt mondja, inne »itt van már előttünk négy olyan eset, mikor a jog megalkudott a körülményekkel.» Hát hogy ki mit tart mulatságosnak, az lágyon egyéni dolog. Hallottam egy­szer Bánk bán előadása közben, hogy va­laki a karzatról jóízűen belekacagott Tiborc keserves panaszába. Én legkevésbbé sem szándékozom megzavarni Anonymus mulatságát, amely egészen hidegen hagy. A magam részéről azonban tarto­zom a kérdés komolyságának azzal, hogy az idézett beállítást rögtön a komoly ol­daláról vegyem elemzés alá és ezt olyké­­pen teszem, hogy a közjog és jogforrás­­tan alaptételei közül kiragadok egyet, igyekezvén így a bonyolult jogkérdés el­döntését a fundamentumok megvilágításá­val megkönnyíteni. A jognak két fajtája és a jogalko­tásnak két módja van. írott jog­­ az állam erre hivatott szerveinek akaratkijelentése által létesül. Nem írott jog (szokásjog) pe­dig ama következetes és egyöntetű gya­korlat által jön létre, amelyet a jogélet tényezői hosszú időn keresztül jogi meg­győződésükből folyólag követtek. Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr.■ A jognak ezt a két különböző faj­táját már a kezdő jogász sem téveszti össze. Jól megkülömbözteti az írott jogot a szo­kásjogtól (bene distinguit!) s ilyképen vi­lágosan látja, hogy az írott jogot az államhatalom parancsszava az akaratkije­­lentés pillanatában (momentán) kötelező erő­vel ruházza fel, míg ellenben a szokás csak hosszabb időn át való következetes gya­korlat, alkalmazás és alkalmazkodás által, fokozatosan válik kötelező erejű joggá. Ha az általam példaképen felsorolt négy esetben az eredetileg jogalappal és így kötelező erővel nem bíró gyűjtemények — miként múlt cikkemben jeleztem — a következetes gyakorlat által szokásjoggá szilárdultak is, nagyon furcsa logika ebből arra következtetni, hogy ime hát a jog mégis megalkudott, — holott itt voltaképen csak arról van szó, hogy ezekben az ese­tekben a jogszabály nem az írott jog, hanem a szokásjog szabályszerű kialaku­lásának az előfeltételei alapján jött létre, vagyis, hogy a jogalkotásnak jogrendünk által ismert két egyformán törvényes útja közül itt nem az első, hanem a második út választatott. A jog ezekben az esetek­ben akkor alkudott volna meg, ha a szó­ban forgó gyűjtemények azonnal megjele­n­­ésük pillanatában joggá lettek volna, bár momentán jogalkotás (írott jog) szabályszerű létrejöttének előfeltételei nem forogtak fenn. Ennek előrebocsátása után áttérhetek konkrét esetünkre, a nemzetgyűlés jog­alkotó hatalmának kérdésére. Egyáltalán nem állítottam, hogy a nemzetgyűlés határozataiból soha se lesz jog. Én csak azt mondottam, hogy a nemzet­gyűlés határozatai, mint­ ilyenek jogi erő­vel nem bírhatnak. Sőt én magam mutat­tam rá, hogy az élet következetes gyakor­lás által esetleg joggá szilárdíthatja ezeket az eredetileg jogalap nélküli határozatokat. Esetleg joggá lehetnek majd valamikor ezek a határozatok, nem a jogalap nél­küli nemzetgyűlés akaratkijelentése követ­keztében, hanem a jogélet tényezőinek fokozatos beletörődése és alkalmazkodása következtében. Amikor Anonymus örömmel idézi az én példáimat, hogy lám az 1872-ki Sárga könyvnek »elég volt hat év, hogy törvényerőre emelkedjék», — mintha itt elfelejtené, hogy mit is akar bizonyítani. Hiszen ő velem szemben azt vitatja, hogy a nemzetgyűlés határozatai mint ilyenek azonnal jogszabályokká lesznek, vagyis hogy a nemzetgyűlés momentán akaratki­jelentése, és nem a későbbi huzamos gya­korlat teszi azokat jogszabályokká. Most még azt akarom megvilágítani, hogy miért ment könnyen az általam fel­hozott esetekben az eredetileg nem tör­vényszerűen létrejött szabálygyűjtemé­nyeknek szokásjoggá való kialakulása, s miért fog ez nehezebben menni a jele esetben. A Hármaskönyv a magyar jognak szétszórtan feltalálható egyes tételeit gyűjtötte össze. A Planum tabulare a ki­rályi táblának az élő magyar jog alap­ján hozott elvi döntéseit foglalta egybe. A Sárga-könyvre vonatkozóan maga a kísérő miniszteri rendelet azt mondja, hogy annak elkészítésénél az irányító szempontok egyike sem volt alkotó, ha­nem csupán szabályozó és rendszeresítő, a régi gyakorlatot megrögzítő, az ellen­mondásokat kiegyenlítő, az újabb törvé­nyekkel összhangot teremtő. Az Ország­bírói Értekezlet szabályainak szintén nem új jog alkotása volt a célja, hanem az abszolutizmus által félreszorított rég magyar jog részbeni visszaállítása. Mivel ilyképen ezeknek a gyűjtemé­nyeknek nem az élő magyar jog felfor­gatása volt a célja, hanem ellenkezőleg az élő magyar jog szétszórt tételeinek összegyűjtése, rendszerbe foglalása, kon­zerválása, a gyakorlati élet számára hozzáférhetővé tétele, — ez okból a jog­élet könnyen, simán és zökkenés nélkül alkalmazta a jogi erővel nem bíró, mert­ nem jogszerűen létrejött gyűjteményekben) foglalt magyar jogtételeket, s a közkézen forgó gyűjteményekre való állandó hivat­kozás szokásjogi alapon fokozatosan kö­telező erejűvé tette a szóban forgó gyűj­teményeket, most már mint gyűjteménye­ket is. Visszatérve ezek után a nemzet­gyűlés határozataira, annak valószínű­sége, hogy ezek a gyakorlat által szokás­joggá fognak-e szilárdíttatni,­­ attól függ, hogy mik lesznek a nemzetgyűlés működésének irányelvei. Minél inkább fog a nemzetgyűlés ragaszkodni a régi alapokhoz, annál való­színűbb, hogy határozataiban a gyakorl­ati- és jogélet megnyugszik, s hogy azok fo­kozatosan szokásjoggá szilárdulnak. Ami­kor például megállapítja, hogy Magyarország államformája a királyság, akkor ez a kijelentés kétségbevonhatatlanul azonnal kötelező jogszabály lesz, — nem ugyan azért, mert ezt a jogalap nélküli nemzet­gyűlés igy akarja, hanem mert enélkül is királyság vagyunk s jogilag egy pilla­natig sem szűntünk meg királyság lenni. Vagy: amikor a nemzetgyűlés hogy a lefolyt szomorú korszak kijelenti, néptör­vényei és forradalmi kormányzótanácsi rendeletei mind semmisek és érvénytele­nek, ez is rögtön jog lesz, mert ilyen külön megállapítás nélkül is vitán tel­ál

Next