Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)
1920-11-25 / 271. szám
EGRI NÉPÚJSÁG. El-el fog a bánat láttára, de sokszor kétségbe is esek. Elgondolom, mi lenne akkor, micsoda nagy szomorúság, ha akkor hajtaná éppen a jeges földre bús fejét, amikor a villanygyári igazgató úr arra megy. Pedig sokat megy. Nagyon kérem, vigyázzon. Menjen át inkább az utca páros számú oldalára, ott, legalább megláthatja, hogy a hosszú uton a házak mellett, sehol egy lámpa, sehol egy fénysugár, amely az utat mutatná nekünk, szegény es teli bandukolóknak. Csak egy lámpát adjon oda nekünk s mi hálásak leszünk örökre. A jövőben is meg fogjuk jelölni azokat az oszlopokat, amelyek megunták már a sok álldogálást s pihenni vágynak. Egy öreg korhely. Lauschmann Jenő ezredes temetése. Folyó hó 27-én d. u. 2 órakor kisérte utolsó útjára az egri helyőrség Lauschmann Jenő ezredest, aki rövid szenvedés és a betegek szentségeinek ájtatos felvétele után a helybeli katonai kórházban elhunyt. A helyőrség tiszti kara Juhász Sándor ezredes vezetése alatt jelent meg a temetésen, melyet dr. Majthényi Viktor helybeli tábori lelkész végzett. A temetés nagyszerű magasztossága és a katonai fegyelemnek a temetésen való megnyilvánulása reményre jogosító jele volt a Nemzeti Hadsereg jövőjének. Tilos a hasított körmüeknek a demarkációs vonalon túlról az ország területére való szállítása. A földm. ministerium 26300/III. 4. 1920. sz. rendeletével beszüntette szarvasmarháknak, juhoknak, kecskék és sertéseknek a demarkációs vonalon túlról az ország területére való szállítását, miután a szomszédos országokban és megszállott területeken ragadós tüdőlob és állítólag keleti marhavész is fellépett. Miután ezen bajok behurcolása az állatállományra kataszrófális lehet, mindenki saját érdekében tartózkodjék a behozataltól s ilyen eseteket hozzon a hatóság tudomására, ha pedig a baj mégis fellépne, úgy hozza azt az illetékes állatorvosnak haladéktalanul tudomására. A miskolczi katonai tiszti igazoló bizottság felhívása. Az alább nevezett tisztek a miskolczi 1-ső számú tiszti igazoló bizottság előtt még nem jelentek meg, ezért felhivatnak, hogy minél hamarább ide okvetlenül e hó végéig fenti bizottságnál jelentkezzenek (Miskolcz, Grandszálloda, I-ső emelet 8. a. szoba) Az 1918. XI. 1-től 1919. VIII. - ig terjedő időről politikai magatartásukat igazoló, (katonai v. polgári) bizonyítványaikat hozzák magukkal. Juriss Ernő tanítójelölt, Klein József tart. zászlós, Landauer Márton tart. gyógyszerész, Drr. Hajdú (Herzfelder) Béla népf. főhadnagy orvos, Miklós Géza tart. hadapród, Dr. Stanick Ernő nyug. őrnagy orvos, Czeczo Pál tart. hadnagy. Gergely Ferenc tartalékos főhadnagy. Lazány őrnagy s. k. elnökhelyettes. Fejérváry ezrds. vin. kat. parancsnok. 5—5 Szenzációs műsorok az Urániában. Ma és holnap amerikai Vitagraph sláger: »Farkaskölyök« amerikai történet a prémvadászok hazájából. E szenzációs film a fővárosi Uránia műsorán két héten keresztül aratott nagy sikereket. Szombaton és vasárnap: «Cozarina > Hétfőn és kedden: «Tilt Minh» (Judex) főszerepét René Cresté játsza. Szerdán Henry Porten film: »Az élő halott». Csütörtökön és pénteken Heltay Jenő vígjátéka a «Masamed» főszerepét Lenkeffy Ica, Mattyasovszky Ilona és Fenyvesy Emil alakítják. — Az előadások hétköznapokon 6 és 8 órakor, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. — Jegyek előre válthatók az előadás napján a Mozitőzsdében. 20— Sport. Az őszi bajnokságot Eger elveszítette. Szolnoki Move — M. Ese 4:0 (1: 0). A kedvező auspiciumok között induló őszi bajnokság az egri football-csapatra elveszett. A szolnoki match előtt még volt remény, hogy a második helyre bejut, azonban a szerencsétlenség, ami egész esztendőn keresztül kísérte, most is lesújtott rá és csak a negyedik helyezettje lett a Keletmagyarországi bajnokságnak. Szélviharban, hótól átázott pályán, dermesztő hidegben és tartalékokkal megrakva kellett a szolnoki kolosszus játékosokkal a versenyt felvennie. Az egriek közül ismét lemaradt a nélkülözhetetlen center, a kapus, ezek helyettesítése megbolygatta a teljes összeállítást, a fedezetsor játszott a csatárok helyén és fordítva, így aztán már legfeljebb az eldöntetlen játékban lehetett némi kis remény. De hogy még ez sem teljesült, nem a goalképtelen szolnoki csatársornak az érdeme, hanem az egri kapus indisponáltságának tudható be, akinek mentsége a nagy hideg, amely valósággal csonttá fagyasztotta tagjait. Eperjessy, Pájer s a fedezetsor halálra dolgozhatták magukat, a hálós kapu kigúnyolta emberfölötti munkájukat. A csatársornak azonban már voltak hatalmas gyarlóságai is és mentsége csak az lehet, hogy ismét új, szokatlan emberekkel próbálkozott a tüneményes szolnoki védelem ellen, amelyhez hasonlót az egri kezdők még nem is láttak. Persze, amely városban öt sportegyesület van, ott sokkal könnyebb az erőket összeválogatni, mint Egerben, ahol csak most indult fejlődésnek a sport és ahol a 11 játékos közül mindössze egy civil van, a többi a három hetenkint átvonuló katonák közül kerül ki. Igaz, hogy a M. Ese. erejét a katonák alkotják, azonban ezeknek a nehéz szolgálata, az ideoda történő áthelyezések, a leszerelések, az állandó eredményt nem biztosítják, mert a sportba megkívánt összjátékot, összeszokottságot akaratukon kívül soha nem válthatják valóra. Amit a sportév elején lapunk hasábjain követeltünk, hogy több csapatot kell szervezni, külön a katonákból, külön a civilekből és a reprezentatív játékokra, a bajnoki mérkőzésekre valamenyiből a legjobbakat összeválogatni, sajnos nem történt meg. A M Esó-nek van 450 működő tagja, de ez valamenyi az egyetlen I.-ső csapatban játszik. Második, harmadik, vagy ifjúsági csapat ismeretlen fogalom. Eltelt egy év és az egészet csak komoly próbálkozásnak kell tekintenünk. Egész esztendő alatt tizenegy mérkőzésben vett részt a M. Ese, de csak két ízben állott ki ugyanazokkal az emberekkel (ekkor győzött is). A többi esetben mindig újabb és újabb emberekkel próbálkozott. Az első évet azért mégsem mondhatjuk sikertelennek, mert egyrészt a sport szellem egészséges fejlődésnek indult, másrészt eredményeket is tud felmutatni. A M. Ese kapott 35 goalt (a háromnegyed részét a kezdet kezdetén a tavaszkor) és adott 26 ot. Az életképesség csíráját tehát fel lehet fedezni és ha jövőre a lezajlott esztendő tanulságai szerint szervezzük át a sportot, bizonyára mutatósabb eredményeket fogunk elérni. Z. lomtulajdonost, május másodikén agyonlőttek 7 államrendőrt a poroszlói Tiszahidfőnél és egy ismeretlen, ártatlan egyént, aki a románok elől menekült Tiszántúlról. Ezek gyilkolták le május harmadikán Komáromy Istvánt, a rábolypusztai káptalani gazdatisztet csak azért, mert nem engedte őket rabolni. Véres tobzódásuk után aztán kirabolták a tiszttartói lakást és a gazdaságot teljesen. De a bűnlajstrom még tovább tart. Borsod-Ivánkán gépfegyverrel lőtték lakosságot és Kis Ernő segédjegyző áldoazatul esett. Ezután még Debrecenben és Derecskén számos előkelő polgárt letartóztattak és a legválogatottabb módon sanyargatták. A tizenhét gyilkos között van egy nő is. Cz. Nagy Etel, aki állandó kísérője volt a bandának és katonai szolgálat alatt mindig előírásos forma ruhában, bakkancsban járt és csak a rábolypusztai rablógyilkosság után vált elegánssá. A vádlottak természetesen mindnyájan tagadnak, noha a vizsgálóbíró előtt egyszer már töredelmesen vallottak. A Bihar megyéből beidézett tanúk kihallgatása sok időt vesz igénybe úgy, hogy az ügy még sokáig elhúzódhatik. Igazságügy. A legnagyobb kommunista ügy az egri kir. törvényszék előtt. A kommunista ügyekben ítélő ötös tanács napok óta egy vértől és szennytől megfertőzött kommunista társaság bűnügyét tárgyalja. A vádlottak 17-en vannak és valamennyi a Stern Mózes Debreczen vidékéről toborzott söpredék terror századából kerül ki. Stern Mózes többed magával megszökött az igazság sújtó keze elől és csak a helyettesét, Nagy József hentessegédet sikerült kézre keríteni a már említett szám között. Iszonyú bűnök terhelik e vadállatok lelkiismeretét. Stern Mózes akasztotta fel saját kezűleg Gyöngyösön Csipkay századost és Welt Ignácot. Terror csapata kivégezte Karczagon Friedländer Miksa ma Közgazdaság. Gabona beszolgáltatás és lisztellátás. A gabona beszolgáltatása a mai napig nincs befejezve. Még mindig vannak községek, amelyek vonakodnak eleget tenni a gabonarendeletnek. Pedig kilátás van rá, hogy a vonakodásnak nagyon költséges rekvirálás lesz a vége. December 5-ig nemcsak az előző miniszteri rendeletben kirótt kontingensnek kell befolyni, hanem a vetőmagvak leszámítása után az összes fölös, fennmaradó készletre az állam teszi rá a kezét. Az esetleges ellenszegülés a karhatalom huzavona, az közbelépését vonja maga után, amelynek interveniálását a közellátás érdekében a Gtk. minden indokolt esetben szorgalmazni fogja. Ha más eszköz, a gazdaközönség belátásához való fordulás nem használ, az erőhatalom alkalmazása következik. A tengeri beszolgáltatásáról kiadott rendeletet újabban módosították és a kivetés más kulcs szerint történik. Fél holdtól — 10 holdig 1 mázsa csöves tengerit kell beadni holdegységenkint. 10—100 holdig 2—4 mázsát a termésátlag arányában, 100 holdon felül pedig a Gok. kirendeltsége határozza meg a kulcsot. December 31-ére a tengeri beszolgáltatást is be kell fejezni. A városi lisztellátás e hó második felében javult úgy, hogy míg november elején 5 kgr. volt a fejkvóta, most már 6 kgr. Erre a hónapra Eger városa 12 vagyon lisztet kapott, a javulás ennek tudható be. A közeljövőben azonban még nagyobb javulás remélhető, ami akkor fog bekövetkezni, ha a Gfk. az elláltatlanok lisztáját tüzetes revízió alá veszi. A közellátási vállalat felfektetése szerint Egerben van 25,547 liszt ellátatlan, azonban egy negyed órai betekintés után tömeges tévedésekről győződtünk meg. Egy malomtulajdonos például két helyen szerepel 10—10 családtaggal, holott városi lisztre egyáltalán nem tarthat igényt. Az ellátatlanok között találtunk termelőt, aki nemhogy ellátásra szorulna, de még 15 mázsa búzát be is szolgáltatott. Többen vannak olyanok, akik a Moveban 7 családtaggal vannak felvéve, a közellátásnál pedig 8—9 személyre kapják a járandóságaikat. Egyes éttermek 70—80 személy után veszik a kvótát, ámbár a kosztadást már régen beszüntették. Dusán ellátott háztartások a lisztellátatlanok között szerepelnek, holott cukron és són kívül mindennel rendelkeznek. Ilyen és hasonló tévedések csakugyan azt bizonyítják, hogy az igazi ellátatlanok számát jóval kevesebbre lehet redukálni és a fejkvótát 7—8 kg-ra fel lehet emelni.