Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-02-14 / 36. szám

?XVII. évfolyam 36 szám. Cent.: E. 79/1920. Eger 1920. február 14. Szombat Előfizetési díjak postai szállítással; Egész évre 150 B. — Fél évre 75 ft. — Negyed évre 38 ft. — Egy hóra 13 K. — Egy szám ára 40 fillér. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám 11. De Profundis. Vulkánok felett, örvények szélén támolygunk. Réveteg szemmel nézünk körül és keressük a férfit, keressük a Gondviselés küldöttjét, aki nemzetünk hányt vetett hajóját a Scyllák és Charybdisek elnyeléssel fenyegető zátonyai között biztos kézzel átvezesse. Változatos múltunk válságos napjaiban a Magyarok Istene mindig támasztott közöttünk prófétákat, akik a végveszélyben levő nemzetet a jobb jövő küszöbéig elvezették. Hol vagy most magyarok felkelő csillaga, új Messiása ? Hol keressük a vezért, kinek háta mögé egy szívvel-lélekkel sorakozhatunk ? Emberek ! Magyarok ! Ne lessétek, ne találgassátok szolgálatkészen meggörnyedve, hogy mit akar, mit óhajt az entente. Mert az entente azt akarja, ami neki előnyös. Próbáljatok meg akarni Ti Magatok! És pedig úgy, ahogy nektek, a magyarságnak előnyös. És meglátjátok, hogy az entente csak addig kommandiroz, amíg mi nem tudunk, nem merünk akarni. Amint az entente észreveszi, hogy nekünk is van akaratunk, hogy nem lessük alázatosan idegen urak parancsszavát, mindjárt halkabban fog hangzani az a parancsszó. Nem győzöm elégszer ismételni: hazánk sorsa a mi kezünkben van. Az entente tudja ezt, sőt sokkal jobban tudja, mint mi magunk, hogy csak mi rendelkezhetünk arról, kit illessen meg nálunk az állami főhatalom. Magyarok! Csak Ti ne éreznétek, hogy a mi jövőnk rajtunk fordul meg: a mi hivatottságunktól, józanságunktól, határozottságunktól és elszántságunktól függ. Ébredjetek ! Térjetek magatokhoz : vegyétek észre, hogy a döntés joga a mi ügyünkben minket illat, és merjetek akarni! És döntsetek komoly megfontolással, tárgyi okok alapján. Mert most nemzetünk életéről van szó. A személyes kérdések felvetése, vagy előtérbe tolása ma : hazaárulás. Gondolkozzunk! Mire van a mai válságos helyzetben a nemzetnek szüksége? Egységre és erőre! És hol találjuk meg ezt az egységet és erőt? Hát abban a katonában, akit rajongó lelkesedéssel követ a hadsereg és akit bizalommal és szeretettel övez ezer sebből vérző szerencsétlen hazánk minden becsületes polgára. Az ő kezében van mindaz az erő, ami ma a magyar állam rendelkezésére áll. És az egységet is csak ő tudja megteremteni. Politikus erre nem alkalmas. Mert a politikus pártember, aki programmokkal operál. Már pedig a pártemberrel szemben rögtön ott van a másik párt embere, a pártprogrammal szemben a másik párt programmja. A politika — még ha teljesen önzetlen és becsületes politikát tételezünk se fel — nem egyesít, de szétválaszt. A politikus politizál. Dobálódzik a szavakkal. Licitál az ígéretekkel. Játszik a lelkekkel. Magasztal, szövetkezik, gáncsol, gyűlöl, agyarkodik — és így küzd, a hatalomért. Aligha tévedek, ha azt állítom, hogy a politikusok mesterkedései tették tönkre Magyarországot. Hányszor megjósolták nagyjaink, akik tovább láttak az orruknál, hogy a pártviszályok Lengyelország sorsára juttatnak bennünket. Nem hitték ! És most bekövetkezett! Vajjon javultak-e azóta e téren a viszonyok? Erre a kérdésre nem felelek. Nyissa ki mindenki a szemét, tegye szívére a kezét s feleljen meg magának. Nem hiszek a politikusoknak és bevallom őszintén, hogy engem pártprogramnak nem érdekelnek. Üres nagyképűség tátong azokból felém. A szebbnél-szebb tervek, ígéretek és álomképek láttára és hallatára torkomat egy kiáltás fojtogatja : Emberek! Magyarok! Nem veszitek észre, hogy most mindennek nincs itt az ideje! Nem tudjátok, hogy láthatatlan rémek pokoli mélységek felett ragadnak bennünket tova! Nem látjátok, hogy köröskörül a falánk ellenség ágyucsövei merednek felénk! Nem érzitek, hogy lábaink alatt dübörög a föld s még alig lefojtott titkos erők dörömbölnek a mélységekben! Közeledik a tavasz! Olvastatok-e történelmet? Tudjátok-e, hogy mit jelent a tavasz igaztalanul eltiport, vérig elkeserített, halálra ítélt de élni akaró nemzeteknek? És ha mindezt tudjátok, látjátok, érzitek, Ti mégis pártokban, programmokban, politikusokban látjátok a célt és keresitek a haza üdvét!? Emberek ! Magyarok ! Minden erőmmel ezt kiáltom felétek: Most nics ideje a széthúzásnak. Ég a házunk. Ne vitatkozzunk! Mentsük ami menthető. Ne politizáljunk! De ha nem politizálunk, akkor nincs is szükségünk politikusokra. A politikusok soha sem fogják megtagadni önmagukat. Ha mi hazafias elhatározással felszabadítjuk is magunkat a politika jelszavai alól, ők ismét visszarántanak a politika viszályaiba és fertőjébe. Ahányszor politikusokat hallok nyilatkozni, mindig a hazám sorsa feletti kétségbeesés környékez, úgy érzem, hogy nem ilyen emberek fogják a hazát megmenteni. És mégis tántoríthatatlan bizalommal nézek nemzetem jövője elé. Hiszem, hogy el fog jönni a Messiás, sőt talán már itt is van, aki minket az ígéret földjére elvezet. Még nem merjük felismerni, még nem merjük kimondani a nevét, de egészséges életösztönünkkel már érezzük, hogy ki az, akit nekünk a Gondviselés küldött. — Ha félredobjuk a politikai lapokat, ha megpihentetjük elgyötört agyunkat a politika vásári lármája után, távolban révedező tekintetünk előtt felbukkan egy ideális katona képe. A vitéz magyar katonáé, a győztes hadvezéré, kinek kezében egyesül a mai Magyarország ,vaja Ó nem törtet, nem tülekedik. Ő nem akar a mi vállainkon a magasba emelkedni. Neki nem kell hivatal, méltóság, állás. Áil miként szírt rendületlenül a háborgó tenger közepén. És mi úgy érezzük, hogy nem mi kellünk ennek az embernek, de ez az ember kell nekünk. A fuldokló magyarságnak erre az orvosra van szüksége. Ő nem pártember, nem politikus, nem konspirál, nem intrikál, ő nem toboroz híveket,, nem szaval, nem igér, nem becsmérel, de egész lényéből egy kiáltás hangzik felénk: Magyar vagyok! Ez a programmom. Magyarok! Utánnam! Van-e ennél rövidebb, világosabb és tartalmasabb programm ? Hol az a politikus, aki ezt kritizálhatná, aki szebb programmal próbálkozhatnék ?Magyarok! Hát mire is van a nemzetnek szüksége a mai válságos helyzetben ? Ugyebár egységre és erőre! Hát az erő ennek a katonának a kezében van. És az egységet is csak az ő rövid programmja képes létrehozni. Nem gondoljátok-e polgártársaim, hogy ennek a becsületes katonának a becsületes kezében volna legjobban biztosítva a magyar jövő? Ne üljetek fel újra jelszavaknak. Most nem politikai szabadságra van szükségünk. Most arra van szükségünk, hogy az agóniából megmentessünk az életnek. És mindezek mellett ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy még a jogszerűség szempontjából is ez a megoldás az, amely a jogrendet legkevésbbé sérti. Vegye kezébe a hatalmat ez a viharedzett katona, akiben a magyarság bizalma összpontosul — és mondja meg őszintén a nemzetnek: Veszélyben a haza ! Az állami végszükség az, amelynek alapján engedelmességet követelek. Érzem, hogy mindnyájan bíztok bennem, és én meg fogom menteni a hazát. Félre a kishitűséggel, az aggályoskodással! Félre a szavakkal! Majd ha a hazát megmentettem, akkor nyugodtan fogom kérni és várni az alkotmányos tényezők ítéletét. Akkor majd itt lesz az ideje, hogy visszatérjünk a jogrendhez. Most a tetteknek kell beszélni! A pártok és politikusok, akik darabokra tépték jogrendünket, most a jogrendnek egy-egy foszlányát szorongatják kezeikben s ezzel a tépett zászlóval igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha a jog alapján állanának, mintha a jogra támaszkodnának. Ki az, aki nem látja, hogy annak az egyeneslelkü katonának az útja célravezetőbb is, becsületesebb is és a jogrendet is kevésbbé sérti. Mert ő nem nevezi jognak azt, amiről tudja, hogy nem jog. Nem kompromittálja a jogrendet, ő csak ezt mondja : Ne beszéljünk most erről. Most az életünkről van szó. Ha majd sikerült ezt biztosítanom, akkor megteremtettem nekitek azt az alapot, amelyen újra érvényesülhet az igazi jog, a vitathatatlan jog, a makulátlan jog, a jogszerű jog. Addig: Salus rei publicae suprema lei esto! Dr. M. K.