Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-05-23 / 118. szám

XXVIII. évfolyam 1:8 szám­­(Jena:.: E. 238 1926. Eger, 1920. Május 23. Vasárnap. _______________________________mmaiiniM Előfizetési dijak postai szállítással. Egész évre 200 B. — Fél évre ICO K. Negyed évre 60 K. — Egy hóra 18 K. Egy szám ára 60 fillér. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztői Bars­­ Károly dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Liceum­ nyomda Telefon­szám 11. Pünkösd. A keresztény Pünkösd az Uj Törvény ki­hirdetésének napja, melyen az egyház mint tes­tület és isteni intézmény ünnepélyesen megjelent a világ előtt. A krisztusi megváltás fájdalmas nagy műve ezzel befejezést nyert. A zúgás és erős szélroham között tüzes nyelvek alakjában leszállott Szentlélek elhelyezte a zárókövet s bár láthatatlanul, de biztos állásban őrzi, megszenteli és kormányozza egyházát a világ végezetéig. A kereszténység mai ünnepe az első magyar Pünkösd is, — annyi viszontagság után !... Balsorsunk a hosszú háború mérhetetlen áldozataival. Szörnyű szerencsétlenségünk az első forradalom. Meggyaláztatásunk, keresztrefeszité­­sünk a vörös diktatúra. Ennyi gyász, pusztulás, gyötrelem után, — mielőtt a nemzet gonosz sír­ásók által ásott sírjába bukott volna, — a ma­gyar Lélek a halhatatlanságba vetett erős hitével megszállta a csüggedőket. Ezer esztendőnk förge­­teges századaiból rohanva tört elő s a villámos magyar égből árasztott tüzes erővel apostolokat támasztott. Éts ha a magyar Lélek annyi áldozat, annyi szerencsétlenség, annyi romlás és megpróbáltatás után a­ nemzet megnyílt sírja előtt oly hatalma­san föl nem ébred, hiábavaló lett volna minden szenvedésünk. Már-már mindent vesztettünk, már­­r­ár letűntünk a népek életének színpadáról . . . De a megtisztult, öntudatra ébredt magyar Lélek közel évezredes oszlopába fogódzva, őrállóként helyezkedett el közöttünk s biztat, hitet önt be­lénk: »él magyar, áll Buda még!« Midőn a kereszténység Pünkösdjén a magyar Pünkösdre emlékezünk, ne elégedjünk meg az ünneplő ruha felöltésével, ne elégedjünk meg avval, hogy a kettős ünnep tiszteletére krigyult arccal dicséretet zengünk. Kell, hogy a magyar Lélek őrzője, megszentelője, kormányzója legyen minden gondolatunknak, szavainknak és cseleke­deteinknek. Fajunk szerencsétlensége a meddő hevülés, lobbanékonyság, az érzések és indulatok gazdag virágzása gyümölcstelenül. A magyar Lélek ellen­ségei már szalmalángnak látják a nemzeti erők hatalmas felgyúlását. Kárörömük kiséri a turáni átoknak, a pártosság, pártviszálynak dobzódását, Melynek látása gyötrelmes keserűséggel önti el azoknak a lelkét, akik a keresztény — magyar kurzus igéinek megtestesülésére várnak. Ez a megtestesülés előfeltétele annak, hogy a magyar nemzet mai súlyos helyzetében megtalálja talpra­­állásának és boldogulásának biztos módját és eszközeit. A nemzetnek nem az az érdeke,­hogy a politikai élet porondján a pártok erőpróbákban fecséreljék a drága időt, hanem az, hogy számot vetve az ország aggasztó helyzetével, megértés­sel munkáljanak közre az ország és népe köz­javán. Erre megadta az irányt, az útmutatást a magyar Lélek. Az úgynevezett mellékvágányokra való térés a keresztény-magyar kurzus föltétlen bukását, ez pedig minden megpróbáltatásunk, ál­dozataink, szenvedéseink hiábavalóságát jelenti. Sokkal többet szenvedtünk, semhogy kön­­­nyem engednénk elpolitizálni a megváltásszámba menő drága eredményt: a nemzet újjászületését! A keresztény Pünkösdnek hét ajándéka van : a bölcseség, az értelem, a tanács, az erősség, a tudomány, a jámborság és az Isten félelme. — Zárják szívekbe e hét ajándékot a magyar Pün­kösd ünneplői is. Jó hasznát veszik különösen azok, akiket a nemzet sorsának intézésében súlyos fele­lősség­ terhel. Török Kálmán: A Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjá­nak választmánya kedden (f. hó 25-én) d. u. 5 órakor a Kath. Legényegylet nagytermében igen fontos ügyben ülést tart, melyre a vá­lasztmányi tagok pontos megjelenését kéri a vezetőség. Városi közgyűlés: Felemelik a vámdíjakat. A május 22-én tartott városi közgyűlést a kormányzó köszönő táviratának a felolvasása ve­zette be. Ezután elhatározta a képviselőtestület, hogy a szabadkőmives intézmények beszüntetését és a szabadkőmives páholyok tagjainak hivatal­­vesztését kéri a kormánytól. Életbe léptették a módosított szabályrendelet szakaszait és a legkö­zelebbi tisztújítás már ezek szerint történik. El­fogadták a vámdíj-tételek felemelését és a terve­zet szerint a vámdíjakat, igásállatoknál 6 fillérről 1 K-ra, négykerekű járműveknél 8 fillérről 2 K-ra, kétkerekű járműveknél 1 koronára, hajtó marhá­nál 2 fillérről 1 koronára, a vasúti vám­díjakat pedig a régieknek a tízszeresére emelték. A város a felemelt vámdíjtételekből 467,557 K jövedelmet remél, s ebből fedezzük majd a dologi és sze­mélyi kiadásokat, s az utak karban­tartását. Hosszabb vita indult meg a vigalmi adó behozataláról szóló előterjesztés nyomán, pedig mindenki osztozik abban a véleményben, hogy azok, akik még ebben a szomorú időkben is dá­­ridózni kívánnak, áldozzanak a szegényeknek is,­­ és adózzanak meg mutatásaikért. Végül mégis megállapodtak abban, hogy minden mulatság után, mely nem iskolai, kulturális jellegű 20%-os és a pezsgőbor után 25 °­ o-os adó fizetendő. Fel­emelték a vágóhíd használati és húsvizsgálati dí­jakat. Marha után 30, borjú után 8, sertés után 15 K. fizetendő. Nagyobb vitát váltott ki a Kipária és ojt­­ványtelep kérdése is, amennyiben többen amiatt aggódtak, hogy nem áll-e elő legelő hiány, ha az ojtványtelep számára a kerecsendi úti (Kőlyuk felett) területből kihasítanak 101 katasztrális hol­dat? De arra való tekintettel, hogy a telep fel­­ állítása úgyszólván életkérdés, a képviselők áten­gedték a kért területet. Kedvező megoldást nyert a már hetek óta forszírozott sporttelep ügye. A Move és vele a város is­ bizonyára örömmel veszi tudomásul, hogy az Érsekkert a jövőben majd nem őrserdő lesz, hanem a legkedvesebb helyek egyike. Magunk részéről üdvözöljük a városi tanácsot és a képviselőtestületet, hogy ilyen bölcsen határozott és a város külső és belső értékének fokozására, kulturális és anyagi fejlesz­tésére az első határozott lépést megtette. Váratlan fordulatot nyert a városi malom ügye. Az állandó választmány ugyanis és a kép­viselők is a jogügyi szakosztály véleményét egy­hangúlag elfogadták. Eszerint aztán a Sertés­hizlaló r.-t. ellen a város nem indítja meg a pert, de felszólítja a szerződő felet, hogy 1920 dec. végéig az 500 drb. sertést bocsássa a fo­gyasztók rendelkezésére. Ha a r.-t. ekkorra se tudja beváltani az ígéretét, a város felbontja a szerződést. A tárgysorozat többi pontjainak meg­vitatása után, foglalkoztak még egyes kisebb fontosságú kérdésekkel, személyes vonatkozású ügyekkel; ezek közül a közönséget is érdeklő­ket folytatólagosan közöljük. A gyűlés d. u. fél kettőkor ért véget. , A rabló oláhok. Debrecenben most vált közismertté az oláhok által okozott kár, mely 2 és fél milliárdra tehető. Ebbe nincs bele­szá­mítva a posta-, távirda- és telefon és a Máv­ kára, mely szintén mintegy 2 milliárd. Levél a hadifogságból. Az alábbi levelet Puchlin István tüzérszáza­dos irta Egerben lakó bátyjának a messze Szi­bériából, Nikolszk Ussuriskból 1919. dec. 6-ától keltezve. Közöljük annak tanulságául, hogy az egri ciszterciek gimnáziumából és a Ludovika Akadémiáról kikerült fiúk oly mély hazafias érzés­től vannak áthatva, hogy semmiféle szenvedés nem képes őket megtántorítani. Szolgáljon bi­zonyságul maga a levél: . . . »A legnagyobb aggodalommal és szo­rongó szívvel lessük naponta azokat a kevésbbé megbízható híreket, amik a különféle távíró hi­vatalokon át a japán és angol újságokból ala­posan megkésve eljutnak hozzánk. Közel állna a kétségbeeséshez és Magyarország jövőjében talán már nem is bízna az, aki hitelt adna e rémítő híreknek. Mikor az ország teljesen kirabolva és elpusztítva a csehek és románok által, tönkre téve a bolsevizm­ussal és agyonnyomorgatva az entente által, teljesen legyengülve és megfogyva kétségbeesetten tekint a jövő felé, — mert mi itten az ujsághirekből csak ezt a képet tudjuk magunknak elképzelni,­­ akkor nekünk szeren­csétlen hadifoglyoknak itt kell tétlenül, bilincsekbe verve, könnyes szemekkel néznünk és szemlél­nünk azt a tragédiát, ami most otthon lejátszó­dik. Mikor most egy egész ország léte vagy nemi léte forog kockán az, aki egy kissé mélyebben és komolyabban gondol hazája sorsára, az ebben a testet-lelket megölő fogságban közel áll az őrülethez. Ilyen nagy tragédiában az egyes em­ber sorsa eltörpül az egész mellette. A továbbiakban beszámol a szibériai álla­potokról. Elmondja, hogy egy sötét fadarakban vannak elhelyezve a város regs­égén­. Naponta hol egy fél, hol 1, hol 2 font kenyeret kapnak (egy orosz font 40 dekagramm), néha azonban semmit. Az ebéd: leves, fekete kása, vagy bab, vagy krumpli. A húst már el is felejtették. Va­csora: leves, fekete kása. A bánásmód közönyös, a tábort elhagyni a legszigorúbban tilos. A vilá­gító és fűtőanyagokban óriási a hiány. A hosszú estéket sötétben és hidegben kell eltölteniök. Leírja, hogy mennyivel jobb dolga van azoknak a foglyoknak, kik japán kezelés alatt vannak. A tűrhetetlen helyzet sokakat arra vitt, hogy mun­kát vállaljanak valahol, bár ezt is nehéz kapni. Ügyvédek és orvosok hordják naphosszat a zsá­kokat. Majd így folytatja: »A hazatérésre egyelőre nem is merünk gon­dolni. Annyi sok mindenféle nációnak kell előbb hazam­enni és ránk — magyarokra — utoljára kerül a sor. Előttünk mennek a csehek, tótok, azután az­ osztrákok, végül mi. Meg vagyunk győ­ződve, hogy mielőbbi hazaszállításunk érdekében otthon mindent latba vetnek, de a jelenlegi za­varos helyzetben nem is várhatjuk azt, hogy a hadifoglyokkal törődjenek, amikor ennél súlyosabb kérdések forognak kockán. De bármi sötét legyen is a helyzet, bár­milyen kicsi is legyen Magyarország, egy meg­marad: a magyar népbe vetett erős hitem, magyar erőben gyökerező szilárd reményem, hogy a Magyarország még talpra fog állani, visszaszerzi régi egységes, évezredes történelmi jogokon nyugvó, eredeti határait és fel fog virágzani a régi, szép Magyarország! Az évekig tartó szenvedések a hideg Szi­bériában, az éhség, a nélkülözések minden fajtája a gyengét letörték, — őket szegényeket, akiknek számuk óriási, talán 50%-a az összes foglyoknak, a rideg szibériai föld takarja be, — de az erő­seket csak megedzették s akik innen hazamennek majd, azokra számíthat a Haza, azok majd fog­nak tudni dolgozni az új Magyarország felépítésén.«

Next