Egri Népujság, 1921. január-június (28. évfolyam, 1-145. szám)

1921-02-25 / 45. szám

Arn: hétköznap 1 K, vasár- és ünnepnap 2 K. Eger, 1921. Február 25. Péntek: XXVIII. évf. 45. sz. Előfizetési díjak postai szállítással. Egész és félévi előfizetést nem fogadnak Negyed évre 90 K. — Egy hóra 30 K. -el. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi ngousd ). Felelős szerkesztő : Barsy Károly dr. Telefon­szám IS, A nemzet képe. ii. Nemzeti züllés. C­súnya hullafoltok mutatkoznak a nemzet testén, a szétmálásnak, a szétesés­nek a feloszlást hirdető tünete bűzlik min­­denre. Kevesen érzik, hogy egy nemzeti egységnek, egy nemzettestnek a tagjai. A nemzeti gondolat, a nemzeti közügy alig ragad áldozatos tettekre egynéhányt. Éne­keljük unottan a Himnuszt, bőven van fellengzős lelkesedés, de arra csak kevés gondol, hogy a nemzeti újjáéledéshez bi­zonyos zarándoki, komoly magamegtaga­dás szükséges; céltudatos és szervezett nemzeti munkára van szükség. Most min­denki csak a maga kis énjével van elfog­lalva, igaz, hogy nagy nyomorúság, a gon­dok, az egyéni megélhetés tengere vesz körül bennünket, de azért nem szabad a nemzeti csapások idején pókemberekké válnunk és meghúzódnunk keserűségünk és nyomorúságunk kesernyés, dohosodó kuckójában és csak a mi kis pókhálóvilá­­­gunkkal törődnünk. Sokat forgolódok emberek között, töménytelen sokkal összehoz a sors, de eddig csak egyetlen eggyel találkoztam a föld népe közül, aki magyar lelkének fáj­dalmával csak arra kért, hogy arról be­széljek, mikép szerezhetjük vissza orszá­gunk régi határát, mert addig minden be­széd, minden munka hiábavaló. Ez az egy emberem nem kért sem földet, sem fát, sem állást, sem mást, csak a hazát, a nem­zeti élet egészét, mert túlnézett az ő kis pókhálóvilágán és tudta, hogy ennek biz­tonsága, nyugodt boldogsága, jóléte az egésznek, a nemzet egészének erejétől, nagyságától és gazdaságától függ. De hány van ilyen ki ezt belátja? Népünk, melyet a nemzeti élet tartalékának, a nem­zeti erő tárházának tartunk, nagy, még­pedig a legnagyobb részben nemzeti ér­zéketlenségben szenved; a nagy összeom­lásban, a kettős forradalomban mintha nemzeti öntudatát elveszhette volna. Az ő hazájának hazára földjének mesgyéje, az ő legkisebb baja a nemzet végveszedelme, hazaszeretete csak addig a régig terjed, amit bír, vagy amelyet követel. Hogy szű­­­kebb lett az ország, hogy földönfutó sok magyar testvér, az neki nem fáj, az csak az «urak« baja. A török hódoltság korában lantosok, igriciek jártak nemcsak vigasztalni, hanem ébreszteni, ápolni a nemzeti érzést. Rá­­kóczy korában tárogatók sírtak, kuruc­­dal­ok gyulasztották lángra a magyar erőt. Világos után a nemzet nagy költői lelkesítették, buzdították a nemzetet, ébren tartották benne a reményt. Most csak egy­két bujdosó lantja peng, a magyar avar néma, halálosan csöndes, rajta csak a ke­netlen kút gémje nyikorog, a mulató ma­gyar kurjongat vagy az elkeseredett ká­romkodik, de a nemzet lelke hallgat, mintha már nem is volna. Magára hagyatott a falu, csak vegetál, de nincs, ki a nemzeti erőt benne összefogná és a nagy nemzeti cél érdekében eleven erővé tenné, egysé­gesítené. A magyar társadalom többi rétegei­ben is a nemzeti ébredés csak divat volt, m­intha egy felpofozott, meggyalázott, ki­gúnyolt tehetetlennek a végső rúgása lett volna. A nagy nemzeti felbuzdulásból nem maradt más, mint parádézás, múló ünnep­lés, pedig a nemzeti fölemelkedéshez ke­mény, köznapi munka szükséges. De erre a mai magyar nem kapható, mert lelkese­dése, tüze szalmaláng nem pedig az ál­dozat el nem hapi­adó öröktü­ze. Sokan, különösen azok, akiknek vezetni, prófé­tálni kellene, Illés próféta hangulatában vannak, aki midőn látta fáradalmainak, küzdelmeinek meddőségét, midőn tapasz­talta, hogy a nagy isteni tűz, mely lelké­ben ég, csak őt emészti, de nem tüzesedik át tőle sen­ki, a pusztába fut, a pesszimiz­mus, a lemondás mély álmába burkolódzik és úgy várja a halált. De ahogy Illés prófétát is ez erőket sorvasztó hangulat­ból felrázta az égi százat: «nagy út van még előtted, magasztos feladatok várnak reád,» úgy most is az kell, hogy minden nemesebb lélek, minden tettre kész erő szárnyakat bontson és a nemzetébresztés, a nemzeti erőket összegyűjtés magasztos feladatára vállalkozzék. •Nagy út van még előttünk, magasz­tos feladatok várnak reánk.­ Szüntessük meg, vagy legalább is kevesbítsük az egyes társadalmi osztályok között az ellentétet, vegyük élét a osztályok közötti különb­ségnek, hogy ne használhassák ki a zül­­lesztő elemek és testvérnek érezhesse ma­gát minden magyar. Zárjunk ki kebelünk­ből, bojkottáljunk mindent és mindenkit, ami, vagy aki nemzeti erőket zülleszt, nem­zeti hagyományokat kigúnyol, aki nem­zetköziséget terjeszt, akár írásban, akár szóban, vagy szervezettel. Ami a sziklá­nak keménysége, az a nemzetnek nemzeti öntudata, ami az embernek a becsülete, az a nemzetnek nemzeti önérzete. Büntet­lenül ne bánthassa ezt senki! Nekünk ma­radék magyaroknak a körülöttünk ellen­ségesen hullámzó népek tengerében gránit­­keménységű sziklának kell lennünk, nem engedhetjük, hogy nemzetköziséggel, sza­badkőművességgel, hamisan, önző célokra kihasznált liberalizmussal, szabadossággal porhanyítsanak minket.­­A nemzet vezető osztályai tömörüljenek­ a Move-ba, az Egyesült Keresztény Nemzeti Ligába, az Ébredő Magyarok Egyesületébe, a Magyar Asszonyok Szövetségébe, de ne névleg, hanem munkában, tevékeny, kemény köz­napi munkában. Ha már ezt az enervált nemzedéket nem lehet a nemzeti öntudat magaslatára emelni, ott a fiatal nemzedék, az ifjúság, eszét, lelkét, akaratát, szívét, játékát, sportját, dalát, erkölcsét állítsuk a nemzeti élet szolgálatába! S Ne csak ma­gyarul beszéljen, hanem magyarul érezzen, gondolkozzék és éljen itt mindenki. Hassa át a nevelőket Széchenyi arany­mondása: «a szólás korántsem érzés, a nyelvnek pengése korántsem dobogása még a szív­nek, s ekkép a magyarul beszélő, sőt a legékesebben szőlő is korántsem magyar még, mert a magyar műveltség, a magyar nemzetiség az erkölcsnek és erénynek magyaros, magyar faji, történeti sajátsá­goktól megszabott formája.» Fogjunk ös­­­sze a nemzet napszámos munkájában mind­nyájan, akik nemzetünk jövőjét többre becsüljük, mint a magunkét, vigyük bele a munkába — ki mint teheti — vagyoni, szellemi erejét; ébresszük ezt az elalélt nemzetet, ne húzzuk ki magunkat a nehéz, de nagyszerű nemzeti munkából, ne legyen kifogás se keserű életviszonyunk, se nagy elfoglaltságunk! Nekünk nincs időnk az elfáradásra, mert a nemzet jövőjéről van szó. Dr. Nagy János: HÍREK, Eger, 1921 február 24. Francia missió Egerben a románok által okozott károk megállapitására. Szerdán a jóvátételi bizottság egyik francia ki­küldöttje magyar kísérettel Egerben időzött. Itt tartózkodásának célja az volt, hogy meggyőződ­jék a Statisztikai Hivatalhoz bejelentett károk valódiságáról. Különösen feltűnt neki a mindnyá­junk élénk emlékezetében lévő 200 ezer korona hadisarc, amelyet a két román lelövetéséért ve­tettek ki a városra. Hihetetlennek tűnt fel a francia előtt, hogy a mi fegyveres emberünk lőtte le a két románt. A vele tárgyaló dr. Kálnoky István erre kifejtette előtte, hogy az oláhok nem mint megszállók jöttek, hanem mint «felszabadítók«, akik a mi karhatalmunkkal karöltve akarták (vagy hirdették) a rendet megteremteni. E felvi­lágosítás után már nem is igen volt kérdése az alezredesnek. Viselkedéséből kiérzett az irántunk való, ántánt körökben keletkezett kedvező hangulat, az igaz rokonszenv, de nem csinált titkot abból sem, hogy a kis ántánt falánkságát a Nyugat nem jó szemmel nézi. Valamennyi missió külön­ben a legjobb benyomásokkal távozik hazánkból, sajnos azonban, hogy a hivatalos antant a mi jo­gos követeléseinket az ő érdekei ellen valóknak tekinti. A híres magyar vendégszeretetet bár egyre többen és jobban megismerik, kultúránk fejlettségét bár elismerik, a trianoni paragrafusok megváltoztatására a francia diplomácia még nem hajlandó. Fehér asztal mellől ezt alig is érhetjük el valaha. Az «Egri Ének- és Zeneegylet» zenekari hangversenye szombaton este 6 órakor fog kezdődni a főgimnázium tornatermé­ben. Az egylet elnöksége biztosítani óhajtja, hogy a közönség zavartalanul hallgathassa az előadásra kerülő darabokat, azért pontos megjelenésre kéri a közönséget, mert egyes számok alatt az ajtókat szigorúan zárva tartják. Az érdeklődés oly nagy, hogy az előjegyzett jegyeket péntek estén túl nem tarthatják fent. A terem fűtéséről a leg­messzebbmenő módon gondoskodtak. A Városi Szeszfőzde. A városi köz­gyűlés elé terjesztett évnegyedes jelentés szerint a múlt év őszén felállított Városi Szeszfőzde be­váltotta a hozzáfűzött reményeket. Az ez ideig főzési díjak címén befolyt bruttó bevételekből sikerült nem csupán az összes rezsi- és befekte­tési költséget fedezni, hanem az annak idején átvett elavult és hasznavehetetlenné vált két da­rab főzőkészülék helyett 3 teljesen új üstöt vá­sárolni. A három üst közül kettő már beszállitta­­tott és beépi­t tett, mig a harmadik e hó folya­mán fog szállíttatni. Orosz fogságból hazatért városi tisztviselők és alkalmazottak. A városi tisztviselői kar és alkalmazottak orosz hadifog­ságban sínylődő tagjai közül újabban Nemecsek Aurél számtiszt, Búzás Gyula írnok és Szűcs Sándor borfogyasztási ellenőr tértek vissza. S bár a hadbavonult városi alkalmazottak közül még most is többen sínylődnek az ázsiai puszták is­meretlen tájain, remélhető, hogy a folyó év nekik is meghozza a várva várt szabadulás óráját.

Next