Egyenlőség, 1882 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1882-11-05 / 1. szám
eloszlassa, június közepén visszahívta Székely főügyészi helyettest is, ki főleg a sikkasztóvá lett nyíregyházai államügyésznek, Bothnak, öngyilkossága következtében desorganizált nyíregyházai államügyészség rendbehozásával volt elfoglalva. »Ne bántsd, úgy is belebukik«, ez volt, úgy látszik, Kozma jelszava abban az időben, melyben az antiszemitismus közegei hallatlan terrorizmust követtek el mindenki ellen, aki nem akarta elhinni, hogy Tiszaeszláron rituális gyilkosság történt. Ez a terrorizmus annyira ment, hogy Nyíregyházán egész komolyan bűnvádi eljárást terveztek a vádlottak védője, dr. Heumann ellen »rituális gyilkosságban való bűnpalástolás« miatt, miáltal ez a derék ügyvéd kényszerülve volt klienseinek érdekében a védelemnek olyképen való szervezéséről és megerősítéséről gondoskodni, mely őt legalább a brutális csínyek, pandúrvallatások stb. ellen biztosítható. Három férfiú, kikben a nemzet becsülése összpontosult, elvállalta a védelmet. Az antisemita közvélemény terrorizmusa oly sikerrel működött, hogy a védelemnek ily módon való elvállalásához, melyet rendes körülmények között »érdekes ügynek«, »feltűnést keltő jogi esetnek« vagy — mint legroszabb esetben néhány irigy kollega mondta volna — »reklámeszköznek« tekintettek volna, a jelen viszonyok közt valósággal elszántság kellett. Ezt a három fér Hát, ki a világ legtermészetesebb jogát, a védői hivatásnak kötelességszerű gyakorlását teljesítő, elhalmozták rágalmazásokkal, gyalázásokkal, a legaljasabb, legalaptalanabb gyomistásokkal. Midőn azután ezek a védők a nyíregyházai eljárásról való leleplezéseikkel a gyalázatosan megsértett jogelveknek nevében az igazságügyministériumhoz s a főügyészséghez fordultak, midőn ezzel egyidejűleg Nagy, nyíregyházai alügyész, ki eredetileg ellent nem mondó tanúja volt a vizsgálatnak és ennek szörnyűségeinek, később ugyan, de mégis jobb belátáshoz jutva, ezeket a szörnyűséges dolgokat nem akarta tovább tűrni s—miután az antiszemita hírlapok elhalmozták piszkos rágalmakkal — nyilvános önvédelem utján a vizsgálóbíró ellen folytatott s a maga nemében egyedül álló polémiában az elkövetett hallatlan dolgokból egyet-mást az egész világnak elmondott, akkor megtette-e Kozma főügyész azt, mit saját, hónapok óta táplált meggyőződéséből kifolyólag tenni akart s mit hivatali magas állása következtében megtenni jogosítva, sőt kötelezve volt ? Arra már nem volt szüksége, hogy meggyőződést szerezzen magának. Nyíregyházára mégis Havas államügyész urat küldötte, ki előitélet nélküli ember ugyan, de szigorú és — ha már ki kell mondanánk — épenséggel nem »filoszemita.« Nagyot »büntetésből« a fővárosba helyezték át, nehogy azt mondhassák, hogy ő a vizsgálók ■íróvá t folytatott ellenségeskedése miatt a vizsgálatot és érménk eredményeit (természetesen antiszemita értelemben) megakadályozta. Havas ellen a nyíregyházai mérvadó körök elejétől fogva bizalmatlansággal viselkedtek, ő nem csatlakozott az antiszemita körökhöz és összejövetelekhez, hanem vas szorgalommal tanulmányozta a Bary-féle jegyzőkönyv zűrzavart. E miatt »gyanús« lett előttük s mert az elkövetett kínzásokról szóló panaszokat elfogadta, ezért összeesküdtek ellene, »lynchelés «-sel fenyegették és panaszt emeltek ellene bizonyítékzsarolás miatt. Azonban Havas nem ijedt meg tőlük, folytatta az iratokból való kivonatok készítését és e mellett maradt annyi ideje, hogy összeállíthatott egy munkát ezzel a czímmel: »A Szabolcs megyében a legutóbbi öt év alatt történt hivatalos hatalommal való visszaélések, tettleges bántalmak és kínzások története.« A nemrég nyilvánosságra került adatok csak csekély részét képezik annak a »chronique scandaleuse«nak. Eddig valóban nem fordult még elő olyan eset, hogy Bary vizsgálóbíró képes lett volna a gyalázatosan rágalmazott Havas államügyész hivatalos indítványai közül csak egyet is visszautasítani. Ha meggondoljuk, hogy ezek az indítványok kizárólag oly vádlottaknak szabadonbocsátására vonatkoztak, kik ellen nem tudtak bizonyítékokat felhozni, hogy tehát ez indítványok elfogadása által a vizsgálóbíró kényszerítve volt egymás után megsemmisíteni saját intézkedéseit, akkor felfoghatjuk az antiszemita gyalázások és támadásoknak parlamenti sortszét, melynek oltalma alatt megkezdték a visszavonulást, miután tökéletes tényhiány miatt ott kellett hagyniuk a »rituális gyilkosság« positióját, melynek rendíthetlenségét öt hónapon keresztül minden lehetséges módon bizonyítgatták. Hol vannak Havasnak »radikális indítványai«, melyeket állítólag sem a vizsgálóbíró, sem a nyíregyházai törvényszék nem fogadhatott el és melyeket netalán Kozmának kétségbevonhatlan meggyőződése alapján történt befolyásolásnak vagy sugalmazásnak lehetne tulajdonítani ? Hát valóban csak főügyészségi rendelet, vagy intimátum alapján történt volna Havasnak legutóbbi indítványa, mely szerint a vádlottakat öt hónapos vizsgálati fogság után végre érdemlegesen ki kellene hallgatni s a mi eddig nem történt meg, az ellenök emelt vádat tudatni kellene velök? A Kozma Sándor ellen emelt antiszemita vádaknak egyik főpontját képezik annak a legellenségesebb módon elferdített magánnyilatkozatai, melyeket Nyíregyházán és Tisza-Eszláron tett, midőn Havas államügyészt beiktatta. Kozma főügyész állítólag azt mondta a tisza-eszlári bírónak, »én nem hiszek a rituális gyilkosságban, az egész mesét 5—6 úr rendezte.« A tisza-eszlári bírótól, ki mintaképe a józan. Torök és becsületes magyar parasztnak s kinek ven . Schelter Flórián határozottan a modern eszmék embere volt. Ellenezte a köpölyözést és rajongott a gőzfürdőért. Meghonosította falujában a Morison-pilulákat és a vérátömlesztést a tudomány oly magas vívmányának tekintő, mely idők folytán a halál instituczióját egészen fölöslegessé teendi. Vasárnaponkint pontosan eljárt ugyan misére, de ezt is inkább méltányosságból, mint meggyőződésből vagy ájtatosságból téve. A tisztelendő hétköznap partnere volt a firkózásban: a kölcsönösség jól felfogott elvénél fogva, vasárnap Scheiter Flórián a tisztelendőnek assistált. S e gyakorlat mellett mindketten igen szépen boldogultak. Jobb más szabású ember volt. Ő testestül lelkestül a régi jó idők hive maradt. Akárhányszor lándzsát tört értek. Ez volt bibéje, mondanék: Achilles sarka, ha attól nem tartanánk, hogy Scheler Flórián mint katonaviselt ember kizárólagos igényt formálván bajnok elődje sarkára, profanácziónak tekintendő, hogy Achilles sarkát a Jokli sarkához mérem. — Te conserbationarius vagy, Jokli, az is maradsz! Rendesen ez az ultimátum fejezte be a vitát a két férfiú közt. Schelter Flórián ezzel valami szörnyű nagyot vélt mondani. Afféle vörös republikánus ellenzékit értett a conservativ alatt, Jokli pedig ráhagyta. Nyilván azt hitte, hogy valami áldás. Pedig, azok a krónikás régi jó idők ugyancsak szomoru idők lehettek a Jokli fajtájára. A budai részen az az egész girbe-gurba határ, melyet a tatárjárás után megtelepitett sváb nemzetség tiszetességesebb náczió híján elfoglalt, ember emlékezete óta a trófia ország volt és mai napig is az maradt. Ott a zsidót meg nem tűrték, ott tanyát nem üthetett, hatósági engedély nélkül huszonnégy óránál tovább nem időzhetett. Förgetegben, záporban, csikorgó fagyban, felhőszakadáskor, ha a huszonnégy óra letelt, előállott a kisbiró és exequálta a törvény paragraphusát: — Ahasver, kelj fel és menj ! Csakhogy a bibliás szavaknál olykor nyomatékosabb kifejezést is használt; olykor megsuhogtatta a mogyorófapalczát és a mogyorófapalcza ellen tudvalevőleg nincsen (Folyt. köv.) apperatorium. Megesett olykor, hogy a véletlen összehozta a két férfiút országúton gyalogolva, házelőtti padkán semmitevésben gunyasztva, ilyenkor megszólították egymást: — Hát te meg élsz, Jokli? — Ellenségeim ne éljenek! — Hanem a batyud fogy ám, Jokli! — Sebaj, annál könnyebben czipelem. — Hát a világ soráról mit tartasz ? — Mikor mozog, még bolondabb mint amikor áll. A világ sora fölött a két férfiú soha sem tudott megegyezni.