Egyenlőség, 1883 (2. évfolyam, 1-67. szám)
1883-01-07 / 1. szám
nak, s meglesz a kellő számú tanuló is. A költség nem jelentékeny , átlag 211.000 frt évenként. Ezt a zsidó vallásalapból, önkényes adományokból és a tandíjból könnyen fedezhetni, míg az első berendezés költségeit az állam és a főváros viselhetnék közösen. Teremtsék meg ez intézetet, teremtsenek új központot a nemzeti szellemnek és magyaros érzésnek. Alkossanak mintaintézetet, mely kitűnő tanári karával, lelkes tanulóival, az államtörvények és tantervek pontos megtartása mellett gyorsan előkelő nevet vívhatna ki a középiskoláink közt, s egy újabb elvitázhatatlan, ékesszolű tanúbizonysága lenne azon áldozatkész ragaszkodásnak, melylyel a zsidó vallású magyarok a haza, a magyarság és nemzetiség iránt viseltetnek. Sok előítéletet oszlatna el ily intézet. Egy nagy tény lenne az s a tények mindig imponálnák- Azért a hazai zsidóság és közművelődés szempontjából egyaránt melegen kívánjuk a terv mielőbbi valósítását. Acsády lg mi ez. Apróságok. — Az Egyenlőség eredeti tárczája. — Kedélyes pipaszó mellett adomázgattunk. Többen voltunk együtt, a társaság majdnem minden tagja vidám kaczagással, jóízű nevetéssel jutalmazta a sikerültebb tréfát, az élénkebb ötletet, az értékesebb anekdotát. Mindenki tudott valami derűset felhozni, s a neki melegedett kedélyekre úgy hatott a nevetés, mint az erősítő villámáram, mely folyton bujábbá teszi a virágot, úgyhogy az mindig nyer egészséges, üde színpompájában. Fokozódott maga a tréfa anyaga is mindinkább, folyton jobbat és jobbat követelvén a kedélynek evés közben megjött étvágya, így jutottunk aztán el a maság dívó, napirenden levő tréfák legóriásibbjára, az eszlári históriára. Mert ebben a társaságban — csak ketten voltunk Krisztustagadók, — (a többi mind »Antisem« fia, jegyzé meg egy szójátékos),— nem volt egyetlen ember, aki elég irigyelőjű lett volna, az egész meséből csak egy szót is elhinni. Sértés lett volna a társaság bármelyik tagjára is, erről a szégyenletessé vált hg I7A . Még egyszer a tapolczai kérvény. Visszatérünk e kérvényhez ismét, mert nem szeretnék érvényre juttatni azt a vádat, hogy nem foglalkoztunk elég behatón e tárgygyal, mely már a legközelebbi napokban oly élénk vita anyagát fogja képezni a képviselőházban. Tán túlságos fáradsággal is állítottuk össze adatainkat, a rendelkezésre álló számok tömkelege valóban oly nehézzé tette a földolgozást, hogy csak a végső eredmény iránt való feszült érdeklődés adhatta meg kutatásaink közt a kellő kitartást. Az eredmény igazán meglepő, és ami fő : kétségbevonhatatlan, mert a bizonyítékokat számok, rideg számok képezik, melyek kérlelhetetlenek, de igazságosak. A legmeggyőzőbb ékesszóláson túltesznek e számok annak feltüntetésében, hogy a tapolczai kérvény neve alatt megindított, agitáczió oly elemek által űzetik, melyek kénytelenek az alkotmányadta formák mögé sánczolni magukat, hogy elrejtsék saját semmiségüket. Mert ha már valaki feljogosítva hiszi magát, hogy embertársai sorsa fölött rendelkezhessék, akkor legalább bírjon is azzal a qualificatióval, melyet maga a törvény fűz e jogok gyakorlásához ; különben mihelyt oly jogok némelyikétől kívánja megfosztani a másikat, amelyiyel maga sem bír, egész cselekvősége nem fogja nélkülözni a komikum színezetét. Minap kifejtettük, mennyire fordul meg azon a kérvény jelentősége, hogy a kik azt aláírták, egyúttal választó polgárok is legyenek. Választási törvényünk szabadelvű, úgy, hogy azok, *־־’ -k rendelkezésein kivül állanak, csakugyan nem .x. a kiknek szava akár a legcsekélyebb súlylval járhati. d. Épp azért különös érdeket kelthetett an- VS1 c a kimutatása, hogy ama 2174 egyén közül, a kik mint a tapolczai^'a választó« kerület polgárai szerepelnek, voltakénen hány az igazi választó. Ezt a kimutatást pedig teljesitettük akkép, hogy elővettük 1. a kérvény alá írottak névsorát, 2. a tapolczai kerület választóinak az 1882-ik évre érvényes névjegyzéket, és ezek alapján, sorban névszerint haladva hitelesen megállapítottuk, kik vannak a jegyzékbe felvéve s kik nem. Hogy mily eredményre jutottunk, azt részletezve megtalálja alább az olvasó, — de a főeredményt előre bocsátva kívánjuk már itt constatálni. S ez egészen szárazon így hangzik: A 2174 (számításunk szerint 2182, amely többlet neveknek ismétléséből eredhet) aláiratkozott egyén közt van választó: 615, tehát több mint kétharmada a kérvényező uraknak nem választó. A kérvényen szerepel 48 helység mint választó helység, de el van hagyva tizen egy másik helység, melyek összevéve ötödfél száz választót képviselnek, s melyek a kérvényt alá nem írták. Ez adatok teljesen elegendők, hogy a legsiralmasabbá tegyék a kérvény imponáló voltát — nem is véve ügyelembe azt, hogy még az a 2174 szám is mint ilyen elenyészőn csekély egy oly kerületben, amelyben 88280 lélek lakik — de összeállított statisztikánk részletei egyéb oly leleplezésekre nyújtanak okot, melyek tönkre silányíthatják a tapolczai kérvénynek egész reputatióját. Íme e sok közül néhány adat: A tapolczai kerület három legkiválóbb helysége: Tapolcza (lakos 2913, választó 238), Balaton-Füred (lakos 1788, választó 174) és Tihany (lakos 842, választó 113). E három helység az, mely aránylag legtöbb intelligentiával bír s a melynek szava kétségkívül a legnagyobb tekintélylyel érvényesíthető bármely tömeges enunciatió alkalmával. Most nézzük a kérvényt. A 238 tapolczai választó közül aláírta azt 11, mondd: tizenegy; a balatonfüredi 174 választó közül 31, mondd: harmincnegy; a tihanyi 113 választó közül aláírta 18, mondd: tizenny 0l ez. Sőt mi több, a kerületnek ez úgyszólván legnépesebb helységeiben kapták a faiseurök aránylag a legkevesebb aláírót; a 2913 lapos»magyar ügy«-ről komolyan beszélni egy perczig is. S csak mint a tréfák közé tartozó kolosszális ritka tréfa — az intézőknek az, de áldozatainak iszonyú nyomorúság és siralom forrása — került szóba, úgy, hogy egyikünk fölvetette a kérdést: — Micsoda roppant kaczagás lesz annak a dolognak a vége?! — Annak a vége kaczagás nem lesz, monda a társaság egyik kitűnő tagja, különben hírneves jogász, s általános becsülésben és szeretetben álló férfiú, mert annak vége egyáltalán nem lesz. Aminthogy az ilyen pörök véget nem szoktak érni soha. Másszor is történt már, ebben a mi kedélyes hazánkban meg épen nagyon sokszor megesett, hogy valamelyik megye urai valami szamárságot el talál■■ tak követni. Arról nem szólok, ami különben végeredm־ ményében fölötte hasonló ehhez, hogy bűnt, sikkasztást, csempészést követtek el a dáridózás meg a kártya miatt, hanem egyenest a szamárságokról, amiket a megyei nagy urak olyan nagyon sünnen szoktak elkövetni. Egyszer tréfából, másszor unalomból, különösen amikor sportra vagy házasságtörésre elég pénz nincsen. A tréfát megteszik a maguk mulatságára, aztán folytatják, egészen addig, míg