Egyenlőség, 1896. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1896-01-03 / 1. szám
L EGYEN 1896. január 3. L Ő S É G. A mi hazaszeretetünk. Esküszünk az egyistenre, Ki láthatóan köztünk áll itt, Hogy te hozzád, Magyarország, Hívek leszünk mindhalálig, Bár te nékünk mit sem adnál, Mi mindent te néked adnánk, S bár kebledről kitagadnál, Mi soha meg nem tagadnánk. r És ha jönne a gyülölség rEs igy szólana az átkos :■ » Oh az idegenből jött nép, Mi közöd van e hazához? « Azt felelnék: »Honszerelmünk’ Mi nem örökségül nyertük, *Ámde annál tisztább, mélyebb, Mert saját szivünkből mertük.« rEs ha jönne a gyülölség, A szivünkbe tévelyt vetni: »Ki örökbe bírja földjét, Annak joga, hont szeretni.« Azt felelnék: »Meg van írva, Költő zengé egy szebb korba: Nem azé a hon, ki bírja, Azé, ki szivében hordja.« JPalágyi Lajos: A magyar zsidóság és a millennium. Budapest, 1896. jan. 1. Gyönyörűséggel szivemben, hazafias felrendeléssel és égő óhajtással küldöm néked üdvözletemet: — szives olvasó! — ezen a napon, mely bevezető a millenniumi évbe. Elfeledjük a múlt minden keservét, a jelen minden baját, csak a jövendő színes reményei vesznek körül. Illúziók fátyola takar el. Nem, nem, ne hangozzék most sírás és panasz, de csendüljön föl az öntudat férfias, az önérzet méltóságos és az eltökélés aczél hangja. Miközben — akaratlan — visszaszállunk az emlékezés szárnyán a múltba, annyi munka, annyi küzködés, annyi keserv és annyi diadal, önmagunkon aratott diadal emlékei közé. Ezer esztendeje lakjuk e földet, mely immár hazánk. Népünk szétszórva, elvetődött keletrenyugatra. Oda, a vándorló magyar táborba is. A zsidó vallásu kozárokkal, már Lebediában megösmerkedtek, megbarátkoztak, szövetkeztek a magyarok, maga a kozár főkirály zsidó volt, s igy a hazát elfoglaló magyarok között sok volt a zsidó vallású kozár, majd az összeházasodás révén, sok zsidó is. Egy X. századi író, Herigeri: Gesta Episc. Leodiensium czímű művében azt írja, hogy az egész nép a zsidóktól származtatja magát: jactant se a Judeis originem ducere. Annyi bizonyos, hogy a magyarokkal bevándorolt zsidók a nemzet szerves tagjai voltak, s mint ilyenek a magyarok minden jogában osztozkodtak. Az első századokban a magyarokkal bevándorolt zsidóság a külföldről beözönlő zsidóktól különválva élt, nyelvök, nevük, öltözetük magyar, földmívelők, mesteremberek és katonák, akárcsak a magyarok, községeket alkotnak, zsinagógákat építenek, de a később hozott zsidótörvények által a magyarságtól erőszakosan elszakítva, beleolvadtak a külföldről beszakadt zsidóságba. Szent László idején kezdődik meg a különválás, a megbélyegzés, az egyház hatása alatt, mikor a pogányság fölött teljes diadalt aratva, azon van, hogy a zsinatok és pápák által a zsidókat illető rendeletek Magyarországon is érvényre jussanak. Ezek a rendeletek a zsidók jogainak korlátozásai voltak. A szabolcsi zsinattól kezdődik a zsidóság elnyomatása. A keresztesek szítják e tüzet, a gyűlölet tüzet, migten az nálunk is föllobog. Kálmán király megtiltja a zsidónak, hogy földet művelhessen, adás-verésre és pénzkölcsönzésre szorítva őket, habár e törvények egyenlő jogokat adnak nekik. Ez az idő sem tart soká. Kezdődik az elnyomás; kizárják őket minden nyilvános hivatalból, megkülönböztető jeleket kell viselniök, kikeresztelkedésre szorítják őket, a máglyák föllobognak, a kínzó kamrák viszhangoznak a zsidók fajaitól. Nagy Lajos aztán kiűzi őket az országból. Igaz, hogy ez a számkivetés alig tart négy évnél tovább, mert mint a pénzforgalom közvetítői, nélkülözhetetlenek voltak. Visszatérésük után kezdődött meg csak igazában nyomoruk. Különösen a német ajkú városokban, hol a német lakosság a külföldi zsidógyűlöletet szította, fönntartotta. Egy 1391-iki sirirat ez évet a jajgatás évének mondja, abban az évben ádáz zsidó üldözés dühöngött. A következő századokban hol enyhébben, hol szigorubban, de mindig embertelenül bántak a zsidókkal; egyes országnagyoknak »zsidótartásra« adnak jogot; pénzüket a királyok sajátjuknak tekintik, minden pillanatban lefoglalhatónak az államkincstár javára; adósleveleiket megsemmisítik, hogy ezzel párthíveiket jutalmazzák;־ Kapisztrán János ádáz gyűlölettel fordult ellenük »Isten dicsőségére és a kereszténység tiszteletére«, habár hazánkban nem