Egyenlőség, 1902. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1902-07-06 / 27. szám

EliYENLŐ­SÉG . 1902. július 6. beszélt. Nem örvend ennek itt senki sem. Osztja gróf Széchenyinek nézetét, de meg kell mondania azt is, hogy a kongresszusnak sem szándéka, sem tendencziája nem egyezik azzal, amit Szabolcsi neki imputál. (ügy van !) Erre újból szót kértem. Köszönetet mondottam úgy Széchenyi grófnak, mint Hertelendy­­képviselőnek föl­­világosító, megnyugtató szavaikért, »de minthogy provokál­­tattam,el kell mondanom valamit, amit az előbb elhallgattam és amit most sem mondok el szívesen ezen a helyen. (Halljuk!) A szatócs végtére is kivándorolhat egyszerűen, azért, mert nem élhet meg, épp úgy, mint a kisgazda. A nyomor, az igazán liberális, az igazán nem ismer felekezeti különbséget, meglátogatja a szatócsot, vagy nevezzük igazi nevén: a zsidót, mint a kisgazdát. Ha azonban a konkurrenczia miatt vándorolt ki, a szövet­­kezetek konkurrencziája miatt, akkor nem a tisztességes konkurrenczia tette tönkre, hanem a tisztességtelen. (Itt már én is hallottam éles ellentmondásokat, de ezt már nem jelezte a lapok tudósítása, mert ezt a részt egyáltalán elhallgatta).­­ Vannak, tisztelt kongresszus, szövetkezetek, külö­­nösen keresztény nevet viselők, — és ezt nem csak én állítom, de állította a budapesti kereskedelmi és iparka­­marának a kereskedelmi miniszterhez a minap benyújtott emlékirata — melyek gyűlöletet és széthúzást visznek a községekbe. Hatósági személyek az ágensei és a népnek vallásbeli kötelességévé teszik, hogy a zsidónál ne vásároljon. (Nagy nyugtalanság). Amit mondtam, tisztelt kongresszus, azt az említett budapesti kamara hivatalosan is megállapította. Ilyen eszközökkel könnyen tönkre lehet tenni a szatócsot, de ezek az eszközök tisztességes emberek között meg nem engedhetők. Nem a szatócs dolgozik tehát tilos eszközökkel, hanem némely szövet­­kezetek. A szatócs tönkre megy, és a kisgazda csak kivándorol. Ezek ama szövetkezetek eredményei. Nem gratulálok hozzá. (Nagy nyugtalanság). Fiat Pál báró elnök. Figyelmezteti Szabolcsit, hogy amit a kongresszuson beszélnek, elterjed az egész országban, sőt még azon túl is. Épp azért kötelességének tartja, hogy ünnepélyesen kijelentse, hogy semmiféle szövetkezetnek felekezeti vonatkozása, czélja nem lehet. Ő mint Fehér megye főispánja (éljenzés) keresztény szövetkezetnek a tagja, de sohasem hallotta, hogy valakit bármily eszközökkel arra kényszerítettek volna, hogy a szövetkezeteknél vásároljon. Ilyet meg sem tűrne. (Azokról az épületes dolgokról, miket a többször említett kamarai memorandum éppen a fehér megyei keresztény szövetkezetekről, melyek a néppártnak valóságos politikai ekszpozitúrái, regisztrált, f­ő méltósága, a főispán úr tehát semmit sem tud.) Felszólalásommal később az előadó, Horváth Jenő is foglalkozott, kijelentvén, hogy a „Hangya« szövetkezetei senkit sem akarnak tönkre tenni, senki kenyerét elvenni. c­éljuk a segítés és nem a rombolás. Felekezeti színezetük nincs. Felállítják ott, ahol szükség van rájuk׳)— és szükség van rájuk, ahol tizteségtelen kereskedelem van. (Éljenzés.) Másnap, június 29-ikén folytatott tanácskozáson Szilassy Zoltán előadó hozta szóba a szatócsokat. Hiva­­talos adatai vannak megyénként a kivándorlásról, de ezek az adatok a szatócsok kivándorlásáról nem tudnak. Mielőtt erre a megjegyzésre feleltem volna, szük­­ségesnek tartottam a következőket kijelenteni. ?Mindenek­előtt kérem a kongresszust, legyen meg­­győződve arról, hogy a­mi a magyar hazára nézve kár, az nekem is fáj és mindazoknak, kik úgy gondolkodnak, mint én. A nemzetre nézve oly veszedelmes kivándorlást akarja megakadályozni ez a kongresszus, higgyék el, hogy azért, hogy ez sikerüljön, mi is imádkozunk. Mert Önökkel együtt és épp olyan őszintén, mint Önök, én is és mindazok, kik úgy gondolkodnak, mint én, imádkozunk, szívből imádkozunk Magyarország erősödéséért, fejlődé­­séért, gazdagodásáért és dicsőségéért. Mert szívvel, lélekkel magyarok vagyunk mi is (Éljenzés), és ami e hazára kár, nekünk is fáj, vesztesége folytán a mi szívünk is sajog. Másodszor ki kell jelentenem azt, hogy a tisztes­­ségtelen kereskedelem, mely Önöknek csak kár, nekünk, zsidóknak, — mert minek írnak körül, hisz róluk van szó, midőn a szatócsot ütik, — nem csak kár, de szégyen is. A zsidóság, sajnos­ annak a kivételes helyzetnek »örvend«, hogy az egyesek bűneit az egész felekezetnek tudják be. Legyenek azért meggyőződve, hogy a tisztes­­ségtelen kereskedelmet senki sem reszeli jobban, mint a tisztességes zsidók (Éljenzés) és­ senki sem óhajtja jobban a kiirtását, mint mi. Szívesen közreműködünk a bajok orvoslásán, ha csakugyan bajokat orvosolnak és nem teremtenek újakat. Mert a szövetkezetek csak új bajokat hoztak. Ami a szatócsok kivándorlását illeti, tán rosszul fejeztem ki magamat tegnapi beszédemben. Nem azt kellett volna mondanom, hogy kivándorolnak, hanem hogy elköltözködnek. Mert ahol voltak, nincsenek. Lehet, hogy kivándoroltak. Én ugyanis pár hét előtt, összehasonlít­­ván az 1890. és az 1900. évi népszámlálás adatait, tabellát készítettem, melylyel kimutattam, hogy 23 me­­gyében, a­hol pedig a lakosság száma jól nőtt, a zsidó­­ság száma csökkent, és ez a csökkennés felülmúlja a 36 ezret. Csökkent és ott, ahol elmagyarosodott a zsidó, ahol jólétben élt és ahol a kultúrának is áldozott. Ez az, amit a szatócsok kivándorlása alatt értettem. Mert hát — beszéljünk nyíltan — szatócs alatt zsidót méltóz­­tatnak érteni. (Egy hang: vannak magyar kereskedők is.) E közbeszólás szelleme ellen a legerélyesebben tiltakozom. A zsidó kereskedő épp olyan magyar ember­ a hazá­­ban, mint bárki más. Magyar : nem csak azért, mert más nem is lehet, hanem azért is, mert másnak lenni nem is akar. Magyar egész lelkével, minden érzésével. (Éljenzés és taps.)­­­­ Széchenyi Imre gróf: Szabolcsi tegnapi fölszólalá­­sát helytelenítette, amiért föl is szólalt ellene. Annál inkább kötelességének tartja szóra emelkedni most, midőn

Next