Egyenlőség, 1904. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-03 / 1. szám

ink megközelítésében, a nemzetiekbe olvadó felekezeti feladatok elérésében elő is segítették cez ):Egyenlőség “-et. A munka, és a közös czélok révén a viszony ben­­sőbbé vált. Egyrészt az ״ Egyenlőség“ és munkatársai, másrészt az ״ Egyenlőség“ és olvasói meg jóleír­atai között. A­ polgári újév küszöbén e viszony további ápolá­sát kérük és igen juk, hogy érette, további áldozatoktól sem tartózkodva, lelkiismeretes munkával, becsületes meggyőző­­déssel és közönségünk érdekeit szolgáló szerető gondossággal akarunk hálásak lenni. Az ״ EGYENLŐSÉG“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A hittan­ országos bizottság tanácskozása. Talmudi mondás szerint a gerincznek alig látható kis csontocskája marad meg a sírban. Évezredek, földindulások el nem pusztítják. Meg­­marad a tűzhalált szenvedtek hamujában, az enyészet porában is. Ebből az elpusztíthatatlan maradványból újul ki a test, ha az Úr szava az idők végén életbe hívja majd a holtakat. Ilyen maradványa a hajdani zsidó vallási tudásnak és tanításnak a nyilvános iskolák zsidó hitoktatása. Parányi részecskéje Izrael örökségé­­nek, de a megújhodás mégis csak ebből indulhat ki. A vallást árunak tekintő, ezéda szellemet egyedül a hitoktatás törheti meg és az Isten nélkül szűkölködő annyi ,zsidó házba csak a hit­­oktatás viheti be újból a hit világosságát. Csak­­hogy a jövőnek ezzel a fennmaradt egyedüli erősségével nem mindenütt tudnak bánni. Sok helyütt mellőzik a lényegest és tanítják a kevésbé szükségeset; máshol annyit szorítanak össze az oly szűkre szabott hitoktatási időre, hogy a gyermekekre nézve valóságos nyűggé válik, ami éppenséggel nem alkalmas arra, hogy a vallást, melynek megismertetése és megkedveltetése ennek a tanításnak a czélja, megszeressék. Baj az is, hogy a külömböző vidékeken különböző a hit­­oktatás. Mást tanítanak Kassán és mást Szombathelyen. Mást Nagyváradon és mást Liptószentmiklóson. Őt a lithurgiára helyezik a fősúlyt, ott a próféták fordítására. Itt a Zsoltárok a hittan, ott a Pentateuch. Itt betéve tanítják a hattórákat, ott a vallásfilozófiát teszik meg zsidó vallásnak, úgy, hogy ha iskolát cserél a tanuló, azt kell tapasztalnia, hogy pl. Debreczenben más a »vallás«, mint Budapesten, a hitoktató meg ren­­desen azt tapasztalja, hogy a tanuló »semmit sem tud«, mert nem az ő módszere szerint idvőzül. Az egész országra szóló egységes hittanítási tanterv ezért régóta égető szükségét alkotja a magyar zsidóság hitbeli életének. Ennek az alap­­elveit állapította meg a héten 3 napig tartó, mindvégig magas színvonalon mozgó tanácsko­­zásban a hitoktatás rendezésére kiküldött orszá­­gos bizottság, melynek létrehozatala az izraeliták országos irodájának érdemét öregbíti. Szép volt az a tanácskozás,melynek túl­­nyomó többségét magyar rabbik, kik maguk is hitoktatók, alkották és mely összesen 18 órát vett igénybe. Összecsaptak ott a külömböző nézetek és irányok, de a legviharosabb jelenetek között — és ilyenekben gazdag volt az a tanács*־ kozás — sem feledkezett meg egyetlen szónok sem arról a tiszteletről, melylyel elv־ az elvnek, meggyőződés a meggyőződésnek tartozik. Hogy fogalmat szerezzenek olvasóink, mik körül és hogyan folytak le a viták, ízelítőül kis részt kapunk ki a második nap tanácskozásából. Arról volt szó, hogy a középiskolában a Tórára, vagy a prófétákra helyeztessék-e a fősuly. Bernstein Béla dr. (Szombathely) a konzervativek­­nek ernyedetlen munkássága főszószólója a Tórát ajánlotta. Ez ellen fölszólalt a nagyváradi haladó hitközség nagyképzettségü főrabbija, Kecskeméti Lipót dr. »Hiába! — szólt többek között — zsidó önérzetet, zsidó büszkeséget csak a próféták tanulása és megértése önthet a tanulóba Ne feledjük, hogy a középiskolában a jövő zsidó intelligenciája nevelődik. Annak a lelkét kell megnyernünk. És erre semmi sem olyan alkalmas, mint a próféták fenséges eszméi. Obszervancziákra az új generácziót hiába nevelik, azért inkább a zsidóság eszményi tartalmára helyezzünk súlyt: soha utat nem ért prófé- táinkra, még pedig héber nyelven, mert a világ semmiféle fordítása halványan sem tükröztetheti vissza azokat a szent és isteni gondolatokat, mik a prófétákban le vannak téve és miket az em­­beriség még ma sem méltat határtalan nagysága szerint.« Tüzes beszédben felelt erre az ó­budaiak szépszavu főrabbija: Adler Illés dr. Dicsők a próféták, Izrael nagy büszkesége ők, úgymond, de ha választani kell a Tóra és a próféták közt, választom a Tórát. Ennek az emlőin nevelődtek zsidókká apáink, kik a Tórával a kezükben szálltak a máglyára. Amit a próféták fenséges beszédei kifejeznek, azt a Tóra törvé­­nyekben rakta le. Bocsásson meg nekem a nagy­­váradiak tudós papja, de én gyakorlati zsidókat akarok. Az eszme teheletkönnyűségü, ha nem ad neki súlyt és tartalmat a gyakorlat. Zsidó­­ságot akarok én, mely betartja a Tóra törvé­­nyeit, a mely törvényekben úgy is isteni eszme leng és nem olyanokat, kik mellüket verdesve mondják, jó zsidók vagyunk, ha zsidó templom, belsejét nem is látjuk soha. Az ilyen zsidóság

Next