Egyenlőség, 1906. július-december (25. évfolyam, 26-52. szám)
1906-07-01 / 26. szám
2 EGYENLŐSÉG 1906. július 1. az eredendő rosszat, azt legalább enyhíteni legyen képes? A duvad lesujtja áldozatát s rögtönösen izekre szaggatva őt, felfalja. S mit tesznek a bialistoki bestiák, akik a keresztény nevezet ragyogó köntösébe bújva, ülnek tort a romok felett? Tehetetlen áldozataik körme alá tűt szúrnak, beleikben turkálnak, tagjaikat izenként metszegetik s ártatlan szivek kadáverjeit hangos röhejjel dobják az utca sarába... Ám szisszenjen fel a politika, kiáltson vétót a humanizmus! Sokkal fontosabb, sokkal égbekiáltóbb, hogy e gyalázatosságok láttán immár, a keresztény hit kénytelen elpirulni. Halljátok meg mindnyájan, ti keresztények: az oroszországi borzalmak után a mi hitünk felett véres árny lebeg, amely fátyolba burkolja -annak tiszta alapját s már most is megrendíti évezredes fundamentumát. Az oroszországi zsidótragédiát nem fétisimádó malájok, az állatinál nem alacsonyabb nívójú emberek csinálták. Keresztények, vallásos, vakbuzgó keresztények, akik ajkukon isten nevével kelnek nyoszolyáikból, szentképekkel övezik a házitűzhelyet s örökös imákkal zörgetnek a menny kapuján. Hát a keresztény vallás immár kétévezredes uralma csak ennyi hatalommal volt és van a mi lelkeink fölött? Ne rendüljünk meg hitünkben, lelkünkben a hajmeresztő gazságok láttán? Én hiszem és vallom, hogy Eduárd királyt nem a politika, nem a humanizmus, de megdöbbent hite késztette interveniálásra a fehér cárnál. És abban a táviratban benne kell, hogy legyen az egész megdöbbent kereszténység feljajdulása. Az a véres árny, amely Oroszország után e hit felett lebeg, állítson talpra minden keresztényt, megakasztani lavinaszerű gurulásában a hitvallást, amelyet évről-évre beszenynyeznek képmutató követői. Megvádolom a keresztény vallás hűtelen orosz sáfárjait, akik engedték, sőt elősegítették, hogy ezen a gyönyörű tanon bojtorjánok és dudvák nőjenek. Megvádolom a hivatalos, de nem hivatott letéteményeseket. Erre jogom van, ez kötelességem, mert hitemet látom veszélyeztetve, romlásnak, pusztulásnak kitéve. Azt is mondhatnák némelyek, hogy okozat nincs ok nélkül, bár nincs olyan ok, mely az oroszországi mészárlást megelőző kínzásokat, becstelenségeket minden emberi méltóságot mélyen megalázó aljasságokat menteni tudná. Ám meglehet, hogy az orosz zsidóknak nagy a bűne annak az autokráciának a szemében, amely rablásban, elnyomásban s gőzölgő embervérben tudott csak gyönyörködni századokon keresztül. Az orosz zsidóság az autokrácia lelkiismeretévé lett az idők folyamán, amely megmozdul, háborog a törvénytelenségek láttára s kimondhatlanul sóvárog a szabadság után. Talán ennek tulajdonítható, hogy az orosz zsidó leküzdte évszázados bolyongásai közt szerzett természetét. A zsidó rendkívül féltékeny az egészségére s különösen fél a haláltól. A keresztény közhit gyávának tartotta a zsidót. Nos, az orosz zsidók az ellenkezőnek adták fényes tabujelét. Ők, akik a szabadság szeretetét, az érte való rajongást szinte beleplántálták az orosz nép szivébe, fanatikus vakmerőséggel állottak a hivatalosan kiküldött vérebek szuronyai elé. Ifjak, öregek, gyenge idegzetű lánykák szálltak szembe a vérebekkel, rendőrökkel, kozákokkal és huligánokkal... És miért? Kincsért? Haszonért? — A szabadságért!... A mi keresztény-magyar szivünknek kedves kell, hogy legyen az orosz zsidó, akinek kebelében a szabadság rajongó szeretete lobog. És kell, hogy éppen a kereszténység nevében álljunk sorompóba érettük, érettünk, a hitünkért. Berlin, az erkölcsi tartalmasságában is nagy porosz rezidencia adta meg reá a példát ezen a héten s nekünk nem szabad elmaradni őmögötte. Azt mondom: az orosz-zsidó mészárlások láttára a vallást tegyük a mérlegre. Ha ezt tettük volna a múltban, az orosz dolgok nem fajultak volna ennyire. Mikor az anyagilag is megrendült északi kolosszus pénzért kunyerálta végig Európát, mindent ígért. A vallás védelmét, a zsidók sérthetlenségét, emberséget és szabadságot. Elhittük neki, nem mert szavahihető, hanem a hasznocska szagáért. S mikor a pénz ott volt az orosz kincstárban, mi lett a felelet Oroszország részéről? A szabadság-eszmék még durvább elnyomása, társadalmi mozgalmak megakasztása s az orosz zsidók hallatlan, hajmeresztő kegyetlenségekkel fűszerezett lemészárolása, így nyert impulzust, erőt az autokrácia újabb gaztettekre Európa pénzén. Mi, keresztények, tiltakozzunk tehát a keresztény orosz hatalom galádsága, pribékjei, vérebei kegyetlensége ellen. Tegyük, mi különösen, keresztény-magyarok, akiknek a szívében éppen olyan kiolthatlanul ég a szabadság utáni vágy, mint az orosz-zsidókéban. Sorsunk is csodálatosan hasonlít az övékhez. Bánat, szenvedés, évszázados csapások . . . És tömörüljünk és tiltakozzunk éppen a kereszténység nevében, amelyet az orosz hatalom napról-napra meggyaláz s véres tettei képesek arra, hogy megrendítsenek bennünket hitünk kétévezredes létének jogosultságában. Sárándy István,