Egyenlőség, 1909. január-június (28. évfolyam, 1-25. szám)

1909-01-03 / 1. szám

4 EGYENLŐSÉG rántja magával a másodikat, a harmadikat és a tizediket. Mint a szárnyatört madár hanyatlott alá a menyezetről az Én-komédia dallama. A rabbi nem engedte folytatni az imádságot, amíg a ״ vallásháborító״ asszony az isten házát el nem hagyta. Hát ez kétségtelenül fanatizmus és a modern felfogásnak visszatetsző. A hajtilalom végre nem dogmatikus tilalom és a nyers kíméletlenség ebben az esetben annál felháborítóbb, mert asszonyt támadott. Ámde, ha ezt a fanatizmust nem ehhez az esethez kapcsoljuk, ha úgy nézzük csupán, mint energiát, mint a vallásos lelkesedés erejét, akkor "ez a fanatizmus még annak is imponálhat, aki a vallásvédelemben nem szereti a barbár harcmodort. Mert ennek a vakbuzgóságnak az a tendenciája, hogy ősi teljességében tartsa meg a zsidó vallást. Őtt áll a kerítés mellett és ha a kerítés szakad, nem tűri, hogy támadó kezek még nagyobb rést üssenek rajta. Mindjárt az első rést tömi be. Ne mondja senki sem, hogy ez a szigorú figyelés fölösleges. Hiszen szemünk láttára szakadozik a kerítés, fenyegető rések tátonganak már nem egy helyen, nagyok, félelmetesek, nem olyan kis egérlyukak, mint minő a hajviselet kérdése. Ezek a nagy rések kis résekből lettek. Nem egyszerre, hanem lépésenként hanyatlott a vallás. De a hanyatlást nem állították meg, talán észre sem vettük az első elhajlást és mikor a vallási élet ferde síkra tévedett, akkor se volt senki, aki elébe álljon. Sajnos, mi nem törődtünk a kis résekkel. És most ott tartunk már, hogy olyan nagy réseket szakított a vallás védőbástyáiban a közömbösség, hogy kényelmesen törhetett be rajta az idegen világfelfogás. Vannak vidékek az országban, ahol a zsidók csak nevéről ismerik a vallásukat és itt a fővárosban is odáig jutottunk, hogy százával vannak zsidók, akik azt hiszik, — néha hirdetik is — hogy ők oszlopai a zsidóságnak, mert nem — keresztelkedtek ki. Száz oka lehet ennek a szörnyű változásnak, de nyomósabb egy sincs, mint az, amit már említettem. A magyar rabbikban nincs meg a vallásvédelemhez szükséges lelkesedés. Nincs meg erre a lehetőség. Bizonyára tudnának lelkesedni ők is, de nem mernek. Nem is szabad nekik. És ha lelkesednének is, dolgozni ezzel a lelkesedéssel nem tudnának, mert nincs hozzávaló hatáskörük. Ez a szomorú valóság. A kongresszusi szervezet, amely éppen a fanatikus rabbikból féltette a modern haladást, úgy megszűkítette a rabbi munkaterületét, hogy mozogni is alig bir rajta. A vallásos élet vezetését, irányítását kivette a kezéből és prédikáló, eskető és temető hivatalnokká sülyesztette le. A rabbinak nincs beleszólása a hitközség dolgaiba, a vallásos életet a kultusz-elöljáróság irányítja, az iskola-ügyet az iskolaszék. A templomban a gondnok parancsol és nem a pap és ha a neológ templomba törne be a vallásháborítás, mint abba az orthodox templomba, amelyet említettem, akkor dehogy állíthatná meg a rabbi az istentiszteletet. Ez a gondnok dolga, még akkor is, ha a vallás dolgaiban nem járatos. A kongresszus-párti papot jóformán még a kezdeményezés jogától is megfosztották. Nem ő javasol a vallás erősítésére célzó dolgokról, hanem az elöljáróság tervez ki ilyen javaslatokat, a paptól csak szakvéleményt kérnek, sokszor mést azt sem. Szóval mindarról, ami a kultuszéletben történik, már csak akkor vesz tudomást a kongresszusi rabbi, ha a dolgon már nem segíthet. Mert közönséges hivatalnok lévén, sem az elöljáróságban, sem a képviselőtestületekben nincsen helye. A fővárosban még csak meg sem választható. " , Mintha a zsidó pap hivatalnok volna. A zsidó pap állása ősidő óta méltóság. A zsidó pap mestere volt a községének, atyja és bírája a községnek, megfelebbezhetlen ítéleti tekintély. Ez a kivételessége adott nyomatékot a hitéleti rendelkezéseinek és ez adott neki olyan tekintélyt, hogy önkéntesen vetette alá magát mindenki az ő vallásos fensőbbségének. Vannak községek, ahol a kongresszusi szervezet szelleme ellenére a rabbi hivatalból tagja a képviselőtestületeknek és ahol a templomban ő rendelkezik teljes hatalommal. Ezekben a községekben persze más a hitélet. Csak Szegedre utalok, ahol a templomi rendet Löw Immánuel dr. főrabbi állapította meg. Merem mondani, kevés községben érvényesül a templomi rendben׳ olyan nagyszerűen az ősi tradíció, mint itt és rendezettebb, fenségesebb, a szívekre jobban ható istentisztelet , meg éppenséggel páratlan. De ebben a korlátozatlan hatáskörében eszközökben sem szűkölködik a szegedi főrabbi. Az eszméit kedve szerint valósíthatja meg. Sokféle módon lehet fölébreszteni a vallásos érzületet és tudom, nem egy pap volna, aki szintén adhatna új tartalmat a vallásos érdeklődésnek. De a kongresszusi szervezet csomóba kötötte papjainak akaratát, ambícióját, kitaláló képességét és nem lehetnek egyebek, csak pedáns, lelkiismeretes hivatalnokok. így szorították őket egy szegényes és szík területre, így izolálták őket a híveiktől, amelyekkel csak olyankor találkoznak, mikor az emberben követelőbb az egyéni érzés, mint a vallásbeli. Sok községben kezdik érezni, hogy ez az állapot tarthatatlan és még nagyobb veszedelem fenyegeti a vallást, ha a bajon nem segítnek. Nagy-Abony hitközségében éppen most nyitják meg a képviselőtestület tanácskozó termét a rabbi előtt. A médjában ugyan még nem állapodtak meg véglegesen. Mert azzal a párttal szemben, amely azt akarja, hogy a rabbi hivatalból legyen tagja, egy másik párt csak annyit akar, hogy választható legyen. Akármelyik felfogás győz, a rabbi mindenesetre abba a helyzetbe kerül, hogy lelkesedését, tudását és vallásosságát a hitéletben kellő nyomatékkal érvényesíthesse. Íme: rámutattunk a sok közül a vallásos közömbösség egyik nagy okára és megmutattuk azt is, hogy a veszedelem ellen hogyan védekezhetünk. A magyar rabbiállást újból fel kell ékesíteni azzal a méltósággal, amelylyel még őseink díszítették fel. Mert a hitélet reorganizációját csak lelkes, közvetlen kezű papoktól várhatjuk. A papot szabadítsuk fel legelőbb. És ehhez a felszabadításhoz az az út vezet, amelyet a szegediek egyengettek és amelyre rátértek most a nagyabonyiak. És ha elkövetkezik az az idő, amikor a mi rabbijaink a pap méltóságának tekintélyével szólhatnak bele a hitközség dolgaiba, akkor nem fog szakadni a kerítés.ע Ben uisía, 1909. január 3. Előfizetési felhívás. Azokat a tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése 1908. december végén bejárt, szintúgy azokat, akiknek előfizetése előbb járt le, tisztelettel felkérjük, méltóztassanak előfizetésüket megújítani, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék. A kiadóhivatal.