Egyenlőség, 1909. július-december (28. évfolyam, 26-50. szám)
1909-07-04 / 26. szám
2 1909. jidius 4. EGYENLŐSÉG- venni. Nem hisszük, hogy még egyszer kénne az önutálat gyönyörűségéből. Nem hisszük, hogy ez a párt rá ne unt volna a reakcióra, a szomorú megtévelyedéséből vissza ne térne elhagyott liberalizmusához. Mellette fogni még korán volna, de évek óta egyetlen helyes cselekedetét elismerni kötelesség. Ebből az örvendetes momentumból megújhodás fakadhat, mert a liberalizmus az élettel és a halál g , a reakcióval egy és ugyanaz. És nekünk mindegy, minek hívják a pártot, és nekünk mindegy, ki vezeti a pártot, csak a liberalizmust szolgálja, az egyedül üdvözítő politikai hitvallást, és a reakciót fojtsa meg, egyetlen ellenségét a magyarság felszabadulásának, függetlenségének és gazdasági fejlődésének. Százszor, nem egyszer, rámutattunk, hogy az osztrák önkény a reakció formájában él és hatalmaskodik nálunk. S hogy ezzel szemben a nemzet mindig szabadelvűségéhez menekült oltalomért. Ezért a liberalizmus és a reakció küzdelme a magyarság története. És ezért jelent nekünk mindent a szabadelvűség. Nem a régi szabadelvű pártot óhajtjuk vissza, csak a régi szabadelvűséget. A Kossuth Lajos és Irányi Dániel liberalizmusa lebeg előttünk, és mindegy, akár Kossuth Ferencnek hívják, aki hozza, akár Lukács Lászlónak. Nem a személy a fontos, hanem az elv, melyet képvisel. És nem a párt, amely kormányoz, hanem a kormányzat szelleme. A helyzet a gyökeres javulásokra alkalmas. Becsületes igyekezettel törekvő politikának ma a messze célok közelebb látszanak, mint valaha. Túl a dogmákon és túl a nyakas személyeskedéseken, a gazdasági és jogi szabadelvűség termékeny alkotások felé vezethet és az általános választói jog évtizedekre nyúló szilárd megnyugvást hozhat. Azt hisszük, ez lehet a kibontakozás egyedüli alapja. Az általános választói jog, titkosan és egyenlően, a Kossuth-párt régi programmja alapján. Mellékes, kitől kapjuk, csak ilyen legyen. Ezen a csatornán át kell bevezetni a szabadelvűség folyóját. Ezzel kell végképp tönkre tenni a klerikalizmust, Rakovszkyt és Apponyi Albertet és a többi honmentő apostolt, akinek a baritonja vagy tenorja Budapesten zeng, de a szíve Rómában vagy Pécsben dobog. Regeneráció mindenütt, hosszú és alapos munkával, gondosan és kicsinyesség nélkül: régi párt az új kornak megfelelő új programmal, de a szabadelvűség régi zászlajával. Lehet, ezek csak politikai ábrándok, s e cikken még meg sem szárad a festék, már új horoszkóp alakul a politika csillagjárásából. Nem tudunk semmit, mert semmit se tudhatunk. Lapdáznak velünk, ha úgy tetszik, és komolyan vesznek bennünket, h ha néha kedvük tartja — a nagy urak szeszélyesek. De az nem ábránd, hanem valóság, hogy a szabadelvűségnek ismét szerepe juthat a magyar politikában, és nekünk visszafojthatatlanul örvendetes a látvány, hogy a néppárt testét kitették már az udvarra, s bizonyos gaudiummal szemléljük az éberhardi szentet, aki talpig feketében térdel a tetem előtt és hosszú szakállát rengetve zokogja a siratót, miközben egyik kezével a bársonyszékhez kapaszkodik, a másikkal pedig a háta közepét simogatja, melyen egy császári lábnyom félreismerhetetlen vonalai ragyognak. Idem, Glosszák a hétről. □ Maurice Rotschildé az a ló, amely vasárnap a párisi Grand-Prix-t megnyerte. Valamikor régen kérdezte tőlem egy öreg úr: — Du mej Zen, váz iz eigentliche grant-priksz ? Akkor megmagyaráztam: — A gránt-priksz, — hogy ennél a kiejtésnél maradjunk — francia nemzeti esemény. Nagyobb dolog, mint a solymári rózsaszűz a magyarnak, nagyobb, mint Vilmos császár egy új beszéde a németnek, nagyobb, mint Edvárd király egy most komponált mellénye az angolnak, nagyobb mindennél. Nagyon nagy. Miután a Grand-Prix־ t alapították, angol telivérek tizenegyszer nyerték el a háromszázezer frankos hatalmas díjat és ez már nemzeti gyász volt. úgy, hogy mikor tizenkettedszer egy francia lónak sikerült a Grand-Prix־ t megnyerni, a francia turflátogatók megelégedetten mondották: — Megvan az elégtétel Waterlooért. És Párisban mindenki turflátogató, mindenki érdeklődik, mindenki játszik (ezért keltett olyan nagy riadalmat az istállófiúk sztrájkja most legutóbb). Szóval a Grand Prix hatalmas, nagy dolog. És akkor jön egy zsidó ló és megnyeri a Grand-Prix-t. Ubi canis domum habet ? És honnan ״ van a zsidónak lova ? És ha van már, honnan olyan jó ló az a ló, hogy meg tudja nyerni a Grand-Prix-t? Verdunnek hívják e zsidó lovat és nem Jeruzsálemnek, de ez mindegy. Párisban is, a világon is mindenütt tudják, hogy e ló zsidó. És az Alkotmányok mindenfelé megpukkadnak, hogy a zsidónak még a lova is olyan tehetséges, hogy ilyen nagy dicsőséget tud juttatni a gazdájának. Mi lesz ebből, az Istenért? Nemsokára a zsidók felülnek majd a lóra és harcias lovasnemzet lesznek, ahelyet, hogy a börzén kuponokon nyargalnának. Kardot kötnek az oldalukra, ahelyett, hogy váltót hamisítanának, a csatatérre vágtatnak, ahelyett, hogy a börtönbe sietnének. Beláthatatlanok a kilátások, kiláthatatlanok a belátások, ha a zsidó lovak ilyen jó lovak. S valószínűnek tartjuk, hogy a francia antisemitizmus ezentúl nemcsak a zsidók, hanem lovaik ellen is izgatni fognak. De Verdun׳