Egyenlőség, 1910. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1910-01-02 / 1. szám
2 gyermektelep. Megannyi a pezsgő hitélet tanúbizonysága, a felekezeti önérzet ébredésének, megerősödésének és alkotó vágyának, tettre készségének új forrása. > 42׳, aminek fölkutatásán, gazdagításán az Egyenlőség egész pályafutása során szeretettel, gyöngédséggel, lelkesedéssel és önzetlenül fáradozott Más területeken is emberül és emberségesen végeztük ismert feladatainkat Szolgáltuk ,és szolgáljuk a magyar kultúrát. Támogattuk a magyar zsidó iskolát az átalakulás, az elkövetkező nehéz idők nagy feladatai előtt. A magyar szónak tovább törtük az útját a hitéletben és intézményeiben. A családnak szórakozást nyújtottünk és élete bensőségének elemeit erősítettük. Zsidó társadalmi életet igyekeztünk teremteni és a meglevőt mélyíteni. Mindezt velünk együtt ma más intézmények is szolgálják, melyek a mi munkakörünket nem sajátították ki, csak a megmunkálást váró óriási terület egy részét termékenyítik meg. A jótevés hajlamait szintén ébren tartottuk és tettekre serkentettük, így kívánunk cselekedni a polgári új esztendőben is. Oly utakon járunk, melyek nem ismeretlenek előttünk. Majdnem három évtizedes munkával, mely részben a legnagyobb nyilvánosság előtt, részben a beavatottak előtt folyt, elég tapasztalatot szereztünk arra nézve, hogy hangzatos ígéretek nélkül is eredmények legyenek tőle várhatók. Ezek megszerzésében a zsidó közélet legjobbjai, a magyar irodalom számos kitűnősége — köztük nem zsidók is — és a szerkesztőségnek hosszú évek során bevált munkatársai állanak rendelkezésünkre. Bizalommal fogunk a folyton megújuló munkához. Szeretet és lelkesedés vezérelnek benne. Jóakaróink, olvasóink, előfizetőink fokozott támogatását kérjük hozzá. Megszolgáltunk és megszolgálunk érte. Az Egyenlőség. Újévi nyitány. Az új esztendő hajnalába még belehördül az elmúló kormány haldoklása. Egy-két utolsó lélekzet, ami az elenyészéstől elválasztja és mégis, későnek látszik elparentálni. Kormány még nem volt ilyen, melyről életében már siratókat annyian zengtek volna. Mikor jött, a himnuszok egész tömege lebegte körül, s meg sem várták, hogy végkép elmenjen, már mindenki előtt halott volt, akinek a temetésén egy ország örvendett előre. Van morálja a történelemnek. Három esztendő alatt ilyen dicstelen bukást a magasságból csak egy ilyen erkölcstelen kormányzati politika produkálhatott. A hazugságokra és elvtelenségekre alapított politikai életen a történelem igazságszolgáltatásának kellett végigsepernie, hogy a kormány munkájának végén a sok söpredék olyan kiáltó halommá gyűljön, amilyenben most gyönyörködhetik, akinek miatta sírni nincsen kedve. A legnagyobb objektivitást erőltethetjük magunkra, és elvonatkozhatunk pártoktól és szenvedélyektől, mégsem lehet erkölcsi borzadás nélkül szemlélnünk a koalíciós kormány hagyatékát, és ha nem ennek a szerencsétlen országnak a szerencsétlensége volna, kárörömet élvezhetnénk a hazugságok ekkora fiaskóján. Mert talán a legelsők mi voltunk, de mindenesetre mi voltunk a legállhatosabbak azok közt, akik ezt a kormányt kikezdtük és tevékenységén végig sújtottunk. Mi támadtuk elejétől fogva, és tárgyaltuk a legvehemensebb animozitással a koalíció műveit, akkor, mikor még ez a páratlan érdekszövetkezet világában volt és támadása legalább olyan hazafiatlanság volt, amilyen hazafiság máma. Mennyi szemfényvesztésnek, mennyi ásatásnak, a nemzeti javak milyen eltékozlásának kellett történnie, hogy a nemzet e példátlanul imádott bálványából kiábránduljon, s az igazságnak mekkora erőfeszítése kellett hozzá, hogy a koalíció ellenségei hazakatlanokból a nemzet igaz fiaivá becsültessenek. Meg kell állapítanunk, hogy az események során olyan is történt, aminek éppen az ellenkezőjére számítottunk. Szentül meg voltunk győződve arról, hogy a kormány előfutárja Magyarországon az alkotmánytalan abszolutizmust rejtegető klerikálizmusnak, s hogy a koalíciónak igazi hivatása az, hogy az agrárfeudálisok helyét tartsa addig, amíg a klérussal együtt a keresztény-szocialista lobogó alatt a kormányzatba, a hatalomba bevonulnak. Ismeretlen erőknek kellett közreműködniök, hogy a természetes fejleményeknek éppen az ellenkezőjére van remény. A korona intézkedései az alkotmányosság szigorú követelményeitől vannak szaturálva és Lukács küldetése a Justh-féle kombinációval kapcsolatban a szabadelvűség visszatérését jelenti. Bankkal vagy bank nélkül, a nemzet tisztességes elemeinek sorba állítása egészséges alakulást enged jósolni, s habár meglepetés számba megy, de örömnek éppen elég öröm, hogy a fordulatok a néppártot és a koalíció reakcionáriusait lódítják el az útból. Nem akarunk ebből arra következtetni, hogy Magyarországon a liberalizmus megdönthetetlenül eris. Csupán azt akarjuk kidomborítani, hogy igenis, a liberális elem az, mely a klerikális irányú kormányzat kavarta kátyúból a nemzet szekerét kiemeli, s hogy válságos helyzetben tisztességes megoldásért a korona sem a reakció־hoz, hanem az ország szabadelvű politikusaihoz fordul. Azon a téren tehát, melyen a koalíciós kormány legtöbbet vétkezett, a segítség legközelebbinek látszik. Hogy az ország anyagi leromlása éppen a klerikális elemek túlsúlyának volt köszön 1910. január 2. EGYENLŐSÉG