Egyenlőség, 1914. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-04 / 1. szám
EGYENLŐSÉG 1914 január 4. rajta, védjük, segítjük, hiszen az élet gyötrelmes szenvedése, amit a sors reá mért." A papjával és istenével csatározó ruthén parasztot is könyörületes szívvel nézzük. Látjuk a nyomorát, a tudatlanságát, a sötétben való tévelygését, megindító a lelki üdvösség felé való áhítozása, amikor tulajdonképpen az éhséggel vívja a maga gyomorcsatáját. Rettenetesek a lelki sötétség útjai: egyenest a hazaárulásba vitték Kabalyukék a jámbor nyájat. Azonban a bűnözés lehetőségétől nem mentes az ember. Boldog isten, mi történnék itt hát, ha P. Á. egyszer nem is száznyolcvan, de csak egyetlenegy zsidó emberrel találkoznék, akinek a fejére az ügyész a hazaárulás vádját olvasná rá?! Mi történnék itt, ha egy zsidót vinne a maga bűnös eltévelyedése valami idegen állambeli Bobrzinszki gróf politikai sakktáblájára? ! Meg kell borzadni még a föltevésre, még a gondolatra is. A máramarosszigeti tárgyalóteremben görög katholikusok a vádlottak és ime, mégis a zsidó a bűnös. Hátha egy zsidó volna a vádlott, nos, akkor bűnös volna az ország, valamennyi zsidója, bűnös volna az Alliance, a tóra, a talmud, és tessék elhinni, Persián Ádám olyan sommásan végezne mindezzel, amilyen sommásan szeretne végezni most a felvidéki zsidókkal. Akik szegények pedig, ugyebár, mégse imádkoztak az anyuska eljöveteléért? Ellenben nyomorban, szenvedésben és üldöztetésben is hívek hazárjukhoz, és igaz hittel fohászkodnak az ország jólétéért, boldogulásáért, amely nekik az élet lehetőségeit adja. Mindegy : ők az igazi bűnösök és nincs itt más segítség, őket kell becsukni. Vagy tán nem is fogházra gondol a Kabalyukék védője? Talán radikálisabb természetű a mentőakció, aminek az eljövetelét sürgeti ? Mit tudom én, aki nem vagyok megáldva a helyszínen járt kriminálszociológus igazságérzetével és mélységes bölcseségével ? A skizma-per legelső védőbeszéde tehát a pogrom emberséges hitén épült fel. Igazság van benne éppen annyi, mint minden más pogromos üvöltésben. Meg se szabad lepődni, ha egy-egy fenkölt agy telítettségéből kivillan a nagy idea. El kell azonban tenni emlékül a ■többi autodafé mellé. Hadd lássák a keresztényi szeretet profanizálói, akik erkölcsről, lelki tisztulásról, a világ megújhodásáról prédikálnak, hogy micsoda eszközöket visznek a fegyvertárukba. A Borgiák is megkaphatják a feloldást. Ezerkilencszáztizennégy január elsején már ők se a régi téma szerint dolgoznának. Elmennének a helyszínére és a szociálfilozófia mélységes vizein evezve ,cikket imának a kiszemelt áldozatról. A hepp-heppnek is megvan a maga fejlődési fokozata. A Kaba- lyukok keresztény-katholikus védője a fejlődésnek új magasságait tárja elénk újesztendei megnyilatkozásában. Szegény ruthén parasztok, papjuk és tanítójuk mellett ilyen a védőjük. Uj vádlottakat keres. Neki száznyolcvan nem elég. Az ügyésznek éppen elég. Ha az ügyész is új vádlottat keresne, hát találhatna. Mert, nemde, hallott valamit Persián Ádám úr az osztály és felekezet ellen való izgatásról? Hajdú Miklós dr. Gosszák a hétről• □ Jasszyban, Romániában igenis tüntetnek a zsidók a maguk szabadságáért. Nem kell ezt letagadni és nem kell áthárítani a tüntetésekért való felelősséget másokra. Tüntetnek a zsidók és van okuk a tüntetésre. Joguk pedig van hozzá, mert mindenkinek joga van kitátani a száját, ha olyasmik történnek vele, amiket magára nézve hátrányosnak, rosznak, kellemetlennek tart. Annyira már igazán nem vagyunk a középkorban. Lehet még most is szolgaságban tartani a zsidót, lehet jogot nem adni neki, lehet emberszámba nem venni ? Lehet, hogyne lehetne. De megkövetelni tőle, hogy mindehhez még hallgasson is, hogy csendben legyen és egy igével se tiltakozzék az ellen, ami vele történik — nem, kérem, ezt már nem lehet. A román zsidókat igenis megcsalták, elsősorban a saját uralkodójuk csalta meg. Jogot ígértek a zsidónak, mikor arról volt szó, hogy háborúba kell menni. S ha a háború igazi háború lett volna, nem is merték volna megcsalni a zsidókat, mert akkor nemcsak azokra lett volna szükség, akik előszörre bevonultak, mindjárt az első felszólításra, hanem kellett volna a többi zsidó is. A viszonyok kegyelméből azonban Romániának sikerült úgy háborút folytatnia, hogy egyetlen kilőtt patronjába sem került a hódítás. Erről nem a zsidók tehetnek. A zsidók nem azért vették föl a fegyvert, hogy átvonuljanak a Dunán , mert összesen ennyi lett a román nagy és dicsőséséges hadjárat. Ha meg kellett volna halni a hazáért, nyilván meghaltak volna érte. Cserébe most a haza, amely azt ígérte, hogy ezentúl élni engedi őket, becsapja híveit és elvonja tőlük a levegőt. Becsapja, nemcsak volt alattvalóit, hanem becsapja az újakat is, akik jogokkal felruházott egész emberek voltak régi uruk alatt s most bitangokká lettek. Ezt, úgy véltük, nem meri megcselekedni Románia, mert hisz ez az ugynevezett népjogokkal ellenkezik. De meg merte tenni. Elkobozta a jogokat még azoktól is, akiknek volt, nemhogy adott volna , azoknak, akik jogok hijján szükölködtek. Emiatt nem maradnak békén a román zsidók, igenis, kimondhatjuk, hogy nemmaradtak a békén és jól teszik, hogy békén nem maradnak. Ha hallgatnának, senki sem törődne velük; ha lármát csapnak, végre mégis észre veszi Európa, hogy mi történik itt, a szom