Egyenlőség, 1916. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1916-04-02 / 14. szám

G EGYENLŐSÉG 1916 április 2. I tálán orvostanhallgató, egyéves önkéntes, jelenleg — kiképzés után — a trencséni katonai kórházban teljesít medikusi szolgálatot. A 62 éves özvegy apa büszke a fiaira, kik magyar zsidóhoz méltóan kiveszik részüket a nagy küzdelemből. (Közlő: Laufer J.) Ausch Mór, gyönki (Tolnám.) kereskedőnek mind a négy sorozásra került fia, és mindkét veje alkalmasnak találtatott s be is vonultak. Közülük a már ifjú családapa, Jakab, az olasz harctéren, továbbá Manó az orosz harctéren, mindketten golyótól találva, hősi halált haltak. Kivülük Pál, mint orvos teljesít szolgálatot a háború elejétől fogva az orosz harctéren, közvetlen a front mögött és lelkiismeretes munkálkodásáért a signum laudist kapta. Legifjabb fia Géza, Lembergben van. Egyik veje, Neuhaus Pál, gyönki kereskedő Pilsenben, a másik, Schwarcz Árpád, hőgyészi kereskedő, Zomborban teljesít szolgálatot. Katonai helyről írják nekünk: Az egyik Montenegró felé vezető és másfél kilométer hosszúságú vasúti hidat, amelyet stratégiai okokból a mi csapataink robbantottak föl, most nagykanizsai és zalai népfölkelők építették föl újra. A hatalmas vashíd építési munkálatait dr. Ollop Mór népfölkelő főhadnagy, nagykanizsai ügyvéd, ki az ottani chevra kadisának 15 év óta buzgó elnöke, vezette, mégpedig kiváló szakértelemmel és sikerrel. Dr. Groszmann Arturné. Dr. Groszmann Arturné, fővárosi orvos neje, kinek férje is, mint főorvos, katonai szolgálatot teljesít, a háború kitörése óta, mint ápoló-főnökasszony a budapesti Hernád utcai honvéd hadikórháznál működik. A lelkes úriasszony a hatalmas, ötszáz ágyas kórház nagy szervező munkájában is résztvett és a megalakulás első pillanatától kezdve erélyes tapintattal, szerető körültekintéssel és odaadó gondossággal vezeti a kórház ápoló tevékenységét. Betegei valósággal körülrajongják. Nemes tevékenységét a felső körök több ízben hálásan ismerték el. Auguszta főhercegasszony, kórházlátogatásai alkalmával, többször személyesen is kifejezte elismerését. A legfelső elismerés sem maradt el. Lipót Szalvátor főherceg az önfeláldozó, szeretetreméltó főnökasszonyt a Vöröskereszt második osztályú, hadiékítményes díszjelvényével tüntette ki. Dr. Groszmanné, noha lelkileg is egygyé forrt a vezetése ״ alatt álló kórházzal, többször kifejezte a vezető körök előtt azt az óhaját, hogy szeretne a frontra menni, ahol a magyar bakának az első szerető gondoskodást nyújthatná. Eddig ez a kívánsága csak azért nem teljesülhetett, mert jelenlegi helyén pótolhatatlan. Az első halottját a nagykikindai zsidóságnak Schwarz Józsefnek hívják. Több külföldi akadémiát járt meg, reményteljes életét 3 napon belül (addig volt a harctéren) hősi halállal kellett felváltania. Amikor az oroszok kivonultak, sikerült hazahozatni a holttestet és oly fényes, impozáns temetés kevés volt, mint Schwarz Józsefé. A nagyi cíibertömegtől fekete utcán tartotta a gyászbeszédet dr. Rosenstein Mór főrabbi. Schrottmann Ármin ügynök két fia a 29. közös gyalogezredben szolgált, honnan a kiképzés után a harctérre kerültek. Mindkettő egy hónapban halt hősi halált. Márc. 3-án maga az apa, Schrottmann Ármin is bevonult törp׳־leges szolgálatra. Istentisztelet a lövészárokban. Vukovári Tivadar honvédfőhadnagy, Vukovári Albertnek, a nemrég elhalt jeles ujságírónak a fia, polgári életben bankfőtisztviselő, a háború kitörése óta teljesít harctéri szolgálatot. Egy teljes esztendőt a legszélső harcvonalor, töltött. Részt vett a legsúlyosabb ütközetekben. A kárpáti téli hadjáratban, a Strupa menti harcokban és legutóbb a rettenetes besszarábiai ütközetekben. A Strypa-harcokért a signum laudist kapta, legutóbbi sikeres és bátor tevékenységéért sem fog sokáig késni az elismerés. Vukovári főhadnagy mondta el nekünk harctéri életének ezt a kedves epizódját. — Múlt év novemberében a Strypa mentén kemény harcaink voltak. Az oroszok két nap alatthétszer kísérelték meg, hogy rettenetes támadásaikkal arcvonalunkat áttörjék. A legnagyobb erőfeszítést azon a frontszakaszon fejtették ki, amelyen egy uralkodó magaslatot a mi zászlóaljunk tartott megszállva. Derék honvédeink, mint annyiszor, ezúttal is mesterien visszavertek minden rohamot. A munka utáni édes nyugalom perceiben a bakák hozzáláttak a fedezékek javításához. A bakaművészet megint csodákat mivelt és egy-két nap múlva újra a barátságos tüzek mellett beszélgettünk. Helyreállt a régi hangulat. Ezeken a napokon történt, hogy a küldöncöm jelentette: egy szakállas tiszt úr keresi a főhadnagy urat. Nem tudtam elképzelni, ki lehet az, mert ezredünkben senki sem viselt szakállt. A hatalmas bundába burkolt úr bemutatkozott: dr. Lemberger tábori rabbi volt. A hadosztályparancsnokságtól jött szánon, hogy híveit felkeresse és ha lehetséges, tábori istentiszteletet tartson. Nagyon át volt fázva és kért, hogy felmelegedhessen, amig a hívők gyülekeznek. A legnagyobb örömmel fogadtam hitsorsosomat és a díszhelyre ültettem, a vajkályhám mellett elhelyezett kis padkára. Elmondotta, hogy a háború kitörése óta mint tábori rabbi a hadosztályparancsnoksághoz van beosztva, ahol kívüle egy róm. kath., egy református és egy görögkeleti hitvallású tábori lelkész van. A hadosztályparancsnok a legszívélyesebben bánik vele, nem egy istentiszteleten egész törzskarával jelen volt.״ Antiszemitizmust sohasem tapasztalt, sőt — mint mosolyogva megjegyezte — keresztény vallású tisztek voltak a legbuzgóbb hallgatói. A hadosztály kötelékébe tartozó ezredeket időnként felkeresi és a tábori kórházakban fekvőket is lelki vigaszban részesíti. Időközben gyülekeztek a zászlóaljunknál levő izraelita vallású katonák szám szerint 17-en, akiket egy nagyobb fedezékben helyeztünk el. Kis szám,de hogy nem a legrosszabb katonák voltak, arról az a sok érem tanúskodott, mely nem egy mellet büszkén diszitett. Az ezred többi zászlóaljai állásban voltak. Dr. Lemberger tábori rabbi az összegyűlt 17 katonát maga köré vette és mint apa a gyermekeit buzdította, bátorította, vigasztalta. Nem volt ez hivatalos istentisztelet, hanem több annál. Egy kis családi, meleg beszélgetés. A régi zsidóság harcaira utalt és kiemelte, hogy Izrael fiai mindig bátor katonák és istenfélő vallásos emberek voltak. Isten nem hagyja el kiválasztott népét, nem szabad csüggedni, hanem bízzunk egy jobb és szebb jövőben, amikor a népek és fajok ádáz küzdelme helyett az örök béke és szeretet fog uralkodni. A közelgő chanuka-ünnepekre való tekintettel ehanuka-gyertyákat osztott széjjel. Mindegyiknek ügyesbajos dolgait türelemmel végighallgatta, tanácsokat adott, megbízásokat fogadott el és jegyzeteket készített azokról, akiknek családjuk nyomorban van, hogy rajtuk segítsen. Két fia elesett. A nagykanizsai chevra kadisa elnöke. Nagykikindai elesett hősök.