Egyetemes Filológiai Közlöny – Második pótkötetek – 1890.

Némethy Géza, A római költészet korszakai

c2 NÉMETHY GÉZA: átmenet vezet ebből az elegiába, innen a melikus és ekorikus lyrába, ez utóbbiból a dráma mind a két fajába s végre a comedia eredeti alakjából a közép és az új comcediába. Bátran beszélhe­tünk itt az eposz, a lyra és a dráma koráról s könnyen magyaráz­hatjuk ki az egyiket a másikból. Majd a költői productio, mint új műfajok teremtése véget érvén kezdődnek a virtuozitásig vitt technikai ügyességtől támogatott reproductio hosszú századai, míg utoljára időszámításunk hatodik századától kezdve beáll a technika hanyatlása is, az elbarbárosodás. Bonyolultabb a probléma a római költészetben, mely nem fejlett, mint a görög, csaknem minden számbavehető idegen hatás nélkül önmagából, s a­hol a nemzeti és a görög, tehát két elem kölcsönhatása határozta meg a fejlődés menetét. Csupán a műformák elvével itt nem boldogulunk. A rómaiak nem maguk teremtenek műfajokat, hanem kész formákat vettek át s egyszerre kezdték meg a lyra, eposz, traguedia és comedia művelését s egy műfaj sohasem volt uralkodó. Nem helytelen ugyan alapjában az a felosztás, melyet a római irodalomtörténetírók csaknem kivétel nélkül követnek, midőn megkülönböztetik az archaistikus, arany és ezüst kort s a hanyatlás korát, de két nagy hibája van: először, hogy a római irodalomra nézve nem jellemző, másodszor, hogy a költészet terére szorítva, elnagyoltsága azonnal szembe tűnik. Nem jellemző azért, mert csupán azt fejezi ki, a­mit az előadásom elején említett kényelmes kategóriák, hogy t. i. a római irodalomnak épen ugy, mint minden más irodalomnak, melyet valamely szerencsétlen külső behatás csirájában el nem fojtott, volt emelkedése, virágzása és hanyatlása s legföljebb arra tanít, hogy a természetes fejlődés e három phasisa mikor, de nem arra, hogy miként ment végbe. Elnagyolt pedig azért, mert az Augustus idejére eső aranykor szempontjából vezeti velünk az egész irodalmat s a megelőző két század költészetét egy közös név, az archaistikus kor neve alá von­ván, nem ad semmiféle képet annak változatos és a későbbi idő­szakok megértésére rendkívül fontos fejlődési phasisairól. Csak mellesleg említem, mint teljesen elhibázottat, a Bibbeck felosztását a Római költészet történetében, a­hol a köztársaság és a monarchia költészetét különbözteti meg, mintha bizony az irodalmi aranykor relatív tökéletessége a kormányforma változásaiból s nem a meg­előző két század alapvető munkásságából volna magyarázandó. Eddigi fejtegetéseinkből már eléggé kitűnt, hogy mi a felosz­

Next