Egyetemes Filológiai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1894.
I. Értekezések - Hegedüs István, Seneca mint drámaíró
SENECA. 363 zott. Az eredeti római népből mi maradt meg a századok vihara alatt, mely egy ősi hagyomány letéteményese lett volna ? Néhány előkelő család, részben a lovagrend, de a voltaképi nép eltűnt. Michelet erőteljes kifejezése szerint: «il avait laissé ses os sur tous les rivages. Des camps, des urnes, des voies éternelles, voilà tout ce qui devait rester de lui. » *) Egy eszme harczosává, képviselőjévé lett a bevándorolt cliens, felszabadult rabszolgák ivadéka: ez Róma világtörténelmi állása, melynek áldozatul dobták a szellem nemesebb meghatottságát. A római világuralom diadalszekere után beözönlött a sok idegen, a parvenuk légiója verődött össze: ennek fény, zaj, lárma kellett. Ez elhagyta a színházat, hogy a cirkusban zsiráfot meg elephantot lásson. A comoedia palliata is csak a Plantus nyers életeivel megfűszerezve tetszett a nagy közönségnek. Horatiusék egy szép illusióban éltek, hogy lehetne a görög tragédiát a római színpadon feltámasztani. Senecáék már nem gondolhattak reá. Hová menekülhetett a görög tragédia? A szép lelkek zárt körébe, a felolvasó termek közönségéhez, a profanum volgus elől , az előkelő szellemek circulusába. Örök kár, hogy a nagy század tragédiái (Varius, Ovidius, Asinius Pollio művei) elvesztek, mert a római utánzás legszebb termékei lehettek, mert soha a görög szellem megértéséhez közelebb nem jártak, mint Horatius korában és a görög szellem maga a művészet szelleme. Senecát egy félszáz év választja e kortól és áthidalhatatlan nagy szakadás van közte. A virágzás és hanyatlás két korát nem lehet áthidalni. A dráma könyvdráma lett, declamatio tárgya. Lássuk e dráma jellemvonásait. VII. Három alkatelemből áll e könyvdráma, mint már érintettem : leírásból, declamatióból és velős mondásokból. Jól mondja Nisard, hogy keresni Senecában dramaturgiai törvények tiszteletét igazságtalanság; távol állt attól, hogy a szív igaz rajzát, a szenvedélyek emberies igazságát, a jellemek emberi mértékét keresse. A darabok inkább olvasásra voltak szánva, tehát mellőzhette az érdekfeszítés azon elengedhetetlen kellékeit, melyeket az egyenesen színre szánt darab nem mellőzhet; de sőt mellőzhette a költői igazság kívánalmait is. Az emberi szív helyett rajzolta az emberi szellemet. Terjenghetett *) Histoire de la république Romaine. II. p. 113.