Egyetemes Filológiai Közlöny – XXXIV. évfolyam – 1910.

II. Hazai irodalom - Patai József: Héber költők I. Frisch Ármin

mondja gyenge madárnak és mond le a költővé válás kívánságáról. Ámde igaza van, mikor Megígértem cz. versében dalairól úgy szól, mint a melyekből élte történetét ismerheti meg kedvese. Mert, bár képzelete nem repül magasba, gondolatai nem emelkednek túl egy­szerű körén, képei, sőt kifejezései is nem egyszer bátyja kincseiből vannak idetűzve, de egészben természetes, őszinte és nemes lelkét minden pompázás, minden mesterkéltség nélkül juttatja kifejezésre. Nagyon helyesen, a körültekintő kritikus mérsékletével állapította meg Bajza József dr., hogy mit várhatunk e gyűjteménytől költőit és érté­kest, és mit nyújt ez a költeménycsomó nemest és természetest. Kettős hatás alatt áll verselőnk : Petőfi Sándor költészetét és a népdalt követte, és nagyon helyesen állította kiadója a józanabb, de gyöngébb tehetségű Petőfi-utánzók közé. Érezte és ki akarta fejezni korának érzéseit is, de ilyenkor nagyon érzik az erő, a genius hiánya. Fejlődést életrajz­írója csak a természeti képek művészibb kivitelében állapít meg — de alig talál verset, a­melyet a maga egészében művészinek, zavar­talan esztétikai élvezetet nyújtónak mondhatna. (Budapest.) ALSZEGHY ZSOI­T. Patai József: Héber költők I. Budapest, 1910. 8-r. 38*2­1. Ára 5 K. Áttekinthető egészükben ezúttal jelennek meg legelőször a közép­kori zsidó költészet remekei a magyar könyvpiaczon. Régebbi ismerő­seink. Már a múlt század nyolc­vanas évei óta kedvezően fogadja őket a magyar irodalom, de mindeddig idegenszerűen néztünk reájuk és a­hogy láttuk és hallottuk, nem hittünk szemünknek és nem bíz­tunk fülünkben. Olykor a nyelvük volt nehézkes — magyarul csak dadogni tudtak. Máskor meg egész modern szalonnyelven szóltak hoz­zánk. Az elnyomatásnak, a belső fájdalomnak hangjait alig éreztük ki belőlük, és­ ha igen , ezek a fájó érzések általános emberi voná­sokban semmi különlegest, semmi zsidót nem tartalmaztak. S ha volt bennük valami, a­mi meglepő, a­mi bizarr: a bizarrság inkább a zsidó genuincég teljes hiányában nyilatkozott meg. Az embereket meglepte, hogy középkori költők — és még­hozzá zsidó költők — a tizenkilencze­dik század hangján énekelnek és a hang szokatlanságát találták ere­detinek és vonzónak. Ezt csodálták és bámulták és ez az exotikum hatott. Patai Józsefé az érdem, hogy a héber költőket igazi eredeti­ségükben látjuk. Költői lélek, a­ki maga is átélte azoknak a költők­nek életét, a­kiknek műveit lefordítja. Az azokban a poémákban meg­nyilatkozó hangulatok, reflexiók mint névtelen és meg nem rögzített érzések már akkor formálták belső világot, a­mikor a spanyol zsidó lantosok fájdalmasan magasztos zenéje ismeretlen volt előtte. A ma­gyar fordítók között Patai az első, a­ki igazán megértette az árnyalatok muzsikáját, a­kinek szívébe vésődtek a dallamok mögötti világfölfo­gások, filozófiai ítéletek és a gyakorlatban megerősödött vallásosság hangot kereső kifakadásai. Gyermekkora, ifjúsága emlékei, egykori eszményei azonosak azokkal a sóvárgó reményekkel, azzal a bizakodó hittel, azzal az elpusztíthatatlan optimizmussal, mely a héber költőket megihlette. Azzal, a­­mi szárnyat adott lelkesedésüknek, bátorságot buzdításuknak, önbizalmat értéküknek, csillogást a könnyeknek, mosolyt

Next