Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1967 (9. évfolyam, 1-19. szám)
1967-02-23 / 4. szám
Szakszervezeti választások egyetemünkön Szakszervezeti mozgalmunk jelentős állomáshoz érkezett el a jelenleg is folyó vezetőségválasztásokkal kapcsolatban. A párt politikájának megfelelően a szakszervezeti mozgalom hazánkban a felszabadulás után bizonyos megrekedéstől, stagnáló időszaktól eltekintve és különösen 1957 óta — jelentős fejlődést mutat, a szakszervezetek fokozatosan növekvő szerepet töltenek be társadalmunk életében. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1966. V. 10-i határozata éppen ezt állapítja meg, hogy a szakszervezetek növekvő szerepét folyamatként lehet felfogni. A szakszervezetek egyetemünkön is — azt hiszem elfogultság nélkül megállapíthatjuk — lépésről lépésre jelentősebb szerepet játszik oktatóink és dolgozóink életében és egyre inkább képes arra, hogy szervező és nevelő funkciót töltsön be politikai és gazdasági erőink növelésére és ugyanakkor egyre inkább képes arra is, hogy magasabb színvonalon biztosítsa a gazdasági, szociális és kulturális igények kielégítését A szakszervezeti vezetőségválasztás ennek a fejlődésnek lehet és kell, hogy legyen a további ösztönző je,,vagyis nem a hagyományos, kétévenként sorra kerülő tisztújításról van szó egyszerűen. A vezetőségválasztásnál a szakszervezeti tagság olyan vezetőséget jelölt vezető funkciók betöltésére, amely a közeljövőben még hatékonyabban képes megoldani a szakszervezeti mozgalom egyre tisztábban kikristályosodó és ugyanakkor egyre inkább bővülő hatásköréből eredő feladatok ellátását. Egyetemünkön a szakszervezet felépítésében bizonyos változások következnek be, így a közel 1000 főt képviselő Természettudományi karon és az 500 főt kitevő Bölcsészettudományi karon a pártélet felépítésének megfelelő, szükségessé vált bizonyos fokú decentralizáció a szakszervezetben is. Ezzel az a célunk, hogy szakszervezeti tagjaink közvetlenül is érvényesíteni tudják észrevételeiket, javaslataikat, ellenőrző funkciójukat és lehetőségük legyen vitázni a szakszervezeti vezető szervek elgondolásaival és legfőképpen, hogy a dolgozóink és oktatóink köréből jövő kezdeményezések minél kevesebb áttétellel közvetlenül is eljussanak az illetékesekhez. Nagyon sokat várunk az új „kis alapszervezetek” vezetőségeitől. Ahhoz, hogy a szakszervezeti mozgalom komoly szerepet tudjon játszani, valóban az oktató-nevelő, tudományos és kutató munkában a káderfejlesztésben, — a szakszervezeti bizalmiak mellett — a szakszervezeti alapszervezeti vezetőségek jelenthetik a garanciát. A szakszervezeti mozgalomban is érvényesül társadalmunknak az a törekvése, hogy széleskörűen fejlődjék a szocialista demokrácia. Ennek megfelelően a mandátumát egyszeri alkalommal viselő szakszervezeti küldöttközgyűlés helyébe lép az egyetemi szakszervezeti élet valamennyi rétegét és szektorát megfelelően képviselő Szakszervezeti Tanács, amely szükség szerint ül össze, hogy a szakszervezet legfontosabb egyetemi feladataink kijelölésében, a tennivalók ellátása ellenőrzésében, a módszerek meghatározásában az egész tagság nevében járjon el. A szakszervezeti munka hatékonyságát mutatja az is, hogy a közeljövőben megalakul a Szakszervezeti Tanács operatív szerve is, az ún. Intéző Bizottság, amely rendszeres tevékenységet fejt ki dolgozóink képviseletében, és amelynek tagjai ugyanakkor részt vesznek az egyetem különböző állami szerveinek és pártszerveinek munkájában is, hogy ezáltal még inkább érvényesülni tudjon az egyetem pártpolitikájának az a törekvése, hogy az egyetem különböző vezető szervei összehangolt, harmonikus tevékenységet fejtsen ki a szocialista egyetem céljának megvalósításáért. A szakszervezeti vezetőségválasztásoknak — ha szokatlan is ezt így mondani — nagy „közönségsikere” van. Néhány hónappal ezelőtt még nem gondoltunk volna arra, hogy a szakszervezeti , taggyűléseken az ülőhelyek mellett „állóhelyet” is biztosítani kell. Anélkül, hogy túlzottan rózsaszínben tüntetném fel az egyetemi szakszervezeti mozgalom helyzetét, azt e cikk keretében is meg kell állapítanunk, hogy visszhangra talált a tagság körében az a törekvésünk, hogy javítsuk oktatóink és dolgozóink szociális- és munkakörülményeit, melynek keretében nagy erőfeszítéssel folyik mintegy 50 lakásnak a felépítése, s amelynek konkrét megnyilvánulása a visegrádi üdülő átépítése és további lépcsőzetes fejlesztése, egy tihanyi üdülő megszerzése és átépítése, Lágymányoson vízi telep létrehozása, a Tiszti Házi Klub-élet megszervezése, évenként 300 fő külföldi és több száz belföldi üdültetése, stb. Mindez persze csak az egész szakszervezeti tagság támogatásával történhetett és történik, amelynek aktív készenléte és segítőkészsége a vezetőségválasztó taggyűléseken mutatkozott meg leginkább. A szakszervezeti vezetőségválasztások sikere nagy részt és elsősorban a pártszervezetek támogatásától függ, amelyet eddig is magunkénak tudhattunk és amely a közeljövőben nyilvánvalóan még erőteljesebb lesz. A szakszervezeti mozgalom nagy segítséget kapott az MSZMP IX. kongresszusa útmutatásaitól és az egyetemen folyó munkát is biztosan még inkább fellendíti, hogyha ezeket az útmutatásokat minél szélesebb körben dolgozzuk fel. E gondolatok jegyében készülünk a Pedagógusok Szakszervezete és a Szakszervezetek Országos Tanácsa Kongresszusaira is, melyekre még ugyancsak ebben az évben sok kerül. Salamon Zoltán egyetemi adjunktus, az ELTE SZB-titkára A jelölt szembekerül a valósággal A történész tanárjelöltek egy része a Radnóti Miklós gyakorlóiskolában végezte szakmai gyakorlatát. Az iskola vezetősége lehetőséget adott arra, hogy a gyakorlat végén a jelöltek kicseréljék véleményüket, észrevételeiket a gyakorlattal kapcsolatban. Az összejövetelen 3 fő probléma merült fel: 1. A tankönyvek és a tanár által nyújtható ismeretanyag viszonya. Általános , és talán közhelyszerű is volt a tankönyvek bírálata. A jelöltek hozzászólásaiból kiderült, hogy nagyon nehéz az egyetemen felhalmozott, friss ismeretanyagot összhangba hozni pl. az általános iskola 5. osztályában folyó történelem tanítás szintjével. De ez a probléma fennáll a gimnáziumban is. Az egyetemen fél évig hallgattunk előadást Egyiptomról, s a gimnázium első osztályában két óra alatt „kivégeztük” Egyiptom történetét. Felmerült a kérdés: helyes-e ez az arány, s hogyan korrigálhatja a tanár? Általában a jelöltek mindig többet akartak adni, mint amennyit a tankönyv előírt, s a tanterv megengedett. Meglepő, hogy a még félig diákok, akik az egyetem felé jó néhányszor a maximalizmus miatt tiltakoztak, a gyakorlás során erről néha megfeledkeztek. De jómagam is tapasztaltam, hogy — elsősorban a gimnáziumban — a tanulókban meg van az igény, hogy az órán többet kapjanak a tanártól, mint amennyit a tankönyvben találnak. S ennek az egészséges igénynek a kielégítése feltétlenül helyes, sőt, a jelöltnek nem egyszer nagy tekintélyt az osztállyal való bensőséges kapcsolatot biztosított a szakmában való tájékozottság, az imponáló és alapos tárgybeli tudás. 2. A másik probléma a szemléltetés kérdése inkább már pedagógiai jellegű. A szemléltető eszközök megválasztását erősen befolyásolja az anyag jellege, és a tanár szubjektív elképzelése. Dicséretes volt a jelöltek lelkesedése az oktatás eredményesebbé tétele érdekében. A gyakorló iskolát a lehetőségekhez mérten felszerelték szemléltető eszközökkel. De távolról sem nevezhető a történelem-szertár teljesnek. Így a jelöltek zöme maga vitt be képeket, illusztrációkat és elsősorban olyan műveket, amelyekből szemelvényeket dolgozhattak fel. 3. A legnagyobb vita a jelölt és a vezetőtanár kapcsolatáról kerekedett. Ettől a kapcsolattól nagy mértékben függ a gyakorlat eredményessége. Attól eltekintve, hogy a jelölt a tanárral szemben ismét „tanuló” lesz, tehát a gyakorlati jegy és a jellemzés érdekében csínján bánik a felmerülő nézeteltérésekkel, ezt a kapcsolatot mégsem tekinthetjük tanár— tanuló viszonynak. (Gondolom, hogy ezen a kis értekezleten már mindenki „bátran” beszélt, mivel már megkapta a gyakorlati jegyet és a jellemzést is.) A jelöltek és a tanárok zöme elvtársias, emberileg és szakmailag is jó kapcsolatot épített ki. Ez nem a vezetőtanár „utasításainak” szolgai betartását, hanem a vélemények kölcsönös kicserélését, összehangolását és a közösen kialakított vélemény, módszer, elképzelés kivitelezését jelentette. A vezetőtanárok zöme rugalmasan, megértéssel kezelte a jelölteket, szakmailag nagy mértékben elősegítette fejlődésüket. Viszont a jelöltek zöme is alkotó módon, bátran jelezte észrevételeit, a tanár óráival, módszereivel, vagy tárgyi megállapításaival kapcsolatban, és alkalmazhatta saját elképzeléseit, elsősorban a módszerekkel kapcsolatban. Igaz, hogy a szubjektív tényezők nagy szerepet játszanak a gyakorlat folyamán, de a döntő mégsem ez. A jelölt négy évi elméleti felkészülés után szembekerült a valósággal, az osztállyal. Ennek az „ismerkedésnek” nem hiszem, hogy abszolút fokmérője lenne az a gyakorlati jegy, amit a félév végén kaptunk. (Meg kell jegyezni, hogy ezek a jegyek zömmel jelesek és jók!) A legnagyobb értéke ennek a gyakorlatnak inkább az a tapasztalat, amelyre e pár hónap alatt szert tettünk. Gergely Jenő V. tört.-tud. szoc. szakos hallgató alatt az ember ismétel, régi anyagot kérdez, és lesi a megváltó csengőt... Következő órára vittem könyvet, amiből felolvasok, térképet, képeket a piramisról. Közben eszembe jutott, hogy létezik egy kérdve kifejtő módszer, tehát igyekeztem kérdve kifejteni az anyagot, de ezzel elment az idő, és nem lett felolvasás, képmutogatás. Tudom, hogy ez másoknak is probléma volt. Hallottam olyan jelöltről, aki két óra anyagát adta le egy órán, mert rengeteg ideje volt, és olyanról is, aki az óra felénél „átadta a szót” a vezető tanárjának, mert szintén nem tudott mit kezdeni az idővel. Úgy hiszem, hogy ez a kérdés bizonyos fokig összefügg azzal, hogy nem elég, ha a tankönyvet ismételjük, valamennyi többletet is kell nyújtani a gyerekeknek. Az óra anyagát a könyv alapján tíz perc alatt el lehet mondani, a többi időt azzal a plusszal kell kitölteni, amit mi adunk hozzá a könyv anyagához. A gyerekek ezt feltétlenül elvárják. Azt, amit az órán el kell mondani, felerészben már ismerik. Tapasztalatom szerint az új óra anyagát mindig előre elolvasták, és okvetlenül kell olyasmit mondani, ami nincs a könyvben, mert ezzel meg lehet szerezni a rokonszenvüket. Ha ez megvan, kevesebbet kell fegyelmezni, jobban figyelnek, aktivizálni lehet az osztályt. Nem akarom azt állítani, hogy az aktivizálásnak csak ez az érzelmi hatás az alapja, de közrejátszik benne. Minden kezdet nehéz, de hogy ennyire, azt nem gondoltam. Az egyetemen jól vagy rosszul levizsgáztunk pszichológiából, pedagógiából, didaktikából, és ezzel az elméleti tudással bírálgattuk a tanárokat hospitálás idején. Majdnem mindent jobban tudtunk, mint ők, és tele voltunk „reformötletekkel”. Az iskolában, úgy hiszem, könnyebb dolgunk is van, és nehezebb is. Saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy két dologgal a legnehezebb megküzdeni: az idővel és a passzivitással. Az idő hol sok, hol kevés Volt olyan órám, aminek első felében elkészültem a feleltetéssel, az új anyag közlésével, és a vázlatírással. És akkor még volt egy negyedóra. Ez Jövedelemigazolás Amennyire egyszerű, pecsét-, okmánybélyeg-, illeték-, igazolás-, elismerés-, ellenőrzésmencs a beiratkozás egyetemünkre, annyira cifra az esti, levelező hallgatók jövedelmének igazolása. A jövedelemigazolásra a tandíj megállapításához van szükség. A tanulmányi eredménytől, a havi fix keresettől, a gyermekek számától függ a tandíj, amely átlag száz, százhúsz forint félévenként. (Lehet 70, lehet 200.) Amikor első éves voltam, elegendő volt egy stencilezett lapocskát kérni a munkahelytől. Ez a papír igazolta — ha már nekem nem hitte el senki —, hogy van munkahelyem, hogy kapok fizetést, s ez a fizetés ennyi és ennyi havonta. Két évvel ezelőtt azonban új, A. Tv. 1121. 1. sz. nyomtatványt hozott a posta, 8 alponttal, féloldalas kitöltési útmutatóval. A 2. pont alatti részt a munkaadó állítja ki. („A hallgató részére az előző 3 hónapban kifizetett — a táppénzmegállapítás alapjául szolgáló — munkabér és valamennyi bérjellegű juttatás együttes összege: ..................Ft.”) Ennek havi átlaga: pecsét, aláírás, dátum. Rendben van, enélkül nem megy. A 3. pont már több gondolkodásra ad okot. Így szól: „A hallgató munkaviszonyon kívüli jövedelemforrásainak megjelölése.” Ezt a rovatot a „tanács vb adóügyi csop. (pénzügyi 6.)” írja alá és pecsételi le. A 4., 5. és 6. pont mezőgazdasági, kisipari, illetve árvaellátási jövedelmeim felől érdeklődik. És ott a 8. pont: „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a 2. és 3. pont alatt igazolt keresetemen felül más jövedelmem nem volt és saját háztartásomban az alábbi — önálló keresettel nem rendelkező — gyermekek eltartásáról gondoskodom... A gyermekek számát igazolom (Budapesten a lakóbizottság elnöke, másutt községi (városi, kerületi) tanács vb.” Van egy lányom. Három éves. A lakóbizottság elnöke mit sem tudott róla. „Csakugyan van?”, kérdezte, amikor több napi keresgélés után otthon találtam. „Csakugyan van” mondtam. Erre aláírta, és rátette a nélkülözhetetlen pecsétet. Egy esti hallgató EGYETEMI LAPOK A szolidaritási munkacsoport II. félévi programja Az ELTE -KISZ vb február 16-án elfogadta a KISZ mellett működő szolidaritási munkacsoport II. félévi programját. A munkaterv célja kevesebb, de az eddigi akcióknál jobban megszervezett megmozdulások előkészítése. 1. Közreműködni a karok által szervezett véradáson, 2. március elején vietnami filmet vetítenek az Egyetemi Színpadon, 3. április 16-án összegyetemi vietnami vasárnapot szervezőért, mintegy 700 részvevővel, 4. más alkalommal kari vietnami vasárnapot kisebb létszámmal, 5. április végén pedig baráti találkozóra kerül sor a klubban, vietnami fiatalokkal. Szekrényesy Júlia: • • __ • • A KÖZÖNY — A parancsok és prédikációk kora lejárt — vette fel a beszélgetés elszakadt fonalát ismerősöm. — Tovább kellene lépni, egyetemi szintre. Az erkölcsről próbáltunk okosat mondani, megfejteni titkát, nyitját keresni a közönynek, ami bizonyos mértékig erkölcsi kérdés is. Közöny a kolléga iránt, közöny, az egyetemen folyó munka, közöny a cél, közöny a hivatás és közöny minden iránt, ami a lakás négy falán kívül történik. Barátom, akivel beszélgettem ingerült volt és mérges. — Nem elég az általános elemi parancsokat betartani, különösen nem, ha egyetemre jársz, a közöny is erkölcstelenség — kiabálta. — Nem közönyösek az egyetemisták — vetettem közbe — szállj vitába velük, és meglátod, hogy érdeklődnek. — Igen, érdeklődnek sokat, és vitáznak is sokat, de ha fél évig nem provokálod őket, maguktól semmi sem jut eszükbe, közönyösek. Reménytelenek. Elváltunk. Barátom ideges, sértett ember, próbáltam magyarázgatni magamnak a dolgot. Az ő korában sötéten lát az ember, és általánosít, gyakran és túl gyorsan. Igen, ez közhely, igazság, de az elhangzott vádakat nem tudtam könnyen elfelejteni. Ki kell hámozni belőle azt, ami igaz, mert ha nem is reménytelenek az egyetemisták, van azért egy-két elgondolkoztató jelenség. Közönyösek is vannak, olyanok, akik vatta között nevelődtek fel, és még nem tanulták meg, hogy nekik is könnyebb, ha élénkebben vegyülnek az emberi társadalomban. Erkölcstelenek végül is? Igen, ha szigorúak vagyunk. Legyünk is azok, de a szigorúság viszont ne általános legyen, ne általában közönyösségről ítélkezzék, hanem X. Y. közönyéről valamilyen konkrét üggyel kapcsolatban. így elmélkedtem magam, amikor eszembe jutott barátom első felkiáltása a parancsról és a prédikációról. Jó volt, mert már majdnem prédikáltam magamban egymás segítéséről, a dolgok iránti érdeklődésről, sőt a szeretet fontosságáról meg a felelősségről. Ha hallanák, kinevetnének minket, mert unják a prédikálást, és különben is kevés olyan közönyös ember van, aki ezt magáról elismerné. Hát akkor pedig, hogy rázzuk fel őket — vagy akit nem lehet könnyen, azt fel se rázzuk? Nem tudom. Akit lehet, meg kell azért próbálni. Ha most nem megy, akkor később. Most nehéz, a történelem felszínen csendes szakaszaiban mindig nehéz. Úgy vettem észre, hogy a gyerekek szeretnek gondolkozni, de nem lehet olyat kérdezni, ami teljesen előzmény nélkül való. A kérdéseknek kell valami régebbi ismerethez kapcsolódniok, mert különben nem tudják, hogy mit akarunk tőlük. Viszont erős a kritikai szellem bennük, és nem elégszenek meg az első adandó válasszal, hanem újat, és jobbat keresnek. A versenyszellem felébresztése feltéttenül hozzájárul az aktivitás felébresztéséhez. Egy-egy gyakorlat: „ki ír több hangutánzó szót?” igen nagy lelkesedést eredményezhet, az is igaz azonban, hogy ilyen esetekben nagyon nehéz visszaállítani azt a légkört, amelyben már nincs szükség a találgatásokra, és csak a figyelem az, amit kívánunk tőlük. Nehezebeb tanítani, mert egy különböző képességű, vérmérsékletű csoportnak egy bizonyos ismeretanyagot nyújtani, sőt bizonyos nevelési célokat is teljesíteni. De könnyebb azért, mert közvetlenül le lehet mérni, amit a gyerekekre tett az óra. Rögtön rá lehet jönni, ha nem értették meg az anyagot, vagy valami problematikus maradt. Féltünk a tanítástól, nehéznek tűnik a fegyelmezés, gyakran eredménytelennek, de ha a jelöltre ránéz egy okos arc, amin látszik, hogy megértette, vagy ha már nem kell szóval fegyelmezni, csak ránézni a rendetlenkedőkre, akkor úgy érzi az ember, hogy nem is olyan nehéz, nem is eredménytelen. IL V.