Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1985 (27. évfolyam, 1-18. szám)
1985-01-28 / 1. szám
(Folytatás az 1. oldalról.) Adatokat adok-e a vizsgázóknak. Egyébként sem ismerem őket annyira, hogy személyre szóló feladatokat adhatnék. Sokszor feladom a kedvenc témámat valakinek, és ő feljajdul, hogy miért pont azt kapta... Változik az is, hogy ki mennyi ideig vizsgázik. Általában aki „nagyon tud”, az rövidebb ideig felel, volt már aki öt perc alatt végzett. Aki nem tud, azt hagyom, hogy mondja, hátha „belejön”. Időnként belekérdezek, vagy kérem, hogy egy fogalmat fejtsen ki bővebben. Ez van akinek segít, van, akit megzavar, mert azt hiszi, hogy valamit kifogásolok. Nemrég más helyett vizsgáztattam, az illetőnél csak ötöst lehet kapni. Mindenki kiválaszthat egy témát, tehát abból felel, amiből akar. Nekem nem volt más dolgom, minthogy ezt meghallgassam ... A vizsga nagyon mesterséges szituáció, nem biztos, hogy kiderülnek itt a tényleges képességek. Zöldi Tünde — Fáradt vagyok, elegem van, csömöröm van. Állandóan ezer oldalakat kell olvasnom, és rengeteg vizsgánk és szemináriumi dolgozatunkvan. Gondolkodni már nem marad idő. Általános esztétikai vizsgán egy-két nyelvszakostól megkérdezték, mi az a giccs, valamit mondott róla, amit alapszinten olvasott, a tanár letétette vele a jegyzeteket, mondta, nem kell. Biztos maga is gondolkodott már azon, mi az a giccs! Erre nem tudott semmit felelni. Akkor mondjon egy giccset. Súgták neki a kertitörpét. Mást nem tudott mondani. Kapott egy négyest. Sok dolgot bemagolunk, de gondolkozni lassan elfelejtünk. Az idegen nyelvű könyveket szinte lehetetlen megszerezni. Mondjuk létezik belőlük egy pár darab, ezeket aki tudja, év elején kikölcsönzi, „lestoppolja”, félév végéig senki nem fér hozzá. Ez vonatkozik a regényekre is. Gyakran elolvassuk a művet magyarul, de aki nem ügyes, lebukhat, mert az eredetiben esetleg van egy előszó, ez egy idézet, ami a magyar változatban nem szerepel. Gyarmati László — Volt egy tanárom, akit az órái alapján becsültem. A vizsgán, ha valaki nem csinált mást, mint „visszapöfögte” amit tőle hallott, és olvasott, az már ötöst kapott. Én elmondtam egy olyan koncepciót, amit egy másik tanártól hallottam. Közölte, hogy honnan veszem én ezt a marhaságot, és hármast kaptam. Egy másik vizsgán én voltam az utolsó, „jól” feleltem, a tanár beírta az ötöst és még egy és háromnegyed órát beszélgettünk a témáról. Csodálatos volt. Sok múlik azon, hogy a tanár elfogad-e minket partnerként, kollégaként, vagy pedig kisiskolásként azt kell fújnunk, amit ő mondott, ő gondolt... Leel-Őssy Zoltánná — Általában 8—10-en halasztanakk évet egy évfolyamon. Az évismétlő ugyanennyi. Persze ez függ az évfolyam nagyságától is. Sokan, akik egy szakon nem sikeresek, megpróbálnak egy másik szakra átkerülni. Többször előfordul, hogy egy tanszéken megadják a kettest, azzal a feltétellel, hogy a hallgató adja le a szakot. Vannak nehéz szakok, ahol többen elvéreznek és vannak könnyebben végezhetők. Vizsgahalasztást bizonyos időn túl csak akkor tudunk elfogadni, ha valaki kórházi orvosi igazolást hoz. Általában meg tudjuk különböztetni, ki az, aki csak „szerezte” az igazolást, és ki az, aki valóban beteg. A mozgásszervi betegségek, az idegkimerültség gyakori álbetegségek. Bár lehet idegkimerülést attól is kapni, ha valaki elblicceli az első félévet és a másodikban ezt már nem tudja behozni. Vannak notórius halasztók. Nekik esetleg se apjuk, se anyjuk. Több évet eltöltenek az egyetemen anélkül, hogy valaki igazán figyelne rájuk. Többször évet halasztanak, ismételnek. Van, ald közel tíz évet töltött el ezen az egyetemen. Van úgy, hogy már nem lehet ismételni, halasztani. Ilyenkor gyakran még megpróbálunk segíteni. Jönnek a kiskapuk, kérvények ... „Rendkívüli kivételként” a kivétel kivételeként, szociális kivételként. Sokszor lehet, hogy rosszat teszünk ezzel. A hallgató nem végzi el az egyetemet, de már régi munkahelyén sem fogadják vissza. Sehová nem tartozik. Aki elmegy dolgozni és elvégzett mondjuk két évet és bejelenti, hogy folytatni kívánja a tanulmányait, az ezt több év után is megteheti. Bár aki egyszer itthagyja az egyetemet, az nem nagyon jelentkezik újra. Gy. Gáli Ágnes — Húsz perc nálam általában egy vizsga. Nem szeretem senkibe belefojtani a szót. Nem szakítom meg, hogy fejezze be. Van persze, akiből úgy kell kihúzni a mondatokat. Kettest is adtam már, de akkor előre megszabtam, a követelményeket, ha ezt meg ezt nem olvasták el, akkor kettes. Kiegészítő szakon komoly emberek úgy viselkednek mint esetlen kis tanulócskák, próbálják kitalálni, hogy én mire gondolok, ahelyett, hogy gondolkodnának. Én nagyon jó vizsgázó voltam, pár nappal a vizsga előtt gyorsan elolvastam az anyagot vagy egy részét és roppant hatásosan el tudtam mondani. Aztán néhány nap múlva már elfelejtettem. Azt a területet kivéve, amivel most foglalkozom, nem hiszem, hogy bármiből le tudnék vizsgázni, amiből egykor jól feleltem. Mindig úgy éreztem, hogy jobbat kapok, mert jobbat is mutattam, mint amit tudtam. Bóta Gábor UK 1985. január 21. hétfő VIZSGAVIZSLATÓ Vajon hányas lesz? 100 ÉVGYŰRŰ A LUKÁCS-ÉLETFÁN (Folytatás az 1. oldalról.)tézetben novemberben tartanak Lukács-megemlékezést. — A mindennapi élet jelzőkövei nagy embereink szobrai, múzeumai, amelyek kifelé mutatnak az emberek számára a szürkítő órákból. Lukács György is méltó arra, hogy szobrot kapjon. — A Szent István parkban, az ottani szoborpark részeként fogják fölavatni Varga Imre alkotását. Emléktáblát készülünk elhelyezni életének három nagy állomásán, a moszkvai, a berlini és a bécsi műhely falán. A Petőfi Sándor Irodalmi Múzeumban áprilisban önálló kiállítás nyílik róla.★ A 350 esztendős univerzitás ősszel koszorúzza meg egykori világhírű professzora munkásságát es a tudományos ülésszak keretében. Ennek szervezője Kelemen János, a Bölcsészkar Filozófiai Tanszékcsoport docense. — 1945 és ’57 között volt egyetemi tanár nálunk, csak kuriózumként említem, hogy fizetését még ’57-ben romániai távolléte alatt is nálunk kapta. — Milyen gondolatkör ihleti majd az egyetemi ünnepségeket? — A felszabadulás utáni békére virradt Európa és az európaiság szelleme Lukács György munkásságában. Még nincs rá konkrét cím, de körülbelül így lehetne vázolni, amiről beszélni fogunk. Közel 40-50 résztvevőt várunk, és ha sikerül, az ELTE visegrádi üdülőjében jövünk össze. Készakarva nem választottunk filozófiai témát, hanem az új európai perspektívák politikai-politológiai, demokráciaelméleti és irodalomtörténeti megközelítésével próbálkozunk. — A tanszék oktatói milyen szerepet kapnak a megemlékezésekben? — Hermann professzor úr, Lendvay tanár úr új könyvekkel jelentkezik, magam Ferrarába és Montrealba utazom — előadást tartani. De kollégáim is oroszlánrészt vállalnak a centenáriumból. ★ Mind Sziklai Lászlótól, mind Kelemen Jánostól megkérdeztük, mit adhat a Lukács-évforduló az egyetemi ifjúságnak. Sziklai: — Azt várom, hogy napvilágra kerüljenek a marxista lukács azon gondolatai, amelyek a jelenlegi társadalom jobb megértéséhez nyújtanak segítséget, s a fiatalságnak is értékorientációs paradigmaként szolgálnak. Az ő élete példa arra, miképp juthatunk el a világtörténelem kataklizmái és a morális politikai küzdelmeken át az igazsághoz, a marxizmushoz. Várjuk a fiatalokat a konferenciákra, ahol mindenki ezeknek a nagyszerű szellemi lakomáknak a vendége lehet. Kelemen: , , Tanszékcsoportunkon nem húzunk határvonalat oktatók és fiatalok között, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy számos hallgatónk és fiatal oktatónk már könyvvel jelentkezett. Említhetném Forrai Gábort, Felkai Gábort vagy Mezei Györgyöt. Nyiry Kristóf tanár úr műhelyszemináriumot vezet, melyen éles viták keretében csiszolják elméjüket utánpótlásunk tagjai. Az egyetemi ünnepségekre is szeretettel várjuk a fiatalokat. Hallottuk, hogy Lukácsösztöndíjat alapítottak fiatal kutatók számára. Sziklai: — Nemsokára országos nyilvánosságra kerülnek a pályázati feltételek, amelyek két fiatal szakember számára biztosítanak anyagi alapot a Lukács-kutatáshoz. Schlett MIRŐL BESZÉLT JAN HAVRANEK? A neves prágai professzor 1984. májusában Szarka László tolmácsolásában cseh nyelvű előadást tartott a Bölcsészklubban. A téma a korábbi és a mai cseh történelemszemlélet, ill. a cseh és a magyar történettudomány kapcsolatainak alakulása volt. Már első gondolata Hasek Svejkjét idézte, amely szerint történeti forrásként valamint a cseh—magyar kapcsolatok akkori barométereként is felfogható. — Miért maradtak fenn az előítéletek a mai napig mindkét oldalon? Havranek ezt a másik részről azzal magyarázta, hogy a cseh felfogásba a „Habsburg-szellemű” vélemény ment át. Az ellentéteket történelmi példákkal is illusztrálta a professzor. A cseh és magyar államalapítással kapcsolatban Szent Adalbert püspököt szemrehányások érték az utókor részéről, mivel az ő jóvoltából a magyar korona több jogot szerzett. Jellemző a huszitizmussal kapcsolatban Zsigmond eltérő megítélése. Zsigmond a cseh oldalról egy gonosz, ravasz, s egyéb negatív tulajdonságokkal „felvértezett” császár, a „vörösszakállú ármány”, míg Budapestről a nagy formátumú politikus, a jó uralkodó megtestesítője. Persze a jellemek nem ilyen egyértelműek, csak a jobb kontraszt kedvéért csoportosítottak így. Ugyanilyen szemrehányás és előítéletterhes a Korvin Mátyásról, ill. a Jagellókról kialakult kép, Giskrát nem is említve, aki magyar oldalról „fosztogató rablóvezér”, míg cseh részről az „eszményi katona” és zsoldos mintája. A veszély abban rejlik, hogy ezekre a téveszmékre aztán épülnek a kölcsönös szemrehányások. A mai cseh történetfelfogásra is jellemző a kritikus szemlélet, lásd a magyar oligarchia kérdését. Emellett talán nem is mindig megalapozatlanul szemünkre vetik a történelem általános jellegű kisajátítását. Tovább haladva fontos kérdés a cseh tartományok szerepe a törökellenes háborúkban, amely a XIX. sz.-i polgári történetírás szerint egyáltalán nem elhanyagolható. Ez igaz, de a témával foglalkozó cseh történészek gyakran elfelejtik, hogy azok a területek a közvetlen háborút elkerülték (a korabeli Felső-Magyarország, a mai Szlovákia vidéke). Magyarországon hasonlóképpen keveset tudnak az abszolutizmus és a reformáció szerepéről a cseh tartományokban. Kiemelkedő jelentőségű a XVII.—XVIII. sz.-i cseh önállóság, ill. elvesztésének kérdése Jan Havranek szerint. A cseh államiság bizonyos mértékig a Habsburg-uralom alatt is állt. Az 1848 után körüli nemzeti újjászületés meghatározása — Jan Havranek — szerint pontatlan, azaz helytelen úgy felfogni, mint az 1618 előtti állapot restaurálását. Ez a tétel csak a nyelvfejlődésre áll, hiszen ekkor a XVII. sz.-i cseh nyelv született újjá. A helyes felfogás szerint ebben a korszakban modern polgári — nemzeti közösség alakult ki a születő kapitalizmus feltételei között, így a társadalmi szerkezet is eltért a magyarországitól. A folyamat lényege a polgárosodás, amely a magyarországitól eltérő mintára a nemesség aktív részvétele nélkül jött létre; eredménye a nemességet és az arisztokráciát mint mérvadó elemet nélkülöző társadalom. Máig is élnek viták a cseh tartományok nemzeti-vallási megoszlásáról. A lakosság 3%-a vált, csupán protestánssá, bár a vallásgyakorlat szabad volt. A Magyarországról érkezett protestáns papság szerepe valóban nem volt, elhanyagolható a nemzeti megújulás folyamatában, de a fő erőt mégis a cseh falusi gazdagparaszti réteg képviselte. A vezető értelmiség Magyarországon ill. a mai Szlovákiában nevelődött, pl. Pozsony központtal. (Safarik, Kollár, Palacky.) Bár a megállapítás kissé kategórikus, a cseh nemzeti politikai újjászületés a Palickyval a XIX. sz.-i nagy cseh történésszel indul, aki a magyar nemzet fejlődését behatóan ismertette. Ebben az időszakban figyelik és követik a Bécs elleni magyar törekvéseket. Ebben azonban jelentős akadály a csehországi németség, ill. a cseh nemesség passzivitása — melynek pánszlávizmusa meglehetősen visszhangtalan maradt — német mintára a szláv nemzet is egységesülhetne. Ebben Havlicsek támadta, nézetei jellemző nyilatkozatában fogalmazódnak meg: én cseh vagyok és nem szláv! — nézetét a cseh romantikusok is osztották. Német oldalról ezzel szemben a csehek a „pánszlávizmus élharcosai” jelzőt kapták. A cseh és szlovák egyesülés másik ideológiai alapja az asztroszlávizmus volt (Palacky nevével fémjelezve). Leo Thun gróf szintén ezen a „böhmisch” ideológiával fűszerezett alapon áll, elfogadván a nézetet, amely szerint a magyarok Ausztria egysége ellen törnek, amit az ottani történetírás erősen hangsúlyozott (pl. Bécs török ostrománál az áruló Thököly és a hős cseh tiszt ellentéte). Sok tért ezek az elképzelések sem nyertek ebben az időben, népszerű volt viszont a magyarországi liberális példája a 48-as nemzetiségi problémák ellenére is. A nemzeti tudathasadás a XIX. sz. második felében azt az illuzórikus hitet segítette elő, a cseh közvéleményben, amely szerint ha Szent Vencel koronája újra fényes lesz, akkor oldódnak meg a problémák. A cseh polgárság nem lehet támasza a jórészt elnémetesedett nemességben, így a parasztságban bízott. Abban a parasztságban, amelyet a 48- as osztrák földtörvény minden javainak teljes birtoklásává tett. A számítás valóban helyesnek tűnt, hiszen a cseh paraszti réteg ekkor már egyáltalán nem töltött be passzív szerepet, az értelmiség 20%-a belőlük eredt. A cseh polgári-paraszti elképzelések talaján nyugszik egy másik előítélet, mely a magyar nemzet arisztokratizmusát rója fel. A magyar főúri osztályt a cseh liberális publicisztika (Narodny Listy) a Monarchia legfőbb támaszaként jelöli meg. Az előbbi problémától eltérően azonban a szlovák kérdés valóságos, tényleges megoldásra várt. A XIX. sz.-ban voltak olyanok, akik a szlávokat a cseh nemzet részének tekintették, kezdetben mozgalmaikat is támogatták. A konfliktus azonban itt sem hiányzott, az ellentét egymás kultúrájának nem ismerésében rejlett. Az I. vh után „sajátos” változás állt be. 1918—19 után a magyar baloldal, ill. emigráns vagy szlovenszkói értelmiség támogatásra talált a hasonló elveket valló cseh értelmiség körében. A prágai egyetem a magyar baloldali ifjúság Mekkája lett, amely Fábry Zoltán akkori, még kiforratlan elvi világára is nagy hatással volt. Ezt az irányt tanúsítja Gustav Hudec bibliográfiája az 1920-as prágai diáksajtóról, amelyben Dózsa György is pozitív beállításban szerepel. Hasonlóképpen őt népszerűsíti más progresszív magyar történelmi alapokkal együtt Markus szlovák történész. A kapcsolatokban törést jelentett a 30-as évek légköre; sok adósságunk maradt ebből és erről az időről a történelemszemléletben is. A helyzet sokkal jobb az irodalomtörténet terén, ahogy azt Rákos Péter a téma prágai profeszszora is tanúsítja. A közeledés feltételei megvannak, de léteznek nyelvi és egyéb akadályok, egymás hagyományait nem ismerjük eléggé. Jan Havranek előadása végén egy gyakorlati szükséget fogalmazott meg; elkelne egy szöveggyűjtemény a cseh, szlovák, magyar kapcsolatokról, az utóbbi 2—300 év eseményeiről, amely a közeledést erőteljesen segítené. Lenkefi Ferenc