Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. május (1. évfolyam, 28-50. szám)

1875-05-30 / 50. szám

lensége felett, mert az új idővesztés ismét csak a hazának válhatik kárára­.. Egy vigasztalásunk azonban lesz az, hogy az alaptalan kísérletek kora lejárand, s a nemzet meg fog győződni arról, hogy csak­is elvi álláspontra helyezkedő pártok és kormányok segíthetnek az ország bajain! _ Berzete, május 27. Az „Egyetértés és Magyar Újság“ folyó évi 47-ik számában Máriássy Andor úr, a legközelebb múlt országgyűlésen a rozsnyói választókerület kép­viselője, óvást tesz azon közlésre, hogy ő a rozsnyói kerületben a függetlenségi párt jelöltje lenne, s az igazság érdekében kötelességének ismeri kijelen­teni, hogy ő a közjogi ellenzékhez tartozik ugyan, de a függetlenségi pártba be nem lépvén, annak je­löltje nem lehet. Ezen észrevétel következtében szintén tisz­telettel kérem az igazság érdekében közzé­tenni, hogy a rozsnyói kerület, 48-as, függetlenségi és a baloldali elvekhez mostan is következetességgel ragaszkodó volt balközép tagjai, közjogi ellenzék név alatt egyesülvén, mint ily párt Máriássy Andor urat, a­ki nemcsak letett fogadalmát mindenben híven megtartotta, de a választási törvények tár­gyalása alkalmával a választó polgárok jogait fél órai szép beszédével védte, s a mely választási tör­vény következtében, fájdalom, épen kerületünk­ben Rozsnyó városában 100, Dobsinán pedig 600 választó polgár veszítette el választási jogát, — kívánja egyező akarattal, az igazság, méltányosság és a közjó érdekében, megint a képviselői jelölt­ség elválalására felszólítani. Hám­os L­aj­o­s: Tévedések sorozata. A „Hon“ ban (május 12-én az irodalom ro­vatban) Gy­ö­rgy Aladár „Legrégibb nyelv a ma­gyar czimü müvem tartalomjegyzékét bí­rálván, ezt mondja rólam : „Az agg Táncsics, ki ezen tévedések sorozatába egé­szen beleélte m­agát s müvének minden be­tűjét orthodox buzgalommal igaznak tartja.“ Kö­rü­lményeim s mostani súlyos viszonyaim tekinte­téből e fölebbi állitás rám nézve igen nagy fontos­sággal bir, sok mindent mondottak el rólam más­kor is más lapokban is, de mert a szabadsajtó bál­ványom, sohasem ütköztem meg bármit mondtak, állítottak légyen felőlem, hanem ez alkalommal felszólalnom erkölcsi kötelességem parancsolja, remélem, hogy a t. szerkesztőség méltányosság te­kintetéből tért enged soraimnak, mivel a „Hon“ válaszomat visszautasította. Szokatlan valamely munkának tartalmát ki­nyomatni, mely még csak kéziratban van, de azt tennem igen alapos okaim sürgettek, tudniillik a kenyér és nyomor, a napi szükség korbácsol, hogy a munkát elárusítsam, mert csupán ez képezi csa­ládommal való megélhetésemnek egyedüli alapját, forrását. Magát a terjedelmes munkát nem küld­­hetem mindenüvé oda, kik által megvásároltatni óhajtom és remélem, az ilyféle nyelvfejtegetés még kinyomtatva is csak kevés embert érdekel, miként kívánhatnám tehát, hogy gazdag kényelemhez szo­kott nagy urak, épen még a kéziratot olvassák el , és ha ezt egyik másik nagy úr hónapok folytán mégis megtenné, de nem érezne magában kedvet annak megvásárlására, visszaadná, egy másiknak, majd egy harmadiknak adjam-e át? A szükség, kényszer parancsolá úgy tennem, amint cseleked­tem. A kinyomatott tartalmat küldöm tehát bizo­nyos főurakhoz, és így a szerkesztőkhöz is. Min­denki átláthatja, hogy helyzetemben, ha czélomat akarom érni, máskép nem tehetek róla. És a „Hon“-ban előáll György Aladár és mondja: „Az agg Táncsics, a tévedések hosszú so­rozatába egészen beleélte magát, mely állításnak értelme az, hogy jelen munkája, tudniillik: „Leg­régibb nyelv a magyar“, csupa tévedések sorozata. Midőn én egyik vagy másik dúsgazdag ur fe­leletét várom, miként a szárazság miatt megrepede­zett búzaföld gazdája a jótékony eset, akkor a dús­gazdag kezébe kerül György A. állítása, miszerint művem nem egyéb, mint tévedések sorozata; és mit következtet ebből a dúsgazdag: minden olvasó átláthatja azt, hogy nem méltó megvételre. A fölött, mit nem láttunk (jelen esetben nem olvastunk). Ítéletet mondani nem vagyunk képe­sek ; György A. pedig munkámat nem látta, nem ol­­vasta soha és mégis azt mondja róla, hogy: t­é­v­e­­d­é­s­e­k hosszú sorozata!! Tévedni emberi dolog, ki az a halandók kö­zül, ki magáról biztosan elmondhatná, hogy soha­sem téved, holott tudjuk, érezzük, hogy a tévedhe­­tés emberi gyarlóságunkban gyökerezik? Művemet nem ismerve, miből merítheté ön tudását, a­mi alapjául szolgálhatna amaz állításá­nak, hogy művem tévedéseknek hosszú sorozatából áll csupán ? Hírlapi irodalomban, sőt önálló nagyobb munkákban is sok és mindenféle tévedés találtat­­hatik, s valósággal találkozik is ; de az csak akkor bizonyul be tévedésnek, mikor megmutatjuk annak okát, hogy miért tévedés; azaz mikor mind a fölál­lítást megczáfoljuk, mind pedig az állítás támogatá­sára felhozott okokat is sorban érvényteleneknek bizonyítjuk. Cselekedte-e ön ezt ? Ha György A. egyeneslelkű, szilárd elvű fér­fiú, kit előítéletek bilincsei nem nyűgöznek, senki­nek szeszélyeitől nem függ; saját meggyőződését követi, senkinek nem hizeleg, s igazság­érzeténél fogva valaki ellen jogtalanságot elkövetni nem akar, midőn munkám tartalmát hozta, így kell róla szólania: „Táncsics, legrégibb nyelv a magyar czimü munkáját, melyen régóta dolgozik, bevé­­gezte, mit előttem fekvő tartalma tanúsít, s abból kitetszik, hogy kézirata 678 lapnál többre terjed. Ennyit mondania, szoros kötelessége volt. A dolog természete szerint nem követelhe­tem, hogy dicsérőleg ajánlólag szóljon oly műről, mit nem ismer, vagy pedig, bármi okból, tévedések sorozatának tart, de ha irányomban némi jó aka­rattal viseltetik, a tartalomnak némely szakaszát fölemlítheti vala ; de e helyett mit tesz György a. ur? világgá kürtöli, hogy müvem — melyet nem ismer — tévedések hosszú soro­zata. Olvasott e ilyet valaha a világ ? Azt is mondja György A. ur, hogy : Táncsics e művének minden betűjét orthodox buzga­lommal igaznak tartja. Nem hihetni, hogy valaha még más ily példátlan könnyelműséggel, hamis állí­táss­al nyilatkozott volna valamely előtte isme­retlen munka fölött, miképen ezt György ur teszi. Müvem alapja tehát czime e három (akinek úgy tetszik négy) szó : Legrégibb nyelv (a) magyar Ha ez alaptételt igaznak nem tartanám, és mégis in­dokolására oly roppant fáradságot, terjedelmes munkát fordítottam volna: valóságos eszeveszett­­ség lett volna tőlem; tehát igenis, ez a­l­a­p­állí­tásnak minden betűjét megdönthetően igaz­nak tartom ; de munkám nem e négy szóból áll; az alapállítás támogatására megkivántatott érveken sokat kellett módosítanom, változtatnom, faragnom, s a dolog természete szerint sokat módosítanak azok is, kik utánam jövendenek, s a nyelvek ere­dete fölött teendett. vizsgálódásuk eredményével, mint okmányokkal erősitik meg azt, mit én csupán a józan ész világánál magából a nyelv alkotásának természetéből fejtettem ki. Ha György­i úr nem mint felületes, hírek után kapkodó újdondász tekintette volna művem tartal­mát, hanem tudományos szempontból vette volna, mint a komoly irodalom megköveteli, legalább oly megjegyzéssel kisérte volna munkám fölemlítését, milyet hozzám mások csak szóval intéztek ; tudni­illik, hogy öntudatosan, komolyan bírom e állítani, miszerint legrégibb nyelv a magyar: képes va­gyok-e csak hinni is, hogy az első emberek ma­gyarul beszéltek ? azt válaszolhatnám, mit mások­nak élő szóval mondtam, s a mi munkám folyamán sokszor előfordul, tudniillik, hogy kezdetben nem lehetett nemzetiség szerint meg­különböztetett, — például: germán, szláv, ma­gyar stb. nyelv, — hanem egyszerűen csak nyelv, de” a legősibb anyatörzsnek olyan a milyen nyelve azon nép ajkán maradt fen, mely a legősibb anyatörzshül utóján sarjad­­zott ki, mielőtt az ledőlt volna, és ez utolsó sarj a magyar, mert ennek nyelvében vannak fen szaka­datlan lánczolatban bár sok képen módosulva azon szók, melyeket a legelső embereknek a szükség kényszerítő törvényei szerint kellett megterem­­teniök. Táncsics Mihály: Külföld. a zászlóra, lenne összetoborzandó. Ily felhívást Chambord gróf pártfelei nem tartottak időszerűnek. A pápa Alfonzo király támogatá­­s­á­t a spanyol trónon a következő feltételek alatt megígérte: 1) visszaállítása a pápai jurisdic­­tiónak minden fölött mi a cerűst illeti; 2) a pat­ro­mit­usok visszaállítása az egyház javára ; 3) a hát­­r­alék­os nyugdíjak kifizetése a clerusnak; 4) az 1850-ki konkordátum visszaállítása; 5) Spanyolor­szág vatikáni követének teljes függetlensége a quirinali spanyol követtől; 6) a római kath. theo­­logia tanításának hivatalo életbeléptetése.­­­ Az ifjú király tanácsadói azonban úgy látszik, soknak találtak a jóból e hat pontot, a miért is ez ügy függőben maradt s elfogadására alig lehet kilátás. — E pontok hatalmas gátat vetnének a szegény Spanyolországban minden haladásnak s egy máso­dik pápai állam alapját raknák le. A legújabb belga jegyzék, melyet a brüsseli kormány a Duche­­ne-ügyben a német kor­mányhoz folyó hó 23-áról intézett, következőleg hangzik: A berlini kabinet az okmányok megte­kintése után meg fog győződni, hogy a vizsgálatot a leggondosabban ve­­­tték s hogy a kutatás min­den eszközét, beleértve az aacheni törvényszék köz­reműködésére való hivatkozást, kimerítették, hogy a büntetendő tényeket, M Vannak, megállapítsák. Bármily figyelmesek, bármily terjedelmesek voltak is, a kutatásoknak nem volt eredményük. A már ismert leveleken kívül egy olyan tény tételét sem tudták kimutatni, melyre a büntető törvények al­kalmazhatók. A mint alulírottnak már szerencséje volt a február 26-iki jegyzékben figyelmeztetni, Belgium büntető törvényei ép oly kevéssé fenyítik mint Európa más országaié az el nem fogadott ajánlatokat vagy javaslatokat valaki személye el­leni merényletre. Még nem régen a parlamenti vi­tában erkölcstelennek és gyűlöletesnek bélyegez­ték a kormány közegei Duchesne tettét. Az ellen­zék szava nem kevésbé szigorúan ítélte el azt. A király kormánya túlmenve azon, a­mit ígért és a­nélkül, hogy bevárná, hogy más nemzetek hasonló értelemben módosítják büntető törvényeiket, vagy a­nélkül, hogy határozatait a viszonosság feltéte­léhez kötné, azt határozta, hogy a törvényhozás elé mielőbb javaslatot terjeszt, mely szerint azon el nem fogadott ajánlat vagy javaslat, hogy valaki ellen súlyos merénylet intéztessék, épen úgy mint fenyegetés, nehéz büntetéssel sujtassék. Az uj ja­vaslat, melyhez a belga kormány ma szabad aka­ratból ragadja meg a kezdeményezést, megfelel ér­zelmeinek; alulírott kétkedik, hogy a törvényhozó kamrák kedvezően fogják fogadni s a köztudat jóvá­hagyandja. Fogadja stb. Brüssel, 1875. május 23. d,Aspremont-Lynden gróf. A német külügyéri sajtóbureaut Bismarck­ig feloszlatta. Ez átalános feltűnést okozó hírt hozzák a berlini lapok, mely minden más biztosításnál inkább meg fogja győzni a világot arról, hogy a kanczellár valóban békés politikát követ, mert szárnyra eresztette a reptilieifrond kosztosait, ama lármás faját a zsoldos íróknak, kik a „Prov. Corr.“ és a hivatalos lappal szemben azt tűzték fela­datokul, hogy azon gyanúba hozzák a külföld előtt a németeket, miszerint minden áron háborút akar­nak. Ez emberek világgá bocsátották a „Post -ban a „háborús kilátáso­k“at,ők csinálták a franczia hadkereteket illető „körrendeletét“, ők konstruál­ták a „katkolikus ligát“, mely ellen Németország­nak készülnie kell.­­ Ez emberek napról napra a legdurvábban kompromittálták a német külügyi hi­vatalt, legérzékenyebben pedig magát Bismarckot, mivel köztudomású dolog volt, hogy a lármacsiná­­lók a külügyi hivatalban ácsorogtak, s amit a vi­lágba kiabáltak, Bismarck utasításának tartotta min­denki. E­mellett e zsoldosok óriási pénzbe kerültek. A góthai socialista kongressus 26 -iki tanácskozásának súlypontját azon módok meg­beszélése képezte, melyek által az állam és a tár­sadalom jelen alakjában lassankint a socialista tö­rekvések szellemében lenne átalakítható és a­me­lyek által bizonyos értelemben mintegy átmenet volna nyitható a jövendőbeli socialista államhoz. Ez irányzat kifejezést is nyert a felállított új prog­ramúi egyik pontjában, mely következőleg hangzik: „Németország socialista munkáspártja, hogy a so­cialista munkáskérdés megoldását előkészítse , kívánja, hogy socialista termelő társulatok állítas­sanak fel államsegéllyel a munkás nép ellenőrzése alatt, és pedig az ily ipar és földmivelési társula­tok oly terjedelemben léptetendők életbe, hogy be­lőlük az összállam socialistikus szervezése állhas­­son elő. — A programm többi pontjai rö­viden a következőkben foglalhatók össze: A soci­alista munkás­párt az ál­lam alapjául az átalános egyenlő és közvetlen választási jogot követeli tit­kos és kötelező szavazás mellett minden 20 éves állampolgár számára és pedig mindennemű válasz­tásnál úgy az államban mint a községben. Bebel indítványa, hogy a nőknek is adassák szavazati jog, kisebbségben maradt. A többi pontok közvet­len törvényhozást és háború­s béke fölötti döntést követelnek a nép számára; átalános hadkötelezett­séget s az állandó hadsereg pótolását honvédelmi intézmény által, a sajtó, egyesületi és gyülekezési törvények eltörlését; néptörvényszékeket ingyenes igazságszolgáltatással, átalános s egyenlő népneve­­lést államköltségen ál­alános tankötelezettség mel­lett ; a legtökéletesebb vallásszabadságot­ közve-Az ifjú arczán megszégyenülést tanúsító pi­­rosság vonult végig. — Bocsásson meg, ha csakugyan megsértet­tem volna, — rebegé alig hallhatólag. — Hogy megsértett ön uram, azt el fogja is­merni maga is. — Vannak körülmények, midőn az ember szavai nem jöhetnek beszámítás alá. A nő zokogása csendesedett. — Megvallom, hogy pár pillanat előtt oly lelki állapotban voltam, mely........ Az ifjú itt elharapta a szót, a hölgy fölemelő fejét és kérdőleg tekintett reá. — Ön tehát­ meg fog nekem bocsátani. — Azaz hogy mindenek előtt tisztába kell jön­nünk egymással.— Én uram Őszi Rózsa vagyok. Atyámat Őszi Péternek hívták s engemet Rózsának kereszteltetett. — Atyám herczeg Hochberg bagodi uradalmában tiszttartó volt, s mikor meghalt, az öreg herczegnő engemet nevelésbe adott, honnan pár hónap előtt léptem ki. Az öreg herczegnő már nem él, leánya gróf Mérayné........ Árpád megrázkodott. — Leánya gróf Mérayné Vaskőre vitetett ma­gához, hol a fiatal gróf, Victor párbajsebben fe­küdt..........Roszul van ön uram ? — Nem kérem. A fogság elgyengített, gyakori szédülésnek vagyok kitéve. — Tehát holnapra hagyom elbeszélésemet. — Ha szabad kérnem, folytassa tovább. — Viktor gróf tehát párbajsebben feküdt, s én igen sok órát töltöttem mellette. — Egyszer az a megdöbbentő hir jött, hogy az öreg gróf, ki Leona leányával Svájczba utazott,’.útközben agyonlőtte ma­gát, — s pár nap múlva valóban visszaérkezett a grófnő atyja holttestével. A temetés és Victor gróf fölépülése után Bécsbe mentünk lakni, hol a gróf­o­ y érzelmeket tanúsított irányomban, melyek [az egész család által, különösen Leona grófnő által, —a leg­nagyobb ingerültséggel fogadtattak. A grófi házból rögtön el lettem bocsátva, s mert nem tudtam hová menni, visszamentem a nevelő intézetbe, hol egyik nevelőnői helyre meg is­­ fogadtak. Viktor gróf azonban, daczára a nevelőnő tiltakozásának s az tett adók helyett progressiv jövedelmi adót, kor­látlan társulási jogot a tőkehatalom ellen, a vasár­napi, gyermek és női munka feltétlen beszüntetését amennyiben azok az egészségre és az erkölcsiségre nézve károsak, a rabmunka szabályozását, mint a­mely veszélyes versenyt folytat a szabad munkával. Az olasz hadsereg szervezése,mint tudjuk egészen német mintát követ. Ott is mint­áza­­tában egész Európában 1866 és 1870 óta 20 évtől 40 évig minden fegyverfogható polgár hadköteles; ott is három fegyvernem különböztethető meg, u. m. a sorkatonaság, a honvédség és a népfelkelés; emellett ott is életbe van léptetve az egyéves ön­­kénytes intézmény stb. A valóságban azonban kissé másképen üt ki Olaszországban a dolog, a­mennyi­ben ott tulajdonkép csak az első fegyvernem jöhet tekintetbe; a honvédség még az előirt hatvan napi fegyvergyakorlatban sem részesül, a népfelkelők pedig a­mennyib­e nem állanak kiszolgált katonák­ból, fegyvert sem látnak; továbbá az is sok időbe fog még kerülni, míg a honvédség — a felkelőkről nem is szólva — tisztekkel láttatik el. — E saj­nos körülményekkel szemben azonban a sorkatona­ság napról napra szilárdabb alapot nyer; az uj fegyverekkel ellátás gyorsan halad s a gyakorlatok csapatonkint és nagyban szakadatlanul tartanak, valamint a katonai iskolai oktatás is. A mozgósítást mind behatóbban tanulmányozzák és sürgetik, másrészről a tisztikar szemlátomást emelkedik. Az olasz nemesség, melyet különböző körülmények 1866 óta egészen elidegenítettek a hadseregtől, — az új hadügyminiszter, Ricasoli befolyása és a né­metek francziaországi győzelmeinek hatása alatt is­mét kedvet nyert a hadi szolgálatra s most a turini és modenai katonaiskolák tultömték s a florenczi és milánói kadetiskolák növendékei is teljes számmal vannak. Ezzel szemben azonban az egyéves ön­­kénytes intézmény számos panaszra ad okot; a belépés nagyon meg van könnyítve s igy csekély műveltségű elemekkel van elárasztva; emellett a szolgálat szerfölött szigorú s a fiatal emberek mint para­sztsuhanczok tekintetnek, mig ismét az ön­­k­énytes évet követő tiszti vizsga nagyon fölületes. Táviratok, Bécs, május 29. A „N. Frendenblatt“ szerint Amália Koburg herczegkisasszony tegnap­ este Miksa­ Emánuel bajor herczeggel jegyet váltott. Zágráb, máj. 29. A horvát jogászegylet bi­zottsága elhatározta, hogy f. évi október 19-én, mint a horvát egyetem megnyitásának évforduló napján egy átalános horvát jogászgyülést fog ide egybehívni. Bécs, május 29. A „W. Abendp.“ szerint K­o­l1­e­r b. hadügyminiszter ma visszatért szabad­ságáról s átvette minisztériuma vezetését. Berlin, május 29. A svéd királyi pár tegnap este ide érkezvén nagy kitüntetéssel fogadtatott. Ma a német trónörökös látogatást tett a királynál, ki később Vilmos császárt látogatta meg. Délelőtt a király tiszteletére nagy katonai díszgyakorlat tartatott a tempelhofi mezőn , melyen mintegy 12,000 főnyi katonaság vett részt.­­ A mai dísz­­ebédre a svéd követség, a miniszterek, táborno­kok, a felső és alsólutz elnökei és a főpolgármester is hivatalosan voltak. Brüssel, május 29. A belga nemzeti bank a leszámítolási kamatlábat 3­2 °­ C-ra szállította le. A mai világból. — Regény. — Irta : l­ó-völgy^’­i Titusz, IV. Kötet. V. Az uj társ. (Folytatás.) A hatás, melyet az arczkép látása idézett elő, pillanatonkint­ nagyobb mérveket öltött, mig végre az ifjút szédülés foga el, s a falhoz támaszkodva kellett ágyához vissza­tántorognia. — De hát mi lelte önt ? — kérdező a nő, megragadva Árpád kezét, mely hideg volt és reszketett. — Kegyed ördögi játékot űz velem,­­ re­­begő az ifjú nehány másodpercz múlva. — Uram! Szavamra mondom, hogy én nem tudom a mi önnel történik. — Ismeri talán azt, kit az arczkép ábrázol. Ez talán az a nő, ki miatt ül­dözve van ? — Az uram higyje meg, hogy én is re­megni kezdek ; furcsa játéka volna a sorsnak, ha így összehozott volna bennünket. — Hagyjon föl kérem az eféle beszédekkel, — nyöszörgő Árpád lázas, ingerült hangon. Ke­gyed nagyon jól tudta, hogy ki vagyok, mert ke­gyed küldve lett ide, de hogy mi czélból, azt már nem tudom kipuhatolni. — Én küldve lettem ? kiáltá a nő, bámulás és sértett önérzettel vegyült érzést mutatva, — én küldve lettem volna önhöz? — megbocsát ön uram, de szavait nem bírom megérteni. — S ön meg fog bocsátani, ha magyarázatába nem bocsátkozom. — De kérem, kegyed irtóztató valamit gon­dolhat felőlem! — kiáltá a hölgy mindinkább neki hevül­ve és fokozott bámulással......... Árpád kezére hajtotta fejét, s a mély benyo­más, melyet lelkületére az arczkép látása tett, hosszú sóhajokban jelelenkezék. Az arczképet hal Thiers levele Gortsakoffhoz, mely a közelebbi napokban diplomatiai körökben s a sajtóban közbeszéd tárgyát képezte, teljes biztosí­tékot nyújtott az orosz kanczellárnak Francziaor­­szág békés szándékai iránt s tartalma állítólag megegyezett azon nyilatkozattal, melyet az agg franczia államférfi kevéssel előbb Hohenlohe her­­czeg párisi német nagykövetnek adott. Thiers sze­mélyes hitelét kötötte le, hogy Francziaország lé­nyegileg békés hangulatú, mindemellett azonban oda kell törekednie, hogy anyagi és katonai hatal­mát, valamint állását Európa tanácsában lehetőleg emelje, e törekvés mindazáltal legkevésbé sem fe­nyegető természetű s a franczia nemzet nagyon is túlnyomó többsége távolról sem szándékozik a bé­két zavarni. — Ezek és hasonló biztosítások ké­pezték tartalmát a közleményeknek, melyeket Thiers az orosz nagykövetnek tett. Ily értelemben szólott Gorzsakoffhoz intézett levele is, melyhez hasonlókat a britt és az osztrák kormányokhoz is küldött. A franczia alkotmány­bizottság, mely a legközelebb megtartott választás szerint az orleánisták teljes mellőzésével huszonöt republi­kánus és öt monarchista tagból áll, tegnapelőtt a Wallon töredékhez tartozó Lavergnet választotta elnökéül, ki beköszöntő beszédében arra hívta fel minden hit polgárát a hazának, hogy csoport­­ul­­janak a nemzetgyűlés által felállított új kor­mány köré. Chambord gróf új manifestumot adott ki ismét egyik barátjához intézett levelében, melynek nyilvánosságára hozását azonban saját párthívei megakadályozták, minthogy a levél egye­bek közt felhívást tartalmazott egy a­n­t­i­repub­likánus egylet alakítására, mely az ö­s­s­z­e­s reactionárius pártokból, tekintet nélkül kezében tartá, mely mint valami villanygép reszke­­tésbe hozta az egész testet. A nő felkelt helyéről, s az ifjú elébe állt: — De az istenre kérem, mondja meg, hogy mit képzel ön felőlem? Az ifjú hallgatott. — Ha ön lovagias férfi, akkor tudni fogja, hogy annak, ki alapos ok nélkül sértett meg valakit, köte­lessége a sértést jóvá tenni, s azt annál inkább kö­veteli a lovagiasság, ha a sértés nő ellen követte­­tett el. — Kegyed oly kifejezéssel élt azelőtt, mi­lyennel csakis meggondolatlanul élhetett. Kérem magyarázza ki magát, avagy ha már ennyire va­gyunk, engedje meg, hogy kilétemet felfedezhes­sem ön előtt. Árpád csendesen fölemelte fejét, s fájdalom által dúlt arczát a nő felé fordítva, halkan monda : —• Bocsásson meg kegyed. Elismerem, hogy meggondolatlan voltam, de kérem ne terheljen most kilétének elmesélésével; megvallom, hogy nincs bennem semmi kíváncsiság. A leány összeszok­ta ajkait, s megvillanó ha­ragos szemei oly kifejezéssel tekintettek Árpádra, mintha mondták volna : — hisz megállj. —Néhány percz múlva aztán visszatért helyére, a falnak tá­masztó fejét, s nem sokára zokogásba tört ki. — Ah Istenem! — sóhajtá az ifjú. — Az Istenem! — kiáltá zokogva a leány, — még ez után is akarsz büntetni. — Ön uram nem gondolja meg, hogy mily rettentő érzést szül az, ha ártatlant gyanúsítanak. Árpád a hölgy felé fordult, és gondolkozva nézte azt. — „Hátha még­is ártatlan ? Hátha mél­tatlanul sértettem meg?“ — A nemes lélek min­dig hisz ily feltevésekben, s ebből származólag hibájának helyrehozatalában. A legtöbb ember ma­gáról szokott ítélni, a becsületes épen úgy, mint a becstelen, s egyik úgy, mint a másik hamarabb hi­szi azt, mi az ő bensejével megegyez. — Ah ! — mi szívesen távoznám innen! Ten­nének bárhova, hiszen nagyobb kíméletlenséget mások sem követnének el rajtam. — folytatá a hölgy zokogó hangja. Örömmel közöljük, hogy Bald­á­c­s­y A­n­t­a­l báró ma délután a fővárosba jó egészségben meg­érkezett. Eszerint az egészségi állapotáról szár­nyalt kedvezőtlen hírek alaptalanok voltak. Izsó Miklós temetése ma este hat órakor volt nagyszámú résztvevő közönség jelenlétében, mely egészen ellepte a király utczai halottas ház udvarát. A ravatal körül az if­ó és művészvilág volt legna­gyobb számmal, köztök a honvédmenház lakói kö­zül jelent meg egy csapat megadni a végtisztes­séget az elköltözött bajtársnak. A virágokkal borí­tott koporsóra az írók és művésze­­k köre, s a m­in­­tarajztanoda növendékei, kik az elhunytban kiváló tanárjukat gyászolták, tettek le koszorúkat. Az úgy­nevezett „felsőkörök“ nem küldtek képviselőt a halottas házhoz. Nem állott a fogatok sora a kapu előtt. A gyászbeszéd is egyszerűbb volt, mint „nagy“ temetéseknél szokás. Nem is a püspök ma­ga, hanem Kovács ref. segédlelkész búcsúztatta el, szerény, mondhatjuk , igen szerény bes­zéddel. Egy magyar művész temetése volt, ki akármily lánglé­lekkel állott is a nagy tömeg színvonala fölött, nem dusiskodott kincsekben, nem ékeskedett rendje­lekkel, hanem csak hazáját szolgálta bátor karjával és magasröptű szellemével. . . . És mintha csak a jók javát szemelte volna ki a halál, a mint szomorú utunkból visszatértünk, egy újabb csapásnak vettük leverő hírét, mely művésze­tünket érte. Réthy Mihály ma délutáni három óra­kor megszűnt élni. Ama keveseknek volt ő egyike, a­kik mint a magyar színészet úttörői ezer viszon­tagsággal szemben küzdötték ki maguknak a mű­vész babérját s a kik a legnemesebb versenyben szolgálván a magyar Thalia ügyét, midőn elszólit­­tatnak müködésök teréről, hol hiányukat pótolni én kérelmemnek — (mert megvallom, hogy puszta rokonszenvnél egyebet nem éreztem) mindennai­os volt, végre e miatt felmondtak nekem is. — Ekkor ő lakást akart fogadni számomra, de visszautasí­tottam, s nem tehetvén egyebet, ezen öltözetben, mely rajtam van, — eljöttem Bécsből, hogy szü­leim rokonát fölkeressem ; de eljöttem volna Bécs­ből máskülönben is, mert Leona grófnő oly fenye­gető leveleket irt, miként — ha a viszonynak véget nem vetek, — a legroszabbtól kelle tartanom. — Megvannak önnél azon levelek ? — kérdő láztól remegő hangon. — Táskámban vannak, melyet elvettek tőlem. Egyet azonban magamnál tartottam, s az nálam is maradt.­­­­ Meg fogja nekem e levelet mutatni ? — Miért ne, — mondá a nő kebléhez nyúlva, s egy levélkét vonva ki a fehér mellfodrok alól. — Olvassa kegyed .. . Árpád a mécs világához tartá a levelet, de kezei annyira reszkettek, hogy alig birá a sorokat, melyek valóban a Leona írásának lenni látszanak, olvasni. — „Rózsa!« így kezdődött a levél: „Ha ön még tovább is oly hálátlan, sőt arczátlan lenne, tekintetét oly férfira, illetőleg gyermekre emelni, ki még helyesen gondolkozni sem bir, s igy nem is tudja megbírálni, hogy őt Öntől mily roppant köz választja el, hogy Ön a grófra nézve ágyason kivül sohasem lehetne egyéb, tehát ha Ön akként nem viseli magát a gróf iránt, hogy ez öntől elidegened­jék, számoljon egész családunk megvetésére és minden másra, a mi kegyedet a kétségbeesésig fogja hajtani. Leona:“ Árpád ö­szehajtotta s visszanyujtá Őszi Ró­zsának a levelet. Remegése kissé megszűnt, sok­kal hidegebb volt, mint azelőtt. A sorok valódi zu­hanyként hatottak reá. — E levélből azt gyaníthatná Ön, hogy a gróf iránt talán kaczérul viseltem magamat ? Itt van kérem egy másik levél, mely Victor gróf írása. Árpád átvette azt is. Valóban Victor gróf írása volt, a következőket tartalmazá: „Rózsa! Legyen Ön hozzám oly hideg, mint a jég, merev, mint a kő, rideg mint a sír, mégse fogom elhagyni Újdonságok, nem képes senki, azon emlékek halhatatlanságát biztositó kérdés eléjállitanak, hogy ki volt nagyobb ? Réthyvel a legeredetibb színművészek egyike, a magyar alakok egyik ezidő szerint egyetlen meste­re száll sírba. Az utóbbi hónapokban már nem játsz­hatott. A hatvan esztendő súlya is, még inkább azonban kínos betegsége viselte meg, az is csak testét, nem rugékony kedélyét, melyet halála órá­jáig épen megőrzött. Nyugodjék békével! Tegnapi hírünket a Haas-féle palota ablak­betöréséről, időközben a részletekről értesülvén, a következőkben kiegészítve és teljesen adjuk. Tegnap délután a Gizela-téren egy ismeretlen ala­csony termetű szikár 32—34 éves, a munkásosz­tályhoz tartozó egyén Haas-palotában levő Kohn­­féle ruhakereskedés két colossális ablakát botjával szándékosan beverte. A zajra Stamwald rendőrbiz­­to­s elősietett és midőn a tettest meg akarta ragadni ez zsebéből hirtelen kést rántott elő és a biztos nyakába döfte. Az ekközben összecsődült néptö­meg fellázadt a brutális merénylet láttára, fenye­gető állást foglalt el az ismeretlennel szemben és kevésbé múlt, hogy szét nem tépte. Szerencséjére mindössze csak egy pár ütleget kapott, míg letar­tóztatása eszközöltetett, honnét azután nagy sietve a városházra vezették. Hogy itt őrülttel, vagy go­nosz, roszakaratú, megrögzött egyénnel van dolga az embernek, azt még nem lehet eldönteni. Minden kérdésre érthetőleg és összefüggőn felel, de ha neve talán kérdeztetik, a beszédet azonnal más tárgyra fordítja és eddigelé még nem is sikerült tőle nevét megtudni. Szamwald biztos testi sé­relme felette súlyos, de úgyszintén a tettes fején ütött seb sem a könnyűek közé tartozik. Az ablak­táblák eltörése által okozott kár 800 frt. A fővárosi népkonyhai intézmény igazgatósá­ga R­á­t­h K. főpolgármester elnöklete alatt tanács­kozást tartott, meggyőződést szerzendő először a pénztár állapotáról, másodszor pedig bizonyos meg­állapodá­­ra óhajtván jutni a népkonyhai intézmény állandósítása iránt. Schweiger és Schwarz urak előterjesztik a pénztár állapotát. Ápril 28-án, mi­dőn a számadás bezáratott, a mérleg 31,504 frtot mutatott, az inventár 2249 frt 43 frt képvisel; ös­­­szesen tehát 33753 frt 43 kr. ápril 28-ától Sztupa jelentése szerint­­ annyi folyt be már, hogy a pénztári összeget 39,000 frtra lehet tenni; több ív még be nem folyt; az ívtartók fel fognak hivatni az ívek mielőbbi beküldésére. — Elnök oly irányban intézkedést tart szükségesnek, hogy a népkonyhai intézmény már októberben megkezd­hesse működését. Sztupa Gy., Schweiger és Schwarz urakat kéri megbizatni, hogy oly tervet készítsenek, miszerint jövőben ne a közvetítésüket önként felajánló hölgyek vezessék az intézetet, hanem fizetett egyének. — A pénz elhelyezé­sére nézve határoztatott, — hogy az biztos he­lyen , de mégis minél előnyösebben kamatoz­tassák ; ilyen előnyös intézetül, — hova a pénz letétessék, a zálogházi intézet em­lizte­­tett fel. Elhatároztatott továbbá, hogy 1) a jegyző egy kimutatást szerkeszt, melyben az igazgatóság évi működése hiven s részletesen fog benfoglal­­tatni; 2) a pénztár állapota hirlapilag fog közzé­­tétetni; 3) az adományozók nevei ki fognak nyo­matni. — A tanácskozmány második tárgyában, az intézmény állandósítására a kellő módozatok elké­szítésére egy szűkebb körű bizottság küldetett ki, mely áll, Schweiger, Naszti és Rath főpolgám­ester úrból. A bizottság augusztusban fog összeülni, s intézkedni, hogy a népkonyhák már október elején megnyittathassanak. Ezen ügynek minél czélsze­­rűbb s jobb létesítése tekintetéből a főpolgármester Bécsben bővebben tanulmányozni fogja ez ügyet. Drákói rendelet: Meczner pénzügyi tanácsos aláírásával a budapesti pénzügyi­ igazgatóságtól egy rendelet érkezett, mely a mily kicsinyesnek tűnik fel első pillanatra, később oly nagy elégedet­lenséget fog elő­idézni. Ezen rendelet a budapesti dohány és szivar kis­tőzsöknek — különbeni árusí­tási jog elvétele terhe alatt — a következőket rendeli: 1. dohányt és szivart csak a saját ke­rületbeli nagy tőzsből szabad vásárolni. 2. A szivar­ládákat nem szabad nyitva tartani csak 1—2-őt. A szigorú ellenőrzés tekintetéből pedig a ládikák az­ illető nagytözs stam­pigliájával látandók el Ezen rendelet nem csak hogy az államkincstárnak sem­minemű hasznot nem hajt, de sőt a dohányosokat külföldi szivarok hozatására kényszerítvén, — azt megkárosítja, s azon felül a közönség kényelmét nagy mértékben korlátozván, és neki még­is rosz szivarokat szolgáltatván, csak a dohányzók elége­detlenségét fogja provokálni. Mert a szivarok, mi­vel nem lehet több ládikát nyitva tartani, — és igy nem száradhatnak a levegőn hosszabb ideig, — nedvesek és rosz­ik maradnak. Csak is a nagytö­­zséreknek kedvez e rendelet, mert ezekre nem terjed ki szigora ; a­kinek tehát némileg jobb szi­varra lesz szüksége, az ezentúl csak a nagytözsé­­ket fogja felkeresni. De ne feledjük, hogy a kis trafikok nagyon rászorulnak az üzletre, mert sok terheik mellett, különben is kevés hasznot hajta­nak Általában szivarjaink minősége nem oly jó, hogy ezen rendszabályt megtűrhetné; gyáraink nem képesek annyit gyártani, a­mennyire szükség van, ai­g hogy elkészült, már el kell adni mert nincs más. Hát még ha a kistözsökben sem szárad­­hatnak. Végül megemlítjük, hogy e rendelet a kis­­tőzsárusoknak egyszerűen csak felolvastatott, a soha. A jégnek meg kell olvadni szeretetem hősé­gétől, a kő, mint Memnon szobra, hangot fog adni, a sír magába fog ölelni. Soha, de soha nem hagyom el. Kisérni fogom, mint a napot a bolygók, mint a világosságot az árnyak. Megküzdöm Önért csa­ládom és a világ előítéletével, de Ön az enyém leend. Ez elől sem márvány keble, sem villámló tekintete álal nem menekül. Ezt jó lesz ha tudo­másul veendi. Imádója Victor.“ — Ez a levél úgy hiszem eléggé bizonysága annak, hogy én a gróf érzelmeire kihivólag nem hatottam. Árpád igent intett fejére­. — Ő azonban, — folytatá a nő, — a mint e levélben is mondja, üldözésével nem hagyott fel, ami a család boszuját csak növelte. — Menekül­nöm kellett tehát. Mint nő, nem mertem egyma­gam­ elindulni s férfinak öltözködtem át. Eszter­­tergomnál azonban elfogtak, s ide szállítottak. Hogy miért fogtak el ? — Nem tudom, de azt hiszem fel­jelentés folytán, mert a vasúti állomásnál két rendőr váltakozott reám. Nem kérdeztek tőlem semmit, hoztuk egyenesen ide, — tehát azt is tud­­niok kell, hogy Zólyom megyéből való vagyok. — És most már képzelheti ön, miért gyámtam az ön bezáratásának okát? Magamról ítéltem, s amint látom, eltaláltam a valóságot. A hölgy, látva a hatást, melyet a levelek és szavai Árpádra tettek, ismét elemébe kezdett jönni, s hangja, melylyel elbeszélését végzé, már vidoran csattogott, mint az éneklő madáré. Az ifjú azonban halvány volt, s tekintete mozdulatlanul meredt a mécs lángjára, mely lidérczi tánczot járt a sötét­séggel. Néhány pillana­ta aztán csöndesség lett, s csak az ifjú mély lélekzetvétele volt hallható.­­ A börtönépület többi czelláiban is elnyugodtak már, jó és rosz lélek egyaránt megadta magát az álom hatalmának s a sötét boltozatok m­é­he nem volt zaklatva semmitől. Csak e két fogoly nem aludt még. Az ifjú lelkét érzelmeinek kínzó körmei tép­ték, a szép női fejben lakó démon pedig ki tudja mily tervek kovácsolásával volt elfoglalva. (Folytatás köv.)

Next