Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. november (1. évfolyam, 180-203. szám)
1875-11-19 / 194. szám
194. szám* IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre pontan vagy helyben hirhot hordva egy évre .... 20. — FélévTM..............10.— Negyedévre. . . 5. __ Egy hóra . . . l.go Egy »rám Q krajo/.ár. Hirdetési díj: » hasábos petitaor egyesért hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdíj minden irdetésért külön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos 80 krajczár. Péntek, 1875. november 19. Szerkesztői Iroda: Budapestes IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el, Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó Hivatal: Budapest, IV., Megyeháztér 9. sz. Vodiáner F. nyomdájában Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR UJSÁG“-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az „Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre...................................5 frt. — kr. Félévre........................................10 frt. — kr. Egy bért...........................................1 frt. 80 kr. Az uj megye. ív. A régi megyei rendszernek egyik fődisze, a közigazgatási vezetés garancziája s őre, a megye végrehajtó közegeinek közvetlen feje, az alispán, teljesen decomponáltatik ez uj intézményben. Én nem tudom felfogni Tisza Kálmán intenzióit, hacsak egyenesen e megyei disz és kincsnek megsemmisítését nem czélozza, hogy miért kellett az alispáni állás ekkénti degradálását terveznie, mely állás, megyei közigazgatásunk történetében kiérdemelte azon dicséretet, melyet Macchiavelli a római consulok választásáról mond, hogy alig van nehány eset századokon át, melyben a választást szánniok kellett volna az illetőknek. Tisza Kálmán institutiója nem csak a megyét teszi szögre (mint elvével bánt el) hanem az alispánt megfosztja attól a mi volt, s teszi azzá, ami az adófelügyelő, árvaszéki elnök, távirdafőnök stb., alantas közeggé, mint ilyet beolvasztja a távirdafőnökkel egyenjogúságba, a közigazgatási bizottságba, mely intéző, ellenőrző, első s másodfokban határozó s fegyelmi bíróság, tulajdonképen mindazonáltal, egy képtelen testület, melynek feje a főispán. A megyei intézmény szerint a közigazgatás intézése a megye egyeteme kezében van, a végrehajtás vezetése az alispánt illette, s ezért felelős volt. Hol van a tervezetben a felelősség megfogható teste? Azon ellenőrzésben, melyet együttes ülésben a tiszti ügyész, az adófelügyelő ellen, ez viszont a többiek ellen s így tovább gyakorolni hivatva van. Aztán nem illusio ez? Azt mondja Tisza Kálmán, hogy a fegyelmi s felebbezési hatóságot szintén módosította s a közigazgatási bizottság kezébe tette le, mert a megye kezében abnormissá lett az úgy, hogy a közgyűlésekben gyakran csak tisztviselők döntöttek tiszttársuk vagy azok eljárása felett. A közigazgatási bizottság áll 11 hivatalt viselőből s 10 független tagból. — Difficile saturam non scribere. Hát itt ki dönt, nem áll többséget tevő hivatalnokok ? Mert az, hogy 6 állami, s 5 megyei hivatalnok — az mindegy. 11 hivatalnok áll szemben 10 független taggal, midőn fegyelmi vagy felebbezési ügyekben kell határozni. Legszebb az, hogy még önmaguk felett is bíráskodnak a tagok valóságos convent módra. És miután egyik a másik felett bíráskodhatik, propter bonum pacis, fegyelmi ügyekben is, a közigazgatás hátrányára nem annyira convent lesz lesz ez, hanem egymást igen jól megértő clique, mely érti és érzi, hogy amit nem kívánsz magadnak, ne tedd a tiszttársadnak. És ez a sajátság az intézmény természetében fekszik, épen úgy, mint a tagok emberi tulajdonságában. Összegezzük már most elmondott észrevételeinket. A közigazgatási bizottság, a közigazgatás összhangzatos intézését nem eredményezi azon abnormitásnál fogva, mely a heterogén elemeknek ekkénti összealkotásából természetszerűleg következik. Hanem az egyes közigazgatási ágak kezelőinek, ekként közigazgatási vezetés s ellenőrzés czímen leendő testületté alkotása eredményezni fogja épen a közigazgatás ciique szerű monopolizálását, melyet senki nem ellenőrizhet többé, sem a megye egyeteme, sem a közgyűlések nyilvánosságának nagy befolyása. Hogy a közigazgatás biztossága, mennyire éretik el a heterogen elemek egymást intéző befolyásával, magyarázni sem szükséges, e felett csak egy kissé gondolkodni kell. Mily aberratió létezik azon hitben, hogy ezen heterogen elemek mixtum kompositumában, melyet közigazgatási bizottságnak neveznek, a kinevezett tisztviselők a választottakat, ezek viszont amazokat, mindkettőt pedig a független bizottsági tagok ellenőrzik, mondani sem kell. Olyan forma jámbor számítgatás lesz ez, milyet az egyszeri leány tett a tojással: „eladom a tojást, veszek rajta csirkét, ennek az árán malaczot, annak az árán ismét bornyut“ . . . puff, megbotlik, összetört a tojás, s vége az illusiónak. Valóban, gyermekes, naiv okoskodás az, ami az indokolás 3-ik pontjában erre nézve foglaltatik. A kezelés, az ügymenet s az emberi természet milyenségének, vajmi kevés ismerete látszik ki ebből. És hogy a közigazgatási teendők decentrális adója, a központi kormányzat teendőinek apasztása s ezáltal olcsóbbá tétele éretnék el ez intézmény által, ezt határozottan tagadjuk. Tessék átolvasni a közigazgatási bizottság köréhez utalt teendőket, s nekünk mindenki igazat fog adni. Utaltatnak ide teendők, melyek most részint a megye bizottsága, részint az alispán által intéztetnek el jobban s gyorsabban. Még ezek is úgy, hogy minden ágazatban a minisztériumhoz hagyatnak fel a felebezések. Egy közigazgatási ágnál látszik a hatáskör, szélesbitetnek, s ez az adóügy. Itt sem történik semmi, ami a decentrális adó elvének megfelelne, s így ami a központi kormányzat teendőit apasztaná határozottan, s egyszersmind olcsóbbá tenné azt. Ami az adóügynél változás történik, az, hogy az adó kivetés, különválasztatik a beszedés processusától; p. n. igazgatóságok decentralizáltatnak részben adófelügyelőkké; intézkedések s felebbezések némely ágban utaltatnak ugyan a közigazgatási bizottsághoz, de minden pontnál fentartva egyik vagy másik fél felebbezési jogát a minisztériumhoz. Ha a minisztériumhoz minden pontnál történhetik felebbezés, kell hogy ott e felebbezések elintézésére közegek is álljanak készen, — s így miképen történhetnek itt a központi kormányzat olcsóbbá tétele, megfogni nem vagyunk képesek véges elménkkel. Ugyan jelölje meg nekünk valaki azt a valamit, ami a központi kormányzattól decentralizáltatik ide. A katonai elbocsátás, vagy nősülési ügy az ? Hiszen ezek még nehézkesebbekké tétetnek, mint eddig voltak, — s több munkával fognak végeztetni mint eddig, s maradt a végleges intézkedés joga a minisztériumnál. Hol itt a decentrálisádó ? hol a kormányzat olcsóbbá tétele? És tessék most ezen apparátusnak, sok felesleggel bíbelődő s a kezelési hivatalokat csak szaporító munkarendjét megtekinteni,mindenki meg fog győződni, hogy míg a központi kormányzat költsége marad, a közigazgatás költsége a megyékben határozottan növekedni fog. Növekedni fog különösen az adófelügyelők s a közigazgatási bizottság intézményének behozatalával, mégpedig tetemesen. És eben még az a vigasztalás sem marad fel, hogy a közigazgatás gyorssá, biztossá és összhangzatossá tétetett, sőt ellenkezőleg fog történni minden. Hogy micsoda összhangzatosság lehet a közigazgatási bizottság igazgató működésében, midőn az igazgatók s az igazgatandók egy személyből állanak — már erről szólottunk. De még más oldalról is kell valamit mondanunk, miután a tervezet indokolása nagy súlyt helyez a reménylett összhangzatosságra. Azt mondja az indokolás, hogy a megye közgyűlésében, a közigazgatási ügyek intézésére, nem lehet meg az összhang, az egyöntetűség stb. Lehet, e felett most nem vitatkozunk. E sorok írója részletesen fejtegette egy ízben e kérdést, s ennek okát részben a sok összhangtalan miniszteri rendeletekben is találta. Egyszer így intézkedik a miniszter, máskor amúgy. Kell példa reá ? Sokat mondhatunk. Egyébiránt ezen egyöntetűségre még az ugyanazon egy személyekből álló felsőbb bírósági tanácsból is gyönyörű példákat hozhatunk fel. Ezt legjobban tudják az ügyvédek. Baj lesz ez. De hogy e bajt nem hárítja el a közigazgatási bizottság, az már bizonyos. A közigazgatás vezetésének egyöntetűsége nincs biztosítva először a sok heterogén kézben, de másodszor, minden évben változnak a tagok, s minden uj tag saját ideával is bír, melyet érvényesíthet is. Az egyöntetűségnek hol van itt a biztos talaja? Nagy argumentumnak látszik az indokolásban a tervezet mellett az, ami ismételve is hangsúlyoztatik, hogy oly teendők vonatnak, azaz decentralizáltatnak e bizottság körébe, melyek eddig kívül állottak a megye intézkedési jogkörén. Például posta-, távirda vasútügy s az adóügy. Sokan észre sem veszik talán, hogy ennek fejében pedig a megye jogkörét semmisiti meg a közmunká s rendőr ügyben. A megyei mérnököt máris kasszálja, s teendőit utalja az államépitészeti hivatalnokhoz. Azt mondjuk erre: Ignotos fallit, notis est derisui. Feltéve, de meg nem engedve, hogy elfogadhatnék a közigazgatási bizottság tervezetét „önkormányzati institutiónak“ — azt kérdjük, mit kapott meg ezen ügyekből a közigazgatási bizottság ? Ezen ügyek közegei, teljesen kinevezett miniszteri hivatalnokok, kik a minisztertől függnek, in ultima instantia, minden esetben. Hogy bírálhatja, és szükség esetében felírhat a miniszterhez — ezt eddig is gyakorolták a megyék. Az adóügy feje az adófelügyelő, ki a miniszternek felelős. Szerepe a közigazgatási bizottságban oly praepotens, hogy illusoriussá teszi még azt a szerény jogkört is, melyet a tervezet e bizottságnak, az adóügyi appelláták, s netán egyéb intézkedésekre nézve fentart. Hogy mi a jogköre a posta s távirda ügyben, ezt még most sem tudjuk tulajdonképen, mert ezt a tervezet fenhagyja egy külön miniszteri rendeletnek. Tehát még várjunk mi lesz belőle. Hát a bíróságok administrációjának ellenőrzési joga nem haladás ? Kérdik talán. Oly félrendszabály foglaltatik ez irányban, hogy pejor medicina morbo. Egyet nem bírunk sehogy sem megérteni a tervezet ide vonatkozó részében. A királyi ügyészt tagjává teszi a bizottságnak, mint a börtönügy főnökét. A törvényszéki elnökről, a bírósági administráció főnökéről szó sincs. Hogy micsoda összhangzat van itt a tervező eszméiben, csak ő tudja. Úgy látjuk, hogy a törvényszéki elnök épen úgy decomponáltatik e kihagyás által, mint az alispán decomponáltatik eddigi méltóságáról — a betétei által. Ha a tervezet e része így állana meg, ahogy most van , senki sem fogja tudni,hogy kinek s minek jogköre meddig terjed; a bíróságok administratiójának főnöke kicsoda, ki az ura, a decomponált törvényszéki elnök-e, vagy az ellenőrzéssel megbízott közigazgatási bizottság, melyben minden szakközeg részes, és az, csak a bíróságok administratiója van bitangságra kárhoztatva. Különben ez is beválik azon összhangba, melynek disharmóniája máris gyönyörrel árasztja el a botránykedvelők csiklandós füleit. Szederkényi Nándor: A függetlenségi kör ma pénteken d. u. 4 órakor értekezletet tart. Országgyűlés i. A képviselőház mai ülésében befejeztetett a költségvetés feletti átalános vita. Szólották: Széll Kálmán pénzügyminiszter és Helfy Ignácz mint a különvélemény adója. A két szónok beszéde betöltötte az egész ülést. Széll Kálmán pénzügyminiszter mintegy harmadfél óráig beszélt s beszédének legnagyobb része polémia volt a baloldal és jobboldali ellenzék ellen. Bámulatos az a bőbeszédűség, az a szószaporítás, mit a pénzügyminiszternél tapasztalunk. Ha az üres szólásformákat, ismétléseket, szükségtelen körülírásokat levonjuk beszédből, alig marad valami. És reánk nem a képes Széll Kálmán pénzügyminiszter úr beszéde a legkisebb meggyőző erővel sem hatni. Üres kongás az egész beszéd, melynek nincs teste, veleje. Mint a pénzügyi bizottság előadója éveken keresztül épen ily nagy hangon védette mindig valamennyi költségvetést.Eddigi működése elegendő volt megérlelni bennünk a meggyőződést, miszerint Széll Kálmán úr nem bír a financziák terén sem magasabb látkörrel, sem mélyreható reformáló eszmékkel, sem, ami minden államférfinak nélkülözhetlen tulajdona, mert különben nem nevezhető államférfinak, a jövőbe való előrelátással. Tessék elolvasni a múltban tartott beszédeit, mily ragyogó színekben tüntette ő elő folyton az ország anyagi helyzetét. Ő volt az utolsó, aki öntudatra jutott az ország roppantul megrongált financziáit illetőleg. Azért nagyon csekély fontosságot tulajdoníthatunk beszédének, mellyel az ország anyagi helyzetének jövőjét iparkodik elénk rajzolni. Széll Kálmán után Helfy Ignácz beszélt s bár beszédében az elnök úr indokolatlan felszólalásai által zavartatott, nagyon találó megjegyzéseket tett úgy Tisza Kálmán úr érzékenykedéseire, mint a pénzügyminiszter úr kevés logikával rendelkező czáfolataira. Helfy Ignácz igen sikerült beszédét adjuk egész terjedelmében. .. A képviselőház ülése november 18-án. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Wächter Frigyes, Molnár és Orbán Balázs. — A kormány teljes számban van jelen. Az ülés 10 órakor megnyittatván a múlt ülés j könyve hitelesíttetik. Napirenden van az 1876-ki államköltségvetés átalános tárgyalásának folytatása. Széll Kálmán pénzügyminiszter csak a főbbekre kíván reflektálni a költségvetés ellen a tárgyalás folyamában felhozott érvek közöl, melyek szerinte főleg három szempontból eredtek. E három szempont elseje, a megtakarítások elégtelensége , másodika az, hogy azok ítélete szerint, kik a költségvetés bevételi részét vették bírálat és bonczkés alá, e bevételek nem feküsznek biztos hasison; a harmadik az, hogy ellenzik a hiány részben való fedezésének adófelemelés általi módját. Ami az első szempontot illeti, körülbelül két irányban resummálható az, mi e tekintetben támadásképen felhozatott. Felhozták, hogy a kormány nem ment el a megtakarítások terén a kellő határig; mások a tett megtakarításokat apróknak találták s más nagyszabású és rendszerváltoztatással járó megtakarításokat követeltek. Ami az első szempontot illeti, igen relatív fogalom, úgymond, az a megtakarítás. Aki csak a költségvetésbe beletekint, s egyszerűen nézi azon nagy sommákat, melyekből kiadási rovataink legnagyobb része áll, az igen könnyen mondhatja, hogy mi ahhoz a 200 milliós budgethez képest 8 millió megtakarítás? Aki azonban közelebbről vizsgálja a dolgot, máskép fog ítélni; és már azon körülmény is, hogy az én igen t. ellenfeleim ezen a téren, a vita folyamán nem igen nagy dolgokat mutattak ki, azon álláspont mellett szól, melyet én jeleztem, midőn költségvetésemet beterjesztettem, hogy t. i. ezen megtakarítások elérték az ez idő szerint elérhető megtakarítások legszélsőbb határát. Nem hitte, úgymond, különösen, hogy midőn kimutat 81, milliónyi megtakarítást a budgetben, de bevallja, hogy van egy ág és ez a közművelődés, ahol nem akar megtakarítani semmit, hogy váddal fog találkozni a házban, váddal, hogy a közművelődés terén is miért nem engedte veres plajbászt jobban működni. Ő azt hitte, hogy midőn anélkül lehet 81 milliót megtakarítani, ez nem érdemel megrovást, hanem érdemel talán helyeslést. Az erdészeti s bányászati kiadásoknál nagyobb megtakarítások lehetetlenek, miután amazok 9.600,000 forintról 4.200,000 forintra emetekt 14 millióról 10-re szállitattak alá. A bányáknál tehát további megszorítás csak úgy lehet, ha egyes bányákkal egészen felhagyunk. Ezen felhagyással pedig nagyon óvatosan kell bánni. Könnyen lehet azt decretálni, de hogy akkor, mikori eladásra készítjük a bányákat, hogy azokat az eljadás előestéjén becsukjuk, nem is tekintve azon egyéb okokat, melyek nagyon figyelembe veendők, s azt ő igen megfontolandó dolognak tekinti. És mindössze is egyetlen egy bányánk van, mert a többit csak nem akarjuk becsukni, mert ezek közép esztendőben meghozzák a jövedelmet, dehogy ; nem hoztak 1874-ben, arról nem lehet tenni, mert nem hoztak az egész világban sehol 1873-ban és 1874-ben az üzleti nagy pangás következtében. A különvélemény által megtakarítani javasolt jó/«-fél mii. megtakarítást illetőleg oda nyilatkozik, hogy e megtakarítások állanak tökéletes elejtéséből és nem fokozatos megtakarításából a lótenyésztési intézetek, e nagyfontosságú nemzetgazdászati products ágának, s föllépnek az illetők, úgymond e javaslatokkal akkor, a midőn ama padokról csak legközelebbről is hallottuk a panaszt, hogy nem teszünk semmit az adóképesség emelésére. (Igaz a középen.) Állanak e megtakarítások az egyházak segélyezésére felvett összegek megvonásából, miket hogy meg lehessen vonni, tekintve az itt fenn forgó culturális, közmivelődési és politikai szemlpontokat, azt ezen ház bölcs megbirálata alá bocsátom. Állanak ipari czélokra, gazdasági czélokra felvett összegek tökéletes törléséből s decretálásából annak, hogy Magyarországon minden fegyencz keressen minden nap telet nyarat összevéve átlag 10 krajczárt, s az ekként befolyó 400,000 forintnyi összegnek a költségvetésbe való felvételéből. Felhozza még a különvélemény ellen, hogy az számos megtakarítást sorol fel a kormányzás minden terén, de sehol egy szóval sem indokolja a a tett törléseket. Az illetők, úgymond, nem tartották szükségesnek tőle megtudakolni, hogy javaslataik keresztülvitele esetében jól áll-e az eredményért, a dohánycsempészet nem fog-e fokozódni, ha 700 financzért eldekretálnak ? Azt mondják, osztassák az ország 12 kerületre, legyen annyi biztos helyett ennyi, és annyi vigyázó helyett ennyi. De hogy miként lesz ez kivihető, arról ő egy betűt nem olvasott, egy hangot nem hallott. Ily kritika nem komoly kritika. Azon képviselők, kik ezzel állnak elő, mint különvéleménnyel, nem várhatják meg, úgymond, hogy ő a maga részéről a különvélemény elleni védekezés czéljából komolyan szóba álljon velük. A megtakarítást illetőleg felemlíti, hogy 1873-ban még úgy állott a mi budgetünk, hogy azon kiadások, mely kiadások a megtakarítás terét képezik, tudniillik a nem fix kiadások kitettek 110 millió forintot, midőn a rendkívüliek ugyanakkor kitettek 43 millió forintot, akkor az idén kitesznek ezen kiadások 88 millió forintot a rendesben, tehát egész 22 millió forinttal kisebb összeget mint 1873-ban kitettek és a rendkívüliek 20—23 milliót tesznek ki, tehát kevesebbet 20 millióval, pedig a rendkívüliekhez hozzájött a catasteri munkálatra szükséges kiadás, a 3 millió forint garantia többlet. Ez azt teszi, hogy már ezen költségvetésben az államháztartás akkop lesz fentartható, hogy 43 millió írttal fogunk kevesebbet kiadni, mint kiadtunk csak két évvel ezelőtt. Ami a második szempontot, a fedezési tételek magas előirányzását illeti, oda nyilatkozik a miniszter, hogy ő sohasem állította azt, hogy ez a fedezet, úgy a mint fel van állítva, olyan, amely minden körülmények közt, tehát a legroszabb esztendőben is positive be fog jönni az utolsó fillérig. Ezt nem állította. Ő csak azt állította, hogy ő a költségvetés fedezeti részében 1875-hez képest nyolcz egész millió forinttal kevesebbet irányzott elő s ezt számokkal ki tudná mutatni, de nem akarja a házat ezzel untatni. Az adóbehajtást illetőleg megjegyzi, hogy ő azt hiszi, miszerint az adózók túlterheltetése nélkül alaposan felvehető 4 millió adóhátralék törlesztése, ha a ház figyelemre méltatja a következő motívumokat. Ha az adózó annak idejében megtudja rendesen, szabályszerűen, minden későbbi rexák elkerülése mellett az év elején, hogy mit kell fizetnie, az rendesebben fogja befizetni adóját, mert tudja, mihez tartsa magát, mert tudja, hogy ezt és ezt le kell rónia és nem jó adóintés egy váratlan pillanatban az év közepén, vagy végén, továbbá, hogy ha ő a behajtási organizmust úgy tudja átváltoztatni, amint azt az ő törvényjavaslata intendálja, felel róla, hogy Magyarországon az adóbehajtás a dolog természetéhez képest kell, hogy olcsóbb, jobb, az adózóra nézve kíméletesebb és a pénztárra nézve jövedelmezőbb legyen. A központi és községi orgánum hajtván ezután az adót garantiák mellett, — mert ezek elég bőven vannak a törvényjavaslatban lerakva — akkor fogja behajtani az adót, mikor az illetők fizetni tudnak; mikor az illető adózókat nem rohanják meg egyszerre négy-öt oldalról közmunka, községi pótlék, törvényhatósági, városi pótlék miatt, hanem felosztják azt az évre akkorra, amikor megvan az illetőnek keresete és jövedelme, akkor azt állítja, hogy pontosabban fognak fizetni az adóképesség minden megtámadása nélkül. Zsedényi azon kételkedésére, hogy esetleg nem fog befolyni az előirányzat, oda nyilatkozik a miniszter, hogy ő öntudatával bír annak, miszerint ha az idők nem javulnak, ha az egyensúly megromolnék s a bevételi tételek némelyikében nem érnék el azon összeget, amely felvéve van, akkor igyekezni fog ő igenis és igyekezni fog saját tárczája körében a minisztérium minden tagja, a budgetben foglalt megtakarításokon felül is tenni megtakarításokat. De hogy annyit tudjanak megtakarítani, amennyit egyelőre a nem látott bevételi hiány tesz, azt nem tudja elvállalni. Ha elvállalhatná, akkor megtette volna magában a költségvetésben. Hiszi, hogy fognak megtakaríthatni valamit. — Kijelenti, hogy a megszavazott összeget maximális összegnek tekinti, melyen innen maradni nemcsak szabad, de ha lehet, kell is. Simonyi Ernő azon szavaira, miszerint csodálatos, hogy azon kormány is, mely megbuktatta az előbbi kormányt, mely csak kisebb adófelemeléssel és új kölcsön nélkül vállalkozott helyreállítani az egyensúlyt, most maga proponál adófelemelést és kölcsönt is, — megjegyzi a miniszter, hogy ő soha sem hallotta, pedig csak feltehetni róla, hogy figyelemmel kísérte ő is az ő igent. hivatalbeli előde pénzügyi politikáját, ismerhetni véli azt, mit tett, mit mondott, mit javasolt. De azt tőle soha sem hallotta, hogy 14 milliónyi adófelemeléssel, még ha annak idejében meg is lesz szavazva, még ha keresztül vihetővé teszi és gyümölcsözővé az egész évre, minden kölcsön nélkül egyszerre fogja az országot kirántani egy 30 milliónyi deficitből. Az ellenzék részéről hangoztatott azon érvelésre, hogy nem adják meg az adóemelést, nem szavazzák meg a költségvetést először azért, mert a deficit nagyobb lesz, mint minőnek a pénzügyminiszter a költségvetésben felveszi, másodszor nem szavazzák meg az adóemelést a költségvetést, mert az ország azon adót sem bírja meg, amellyel most sújtva van, annál kevésbé bírja meg az adóemelést; harmadszor nem adják meg a kért adóemelést, nem szavazzák meg a budgetet, mert nincsenek eredmények, melyekre mint tényekre, építhetnénk, — megjegyzi, hogy ő e három állítás közül egyiket sem fogadhatja el, egyiknek alaposságát sem ismerheti el, mert az imént megjegyezte, hogy meglehet, valamivel nagyobb lesz a deficit, ámbár állíthatja nem oly nagy mértékben mint amennyivel az eddigiek nagyobbak voltak az előirányzotthoz képest. De hát, kérdi, lehet-e ez argumentum arra, hogy megvonjuk azon eszközöket is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy e deficit kisebbé tétessék ? Ó, úgymond, nem élt soha azon képzeletben, hogy a deficit egy év alatt ki volna küszöbölhető. De nem is kell kiküszöbölni, mert oly költségvetés, mely nem 10, de mondjuk 15 millió deficitet mutat fel, amelyben azonban benne van 6—7 millió amortisationális összeg, amellyel kölcsönöket törlesztünk; 6 millió beruházási összeg, amelyet minden rendezett gazdálkodás mellett is kölcsönnel lehet fedezni; amelyben benne van 15 milliónyi vasúti garancia, ily költségvetés ha 15 milliónyi is a deficit, nem olyan, amelyről nem állhatna az, hogy le vannak benne rakva államháztartásunk rendezésének alapjai. (Helyeslés a középről). Ezután így folytatja beszédét: Azt mondják tehát, hogy nem egyéb ez a politika, mint az egyenes adóknak erőszakolása a végletekig. Hát mink van mi nekünk más — elég baj, hogy így vagyunk, mint termeléssel foglalkozó, iparral és kereskedelemmel nem bíró ország — mint az egyenes adók ? Tessék elhinni, hogy mi nagyon szívesen nyúlnánk más eszközökhöz, érezzük annak nehézségét elsősorban mi, de a helyzetet megváltoztatni nem bírjuk. 18?8-ban leraktuk államháztartásunk alapjait a mai alakban nagy költséggel és beruházásokkal, visszaszereztük az ország területi integritását, megalkudtunk a szomszéd társországokkal, ezt helyesen tettük, de ez mind pénzbe került. Századok mulasztásait akartuk pótolni és mohón erőnket túlhaladó mérvben akartuk fejleszteni. A mi eszközeink, erőink mérvéhez képest fejlesztettük minden intézményeinket nagy költséggel, ezt mind megtettük, mind berendeztük ekképen és megkötöttünk 300 és annyi millió adósságot és ennek kamatait bevettük a költségvetésbe, mint állandó tételt 23 millió forinttal, bevettük 15 millióval a vasúti garanciát. Ez már maga tesz 38 millió forintot, és most azt mondjuk, hogy nem bírja meg az ország. Ennek az árát meg kell adni. De most az mondjuk, hogy tettük, de az ország nem bírja elviselni a következéseket, ugyan micsoda ellenmondás ez ? Ugyan mit tettünk 68 óta, hogy a felvállalt kötelezettségnek urai legyünk, tettük azt, hogy jövedelmeinket fokoztuk volna azon mértékben, amint megterheltük ezen országot ? nem tettünk semmit, s hát tettünk e valamit a bevételekre ? nem. Meg fogom mondani, mennyivel fokoztuk az adókat, mikor száz meg száz millió kölcsönpénzt befektettünk. 1868-ban redtificáltuk a házadót és a házbéradót egy kicsit emeltük, de nem nagyra; leszállítottuk a sónak árát, eltöröltük a hirlapbélyeget és az erdélyi útvámokat, ezzel tehát nemhogy emeltük volna az adót, de csorbát ütöttünk a jövedelmen. 1873-ban mégis már megsokaltuk, hogy mi csak költünk, de jövedelem fokozást nem szerzünk, akkor az adóemelés terét megkísértettük, behoztunk egy illetéktörvényt, mely egy millió jövedelmet hozott és egy 4%-os pótadót vetettünk ki. Ez volt az egész, ami körülbelől hozott 1 millió 600 ezer irtót. Ennyivel emeltük az adót 68 óta, míg másfelől megterheltük az országot 15 millió garanciával, 23 millió adóssági kamattal és intézményeink eszközölt költségének megkettőzésével, és emeltük 3 negyedfél millió írttal az adót. Igen természetes, hogy most ránk szakadt a helyzet, ami elől ki nem térhetünk, amit fizetni kell, hogy a minek leraktuk alapját 1868-ban, annak aratjuk most gyümölcseit. Már akkor, midőn azon kötelezettségeket elvállaltuk, mondtuk, hogy az egyenes adók útján, ha más eszközeink nem lesznek, kötelezettségeink teljesítésével fogunk megbirkózni. És ezen elvállalt kötelezettségek mellett oly költségvetésben, melyben 123 millió a fix, amelyből nem lehet lealkudni semmit, ezzel szemben azt mondani, hogy nem bírja az ország az adóemelést, hogy itt nem segít az adóemelés, ezt oly állításnak tartom, amellyel Magyarország rendezése nem érhető el soha. Egyszerűen az a kérdés arra, és nem más, segít-e más eszköz, teszi-e nélkülözhetővé e keserű poharat ? Olyan operátiókkal, mint a minőre Kállay képviselő úr rámutat, amelyre nagyon helyesen — dicsérem óvatosságát — megjegyzi, hogy azok nem az ő titkos finansztervei, hanem csak felemlíti azt olyan operatiókkal, mint az államvasutak bérbeadása, az államvasutak eladása és részletes kölcsönök; ilyen operatiókkal elfedni, mesterséges uton lehet egy két évre a deficitet, de egészséges pénzügyi politikát űzni nem lehet, mert ki fogja ütni a szeg magát a zsákból és meg fogja boszulni magát, hogy csak palliatív eszközökkel segítettünk a bajon. Majd alaptalannak mondja azon felhozott állítást, hogy ő nem 8, de 20 millióval több adót kér a múlt évinél. Ő úgymond nem követel többet mint 8 millió adóemelést. Hogy 18 millió egyenes adóval többet irányoz elő, ez onnan van, mert különféle faktorok alapján reméli ezen több bevételt, a kataster rektifikatiója, a luxusadó, a szállítási adó után, tehát olyan adózóktól kik e czimen és oly összegben eddig nem adóztak, és követel 4 millió adóhátralékot. Mikor 40 millió adóhátralékból azt