Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. november (1. évfolyam, 180-203. szám)
1875-11-25 / 199. szám
IX. évfolyam. Előfizetési dl]: ▼ Időkre postán vagy helyben házhoz hordva Egy évre.... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S kr&jozár. Hirdetési dl]: e hasábot petitsor egyszeri hirdetése 18 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden irdetésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos 80 krajczár.foxittklaj. es 199. szám Csütörtök, 1875. november 25. Szerkesztői Iroda: Budapest és IT. megyeháztér 6. sz. hova a lap szellemi részit illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el, Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó Hivatal: Budapest, IV., Megyeháztér 9. sz. Vodiáner F. nyomdájában Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS is MAGYAR UJSÁG“-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az •Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Vodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre.................................5 frt. — kr. Félévre......................................10 frt. — kr. Egy hóra.........................................1 frt. 80 kr. Önálló Vámterület és védvám. Napi kérdés, habár nem képezi is a képviselőház jelen vitatkozásainak tárgyát. A lét és nem lét feltételeként foglalkozik vele az ország, a sajtó, az egész közvélemény, s a megindult eszmeharcz nemcsak nagy mértékben terjed a társadalmi és politikai körök minden rétegében, de alakot is kezd ölteni az átalános agitáczió, s immáron meggyőződéssé válik mindenfelé az eddig itt-ott csak sejtelemként ápolt ama tudat, hogy a nemzetgazdasági politikánk folytán megszületett köznyomor elviselhetlenné vált terheinek könnyitésénél ez is oly gordiusi csomó, amelynek szétvágása állami létünk vagy dicstelen bukásunkkal szorosan összefügg. „Magyarország nyomora a vámkérdés. Magyarország fejlődése, ipari, kereskedelmi, állami, kulturális jövője összefügg a vámkérdéssel ... Ez ma az anyagi jobblét, a kincstári egyensúly, az adóreform, a gazdasági önállóság fejlődésének, a kormány fenmaradásának és a nemzet jövőjének kérdése.“ És Magyarország egyik mérge a közös vámterület. Magyarország érdekeinek egyik gyilkolója a közös vámterület. Magyarország haladásának, közgazdasági fejlődésének, virágzásának egyik legfőbb, legjelentősebb akadálya a közös vámterület. S amíg Magyarország fel nem szabadul ez iga alól, nem nyer szabad kezet egyrészt a többi államokkal szemben önállólag védekezésére, másrészt érdekei biztosítására olyan módon, amint azt a saját java megkívánja, addig financziái változásáról, sorsa jobbra fordultáról álmodozni legalábbis képtelenség. Önálló vámterület kell nekünk, ez a mi államunk betegségének egyik speczifikus gyógyszere. S minthogy a kormány határozottan kinyilatkoztatta, hogy e téren épen ellenkező irányt akar követni, legbeavatottabb közlönye pedig magyarázni is igyekezett a közös vámterület fentartása mellett Tisza által tett lapidáris nyilatkozat indokait, s az önálló vámterület és védvám kérdését taglalva ama nyilatkozatra jutott, miképp az önálló vámterület hívei mindig a védvámosok arzenáljaiból szedik elő fegyvereiket“, — talán nem lesz felesleges újra is ismételve reflektálnunk röviden amaz érvekre, amelyek minket ez utóbbi ellenében, eltekintve egyéb körülményektől, pusztán financziális szempontból határozottan a teljesen önálló vámterület melletti harczolásra késztetnek. Nem áll az, hogy a védvám a nemzetgazdasági, az önálló vámterület pedig a tisztán pénzügyi érdekek politikája. Kellő vagyonosságú, fejlett kereskedelmű és iparú államokkal szemben állhatna e tétel, de hazánk speciális viszonyai között sem pusztán az előbbi, sem pedig tisztán az utóbbi tekintetek szempontjából kiindulnunk nem szabad. Magyarországnak a közös vámterület fentartása mellett védvámot létesítnie lehetetlen olyan módon, hogy annak bármily csekély nemzetgazdasági eredménye mutatkozhatnék, amint arról a kormány maga is meggyőződött, mikor a vámszerződés revisiójának tárgyalásába belebocsátkozott. S ez oly természetes dolog, hogy lehetetlen ezt be nem látnia annak, aki nem vak. Épen most időzik Chlumeczky osztrák miniszter a fővárosban, hogy kormányunkkal ez ügyben megállapodásra jusson, s az első értekezlet is teljesen állításunk igazsága mellett bizonyít. Ausztria a közös vámterület keretén belül csak látszólagos engedményeket nyújthat. Ausztriának az a haszna, ami nekünk kárunk s az érdekek ily homlokegyenes ellentétében neki nincs érdekében fentartania a közös vámterületet, ha egyszer lehetségessé teszi ránk nézve annak elérését, ami nekünk kell. Nekünk kell mindenekelőtt az, hogy a Magyarországra nagy mértékben szállított cikkekre nézve önállóan vámtételeket állapíthassunk meg, hogy azok behozatala megkevesbíztetvén, saját e nemű iparunk fejlődése tétessék lehetővé. Nekünk kell az, hogy a mi országunkba hozott czikkekért fizetett vámok a saját pénztárunkba folyjanak, nem pedig, hogy a közös vámhivatalok által szedetvén be, a közös kiadások fedezésére fordíttassanak. Nekünk kell az, hogy a külfölddel folytatott kereskedelmünk többlete azok által élveztessék, akik e többletet előidézték, a deficit pedig pótoltassék azok által, akik annak tényleges okozásához legfőbb mértékben hozzájárniuk. Egészen világosan szólva: önálló vámterület kell nekünk olyan módon, hogy egyebek között például a dohány és dohánygyártmányok, gyarmati áruk és déli gyümölcsök, szőtt és kötött áruk, bőrök, üvegek, sör és apró áruk behozatalát saját tetszésünk szerint vethessük vám alá. Ha nekünk az itt felhozott tételek másodika 22 millió forgalmi deficzitet okoz (mint 1873-ban), most vám alá vetjük e czikkeket s el fogjuk érni azt, hogy mig a behozatal csökkenése folytán a deficzit például 10 millióra fog leszállni, másrészt a saját pénztárunkba folyó vámpénzekből jelentékeny összeget fogunk beszedni államkasszánk javára. A szőtt és kötött áruk 126 milliónyi deficzitjét is ily módon mindenesetre leszállíthatjuk legalább is 100 millióval s a vámpénzek itt is saját javunkra fordíthatnak. És így lesz ez mindazon czikkekkel, amelyekre az országnak nincs okvetlen szüksége, s amelyek fogyasztása inkább csak élvezetek kielégítéséből történik. S míg a vámtételek ily módon való megállapításából direkt hasznot húzunk a sorompóknál, másrészt önkényt folyó szükségét okozzuk azok itt benn leendő produkálásának s így kereskedelmünk és iparunk okvetlen fejlődésével indirekt után is bizonyára legalább olyan hasznot nyerünk, mely pénzben kifejezve sokkal felül fogja múlni az eddigi deficitek millióit. De másrészt tisztán specziális viszonyaink között fontos az önálló vámterületnél azon körülmény is, hogy a vámok jövedelme nem az eddigi arányban fogna beszámíttatni a közös költségek fedezéséhez, amennyiben Magyarország kvótájának törlesztésére olyan arányban fordíthatná a vámjövedelmeket, amilyenben azok növesztéséhez bevitele által hozzájárul. — Az épen itt időző osztrák miniszterrel tartott értekezleten is felvettetett e fontos kérdés s ugyan mi módon történhetnék annak megfejtése a közös vámterület fentartása mellett legkedvezőbb esetben is ?! Hiszen kormányunk talán nem is bolygatja még érdemlegesen a közös vámterület melletti védvám eszméjét sem, csak azt kívánja, hogy a qvótához fogyasztásunk arányában számíttassék a közös vámok jövedelme, s Chlumeczky máris kinyilatkoztatta, hogy az osztrák kormány ebbe épen nem, legfelebb bizonyos minimális összeg meghatározásába egyezhetik bele! Továbbá egy jelentős következménye volna ezenfelül az önálló vámterületnek itt benn az országban, egy oly körülmény, melynek jótékony hatása semmi esetre sem maradhatna el. Indirekt után meg volnának ugyanis adóztatva azok, akik a behozott czikkeket, vagy az azokból készült gyártmányokat ténylegesen fogyasztják. Mert most úgy áll a dolog, hogy például a dohánygyártmányok, vagy a szőtt és kötött áruk forgalmi deficitjét az egész nemzet fedezi, holott e czikkeket jelentékeny mértékben csak egyes rétegek fogyasztják, így: a dohány speczialitásokat a nép nem igényli s azon 12 milliónyi defíczitet, mely például a dohány gyártmányoknál 1870- ben s azóta hasonló mértékben felmerült, — bizonyosan nem a nép okozta, valamint amaz 50 milliónyi forgalmi defíczitet sem, a mely az öltönyök, divat, pipere és selyemáruk tételénél szokott előfordulni, de azért ezek behozatalának többlete folytán mindenki szegényedik, mert mindenki fizeti az állampénztárba azon adót, melynek nagy részét a vámokon befolyó, s tisztán a fogyasztók által fizetett összeg volna hivatva fedezni. Ezek azon tekintetek, amelyek szemmel tartása mellett az önálló vámterület helyett a közös vámterület fentartása melletti védvámmal megelégednie nem lehet senkinek. De ezek pusztán pénzügyi és nemzetgazdasági tekintetek s bár a vámkérdés körül megindult harczot önmagukban is eléggé indokolják, van a dolognak ezenfelül más oldala is. Nem akarunk a fontos politikai tekintetekre hivatkozni, de megemlítjük morális hasznot, mely hazánkra az önálló a vámterület létesítése által háramlanék. Ezt pedig a kormány nem érheti el a mostani vámállapot mellett létesítendő legkitűnőbb védvám megalkotása által sem volna bár annak czélszerűsége oly valószínű, amely bizonyos az, hogy Magyarország irtózik a féloperáczióktól, Magyarország önálló vámterületet akar, és Magyarország jövőjének alapfeltételét a vámkérdés ez értelembeni megoldása képezi. —K. Chlumecky osztr. kereskedelmi miniszter Budapestre jött, hogy a magyar kormánnyal a vámkérdésben megállapodásra jusson s főleg, hogy ennek beleegyezését az angol pótszerződés felmondására kieszközölje. Ettől függ az osztrák kormány válasza, melyet a vámkérdésben hozzá intézett interpellációra adni szándékozik. A tegnap és tegnapelőtt Andrássy gr. jelenlétében Budán folyt tárgyalásokról eme részleteket veszt a bécsi „D. Ztg.“ — A tárgyalás az osztrák és magyar keresk. és vámszövetségen kivül kiterjedt a külfölddel meguyitandó keresk. és vámszerződésekre s a bankkésre is, mely utóbbi azonban egy Bécsben tartandó külön értekezlet tárgyát fogja képezni, melyre Tisza és Széll miniszterek fognak felrándulni. — Az osztrák és magyar vám- és keresk. szövetséget és a külállamokkal kötendő keresk. szerződéseket illetőleg a magyar kormány az Ausztriának teendő minden engedményt attól tesz függővé, hogy az Ausztriában befolyó jövedelmi adóból a Magyarország által igényelt quota évenkint kifizettessék. — Chlumeczky oda nyilatkozott, hogy nem tartja magát felhatalmazottnak a kívánságra reflektálni, Andrássy gr. azonban, ki oda törekszik, hogy az osztrák ipar igényei magyar részről minél nagyobb méltánylásban részesüljenek (?) , egy közvetítő indítványt tett, mely szerint az igényelt quota helyett évenkint bizonyos megszabott átalányösszeg fizettessék a bejövendő fogyasztási adóból, melynek nagysága további tárgyalás alanyát képezné. A magyar kormány még nem foglalt állást e közvetítő indítvánnyal szemben s követeli, hogy a quota mindenek előtt elvileg megállapíttassék. Csak e feltétel alatt akar az angol keresk. szerződés és a pótegyezmény, valamint átalában a keresk. és vámszerződések felmondásába beegyezni, különben azzal fenyeget a Tiszakabinet, hogy teljesen önállóan fog eljárni. — A keresk. szerződések közül eddig csak a németországi tárgyaltatott tüzetesebben s megállapodás jött létre arra nézve, hogy egy autonóm minimális tarifa ne vétessék alapul a külföldi szerződések megkötésénél. A bankkérdést illetőleg a kormányhoz közel álló körökben beszélik, hogy Széll Kálmán a közelebbi napokban élénk tárgyalást folytatott egy franczia konsortium képviselőjével az önálló magyar jegybank felállítása iránt, mi azonban teljesen meghiúsult. (E sorok nem nagy hitelességgel bírnak ugyan, de van bennök sok, ami mégis valószínűnek látszik.) A képviselőház mai ülésében a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása kezdődött meg. Simonyi Ernő volt az első szónok, ki mondott egy hatalmas beszédet, melyet alább egész terjedelmében adunk s melyre felhívjuk az olvasó figyelmét. A pénzügyi bizottság ma d. e.ra 10 órakor tartott egy rövid ülést, melyben a horvát határőrvidéki telekkönyvi kiredeltségek szaporításának költségeit tárgyalta és elfogadta. A költségek, melyek ezen szaporításból erednek 20,000 ftra rúgnak, mely összeget a bizottság helybenhagyta. A véderő bizottság ma csütörtökön d. u. 5 órakor ülést tart, melynek tárgyait az ujonczozési és a katonai nyugdíjjavaslat képezendik. A frétvárosban a Szederkényi-párt ma esti 7 órakor gyűlést tartván, megjelent azon Szederkényi Nándor is,s a következő nyilatkozatot tette: „Önök nagyrabecsült meghívására ismét megjelentem, s irányomban tanúsított megtiszteltetésükért, valamint első megjelenésem alkalmával, úgy most is, csak legmélyebb hálámat nyilváníthatom. Mint tegnap volt szerencsém előterjeszteni, én úgy vagyok meggyőződve, hogy az idő rövidsége miatt a párt nem képes szervezkedni úgy, hogy azon elveknek, melyeket én képviselek, győzelmet biztosítsunk. Már ez is nagyon örvendetes, hogy pár nap alatt önök választókerületében néhány száz választó csoportosult s hangot adott az ipart s kereskedelmet képviselő választókerület részéről annak, hogy a kormány jelöltjeivel, s így az általuk képviselt elvekkel megelégedve nincs. Megérti ezt az ország, s megértheti a kormány is, — s ha most elveiknek győzelmet 24 óra alatt nem biztosíthatnak is, fenmarad e mozgalom csírája a jövendőre, s én hiszem, hogy az idő majd győzelemre érleli ezt. Ismételve kérem önöket, hogy miután mindenki meggyőződhetik arról, hogy 24 óra alatt — habár néhány száz választó csoportosulva van is, de ott, hol 4 ezerre megy a választók száma, győzelemre vezető pártot alkotni nem lehet — méltóztassanak engemet a jelöltség alól felmenteni, s a további intézkedéssel az 50-es bizottságot megbízni.“ Látható megilletődéssel vette a gyűlés a nyilatkozatot, s zajos éljenzéseivel tanusita, hogy mennyire nehezen esik ennek eleget tenni. Majd Verhovay Gyula lépett a szószékre, s erőteljes felvillanyozó szónoklatával festette a helyzetet, s a Szederkényi lemondása után fenmaradt két jelölt jellemzésénél szűnni nem akaró éljenzés kiséri azon kifejezését, hogy elveikre nézve egyik jelölt olyan Schvarcz, mint a másik. Figyelmeztette a pártot, hogy maradjon fen, s már most igyekezzék a jövendő győzelemre fentartani a mozgalmat. Ezután az elnök a gyűlést feloszlató, s az 5- es bizottságot kérte fel, hogy tanácskozásra együtt maradjanak. vérrel kezünkben szántottunk-vetettünk, hogy az alatt szomszédaink a mi hátunk által fedve s védve iparunk kifejleszthetésére fordithaták erejüket; nem elég volt az, hogy a századok hosszú során, harczias állapotunknál fogva jóformán a szomszéd osztrák ipar gyarmataivá lettünk, mint India Angliának — s igy teljesen nyers termő ország sorsára jutottunk, az ipar áldásait s jótéteményeit az anyagi gyarapodás s cultura terén nem élvezhettük, mindez nem volt elég: az 1867-ik évben kötött szerződések, ez állapot fentartását rendelők el. Hogy az osztrák tartományok bennünket, iparuk egyeduralma s monopóliuma alá hajtani igyekeztek s igyekeznek, az emberi dolog, és természetes. Minden szentnek maga felé hajlik fa keze, s kivétel alatt Ausztria sem áll. De hát mi sem akarunk különbek lenni e tekintetben a szenteknél, s így az is természetes, hogy a mi kezünk is kell, hogy magunk felé hajoljak, az az , hogy az ipar, a becsületes munka s fáradság gyümölcsét, magunkévá tegyük. Erre jogunk van, ezt senki nem vitathatja el. Ha jogunk van hozzá, s e jog elérőre czélunk, kell hogy e czélnak természetes eszközeit is használjuk. Az osztrák tartományok ipara, századokon át kényelemben fejlődhetvén, minden kellékeket magukhoz ragadtak, melyek az ipar és kereskedelem fejlődése s felvirágzásának létfeltételei. Ilyen a bank, mely a hitel fő forrását képezi, melyből az itteni fiók utján, nekünk is juttatnak ugyan igen szerény cseppeket, úgy azonban, hogy e cseppek kamatlábait is a bécsi érdekek intézik el — részünkre is. Ilyen létfeltétel a közvetett adózás intézése, mellyel az államokban egyes iparágakat teljesen tönkre lehet tenni, s viszont felvirágoztatni. E téren az osztrák ipar érdekei biztosítva vannak azon törvény által, mely kimondja, hogy a közvetett adózás, azonos rendszerben az osztrákokéval intézendő, s az ő kormányuk beleegyezése nélkül nem módosítható. S míg e közvetett adózás fenálló rendszere, csakugyan biztosítja is az osztrák ipar érdekeit, s a magunk iparának érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyja. Az ipar s kereskedelem létfeltétele ezeken kívül az, hogy az biztositassék a külről jövő túlszárnyalás ellen. Ausztria e létfeltételt is magához ragadta, úgy, hogy Magyarországgal közös vámterületet képezvén kifelé, teljesen az ő érdekeinek megfelelőleg intéztették a vámfeltételeket, befelé pedig, Magyarország irányában szabad kezet biztosított magának úgy, hogy ez ország, az ő — kívülre jól megvédett iparának, teljesen szabad terévé tétetett, s biztositatott. így, egy országnak, ha az állam kíván lenni, s nem csupán szerény öltözőkben, s viszonyok között élő, szántó-vető indián — nem existálhat. Csak Anglia tarthat így magának indiai gyarmatokat, túl az európai cultúra légkörén, a földteke másik felén, de Európában ez nem maradhat fel, hogy egy ország ily helyzetben, mint ahogy most Magyarország áll, teljesen lefegyverezve az ipar minden létfeltételétől — gyarmata legyen egy másik országnak, ez nem maradhat fen, mert az ellenkezésben áll Európa kulturális érdekeivel is, mely e helyen, hol Magyarország áll, egy életképes népet kíván, nem pedig azt, hogy Ausztria indiai gyarmata terjeszkedjék itt. Jogunk is van hozzá, érdekünk is, épen úgy, mint európai kulturális érdek az, hogy hazánk a körülmények és viszonyok által létrehozott gyarmatszerű helyzetéből kibontakozva, biztosítsa iparának, a létfeltételt s ennek eszközeit. És e tekintetben a teendő, a legsürgősebb napirendet képezi, miután, minden hó, minden nap, csak hatványokban mutatja fel a borzasztó helyzet előidézte rombolásokat, melyek társadalmilag is tönkretevéssel fenyegetik országunkat. A helyzet képét miért festeném önök előtt. Ismerik azt önök, mert a helyzet súlyát viselik és érzik. Okát keresnünk kell abban, amit fentebb terjedelmesebben érintettem, mely röviden így fejezhető ki, hogy hazánk, a fenálló szerződések között, gyarmata, sőt több, zsákmánytárgya az osztrák tartományoknak. Hogy ez így ne maradjon tovább, természetes, hogy az eszközök megszerzése első és fő teendőnk, mely részletesen elősorolva, feltétlenül érdekeink szerinti intézkedés a közvetett adózásra nézve, önálló magyar bank állítása, s az önálló magyar vámterület létesítése. Oly kérdések ezek, melyek a közvélemény előtt egész érdekeltséggel vitattatnak, sőt, mint önök ezt tudják az osztrák tartományokban is, és Bécsben is agitatio tárgyát képezik. Természetesnek találom, hogy mindezeknek, az osztrák tartományok ellenségei. Hiszen, mint érintem már, minden szentnek maga felé hajlik a a keze s Ausztria ha elvesztené magyar gyarmatát, épen úgy megérezné azt, mintha Anglia elvesztené mnd gyarmatait. Hanem azt már nem találom természetesnek, hogy a dolgok igy álltával a szabadelvű kormány, mely az ország megmentését tűzte zászlajára, midőn módjában van, nemcsak hogy mit sem tesz, hanem még az osztrák érdekek malmára hajtja a vizet, sőt védelmezi az egységes vámterületet, s legbizalmasabb hívei, kereken ellenmondanak az önálló magyar bank felállításának. Különben érteni vélem az eljárás indokait. Aki maga lépett a hínárba, tudnia kellett annak, hogy onnan szabadulni sem fog. A jelen kormány falhoz szegeztetett a közösügyi szerződéssel, mely szerint a qvótát az osztrákok 70 °/o, Magyarország 30 °/o-kal fizeti. Midőn e szerződés köttetett, képzelhetjük, hogy sok mindenféle számitgatások történtek akkor. A közönség a színfalak megetti dolgok folyamába avatva nem volt s a pactumok természetét nem is ismerhette kellőleg s most sem ismeri még. Nem rég ideje annak, hogy Bécsben az a revelatio történt, elég őszinte s nyilt, az, hogy midőn a quota megállapittatott, a vám, bank stb. kérdése mind megvitattatván, az osztrák képviselet csak is úgy fogadta el a 70%-tólit, a 30%-tólival szemben, hogy a vám s bank előnyei biztosítva maradjanak az osztrák tartományoknak. Figyelemmel kisértem a dolgot, s a magyar kormány részéről mély hallgatással fogadtatott e revelatió, pedig ez igen nagyon érdekli a közönséget — ha csak válaszul nem vehetjük Tisza Kálmán miniszter úr nyilatkozatát a közös vámterület védelmére; s egy másik hozzá közel álló nyilatkozatot, hogy az önálló bank felállítására igényeinket szállítsuk alá. Ha ez válasz, igen-igen súlyosan ható válazs, mely egész jövőnkre nagy befolyású. Azután szóló, a theoreticusok ellen fordul, kik a theoriák czimén igyekeznek kilelni a kérdés elől, s a bankszabadság s a szabad kereskedelem eszméjével akarják gyengíteni az ország érdekköveteléseit, az önálló magyar bank s önálló magyar vámterületre. Barátja szóló — úgymond — a bank szabadságnak, épen úgy mint a szabadkereskedelemnek. De midőn a pénzügyminiszter az adófelemelés indokolásnál megelégszik azon kijelentéssel, hogy „theorizálás ide, theorizálás oda“ nekem pénz kell, szóló is csak azt mondja „theorizálás ide, theorizálás oda, nekünk pénz kell.” Barátja szóló a szabad kereskedelemnek, és mert barátja, és azt akarja hogy a szabadkereskedelem magasan repülő sasa itt is képes legyen versenyre kelni, szükségesnek látja, hogy a pelyhedző s gyenge ipar, a védvám istápjával erősödjék meg, növekedjenek tollai, vasszárnyakká. Áttér aztán szőlő a választókerület jelen helyzetének fontossága magyarázatára, hogy az ipari kereskedelem városrészének szava, mily nagyhatalom lehet a most napirenden levő bank és vámügy kérdésére, ha azt az ország érdekei szempontjából teszi meg. Hosszasabban beszélvén erről végül így szól: csoportosuljanak önök érdekeiknél fogva is azon elvek körül, melyek Magyarországban az ipar s a becsületes munka s fáradság gyümölcseit e hazafiainak biztosítják, keresztülvitelük esetében. Ez az önálló vámterület s az önálló magyar bank biztosítása. Önök szava nagy súly leend a mérlegben, ha ez elvek világos kikötése mellett választanak képviselőt. Ne felejtsék önök a személyt, hanem az elvet, mert ez a lét vagy nem lét kérdése leend. Ha a vámszövetségre nézve elvesztjük a kedvező időt, érdekeinket biztosítani, s 10 évre újra lekötnek bennünket, 10 évet fogunk veszteni, és én nem tudom, ha ez így marad, van-e még 10 év biztosítva hazánk részére a sors könyvében. Ami személyemet illeti, én önök bizalmát s figyelmét kik hozzám fordultak, megbecsülhetlennek tartom, de alig vélem, hogy az idő rövidsége miatt, képesek lehetnek önök, most már, midőn a választás csütörtökön leend, úgy szervezkedni, hogy a választási kürdtéren tekintélyes számban jelenhessenek meg. Kérem is felmentésüket a jelöltség alól, — s midőn ezt teszem, nem ajánlhatom eléggé figyelmükbe, hogy most úgy, mint jövendőre, ne késsenek elvek körül csoportosulva biztosítani a győzelmet, úgy a haza, mint mindnyájunk érdekében ! Szederkényi Nándornak a terézvárosi választópolgárokhoz tartott beszédéből, nov. 23-án. Ismételten hangsúlyozza, hogy az általa mély hódolattal s köszönettel vett bizalmi felhívást, annak tekinti, hogy az ország legelső választókerületében, mondhatni: az ipar s kereskedelem körében, felébredt a tudat és meggyőződés, hogy hazánk a jelen rendszer, különösen a jelen kormány alatt, teljesen zátonyra futott, honnan csak azon elvek érvényre emelésével menthetni meg, melyeket ős elvtársai vallanak, mely elveknek összege az, hogy vissza kell szereznünk hazánknak minden idegen befolyástól ment önrendelkezési jogát. Nem elég volt az — folytatja szóló — hogy századokon át, mondhatni — mig mi a keleti barbárság rohamai ellen Európa s az osztrák tartományok védfalául szolgáltunk, mig mi e hazában f egy Országgyűlés. A képviselőház ülése november 24-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. — Jegyzők: Orbán, Molnár, Wachter. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kálmán, Perczel Béla, Trefort Ágoston, Szende Béla, Péchy Tamás. Az ülés 10 órakor megnyittatván a múlt üléskönyve hitelesíttetik. Elnök bemutatja Budapest főváros közönségének kérvényét az iránt, miszerint a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat által életbe léptetni c célzott közigazgatási bizottságnak intézménye a fővárosi törvényhatóságra ki ne terjesztessék. — Paczolay János jelenti, hogy az I. bíráló bizottság Vojnits Jakabot végleg igazolta. Szomjas József a 3-ik bíráló bizottság részéről jelenti, hogy a bizottság Zsigmondy Vilmost igazolta. — Jelenti egyszersmind, hogy e választási törvény foganatosításánál gyakran fordulnak elő mulasztások s kívánatos, hogy ezek szigorúan büntettessenek, a vil. törvény hiányai miatt azonban ez most lehetetlen s az igazoló bizottságok emiatt szemet hunyni kénytelenek. Madarász József óhajtja, hogy a mai nap beterjesztett jelentésnek e része adatnék ki a jogügyi bizottságnak a tekintetben, hogy ő azon választási törvényben előforduló esetekre nézve vizsgálja meg vajjon azok nem jönnek-e ellentétbe egymással, s adna a képv. háznak jelentést. — A jelentés kiadatik a közigazg. bizottságnak. Napirenden van a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása. Simonyi Ernő, T. képviselőház! A jelen kormány azon programnál lépett a kormányra, hogy az ország pénzügyeit rendezni akarja. Miután az ország pénzügyeinek rendezése a pénzügyminiszter költségvetésében van letéve, meg fogja engedni nekem a t. képviselőház, hogy ezen költségvetéshez átalánosságban és egy kissé tüzetesebben hozzászóljak. A pénzügyminiszter úr igen jeles, szép ékesszólással, neki sajátságos szóbőséggel és a meggyőződés meleg hangján elmondott két beszédben fejtette ki pénzügyi politikáját. Én távolról sem vállalkozom arra, hogy ezen két beszédre most tüzetesen feleljek. Igen fontosaknak tartom azon nyilatkozatokat, melyeket a pénzügyminiszter úr ezen beszédeiben, mégpedig — mondhatom — nagy mennyiségben elmondott, de lehetetlennek tartom, hogy azokra egy beszéd keretében, ha még olyan hosszú volna is, válaszolni is lehessen. — Meglehet, hogy jónak, szükségesnek, sőt talán kötelességemnek fogom tartani más utat keresni arra, hogy ezen beszéd tartalmát tüzetes bírálat alá vegyem. De most csak némelyeket akarok megjegyezni azokra vonatkozólag, miket a pénzügyminiszter úr mondott. T. ház ! Én már a múltkor, midőn az átalános tárgyalás alkalmával felszólaltam, elmondtam, hogy igen komolynak tartom a pillanatot, igen nagy horderővel bírónak tartom a szavazatot, melyet a képviselőház ad. Ilyennek tekintette azt a pénzügyminiszter úr is és arra kérte a házat, hogy méltóztassanak azzal az öntudattal szavazni és határozni, hogy Magyarország pénzügyi rendezésének lehetősége és jövője felett döntenek szavazatuk által. És ez úgy van uraim! azon politika, melyet önök elfogadnak ezen költségvetéssel, azon politika lesz döntő befolyású Magyarország sorsára. A pénzügyminiszter úr kétségkívül igen jeles beszédeiben oly módon adta elő politikáját, hogy az igen alkalmas volt úgy az észhez, mint a szívhez szólni. Ő a meggyőződés meleg hangján szólt és ez mindig képes magával ragadni azt a kinek szívén fekszik az ország sorsa. De ha a t. ház a pénzügyminiszter úr szónoklatainak bűvészi hatalma alatt van, ne méltóztassék soha elfelejteni azt, hogy ugyanazon szónok beszélt a képviselőházhoz,aki ugyanazon ékesszólással, a meggyőződésnek ugyanazon meleg hangján éveken át ajánlotta az előadói szószékről azon pénzügyi politikát, amely az országot a mostani pénzügyi zavarba ejtette. (Helyeslés a baloldalon.) Midőn a miniszter úr egy uj ösvény követelésére