Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. december (1. évfolyam, 204-228. szám)

1875-12-03 / 206. szám

IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre poétán v&tfy hely­­ben házhoz hordva Egy évre . . . . 20. — Félévre . . . . ig _ Negyedévre. . . 5 __ Egy hóra . . . x.80 Egy szám Q krajczár. Hirdetési díj: 8 hasábos petitsor egyszeri, hirdetése 13 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hrde­­tésért külön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábot 80 krajczár. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG“-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az­­ Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre.................................5 frt. — kr. Félévre......................................10 frt. — kr. Egy bóra.........................................1 frt. 80 kr. 206. szám A vámkérdési incidens. Teljes okunk van megelégedve lenni azon vitával, mely a költségvetés tárgyalása alkal­mával a vámkérdésre nézve közbejött. Constatirozva van, hogy az önálló vámte­rület a kormánypárt körében is számos párto­lókkal bír. Sőt úgy látszik, maga a kormány sem hajlandó mereven ragaszkodni azon állás­ponthoz, melyet a miniszterelnök oly nagy os­­tentatióval elfoglalt. Constatirozni kell azt a különbséget, mely a kereskedelmi miniszter úr tegnapi nyilatko­zata s a t. kormányelnök úrnak tegnapelő­tt és már korábban ismét elve tett nyilatkozatai közt létezik. A kereskedelmi miniszter úr kijelen­tette tegnapi beszédében, hogy azon érvelésekre nézve, melyek itt s e házon kívül a vámterületi közösség s a külön vámterület tárgyában pro et contra tétettek, nem kíván nyilatkozni, mert az ily nyilatkozat a kormány részéről ártalmas lehetne azon alkudozások folyamára, melyek a vámügyben most már a szövetség felmondása után megkezdendők lesznek. A kereskedelmi miniszter tehát nem tette magáéivá a külön vámterület ellen felhozott érveket. Ennek ellenében a miniszterelnök úr ha­tározottan állást foglalt a vámterületi közös­ség mellett, kimondotta, hogy ő azt tartja elő­nyösebbnek Magyarország érdekében, kijelen­tette, hogy csak­is kényszerűségből és sajnál­kozva foglalná el az alkudozásoknál a külön vámterület álláspontját. E két nyilatkozat közt lényeges különb­ség létezik. A kereskedelmi miniszter úr nyi­latkozata szerint nem látjuk elzárva annak út­ját, hogy a kormány hazánk valódi érdekeinek s a közvélemény — hiszem — mindinkább hangossá válandó követelésének megfelelő mó­don járjon el e nagy fontosságú kérdésben, míg ellenben a miniszterelnök úr eddigi ma­gatartása által elégette a hidat úgy a nemzet óhajtásának, mint az alkudozások lehető sike­rének háta mögött. Melyik irány fog a kormány kebelében túl­súlyra vergődni, e pillanatban nem tudhatjuk. Azonban örvendetes tudomást vehetünk mégis arról, hogy végleges megállapodás magának a kormánynak körében sem létezik talán, miután annak egyik tagja s épen azon t­agj­a, ki­nek szakmájához tartozik ezen ügy­nek közvetlen kezelése, nem vallotta magáéinak azon érveket, melyek a vámterület közössége mellett felhozattak. A kereskedelmi miniszter úr elhárította magától azt a taktikát is, melyet a miniszterelnök úr követni jónak látott s melyet tegnap Kautz Gyula képviselő úr a tudomány súlyával támogatni vállalkozott. Ezen taktika a miniszterelnök úrnak és Kautz Gy­ urnak taktikája abból áll, hogy tartsuk tar­talékban a külön vámterület álláspontját, je­lentsük ki Ausztriának, hogy ha nem ad nekünk úgy a kültarifánál mint a fogyasztási adóknál és a vámtérítéseknél kellő kártalanítást, akkor mi felállítjuk a határvámot. Idáig helyes az okoskodás a vámközösség szempontjából, de ugyanezen szempontból is az lett volna az okoskodás továbbfolytatása, hogy kiemeltessék a magyar kormány részéről a külön vámterület nagy előnye, melyről csak is nagy compensa­­tiok mellett lehet lemondani. E helyett mit tett a miniszterelnök ? Kijelentette előre azt, hogy hazánk érdekével ellenkezőnek tartja a határ­vám felállítását, hogy ezt magunkra nézve ka­­lamitásnak tartaná. S ezzel mit tett ? azt, hogy teljesen kirán­totta a pokróczot maga alól. Kimondá, hogy nem szándékozik komolyan elfoglalni az önálló vámterület álláspontját. Hogy erre Ausztria nem felelhet egyébbel, mint a legm­erevebb magatartással, mint fenhéjázó követelésekkel, sőt szánakozó lenézéssel, az természetes. Hogy ennélfogva a kormány még a fogyasztási adó kérdésében sem fog eredményt felmutathatni, előre látható. S hogy mi vihette ily taktikának elfogadására a miniszterelnök urat, arra nem találhatunk magyarázatot másban mint abban, hogy a t. miniszterelnök úr legyőzhetlen ellen­szenvvel viseltetik minden iránt, a­mi az ellen­zék részéről jó s miután a közjogi ellenzék egyhangúlag sürgeti a vámügyi önállóságot, a miniszterelnök úr nem állhatott ellene annak, hogy ezen sürgetést visszautasítsa. Ha ez volt a kormányelnök úr magatar­tásának valódi indoka, úgy ezen indok meg­szűntnek tekinthető azon két nyilatkozat után, mely e vita folyamában K. Kaas Ivor és Mud­­rony Soma képviselő­társaink részéről történt. Ki van mutatva ezen nyilatkozatok által, hogy a vámkérdés nem pártkérdés, hogy a külön vámterületnek a szabadelvű párt, a kormány­párt körében számos híve van. A­miből még egyrészt fölvilágosítást nyerhet a miniszterel­nök úr arra nézve, hogy ezt az ügyet épen nem szükséges mint az ellenzék által feltett kérdést visszautasítania, másrészről legyen szabad nekünk azt a reményt formálnunk, hogy a közvélemény, hogy a nemzeti akarat fogja a maga impozáns erejével jóvá tenni azt, a­mit elronthatna, a­mit már eddig is kompromitált azoknak magatartása, kiknek tisztek és hivatá­suk ezen ügynek vezetése. De hát a kereskedelmi miniszter úr fel­­jelzett nyilatkozata is azt sejtetheti, hogy a kormány észrevette azt a nagy hibát, melyet hallatlan taktikájával eddig elkövetett. S ez esetben nagyon comicus szerepet játszott Kautz Gyula úr, midőn a „tudomány“ szolgá­latait rakta le a miniszterelnök lábaihoz, úgy látszik, egy meghaladott álláspontot védelme­zett s azért nem is fogja érte aratni a várt kö­szönetét. A szabadelvű párt figyelemmel hall­gatta a folyékony és kerek académicus elő­adást, de fejét csóválta mindenki a conclusióra, mely nem volt egyéb, mint a miniszterelnöki logikának kibővítése. Sok mulatságos dolgot mondott egyébiránt a tudós tanár úr. Például azt mondá, hogy a demokratával ellenkezik az, hogy 12 —13 mil­lió 2—3 millió kedvéért adózzék. A tisztelt képviselő úr tévedésben van. Az a 2—3 millió ember nem mind nemes ember; úgy gondo­lom, 600 ezerre megy mindössze a nemes em­berek száma; itt tehát nem jól alkalmazta a demokrata jelszót. De nagyon helytelen is az, hogy 2 — 3 millió végett hoz áldozatot 12—13 millió. Megfordítva áll az arány: 12—13 millió foglalkozik földműveléssel, ha az a 2—3 millió hoz áldozatot a 12—13 mil­lió kedvéért, mindjárt nem oly nagy az igazság­talanság. Kautz úr szembe állítja az osztályo­kat, a személyes szolgálatot tevőket szembe állítja az aristokrata földbirtokosokkal. El akarja velünk hitetni, hogy ő, kinek hális­­tennek kedvező sociális helyzete van, demok­rata szemben azzal az aristokrata paraszttal, a­ki gatyában fogja az eke szarvát. És hát saját osztályának önzésére hivatkozik! Ezzel nem szerez ennek az osztálynak kedvező reputatiót. De nem is akar tenni ez osztálynak jó szolgá­latot, mert azokat a személyes szolgálatokat okvetlen jobban fogja igénybe venni s jobban meg fogja fizetni a földbirtokos, ha a védvám által vagyonosodik Az iparosokat mivel akarja kapacitál­­ni Kautz Gy.? Azzal, hogy hasztalan lesz rájuk nézve a védvám, mert ha terjed az ipar ide­gen, akkor itt ben is lesz concurr­entia, melynek folytán elvesztik a védvámtól várt előnyöket.Ezzel az érvvel tönkre­teszi Kautz Gy. mindazt, a­mit az iparczikkek megdrágulásá­ból merített. Igenis, meglesz itt ben is a con­­currentia, Magyarország elég nagy tér arra,­­ hogy itt a versenynek az iparosok közt tág tere legyen, és épen azért nem kell attól tar­tani, hogy oly nagy mértékben fog minden meg­drágulni, mint ő előadta. De tett még egy nevezetes nyilatkozatot Kautz Gy. hogy t. i. a közös uralkodó helyzetét nehezítené, a ki a várni érdekküzdelmet népei közt közönbösen nem nézhetné. E nyilatkozat igen fontos, mert itt Kautz Gy. arra mutatott rá, a­miben a valódi oka rejlik an­nak, hogy akad e házban akad ez ország­ban ember, a­ki a vámközösség mellett szót emeljen. A többi mind csak színlelés. Igen, az érdekküzdelem, az enyém és tied kérdése forog itt fenn, e körül forog az egész kérdés. Ez az a keserű alma, melybe kormányunk harapni vo­­­nakodik. De hát szabad-e nekünk ezen kérdés előtt félénken visszavonulni ? Nincs-e nekünk teljes jogunk azt követelni, hogy megélhes­sünk ? Nem volt-e elég nekünk negyedfél szá­zadon át maradni ázsiai állapotban ? Nincs-e teljes jogunk azt követelni, hogy ne legyünk örökösen mostoha gyermekek, idegen érdekek zsákmánya ? Megvoltunk azelőtt a magunk egyszerűsé­gében, azt mondván, hogy extra Hungáriám non est vita, kevés adót fizetve olcsó közigazgatás­sal. A haladó kor bele­sodort áramlatába, a Culturállam gazdasága pénzzel jár s pénz­zel jár az a szövetség, melyben léte­zünk. Azt követelik tőlünk, hogy fizessük az osztrák államadósságot, hogy tartsunk óriási hadsereget, azt követelik, hogy legyünk ré­szesei a nagyhatalmi politikának. Ám legyen, de adják meg a módot arra, hogy ezen kö­veteléseknek megfelelhessünk, adják meg a módot arra, hogy anyagilag gyarapodhassunk, hogy adóképességünket emelhessük. Ezt kö­vetelni jogunk van isten és ember előtt, és jogunk van az írott törvénynek betűje szerint. Mocsáry Lajos, Dr. Rónay Jászint, pozsonyi nagy­pré­postra és Mária­ Valéria főherczegnő nevelőjére kitüntetés vár. Ugyanis a megüresedett veszprémi püspöki szék az ő személyével fog betöltetni, s igen valószínű, hogy a kanczellári méltóságot is elnye­­rendő. A közoktatási miniszter a veszprémi püs­pöki széket hir szerint már R­a­n­o­l­d­e­r halála után több évekig betöltetlenül hagyni szándéko­zott, de a szék candidatusa már ekkor is Rónay Jáezint volt. Azon nehézségek, melyek a római szék részéről Rónay ellen már egy tervbe vett kineveztetésnél emeltettek, teljesen nullificálva vannak, — Róna­y Jáczint meghajtotta fejét. Péntek, 1875. deczember 3 Szerkesztői Iroda: Budapesten IT. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. —* A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el, Kéziratok­­nak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, IV., Megyeház­­tér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában Ma azon távirati értesítést veszi Bécsből a „P. Lloyd“, hogy a magyar pénzügyminisz­ter végmegállapodásra jutott a járadék-köl­­csönre nézve a hitelintézet-Rothschild-csoport­­tal s a szerződés megkötésére néhány nap múlva oda megy. — A hitelintézet ma már hivatalosan tudatta is a tőzs­dén a kölcsön megkötését. Az országházi­ .t. — Deczember 2. — Kautz Gyula urnak ma Mudrony Soma tartott talpraesett leczkét a vámpolitika elmé­leti és gyakorlati alapelveiből. A tanár úr való­színűleg megérezte, hogy nem a legkelleme­sebb meglepetés vár reá, s azért az egyetem valamelyik tantermében gyönyörködtette hall­gatóit a nemzetgazdaság abc-jével, melyből mindent tud, csak az A-t felejti ki; vagyis azt, hogy az egész vám és kereskedelmi politika föltétele az önállóság. Mert a­hol ez nincs, ott a B-t sem mondhatják ki úgy, a­mint akár a védvám, akár a szabadkereskedelem igényei megkövetelnék. Nem állítjuk azonban teljes bizonyosság­gal, hogy az egyetemen volt, mert könnyen meg­esik, sőt legvalószínűbb is, hogy ma valamelyik intézetnél a „Praesenz-Mark“ napja volt. No de mindegy, majd értesítik a távollevőt barátai, hogy a kis szakember Mudrony men­­nyire halomra dönté furcsa okoskodásait. Még­pedig átalános figyelem mellett, mit a beszéd magvas részein kívül az előadás által is kiér­demelt a fiatal képviselő. Rokonszenves mo­­dora, férfias hangja, találó észrevételei kiérde­melték a ház tetszését. Számíthat azonban na­gyobb hatásra is, mihelyt túl esik néhány elő­adási csekélyebb hibán, melyek rendszerint együtt járnak az első föllépéssel. B. Simonyi Lajos is beszélt. Azt kell hinnünk, hogy Széll Kálmántól sajátította el a különvélemény taglalásának azon hányaveti modorát, melyre neki legkevésbé van joga. A kicsinylés oly hangján beszélt a földmivelés ipar és kereskedelem vezetője, mintha a közgaz­daság e három ága mindössze sem tenne ki egye­bet három akadálynál, melyet a steeple-chaise szabályai szerint jól idomított beszélő lóval lehet keresztülugratni. „Felületes, nem komoly, nevetséges“ özönnel jöttek ki száján és kiérde­melték Széll Kálmán mosolygó helyeslését, a­mely mosolyt annak vette, hogy bezzeg már ért tárczájának legfontosabb kérdéseihez is. Nem akarjuk elvitatni tőle ez értelmet, csak kollegái ne vitassák el, a­kik szívesen ki­tennék ma is szűrét a vámalkudozások ama stá­diuma után, melyekbe zökkentenie sikerült az ügyet. Ennek tulajdoníthatta, hogy Helfy Ignácz röviden, és kellő éllel utasította vissza fitymálódásait, Simonyi Ernő pedig okta­tásokat adott neki némely iparágak meghono­sításának szükségeiről és módozatairól. Beszélt még Mocsáry Lajos higgad­tan és tartalmasam a lótenyész-intézeteknél dívó eredeti visszásságokról. Magyarország pu­ritán bölcsesége és mahomedanus nyugalma is kell ahoz, hogy közadóból tartson fel minisz­tériumának költségvetésében egy termelési ágat, melyet katonai hatóságok dirigálnak saját kényelmek, izlések és idegen hatalom érdekei szerint. Sokszor elő volt ez ügy hozva az or­szággyűlésen, Tiszáék is csináltak belőle capi­talist a miniszteri székekhez, hogy aztán ma az egész ügyben azzal érje be az ország, hogy Simonyi Lajos néhány mént mutathasson be, katonai fedezet alatt, a kiváncsi képviselőknek. Bármily régi legyen is azonban az ügy, olyan az, mely mindig itj marad a mostani rendszer grassálása mellett, és újságának újabb rész­leteiről érdekes felvilágosításokat ad Mocsáry Lajos mai beszéde is. Y—y. Az­­ esztergomi bíboros főpapja bizonyos he­lyen — mint értesülünk — nagyon neheztelnek. Az uralkodóház egyik kedvencz embere, Rauscher bíbornok, érsek halálesete alkalmából ugyanis el­mulasztotta részvétét kifejezni, s az esze­­s kalo­csai érse­k itt is kimutatta, mennyivel es­­élyesebb féltékeny vetélytársánál: ő ugyanis kifejezte a káp­talani prépost előtt meghatottságát az egyházi fér­fiú halál­­a fölött. (—) Politikai életünk tüzetesebb vizsgálói előtt feltűnt a „Pesti Napló“ magatartása a kor­mán­nyal szemközt. Az avatottabbak sok minden­félét összefecsegnek e változás indokai felől, s an­­­nyi tény, hogy Urváry Lajos ur lapjának irányára nagy befolyással volt a képviselőházból való kima­radás. Előnyösen vehető észre a „Pesti Napló“ nyílt homloka föllépésein, mily jótékony hatással van az exképviiselő szerkesztőre, hogy nem mele­gedhetik az­ ura­lkodó cirque kandallója mellett. Hát ennek az Urváry Lajos urnak a lapjában czikáznak ma a Dániából kiszabadult boszorká­nyok következő nyelvöltögetései: „A vámvita folyt erősen, be sem fejeztetett. A szabadelvű pártból ismét akadt egy szónok, egy volt balközépi, ma telivér kormánypárti képviselő, P. Szathmáry Károly, ki az önálló vámterület mel­lett beszélt. A szélső­bal is veszedelmes támogatá­sával egész erővel igyekezett a jó ügyet komprom­­mittálni, de ez neki már nem sikerülhet, mert nincs rá privilégiuma. A vámkérdés országos kérdés, nem pártkérdés. A vámszerződés felmondása tette azzá. Simonyi János köznapiassága, Helfy hossza­dalmassága, Simonyi Ernő mafátiája nem tudtak ártani az ügynek, nem bírták érdekelni a házat.“ Már hiszen a politikai finaisse szempontjából tagadhatlanul méltányolni kell azok támogatását az önálló vámterület dolgában, a­kik néhanapján frondeurösködtek veszett módra, de utóvégre is eszökre tértek és Tisza Kálmán végzetes elvfel­adásával ellentétes módon változtatták meg politi­kájukat az elévülhetlen nemzeti igazságok védelme érdekében. De ha megtették e dicséretes lépést, ne igyekezzenek oly irigy jelleggel felruházni állás­pontjukat. Mert bár­mennyire iparkodnak elhagyni a „szélsőbal"-t, hogy tüntetőleg brilirozhassanak az önálló vámterület eszméjével, melyet csak nagy sokára vettek észre, ám az eszme mégis csak azon párt dicsősége, mely nyolcz évi küzdelmek között, sok hányatás, vihar, és gúny között védte meg. És védte körömszakadtig az ország jobbjaival oly poli­tikusok ellenében, a kik henczegtek, piszkolódtak, s aztán terjesztették a corruptiól, melynek egye­düli áldozata lesz az önálló vámterület eszméje is, ha nem sikerül keresztül vinni. A mi pártunk és a mi lapunk tisztességeseb­ben bánt a „megtért bűnösökkel,“ már akár a szent írást vette irányadóul, hogy nagyobb öröm van az égben egy megtért tévelygőn, mint kilenczven­­kilencz igazhitűn, akár a politikai ildom és eszély szabályait, melyek ily esetben kíméletre intik az e­­fajta kétes értékű szövetségek iránt is. Egyről azonban minden esetre biztosíthatjuk a „Pesti Napló” ideges embereit, hogy Simonyi Ernő és párthívei az önállóság iránt tanúsított hű­­ségök és lankadatlan küzdelmük által az országos közvélemény előtt teljes jogot nyertek arra, hogy a maguk részéről compromitálóbbnak tartsák, né­hány oly ember hűhóját, a­kik a Lónyay-cultus és a deákpárti clique-uralom feltétlen támogatása által compromitálva vannak a tisztességes politi­kusok egész tömege előtt. Hogy nevet említsünk, noha exempla sunt odiosa, b. Kaas Ivor úr hóbortos nevetséges és compromittáló múltja bizony sokkal inkább compromittáló magára az ügyre, hogysem sajnálkozva ne szemlélnők lármás, de ép azért na­gyon is gyanús csörtetését az önálló vámterü­let mellett. És bizony, ha meg volnánk győződve, hogy csak a Kaas úrhoz hasonlók csatlakoztak hozzánk az eszme támogatására az egész szabadelvű pártból, iszonyúan restelltők a dolgot. Szerencsére azonban oly emberekből áll e párt, kiket a férfias múlt vagy reményteljes jelen tiszteletreméltókká tesz, a­kik­nek föllépése iránt tehát az ország komoly vára­kozással van. Ezeket megbecsülni annál inkább feladatunk lesz továbbra is, mert van okunk hinni, hogy önérzetességöket és meggyőződésüket meg­óvják a szavazás napjaira is, mely esetben az önálló vámterület részére a többség már ma t­ö­k­é­l­e­t­e­­s­e­n biztosítva van. Szinte képzelni véltük, mennyire fog hábo­rodni az „Ellenőr“ erkölcsi érzéke Tisza ellen, ha megolvassa a „Nemere“ félhivatalos nyilatkozatát, melyben Wodianer Bélát ajánlja sepsi-szent-györ­­gyi képviselőnek, mint „a­ magas kormány óhajtá­sával találkozót.“ Mi legalább feltettük Csernátony lapjának örökösen hangoztatott „függetlenségéről“, melyre minden ismétlés után kevesebbet és keve­sebbet hederítenek az emberek, hogy hatalmas menydörgésekben fog kiforrni epéje e tény fölött, mivel Wodianer Béla köztudomásúlag a Cséryek pártjához tartozik. Sajnálkozásunkra a leczkéztetés elmaradt. A tény fölött szemet huny Tisza Kálmán „független“ leibjournálja. Pedig hát a „hivatalos jelöltekének a caesari korszakban épületessé vált példáját keményen ostorozta hajdanában — kifelé. Francziaországban csak az imént folyt le egy tanulságos vita a „hivatalos jelöltek“ sajátságos válfaja fölött. Talán Tisza Kálmán úr alkotmányos érzülete e vitákból merité a tanúságot, mily meg­becsülendő támogatókat nyer az efféle képviselők­ben. Meglehet az is, hogy Wodianer arra különös szüksége van, hogy meghódíthassa az osztrák nem­zeti bank privilégiumát egy fiók-önállóság képében a boldog Magyarország számára is a puszta névro­konság erejével. Akár­hogyan áll a dolog veleje, a „Nemere“ két „félhivatalos nyilatkozata“ dicsérni fogja a „honmentő“ belügyminiszternek a választás szabadsága iránt tanúsított szép elveit. Tegnap már közöltük e nyilatkozatokat, hogy ma ismét visszatérünk rá, annak oka, mert megbot­ránkozást kelt mindenfelé, és a „Kelet Népe“ is ér­demének megfelelő méltánylásban részesíti. Szerény kérdés az. kereskedelmi minisztériumhoz. Arról értesítik lapunkat, hogy Fromm Antal iparos hazánkfia már évekkel ezelőtt kérvényt intézett a m. kir. kereskedelmi miniszterhez, hogy a bornak, mint hazánk egyik legfőbb kiviteli czikkének a tőzsdén való­­ egyezte­tése omnipotentialis keg­gyel elrendeltessék, ha a minisztérium is helyesnek találja. — Kérvényt in­tézett a minisztériumhoz az iránt is, hogy Magyar­­ország borászati, szőlészeti és pezsgőgyártási tér­képei kiadassanak, azonban minálunk az ilyen ké­résekre választ adni nem fér össze a mandarin szo­kásokkal. Nevezett iparos, minthogy évek lefolyta után sem nyert választ, merészkedett a titkos, mély hallgatás után tudakozódni, s erre az előbbihez ha­sonló feleletet nyerte, azaz a siri hallgatást. — Va­gyunk bátrak ezennel nyíltan megkérdezni a t. mi­niszter úrtól, nem volna-e kegyes úgy a tisztelet­­teljes kérelem, mint kérdésre nézve egy kis útba­igazító választ adni, hogy tudja az ember: tulaj­donképen miféle qualificatio alá eshető kormány­­hatalom alatt él. A kérdéses tárg­gyal egybefüg­­gőleg ugyanezen ügyben feleletet kérünk a tőzsde­bizottságtól és a kereskedelmi kamarától is, hová nevezett hazánkfia szintén beterjesztette hason­­tárgyú kérvényeit. _________ Mint távirati uton értesülünk , Kisegiresen 4 jelölt közül egyik sem nyert általános többséget, minélfogva új választás fog megejtetni. A hidegkúti választó­kerületben nov. 20-án folyt le a képviselőválasztás az „El­." szerint a következő eredmén­nyel: 733 szavazat közül 400 Kövér Gábor rétháti földbirtokosra és 333 Pálfy János lippai szolgabiróra esett s igy előbbi lett képviselővé. A közmunka és közlekedési miniszter rende­letet intézett a vasutakhoz a hazai ipar érdekében, a melyben kiemeli, hogy szemben azon tapasztalat­tal, miszerint hazai vasutaink iparfejlesztő hatása még eddig távolról sem felelt meg a jogos várakozá­soknak, kötelességévé vált a kormánynak ez irány­ban is kiterjeszteni figyelmét s ezért történt, hogy a miniszter f. évi ápr. 16-án kelt köriratában az 1874. év folyamán bevásárolt különféle fogyasztási czikkeknek beszerzési forrásuk és áruk szerinti ki­mutatását kívánta. Készséggel ismerem el, mondja­­ a rendelet, hogy a vasútvállalatok túlnyomó része igen becses adatokat bocsátott ennek folytán rendelkezésemre, minélfogva azon helyzetben vagyok, hogy a beérke­zett kimutatások beható átvizsgálása alapján tett észleleteimet s az ezekből önként folyó kívánalma­kat röviden és átalánosságban jelezhessem. Feltűnt ugyanis, hogy tekintet nélkül fekvé­sükre, de egyúttal a részvényesek, illetőleg a ka­­matbiztosító államkincstár minden megrövidítése nélkül is a hazai ipart azon vasútvállalatok része­sítették legtöbb támogatásban, amelyek más irány­ban is első­sorban ismerték fel a helyzet követel­ményeit. Közel fekszik tehát a következtetés, és annak jogosultsága, hogy az összes vasútvállalato­­kat hazafiságukra, illetőleg az államérdek iránti köteles tekintetre emlékeztessem, anélkül, hogy ez irányban lényegileg más áldozatot kívánnék tőlük, mint azt, hogy bizonyos előítéletekkel, esetleg a bevett megszokással, netáni kényelmesebb disposi­­tióikkal avagy a hazai iparra nézve hátrányos össze­köttetésekkel és személyes tekintetekkel, mint a­melyekre nézve az állammal oly szoros viszonylat­ban álló vasútvállalatok úgy sem tarthatnak számot a magánosokat megillető feltétlen szabadságra, sza­kítani igyekezzenek. Nem kerülhette ki továbbá figyelmemet, hogy épen azon vasutak, melyek az állam védelme alatt legkedvezőbb forgalomnak örvendenek, a hazai ipart alig számba vehető mértékben vették igénybe. Miután az államkincstár helyzete meg sem enged­hetné, hogy a kamatbiztosításra utalt vasutvállala­tok lényeges áldozatokat hozzanak a hazai iparnak, ez által más önként érthetőleg teljesen ki van zárva a feltevés, mintha a kormány a kamatbiztosításon kívül álló vaspályáktól többet várhatna avagy köve­telne. De épen ezért , mert e szerint a kormány a részvényesek pillanatnyi érdekeit is jogosultaknak kész elismerni, szükséges, hogy az állandó érdek se tévesztessék szem elől, a­mennyiben az ellenkező eljárás a forgalom oly egyoldalú és feltétlen kizsák­mányolásának színét viselné, melynek veszélyeit félreismerni lehetetlen, mely tehát a kormányt szükségkép arra utalna, hogy az érdekelt vállalatok irányában maga részéről is szorosan a fenálló jog­viszony egyoldalú és feltétlen követelményéből fo­lyó tekintetekre szorítkozzék. A­mi különösen a közös vasutakat illeti, a­mely természetes és méltányos, hogy részükről az osztrák ipar megillető figyelemben részesüljön, és oly jogosan várható, hogy a magyar ipar igénybe­vétele legalább megközelítse magyar vonalaik for­galmát. Egyátalában az ügy fontossága feljogosítja a kormányt arra, hogy a vasútvállalatok ügykezelé­sének ezen ágára is a közérdek szempontjából ész­revételeket tehessen, s azt állandóan figyelemmel kísérhesse. Elhatároztam ennélfogva a szóban forgó beszerzések nyilvántartását olykép rendszeresíteni, hogy a jelenlegihez hasonló kimutatások féléven­ként, és­pedig az üzleti év első feléről augusztus hó 1-jéig, második feléről pedig a következő évi febr. hó 1-ig a m. kir. vasúti és hajózási főfelügye­lőség utján előterjesztessenek. A honvédelmi minisztérium költ­ségve­tése, mint a „Hon“ hallja, 250 ezer fo­rinttal fog gyarapodni, mely összegből 100 ezer fo­rint kárpótlásul fizettetik a­­ budapesti fegyvergyár­nak azért, hogy álljon el azon szerződéstől, mely szerint az állam évenként 25 ezer fegyvert vásárol tőle, 150 ezer forintot pedig ugyanezen fegyver­gyárnak ötezer darab fegyverért fizetnek, melyet a minisztérium ezen évben rendelt meg. A budapesti fegyvergyár tulajdonosa ennek ellenében kötelezi magát, hogy ezen, a magyar fővárosban lévő gyárt 1879. végéig fentartja. A hivatalos lap mai száma hozza a keres­­kedelmi törvény 3. 4. és 5. czimeinek az ál­lam keresk. vállalataira való alkalmazását, továbbá a keresk­­edésjegyzékek berendezése és vezetése tárgyában a keresk. és a p. ü. miniszterek részéről kiadott két szabályrendeletet. A k­i­r­á­l­y múltkori Bécsben léte alkalmával egy értekezleten elnökölt, a melyen Albrecht főherczegen, a közös külügyminiszteren és John b. táborkari főnökön kívül Beck lovag a katonai iroda főnöke és Hartung altábornagy is részt vettek. Az értekezlet tárgyát az új előléptetési rendsza­bály megbeszélése képezte.­­ A­mint látszik, abba történt megállapodás, hogy a beterjesztett javaslat még egyszer végig tárgyaltassék, legalább most ér­tekezletek tartatnak ez ügyben naponkint a had­­ügyminisztériumban.

Next