Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. december (1. évfolyam, 204-228. szám)
1875-12-03 / 206. szám
IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre poétán v&tfy helyben házhoz hordva Egy évre . . . . 20. — Félévre . . . . ig _ Negyedévre. . . 5 __ Egy hóra . . . x.80 Egy szám Q krajczár. Hirdetési díj: 8 hasábos petitsor egyszeri, hirdetése 13 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hrdetésért külön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábot 80 krajczár. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR ÚJSÁG“-ra. Az előfizetési pénzek s utalványok az Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Évnegyedre.................................5 frt. — kr. Félévre......................................10 frt. — kr. Egy bóra.........................................1 frt. 80 kr. 206. szám A vámkérdési incidens. Teljes okunk van megelégedve lenni azon vitával, mely a költségvetés tárgyalása alkalmával a vámkérdésre nézve közbejött. Constatirozva van, hogy az önálló vámterület a kormánypárt körében is számos pártolókkal bír. Sőt úgy látszik, maga a kormány sem hajlandó mereven ragaszkodni azon állásponthoz, melyet a miniszterelnök oly nagy ostentatióval elfoglalt. Constatirozni kell azt a különbséget, mely a kereskedelmi miniszter úr tegnapi nyilatkozata s a t. kormányelnök úrnak tegnapelőtt és már korábban ismét elve tett nyilatkozatai közt létezik. A kereskedelmi miniszter úr kijelentette tegnapi beszédében, hogy azon érvelésekre nézve, melyek itt s e házon kívül a vámterületi közösség s a külön vámterület tárgyában pro et contra tétettek, nem kíván nyilatkozni, mert az ily nyilatkozat a kormány részéről ártalmas lehetne azon alkudozások folyamára, melyek a vámügyben most már a szövetség felmondása után megkezdendők lesznek. A kereskedelmi miniszter tehát nem tette magáéivá a külön vámterület ellen felhozott érveket. Ennek ellenében a miniszterelnök úr határozottan állást foglalt a vámterületi közösség mellett, kimondotta, hogy ő azt tartja előnyösebbnek Magyarország érdekében, kijelentette, hogy csakis kényszerűségből és sajnálkozva foglalná el az alkudozásoknál a külön vámterület álláspontját. E két nyilatkozat közt lényeges különbség létezik. A kereskedelmi miniszter úr nyilatkozata szerint nem látjuk elzárva annak útját, hogy a kormány hazánk valódi érdekeinek s a közvélemény — hiszem — mindinkább hangossá válandó követelésének megfelelő módon járjon el e nagy fontosságú kérdésben, míg ellenben a miniszterelnök úr eddigi magatartása által elégette a hidat úgy a nemzet óhajtásának, mint az alkudozások lehető sikerének háta mögött. Melyik irány fog a kormány kebelében túlsúlyra vergődni, e pillanatban nem tudhatjuk. Azonban örvendetes tudomást vehetünk mégis arról, hogy végleges megállapodás magának a kormánynak körében sem létezik talán, miután annak egyik tagja s épen azon tagja, kinek szakmájához tartozik ezen ügynek közvetlen kezelése, nem vallotta magáéinak azon érveket, melyek a vámterület közössége mellett felhozattak. A kereskedelmi miniszter úr elhárította magától azt a taktikát is, melyet a miniszterelnök úr követni jónak látott s melyet tegnap Kautz Gyula képviselő úr a tudomány súlyával támogatni vállalkozott. Ezen taktika a miniszterelnök úrnak és Kautz Gy urnak taktikája abból áll, hogy tartsuk tartalékban a külön vámterület álláspontját, jelentsük ki Ausztriának, hogy ha nem ad nekünk úgy a kültarifánál mint a fogyasztási adóknál és a vámtérítéseknél kellő kártalanítást, akkor mi felállítjuk a határvámot. Idáig helyes az okoskodás a vámközösség szempontjából, de ugyanezen szempontból is az lett volna az okoskodás továbbfolytatása, hogy kiemeltessék a magyar kormány részéről a külön vámterület nagy előnye, melyről csak is nagy compensatiok mellett lehet lemondani. E helyett mit tett a miniszterelnök ? Kijelentette előre azt, hogy hazánk érdekével ellenkezőnek tartja a határvám felállítását, hogy ezt magunkra nézve kalamitásnak tartaná. S ezzel mit tett ? azt, hogy teljesen kirántotta a pokróczot maga alól. Kimondá, hogy nem szándékozik komolyan elfoglalni az önálló vámterület álláspontját. Hogy erre Ausztria nem felelhet egyébbel, mint a legmerevebb magatartással, mint fenhéjázó követelésekkel, sőt szánakozó lenézéssel, az természetes. Hogy ennélfogva a kormány még a fogyasztási adó kérdésében sem fog eredményt felmutathatni, előre látható. S hogy mi vihette ily taktikának elfogadására a miniszterelnök urat, arra nem találhatunk magyarázatot másban mint abban, hogy a t. miniszterelnök úr legyőzhetlen ellenszenvvel viseltetik minden iránt, ami az ellenzék részéről jó s miután a közjogi ellenzék egyhangúlag sürgeti a vámügyi önállóságot, a miniszterelnök úr nem állhatott ellene annak, hogy ezen sürgetést visszautasítsa. Ha ez volt a kormányelnök úr magatartásának valódi indoka, úgy ezen indok megszűntnek tekinthető azon két nyilatkozat után, mely e vita folyamában K. Kaas Ivor és Mudrony Soma képviselőtársaink részéről történt. Ki van mutatva ezen nyilatkozatok által, hogy a vámkérdés nem pártkérdés, hogy a külön vámterületnek a szabadelvű párt, a kormánypárt körében számos híve van. Amiből még egyrészt fölvilágosítást nyerhet a miniszterelnök úr arra nézve, hogy ezt az ügyet épen nem szükséges mint az ellenzék által feltett kérdést visszautasítania, másrészről legyen szabad nekünk azt a reményt formálnunk, hogy a közvélemény, hogy a nemzeti akarat fogja a maga impozáns erejével jóvá tenni azt, amit elronthatna, amit már eddig is kompromitált azoknak magatartása, kiknek tisztek és hivatásuk ezen ügynek vezetése. De hát a kereskedelmi miniszter úr feljelzett nyilatkozata is azt sejtetheti, hogy a kormány észrevette azt a nagy hibát, melyet hallatlan taktikájával eddig elkövetett. S ez esetben nagyon comicus szerepet játszott Kautz Gyula úr, midőn a „tudomány“ szolgálatait rakta le a miniszterelnök lábaihoz, úgy látszik, egy meghaladott álláspontot védelmezett s azért nem is fogja érte aratni a várt köszönetét. A szabadelvű párt figyelemmel hallgatta a folyékony és kerek académicus előadást, de fejét csóválta mindenki a conclusióra, mely nem volt egyéb, mint a miniszterelnöki logikának kibővítése. Sok mulatságos dolgot mondott egyébiránt a tudós tanár úr. Például azt mondá, hogy a demokratával ellenkezik az, hogy 12 —13 millió 2—3 millió kedvéért adózzék. A tisztelt képviselő úr tévedésben van. Az a 2—3 millió ember nem mind nemes ember; úgy gondolom, 600 ezerre megy mindössze a nemes emberek száma; itt tehát nem jól alkalmazta a demokrata jelszót. De nagyon helytelen is az, hogy 2 — 3 millió végett hoz áldozatot 12—13 millió. Megfordítva áll az arány: 12—13 millió foglalkozik földműveléssel, ha az a 2—3 millió hoz áldozatot a 12—13 millió kedvéért, mindjárt nem oly nagy az igazságtalanság. Kautz úr szembe állítja az osztályokat, a személyes szolgálatot tevőket szembe állítja az aristokrata földbirtokosokkal. El akarja velünk hitetni, hogy ő, kinek hálistennek kedvező sociális helyzete van, demokrata szemben azzal az aristokrata paraszttal, aki gatyában fogja az eke szarvát. És hát saját osztályának önzésére hivatkozik! Ezzel nem szerez ennek az osztálynak kedvező reputatiót. De nem is akar tenni ez osztálynak jó szolgálatot, mert azokat a személyes szolgálatokat okvetlen jobban fogja igénybe venni s jobban meg fogja fizetni a földbirtokos, ha a védvám által vagyonosodik Az iparosokat mivel akarja kapacitálni Kautz Gy.? Azzal, hogy hasztalan lesz rájuk nézve a védvám, mert ha terjed az ipar idegen, akkor itt ben is lesz concurrentia, melynek folytán elvesztik a védvámtól várt előnyöket.Ezzel az érvvel tönkreteszi Kautz Gy. mindazt, amit az iparczikkek megdrágulásából merített. Igenis, meglesz itt ben is a concurrentia, Magyarország elég nagy tér arra, hogy itt a versenynek az iparosok közt tág tere legyen, és épen azért nem kell attól tartani, hogy oly nagy mértékben fog minden megdrágulni, mint ő előadta. De tett még egy nevezetes nyilatkozatot Kautz Gy. hogy t. i. a közös uralkodó helyzetét nehezítené, a ki a várni érdekküzdelmet népei közt közönbösen nem nézhetné. E nyilatkozat igen fontos, mert itt Kautz Gy. arra mutatott rá, amiben a valódi oka rejlik annak, hogy akad e házban akad ez országban ember, aki a vámközösség mellett szót emeljen. A többi mind csak színlelés. Igen, az érdekküzdelem, az enyém és tied kérdése forog itt fenn, e körül forog az egész kérdés. Ez az a keserű alma, melybe kormányunk harapni vonakodik. De hát szabad-e nekünk ezen kérdés előtt félénken visszavonulni ? Nincs-e nekünk teljes jogunk azt követelni, hogy megélhessünk ? Nem volt-e elég nekünk negyedfél századon át maradni ázsiai állapotban ? Nincs-e teljes jogunk azt követelni, hogy ne legyünk örökösen mostoha gyermekek, idegen érdekek zsákmánya ? Megvoltunk azelőtt a magunk egyszerűségében, azt mondván, hogy extra Hungáriám non est vita, kevés adót fizetve olcsó közigazgatással. A haladó kor belesodort áramlatába, a Culturállam gazdasága pénzzel jár s pénzzel jár az a szövetség, melyben létezünk. Azt követelik tőlünk, hogy fizessük az osztrák államadósságot, hogy tartsunk óriási hadsereget, azt követelik, hogy legyünk részesei a nagyhatalmi politikának. Ám legyen, de adják meg a módot arra, hogy ezen követeléseknek megfelelhessünk, adják meg a módot arra, hogy anyagilag gyarapodhassunk, hogy adóképességünket emelhessük. Ezt követelni jogunk van isten és ember előtt, és jogunk van az írott törvénynek betűje szerint. Mocsáry Lajos, Dr. Rónay Jászint, pozsonyi nagyprépostra és Mária Valéria főherczegnő nevelőjére kitüntetés vár. Ugyanis a megüresedett veszprémi püspöki szék az ő személyével fog betöltetni, s igen valószínű, hogy a kanczellári méltóságot is elnyerendő. A közoktatási miniszter a veszprémi püspöki széket hir szerint már Ranolder halála után több évekig betöltetlenül hagyni szándékozott, de a szék candidatusa már ekkor is Rónay Jáezint volt. Azon nehézségek, melyek a római szék részéről Rónay ellen már egy tervbe vett kineveztetésnél emeltettek, teljesen nullificálva vannak, — Rónay Jáczint meghajtotta fejét. Péntek, 1875. deczember 3 Szerkesztői Iroda: Budapesten IT. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. —* A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el, Kéziratoknak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó Hivatal: Budapest, IV., Megyeháztér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában Ma azon távirati értesítést veszi Bécsből a „P. Lloyd“, hogy a magyar pénzügyminiszter végmegállapodásra jutott a járadék-kölcsönre nézve a hitelintézet-Rothschild-csoporttal s a szerződés megkötésére néhány nap múlva oda megy. — A hitelintézet ma már hivatalosan tudatta is a tőzsdén a kölcsön megkötését. Az országházi .t. — Deczember 2. — Kautz Gyula urnak ma Mudrony Soma tartott talpraesett leczkét a vámpolitika elméleti és gyakorlati alapelveiből. A tanár úr valószínűleg megérezte, hogy nem a legkellemesebb meglepetés vár reá, s azért az egyetem valamelyik tantermében gyönyörködtette hallgatóit a nemzetgazdaság abc-jével, melyből mindent tud, csak az A-t felejti ki; vagyis azt, hogy az egész vám és kereskedelmi politika föltétele az önállóság. Mert ahol ez nincs, ott a B-t sem mondhatják ki úgy, amint akár a védvám, akár a szabadkereskedelem igényei megkövetelnék. Nem állítjuk azonban teljes bizonyossággal, hogy az egyetemen volt, mert könnyen megesik, sőt legvalószínűbb is, hogy ma valamelyik intézetnél a „Praesenz-Mark“ napja volt. No de mindegy, majd értesítik a távollevőt barátai, hogy a kis szakember Mudrony mennyire halomra dönté furcsa okoskodásait. Mégpedig átalános figyelem mellett, mit a beszéd magvas részein kívül az előadás által is kiérdemelt a fiatal képviselő. Rokonszenves modora, férfias hangja, találó észrevételei kiérdemelték a ház tetszését. Számíthat azonban nagyobb hatásra is, mihelyt túl esik néhány előadási csekélyebb hibán, melyek rendszerint együtt járnak az első föllépéssel. B. Simonyi Lajos is beszélt. Azt kell hinnünk, hogy Széll Kálmántól sajátította el a különvélemény taglalásának azon hányaveti modorát, melyre neki legkevésbé van joga. A kicsinylés oly hangján beszélt a földmivelés ipar és kereskedelem vezetője, mintha a közgazdaság e három ága mindössze sem tenne ki egyebet három akadálynál, melyet a steeple-chaise szabályai szerint jól idomított beszélő lóval lehet keresztülugratni. „Felületes, nem komoly, nevetséges“ özönnel jöttek ki száján és kiérdemelték Széll Kálmán mosolygó helyeslését, amely mosolyt annak vette, hogy bezzeg már ért tárczájának legfontosabb kérdéseihez is. Nem akarjuk elvitatni tőle ez értelmet, csak kollegái ne vitassák el, akik szívesen kitennék ma is szűrét a vámalkudozások ama stádiuma után, melyekbe zökkentenie sikerült az ügyet. Ennek tulajdoníthatta, hogy Helfy Ignácz röviden, és kellő éllel utasította vissza fitymálódásait, Simonyi Ernő pedig oktatásokat adott neki némely iparágak meghonosításának szükségeiről és módozatairól. Beszélt még Mocsáry Lajos higgadtan és tartalmasam a lótenyész-intézeteknél dívó eredeti visszásságokról. Magyarország puritán bölcsesége és mahomedanus nyugalma is kell ahoz, hogy közadóból tartson fel minisztériumának költségvetésében egy termelési ágat, melyet katonai hatóságok dirigálnak saját kényelmek, izlések és idegen hatalom érdekei szerint. Sokszor elő volt ez ügy hozva az országgyűlésen, Tiszáék is csináltak belőle capitalist a miniszteri székekhez, hogy aztán ma az egész ügyben azzal érje be az ország, hogy Simonyi Lajos néhány mént mutathasson be, katonai fedezet alatt, a kiváncsi képviselőknek. Bármily régi legyen is azonban az ügy, olyan az, mely mindig itj marad a mostani rendszer grassálása mellett, és újságának újabb részleteiről érdekes felvilágosításokat ad Mocsáry Lajos mai beszéde is. Y—y. Az esztergomi bíboros főpapja bizonyos helyen — mint értesülünk — nagyon neheztelnek. Az uralkodóház egyik kedvencz embere, Rauscher bíbornok, érsek halálesete alkalmából ugyanis elmulasztotta részvétét kifejezni, s az eszes kalocsai érsek itt is kimutatta, mennyivel esélyesebb féltékeny vetélytársánál: ő ugyanis kifejezte a káptalani prépost előtt meghatottságát az egyházi férfiú halála fölött. (—) Politikai életünk tüzetesebb vizsgálói előtt feltűnt a „Pesti Napló“ magatartása a kormánnyal szemközt. Az avatottabbak sok mindenfélét összefecsegnek e változás indokai felől, s annyi tény, hogy Urváry Lajos ur lapjának irányára nagy befolyással volt a képviselőházból való kimaradás. Előnyösen vehető észre a „Pesti Napló“ nyílt homloka föllépésein, mily jótékony hatással van az exképviiselő szerkesztőre, hogy nem melegedhetik az uralkodó cirque kandallója mellett. Hát ennek az Urváry Lajos urnak a lapjában czikáznak ma a Dániából kiszabadult boszorkányok következő nyelvöltögetései: „A vámvita folyt erősen, be sem fejeztetett. A szabadelvű pártból ismét akadt egy szónok, egy volt balközépi, ma telivér kormánypárti képviselő, P. Szathmáry Károly, ki az önálló vámterület mellett beszélt. A szélsőbal is veszedelmes támogatásával egész erővel igyekezett a jó ügyet komprommittálni, de ez neki már nem sikerülhet, mert nincs rá privilégiuma. A vámkérdés országos kérdés, nem pártkérdés. A vámszerződés felmondása tette azzá. Simonyi János köznapiassága, Helfy hosszadalmassága, Simonyi Ernő mafátiája nem tudtak ártani az ügynek, nem bírták érdekelni a házat.“ Már hiszen a politikai finaisse szempontjából tagadhatlanul méltányolni kell azok támogatását az önálló vámterület dolgában, akik néhanapján frondeurösködtek veszett módra, de utóvégre is eszökre tértek és Tisza Kálmán végzetes elvfeladásával ellentétes módon változtatták meg politikájukat az elévülhetlen nemzeti igazságok védelme érdekében. De ha megtették e dicséretes lépést, ne igyekezzenek oly irigy jelleggel felruházni álláspontjukat. Mert bármennyire iparkodnak elhagyni a „szélsőbal"-t, hogy tüntetőleg brilirozhassanak az önálló vámterület eszméjével, melyet csak nagy sokára vettek észre, ám az eszme mégis csak azon párt dicsősége, mely nyolcz évi küzdelmek között, sok hányatás, vihar, és gúny között védte meg. És védte körömszakadtig az ország jobbjaival oly politikusok ellenében, a kik henczegtek, piszkolódtak, s aztán terjesztették a corruptiól, melynek egyedüli áldozata lesz az önálló vámterület eszméje is, ha nem sikerül keresztül vinni. A mi pártunk és a mi lapunk tisztességesebben bánt a „megtért bűnösökkel,“ már akár a szent írást vette irányadóul, hogy nagyobb öröm van az égben egy megtért tévelygőn, mint kilenczvenkilencz igazhitűn, akár a politikai ildom és eszély szabályait, melyek ily esetben kíméletre intik az efajta kétes értékű szövetségek iránt is. Egyről azonban minden esetre biztosíthatjuk a „Pesti Napló” ideges embereit, hogy Simonyi Ernő és párthívei az önállóság iránt tanúsított hűségök és lankadatlan küzdelmük által az országos közvélemény előtt teljes jogot nyertek arra, hogy a maguk részéről compromitálóbbnak tartsák, néhány oly ember hűhóját, akik a Lónyay-cultus és a deákpárti clique-uralom feltétlen támogatása által compromitálva vannak a tisztességes politikusok egész tömege előtt. Hogy nevet említsünk, noha exempla sunt odiosa, b. Kaas Ivor úr hóbortos nevetséges és compromittáló múltja bizony sokkal inkább compromittáló magára az ügyre, hogysem sajnálkozva ne szemlélnők lármás, de ép azért nagyon is gyanús csörtetését az önálló vámterület mellett. És bizony, ha meg volnánk győződve, hogy csak a Kaas úrhoz hasonlók csatlakoztak hozzánk az eszme támogatására az egész szabadelvű pártból, iszonyúan restelltők a dolgot. Szerencsére azonban oly emberekből áll e párt, kiket a férfias múlt vagy reményteljes jelen tiszteletreméltókká tesz, akiknek föllépése iránt tehát az ország komoly várakozással van. Ezeket megbecsülni annál inkább feladatunk lesz továbbra is, mert van okunk hinni, hogy önérzetességöket és meggyőződésüket megóvják a szavazás napjaira is, mely esetben az önálló vámterület részére a többség már ma tökéletesen biztosítva van. Szinte képzelni véltük, mennyire fog háborodni az „Ellenőr“ erkölcsi érzéke Tisza ellen, ha megolvassa a „Nemere“ félhivatalos nyilatkozatát, melyben Wodianer Bélát ajánlja sepsi-szent-györgyi képviselőnek, mint „a magas kormány óhajtásával találkozót.“ Mi legalább feltettük Csernátony lapjának örökösen hangoztatott „függetlenségéről“, melyre minden ismétlés után kevesebbet és kevesebbet hederítenek az emberek, hogy hatalmas menydörgésekben fog kiforrni epéje e tény fölött, mivel Wodianer Béla köztudomásúlag a Cséryek pártjához tartozik. Sajnálkozásunkra a leczkéztetés elmaradt. A tény fölött szemet huny Tisza Kálmán „független“ leibjournálja. Pedig hát a „hivatalos jelöltekének a caesari korszakban épületessé vált példáját keményen ostorozta hajdanában — kifelé. Francziaországban csak az imént folyt le egy tanulságos vita a „hivatalos jelöltek“ sajátságos válfaja fölött. Talán Tisza Kálmán úr alkotmányos érzülete e vitákból merité a tanúságot, mily megbecsülendő támogatókat nyer az efféle képviselőkben. Meglehet az is, hogy Wodianer arra különös szüksége van, hogy meghódíthassa az osztrák nemzeti bank privilégiumát egy fiók-önállóság képében a boldog Magyarország számára is a puszta névrokonság erejével. Akárhogyan áll a dolog veleje, a „Nemere“ két „félhivatalos nyilatkozata“ dicsérni fogja a „honmentő“ belügyminiszternek a választás szabadsága iránt tanúsított szép elveit. Tegnap már közöltük e nyilatkozatokat, hogy ma ismét visszatérünk rá, annak oka, mert megbotránkozást kelt mindenfelé, és a „Kelet Népe“ is érdemének megfelelő méltánylásban részesíti. Szerény kérdés az. kereskedelmi minisztériumhoz. Arról értesítik lapunkat, hogy Fromm Antal iparos hazánkfia már évekkel ezelőtt kérvényt intézett a m. kir. kereskedelmi miniszterhez, hogy a bornak, mint hazánk egyik legfőbb kiviteli czikkének a tőzsdén való egyeztetése omnipotentialis keggyel elrendeltessék, ha a minisztérium is helyesnek találja. — Kérvényt intézett a minisztériumhoz az iránt is, hogy Magyarország borászati, szőlészeti és pezsgőgyártási térképei kiadassanak, azonban minálunk az ilyen kérésekre választ adni nem fér össze a mandarin szokásokkal. Nevezett iparos, minthogy évek lefolyta után sem nyert választ, merészkedett a titkos, mély hallgatás után tudakozódni, s erre az előbbihez hasonló feleletet nyerte, azaz a siri hallgatást. — Vagyunk bátrak ezennel nyíltan megkérdezni a t. miniszter úrtól, nem volna-e kegyes úgy a tiszteletteljes kérelem, mint kérdésre nézve egy kis útbaigazító választ adni, hogy tudja az ember: tulajdonképen miféle qualificatio alá eshető kormányhatalom alatt él. A kérdéses tárggyal egybefüggőleg ugyanezen ügyben feleletet kérünk a tőzsdebizottságtól és a kereskedelmi kamarától is, hová nevezett hazánkfia szintén beterjesztette hasontárgyú kérvényeit. _________ Mint távirati uton értesülünk , Kisegiresen 4 jelölt közül egyik sem nyert általános többséget, minélfogva új választás fog megejtetni. A hidegkúti választókerületben nov. 20-án folyt le a képviselőválasztás az „El." szerint a következő eredménnyel: 733 szavazat közül 400 Kövér Gábor rétháti földbirtokosra és 333 Pálfy János lippai szolgabiróra esett s igy előbbi lett képviselővé. A közmunka és közlekedési miniszter rendeletet intézett a vasutakhoz a hazai ipar érdekében, a melyben kiemeli, hogy szemben azon tapasztalattal, miszerint hazai vasutaink iparfejlesztő hatása még eddig távolról sem felelt meg a jogos várakozásoknak, kötelességévé vált a kormánynak ez irányban is kiterjeszteni figyelmét s ezért történt, hogy a miniszter f. évi ápr. 16-án kelt köriratában az 1874. év folyamán bevásárolt különféle fogyasztási czikkeknek beszerzési forrásuk és áruk szerinti kimutatását kívánta. Készséggel ismerem el, mondja a rendelet, hogy a vasútvállalatok túlnyomó része igen becses adatokat bocsátott ennek folytán rendelkezésemre, minélfogva azon helyzetben vagyok, hogy a beérkezett kimutatások beható átvizsgálása alapján tett észleleteimet s az ezekből önként folyó kívánalmakat röviden és átalánosságban jelezhessem. Feltűnt ugyanis, hogy tekintet nélkül fekvésükre, de egyúttal a részvényesek, illetőleg a kamatbiztosító államkincstár minden megrövidítése nélkül is a hazai ipart azon vasútvállalatok részesítették legtöbb támogatásban, amelyek más irányban is elsősorban ismerték fel a helyzet követelményeit. Közel fekszik tehát a következtetés, és annak jogosultsága, hogy az összes vasútvállalatokat hazafiságukra, illetőleg az államérdek iránti köteles tekintetre emlékeztessem, anélkül, hogy ez irányban lényegileg más áldozatot kívánnék tőlük, mint azt, hogy bizonyos előítéletekkel, esetleg a bevett megszokással, netáni kényelmesebb dispositióikkal avagy a hazai iparra nézve hátrányos összeköttetésekkel és személyes tekintetekkel, mint amelyekre nézve az állammal oly szoros viszonylatban álló vasútvállalatok úgy sem tarthatnak számot a magánosokat megillető feltétlen szabadságra, szakítani igyekezzenek. Nem kerülhette ki továbbá figyelmemet, hogy épen azon vasutak, melyek az állam védelme alatt legkedvezőbb forgalomnak örvendenek, a hazai ipart alig számba vehető mértékben vették igénybe. Miután az államkincstár helyzete meg sem engedhetné, hogy a kamatbiztosításra utalt vasutvállalatok lényeges áldozatokat hozzanak a hazai iparnak, ez által más önként érthetőleg teljesen ki van zárva a feltevés, mintha a kormány a kamatbiztosításon kívül álló vaspályáktól többet várhatna avagy követelne. De épen ezért , mert e szerint a kormány a részvényesek pillanatnyi érdekeit is jogosultaknak kész elismerni, szükséges, hogy az állandó érdek se tévesztessék szem elől, amennyiben az ellenkező eljárás a forgalom oly egyoldalú és feltétlen kizsákmányolásának színét viselné, melynek veszélyeit félreismerni lehetetlen, mely tehát a kormányt szükségkép arra utalna, hogy az érdekelt vállalatok irányában maga részéről is szorosan a fenálló jogviszony egyoldalú és feltétlen követelményéből folyó tekintetekre szorítkozzék. Ami különösen a közös vasutakat illeti, amely természetes és méltányos, hogy részükről az osztrák ipar megillető figyelemben részesüljön, és oly jogosan várható, hogy a magyar ipar igénybevétele legalább megközelítse magyar vonalaik forgalmát. Egyátalában az ügy fontossága feljogosítja a kormányt arra, hogy a vasútvállalatok ügykezelésének ezen ágára is a közérdek szempontjából észrevételeket tehessen, s azt állandóan figyelemmel kísérhesse. Elhatároztam ennélfogva a szóban forgó beszerzések nyilvántartását olykép rendszeresíteni, hogy a jelenlegihez hasonló kimutatások félévenként, éspedig az üzleti év első feléről augusztus hó 1-jéig, második feléről pedig a következő évi febr. hó 1-ig a m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelőség utján előterjesztessenek. A honvédelmi minisztérium költségvetése, mint a „Hon“ hallja, 250 ezer forinttal fog gyarapodni, mely összegből 100 ezer forint kárpótlásul fizettetik a budapesti fegyvergyárnak azért, hogy álljon el azon szerződéstől, mely szerint az állam évenként 25 ezer fegyvert vásárol tőle, 150 ezer forintot pedig ugyanezen fegyvergyárnak ötezer darab fegyverért fizetnek, melyet a minisztérium ezen évben rendelt meg. A budapesti fegyvergyár tulajdonosa ennek ellenében kötelezi magát, hogy ezen, a magyar fővárosban lévő gyárt 1879. végéig fentartja. A hivatalos lap mai száma hozza a kereskedelmi törvény 3. 4. és 5. czimeinek az állam keresk. vállalataira való alkalmazását, továbbá a kereskedésjegyzékek berendezése és vezetése tárgyában a keresk. és a p. ü. miniszterek részéről kiadott két szabályrendeletet. A király múltkori Bécsben léte alkalmával egy értekezleten elnökölt, a melyen Albrecht főherczegen, a közös külügyminiszteren és John b. táborkari főnökön kívül Beck lovag a katonai iroda főnöke és Hartung altábornagy is részt vettek. Az értekezlet tárgyát az új előléptetési rendszabály megbeszélése képezte. Amint látszik, abba történt megállapodás, hogy a beterjesztett javaslat még egyszer végig tárgyaltassék, legalább most értekezletek tartatnak ez ügyben naponkint a hadügyminisztériumban.