Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-01 / 1. szám
ban főzte le egy izraelita nem ugyan a szolgabirót, hanem egy bérest hasonló esetben. A nagyvendéglő előtt gyűlt össze egy izraelitákból álló társasági beszélgetve és várva az árverést, midőn egy urasági béres két lomha bivalyt hajt, melyek közül egyiknek „zsidó“ volt a neve. Persze a béres sem állhatta meg, hogy czélzatosan el ne kndtsa a bivalyra: „zsidó ne !“ A társaság boszankodik egy kissé, de csakhamar feláll hideg phlegmával közülök az egyik szárivall a béresre: „Hallja kend, ne mondja neki többé, hogy „zsidó“, már megvan az emancipatió, mondja hát neki úgy: polgártárs!“ A kosztoláni „buló“ nevű zsidónak sem kellett volna egyebet a szolgabiróhoz visszaszenni. S már most „köszönöm zsidó, hogy megtanítottál a szóra“ : „boldog uj évet!“ Verhovay Gyula. A „M. f. Presse“ írja : Az év szomorú kilátásokkal végződik a monarchia két birodalma viszonyainak egymáshoz való jövő alakulását illetőleg. — Lasser, Pretis és Chlumecky miniszterek hír szerint január 3-án mennek Budapestre, hogy ismét megkezdjék a tárgyalásokat a bankügyben s a keresk. és vámkérdésben Magyarországgal , de ha a magyar sajtó magatartása helyes mérője a Lajthán túl uralgó hangulatnak, minisztereink nehéz munkára rándulnak le. — Különösen a hivatalos elringatások daczára is napirenden álló bankkérdést magyar részről oly módon tárgyalják, mely az egyetértés reményét a fagyponton alul szállítják le. — Ha megengednők is, amint a „P. Lloyd“ hiszi, hogy két bank jegyei egyenértékűek, mihelyt egyenlők az alapszabályok; mi történik, ha az államhitelezők, kiknek a kamatfizetés osztrák és nem magyar valutában biztosíttatott, ha mindjárt csak puszta szeszélyből is, vonakodnának elfogadni a magyar jegyeket ? És nincs-e nekünk felmondhatlan szerződésünk Magyarországgal, amelyben ez magát kötelezte, hogy ama 18 milliót, melyet az államadósság kamataihoz járulás fejében papírban ad, osztrák és nem magyar értékben, bankjegyekben, melyek a monarchia mindkét birodalmában kényszer-árfolyammal bírnak, fogja fizetni ? Ha Magyarország a „P. Lloyd“ álláspontján áll, megszeg egy ünnepélyesen kötött szerződést s tönkre juttatja a monarchiát. A „Pester Lloyd“ ma esti száma válaszolván bécsi kollégája fellebbi panaszaira, mindenek előtt örömmel veszi tudomásul, hogy a „N. fr. Pr.“ elismeri most már, mit eddig tagadott, hogy t. i. a két bankjegyei mégis csak lehetnek egyenértékűek. Ezután szándékos ferdítésnek mondja, hogy a bécsi lap magyar értékről beszél az osztrákkal szemben , mert a keresk. és vámszövetség 12. §-a így szól: „Az osztrák érték törvényes megváltoztatásáig közös érték marad.“ Igen de e szövetség is 1876. végére fel van mondva s akkor a közösség megszűnik. A felmondhatlan szerződésről felhozottakat szintén alaptalannak mondja a „Pester Lloyd“, mert az 1867. decz. 24-ki XX. t. ez. 1. §-a egyátalában 29 millió forintról szól, melyből 113* millió éretpénzben fizetendő, mig a többi 18 millió mikénti fizetéséről semmi szó nem tétetik. A vámügyi tárgyalásokhoz. Rómából azt jelentik, hogy Schwegel báró, ki az osztrák és magyar kormány nevében az olasz kormánnyal tárgyalásokat folytat a keresk. szerződés ügyében, kormánya által sürgősen Budapestre hivatott az osztrák-magyar vám- és keresk. szövetség tárgyában. A római alkudozásokat január 10-én fogják ismét folytatni. - ------------- A kisdeűóvodákról. Beteg tespedő politikai és nemzetgazdasági viszonyaink között, midőn a kormányzók azon gondolkodnak, miként lehetne az állam számára ismét egy új jövedelmi forrást teremteni, a kormányzottak pedig azon búsulnak, hogy fogják a nagymérvű, a nemzet erejét meghaladó adókötelezettségeiket lerovni, most midőn az ünnepekre hazatért képviselők mindenütt és minden oldalról azért ostromoltatnak, hogy a beléjök helyzeti óriási bizalomért adófelemelést és új kölcsönt hoztak cserébe választóiknak, helyén látjuk, ha elvonjuk egy perezre az állampolgárok kifárasztott türelmét e komor képtől és egy kicsiny jelentéktelennek látszó, de azért roppant nagyfontosságú társadalmi kérdésre tereljük figyelmüket. Mint czikkünk czíme mutatja, a kisdedek ügyében akarunk szólni a kisdedóvodákról, midőn azonban az ő érdekükben szólunk, szólunk egyszersmind az állam, nemzetiség és társadalom érdekében, mert az ő ügyük mindnyájunk Boldogult báró Eötvös Józsefnek, ki emberszeretete és humanitásáról ismeretes volt az egész országban, szülem lett meg azon gondolata, hogy az államnak oda kell hatni, miszerint minél több kisdedóvoda állíttassák fel az országban. És ezen gondolatát megvalósítandó egy törvényjavaslatot is készített a kisdedóvodákról.“ A javaslat azonban részint a kedvezőtlen conjuncturák miatt, részint pedig Eötvösnek időközben történt halála folytán mindeddig törvényerőre nem emelkedett. Ugyan ez ügyet sürgette Simonyi Ernő is többször, majd a pénzügyi bizottságban szólott erről, legújabban pedig, midőn a közoktatásügyi miniszter költségvetése tárgyaltatott, azt kívánta, hogy a felső népiskolákra előirányzott 150,000 forint kisdedóvodák felállítása és szervezésére fordíttassék. Indítványa elejtetett, de Szathmáry Károly egy törvényjavaslatot nyújtott be a kisdedóvodák felállítása ügyében és azt a deczember 20-iki ülésen igen helyesen kimerítően és szabatosan indokolta. Nem szólunk ez alkalommal a Szathmáry Károly által benyújtott törvényjavaslathoz, melyre nézve annak tárgyalása alkalmával teendjük meg megjegyzéseinket, hanem ezúttal csak a kisdedóvodák czéljainak megismertetésére kívánunk szorítkozni. Dr. Eötvös József a „kisdedóvodákról“ szóló törvényjavaslatának indokolásában ezeket mondja: „Az óvodáknak a társadalmi életben s a művelődésben kettős jelentőségük van. Első az, hogy a munkával elfoglalt szülők gyermekei az óvodában biztos felvigyázat és gondozás alatt lévén ez által a szülők távollétében vagy elfoglaltsága miatt őket érhető veszélyektől megóvatnak, a szülők pedig nyugodtan és zavartalanul láthatnak napi munkájuk után. A szülők munkáját tekintve az óvodák közgazdászati szempontból is igen fontosak. Másik nagy jelentősége az óvodáknak az, hogy a kisdedek rendre szoktatása, testi erejüknek, ügyességüknek, s értelmüknek korukhoz mért fejlesztése által, a növendékeket előkészítik az elemi oktatásra.“ Dr. Eötvös tehát a nemzetgazdászati és pedagógiai szempontot vette fel javaslatának indokolásába ; de vannak ezenkívül más szempontok is, amelyek nem kevésbé siettetik ez ügynek megoldását, úgy mint az emberi, nemzetiségi szempont, és ami nem kevésbé jelentékeny a többieknél: a nők elhelyezésének kérdése. Fejtsük ki mindenekelőtt az első két indokot. A kisdedóvodák felállítása mindenesetre nagy szolgálatot tenne az országnak közgazdászati szempontból, de csak úgy, ha az főképen falukon szerveztetnék. Tudjuk azt, hogy kiváltkép a mezei munkások között igen sokan vannak, akik gyermekeik miatt akadályozzák kenyerük megszerzésében. Ha a munkásnő reggel mielőtt kenyere után lát, elhelyezheti gyermekét az óvodában, hol gondos felügyelet alatt van, úgy a napot saját munkájára fordíthatja. Kicsinynek látszik ez érv és mégis százezreket hozna be az országnak. Jelenleg, midőn az anya a mezőre megy, 4—6 éves gyermekeit otthon hagyja és többnyire bezárja, s ebből nem kevés tüzeset származik, százezrek és százezrekre mennek azon károk, melyeket a magukra hagyott gyermekek okoztak. De továbbá a magára hagyott kisded mindig ki van téve a véletlennek u. m. elgázolás stb. És mind ez egészben véve az állam és társadalom kárára történik. Igen nagy szolgálatokat tesznek a kisdedóvodák pedagógiai szempontból is, mert a folytonos munka, habár az játékkal is van összekötve, a rend már zsengéjében lesz beleoltva a gyermekbe. És kétségkívüli az is, hogy azon gyermekek, kik az óvodából mennek át az elemi iskolába, sokkal fogékonyabbak a tanulásra. Ha nem volna is más szempont mint az, hogy míg egyrészről ez által tömérdek munkaerő szereztetik az állam számára, és hogy a gyermekek által okozott károk és veszteségek nem fognak legalább oly gyakran ismétlődni; másrészről, hogy az óvodák a gyermek testi és szellemi erejét fejlesztvén azoknak most gondatlanság miatt nagymérvű halálozását mérsékelné, már e két szempont is elég arra, hogy ez eszme terjesztessék, és hogy annak minél szélesebb körben a pártolókat szerezzünk. De vannak még más ezeknél fontosabb indokok is, melyekről legközelebb szólunk. K—eh. Alólírottak kijelentjük, hogy az „Egyetértés és Magyar Újság“ f. e. 115. számában „karczolatok a bácskai követválasztásokról“ czim alatt megjelent czikkben foglalt, Czedler János urra vonatkozó sérelmes kifejezéseket. — Koczik Pál„ur előttünk ünnepélyesen visszavonta, s ekként ezen ügy mindkét fél részéről befejezettnek tekintendő. — Kelt Zombor 1875. évi deczember hó 26-án. A többiek nevében : Szemző István s. k. dr. Ambrozovits Károly. A képviselőház ma 11 órakor ülést tartott, melyen Tisza K. miniszterelnök a következő szentesített törvényeket mutatta be : a keresk. és ipar védjegyek utalma tárgyában Németországgal kötött szerződésről, a méterrendszer behozataláról szóló törvény 16. §-ának módosításáról és a nemzetközi távirdaszerződésről szólókat, melyek kihirdettetvén hason czélból a főrendeknek megküldettek. Ezzel elnök boldog újévet kívánván a képviselőknek az ülés véget ért. A főrendiház déli 12 órakor hasonlóan összeült s Beöthy Algernon, a képv. ház jegyzője áthozván az ottan kihirdetett fellebbi törvényeket, azok itt is kihirdetetnek, mire az ülés elnök újévi szerencsekivánataival véget ért. Miskolcz, decz. 28. Méltán csodálkozhatott mindenki, hogy az önálló vámterület s magyar nemzeti bank érdekében országszerte megindult hazafias agitatiót Miskolcz városa, e lehet mondani par excellence iparos magyar város, eddig még teljes közönnyel nézte s nem hangoztatta vétóját az országgyűlési szabadelvű párt, jobban mondva kormány épen nem szabadelvű intentiói ellenében. Úgy látszott, mintha az országos lehangoltság, a szabadelvű kormányba vetett hit, remény meghiúsulása, nyomasztó anyagi helyzetünk szomorú állapota az eddig közügyeinkben oly élénk részt vett város idegeit is megzsibbasztotta volna. Végre itt is akadt orvos, dr. Kun Tamás személyében, ki magára vállalta ez a pathia gyógyítását s uj életerőt öntött a megbénult tagokba. Dr. Kun a f. hó 18-iki városi közgyűlésen személyesen meg nem jelenhetvén irásbelileg adta be indítványait, melyeket a másnap folytatott gyűlésen indokolt. Ugyanis kifejtve az Ausztriával 1867-ben kötött hazánkra nézve oly hátrányos s a jövő évben revisió alá kerülendő vámszövetség káros voltát s egy magyar nemzeti önálló jegybank mulhatlan szükségességét, — kérte a közgyűlést, miszerint az önálló vámterület behozatala s a magyar nemzeti bank felállítása érdekében Miskolcz városa is intézzen feliratot az országgyűléshez. A derék orvos azonban nemcsak a meglevő bajok orvoslását, de egy nem kisebb baj megelőzése szempontjából praeservativum ajánlását is feladatául tűzvén, előbbi indítványaihoz még Tisza Kálmán törvény erejére emelendő „közigazgatási bizottságról“ szóló monstrum javaslatának elvetését is a közgyűlés s ennek utján az országgyűlés figyelmébe ajánlotta. Utána felállott városunk országgyűlési képviselője Lichtenstein József s conticuere omnes, várván, hogy mint választói érdekeinek igazi képviselője azon fogja kezdeni, miszerint ő is épen azt akarta indítványozni amit Kun Tamás, ergo előtte szóló indítványait testtel lélekkel pártolja. Azonban sok váratlan dolog történik a szabadelvű nap alatt, — az igen tisztelt szabadelvű képviselő úr az indítványok ellen beszélt. Még azt talán meg lehetne neki bocsátani, hogy a közigazgatási bizottságról szóló javaslatot igen üdvösnek nevezte s jósága bebizonyítása végett a „Borsodba“ öt hasábos glossát irt, mert hiszen ő is át van még hatva Tisza dalai Láma szabadelvű (!) eszméitől, azután meg a „Borsod“ szavai szerint a képviselő úrnak „a pártkörben történt tárgyalások alkalmával nagy alkalma volt a törvényjavaslat intenziójával s a miniszterelnök által adott felvilágosító válaszokkal megismerkedni.“ De aki mint Miskolcz városának képviselője, Miskolcz városa előtt az önálló vámterület ellen beszél, az méltán megérdemli, hogy az indítványozó tiszta, világos érvei ellenében olyan gyarló argumentumokra szoruljon, mint a képviselő úr. Ilyen gyenge okoskodás volt tőle, hogy Magyarország teljesen a földmívelésre szorítkozhatik csak; bizonyítják ezt Miskolcz városának iparosai is, kik közül mindeniknek van műhelyén kívül egy kis földecskéje is; továbbá, hogy a többek közt czukorgyáraink bukásának oka nem a közös vámterületben keresendő, hanem abban, mert Magyarország talaja még nem képes oly terményeket produkálni, melyeket a gyárak előnnyel dolgozhatnának fel. Ne neked szegény Magyarország! Csakis úgy élhetsz meg, ha minden fiad a földet túrja, de földednek talaja még arra sem képes, hogy egy czukorgyár számára jó répát termeljen. Mintha csak Gyu Színházi esték. (Uj sor.) I. Miután az „Ellenőr“ közhírré tette, hogy akinek Bulyovszkyné játéka nem tetszik, az csak gazember lehet, vagy kötözni való bolond, megvallom, hogy nekem semmi kedvem a belügyminiszter statáriális eljárását kihívni. Legelsőben is nem adhatom a fejemet, mert ez ideig még szükségem van rá. Másodszor a müncheni udvari színésznő sem nyerne halálom által. Lehet ugyan, hogy ilyen kapitális okra megszólalna ő benne is a szív s a közönség az érzés hangját hallaná, melyet az ünnepelt művésznőből még az a körülmény sem birt kicsalni, hogy fölléptével a nemzeti színház nézőtere félig megtelt. Ennél többet azonban a rögtönitélet sem eredményezhetne. Mióta a babona kora lejárt, a kivégzett vére sem tartja meg az ifjúságot, az arcz elveszett rózsáit pedig sohasem is hozta vissza. Azt sem hallottam soha, hogy a halálbüntetés nyelvoktatással járna. Dobossal és czimboráival tudom, a hollók sem fognak már társalogni, mikor sok müncheni és góthai színésznő magyarsága nem lesz különb, mint az ítélet végrehajtása előtt. A mi pedig a nem csak a mi nyelvünk szellemével, hanem a talán a művészettel ellenkező álpatlost illeti, mint a homeopathia híve azt vallom, hogy száz ember természetellenes kimúlása sem adhat természetes beszédet annak, aki kellékeivel nem bír. Mindezekből azt kell következtetnem, hogy statáriális eljárással vissza lehet szerezni egy-egy vidék közbátorságát, lehet kormánybiztosi kalpag által új fényt adni egy-egy megviselt existenciának, de művészt teremteni ép oly kevéssé lehet, amint nem lehet hosszú időre szemét bekötni vele annak a magasabb bíróságnak, melynek neve nyilvánosság. 0 „Das Band wohl Niemand windet, das die Gedanken bindet.“ Miután különben a nemzeti színháznak eddig csak miniszteri biztosa van és nem királyi kócsagtollas s a hiszemben, hogy egy esetleges ostromállapot sem fogja visszanyúló hatalommal megtorolni a mostani szabad mozgalmakat, kifejezem abbeli reményemet, hogy a belügyminiszter ő excellentiája nem fog tárczakérdést formálni a vendégszereplő művésznő szerződtetéséből. Ő, ki annyira nyelvén és bizonyára szívén is viseli a szövetséges külállamok iránti lojalitást, nem akarhatja magát ellentétbe helyezni azokkal, kik Münchenben és Gothában magukénak állítják és követelik vendégünket. Hozzá nem illő magatartás lenne, melyre még a marosvásárhelyi, deési, erzsébetvárosi s a többi királyhágón tuli művészek sem vetemedtek, a kik pedig mint tudva van a fáklyásmenetek és diszebédek terheitől sem ijedtek vissza, midőn a művésznő mint futó csillag vidékük láthatárán feltűnt s a genius malasztját rájok öntötte. És ha mégis ? Biz úgyse meglehet. Nem azért éljük az erélyesség napjait, hogy ilyesmi meg ne történhessék. Reszkessetek München és Gotha! Egy kis bibéje mégis van a dolognak. S ez maga a művésznő. Ha az embernek három emeletes háza van, nem gyújtja meg szívesen a háború fáklyáját. Kérdéses tehát, akarja-e, akarhatja-e Bulyovszkyné asszony, hogy azért a pár ezer forintnyi fizetésért,melyet esetleg a nemzeti színház pénztárától hozna, nyakunkra jöjjön a német, akitől Achatius-ágyukkal elhódítani talán igen, de békés érvekkel elvitatni nem vagyunnk képesek, hogy vendégünkben nem a német Thalia apostolát tartóztatjuk vissza a nemzetközi jog és művészeti szokás ellenére. Igénytelen nézetem szerint a belügyminiszter ő excellentiája kívánságának statárium és háborúnál mégis inkább megfelelne egy jury kiküldése. Azt az egyet nem tagadhatná, ha csak vaskos igazságtalanság nem vezeti, hogy a vendégművésznőben sok magyar és különösen vidéki — nem akarom mondani, hogy épen deési és marosvásárhelyi — vonás van. Jelesen osztozik sok vidéki művésznőnk ama tulajdonságában, hogy lehetőleg olyan szerepre vágyakozik, melyhez vagy nincs vagy amelyen egy s más okból már túl van egyénisége. — Másrészt a jury-nek el kellene ismernie azt, hogy vendégünk sok fővárosi művésznővel bírja közösen a hajlamot, hogy a kitűzött játék elhalasztása által növelje irányában az érdeket, amit ha nem is speciális magyar illetőleg budapesti, de nálunk mindenesetre aránytalanul kifejlődött szokásnak el kell ismerni. — Ha a jury mindezek daczára sem ítélné nekünk a pálmát, végső, de aztán csattanós érvül felhozhatnék a vendég idetartozása mellett azt, ami nála színpadunk rendezésével tökéletesen egybevágó. Ha például, a kaméliás hölgy előadásáról szólva, a nemzeti színház rendezősége szerint az ebédlő társaság támlásszékekben helyezkedik el, vendégművésznőnktől csak megfelelőnek kell mondani, hogy ő meg kettyűsen ebédel. Csekélység, de figyelembe veendő annál inkább, mert nem magában álló. Prielle asszony egy hátsó páholyból nézte ez előadást. Vájjon nem azt gondolta-e, ami egy perezre nekem is eszembe ötlött, hogy Bulyovszkyné Margitjánál nem is illik jobb a Nádai Armandjához? Mende: „Alfréd regénye.“ (Vajda János költői beszélye.) Egy szűk tárcza keretében, hosszabb tanulmányozás nélkül, csupán az első elolvasások után támadt érzelem benyomása alatt alaposan s így méltóan megbírálni oly müvet, melynek minden pontja, ugyszólva minden egyes sora önmagában lehetne egy-egy bő tanulmány tárgya, lehetetlen. Vajda János ez uj művében kiaknázta mindazon kincseket, a melyek a költészet világában, akár a gyöngéd kebel szellőlágy szerelmének érzelmei, akár pedig a daemonságig emelkedő szenvedélyek szülte bizarr ötletek, a legalaposabb, lélekből merített bölcselmi reflexiók, vagy a legszélesbkörű fantázia terén találkoznak; legyen elég jellemzésül ennyit mondanom. Nyelvezete egyedül áll, s a nyelv bájait és erőteljét úgy alkalmazni a különböző érzelmek kifejezésére, mint Vajda ezt különösen e művében teszi. Magyarország egyetlenegy költője sem volt képes a mai napig. Meg nem állhatom azonban, hogy minden méltatástól távol merőn a mű ismertetésére akarok bár szorítkozni, — meg ne jegyezzem lai Pál hajdani dinnyetermelési logikáját hallottuk volna. Különben a képviselő úrnak csak köszönettel tartozhatunk e nyakonütött logikájáért, mert ezzel csak elősegítette Kun Tamás indítványainak sikerét, s a közgyűlés pár szavazat kivételével el is határozta, hogy mindhárom indítványt pártolólag terjeszti az országgyűlés elé. —n. Külföld. A franczi felsőház tagjainak felét, 75-öt a nemzetgyűlés élethossziglan megválasztotta, a másik felét az ország választói fogják megválasztani legközelebb úgy, hogy minden község küldöttet jelöl ki s e küldöttek választják meg aztán a 75 senatort. — E választások legközelebb vézetnek foganatba s a belügyminiszter már megtette intézkedéseit, hogy „jó választások“ essenek. A práfetek már mindnyájan megkapták a jelszót Versaillesból . Buffet különösen ajánlotta nekik, hogy mindent elkövessenek, miszerint a kormány által kinevezett mairek küldessenek ki a községek részéről s a senator választásokra. Republikánus körökben mindamellett remélik, hogy úgy a senator, mint a képviselőválasztások republikánus szellemben fognak kiütni. A nemzetgyűlés karácsony másodnapi ülése különösen gazdag volt érdekes intermezzókban. Napirenden a sajtótörvény volt, melynél Vallon bonapartista azon állítást vetette fel, hogy az 1870. nov. 5-én Poroszországgal kötött békét Elsass átengedése és 3 milliárd fizetésével is meg lehetett volna kötni, tehát sokkal csekélyebb áldozattal, mint azt az önvédelmi kormány tette, mire Jules Favre a megbotránkozás hangján következőleg válaszolt : „A sértegetéseket átengedem azoknak, akiknek szükségük van reájuk; én megvetem az ily fegyvert. Előttem szóló azt a pártot képviseli, mely Francziaországot tönkretette. Az úgynevezett „szept. 4-ki férfiak“ fölvették a kormányhatalmat, melyet ama párt megterhelt lelkiismeretének félelme közt elejtett. A nemzeti védelem kormánya tovább folytatta a harczot. Legalább megmentetett Francziaország becsülete s nem aláztatott meg egy elsietett kapitulaczióval, mely csak bizonyos dynasztiának használt volna. A nemzeti képviselet nem hivatott össze, mert ez, mint később nyilván elismerték, lehetetlen volt. Szabad akaratomból s kormányom kívánsága ellenére kerestem föl az ellenséget Ferrieres-ben. De e beszélgetésben csak hypothezisekről volt szó, s mikor visszatértem, én magam voltam az, ki a harcz folytatását követeltem. Ami pedig Lotharingiát illeti, most már be van bizonyítva, hogy Poroszország már a császárság által való esztelen kihívása napján el volt határozva, elragadni tőlünk Elzászt és Lotharingiát. A történtekért a császárság gyalázatos uralmát terheli tehát a felelősség.“ Zajos tetszés követte e szavakat. A franczia senatorokat választó delegáltak választása a nemzetgyűlés tegnapi megállapodása szerint január hó 16-án, a senatoroké jan. 30-án, a képviselőké pedig febr. 20-án lesz; az új kamara márt. 8-án gyűl egybe. Holnap az állandó bizottság választatik, a napirenden álló czukoradótörvény és több vasúti javaslat elintézése után a nemzetgyűlés fel fog oszlattatni. Újdonságok: A hivatalos lapból. Kitüntetés: Kubinszky Mihály kalocsai székesegyházi olvasó kanonok kuini felszentelt püspöki czimet nyert. Kinevezések: Kósa Dávid a s. sz.-györgyi felső népiskolához rendes tanárul, — Piukovics Lázár községi segédjegyző az újvidéki tvszékhez írnokká neveztetett ki. Szabó Lajos 76. zászlóaljbeli honvédhadnagy leköszönt s mint közhonvéd a 20. zászlóaljhoz osztatott be. Az 1848—49. rokkantak karácsonfájára adakoztak : Lévay Henrik 20 frt, a „Hon“ szerkesztősége általi Salamon Sándor és Schliessel György mindegyik egy- egy akó bort, Lendvay Márton honvédszázados özvegye és Feleki Miklós honvédszázados egy-egy fél akó bort, Nagel főtőzsde tulajdonos egy zsák dohányt és 200 db szivart, a nemzeti színház több tagja sonkát. — A nemes adakozók vegyék a rokkant honvédek hálás köszönetét. — Krivácsy: Kép-kiállitás. Az országos magyar képzőművészeti társulat 1876. év január 1-én fogja kiállítani a magy. tudományos akadémia épületében a festészet bel és külföldi termékeit. A kiállítandó képek egy része már fővárosunkba is érkezett. Hovéd emlék. Mint nekünk Lőcséről írják, nem sokára fel fogják ott a sétatér közelében az 1848-ban elesett honvéd bajnokok emlékkövét állítani, melynek márvány talapzata e napokban érkezett oda Törökország határszéléről. Az emlékkő felállítása természetesen a kegyelet eme jeléhez méltó ünnepélyességgel menend végbe. Áthelyezések a honvédséghez. A közös hadseregből a honvédségbe áthelyeztettek: Henn Henrik, 33. sorgyalog ezredbeli tartalékos főhadnagy, — Skertich Lajos, 61. sorgyalog ezredbeli tartalékos főhadnagy, — Wagner Ferencz, 25. sorgyalog ezredbeli tartalékos hadnagy, — Doktorovits Izidor, 23. sorgyalog ezredbeli tartalékos hadnagy, — Kisfaludi Kisfaludy Miklós, 44. sorgyalog ezredbeli tartalékos hadnagy, — Fercsek Gyula, 3. szeker. par. állománybeli tartalékos hadnagy, — Recher József, 32. sorgyalog ezredbeli tartalékos hadapród-tiszthelyettes, — Szedlaczek Rező, 6. sorgyalog ezredbeli tartalékos hadapród-tiszthelyettes, a 18. — Scheicher Ferencz, 4. szeker. par. állománybeli tartalékos hadapród-tiszthelyettes, a 76. — Silberberg Móricz, 48. sorgyalog ezredbeli tartalékos hadapródtiszthelyettes, a 36., — Zepening Bazil, 38. sorgyalog ezredbeli tartalékos hadapród, a 86. zászlóaljhoz való beosztása mellett. A germanizálási vádra Aigner Lajos úrtól a következő mentegetőzést vettük: A budapesti könyvárusok és kiadók alakulóban levő egyletét, és név szerint engem az „Egyetértés és Magyar Újság“ mai száma, a „Nemzeti Hírlap“ nyomán, germanizálással vádol. A vád súlyosáé ha az ügyet ismerjük, alaptalan. A budapesti könyvárusok többsége négyülésezvén, elfogadta az általam beterjesztett alapszabály-tervezetet, és elhatározta annak kinyomatását magyar és német nyelven, mihelyt véglegesen meg lesz állapítva. A tervezetet azonban egyelőre csak németül nyomatni határozta azért, mert a nyomatás szívességből történt és igen rövid volt az idő, leginkább pedig azért, mert magyarul nem tud minden budapesti könyvárus és kiadó. Egyébiránt úgy tudom, hogy a budapesti könyvárusok és kiadók többsége még sohasem szolgált okot arra, hogy valaki hazafiasságában kételkedhetett volna, valamint most sem szolgált arra alapos okot. Ami végre csekély személyemet illeti, azt hiszem, hogy úgy üzletem iránya, mint szerény irodalmi működésem eléggé meghazudtolja az eféle gyanusitgatásokat. —Budapest, 1875. decz. 31. Aigner Lajos, könyvárus. A miskolczi ügyvédi kamara tudatja, miszerint Pallaghy Béla, Kiss Mátyás, Petró József miskolczi lakos — Mikulik József dobsinai lakos — ügyvédek az ügyvédi kamara lajstromába folytatólag bejegyeztettek, — Szűcs Sámuel, Farkas Gusztáv miskolczi lakos ügyvédek lemondásuk Kiszely Sándor a budapesti ügyvédi kamara területére tett áttelepülése, Keviczky Gyula rimaszécsi lakos ügyvéd pedig elhalálozása folytán az ügyvédi kamara lajstromából kitörültettek, utóbb nevezettnek ügyvédi ügyköréhez tartozó iratok és értékek leltár melletti biztosítása, s a halaszthatata^lan teendők teljesitése czéljából gondnokul Szepessy Károly tornallyai lakos ügyvéd neveztetett ki. Schunda W. jeles hangszergyárosunk, ki a hangszerkészités terén tett érdemeiért már több ízben kitüntetett, jelenleg ismét egy új találmányával lepte meg a zenélő világot. Ez uj találmány egy hangjegyforgató gép, mely ép oly egyszerű mint czélszerű, és bármely kotta tartón vagy zongorán csekély költséggel alkalmazható. Az egész mű szerkezete 2 négyszög hüvelyknél több helyet nem igényel és érctből van. Kezelése sokkal egyszerűbb mintsem az ember gondolja, mert anélkül, hogy az előadó művész játékát félbeszakítaná, lábával egyet nyom és a gép igen csendesen és biztosan forgatja a hangjegyet. — E találmány sokkal fontosabb mintsem, hogy a közönség figyelmét föl ne serkentsé, mert a ki tudja mennyi bajjal jár néha a kottalap forgatás az felfoghatja bizonyára Schunda W ur legújabb találmányának fontosságát. Dr. Baltaszéki Lajost, a „Békésmegyei közlöny“ elhíresült szerkesztőjét egymás után érik a méltó kitüntetések. Alig jelent meg lapunkban bolondgomba szerű programmjának ismertetése, a gyulai értelmiség külön is utánnyomatta azt kommentárunkkal egyetemben s az érdemes doktor úrnak látnia kellett, hogy vált nevetségessé „politikai elveivel“ és hogy fordulnak el tőle lapjának eddigi hívei is. — Most még arról értesülünk, hogy Mai számunkhoz mellékelve veszik olvasóink „A nép zászlója“ ez évi utolsó számát, mely jeles irányú s kitünően szerkesztett lapot, minden bővebb ismertetést feleslegesnek tartva, — egyszerűen a közönség figyelmébe ajánljuk. Irányát, erejét továbbra is megtartja s a magyar nép legigazabb érdekeinek védője fog maradni ezentúl is. A főváros 1876-oi költségvetése még mindeddig végleg megállapítva nem lévén, a főváros a jövő év első hónapjaira a belügyminisztertől vndomnytt kért. A belügyminiszter — mint értesülünk — a kért felhatalmazást január hó végéig megadta ugyan, azonban a kiadások csak az idei összegek aránya szerint lesznek egyelőre foganatosíthatók. Ez alkalomból a belügyminiszter komoly visszatetszését fejezte ki a főváros késedelmezése felett. Az aradi vértanuk szoboralapja gyarapítására eddig elárusított érmekről eme számadást vettük: Egy arany éremért 20 frt, 1046 darab ezüst éremért á 2 frt 2092 frt, 951 darab bronz éremért á 1 frt 951 frt, 826 darab britániai éremért á 50 kr 413 frt. — Felülfizetések és adakozások 363 frt 16 kr, 800 frt után bejött kamat 5 frt 6 kr, — összesen 3844 frt 22 kr. Szétküldött érmekért még be nem küldött összeg: 63 darab ezüst éremért 126 frt, 48 darab bronz éremért 48 frt, 25 darab britania éremért 12 frt 50 kr. Együtt: 186 frt 50 kr. Összes bevétel 4030 frt 72 kr. Levonva a kiadásokat 3080 frt 31 kr. Marad 950 frt 41 kr. (pusztán a magyar kritika és közönségünk ízlésének jellemzésére), mikép — mint átalában mindenütt, — de nálunk különösen megvan az eredeti, önálló világgal felruházott szellemeknek ama végzetők, hogy épen mert ilyenek, egyrészt szokatlanságuknál, másrészt azon óriási különbségnél fogva, mely ezek és más közönséges gondolkozásmód, értelmi képesség és főként mindennapi érzelemvilág között létezik, — sohasem részesülnek amaz elismerésben, mely középszerű alkotmányoknak, megszokott indulatoknak egyszerű, jól csengő formák variált alakjában történő előadását nem egyszer jutalmazza. Természetszerű tény, hogy a kor szellemén felülemelkedő termékeknek, hogy úgy mondjam : mintegy várniok kell, míg az emberiség annyira felemelkedik, hogy tagjainak nagy része képes legyen osztozni amaz érzelmekben, melyeket a kora felébe emelkedett költő mint természeteseket rajzol műveiben. S „vesszőt fussak bár e vak merényletért az akadémiai kritika fegyelmezett rabszolga népe közt“ hivatkozhatom egy Shakespeare példájára, kinek nagysága csak évszázadok múltán tűnt ki egész valójában. Vajda János költői működése, kétségtelen, mai napig még nem részesült kellő elismerésben, daczára annak, hogy ő nemzetünknek egyik legönállóbb, mindenesetre legerőteljesebb, a maga nemében pedig egyetlen költője. Legújabb műve, az „Alfréd regénye“ szűkebb körökben sensatiót keltett, mint minden, mi rendkívüli, de — s jellemző ez! — egyetlen lap említette azt csak meg, mig a többi, talán mert szerkesztői is azok közé tartoznak, kiknek valamivel később kell vala születniük, hogy a mai legközönségesebb agyak értelmessége fölé legyenek emelkedve, egyetlen egy szócskával sem említették. Mintha feljegyzésre való esemény sem volna egy költői mű megjelenése sivár irodalmi viszonyaink eme korszakában, mikor a legselejtesebb kontárdolgozatok kupeczkedésszerű terjesztése prosperál s a fűzfa-poéták, érdemetlenül nagyságra emelt szellem-koldusok nyögdelvényeitől csakúgy visszhangzik az ország négy határa!! Az „Alfréd regényének“ tárgya, mint a költő előre bocsátja, „meglehetősen különös, szokatlan, sőt csodálatos történet.“ — Egy ifjú beszéli el szerelmi kalandját, melynek első részét, az gyötrő, iszonyú álom látományainak leírása ké remek fantáziával s a szenvedélyek amaz vei, melyek Vajdának épen fő-jellemvozik. — Alfréd — a kalandos ifjú — m Izidóját, szerelme tárgyát, a szépségnél ségnek e minta-képét, kinek: „Fehérek voltak vállai, Mint a Kordillerák hava , Szemölde sürü fekete, És lobogó ling a haja, 8 a többi és a többi. Mit nem lehet kimondani“ Izidóra azonban „főúri koronáiká becsülte udvaronczait“ s igy a szegény' nek csak képzelete aranyozta meg a keserve melyben élnie kellett, nem sokat várhatott észek viszonzására nézve. Izidóra felkaczagott azon, hogy ifja ily bohóságokkal tudja vigasztalni, mire.Alfréd szédelegve, tántorgva tér haza, s egyszerű lakában álomra hajtja fejét, így akarva kényszerűm a természetet arra, hogy égő, gyilkoló fájdalma kínait enyhítse. Álom azonban nem jött a szerencsétlen szemére. Sokáig kínosan hánykódik az ágyon, mig egyszer aztán megeshetett rajta az álom tündérének jó szive s meghordozta bűvös, határtalan országa legszélső határain ... Itt kezdődik aztán a mű voltaképi nagyszerűsége. Az álom leírása, melyetj?a költő a regény hősének szájába ad, bizarr ötleteivel, fantastikus képeivel s a tárgynak megfelelő, a legapróbb részletig bámulatos erőteljjel alkalmazott nyelvével széles e föld bármely költőjének büszkeségére válnék. Legelőször is a halál lép be az álmodéhoz. A halál láttára az megszólal, legelőször is Izidóra jutván eszébe. — Azonban lássuk, hadd mondja ő maga: „Belépe hozzám a halál. „„Hát Izidóra kérdezem azonnal. „„Velem jön ö ia. Minden okvetlen. Ne bírjam én, netán se, soha inkább. Csak más se, senkit, sem.- ? YU&ron , . Ez itt a födolog !^áiteráto ^ O engem hasztalan ® _ —-* Hiába gyúrsz be E földiekének kellő Ha öt itt fenn hagyod