Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-13 / 9. szám

összeállítva, miszerint azok összhangzólag nem ködhetnek. Ezután így folytatja beszédét: Azzal végzem előadásomat, hogy az én meg­g­yőződésem szerint ezen törvényjavaslat intézke­i nem képezik azon beható és gyökeres reform­művek alapját, de még kezdeményezését sem, melyet az ors|,^gs^,eS^ Xgy1 minden reformnak a létező tényezőkkel, sőt bizonyos tekintetben a közvélem ny tényezők , ^ell alkudni; de vannak elő­ítéletek melyek a "reform­működés czélszerüségét akadályozzák, azokat fel kell világosítani azokon felül kell emelkedni. Oly reform, melynek ír­ó nem helyes a mély­tévesztett, nem retorE3- És én megvallom t. hát nem hiszem, hogy e közvéle­mén­y oly annyira megrögzött, annyira erős és szilárd volna bizonyos egészséges eszmék keresztül vitele ellenében. Én azt hiszem, hogy inkább a múltak emlékezete, a már elfoglalt állásnak következetes lánczolata képezi ezen reformtervezetnél az eldöntő súlyt. Az események — és tartok tőle, ha e tör­vényjavaslat törvén­nyé válik igen hamar —be fog­ják bizonyítani, hogy a nemzet egy remén­nyel, melyet a kormány alkotásához kötött, szegényebb lesz. Mi, kik az e parlamentben lévő számaránynál fogva nézeteink érvényesítésére nem tarthatunk szá­mot, kötelességünket teljesítjük, midőn nézeteinket nyíltan és képzeletlenül elmondjuk. Az események fogják igazolni a felfogások helyességét, itt vagy ott. Ha az események és az eredmények önöknek adnak igazat, mi azt annál nagyobb megnyugvással fogjuk venni, minthogy a közjóban mi is fogunk részülni. De egyet nem fogadhatok el t. hát, egyet, a­mivel sokan, kik a törvényjavaslat alapeszméjei­­vel nincsenek megelégedve — mert nem titok, hogy vannak sokan — vigasztalják magukat: azt, hogy ez kísérlet, mely az idők hatása alatt, úgyszólván az ellenkező kúra által a jó útra fog bennünket vezetni. Ezt mint vigasztalást nem fogadhatom el te hát, mert nekünk kísérletekre nincs időnk. Nekünk gyors és gyorsan­­ ható orvosságra van szükségünk, ha mindazt teljesíteni, ha mindan­nak megfelelni akarunk, a mi szívünkön van. Én nem fogadhatom el, mint érvet t. ház, azt, hogy ha e kísérlet nem sikerül, akkor be lesz bizonyítva, hogy hazánkban az önkormányzat nem életerős. Mert t. ház a korcs alkotás tűzpróbájának­ az önkormányzati rendszer elvét kitenni nem szabad. Ha ez a rend­szer, mely most terveztetik, tarthatatlannak fog bizonyulni, nem az lesz az oka, hogy hazánkban az önkormányzat lehetetlen, hanem az, hogy az alko­tás hibás és tévesztett. Ezután a következő h­a­t­á­r­o­­z­a­ti j­avaslatot nyújtja be. Tekintetbe véve, hogy a közigazgatási bi­zottságról szóló törvényjavaslat nem nyújt biztosí­­­tékot, közigazgatásunk hiányainak orvoslására, a sokoldalúlag kifejtett államélet fokozott igényei­nek megfelelő javítás iránt­ tekintve különösen azt, hogy a tervezett tör­vényjavaslat közigazgatásunk szükségesnek elismert reformjánál nem indul ki: a közigazgatási tisztvi­selők állami kinevezése, szakszerű képzettsége és egyéni felelőssége elvéből; tekintve, hogy a törvényjavaslatban a törvény­­hatóságok önkormányzati hatásköre, és a közigaz­gatási tisztviselők feletti ellenőrködési joga nincs kellőleg körvonalazva és biztosítva, tekintve végül azt, hogy a törvényjavaslat a különböző természetű sz. kir. városi és megyei tör­vényhatóságok iránt, melyeknek közigazgatása tel­jesen azonos módon sikeresen nem szervezhető, — teljesen egyenlő módon intézkedik ; határozza el a tisztelt ház, hogy­ a közigazgatási bizottságról szóló törvényja­vaslatot a részletes tárgyalás alapjánl el nem fo­gadja, de egyúttal közigazgatásunk reformjának szükségét elismerve, felhívja a minisztériumot, hogy a közigazgatási tisztviselők állami kinevezésének és a helyhatósági érdekű ügyekre nézve az önkormány­zat biztosításának elvére fektetett törvényjavaslatot terjesszen a ház elé. Szeniczey Ödön nem ért egyet Bujanovic­­csal, ki azt állítja, hogy ezen tjavaslat a parlamen­ten mintegy kérészül hajtatik, szóló az ellenkezőt tapasztalta. Szerinte a függetlenségi párt az, mely a megyei önkormányzatot akarja, és meg van győ­ződve, hogy e párt a megyét a jelenleginél nagyobb hatáskörrel kívánja felruházni. A másik párt a tisztviselők kinevezésére fekteti a fősúlyt, szóló ki­nevezett tisztviselőkkel önkormányzatot nem tud képzelni. Ezután a törvényjavaslatot hosszasan tag­lalva kijelenti, hogy ezt elfoglalja. Kállay Ödön: T. ház! Ha valaki erős, s ha szabad mondanom, spiritisticus képzelő tehetséggel fel van ruházva, a jelen törvényjavaslatban az ön­­kormányzat netovábbját képzelheti, épen úgy, mint bizonyos országban bizonyos apparátust parlamen­táris rendszernek hisznek és vallanak nagy tömeg­jámborok, pedig az nem egyéb, mint ügyesen szőtt szövedék, a tekintetben, hogy a rendelkezőtől az ódiumokat elhárítani lehessen anélkül, hogy a jól felszerelt absolut hatalom akarata ellenében a leg­kevésbé gátat vetni képes volna. En­t. ház­­ ily magas fokára a képzelődésnek hágni nem tudok. A legközelebbi húsz évi tapaszta­lataim után megszoktam bármely nagy garral s di­cséretek közt akár úgy mint az európai színvonalon levő eszme,akár úgy,mint a jogállamot megillető,vagy isten tudja mi czég alatt beteg államnak nyújtott, akár politikai, akár jogi orvos szert, legelőször is az édeskésség burkától megmenteni, aztán kétszeres chemiai vizsgálat alá venni s így tíz eset közül kilencz rá fog bizonyulni,hogy az nem orvosság,hanem altató, vagy lassan, de biztosan munkálkodó életölő szer. Én a jelen törvényjavaslatot e methodus sze­rint vettem vizsgálat alá és ítéltem is el. A tör­vényjavaslatban és annak indokolásaiban itt-ott önkormányzatról tett mondatok képezik a bur­kolat édeskességét. Az egész maga nem egyéb, mint a delegatió eszméje utánzásából digerált elixir (Derültség) mely Tóth Vilmos nagyon t. volt mi­niszter ur kegyességéből még fenmaradt önkor­mányzati gyengeségeinket r­övid időn elköltözteti oda, hova már hazánk függetlensége,jogi testvéreivel elköltözött, t. i. a nagy semmiségbe. A ki­t. ház, az önkormányzatot fentartani és azt helyes irányban úgy reformálni akarja, hogy az a fejlődött közéletnek megfeleljen, hogy az a kor­mányzatba ne mint gát, hanem mint egy életerős, prompt és megvesztegethetlen apparátus illesz­­tessék, aki magát a centralismus ellenségének és a municipális jog védőjének tartja, annak vélekedésem szerint mindenek előtt szükséges, bizonyos eszmék­től menekülni, bizonyos eszméket elfogadni. Neve­zetesen meg kell arról győződnie, hogy az önkor­mányzati rendszer a miniszteriális felelősség mind­untalan puffogtatott, nagy részben üres p­rázisával­­iegyeztethető; másodszor el kell magától lökni a jelenlegi megyei administratiónak egész philoso­­phiáját; meg kell róla győződnie, hogy az 1848 előtti aristokratikus jellegű megyék ma már egy­­átalában nem hasznosíthatók és ezeket elismerve első kötelesssége, hogy a bizottságok jogkörét meg­határozza és a bizottságot újra szervezze, mert egye­nesen a bizottság jogkörében rejlik az önkormány­zat princípiuma. Én megvallom te­hát, hogy a jelenlegi bizott­­mán­nyal kormányozni lehetetlen. Én tisztelem azon nagyon tiszteletre méltó férfiakat, a­kik üzérkedé­sük következtében meggazdagodtak és most, mint virilisek a megye tanácskozásaiban részt vesznek ,s­ talán, hogy jobban láthassanak, rendesen a főispáni szék felé szeretnek tolakodni, de meg fognak nekem azok engedni, ha egész őszinteséggel kimondom, hogy a kormányzathoz semmit sem ér­tenek, mert arra nevelve nincsenek B vinlijBégökkel egyedül hiúságuk -n krejtve, anny , hányszor ^kormány képviselője felszólal Ep így­­ pSSiS kövessen, elkell ismerM »»ajtetei igazságát, hogy mindenki ahoz fogjon a Umm_ Ennek következtében én azon igen . p nak, a ki mint helység földmivelő, egy megye kepvis­e . hogy minden félelem nélkül őszintén kijelenteném, m gg helységében igen jó szolgél.tokattető­­ lamnak is, de a megyei gyűlés , zen T­ 0p fontosságú tárgyak felett foly a vlt^A tók csata­gártársak egyátalában nem hasznos th ^ ''sztalás bizonyítja azt is, hogy <*j­­ová^Vóktó. 1 • mint fejes ^vszerü kortesek az illető nagyid. at folytonosan^ 04 ia használtatnak, t. hát, hogy a ki megyei Az mon ow " ^ akarja reformálni, an­­autonomiánkat czélszeru^*. ^ W körét kell nak legelőször is a megyei bizotto­ J 1 .f . . meghatározni; a megyei bizottság csa*.­­1S v . ^ tott képviselők gyülekezete lehet s hogy a kellő inti,­l­lectuális garantiák meglegyenek, meg kell követelni, hogy a képviselő legalább a gymnasiális iskolákat végezte legyen. A képviselőtestületnek nem szüksé­ges nagy számúnak lenni, de mindenesetre kell két annyinak lenni, mennyi a tisztviselők és hivatalno­kok száma. Ha egy ilyen bizottság megalkottatik, akkor a bizottság magába ölelhetné a törvények végrehajtását s a megye összes ügyeit, a felett ha­tározatiig rendelkezhetnék, részben a közigazga­tási bizottság útján, részben kiküldöttjei, részben tisztviselői által, de úgy hogy mindezen kiküldöt­tek egyedül általa választassanak; ő neki legyenek felelősek s első biróságilag ő általuk lehessenek megfenyithetők; ha egy ilyen bizottság létre­jő, ak­kor én az autonómiát biztosítva látom s ha az, kormány érzékenysége több garanciát követel, én egész őszintén bevallom, annak elfogadására haj­landó vagyok. Elfogadom azt, hogy a kormány hi­vatalnokai bizonyos számban részt vegyenek; elfo­gadom, hogy a kiküldöttek közt a kormánynak kép­viselői is legyenek, sőt még ennél többet is elfoga­dok, ha a kormány szükségesnek látja, hogy hatá­rozatai szabatosan végrehajtassanak, de mindig az önkormányzat csorbítása nélkül. Én azt hittem te­hát, fel is tettem a tiszt, miniszterelnök úr bátorsá­gáról, hogy midőn autonómiáim reformat­iójával fog­­lalkozand, bátran szemébe fog nézni a bajoknak s nem fogja a vízzel együtt a gyermeket is k$r*­teni; de csalódtam, s úgy látom, hogy a t, minisz­terel­nök úr egészen ellökte azokat az elveket, a­melyeket én most csak úgy felületesen megemlítet­tem, de melyek nélkül állítom, hogy nem lehet magyar értelemben autonómia. Mit tesz a t. minisz­terelnök úr? Bentartja a megyei bizottmányt ta­lán azért, hogy rá lehessen mutatni, miként egy ily gyülekezettel kormányozni nem lehet, vagy talán azért, hogy esetleg a kedvelt közigazgatási bizott­ságba oly egyéniségek is beválaszthatók legye­nek, kik ha akarnának véleményt mondani, még­sem tudnának­ fel nem gondolhatni a t. miniszterelnök úr felfogását. — Meg fog hát maradni ezután is egy gyülekezési váz, felcifrázva minden csecsebecsével, a­melyben ugyan ha az ember kritika alá veszi — egyetlen egy jog sincs. Szabad lesz neki kérvé­nyezni , de kérdem, kinek nem szabad ? Szabad lesz neki a tisztviselők ellen elrendelni a vizsgálatot: hát van-e oly ország, a­hol ez meg nem történik, bár­ki panaszára ? Hisz kötelessége az államnak, hogy ha adózom és a tisztviselőre panaszkodom , legalább panaszomat megvizsgálja. Ezt tehát nem ismerhetem el municipális jognak. Azt mondják, s különösen nagy nyomatékkal mondotta Kemény Gábor­­, képviselő úr, hogy „ott van ám a költségvetés“.­­ Azt tudjuk, hogy a közmunka el­vétetett a közgyűléstől. Azt is tudjuk, hogy házi pénztáraink nincsenek a tudunk még egy harmadikat is, hogy a megyei közköltségek ro­vatai majdnem állandóak, s hogy igy miről fognak határozni, ha csak nem s hajdúk mandurjá­­ról fognak a tisztelt férfiak vitatkozni ? Komoly arczczal azt mondják, hogy megmarad a statutari­­us jog, hanem a ki meggondolja azután, hogy a mai világban átalában divatozik, nagyon sokat kor­mányozni és ha meggondoljuk, hogy az állam min­denben kanál, a­hova nem is hivatott, akkor képzele­tünk lehet, hogy micsoda statutórium joga marad azon most már halálra maltretirozott közgyűlésnek. Legalább tekintette volna a t. miniszterelnök úr e gyülekezetnek régi történeti emlékeit, érdemeit és ne méltóztatott volna neki egy ily­euny teljes helyze­tet kijelölni. Ezekre azt mondja a hívők nagy csoportja, hogy jól van, de hisz ezekért kárpótlás van adva, mert ott van a közigazgatási bizottság. Igaz, hogy a sophisticus philosophia szabályai szerint le lehet vonni azt, hogy a közigazgatási bizottságban az autonómia lelke él; azt is ki lehet talán vonni, hogy a közigazgatási bizottság tanácskozásaiban az ön­­kormányzati elvek fognak érvényesülni. No ezen már túlestünk. Hányszor volt szerencsénk hallani e házban a delegatiókról is számtalan dicsériádot;? elmondották, hogy a szabadságnak mily nagy vív­mánya s hogy Európa többi állama is el fogja tőlünk ez intézményt lopni. S végre ez az igazgató tanács mivé fog válni. Ez lesz egy klikk, a­mely fel fogja falni, absorbeálni az egész megye jogait, lesz egy klikk, hol minden ülésben a postás s telegraphos, vagy annak t. viczéje saját magáról bizonyítékot fog adni, hogy ő a kormányzathoz semmit sem ért, csak annyiban lesz értékük, hogy szemek mint com­pass mindig az asztal fején ülő főispánra lesz di­rigálva s azután a szerint majd csak el fognak igazodni. Azt állítani, hogy a bizottságban a füg­getlen elemek többségben vannak, nem egyéb élet­nél. — Tessék csak megkérdeni Tóth Vilmos volt miniszter urat, ki közbevetőleg legyen mondva, igen ügyes ember volt, mily jól kigondolta előre, talán e törvényre gondolva, a candidationalis bizottság ala­kítását úgy, hogy most már­­ csak nagy poesissal le­het azt mondani valamely tisztviselőre, hogy az vá­lasztatott. Különben pedig t. miniszter úr collegája ■ jól szervezte a főispáni hatalmat, hogy az illető tisztviselőnek alig lesz kedve magát ő méltóságá­val ellentétbe tenni, így megmarad a tíz hős, ha akad, ezeknek tudom meg fogják engedni, hogy minden kérdésnél 4i.ctiózzanak quantum satis s mi­kor arra kerül a sor, hogy szavazzunk, akkor ezen urak kisebbségben maradnak , el fog éretni a mi fő — jegyezzük meg — constitution­alis formák kö­zött, hogy a megyében is a miniszteriális gmnipo­­tentia létre fog jönni. Én azt gondolom, hogy ezzel bebizonyítottam „quod erat demonstrandum. Én te­hát az ilyen önkormányzattól irtózom s végtelenül fáj, igen fáj nekem, hogy ez akkor történik meg, midőn az újabb nera égre szóló nagy férfiainak bölcselkedése következtében oda jutottunk, hogy unisono elénekelhetjük; Vacuum pantat coram lat­ 1 rone viator. Valóban t. miniszter úr, ha azon energiát és munkaerőt, amelyet az autonómiának megsem­misítésére fordítani méltóztatott — anyagi baja­ink megszüntetésére fordította volna — vagy ki­vett volna bennünk azon barbár helyzetből, hogy mi is elmondhattuk volna, hogy e hazában személy és vagyon­biztosság van, nagyobb hálával lehetne az ország miniszter úr irányában. Én te­hát azt tartom, hogy e törvényjavaslat egy cseppet sem kft- s tömb, mint az igen sokszor említett volt miniszter Tóth úré. Azt tehát el nem fogadom, nem fogadom el azért sem, mert az egész törvényjavaslaton át­vezettetve látok egy politikát, mely nem csak Ma­. • ...... T?m­óna többi államaibato is diva­ ES kotetttaó politika, a Ennyiben mindenkit ki akar elégíteni, természe­tes S egyiket reális dolgokkal, a másikat fü­gével és t6SGH cgj , .r '­aonint ki nGUl c­éfflt éS ÍGIGSZI gyászt, a törvényt egyre -másra' rendeletei és parancsolatai oly nagy kednek hogy azokat véges elméjű ember meg milni nem tudja; különben ha mindnyájan tudnék, nem növekednék a büntetések rovata jövedelmi g­­yá Diai! (Helyeslés balfelől!) Tisza Kálmán miniszterelnök szerint ezen törvényjavaslat czéltalansága által még nem fog bebizonyulni az, hogy választott tisztviselőkkel­­ iehet kormányozni. A kinevezésre nézve meg­­nem .. -okkal több biztosíték van a választás­jegyzi hogy "^«u és inkább korrumpálja a ban mint a kinevezett "" uhut a választás, társaságot a kinevezési rendszer,­­­­a­mely nyilvánosan történik. Ezután Sennyei­ lem­írálva megjegyzi, hogy azt, hogy az állam ne­vezze ki a tisztviselőket, a bizottság pedig elbocsát­hassa ezt a jogkör felforgatásának tekinti. A haza­fias búreaukratiát szóló is tiszteli, és ép azért azt kívánja, hogy az, hogy az államhivatalnok mint el­lenség állíttatik szembe a megyei tisztviselővel, megszüntettessék. Szóló ezután megjegyzi Sennyey­­nek, hogy az ellen, hogy akár választott, akár kine­vezett tisztviselők választassanak a képviselőházba ez ellen kifogása nincs. Igaz az, hogy a tisztviselők a választásra befolyással bírnak és kell is, hogy bír­janak, mert ha a tisztviselő nem bír befolyással a népre, jele, hogy nincs bizalom iránta. A visszaélé­sek ellen ott van a fegyelmi eljárás, ha pedig a bi­zalommal él vissza, akkor a legközelebbi választás­­­nál fenyíttetik meg, míg a kinevezett tisztviselő visszaéléseinél csak a kormány bír befolyással. Ta­gadja azt, hogy a közigazgatási bizottság működé­sében nem lesz összhangzás, mert szerinte ezen bi­zottság úgy van alakítva, hogy a közigazgatás kü­lönböző ágai egyesk­esjenek. Szóló javaslatM által a közigazgatás öszhangzását és az­­ önkormányzat megóvását kívánja elérni, és beszédét azzal végzi, miszerint ha ezen javaslata által a kitűzött czélt el nem érné, ez őt nem az önkormányzat helytelensé­géről, csak arról fogja meggyőzni, hogy az önkor­­mányzatot más úton kell megkísérlem. Következik Szalay Imre interpellate a. -Szalay Imre. T. ház ! Jelen interpellációmat bátor vagyok. .­­ t. belügyminiszter úrhoz intézni, a közös hadsereg-Noha elmondhatnám azt, lavör _ !). beli tiszt urak közül igen sokan nem respor­ JtlJ"“ • polgári törvényeket és igen sok igazságtalanságra engedik magukat ragadtatni, hanem én is azon la­tin szóval tartok, hogy: Fata loquuntur. Ezért a tényállást kívánom röviden elmondani. A múlt év September havában Marczali községben berukkolt egy huszár század élén a huszár kapitán­nyal. A község által a kapitánynak szállás rendeltetett, azonban ez megtekintvén a szállást, noha az a törvé­nyes kellékekkel birt, nem tartotta elegendőnek az ő kényelmére, s más szállás után nézett, s az ott helyben lakó izraelita doctor szállását találta jónak és azt el is akarta foglalni. Először szólt magával a házi úrral, de az azt mondotta, kiadtam a lakást a nevezett doctornak. A százados most már a doctor­­hoz fordult; ez meg azt mondotta, hogy a szerződés már rég meg van kötve és ő szállásából egyátalá­ban nem szándékozik kimenni. Erre a százados azt felelte, hogy ha nem akar szépszerével kimenni, majd ki fogja menesztetni. A doctor kétségbe eset­ten ott a házban lakó szolgabiróhoz sietett, kérvén, hogy erővel ne tegyék ki szállásából. A szolgabiró megjelent hat pandúrral s figyelmeztette a közös hadseregbeli tisztet, hogy a törvényt respectálja, s megtiltotta, hogy a lakást elfoglalja. A tiszt elkül­dött lakatosokért, hogy fölnyissák; de miután ezek vonakodtak, 56 közlegényt rendelt ki, feltörette az ajtót és a lakásban lévő bútort és ruhaneműt az ut­­czára hordatta ki. (Mozgás.) Az illető szolgabíró rögtön a belügyminiszter­hez jött fel személyesen, igaz, hogy a belügyminiszt megtette azt telegraphice vagy amúgy — nem tu­dom — közölte az esetet a parancsnoksággal, s az illető tiszt két nap múlva már elhagyta az erőszak­kal elfoglalt lakást. De ez nem elég. Itt nagy bűn­tény követtetett el, a mennyiben az illető tisztvise­lőnek tekintélye s az által a megye sértve lett. Gon­dolom a megye még november hóban fölirt a mi­nisztériumhoz, melyben ezen sérelemnek orvoslatát kérte. Ez röviden tárgya interpellatiomnak, melyet bátor leszek felolvasni. (Olvassa). Tekintettel arra, hogy a belügyminiszter úr részint az illető szolgabiró rögtöni tudósítása, úgy később a megye felirata által, melyben elégtételt kér, tudomással bír arról, hogy somogy megyei Mar­czali községben múlt év szept. havában egy közös hadseregbeli huszár százados, egy ott lakó doktor szállását, az ép ott jelenlevő szolgabiró törvény ne­­vébeni eltiltása ellenére, legényeivel betörvén, elfog­lalta s a szálláson talált bútorokat, ágyneműt ruhá­kat az udvarba kihordatta, miután ez által nemcsak a magán­tulajdon szentségét egyrészről, hanem a törvényhatósági szolgabíró eltiltó parancsát más részről nem vette tekintetbe, fegyveres erővel ellent­­állván annak. Mit tett ? vagy mit szándékozik a­­ belügymi­niszter úr tenni ? hogy az illetőknek tökéletes elég­tétel szolgáltassák.“ Kiadatik a belügyérnek. Ezután a napló bíráló bizottság két tagjára és a mentelmi bizottság egy választandó tagjára tör­tént szavazás. Az eredmény a holnapi ülésen fog kihirdettetek Ülés vége 2 órakor. Komjáthy Béla beszéde — a képviselőház január 10-iki ülésén. — T. képviselőház ! A tárgyalás alatt levő tör­vényjavaslatnak én részemről oly nagy fontosságot tulajdonítok, hogy szükségesnek tartom annak min­den oldalróli szigorú megbírálását, szükségesnek tartom pedig annyival inkább, mivel a törvényja­vaslat nemcsak a politikai közigazgatásnak eddigi menetét tökéletesen átváltoztatni akarja, hanem a századokon keresztül ápolt s ugyan az itt kellően kifejtett önkormányzatunkat igyekezik eredeti s a tapasztalat által indokolt helyes keretéből kimoz­dítani. A beterjesztett törvényjavaslat megbírálását tehát — midőn megkísérteni bátor vagyok, két irányban fogom azt tenni, először megbírálandónak tartom azt, valjon közigazgatásunk az itt lefektetett elvek s módok szerint helyesebb , kielégítőbb teend­ő az eddiginél, mit ugyan magam sem tartok olyan­nak, m­ely sok javítást és módosítást ne igényelne — sőt a mielőbbi javítást magam is égető szükség­nek tartom, mert a jó közigazgatás az államélet egyik fő feltétele, s másodszor megbírálandónak tar­tom azt, váljon az itt meghonosítani kívánt közigaz­gatási szervezet, önkormányzati jogainkat nem sem­misíti-e meg, vagy legalább nem teszi-e illuso­­riussá ? Mielőtt azonban a bírálatot a helyes követ­keztetések czéljából e két irányban megtenném­­, szükségesnek látom kifejteni, hogy véleményem szerint melyek a jó közigazgatásnak czéljai, s me­lyek, szervezetének feltételei, s hogy az így felállí­tandó elveket, mily mérvben szabad alkalmazni, hogy úgy a közigazgatás rendes menete meg ne akadályoztassák, valamint az önkormányzat meg ne bénitassék, mert hitem szerint ezeknek kellő ösz­­hangzatba hozatala az, mely a gyakorlati téren működő törvényhozásnak egyik fő feladatát képezi. — úgy a politikai mint minden más közigazgatás­nak véleményem szerint czélja az, — hogy a rendet megteremtse s a haladást minden irányban előmoz­dítsa — szervezetének pedig feltétele, hogy a sza­badságot még pedig — úgy a jogos alapokon álló testületek nem az egyesekét megóvja. E czélok nélkül bármely kormány­forma alatt sem képzelhetek jó­l kielégítő közigazgatást, s így különösen parlamentáris országban csak arról lehet szó, hogy e czélok megvalósítására teendő intézke­dések, illetve a szervezet olyanok legyenek, hogy a Parlamentarismus alapját s egyedüli biztosítékát képező egyéni s testületi szabadságok ne veszélyez­tessenek. — Már­pedig tekintve azt, hogy az egyéni s testületi szabadságot, melyet az államhatalona túlterjeszkedésének megakadályoztatásával — le­het mérlegelni — az önkormányzatban lehet ki­zárólag érvényesíteni — tehát véleményem sze­rint, hogy parlamentáris országban — a jó köz­­igazgatási szervezet, az önkormányzati jog, tisz­­t­­ Maiiban leli alapzatát. — Ezen sze­gletben ........... helyes elvek felál­­ény véleményem szerint egj .­­­litása után — áttérek — a törvényjavaslatnak a jel­zett két iránybani megbírálásához. Törvényeink szerint, a politikai közigazgatást a törvény korlátai között a törvényhatóságok válasz­tott tisztviselők által gyakorolták, s mert a törvény­­hatósági közgyűlés illetve utóbb a bizottmányi köz­gyűlés tagjai, melyek a törvényhatóság minden kerületéből voltak megválasztva, adták meg az el­járó tisztviselőknek az utasítást — lehetővé tétetett az , hogy a közigazgatás czéljai, még­pedig a tör­vényhatóság minden vidéke érdekeinek megfelelőleg megvalósuljanak, mivel az utasítást adó s az eljá­rást ellenőrző bizottsági tagok, —• mint az ered­mény által közvetlen érdekeltek,—■ minden esetben odahatottak, hogy utasításaik kellően­­ végrehajt­tassanak. A rend és haladás, a törvényhatóság kebelé­ben minden egyesnek érdekében lévén természetes, m­írv É“**­ 4-ov»i L­zS-naa in+zsolrö/JíSaol*- ***+ telét pi­­denkor sürgették, 8 Így alapjában a köz­­igazgatási teendők helyes menete az érdekeltség által biztosítva volt. S ha mégis ennek daczára a közigazgatás nem volt teljesen kielégítő, az nem a rendszerben, mint inkább a helytelen ügykezelés s azzal járó tisztviselők helytelen megválasztásában találja megoldását. A régi rendszerhez, mint alaphoz, mely önma­gában rejti a jó közigazgatás lehetőségét, s mely a helyes ügykezelés s a tisztviselők megválasztható­ Sáx­ui::;;;:: ^elmiségtől függővé tétele 8 a te­endők helyes felosztása által annak ellenkezőjét feltétlen kizárná, méltán ragaszkodik a nemzet zöme s azt tagadhatlan számos hibás s javítást kir­vánó belszerzete daczára elejteni nem akarja, hanem az alap tiszteletben tartása mellett, a tapasztalatok alapján a hiányokat javítani óhajtja, mint azt a t. belügyminiszter úr kifejezte egyik beszédében, mond­ván : „magamnak is elvem az, hogy mi­előtt vala­mely intézményt, mint jelen alakjában czélszerűt­­lent vagy károst elvetünk, meg kell néznünk, nem le­­het-e azt úgy módosítani,vagy czélszerűvé tenni,­hogy hasznossá váljék.“ — Ennek ellenében a törvényja­vaslat a régi alapnak — mely a nemzet életével összeforrt, elvetésével — a közigazgatás állítólagos jósága, gyorsasága végett úgy soha semmi körülmé­nyek között össze nem illő elemekből álló bizott­ságra akarja a közigazgatást ráruházni. E bizottság azonban meggyőződésem szerint az eddigi — bár sokban hibás — közigazgatást kielé­gíteni, többé nem fogja, nem fogja pedig azért, mivel legyenek bár a bizottság tagjai a közigazgatási czélok biztos tudatában valamint azért is mert azok nagy része az által közvetlen érdekelve nincs — kétséges — szervezete által a jó közigazgatás alapján az előadottak szerint nem képezhető, s így hitem szerint működése is meddő leend. De ezen elvi tekintet számba nem vételével sem bír a tervezett bizottság a jó közigazgatás kel­lékeivel s lehetőségével — nem — mert a külön­­böző közigatási ágnak csak egy közös czéljuk lehet a javaslat szerint pedig minden közigazgatási ág főnökének részben önálló működési tér nyilatván — az annyi oldalról jövő s nem combinált eszmélke­­dések egy czéle a nem foghatnak vezetni, de a lehe­tőséget is nélkülözi — mert a nem összhangzatos antik intézkedéseknek helyes sorbani végrehajtását az eljáró tisztviselőtől várni nem is lehet, sőt hi­szem, hogy minden legjobb akarat s ismeret mellett is azoknak teljes végrehajtása lehessen leend. De nem felelhet meg hivatásának azért sem, mert a bizottság tagjai vándorlók lévén a netalán szükség esetében nem is lesz összehívható e bizott­ság s úgy a közigazgatási ágak főnökei szabadon rendelkezhetnek még pedig a közvetlen érdekeltek iránti minden felelősség nélkül — s így nem an­­­nyira az összhangzatos közigazgatás fog eléretni — hanem az, hogy a központi hatalomtól függő ál­lampolgárok fogják az ügyeket elintézni. Felelősséggel arra nézve, hogy intézkedése helyes leend — a bizottság nem tartozik — kivé­­vén azon eseteket — ha a kormány rendeleteit végre nem hajtja s az egyedüli garantiája a jó köz­­igazgatásnak a javaslatban fel nem található, mert a közvetlen érdekelteknek csakis minden beleszólás nélkül a tudomás­vétel jogát hagyja meg. Ezekből tehát azt magyarázni, hogy a javas­lat szerint a közigazgatás jobbá, kielégítőbbé legyen véleményem szerint nem lehet — s e mellett mert a nép ebben történeti jogát látja mellőzve ahhoz­ bi­zalommal viseltetni nem fog. Szóval eltekintve at­tól, hogy a törvény szabatosnak egyátalában nem mondható, nem mert semi a bizottságnak mint tes­tületnek sem az egyes tagok hatáskörét körü­­ nem írja, hanem azt rendeletekkel ígéri pótolni, az egész j­avaslat egy zavaros intézkedésnek halmaza,melynek leple alatt­ minden hatalom és intézkedési jog a központi hatalom kezére játszatik s a decentralisa­­tionak keresztelt törvényjavaslat a valódi dec­entra­­lisatio meghonosítása. A­mi a másik iránybani bírálatot illeti — azt hiszem még könnyebb lesz kimutatnom azt, — hogy a törvényjavaslat önkormányzati jogainkat tökéle­tesen megsemmisíti, — s így ha feltéve de meg nem engedve — a javaslat a közigazgatást gyorsabbá s összhangzóbbá tenné is az eddiginél — mert terve­zete beszédem elején kifejtett azon feltételnek — hogy az önkormányzati jogot meg ne bénítsa, m­eg nem felel, még akkor sem tarthatom olyannak, m­i egy parlamentáris országban a jó közigazgatás alap­ját képezhesse. Megsemmisíti a javaslat az önkormányzatot, mert a beválasztandó tagok, még közvetett befo­lyást sem biztosítanak a törvényhatóság részére, mert igaz ugyan, hogy szavazattal bírnak, de ha netalán szavazatokkal a bizottság bármely hivatal­nok­­ élhetne tisztviselő tagja által előterjesztetteket esetleg le is szavaznák, az ellen a leszavazott mindig felebbezéssel élhet s a vége az, hogy az illető mi­niszter határoz ■— ha pedig, mi bizonyos, ők szavaz­tatnak le —­ akkor feltétlenül meg kell nyugodniok. De ha volna is döntő befolyása, akkor sem várhat ki eljárásuknál semmi eredményt, mert úgy Minden körülmények között nem várható az, hogy a megválasztott tagok minden gyűlésen, mely min­den hónapban egy pár hetet fog igénybe venni — kik a törvényhatóság különböző sokszor távol ré­szén laknak s maguk s családjuk érdekében kö­telesek a megélhetéssel is küzdeni, mindenkor megjelenjenek, pedig csak­is teljes számbani meg­jelenésekből várhatni annyit, nem hogy a közigaz­­gatási teendők talán a törvényhatósági közönség érdekében történjenek, hanem, hogy nem a közigaz­gatási ág főnöke, hanem ugyanazon értelemben a miniszter határolhasson. Ily körülmények között tehát, vagy a tör­vényhatóság területén lakó nagybirtokosoknak, vagy a székhelyen lakóknak lehet magukat megvá­­lasztatniuk, ezáltal pedig úgy a demokratia ellen , mint milsfelől a törvényhatóság kerületei­nek befolyását lehetlenitjük. Mindezektől eltekintve sem fog a bizottság tagjainak nagy része egész odaadással működni, mivel a tudat, hogy müködé­­sök úgyis eredménytelen leend, le fogja hangolni netaláni törekvésüket is s ez okból hiszem, hogy ily szerepre önérzetes emberek vállalkozni sem fognak, ha csak olyanok nem, kik itteni működésöket ebi­halról­ alapjául fogj­ák tekinteni­ (Helyeslés A törvényjavaslat a megyei közgyűlésnek csak a bizottsági s a tisztviselőknek minden 6 évben Választatását — a községi szervezet körül felmerült ügyek elintézési jogát adja meg, s végül, hogy mit népgyülésen is megtehetnek, — minden eredmény nélkül, azok, kik az üres szalmacsépelésnek ba­rátai, nagy beszédeket tarthassanak. „ Kétségtelen tény, — hogy a javaslat csak is . 'n ~~ ♦"terjeszkedését — illetőleg mindenhatóság« akarja­ a JÍ közigazgatás C vége alatt megteremteni­­ .AAí“ °.t!S eszköz, hogy a m­egyea­l­küi UiCiCiVizOü., UU.OAJOJX az egyént az állammal egybe fűzik — bizonyos kör adassék a közigazgatási téren is önálló tevékeny­ségre. . . Az átalam elmondottak szerint tehát a javas­lat által közigazgatásunk czéljai jobban el nem éretnek s önkormányzatunk pedig megsemmisitetni czéloztatik. — Tagadhatlan igaz — hogy jelenlegi közigazgatásunknak vannak hiányai — s ezt javí­tani kell — de e hibák olyanok mint ft test egy részén lévő sebek -r­­ s azt nem­­ igy kell javítani -s mint a javaslat akarja — hogy egy kis sebest az egész testrész amputálhassák­­­ hanem vigyáznunk kell^arra, hogy ». javitassék s a jó iui tevésben a jót, Melyet már bírunk legkevésbé, koczkáztassuk. — Én is azon véleményben vagyok, hogy önkormányzatunknak a létező legszélesebb körbeni kiterjesztése mellett — göndörödnünk kell az állami közigazgatás menetéről s ha ily érte­lemben terjesztetett volna javaslat a ház elébe, azt bizonyára legmelegebben pártoltam volna. A törvényjavaslat egyéb hibáinak taglalásába jelenben bele­bocsátkozni szükségtelennek látom,_ mert az a részletes tárgyalás keretébe tartozik, jelenben véleményem szerint csakis a javaslat elvi jelentősége megbírálása van előtérben. Ez eszmék miket elmondani szerencsém vala, nem lehet uj a t. ház előtt, hiszen volt idő midőn ezeket pák nem mindannyian osztottuk — s épen én a ki koromnál fogva nem mondhatom , hogy ezekbe magamat mintegy beleéltem volna — sze­rény véleményemet azon tárgyban mélyebben gond. "CndorkOZCK­ nyilatkozataiból s munkáiból meri,­, tettem. Különösen meggyőzőleg hatottak rám e rész­ben a belügyminiszter úr e tárgyban kifejtett néze­tei. Ő ugyanis egy 1865. évben kiadott röpiratában ezt mondja: Egy jó közigazgatási rendszernek leg­első tulajdona tartozik lenni, hogy a rendet és sza­badságot, még­pedig a testületek, az egyének sza­badságát, a kormánnyal szemben, épen úgy mint a nemzetét mint egészet, az idők folyamán keresztül megkímélje — s így lényegileg ugyanazt, mit én el­mondani szerencsés voltam. Ugyancsak e röpiratban azt is mondja: „Nem­csak törvényeinkben, de emlékünkben, de szíveinkben is él még megyei rendszerünk, mely alatt annyi sze­mélyes szabadságot élveztünk, minő sehol Anglián kívül nem létezett, mert a törvényjavaslat ezen ál­talam is elfogadott elveket fel nem karolja, mert a szívünkben, lelkünkben élő megyei rendszerünket megsemmisíteni akarja — a törvényjavaslatot ft részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom s figyelmeztetem a kormányt arra, hogy ha változta­­tunk a nemzet geniusának meg nem felelőleg, az megingatja a törvények iránti tiszteletet, mely a történeti jog iránti tisztelettel belső összeköttetés­ben áll. — Pártolom azon általam is aláirt határo­zati javaslatot, melyet Mocsáry J. képv. társam benyújtott. (Helyeslés balról). az K­Ü­L­F­Ö­L­D. Andrássy gr. reformjavaslatait a porta már jó előre visszautasította, még mielőtt annak tartalmát avagy irányát ismerte volna.­­ E hír volt a múlt napokban elterjedve, ezzel szemben a „P. Lloyd“ teljes hitelt érdemlő forrásból távirati értesülést vesz Konstantinápolyból, mely szerint a valódi tényállás a következő: A porta kezdetben tiltakozott a hatalmak részéről minden magán avagy ésszerű jegyzék átnyujtása ellen. Erről értesittet­­vén a bécsi és sz.-pétervári kabinetek, ezek legott egyhangúlag a leghatározottabban kijelentették, hogy a portának egyátalában nincs joga egy kizá­rólag az európai béke fentartására irányuló közle­ményt már eleve visszautasítani vagy akármi felté­telhez kötni; ennek folytán Rasid basa elállott kez­detben emelt tiltakozásától. Mivel­ pedig újabban öt franczia és az olasz kormányok is feltétlenül elfo­gadták a három császár javaslatát, valamint Anglia hozzájárulása is bizton várható, az Andrássy-féle javaslat legközelebb hivatalosan át fog adatni a portának.­­ A herczegovinai felkelőkkel szem­­b­­en, mint biztos török forrásból értesül a „Bolis­ Corr.“ Ragusából, •— e tartomány új­ főparancs­noka, Mukhtár basa határozott utasításokat kapott, hogy minden támadási hadműveletekkel hagyjon fel, ellenben a montenegrói határokon minden fol­tosabb stratégai pontot erősen szálljon meg. Ez in­tézkedések politikai okokból származnak. A portig mindenek előtt még egy végső kísérletet akar tenni, hogy Montenegrót békés uton a semlegesség meg­tartására bírja s a határmegszállás biztonsági véd­vonal akar lenni a montenegrói felkelők örökös át­­csapásai ellen. Ez intézkedések azonban szoros ös­­­szefüggésben állanak egyszersmind a kibékéltetési politikával is, melynek in­augur­álására Ali basa Mos­tarba küldetett, ki a felkelő területek főbb embereit maga köré kívánja gyűjteni, hogy sérelmeiket meg­hallgatván azokat egy emlékiratba foglalva a szul­tán elé terjes­sze. Az illető egyének Mostárba gyűj­tése végett Ali basa Jussuf mostari birót kül­dötte ki. • A genfi nemzetközi társulat ál­­landó bizottsága lépéseket tett, hogy a délszláv fél­relök sebesültjeinek segélyt nyújtson, miután Ni­­rita fejedelem értesülvén, hogy a társulat csak oly nemzet tagjait segélyezheti, mely tagja a társulat­nak, egy külön rendeletben kijelentette, miszerint Montenegró kész rögtön belépni a nemzetközi tár­­sulatba. Ez értesülésre aztán három tag küldetett lentből Montenegróba, kik a sebesültek ápolását vezetik s a kellő segélyről gondoskodnak. Az Arnim-ügy berlini hírek szerint hos­­­szabb pihenés után ismét előtérbe lép. Miután ugyanis a törvényszék elégteleneknek találta a bi­­­onyitványokat, melyek a volt nagykövet betegsé­gét konstatálták, várható, hogy további törvényes épések fognak ellene foganatba vétetni.­­ E­köz­ben hírlik, hogy Arnim gróf „Pro Nibile“ czimü épíratának második füzete is közelebb meg fog elenni. ■_____

Next