Egyetértés, 1876. február (10. évfolyam, 25-48. szám)

1876-02-26 / 46. szám

46. szám pásra % M­P— *TMST" PTM8 í“TM /pll­ X. évfolyam, Elftfizetési dij: E«fyh6ra ■•••••••• >-8° W® ;■•*! Mii JP^I S J Hirdetési dij : 9 hasábos petit,sor egy- §§§ jjBB&a NH _____„__ jjf Sgra_______ Jb­SB B 8B szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kv. LfcjK 's^SSS/BrMä B pgg g, y"_jjf­ Wgfffg íjj rajt­a «aflaffitfjjjgjgjflyj Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr, ___. r­n __ »■ Nyllttér : öt hasábos sor 30 krajczár. POLITIKAI ÉS K­Ö­Z­GAZD­ASÁ­GI NAPILAP. Előfizetési feltételek az E&TBTÉETÉS politikai és közgazdászati napilapra. gPIT" Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház­ tér 9. szám alá küldendők. Egész évre.................................20 frt. — kr. Kél évre .................................10 frt. — kr. Negyed évre..............................5 frt. — kr. Egy hóra...................................1 frt. 80 kr. Szombat, 1876. február 20 Szerkesztői Iroda: Budapest IV. m­egy­eh­ázt­ér 9. sz. l.® rá a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. I váziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: ‘Budapest IV. megyeházai' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. AZ ÁK­VII. A főváros nappal. A Duna kegyetlenül hányja-veti a közönséget a legkínosabb bizonytalanságban. Néhány órai lé­­lekzetvétel csupán az, mivel a tetőpontjára hágó iz­gatottságot pihenőre inti. A jégzajlás és hullámzás még tegnap tizenegykor keményen vívta a partokat, hogy éjfél óráján két lábnyi eséssel a vízmeder fe­nekén és simén dühöngő fékezhetlen szellemeket kissé lecsillapítsa. Péntek hajnalra azonban ismét felszabadítá őket, s a víztükörön újra erősen kezdi a partok felé korbácsolni a jégtáblákat és víztöme­get. A budai oldalon a felső kőpárkányzatnak csu­pán tetőző koczkája áll ki a vízből. Helyenként azonban a vasrácsnál magasabbra van összehal­mozva a jég. A Liptai-palotával szemközt egy nagy jégtábla a két hüvelyknyi rács vasrudját pattan­­totta ketté, mintha egy vékony pálczikával lett volna egy vasgyárónak dolga. A Széchenyi szálloda kö­röskörül vízben áll. Újpest felé a lóvonatú vasút beszüntette a közlekedést, a víz féllábnyira jár a töltésen. Az alant fekvő utcza házai összeomolva, vagy rombolás alatt. Ó­ Budát egészen hatalmába kerítette az ár, kezdi körülönteni és zárostrom alatt tartani. A la­kosság a magasabban fekvő helyekre menekül az alacsonyabbakról. Fokról-fokra hágja át a víz az előtte levő emberi korlátkészitményeket. Mutatni akarja, mily vad erőt rejt elemi méhében mindan­nak megrontására, a­mit emberi munka éveken át teremtett. Borzalmasan nagy ördögi hatalma. Budának még szerencséje,hogy a víz sodra a pesti partok falé tart és egészen a pesti oldal felé tereli jege ostromütegeit. A budai oldal felé kisebb-nagyobb tá­volságban a feltornyosult jég képez védfalat, ez az oka, hogy a viz a rakparton még át nem tört s a főutakon jégtábláktól menten foly a viz. Egyéb sem kellene itt a szerencsétlenség rettentővé tételéhez, minthogy a jeget küldje a Duna, megrázkódtatni a falakat. Egymás nyakába omolna itt azonnal egész házsor , omlásával aztán a csolnakok közlekedését is megakadályozná. Dél felé óráról-órára emelkedik néhány hü­vely­knyivel a jégtükör. A víz a csütörtök esti vész­lövések magaslatára emelkedett. Nincs még tehát mentve a főváros. A legnagyobb esti zajlás roha­mossága után ítélve egész biztonsággal föl lehetett tenni, hogy Ercsi körül a jégtorlaszokat elseperte a gyorsuló sebességgel rohanó ár, ügy is volt. Tíz óra után az egyre sebesülő víztömeg meginditá a jeget, de át nem törhető. A torlasz újra megállt. Innen az uj áradás és innen az uj vészaggodalom! A főváros lakossága, mely reggel hurczolkod­­ni kezd az emeletekről rendes lakásaiba, kénytelen visszahurczolkodást tartani. „Még nem vagyunk túl a veszélyen“, hangzik szájról szájra, s a kétszázezer­nyi népraj hozzá kezd ismételve a napok óta tartó általános hurczolkodáshoz. Hordár talyigák és sze­kerek közlekednek az utakon, értékes holmikat czi­­pelve az alant fekvő utczákról a magasabbak gya­nánt kijelölt pontokra. Ismerősök és rokonok kerül­nek egy fedél alá. A házak és Duna között önkény­­tes posták tartják fen a futárbirezést. Minden ut­­czából jönnek-mennek a Dunához és vissza váltakozó híradók. A partok hosszán sürög-forog egy hosszú em­beruszály gyanánt a néző­közönség. A sétapart hosszában katonaláncz zárja el őket a lépcsőktől. A Margitsziget körül csak ép úgy nyüzsög a nép, mint a vasúti összekötő híd tájékán, hol torlasz kezd képződni, félelembe ejtve a parton vizsgálódó­kat. Az angol biblia társulat és pereczes gyermekek tartják fen az itt hullámzó közönség közt az üzleti szellemet. A bibliák imádkozás, a pereczek az izga­tással élő étvágy lecsillapítására szánvák, persze a pereczeknek van legtöbb keletök, de azért a vén asszonyok kenetteljessége nagyra van vele, hogy a viz szomszágában az ó és uj testamentum könyvei feltalálhatók. A vizözönről szóló rész érdekes ol­vasmány lehetne ez alkalomra, ha az idegesség bár­mi olvasmányra időt szakíthatna. Legjobban el­kelne azonban egy hatósági ruhába öltöztetett hiva­talos galamb villámszárnyaival, mely jelentené, hogy Ercsitől a jég eltakarodott. Mindjárt jobb kedvvel űznék a Margithíd mellett a félig kész rak­part és házsor között elterülő vizen a kézzel való fogás halászatát — tárgyakra és halakra. Gyermekek, nők és férfiak gázolnak a vízben, hogy az ide szorult hidegvérű uszhártyás állatokat a hideg vihárból az üstben forrongó meleg víz szá­mára kaparitsák meg. Jól és könnyen megy a mes­terség, akad a kézbe egy-két fontos dal is, legalább te,­­ a szegény embernek ideje és öröme, ha már a Du­na­­ rettenetessége oly gonosz következetességgel tartja távol a végszabadulás óráit. A homokos­­ parton, a gyártelepek városrésze táján élelmes atyafiak horgokkal és rudakkal fegy­verkezve halásszák a part felé vetődő hajózási és házi tárgyakat. Nem szükséges, hogy egymás elől kapkodják és verekedjenek rajta; a Duna most­ pa­zarló kedvében van, tömegekben hozza a legkülön­félébb dolgokat. Csolnak maradvány és házeresz, zsindely-tetőzet darabjai hajó­gerendával, deszkák, sövénykeritések, házi bútorok romjai jönnek szaka­datlanul. Itt-ott öltöny­darabok, s kivehetetlen sötét tömegek, borús találgatások tárgyai. Mik lehetnek ? Sepert a viz e quodlibet kirakatban, mely örökké változó panorámaként tárul fel a szem előtt: egy bölcsőt is. Vajjon benne volt-e az ártatlan cse­csemő, midőn az ár a családi tűzhelyet rabló mód­­jár’a megtámadta ? S ha benne volt a szendergő kis honpolgár, hol fosztotta meg az őrülten csatangoló vízhatalom gyöngeségét az anyai kebeltől ? No de félre redők a toll alól! Eddig még sem­mi biztos adat nincs a felső vidékeken tett károk nagyságáról és terjedtségéről. Az emberi érzés az éjjel a víz futásával együtt kisérte egy a jégtáblán veszélyek között sodort sze­lindek sorsát, melyet az összekötő vasúti hídnál az egymásra halmozott jégre öntött ki az ár. Itt és ek­kor ütött a menekülés pillanata, hogy soha többé vissza ne térjen a házi eb számára. Ügyessége meg is ragadta ez egyetlen pillanatot, s a közönség benső öröme és ujjongása között ugrott ki a jégda­rabokon a partra. Hol maradt és hova való gazdája ? Ilyenek a reggeli órák a fővárosban. Izgal­masak, félelmesek, változók a két part közzé ékelt jeges tenger látványának borzalmas nagyszerűségén. Egyre úszik a jég lefelé, pedig még ez sem a váczi, mint tegnap árvízbizottság, vészágyú, közönség és hírlapok nagy mennyiségét és őrült rohamát el­nézték. A felső Dunáról jövő ellenmondó táviratokon meglátszik, hogy az ijedelem és képzelgés kelti őket a váltakozó benyomások alatt. Picziny remény nagy indulássá fújja fel a Duna jegét; kis aggodalom iszonyú jégtorlas­szá növeli. A hivatalos hírek is csak perczekig tartó érvén­nyel és hitellel bírnak. Simonyi Ernő jött meg reggel Göd felől a biztos hírrel, hogy Vácz és Göd között a jég még szilárdul­­áll, s így többé nem lehet kétségbe vonni, hogy az ágyúlövések által jelzett zajlás csak a Margit-híd felöli és a Göd előtt álló jégtől kisodort részletjég volt csupán. Ezt néztük el a váczi jégnek órákig tartó jövetele miatt. Ercsi jégtorlaszaitól függ: el leszünk-e öntve mindkét oldalon avagy nem ? Ez a nagy kérdés, mely lidércznyomással nehezedik a fővárosra. * Délután és este. A ki látta a Tiszát, — nem a minisztert a bőszülő haragjában, az fogalmat szerezhet magának a Duna áradó dühéről is. Petőfi megragadóan hű költeménye jut önkénytelenül is eszünkbe az új­pesti országút fogyasztási illetékeket szedő sorom­pójánál. „Zúgva bőgve töri át a gátat, el akarja nyelni a világot.“ Rohanó ártér Újpesttől kezdve e sorompókig minden, mit szem lát. A töltésen át zúg az áradat és az az első magyar szeszfinomitó mellett egyene­sen az izraelita temetőt öleli körül. Embertömegek futkosnak és nézik, a­mint a mélyedéseket szinültig töltve vágtat tovább és terjeszkedik egyre. A­mi egy percz előtt még átgázolható volt a töltés mel­lett levő korcsmához, egy-két percz múlva kocsi fe­nekült meg benne és összetört oldalait csak úgy mentheti meg, hogy hirtelen kivontatják. A közönség fél lábbal a vízben áll, de a víz, mintha boszankodnék e sürü látogatáson, lépésről­­lépésre szorítja őket hátrább. Még csak nem is udvarias a nők iránt. Pedig magán fogatok, bér­kocsik sokaságából újabb és újabb raj állapodik meg elegánsul öltözött hölgyekkel és dandykkel. A lóhátas drabanttal versenyt lovagol a vész hely­színére néhány űrlovar. Mindenki kíváncsisággal néz a pusztító elemre, mely oly könnyen győzedel­meskedett az újpesti töltésen. Előbb körbe fogott gyárakat, műkertészetet és konyhakertészetet,­­ faragó műhelyeket és nyári lakokat a Duna menté­ben Újpestről kezdve lefelé, aztán midőn itt már szűk volt neki a csárda, mindig erősebben ostro­molta az oizágutat. Csakhogy az keményen tartotta magát,­ míg végre is a víz látván, hogy sem alá nem moshatja, sem keresztül nem törheti, kifogott rajta és átment a kocsiközlekedésre, szánt felszínen. Már hajnaltól kezdve lehetetlenné tette a közleke­dést úgy a közönséges, valamint a lóvonatú kocsik­nak. Mindazáltal a szeszfinomító­ gyárnál csak a délutáni órákban csap át rohama. Nehéz küzdelme van itt az árnak a keresztül­­kasul futó kocsitöltésekkel, de azért az izraelita te­mető falait ostromolja az ár és ép készül a rég el­hagyott váczi temető elporladt tetemeit nyugtalaní­tani hullámzó zajával. A nézők még a dombos olda­lon futkosnak a városligetbe vezető másik töltéshez, melyet szintén is meg kell ostromolnia és áttörnie, hogy a vasúti áthidalások alatt a városligeten meg az aréna után egyenest a Terézvárost látogassa meg. Határozott az akarata, látszik azon, hogy mire a temetői dombról lefutnak az emberek, már a töl­tés melletti részt sár borítja és az út mélyedésein keresztül fut a kapuhoz, hogy ott találkozh­assék az újpesti ut­árkában futó vízzel. Alig negyed óra alat egy lovas lovának szügyéig ér a víz és ismét negyed órával utána ártérré lesz a temető egész mélyebben fekvő része. Hasonló sors éri a lőportornyokat köritő sán­­czokat, melyeken áttör a víz és árja terjeszkedik a vasúti töltés felé. Az állatkert innenső felén van a vasúti kisebb áthidalás, a vasúti töltésen innen pedig egy városi faiskola árokkal és hiddal szelve.Ide törek­szik az újpesti töltésen átcsapott víztömeg, szem­mel látható veszélyére a szivarezai áthidaláson in­nen levő városrésznek. A faiskola néhány óra alatt, ha a sötétség be nem áll, egész tanyája lehet a mezei vad­állatok­nak. E sorok írójának szeme láttára futott ennek fasorai közé két nyúl az árvíz elől. Egy vízzel telt árkon átúszva ide menekült az üldöző elem elől. Menedékhelynek mondjuk, mert aligha sokáig tart ebbeli természete, az ár nem ismer kegyelmet, nem is gyakorolja azt. Nyulaink alkalmasint a városli­getbe s innen éjjelre, ha a viz növekedése fokozato­san tart, a városba szorittatnak. A lőpor­tornyoktól nem nagy távolságra fekvő homokdombokon emberek, állatok vegyest tanyáz­nak. Itt kötöttek ki megmentett holmi­aikkal az ár elől. Csolnakok járnak azonban mindenfelé. „M. T.“ (Mentő Társulat) betűs jelvényekkel karjaikon viszik a segélyt, a­merre kívánatosnak mutatkozik. Emberélet aligha fog áldozatul esni. Ez is csak különös szerencsétlenségnek lesz felrórható. Esti hét óráig folytonosan növekedőben van itt a víz mindenfelé. Midőn 7 óra után öt perczczel a háromszor egymást felváltó két-két ágyulövés megszólalt, a temető kapujából csak egy-két lábnyi rész állt ki, a többi, mely maga annyi sok temetést látott, szintén víz alá volt temetve. Történt több is. Új betörést tett a Duna a Viktória malom mellett. A Duna mentén a Mar­git szigettel átellenes töltés tetején át­rohant egész a Hagenmacher-féle gőzmalom kocsiútjáig, tehát csaknem az osztrák­­ államvasut indóházának az új­pesti ut néhány ölnyire vízmentes út által elválasz­tott tőszomszédságáig. Az este sötétje meglepte e he­lyen a gyártelepeken lakó embereket. A mentő bi­zottság csolnakjai szedik fel a padlásról kiáltozókat. Rendkívül nehéz és nyaktörő munka e négy láb­nyi vízben csolnakkal. Több a gyárakból elsodort fakészlet, dongák, és szerelmények, úgy szólván mint a jég­torlaszokon át kell evezni. A váczi kör­út önti ki ide a néző­közönséget, mely a töltésekről szemléli a fáklyák világánál kísérteties elvonulás­ban közlekedő csolnakokat. Valami iszonyúan nagy­szerű van ez éjjeli jelenetben. Ilyen a kép a Pestnek e legkomolyabban meg­­fenyegetett felső részén. Három egymást érő ágyú­lövés vészjelzéséig a tulajdonképeni lakó városba még nem hatolt be az ár. Igen valószínű, hogy nem is fog. A fővárost fenyegető nagyobb katastrófa szinteréül, úgy látszik, Ercsi vidéke van kiválasztva. Legalább az utolsó táviratok szerint ott önti el a falvakat, s e szeren­csétlenek fuldoklása menti a fővárost, a­hol a Duna 24 lábon áll kitartóan, mindössze 24-en felül vál­tozva óránkint egy-két hüvelykkel a víztükör. Fél tizenegy órakor a helyzet még nem módo­sul. A város lakossága fél ébren, fél álomban retteg a jövőért. * Budán állnak eddig legrosszabbul a dolgok, ha mindjárt a­kár mostanáig nem igen rúg is fel a pesti gyártelepek káráig. Csakhogy itt a legszegé­nyebb osztályt éri a baj. A­ Buda és a budai vízi­­város alant fekvő, az utczák­ felemelésével beteme­tett házaiban lakik a főváros szegénysége. Ezeket öntötte ki ürgék gyanánt a víz. A lánczhidtól alig néhány háznyi távolságra, körülbelül a lóvonatú vasút induló pontjának átel­­lenben a víz már a vasúti síneken nyugszik és lehe­tetlenné teszi a tovább menetelt akár kocsin, akár gyalog. Vadonatvadon sötétség térdig sárban járatja e­gészen a nézőket, mert a gázlámpák itt nem ég­nek. Mint valamely földalatti sötét birodalomban a­ boszorkányok táncza, úgy hat a fülhöz a zaj, me­lyet a Duna jégtáblái egymásra való tánczolásuk­­ban ütnek. A vizi város főutján is az uj házak közé to­lult a viz, s itt már a fényesebb első emeleti laká­sok minden ablakából király kitüntetésként várja a lobogó gyertyaláng. A kapuczinusok már a viz lassú moraja mellett végzik köteles áj­tatosságaikat, s a szomszédos utczák felé is ellátogatott az ár.­­ Menekülők és mentők mindenfelé. A ráczvárosi részben a Debreczen szálloda ká­véházának emelkedett ablakait fenyegeti beömlés­­sel a víz. Két napja, hogy itt­ csupán la­kik a közle­kedési eszköz, s már nemcsak, hogy a Széchenyi szállodába nem, de a Liptai-féle palotába sem le­het száraz lábbal belépni. A kinyitott pinczeabla­­kokon bebecsapódik az ár, majd ismét onnan lő ki. Mózses vesszeje kellene ide, hogy eltüntesse a vörös tenger áradó habjait. A ráczv­­­os főutjának hullámai a lebontott házak mellett emelkedő várkert oldalait nyaldossák, a Lizákból az emberek és értékesebb holmik már biztonságba vannak helyezve. Ilyen az esti kép Budán. Jobbra változik-e vagy balra, azt „legújabb“ rovatunk fogja meg­mondani. Addig is az alábbiakban részletezve közöl­jük a vizár esélyeit. Öt Más tudósítónktól estefelé ves­szük ezeket : A Duna partja sűrü tömeggel van ellepve. Az emberek ezrei váltják fel folytonosan egymást. Az arczokon látható, hogy a Duna fenyegető árja el­foglalja az emberek egész lelkét. A politikáról, a hírekről, és a máskor érdekes apróságokról mindenki megfeledkezik. Senkit sem érdekel, hogy mi történt az országgyűlésen, mit ad­nak a színházban, milyen bálok lesznek, hol lesz estély. Ezek mind közömbös tárgyak, nem léteznek, mindenki azt kérdezi szomszédjától, ismerősétől, barátjától, idegentől, koldustól, nagy úrtól: Uram, hány láb magas a Duna ? Mily magas ? És midőn délutáni 4 órakor azt felelik: 23 láb 11 hüvelyk! minden ember arcza elkomorul, és mintha nem hinné, oda siet a folyamhoz és személyesen győződik meg róla. A Dunához érve tapasztalja, hogy ma mindenki igazat beszél, mindenki fél, nemcsak ő. A Duna délutáni 4 órakor 23 láb 11 hüvely­ken állott. Fölzavart sötét hullámain óriási jégtor­laszok úsztak, hasonlók egy-egy dombhoz. Fenye­gető habjainak gyors lefolyását még inkább növelte a felülről jövő hideg zivataros szél. Nem akarom or­kánhoz hasonlítani a szelet, noha nem nagyítanám a képet akkor sem, ha annak mondanám. Ha más­kor van e szél, egy lélek sem megy a Duna partjára, de most a legnagyobb vihar sem lenne képes szélel­űzni ez óriási felhőhöz hasonló komor képű nép­tömeget. Öt órakor ismét nagyobb jégtorlaszok úsznak a Dunán és elterjed a nép között a hír, hogy a jég Váczról jő, fél kettőkor indult meg onnan. Min­denki könnyebbülve érzi magát, mintha kinek-kinek egy nehéz kő esett volna le kebléről. E­közben meg­érkeznek az esti lapok, utánna kapnak, nézik a táv­iratokat, mi történik Komáromban, Szobbon, Vá­­czon és igy tovább a Duna mentében. Délután hat órakor nem kapható többé esti lap, széjel szedte, elosztotta, elsöpörte azokat a közönség mint a hul­lám. És a­kiknek a Duna melléki városokban ös­­merőseik, rokonaik, testvéreik, szüleik vannak, egyiktől másikhoz futnak és kérdezik, hogy mi tör­tént itt, és ott ? És ha megnyugtató hírt vesznek, elhiszik. Öt és hat óra között a Duna egyre nő, a jég még mindig nagy darabokban úszik a víz felületén. A jégtáblák között gerendák, szétfoszlott talpak, egész kerítések és kivihetetlen tárgyak úsznak. A vámházzal átellenben levő budai városrész vízben áll. A tömeg arczán látszik, szemeiből olvasható, hogy nem lehetne rá nézve örvendeztetőbb ajándék, kedvesebb hír, mint ha arról tudósítanák, hogy a Duna apad. De fájdalom! a tomboló mérges folyó délutáni 6 órakor 24 láb 1 hüvelyken áll. Sötétedni kezd, a szél még mindig dühöng, a Duna folyton nő, mindenki rettegve várja az éjt. A fokmérők különböző rendszere. A különböző városok vízméreteinek fokrend­szere nem felel meg a budapestinek, mert ennek 0 pontja valamennyinél alantabb fekszik 2 lábnyival. Ebből magyarázható meg azon talány, hogy Ó-Bu­­dán 25 láb vízmagasságot jeleznek akkor, midőn Pesten 23 láb a jelzés. A budapesti 23 láb a váczi 25 lábnak felel meg. Mikor Váczról 24 láb 10 hü­velyket jeleznek, ez Pesten annyi, mint 22 láb 10 hüvelyk, vagy ha például Ercsiben a viz felszíne áll 22 láb 4 hüvelyken, a fővárosban a fokmérő ugyan­akkor 20 láb 4 hüvelyket mutat. A víz emelkedése. (A további följegyzések a „Legújabb“ rovat­ban foglaltatnak.) Ó - B­u­d­á­n: Éjfél utáni V. órakor Alkér tanácsnok be­jelentette, hogy a zavar és félelem tetőpontra hágott. Régi helyén nem marad többé senki, az emberek mindeneket hátrahagyva a magasabb helyekre me­nekülnek. A viz itt már éjfél előtt 26V2 lábon állott s a lakosság iszonyú veszedelemben forgott, mert a viz megkerülte a filatóri réteket. A városi kórházba, mely nem volt kiürítve, minden percmben várták a viz benyomulását. — Az elszigetelt nép élelmi­szerei már ekkor elfogytak. A tanácsnok e jelentését lovasrendőr hozta át Ó-Budáról a városházához s harmadfél órába került az útja, mert a vörösvári malmot meg kellett kerülnie. Az uj meg uj gyors segélyre nagy szükség lévén, Ó-Budára hajósok küldettek, kik azonban azon rémhírrel jöttek vissza, hogy a szélkavarta hullámokon a jégzajlás között az ellentétes áramlat miatt evezni lehetetlen, kivált a sötétben.­­ A vízállására nézve azon felvilágosítást adták, hogy a főúton helyenként csaknem ölnyi a viz; az iskola­­utcza alsó része el van lepve, a császárfürdőnél azon­ban egy kis száraz ház volt. — Az egyik csolnak megfeneklett s lehetetlen volt kiszabadutni. A részleteket a következőkben közöljük: Budán, Budán reggelre iszonyúan elterjedt az árvíz. A fazekas­téri és bombatéri áradás már összeért, és a főút a m­ ájlamvasutépitészeti igazgatóság épü­letétől felfelé Ó-Budáig viz alatt volt. A viz az os­­kolattsza alsóbb részéig emelkedett, s a mi házak a Duna partján az előtt vannak, vízben álltak; az alantabb fekvőknek már ablakain tolult be a víz. De ezen házak csak részben vannak derogirozva, az emeleti ablakokból több helyen társalgott a benn­rekedt népség a ház előtt járó dereglyésekkel. A kö^ekedés már az éji órákban fennakadt, úgy hogy az Ó­ Budára küldött dereglyék nem érkezhettek rendeltetési helyükre, mint fentebb érintettük. Gya­logosok számára a kapuczinus épületen kéreszük a szűk folyosón nyitottak utat. De a város e részé­nek természettől szerencsés fekvése lévén, itt élet­veszély nincs, mert az elárasztott házakból a lakók ideje­korán könnyen oly helyre mehetnek a vár ol­dalára, hol nem forognak veszélyben. A vészbizott­ság minden kellő intézkedést megtett, hogy ezen városrészből a személyek és a könnyen elvihető ja­vak biztonságban legyenek. A Margit-sziget. . .A Margitsziget önként értetődőleg víz alatt áll. Jégtáblák úsznak felette itt-ott, melyek igen nagy pusztítást fognak tenni a magyar főváros e kis paradicsomában. Az épületekbe víz hatolt, a pinczék telisded­­tek­ vannak, az emeleteken azonban még számos ember tartózkodik, részben az elsülyed­t szigetecske őrizetére rendelve, Pesten, a városban. A himző­ utcza és kalap utczák sarkán a zár­csapokból a víz délután 3 órakor omlani kez­dett ki, s az udvarokba tolult. A kellő intézkedések rögtön elrendeltettek, s a veszélynek sikerült ele­jét venni. A vizafogónál. A Victoria-malom mellett (a vizafogón) éjjel 2 órakor a víz átszivárgott a töltésen, minek folytán intézkedések tétettek a töltés megerősítésére. Schwertführer térparancsnok e hír vétele után rögtön requiráltatott sánczkosarakat és rőzsét a rések betömésére, egyúttal az utászparancsnoksá­got utasitatotta, hogy h­armincz utászt küldjön a Victória-malomhoz. Délfelé a Victoria-töltés meg­mentésére az ott dolgozó mérnökök 100 katonát kér­tek, kik közt legalább 20 utász legyen, mivel az éj­jel oda küldött katonák nem utászok, s egyátalán nem lehet velük semmire sem menni; mind olaszok, s a mérnökök nem tudnak velük beszélni, tisztjeik nincsenek, csupán egy minden szakértelem nélküli káplár parancsnoksága alatt állanak. A mérnökök kérték továbbá a bizottságot, hogy azonnal rendelje el, hogy a körül levő fakeres­kedésekből a szükséges faanyagot requisitió útján beszerezhessék, hogy az ottani lakosoktól deszkát, kocsit s minden szükséges eszközt vehessenek szin­tén requisitió utján. Ezt kívánták a környék la­kosai is. A bizottság a szükséges katonai erő kirende­lése végett a katonai parancsnokságot azonnal meg­kereste. Ezenkívül meghatalmazta Mátyás kiz. ta­got, hogy a főkapitányság és a kerületi elöljáróság­gal magát összeköttetésbe tévén, a fenyegetett részre azonnal dereglyéket szállítson, s a még ott levő lakosok kihurczolkodását karhatalommal is el­rendelje. A veszély különben délelőtt rendkívüli mérv­ben fokozódott. A Viktoria-gát legkétségbeejtőbb állapot­ban volt s a vész oly nagy, hogy a gát átszaki­­tása csak idő kérdése. Minden mérnök egybehangzó állítása szerint a töltés néhány óra alatt okvetetlen el volt szakítandó, mivel a gát folytonos tatarozása daczára a viz folyvást szivárog át, sőt már csurog keresztül a gát nyílásain. A gátra másfél öles viz gyakorolt nyomást s a gát porhanyó fala, csuda hogy addig is ki bírta tartani. A gátak megvizsgálására kiküldött bizottság nevében Mátyus A. figyelmeztette a közönséget, hogy az ennyire veszélyeztetett Victoria töltés még nem a várost védi, hanem csupán a Tüköri gáttal a Victoria-gátig terjedő területet, melyen 4 gőzmalom, faraktárak, mosó gyár s néhány magán­ház létezik. E terület, ha a Victoria gát átszakittatik, 1­%—2-es mély viz alá kerül, mely víztömeget a várostól ekkor már csak egyetlen töltés, a Tüköry-gát fogja vissza­tartani. Délután 1 óra 20 perczkor jelentették az ár­­vízbizottságnak, hogy a Viktória töltéshez a kért 100 katona az Új épületből már kiment. A gazda­sági hivatal utján a bizottság megkeresésre 30 ásót küldetett ki nekik. 2 órakor azt jelenték a bizottságnak, hogy a Rudolf kőpart folytatását képező kavicstöltést a Bátory utczával szemben a víz áttörte, s hogy e nyílás már 2 órakor 30 öl széles volt. S már jég­táblák is tolulnak be a nyíláson. A part alább egy másik helyen is át van törve. A kiömlött víz által fenyegetett téren a csa­­tornanyílásokat betömték, hogy a víz a házakba ne hasson. Tűzoltók, katonák és mérnökök a helyszínen azonnal megjelentek, hogy a vész terjedését meg­gátolják.* Ugyan­ekkor jött a jelentés, hogy a váczi­­úti Hampel-féle házban több mint 60 egyén küz­­ködik az árvíz veszélyével, köztök egy most lebete­gedett gyermekágyas nő. Gyors segélyt kérnek. S ugyanekkor terjedt el azon hir, hogy a viz a soroksári gátat elszakította s a Csepel sziget el van öntve, mely hir kü­lönben később nem bizonyult valónak. Az újpesti uton és Újpesten. Az újpesti ut reggel nyolcz órakor már jár­hatatlan volt. A „Szép juhászné“ czimü fogadóig a víz a másfél lábnyi töltésen alul volt még ugyan, hanem innen túl az út közepén is derékig volt egy jó darab után. Megrendítő látványok minden pilla­natban voltak láthatók, a többi közt a „Szép ju­­hásznő“ udvarából, mely már a városliget felé esik, hoztak ki egy kocsit két lóval, a kocsi egészen, a ló pedig nyakig volt vízben. A kocsihoz, melyen egy asszony és két gyerek ült, öt gyönyörű svájczi tehén volt kötve, melyek egetrázó bőgéssel akartak felka­paszkodni a kocsira. A Pozsonyból lejött hidászok közül nyolcz hidász két pontonnal kirendeltetett az „Első ma­gyar iparvállalat“ elöntött helyiségeiből a meg­menthető holmikat elhordani. A pontonok a tölté­sen felúsztak és daczára annak, hogy egy-egy pon­ton körülbelül nyolcz mázsa, a szél és hullámok mint egy labdát úgy dobálták ide-oda. A váczi vámsorompónál a zsidó temetővel egy irányban tüzérek gátat emeltek kövekből és földdel, hogy a viz át ne csaphasson az országúton. A Duna vize az országúton még nem csapott át, hanem már ezentúl a városliget felé némely helyen másfél ölnyi a viz, a mi az ördögároktól eredt. Az ut egészen el van lepve hordó dongákkal, mit az ár a szeszgyárból sodort ki. Egy helyen egy A fővárosban a viz a múlt számunkban köz­­lött feljegyzések után időről-időre következő kép állott: Reggel: 2 óra 10 p. 22 1. 7S/10 h. 3 „ 15 „ 21 1. 9 h. 4 „­­ „ 22 1. 91/2 h. 4 „ 25 „ 22 1. h. 4 „ 55 „ 22 1. 10”, h. 5 „ 30 „ 22 1. 11 h. 6 „ 30 „ 23 1. V* h. 8 „ — „ 23 1. 3*­, h. 9 „ 20 „ 23 1. 3 h. 10 „ — „ 23 1. 3 h. 10 „ 30 „ 23 1. 4 h. 11 „ — „ 21 1. 5”* h. 11 „ 30 „ 23 1. 57, h. 11 „ 45 „ 23 1. 6 h­. 12 „ 50 „ 23 1. 6 h. Délután: 2 „ 30 „ 21 1. 7"­, L 5 „ 40 „ 241. 1 h. 6 „ 15 „ 241. 1 h. 6 „ 40 „ 241. 7, h. 6 „ 55 „ 24­1. 1 h. 7 „ 15 „ 24­1. 1 h. >/29 „ - „ 241. 7, h. 10 „ - „ 24­1. % h. 10 „ _ „ 24­1. 1 h.

Next