Egyetértés, 1876. július (10. évfolyam, 149-178. szám)
1876-07-15 / 162. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre................................................20.— Félévre................................................10.— Negyedévre................................................5.— Egy hóra...............................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr, 162. szám. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár.EGYETÉRTES POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési föltételek az EGYETÉRTÉS politikai és közgazdászai napilapra. puff Az előfizetési pénzek és utalványok az »Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre..............................20 frt. — kr. Fél évre ...............................10 frt. — kr. Negyed évre.........................5 frt. — kr. Egy hóra..............................1 frt. 80 kr. Külügyi politikánk. A Habsburg ház hirtelen nagyra emelkedett I. Maximilian és két fiának házassága által ; Maximilian maga a gazdag Németalföldet szerezte meg neje Burgundi Mária által; fia Ferdinánd, II. Lajos királyunk testvérével való egybekelése által magyar és cseh királlyá választatásának vetette meg alapját; Maximilián másik fiának, Fülöpnek spanyol nejére testvéreinek kihaltával a spanyol és portugál koronák szállottak, s fiuk V. Károly császár már oly birodalomnak volt ura, melyben a nap le nem szállott. A római (sz.) birodalom koronája ezentúl firól fira szállott az osztrák házban, s e ház kétségbe nem vont első ranggal birt Európa dynastiái közt. Birtokainak roppant halmaza mellett azonban soha sem volt ura egy nagy compact birodalomnak; patriarchalis módon kormányozta saját házi birtokát (Hausmacht) az örökös tartományokat, melyekbe Csehországot és Morvát is mindinkább beolvasztotta, de Magyarországot csak gyarmatnak tekintette, míg többi változó birtokai, Németalföld, Olaszország különböző részei sohasem képezték egy közös birodalom szerves részeit s csakis mint a dynastia hatalmának adalékai és eszközei szerepeltek. A 18-dik század véget vetett a dynasztia hatalma túltengésének. a spanyol öröklési háborúban kiszorult Spanyolországból, VI. Károly alatt elesett Nápoly is: Mária Terézia alatt Parma és Szilézia, míg Galiczia és Bukovina megszereztetett; a franczia forradalmi háborúkban Németalföld, e század elején a római császárság, napjainkban Lombardia és Velencze, német császárrá pedig egy parvenü, a porosz király emelkedett; az osztrák ház birodalma középszerűvé szállott alá. De a habsburg-lothringeni dynastia nem mondott le többé azon igényekről, melyek benne hatalma tetőpontján megfogamzottak s a legnagyobb szívóssággal törekedett mindig, újra meg újra a nagy háborúk folytán szenvedett veszteségeit új országok megszerzése által kipótolni. Nem bánta soha, Európának melyik részében fekszik az, mit megszereznie lehet; csak szerezhessen minél több birtokot, mint egy magán birtokszerző; spanyol, olasz, németalföldi, magyar, cseh, lengyel, német — mindegy volt, csak legyen minél több. Nem egy bizonyos állam határainak kiterjesztése volt a kiindulási pont, mint XIV. Lajos vagy II. Frigyes hódítási politikájánál, az osztrák ház politikája csak azt vette czélba, hogy minél több földterület és népszám legyen jogara alatt; s azért ezen politika nem birt soha azon hazafias természettel, nem birt soha azon jelleggel, mint az oly politika, melybe összeolvadnak fejedelem és nép közös aspiratiói, ami oly népszerűvé tette XIV. Lajos és II. Frigyes hódításait; az osztrák ház terjeszkedő politikája mindig csak a magán dics és birvágy jellegét hordozta magán. A házi politika az utóbbi időkben már nyilt ellentétbe jött a birodalom népeinek érdekeivel. A schleswig-holsteini expeditióban való részvét már átalános népszerűtlenségben részesült, mert a birodalom népei nem osztoztak a dynastiának azon ambíciójában, hogy Németországban az első rangot minden áron fentartsa. Sőt a birodalom népei teljesen egykedvűen vették azt, hogy Olaszország s Németországban a dynastia által elfoglalt rang elesett. A birodalom népei rendezett állami viszonyok közt óhajtanak élni a sokat markoló telhetetlenség kapkodásának mellőzésével; alkotmányos életet akarnak élni habár mérsékeltebb hatalmi viszonyok közt; ezt többre becsülik mint azt, hogy dynastiájuk hatalma terjeszkedjék hogy ennyi meg ennyi ország hódoljon neki a világ különböző részeiben. Egyenlő felfogás uralkodik e tekintetben Lajtán innen és Lajtán túl. De a házi politika hordozói mind ezzel nem gondolnak. Ők nem felejtettek semmit s mint világosan látszik, abból mint épen most tanúi vagyunk, teljesen megtartották a házi politikának régi aspiratióit. Terjeszteni akarják a dynastia birtokát, visszaszerezni régi fényét; szüksége van-e az államnak a terjeszkedésre, óhajtják-e, követelik-e a birodalom népei a terjeszkedést — azt nem kérdik, azzal nem gondolnak. Miként volna az uj szerzemény a birodalom keretébe beilleszthető, nem hatna-e e zavarólag a dualistikus rendszerre, magára az alkotmányosságra — annál egkisebb gondjuk is nagyobb, sőt valószínünek látszik, hogy a hatalom terjesztésén kívül a dualistikus formának s az alkotmányosság rendszerének megbuktatását is várják melléknyereség gyanánt, hiven e tekintetben is a házi politika hagyományaihoz. Az orosz barátságnak és szövetségnek nincs más értelme. A beteg embernek elkeresztelt, a roskadozónak és tarthatlannak híresztelt Törökország prédának, osztoszkodási objektumnak tekintetik ; alkalom nyílik kipótolni a veszteségeket, melyeket az osztrák ház birtokaiban szenvedett. Itt van-e már tényleg az alkalom az osztozásra, vagy csak egy lépés megtételéről legyen szó ez idő szerint — ez tán még eldöntetlen kérdésnek volt fentartva, mely a háború esélyeitől függ, s a második esély látszik előtérbe állani e pillanatban, de félreismerhetlen az alapgondolat és irány. A birtokterjesztés politikája teljesen nélkülöz minden magasabb szempontot, sőt korlátoltságot s bizonyos brutalitást tanúsít alapeszméjében és a tervezett kivitelben, bármennyire tanúsítson is következetességet s ügyességet a cselszövényekben. Hogy egy dynastia elválassza a maga érdekét és ügyét az uralkodása alatt levő államnak érdekeitől és ügyétől s csakis úgy tekintse a nyerhető országokat, mint egy kapzsi aequisitor tekinti a megvásárolható ennyi meg ennyi holdas jószágokat; hogy egy uralkodó család jogot tartson visszahozni oly állapotokat, melyek fölött már rég elhaladt a történelem, az országok és népek fejlődő viszonyainak logikája; hogy visszasóvárogjon azon egykor élvezett nagy hatalom után, mely az európai sulyegyént folytonosan fenyegette s két századon keresztül európai háborúkat idézett elő; hogy megröviditettnek, tán igaztalanul sújtottnak érezvén magát mért mérsékelt hatalmi állásba lett helyezve az események által, mint vadnépeknél szokás, a bosszuállásra tartsa magát kötelezettnek s kész legyen e miatt vérbe borítani egy világrészt : mindez erkölcstelen és korlátozott felfogás kifolyása, oly politika, mely teljesen nélkülözi azon magasabb szempontból való felfogást, melyre a világ sorsát intéző hatalmak kötelezve vannak s mely a sulyegyén fentartásában nyer conkrét kifejezést. És hasonló mi módon juthatna Ausztria-Törökország egy részének megszerzéséhez, mi módon vette czélba legalább ez idő szerint ? ügy hogy kész volna odaengedni Oroszországnak az oroszlánrészt; egy aránylag kisértékü tartományért kész volna odaadni Oroszországnak egy oly birtokot, melyet egy clenodiumnak tartott méltán az ó- és tart az uj világ, és kész volna koczkáztatni azt, hogy Oroszország oly hatalommá növekedjék, mely a félvilágot birja s végeredményben magát az osztrák ház hatalmát is akkor semmisíthetné meg a mikor jónak találja. Bosznia, a szövetség dija, oly nagy körülbelül mint Erdély, lakosainak száma csak felényi, ezért volna kész Ausztria Konstantinápoly birtokába segíteni az oroszt. A lakosságnak (Herczegovinával együtt) egy harmada mohamedán, egy hatoda katholikus, a többi óhitű: nem bír különös kedvező fekvési és természeti előnyökkel, legfőbb előnye az volna, hogy a keskeny dalmátiai tengerpartnak habár egy nagy hegyláncz által elválasztott határát képezné. Micsoda előnyöket nyújthatna a birodalomnak ? Nemzetgazdászati tekintetben így is kihasználható; adna jó katonát, de a cultura emelése nagy mérvben súlyosodnék a birodalomnak különben is rész pénzügyére. De miképen illesztetnék bele a birodalom keretébe ? Helyzeténél fogva a birodalom magyar feléhez volna csatolandó; de Magyarország semmi áron se volna hajlandó felvenni magába annyi idegen s azonkívül a culturában hátralevő, az alkotmányosságról fogalommal nem bíró elemet fogadnák-e szívesen a Reichsrathban képviselt országok? Bizonyára nem. Utóvégre se történik vele egyéb mint az, hogy a részben már polgáriasított határőrvidék helyét pótolná egy uj terület, melynek népessége, katonai gyarmatként szervezve, a katonai uralomnak és absolutismusnak volna mindig rendelkezésére álló kézi eszköz a birodalom többi részének szabadsági és alkotmányossági velleitásai ellen. S ez lehet valószínűleg a házipolitika hordozóinak szívéhez legközelebb álló indok arra, hogy Bosznia megszereztessék, üsse a kő ama nagy érdekeket, melyek a megszerzéstől és különösen a szerzés módjától, a muszka szövetségből való visszamaradást parancsolják. Az osztrák-magyar birodalom összes népeinek általános és speciális érdekei tiltakoznak ellene. Általános érdekük, mint Európa minden népeié az,hogy Oroszország terjeszkedése elébe korlát állíttassák. Ez a czivilizatió érdeke. Oroszország magáévá tette ugyan az európai cultura formáit, de ez csak külszín. Mi az európai czivilisatió quintessentiája ? Az alkotmányosság. Erről Oroszországnak fogalma sincs; birodalmának óriási nagy volta s hóditó politikája teljesen kizárja ott az alkotmányosságot . Oroszország korlátozása továbbá a szabadság érdeke. Eddig is Oroszoszág volt támasza mindig és mindenütt azon politikának, mely a szabadságnak ellenlábasa volt; ellenállatatlanul támogatna hatalma növekedésével minden szabadságellenes törekvést, mert hiszen Oroszországnak életelve az absolutismus; de ezenkívül minden egyes állam függetlenségére nézve folytonos és kész veszedelem volna. Európai állandó politikának kell lenni jövőre annak, mely a Sebastopol elleni expeditiót létrehozta; e politikának időről-időre meg kell újítani, de erősebb mérvekben, ugyanazt az actiót, a mely állam ellenkező politikát követ: az áradó Európa, a czivilisatió, a szabadság, a népek függetlensége ellen. Az osztrák-magyar birodalom népeinek közös feladata csatlakozni e tekintetben Európa többi népeihez. Mocsáry Lajos: A „Pester Lloyd“ mai esti lapja szembetűnő czélzattal, de a kormány kiegyezési terveire nagyon is kedvezőtlen világítással íratja magának Bécsből a következőket: „A mint nekünk e hó 13-áról Bécsből írják, nehány közlöny azon teljesen hiábavaló fáradságot engedte magának, hogy a fenálló (1867-iki) egyezménynek pur et simple meghosszabbítása ellen tiltakozott. Ehez hasonló egy oldalról sem volt és van tervezve. Mi nem vettük volna a fáradságot ezen az első pillanatra hihetetlen tudósítást határozottan ilyenül feltüntetni, ha ezen alkalomból nehány bécsi lap üzelmeinek megvilágítása, nem szorít rá. Midőn magyar oldalról a létező kiegyezésből a szent István koronájára hasonló részleges hátrányok felismerése következtében a vám- és kereskedelmi szerződés felmondása megtörtént, kígyót-békát kiáltottak Magyarország ellen, mely egy új kiegyezés által Ausztriát ki akarja „zsákmányolni“. Most ismét oly politikai bizarság után kapnak, mint a provisorium meghosszabbítása, annak bebizonyíthatása végett, hogy Magyarország könnyen meghosszabbíthatja öt évre a régi szerződést, minthogy ez hasonlíthatlanul nagyobb előnyöket biztosít számára, mint az új, melyet elérni óhajt. Az ilyen logikát aztán ne nevezzük rabulisticának! Egyébiránt biztosíthatjuk azon urakat, kik annyira érdeklődnek az uj kiegyezés körül, hogy az lehetőleg még hamarabb fog életbe lépni, mint maguk gondolnák, minthogy még a felmondási határidő : ez évi deczember 24-ike letelte előtt, vagyis 1876. decz. 1-én lép életbe.“ Eddig a „Pester Lloyd“, mely a Magyarország érdekei iránt tanúsított rideg közöny mellett csak azt árulja el e sorokkal, hogy logikája semmivel sem józanabb a bécsi journalistica bizarr tzelmei alatt lappangó osztrák czélok felismerésében és felhasználásában, mint azoké, kik látszólagos következetességgel szolgálják államuk népeinek ügyét. Ha a „Pester Lloyd“ egy konyhán nem főzné a bécsi journalistikával mérgező és megrontó ételeit, s bizonyos együgyünek látszó ravaszsággal, de mely minden pontjában ki van számítva, nem hajtaná malmukra vizet, a bécsi sajtó ellenmondásából egészen más következtetésre jutna, mint ezt naiv részakarata az uj kiegyezés gyorsabb életbeléptetésének hírével teszi. Mert hát az, hogy a bécsiek előbb álnokul akkép igyekeztek feltüntetni az uj kiegyezést, mely az előbbinél hátrányosabb Ausztria érdekeire, ámde ugyanakkor bensőleg szívekből örültek az óriás megkárosításoknak, melyek Magyarországot az új kiegyezés által fokozott mértékben sújtják: ez csak azt mutatta, hogy a bécsiek ügyes politikusok, de rosz színlelők. Viszont az, hogy azon hírre, mely az új kiegyezés mellőzésével a régi szerződés öt évre való meghosszabbításáról szólt, rögtön jajveszékelni és tiltakozni kezdtek, csak azt mutatja, hogy a bécsiek nem szeretnének megválni az új egyezménytől, mely várakozáson felül biztosítá közgazdaságuknak a jogtalan nyereségek egész új sorozatát ; ezzel aztán elárulták a legkézzelfoghatóbb módon, hogy politikai taktikájuk, mely ócsárolta az új kiegyezést, nagyon ügyes, de színlelő játékuk nagyon rosz. Na már, hogy mindebből végre magyar érdekek szolgálatában tetszelgő hamis szivü, gonosz zuzáju lap a kiegyezés gyorsabb keresztülvitelére vonjon örvendetes hirt, az már sem logikának, sem politikának, sem szinlelésnek nem ügyes. Már az igaz, hogy az osztrákok áldhatják a kezet, mely odaát akármely lapnál tollat fog, hogy a közügyet szolgálja, mert nincs az a félhivatalos, sőt hivatalos toll, mely a legmelegebb, legügyekövetkezetességgel ne az osztrák érdekek kizárólagos védelmében fáradna. Hiszen nekünk ártanak vele az bizonyos, mert ellenünk fordul elő működésöknek, de az tagadhatlan, hogy jól szolgálják Ausztria érdekeit. Mondhatunk-e azonban mi is hasonlót sajtónkról ? Nem azt kell-e tapasztalnunk, hogy minden félhivatalos és hivatalos toll, mely a kormány politikájához szegődik, a legtudatlanabb és leggonoszabb módon, zűrzavaros rendetlenséggel, oktondi sületlenséggel ront hazája ügyén, mert rendszeresen elválasztja a kormány hatalmi érdekeit a nemzet érdekeitől, s míg amazokat vakon szolgálja, ezeket tökéletesen mellőzi? Bátran mondhatjuk, maguk a kormánykörök sem fogják tagadhatni, hogy a magyarországi kormánypárti sajtónál nincs veszedelmesebb ellensége a haza életbevágó ügyeinek. A „Pester Lloyd“-féle állandóan osztrákul űzött, bár magyarnak tetszelgő félig osztrák félhivatalos, félig magyar félhivatalos szolgálat végtelenül sokat árt, úgy annyira, hogy ha a „Pester Loyd“-ot nem fizetik szolgálataiért Bécsből, akkor bízvást követelje, mert akár szántszándékos, akár Szombat 1876. Julius 15. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová » lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak hét-mentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal:Budapest IV. megyehátér 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. öntudatlan, amit magyar politika gyanánt űz, tényleg díjazást érdemel osztrák részről, mint a legbuzgóbb szolgálat, melyet a sajtó által csak tenni lehet. Még azt értenék, hogy a kormány védelmében buzgólkodnak a kiegyezés mellett, bármily iszonyú is az érdekeinkre, de hogy e szerződést minden áron keresztülvinni akarják, noha napnál világosabb lehet előttök, már csak az osztrák sajtó tacticája miatt is, mennyivel roszabb a régi egyezségnél, azt nem csak érteni nem vagyunk képesek, sőt egyenesen a roszakaratnak kell tulajdonítanunk. Ha igazán szívökön feküdnék az ország sorsa, rajta lennének, hogy a kormány valamikép kibújjon kötelezettségei alól; azaz, ha már előttök a jelen kormány léte mindenek felett áll, oda működnének, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon, így még talán némi hazafiságot nem tagadnánk meg működésöktől, míg most lehetetlen annak nyomát is észrevenni. Mai számunkban írtuk volt a „Pest. Corv.“ után, hogy a mai minisztertanács egyik tárgyát képezendi a pénzügyminiszter előterjesztése a bankügyben Bécsben folytatott tanácskozások eredményéről. A „Hon“ erre megjegyezte, miszerint ez már csak azért sem lehetséges, mert Széll pénzügyminiszter jelenleg nincs is Budapesten. A „Hon“-nak okoskodása nem helyes, mert a „Pest. Corv.“ nem azt írta, hogy Széli pénzügyminiszter személyesen tesz előterjesztést, hanem csupán annyit mondott, hogy a pénzügyminiszter előterjesztése fog szóba jönni, mi lehetett írásbeli előterjesztés is, amint úgy is volt. A reichstadti értekezletekről, illetőleg ezek eredményeiről a bécsi és a szentpétervári kabinetek közléseket intéztek a többi nagyhatalmakhoz. Mitrovitzról távirat érkezett, mely szerint a 20-ik hadosztály Szapáry gróf altábornagy parancsnoksága alatt itt néhány nap múlva teljesen fel lesz állítva. Az altábornagy főhadiszállása Mitrovitzban van. Műszaki csapatok mennek Bobutba. Boszniából ma nagy fontosságú mozgalmakat jelez a távirat. Boszniai hírek szerint ugyanis ott Ausztriához való csatlakozás iránt mozgalmak indultak meg. Azt állítják, hogy ez irányban tüntetések készülnek, melyek nem hagynak fenn kételyt, és egyaránt Konstantinápolynak és Bécsnek szólnak. Szerbia katonai helyzetéről és a boszniai állapotról írják Belgrádból a „N. fr. Pr.“nek . Lassanként oszlik már a köd, mely eddig a szerb hadműveleteket fedte s a szakértőre nézve most már lehetségessé vált azok czéljával is tisztába jönni, de egyszersmind észrevenni is azon hibákat, melyek e hadműveletekben hemzsegnek. Az egész hadjárat végkép elhibázottnak mondható; a legfőbb hiba abban rejlik, hogy a haderő önállóan működő hadtestekre való eldaraboltatásánál fogva el van forgácsolva. Csak a szerbek canvinismusával lehetséges e taktikának előnyt adni. A szerbek terve az volt ugyanis, hogy egyszerre mennél több helyen törnek át a határon s igy majd ellenfeleket megfélemlítik s tévedésbe ejtik. Csakhogy oly kis hadtestekkel, minők a szerbekéi (egy 15—20,000 ember) nem lehet ily mozdulatokat végrehajtani, minőkre csak nagy hadtestek lehetnek képesek. Az offensivának megkezdése s a török hadállásnak egyszerre két ponton Widdin és Nis ellen való nyomulása csak 60,000 emberrel, csupán a legkedvezőtlenebb eredményt hozhatta létre. Szerbiának csak azon egyetlen s szerencsésen megoldható feladata volt, Zajczár és Alexinácznál védelmi állást foglalni s minden támadó mozdulattól tartózkodni. Alexinácz már eléggé volt erősítve s ha egy kevéssé Zajczárról is gondoskodnak, Nis és Widdin felől a törökök benyomulását aránylag igen kevés haderővel meggátolhatták vagy legalább sokáig feltartóztathatták volna. Úgy látszik azonban, hogy Szerbia Boszniát tűzte ki működési teréül: itt akarta minden erejét kifejteni s a fölkelőkkel és Montenegróval minden áron csatlakozva, a török hadsereget számra nézve fölülmúlni. Akkor könnyű lett volna jelentékeny veszteségeket is pótolni bosnyák besorozottakkal s főleg oly „fait accompli“-t létesíteni, mely a bekövetkezendő békealkudozásoknak alapjául szolgálhatott volna. Így azonban a bosnyák fölkelés már közel egy éve viseli mostoha sorsát, sőt megszokták a bosnyákoknak kötelességül róni föl, magukat önerejökből felszabadítani s a szerbek karjai közé dőlni; miért is a rokonszenv, melyet Boszniában Szerbia iránt táplálnak, nem valami túlságos, sőt állíthatjuk: ha Boszniának, felszabadulva, ma jogában állna fejedelmet választani, ez bizonnyal nem Milán lenne. — A csapatok élelmezése nagyon hiányos és kezdetleges. — Mindezekkel ellentétben a török hadsereget elhalmozzák dicséretekkel. A vezérlet jeles, egészen a taktika újabb elvein alapuló. A fegyverzet kitűnő s mindenütt, amerről a szerbek előnyomulnak, futóárkok készitvek, melyekből őket hathatós tüzeléssel szokták fogadni a törökök; ahol pedig a törökök visszavonulni kénytelenek, ezt egészen a taktika szabályai szerint teszik. A honi iparczikkek fogyasztása. Midőn egy Organismus meghal, anyaga egy új élő szervezetnek lesz tápláléka; vagy mint a szokásos frázis mondja: „hamvaiból új élet kel.“ — Ugyanez áll az eszmék világában : a letűnő eszmék hamvaiból uj eszmék kelnek életre . . . Ez a dolgok természetes rendjének örökös körforgása. Nagy kérdés marad azonban minden körülmények között, hogy mily arányban áll az uj Organismus, az uj eszme értékre, szervezeti magasságra nézve azon letűnt régibbhez képest, melynek hamvaiból kelt. Lehet, hogy azzal egyenértékű, lehet hogy értékes, magasabban organizált, de lehet az is, hogy épen ellenkezőleg a létsorozatban nagyon alárendelt szerepet játszik a létűnthez képest. . . Lehetetlen elzárkóznunk az efféle elmefuttatások elől, midőn azon eszmealakulást látjuk, mely a közelmúltban hazánk gazdasági fejlődésének kívánalmai iránt a közvéleményben végbement. Megérlelődött a közvéleményben mint komoly, szilárd, megrendíthetlen axióma azon szükségességnek tudata, hogy hazánk jelenlegi viszonyai között mulhatlanul szükséges a fellegek járásásától függő nemzeti kedvencz termelés mellé, t. i. a mezőgazdasági termelés mellé, még egy másik termelési ágat is állítani, mely nem függ a fellegektől, hanem az emberi akarattól, szorgalomtól, genialitástól, mely a létező tőkék és munkaerők folytonos használatát teszi lehetővé, mely a mezőgazdasági productio nyújtotta anyagok értékét megsokszorozza, mely hazánkat a külföldtől való gyászos pénzügyi függés alól emancipálja, mely a culturának széles és mély alapot vet, mely a nemzetnek számban és hatalomban való gyarapodását teendi lehetővé : az ipart. Ez komoly meggyőződéssé vált, és miután a közvélemény azzal is tisztába jött, hogy az „industrialismus“fejlődésének leghatározottabb akadálya hazánk Ausztria irányában gyarmati viszonyában rejlik, a nemzet minden rétegeiből azon úgyszólván egyhangú kívánság hangzott fel, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség tárgyában folytatott alkudozások azon irányban vitessenek, mely az érintett gyarmati függés alóli felszabadulás felé vezet. E kívánság formulázásában több fokozat volt constatálható: a nemzet egyik (igen nagy) része kereken és tétovázás nélkül a vám- és adóterület önállósítását kívánta, másik (kisebb) része megelégedhetőnek vélte, ha lépésről-lépésre haladva, egyelőre a legkiáltóbb károsítások mellőztetnek. Ilyen fokozatok voltak, de az irányra nézve véleménykülönbség nem volt. Egy szép májusi napon (a nagy krach harmadik évfordulója napján) történt, hogy a régi tőzsdeépület nagy termében Magyarország gazdasági emantipatiójának eszméje leszavaztatott. .. Azóta az eszmét sokan meghaltunk és eltemetettnek tekintik. (Hogy az-e vagy nem, a felett a közeljövő fog ítélni.) És mivel meghaltnak tekintették és tekintik, e vélelem már egy uj eszmét szült, mely — népszerű néven nevezve — nem más, mint a negyvennyolczas év előtt fennállt védegylet eszméje. Egy tekintélyes lap nyíltan élteti a védegyletet; befolyásos egyének tanácskoznak a felett, minő irányban és alakban lehetne bizonyos védegyletféle mozgalmat megindítani, az ország némely vidékein minden előkészület nélkül föllobbantanak egy-egy kis védegyleti demonstratió-féle szalmalángot ... de az ilyen túlbuzgó incidensektől eltekintve, az eszme komolyabb körökben is megfordul és figyelmet kelt, sőt egy buzgó nőegyesület (a nőképzőegylet) határozottan felkarolja azt, és ez év szeptember havára értekezletre hívja össze az összes nőiparegyleteket „a hazai ipart előmozdító országos egylet alakítása czéljából.“ A mozgalom tehát e kezdeményezés által concret alakot öltött, és mint ilyennel számolnunk kell vele. * Az első kérdés, mely felmerül és figyelmet érdemel, az, mily viszonyban áll ez újabb „védegyleti,, mozgalom (bocsánat, hogy rövidség kedvéért így nevezem) a vámkérdés megoldásához. Mindenekelőtt egy nagy tévedést kell constatálnom. Tévedés az, ha valaki azt hiszi, hogy a védegyleti mozgalom bármiképen substituálhatja azon eszközöket, melyek a vámügyi önállósítás által hazánk javára mozgásba hozandók lettek volna. Sőt tovább megyek és azt mondhatom, hogy azon czélok melyek a védegyleti mozgalom által ez idő szerint elérhetők, semmi összefüggésben nem állanak azon czélokkal, melyek a vámterület elkülönítését teszik szükségessé. — A vámterület elkülönítésének nagy financziális czéljai vannak; bő és eddig csak Ausztria által kárunkra kizsákmányolt jövedelmi forrásokat nyitni a magyar államnak s lehetővé tenni a pénzügyek rendezését; emellett erőteljesen fejleszteni azon úgynevezett mezőgazdasági iparágakat, melyek hazánk jelen fejlődési stádiumában hivatásszerűek (sör, czukor, szesz stb.), s ezekkel kapcsolatban az állattenyésztést, vagyis Magyarországot a fejlődés természetes útján előre vinni. Ezen fő czélok mellett mellékes jelentőségű egyes speciális iparágaknak különös istápolása, sőt inkább azon feladat, hogy a természetes fejlődés szülte nemzeti erősödés önként maga után vonja az ipar megizmosodását és erőteljes kifejlődését. E czéloktól egészen függetlenek azon czélok, melyeket a „védegyleti mozgalom“ maga elé tűzhet. A „védegylet“ egyaránt működhetik sikerrel vagy sikertelenül akár van külön magyar vámterület, akár nincs, sőt működése inkább akkor lehet sikeresebb, ha a vámügyi önállósítás keresztül vitetvén, az állam is azon helyzetben van, hogy erős iparfejlesztési politikát (de nem úgynevezett védvámpolitikát) folytathat. Csupán egy pontban érintkezik a védegylet és a vámügy azon megoldása, melyet a közvélemény óhajtott, t. i. abban, hogy mindkettő sorompót állít a külföldi iparczikk ellen, az egyik az ország határszélén, a másik az egyes fogyasztó háza küszöbén. Tudjuk, hogy e korlátozás a vámügy kívánatos megoldásának leggyöngébb pontja volt. Ez ellen áradozott mindenha a szónoklatok legerősebb özöne, s ezen pontot kellett legkitartóbb erővel védeni, nehogy ezt áttörve, az áramlat egész külön vámterületet eláraszsza és eszmezavarának sötét levébe fulassza. Sajátságos, hogy midőn az egész vámügyi önállóság — sokak véleménye szerint — immár elveszett, most ezen leginkább megtámadott, legkevésbé kifogástalan pontnak töredékeibe akarunk kapaszkodni — és pedig különbség nélkül arra, védők voltunk-e vagy támadók! Még egy másik nevezetes körülmény érdemel itt figyelmet. Rendkívül nagy különbség van az 1848 előtti idő közt és a mai nap közt arra nézve, mennyire jogosult a honi ipar védelmére irányult társadalmi mozgalom. Ugyanis 1848 előtt a társadalmi védekezés volt Magyarország egyetlen fegyvere a bécsi kamara intézkedései ellen, mert semmiféle törvény, sem törvényes gyakorlat nem adott Magyarországnak jogot önállókig és saját érdekeinek megfelelően intézkedni a vámügyben. Miután e szerint parlamenti fegyver a nemzet kezében nem volt, kénytelen volt életérdekei védelmére az organizálatlan társadalmi őserőhöz nyúlni.........Ma a helyzet egészen más. Miután az 1848-ai törvények parlamenti kormányzatot léptettek életbe, s e kormányzati forma áll fenn mai nap is (legalább elvileg) és miután az 1867-ki kiegyezési törvények és különösen az 1867. XVI. törvényczikkben foglalt