Egyetértés, 1876. szeptember (10. évfolyam, 209-235. szám)

1876-09-16 / 223. szám

Illetékes körökben szó van a skupstina összehívásáról egy rendes ülésszakra Kraguje­­váczba. Az összehívás október első felében fogna megtörténni. Ha addig a béke nem köt­tetnék meg, a skupstina a háború folytatására szükséges összeget lesz hivatva megszavazni. A kormány­h­ír szerint három millió aranyat kiván, mely összeggel, azt hiszi, a téli hadjárat költségeit fedezni fogja. * Mint érdekes curiosumot, fölemlítjük azon eszmét, mel­lyel Grant Daff indiai volt alállam­­titká­r a keleti kérdés csomóját kettévághatni kép­zeli. „Hagyjátok meg — módja a Timeshoz intézett levelében — a khalifák képviselőjének, mint európai uralkodónak czimzetes méltóságát, ázsiai birtokait, biztosítsatok neki jövedelmet, mely Brassóban vagy valahol volna kiszolgáltatandó az európai Török­ország jövedelmeiből és kormányozzátok azt anglo­­indiaikkal, kik nagy számmal vannak Angliában s nem tudnak hova lenni az unalomtól“. így gondos­kodik Grant Duff az Indiában kiszolgált angol hi­vatalnokok ellátásáról, s hogy tervét Oroszország előtt is kedvessé tegye, indítványozza, hogy az egy orosz herczegnővel összekelt edinburgi herczeg Kon­stantinápolyban tétessék uralkodóvá. Az angol lapok legutóbb Derby lordnak tegnapi lapunkban közölt beszédével foglalkoznak.­­ E beszédet a „Standard“, „Morn. Advert.“ és „Morn. Post“ kedvezőleg fogadják. A „M. P.“ re­ményű, hogy a kormány, miután a bulgáriai ügyben való magatartását kinyilvánította, nem fogja magát megzavartatni az agitatió által, mely Európát új háborúba bonyolíthatja. A „Times“ helyesli Derby azon nyilatkozatát, hogy a bolgárok megvárhatják Angliától, hogy a rémtettek ismétlődése ellen lépé­seket tegyen. Ha a kormány határozottan sürgetni fog ez ellen való garanciákat, a „Times“ azt hiszi, mindenki nyugodtan be fogja várni az eredményt. A „Daily News“ szintén köszönettel veszi ezen nyi­latkozatot, de jobban szeretné, ha az kissé határo­zottabban hangzott volna, de azért e nyilatkozatot nagy haladásnak tekinti az előbbi miniszteri kijelen­tésekhez képest. A „Daily Telegr.“ szintén kedve­zőleg nyilatkozik a beszédről, s azt hiszi, hogy min­den jóra fordulhat még, ha egy a kabinet és az or­szág közötti ilyen őszinte és teljes eszmecsere elég­séges — a­mint hogy az is arra nézve, hogy a köz­véleményt megnyugtassa, s a kormánynak visszaadja a mostani fölöttébb komoly válságban a közbizalom támogatását.* Erze­rumból ezt írják a „Pol. Cor.“-nek: Trapezunton át folytonosan nagy mennyiségű lősze­reket szállítanak ide. A Konstantinápolyból ide kül­dött bizottság főleg Erzerum, Ardegar, Kars és Bajazid várát vette szemügyre. Ezek tökéletes vé­delmi állapotba fognak helyeztetni. Nemcsak a régi várakat javítják ki, hanem újabb építkezések is ren­deltetnek el. A vilajet kormányzósága nagy nehe­zen 20,000 db arany kölcsönt vett fel egy gazdag örménytől, mely összeg felszerelésre fordíttatik. Alig hihető, hogy mily kevés pénzen történnek a török hadszerelések. A munkások nem kapnak fize­tést, a fegyvereket requilált fuvaron szállítják, a növelt helyőrség úgyszólván semmi költségébe nem kerül az államnak, mert sem a közkatonák, sem a tisztek nem kapnak zsoldot, lisztet és egyéb élelmi­szereket pedig egyelőre hitelre vesznek. A zajongó kurdok néhány községben ismét garázdálkodtak. Ardegarnál kifosztottak két örmény falut, és lerombolták a templomokat. A kormány katonaságot küldött a haramiák ellen, ezek azonban erélyesen védték magukat. Mehmed bey ezredes rendeletet kapott, hogy minden áron csináljon rendet.* Oroszországban naponként újabb és újabb hírek merülnek fel, melyek szerint a Kauká­zusban török emissariusok zavarokat törekesznek előidézni. Az orosz kormány erre vonatkozóig „kér­dést“ szándékozik intézni a török portához.­­ Az orosz c­ár 11-én érkezett Szergiej és Alexandrovics nagyherczegek kíséretében Odessába, honnan azon­nal Haltába utazott. Itt Ignatieff tábornokot fo­gadta. P­á­r­i­s­b­ó­l jelentik, miszerint Rosetti, a ro­mán képviselőház elnöke, oda érkezett, hogy a franczia kormán­nyal Románia magatartása felől értekezzék. Bukarestben ugyanis nagy nyugtalan­ság uralkodik Oroszország tervei s az ottani orosz konsul nyilatkozatai miatt. Rosetti azon kérdésére, hogy elmenjen-e Decazes herczeghez Vichybe, ez utóbbi azt felelte, hogy az ügy fontossága ezen do­lognak Párisban való megbeszélését kívánja. Deca­zes tegnap ide érkezett Párisba s ma kellett Roset­­tivel találkoznia. A m. kir. pénzügyminiszter f. évi 42789. sz. alatt a következő körrendeletét intézte valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz, adófelügyelőhöz és adóhivatalhoz, a régi mintázatú adókönyvecskék fölhasználása tárgyában: Beérkezett jelentések szerint az uj mintázatú adókönyvecskéknek a f. évi január hó 29-én 1851. sz. a. kelt rendelettel történt behozatala folytán az addig használatban volt adókönyvecskékből úgy a nyásaként az emberiségnek, melynek legszentebb ügyéért, szabadságart lelkesedve küzdött. Veszni hagyjuk-e hát ezeket és még azon számosokat, kik felvételükért naponként jelentkeznek s kiket vérző szívvel bár, de a szükség nyomasztó kényszere alatt kénytelen a bizottság elküldeni ? — Nem! Isten nem engedi, hogy a képzelet chacsában megvillant ezen sötét kép valósággá váljék; — él és kell, hogy éljen a magyar nemzet kebelében azon szent kötelesség­­érzet, mely segélyére készteti sietni mindazon fiai­nak, kik a haza iránti kötelesség hit teljesítése mel­lett munka és keresetképtelenné válva, az ember­baráti áldozatkészségre joggal számíthatnak. Nincs, nem hihető, hogy legyen oly polgára a magyar ha­zának, ki az 1848—49-ki rokkant és munkaképtelen honvédek felsegélyezése végett kinyújtott kérő kezet el tudná magától hidegen taszítani ? E szent meggyőződésből kiindulva köte­lességének tartja a honvédmenedékház bizottsága a magyar haza polgárait a múlt éveken oly lelkese­déssel megkezdett és oly sikeres eredményre veze­tett adakozásainak folytatására tisztelettel felkérni, legkivált pedig azon egyeseket és testületeket, kik a fentebb megnevezett e bizottmány kezénél lévő aján­lati leveleik szerint a honvédmenedékház szükségle­tei fedezésére több évekre terjedő összegeket nagy­lelkűen ajánlottak, hogy az 1875-ik évre még hátra­levő ezen tartozásukat a 1. évre eső részlettel együtt mielőbb megküldeni siessenek. Budapesten, 1875. évi szeptember havában. Az 1848—49 ki­rokkant honvédek menháza bizott­mánya nevében Földváry Albert, alezredes és bizottsági elnök. Üllő és kalapács. — Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. HARMADIK KÖ­TET. XI. R­é­s­z. (Folytatás.) De ennek nem én valék oka. Érzékeim, szi­vem ép oly fiatal volt, mint nyolcz, kilencz év előtt, de nem szabadulhatok a nyomasztó gondoktól, melyeket ama derék felügyelő a fűrészmalomban beszédével előidézett. Nézetei nagyon összhangoztak észleléseim­mel a reggeli séta alkalmával. Mily élesen körvo­nalazta a kereskedelmi tanácsost, épen minőnek ez előtt és még tegnap este is láttam. Mint dicse­kedett, és kétkedett, hogy e birtok értékét rövid idő alatt megháromszorozta, ötszörözte, és mennyi jót cselekszik a nép között. Meg akarta mutatni a környékbeli nemes uraknak, kik a gazdálkodás vezetésével ötven évvel visszamaradtak, mit mű­velhet egy üzletember, mennyire képes még ily elhanyagolt birtokot is emelni. Csupán ezen ér­dekből fáradozott, s ha a fiatal herczeg e birtokra vágyik, igyekezzék megszerezni, mert majd el­késik ! Ötszáz ezer tallér! fél millió! Hogyan volna ez lehetséges? Igaz, e roppant kiterjedésű birtok elhanyagolt állapotában is meg­ért százötvenezer tallért. Most, miután jobb karba helyeztetett,­­ és gyönyörű lakházzal többféle gyárteleppel láttatott el, értéke még annyira emelkedett. De ez előnyökkel szemben hátrányos községeknél, mint az adóhivataloknál és pénzügy­igazgatósági gazdászati hivataloknál h­elyenkint nagy készlet maradt fen. Miután egyrészt ezen nagyobb értéket képvi­selő készlet elárusítás által nem értékesíthető, más­részt pedig megfelelő kiigazítás, illetőleg pótbeírás által ezen könyvecskék az egyes adózók részére még használhatóvá tehetők: megengedtetik, hogy a még készletben levő ily régi adókönyvecskék azon adó­zók számára használtassanak fel, kiknek az 1875. év végével hátralékuk nem maradt, vagy a mely adózók számára az egyévenkinti leszámolás alkal­mából az 1876. év előtti időszakra uj adókönyvecs­kék állitandók ki. . Ez értelemben a községi elöljárók a kir. adó­felügyelő által oly módon utasitandók, hogy a régibb minta szerinti könyvecskékbe a bennök nem foglalt adónemet a szükséghez képest pótlólag írják be, s a félnek teljesen kiigazítva adják át. Azon adózók, kik 1875. év végén adójukkal hátralékban maradtak, az 1876. január hó 29-én 1851. sz. a­ kelt rendelet értelmében kivétel nélkül uj mintázatú adókönyvecskékkel látandók el. A m. kir. pénzügyminiszter f. évi 35690. sz. alatt a következő körrendeletét intézte valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz, a dohánycsempészet­­nek a gőzhajókon való meggátlása tárgyában. A közmunka- és közlekedési m. kir. miniszter urnak folyó évi julius hó 20-án 11494. sz. a kelt átirata szerint az első dunagőzh­ajózási társulat elfogadta azon módozatokat, melyek a pénzügyőri biztosok és pénzügyőrök díjmentes szállítását ille­tőleg, a hazai vaspályákon, a dohányjövedék ellen irányzott csempészetek meggátlása czéljából immár alkalmazásba vétettek, és ennek folytán körözvény útján értesítette alantas közegeit, hogy az említett közegek a közlött módozatok mellett, jövőben a ha­jókon is díjmentesen szállítandók, utasítván egyút­tal szolgálati személyzetét, hogy a dohánycsempészet meggátlásánál lehetőleg közreműködjék. A honvédmenház érdekében a következő fel­hívás közzétételére kérettünk fel. Az 1873-dik év végével újonnan szervezett honvédmenház bizottsága feladatának megfelelendő, hogy a már készen átvett üres menházat lehetőleg benépesíthesse, — azon szerencsés ötletre jutott, hogy hazánk összes községeit, nyilvános pénz és iparüzlet intézeteit és tehetősb polgárait egy bizo­nyos évek során át fizetendő s erejükhöz mért ös­­­szeg megajánlására hívja fel. Ez életrevaló eszme csakhamar sikeres ered­mén­nyel fizeti meg a bizottság fáradozásait, — mert a több évekre menő felhívást a nagy­közönség hazafias részvétére méltatván, 5, 10, 15 évre szóló ajánlataikat és az első részlet lefizetését a szent ügyhöz méltó áldozatkészséggel gyorsan és tömege­sen megtették, úgy annyira, hogy a bizottságnak 1874. év végével ez adakozásokból már 20 ezer fo­rintot meghaladó gyümölcsöző tőkével, több évre biztosított 7—8 ezer frt adakozás utjáni bevételre volt kilátása. Ily kedvező körülmények között a bizottság hozzáfogván a menház belső és külső felszereléséhez és fokonkénti benépesítéséhez, felszólította az or­szág összes honvédegyleteit, a nagyobb ajánlatokat tett községeket, hogy az 1848—49-évi honvédek kö­zül leginkább segélyre szorult munkaképtelen nyo­morékokat a menházba leendő felvételre ajánlják. Az ajánlottak és önkényt jelentkezők lelkiis­meretes megválogatása folytán ma a menháznak 60 rendes tagja van, kik a bizottság fáradozása mel­lett a hazafias közönség áldozatkészsége folytán a lehetőleg kényelmes helyzetben, békés és bajtársias egyetértésben gond nélkül élik irányt-vetett életük hátralévő napjait. De fájdalommal kell a bizottságnak kijelen­tenie, hogy e nagy gond és fáradsággal létre­hozott, berendezett, benépesített egyedüli menhelye a dicső múltú honvédség rokkatjainak­ ma holnap üres és puszta leend, mert a bizottság nem képes azt tovább fenntartani, miután a nagy­közönség már már megfeledkezve nemzeti büszkeségeinkről, nemhogy azok nyomorékai ellátására újabb adakozásokkal sietne áldozni, de még a megajánlott évi részleteket sem küldi rendesen, ugye annyira, hogy 1. év ápril havától az ez oldalról bizton várt 4—5000 frt he­lyett alig annyi száz forint volt a bizottság bevétele, a rendes havi kiadás több ízben az 1000 forin­tot is meghaladván, a kiadások maholnap felemész­tik amúgy is csekély tőkéjét. És ha az elfogy s ha a nemzet jobbjai ez ügy­től megvonván további áldozatkészségüket, veszni, pusztulni hagyják az intézetet, veszni, pusztulni hagyják a nemzeti dicsőség világhírű bajnokainak azon néhány rokkantjait, kiket a bizottság a nem­zet örök szégyenére úgy­szólván a szemétről szedett fel, és kivetkőztetve a nyomorból őket ismét ön­tudatos emberekké tette, kibékítette önsorsuk­kal, a hazával s a nemzettel, kiért egykor oly bá­mulatra méltólag küzdöttek, vérzettek s később an­­­nyit szenvedtek. E nehány nyomorultnak ismét ke­zébe adja a bizottság a koldusbotot s kiűzi őt azon helyről, a melyről azt hitte, hogy ott végezheti be békében úgy is nyomorult életét, újra kiállítsa őket az utczák szegletére élő tanújaként e nagylelkűnek állított nemzet hálátlanságának, kínos szemre rá­szolgált, hogy a nagy őserdő kivágatott, és értéke­síttetett. Bár­hogyan számoltam és ismét számol­tam, ez óriási összegre nem tudtam emelni e bir­tok értékét, fele körülbelül mindig hiányzott. Vájjon a kereskedelmi tanácsos egyéb adatai vagyonára nézve, ennyire igazak-e ? Ő tegnap este berlini gyárának értékét is ily arányban említé. Talán csak ámítás ama roppant gazdagság, mel­lyel egy­kor bírhatott ? Ily gondolatokkal küzdve, álltam a tengerparton, és mélyen sóhajtottam. Újabban meglepett a komor sejtelem, most itt a szabad ég alatt, körüllengve a tenger üde levegőjétől, me­lyet tegnap este a szoba tikkasztó levegőjében bor­tól lázas képzeletem alkotta rémképeknek tartot­tam. És miként tegnap, úgy most ama szép leányra az irigyelt, és elkényeztetett dús örökösnőre, mely örökség már talán csak az apa kérkedő hazugsá­gaiban létezik. — De végre is, mi közöd hozzá ? Semmi, épen semmi, — gondolom, gyorsan bukdácsolva tova a part mély homokjában. Majdnem rá­léptem egy halra, melyet a ten­ger hulláma nem rég vethetett a partra. Élettelen­nek látszott, de sértetlen volt, és kopoltyúja még egészen piros volt. Talán nagy erővel csapta a hul­lám a kőparthoz, vagy egy rozmár tévé reá első lábát. Felemelem ez élettelen állatot, s a nagy kö­veken át lépkedve, be­dobám a tengerbe. A víz­ben azonnal felfordult, háttal lefelé. — Szegény pára, — gondolom­­— szívesen segítettem volna rajtad, de hasztalan. Most már felfalnak a sirályok; örvendnek, hogy nem élsz. — Mi közöd ez élettelen halhoz ? — okosko­­dom tovább, utamat folytatva s a nedves homokot lábaimról lerázva. — Semmi közöm hozzá, épen semmi. Legjobb, ha oly szivünk van, mint a sirály­ ÚJDONSÁGOK. A hivatalos lapból. A m. kir. igazságügyminiszter Farkas Sámuel volt fogházfelügyelőt a nyíregyházi ki. törvényszékhez írnokká, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter a kecskeméti állami reáltanodához Szőke Gyula nagyváradi gymn. rajztanárt s a pancsovai állami re­áltanodához Szirtes Ignácz műegyetemi tanársegédet rendes tanárrá nevezte ki. A m. kir. pénzügyminisz­ter a selmecz-bányai akadémia ásványtani tanszékénél üresedésbe jött tanársegédi állomásra Knöpfler Gyula bá­nyagyakornokot nevezte ki. — A soproni kir. pénzügyigaz­gatóság Jádi Gyula pápai Vl-od oszt. kir. adótisztet Vi-od osz. adóhivatali ellenőrré a letenyei kir. adóhivatalhoz ne­vezte ki. — A király, ki tegnap Gödöllőre érkezett nagy-szebeni utjából, holnap reggel bejön a fővá­rosba s itt fog időzni néhány napon át. Ez alkalom­mal a főváros közelében csapatszemlét is fog tar­tani. — A királynét 19-ére várják Gödöllőre s igen valószínű, hogy a király is akkor megy oda vissza. — Széll Kálmán pénzügyminiszter Rá­­tótról Budapestre érkezett. — József főherczeg közelebbi kis-jenői tartózkodása alkalmával az ott működő színtár­sulat előadását is meglátogatta. A főherczeget nagy éljenzéssel fogadták s úgy oda mint vissza két égő fáklyával kisérték kastélyáig a különben sötét ut­­czákon. Csak az volt kár, hogy a görög tűz, melynél fehérbe öltözött leánykák körében a főherczeg arcz­­képét akarták a színházban bemutatni, nem sike­rült ; különben a főherczeg az előadást csaknem mindvégig nézte. — Levasseur, mint már említők, teg­nap Körösi statisztikai hivatali igazgató kísére­tében megtekintette a városi reáliskolákat, állam­­gymnasiumot s több polgári iskolát. A tudós, ki Párisban a kormány által az iskolák berendezésére vonatkozó terv elkészítésével bízatott meg, igen nagy megelégedéssel szemlélte meg az iskolákat, beosztásuk ellen semmi kifogása nem volt. Levas­seur ma reggel utazott el fővárosunkból. — A svéd királyné hosszabb idő óta tartózkodott egészségének helyreállítása czéljából meleg ágalj alatt. Most már annyira javult, hogy orvosai reménye szerint túl van a visszaesés valószí­nűségén. — Károly István főherczeg, ki a tengerész-akadémiai tanfolyamot fogja hallgatni, Fiuméba érkezett. A második osztályba való felvé­teli vizsgát szokás szerint „kitünően“ letette, s teg­napelőtt Miramareban meglátogatta a királynét is. — Jótékonyság. Néhai Hofrichter József helyettesítési tömege feloszlatván, a tömegből a Rókus-kórház, Josefinum s szegények­ házának egyenkint 2370 frt 75 krral hagyományozott 7112 forint 25 kr a főv. letéthivatalnak átadatott s ott bevételeztetett. — Szilágyi István síremléke. A főv. közgyűlés pár hóval ezelőtt visszautasította Feszl építész síremléktervét s a hatóság új terv ké­szítésével bízta meg őt. Feszi az utasításhoz képest obeliszk alakban újra elő is terjesztette tervét. E szerint a síremlék IV magas, obeliszk alakú, maut­­hauseni gránitból, casti márvány conzollal. Delejes módon bronzk­ozott öntött vas koszorúk s hasonló 12 rózsa ékesítené az emléket. Az előbbinél általá­ban sokkal sikerültebb, ízléses és kifejező is. A köz­­építési bizottság ma tárgyalta s elfogadta annál in­kább, mert a kellő 5000 frt költségvetés keretén be­lül mozog, ugyan­is 4960 frtba kerülne. Hozzáteszi azonban jelentéséhez a bizottság, hogy a conzolok nem épen szükségesek, a szegélykövek gránitból le­gyenek, s a márvány egyátalán mellőztessék. Szi­lágyi síremlékéhez egy névtelen mérnök meglehetős csinos két tervet küldött be szintén, miután azon­nali, és éles karmaink készek mindig a prédára ro­hanni, melyet a hullám elénk dob. György, György ! Szégyeld magad. Hisz te úgy sem alakulsz át, csak olyan maradsz a minő vagy. De mást sem alakít­hatsz át, például a kereskedelmi tanácsost. Meg­győzheted-e őt valaha nagy és nemes mestered tanairól ? A szeretet, a kölcsönös segélyezés taná­ról? Soha! Vagy legfeljebb oly módon, ha meg­győződött, hogy ezzel kapcsolatosan az ő előnyeit támogatod, és ellenkező eljárással tönkre jut. Mindezt előre megjósold mesterem. Most a tanácshoz hasonló egyénekre került a sor, ők a kalapács lovagjai. Régi játék ez uj alakban, de mesterem ragyogó tekintettel jegyzé meg: de nem fog e korszak soká tartani, aztán követke­zünk mi, kik megértettük és beláttuk, hogy létezik oly igazság, mel­lyel nem lehet gúnyt űzni. — Ez idő, a mi időnk jönni fog! Legalább mind­azoknak megjő, kik hatalmukba kenitek, és lebegő öltönyöknél fogva megtartják. Egy sirály sivítva röpült el fölöttem, s én fel­­tekintek, az ötven láb magas fennsíkra, melyet sürü bokrok szegélyeztek. E bokrok között valami fehér lengeséget láttam lebegni, mintha valami öltöny lett volna. Nem az volt, hanem hosszú fá­tyol, mely egy lovaglónő kalapjáról lengett. Láttam futólag a kalapot, a lófejét, sőt magát a lovaglónőt is, a­mint oldalt hajolva a meredekről lepillantott. Szívem dobogott. A helyzet veszélyesnek látszott, habár voltakép nem volt oly mérvben veszélyes, mint az azon pontról látszott, hol én álltam, figyelmeztettem legyen óvatos, de aligha meghalld kiáltásomat, mert fátyo­l odább lebegett, és szí­vem még mindig hangosan vert. Legyen Paula ezért felelős, ő volt oka, ha a szép Hermint nem láthatnám egykedvűen ötven láb magaslatról lezu­hanni, még pedig az én karjaimba. ban Eeszl­ó elfogadható, s a névtelen nem csatolt terveihez költségvetést, neki azok köszönettel vissza­adatnak. — Meghívás. A „budapest-józsefvárosi szabadelvű kör“ f. év szeptember 17-én vasárnap d. e. 10 órakor saját helyiségében (Hebelt-féle ház I. em.) közgyűlést tart, melyre a tagok tiszte­lettel meghivatnak. — Az elnökség. — A temesmegyei rész termés szo­morú következménye gyanánt Ritberg községből, melyet magyarok laknak, 200-an készülnek kiván­dorolni. Hét év óta még csak középszerű termés sem volt e vidéken, az oláhok már képzelhetlen keserű­ségben küzdenek s az idei tél talán még roszabb lesz reájuk nézve, mint az eddigiek voltak.­­ A statisztikusok itteni időzése al­kalmából tett néhány mondást le­jegyezve: jellemző volt az is, mikor B.­Csabán a nép örömujjongó szí­vélyességétől áthatva azt mondá az egyik angol, hogy sok más országban az volt az első szó, a­mit meg kellett tanulnia: „kérem“. — Nálunk ellen­ben a „köszönöm“ volt az, a­minek először nyelvére kellett jönnie. — A pénzügyminiszter úr figyel­mébe ajánlva vettük a következő, valóban méltó megbotránkozás által szült felszólalást: „Sok ke­serű humorral teli sorokban, úgy komolyan is fel­szólaltak már a lapok a dohány és szivar roszasága ellen. Bár biz’ azzal nem menthető, hogy a­kinek nem tetszik, ne dohányozzék, azon tény, hogy a szi­varokban rongy­darabokkal undorittatják el az em­bert, de az meg épenséggel botrányos, és magán­ember részéről bűntényt képező csalás, hogy egy ugyanazon jelzetű, nagyságú, és áru dohányból két­féle minőség hozatik forgalomba s pusztán a trafikos kegyétől függ, ha vájjon az ember pénzéért csakugyan oly dohányt kapjon-e, a­minőt rendsze­rint kapni szokott, vagy oly undorító pozdorja-ada­­got, hogy az életkedve is elmegy tőle. — Tudva, hogy az úgynevezett „valódi török“ specialitások is a mi gyárainkban készülnek, nem csináltam abból honfiúi skrupulozitást, hogy a „finom török kir“ szí­vására adjam fejemet. E dohány méregdrága men­­­nyiségéhez és minőségéhez képest, — h­agyján volna azonban, ha a vevő olyat kapna, minőt vár s di­vatba nem jött volna pár hónap óta, hogy az egyet­len pesti „specialitásában, Sernek és Mayernél e dohánynemből ugyanazon áron kétféle minő­séget árulnak, s ha egyszer legalább vékonyra nyesett káposztalevél „kirt“, de máskor meg vacz­­kos szemetet adnak a vevőnek. — Vájjon ily nagy mennyiségben a pénzügyminiszter úr tudtán kívül gyártják-e e dohányt úgy, és csalják vele az embereket ? — A fiumei magyar állam iskola. A Fiuméban állami költségen felállított magyar állami 4 osztályú elemi iskola —­elég csudálatosan — nö­vendékek nélkül maradt. Összesen csak 30-an irat­koztak be, minek okát hasznos és tanulságos volna megfejteni a fiumei lakosság ismeretes magyar ér­zelmeivel szemben. ” A diák-kon­gr­essus ügyében Páris­ban működő bizottság, mely a klerikalismus elleni határozatok végett nemzetközi diák-kongressus egy­­behivásán működik, Garibalditól a következő leve­let vette az elnökre czímezve: „Kedves Massardom! Teljes szivemből állok az önök nemes elhatározása mellé, a mely az egész világ tanuló ifjúságát a kle­­rikalizmus elleni h­arczra sarkalja, a mely klerika­lismus a modern társadalom valódi cholera mor­­hussa. Fogadják a párisi bizottság fiatal tagjai üd­vözletemet. Caprera, szept. 7-én.“ — Furcsa logika az is, hogy a pénzügy­­miniszter elrendelte, miszerint az uj mintázatú adó­könyvecskék behozatala előtt használatban volt adó­könyvecskék, halmazkészletek feküdvén belőlök he­lyenként, „azon adózók számára használtassanak fel, kiknek ez év végével hátralékuk nem maradt.“ Hát a kik meg le nem birták fizetni az adójukat, azok vegyenek maguknak uj könyvecskét. — Meg­ható erkölcsi elismerés a pontos fizetőknél, melylyel szemben a fizetésképtelen ember pár krajczár erejéig megdorgáltatik. — Petőfi összes költeményeinek illustrált diszkiadása, melyet két év előtt Bu­­csánszky „irodalmi vállalataihoz“ méltó mázolás alakjában készült képekkel adott ki az „Ath­ae­­neum“, karácsonyra uj kiadásban s a rész képeknek újabbakkal való pótlásával fog megjelenni. — A fővárosi szüret tárgyában az első és második kerületi elöljáróság tegnap érte­kezletet tartott, melyben a budai szüretelés meg­kezdését a jövő hó elsejére határozta.­­ Ma reggel 8 órakor a Concordia malom irányában a Dunaparton egy fiatal, állítólag Kövér Márton nevű kocsis 2­0 méter fát kocsijára rakván, ügyetlen fordulattal a Dunába hajtott, hol lovai s kocsija csakhamar elmerült, maga a kocsis a vízből kimenekült s gyorsan elfutott. A lovak vízbe fuladtak s csak néhány hasáb fát lehetett a vízből kihalászni. — A főkapitánysághoz egy egészen szőr nélküli fekete „afrikai“ eb hozatott be, melyért — Ej no, — gondolom — ismét a mentés eszméje foglalkoztat? És kiket, miket akarsz meg­menteni ? Ravasz kereskedelmi tanácsosokat, élet­telen, buta halakat, elbizakodott szép leányokat? Neked mindegy, csak­ beavatkozásodnál ujjaidat megégethesd, és lábaidat nedvesíthesd. Mennyi ideje, hogy ugyan e helyen a vad megmentése vé­get futottál a vámőrök elől ? Talán a lábnyomok még láthatók volnának, ha szél és hullám el nem söprötték volna, de te nagy bolond Jankó, felleled azt, a régi jelek nélkül is. így okoskodám és elha­­tárzom rögtön visszatérni a kastélyba, és kijelen­teni a tanácsosnak, hogy semmi feltétel alatt nem maradok tovább nála, hanem sietek vissza a fő­városba. Ezen elhatározással, melynek kivitele éle­temnek egészen más irányt adott volna, — álltam meg a krétabánya előtt, mely meredeken emelke­dett fölöttem. E vállalatot szemlélve, úgy véltem, még­sem volna illő tőlem, ha most távoznám, mi­előtt megfelelnék annak, a­miért ide hívtak. Megindultam tehát felfelé, a kréta sziklába helyezett falépcsőzeten, míg a fennsíkra jutottam, hol az őrház mellett volt a nyílás, melyen a bánya belsejébe lehetett bocsájtkozni. A művelettel an­­­nyira haladtak már, hogy vízforrásra bukkantak, és kezdetleges k­észületű szivattyúval nem hárít­hatták el. — Kérdés, hogy az ön gépével czélt érünk-e, — mondá az időtől megviselt vén felügyelő, körül­vezetve a bányaüregben. — De hogyan is történt a vizfakadás ? — Hogyan történt ? — válaszolt a felügyelő, — hát a kréta mögül bug­gyant föl, épen itt, nézzel s ezzel egy, a földbe szúrt faoszlopra mutatott, mely a forrást jelzé. — Homok réteg ez, mely a túloldalon az ingoványokkal van kapcsolatban, honnan a vizet, mint szivacs magába szívja. Mi a tulajdonos a 15. számú hivatalszobában jelent­kezhetek. — A finánczok ezentúl a hajókon és a vasutakon is díjmentesen szállíttatnak a dohány­csempészetnek megakadályozása czéljából. A duna­­gőzhajózási társulat arra is utasította közegeit, hogy a fiuanczoknak a csempészet meggátlásában segédkezet nyújtsanak.­­ Egy megszökött végrehajtót keresnek. A neve Janovics Gyula, Miskolczról lá­­bolt el nagyobb mennyiségű hivatalos pénz elsikkasz­­tása után. Janovics előbb honvédből közös hadse­regbeli őrmester, majd pénzügyőr, telekkönyvi hely­színelő, azután kereskedő, végre a miskolczi tör­vényszéknél végrehajtó volt. Tarka életpályáján hét gyermeknek apja lett. Zsidó volt, de kitért a kath. vallásra. Őszülő barna zömök férfi, néhány évvel az ötvenen fölül. Különös ismertető jele, hogy homlokától kezdve a feje kopasz. Beszél magyarul, tót kiejtéssel, németül, héberül, lengyelül, olaszul, és tótul liptói kiejtéssel. — Furcsa tréfa. Miskolczon egy Balog nevű vasúti lakatos neje, a mint egy nap a piaczról hazatért, az asztalon krétával felírva e sorokat ta­lálta : „Feleség! Ha látni akasz valamit, nézz föl a kéménybe.“ — A feleség felnéz s ott látja férjét felakasztva. Rövid hírek. Csernovics Ármin biharmegyei, 600,000 frtra becsült birtokát Kégl György képvi­selő vette meg 392,000 frtért. —Gyulán e hó 11-én tűzvész volt, melynek alkalmával 3 ház és sok takarmány elégett.­— Derecskén oly mérték­ben dühöng a vörheny, hogy 90 betegségi eset kö­zül két hét alatt 22 meghalt.— N.-Váradról egy mészáros eltűnt családja köréből azon üzenet­tel : „majd ha megkeresem a mivel tartozom, vissza­jövök.“ — Kötegyán biharmegyei községben roppan zivatar döhöngött. — Margittán a mű­kedvelők közelebb előadást tartottak a tűzoltó-egy­let javára. Egy tanárjelölt, ki a nevelés terén teljes jár­tassággal bír, ajánlkozik helyben akár nevelőinté­zetekhez, akár magántanulókhoz. Bővebb értesítést ad a szerkesztőség. Hatvan vitéz kalandjai, r. hadbiztosság utasí­totta az I. magy. kir. honvédzászlóaljat, hogy az aug. hóban az őszi gyakorlatra bevonult legénység részére, a náluk 1869. óta használatban levő 220 tömött szalmazsák, a fegyvergyárba vitessék, s ezek helyett a magok részére temessenek meg úja­kat. A parancsnak elég tétetett. Folyó hó 11-én az őszi gyakorlatra bevonult legénység szabadságra menvén, ugyancsak a hadbiztosság utasitá az I. m. kir. honvédzászlóaljat, hogy a fegyvergyárban létező 220 szalmazsákot helyezze el a raktárba, a benne levő szalmát pedig (körülbelül 1760 kéve) értékesí­tés tekintetéből a Ludovica-Akadémia előtt rakassa le s onnan hordássá át a m. kir. lovasosztályhoz alomszalmának. Az I. honvédzászlóalj a szalmát a Ludovica-Ak­adémia előtt lerakatván, kirendelt 60 legényt 60 lepedővel, hogy a szalmát hordják el a lovasosztályhoz. Haberhauer törzsőrmester jön a munka vezetésével és felügyeletével megbízva. Szept. 13-án d. u. 1 órakor ment el Haberhauer őrmester 60 legén­nyel a helyszínére,­­ ott minden ember meg­rakván lepedőjét, a L. akadémia előtt végig menve vitte az első 60 lepedő szalmát a lovas osztályhoz. Máté főhadnagy fogadá a tömött lepedővel megér­kező 60 katonát, ki miután írásbeli rendelete nem volt a szalma átvételére, a 60 legényt lepedőstü­l­­szalmástul visszarendelé. E­közben John őrnagy a L. akadémia igazgatója az akadémiából lejővén, meghagyta Haberhauer törzsőrmesternek, hogy a L. akadémia előtt végig ne merje hordatni a szal­mát, hanem kerültessen ki az üllői útra, az elszórt szalmát pedig szedesse föl szálanként. Ekkor ért vissza a 60 legény szalmával megrakva. Haberhauer beküldött egy altisztet a L. akadémiába az iránti kérdezősködés végett, hogy mit tevő legyen a szal­mával. Egy törzsőrmester kijővén a L. akadémiából azt mondá, hogy valószínűleg a lovasosztály írásbeli rendeletet nem kapott, ezért szóbelileg értesíteni kell és a szalmát hordássa el azonnal. Ekkor Haberhauer őrmester a 60 legényt a szalmával tömött lepedővel 2-szer indittatá meg útnak, kikerültetve őket az üllői uton végig. A vámnál levő hadosztályhoz meg­érkezve, Zoltán kapitány fogadá, ki miután írásbeli rendelete nincs, a maga felelősségére nem vállalta el a szalmát, hanem a 60 legényt szalmástul vissza­küldő. A 60 legény 2-szer ment vissza terhestül a Ludovica elé. Zoltán kapitány pedig kiküldé Stas­­siák hadnagyot még egy más hadnag­gyal, hogy kérdezzék meg Haberhauert, mit akar a szalmával. Ez elmondá a rendeletet. Ezután jött vissza John őrnagy igazgató, ki újból erélyesen kijelenté, hogy miután ezen szalma által a Ludovica Akadémia tűz­veszélyesnek van kitéve, ezt az épület előtt meg nem tűri. Ha nem fogadja el a lovasosztály, úgy szórja le annak udvarában a legénység a szal­mát. Ekkor a legénység terhével 3-szor kerül ki az üllői útra a lovasosztály laktanyája felé. A ka­puban 4 huszár állt kivont karddal, kik a 60 em­bert terhükkel 3-adszor is visszatérésre kényszerí­tők. Ekkor érkezett meg az I. zászlóalj küldöncze azon meghagyással, hogy ha a lovas osztály nem fogadja el a szalmát, úgy rakja azt le a legénység az épület előtt. Ekkor a 60 legény negyedszer ment ki a lovasosztályhoz, hogy a szalmát a szarvasmarhák tudták azt mindannyian, de urunk nem hitte, és azt vélte, hogy előnyeitől megfosztani szándékunk, a­midőn azt tanácsoljuk, hogy ez oldalon ne hatol­jon beljebb, bár itt a kréta rendkívül jó volt. Most meg van nagy kára. — Most meg van nagy kára! — Ugyan­így beszélt a fürészmalom felügyelője, pedig mindkettő becsületes, ügyes ember volt. Ők őszintén örvend­tek volna a sikeren, és most komolyan aggódtak az ellenkező miatt. Miért nem hallgatott uruk az ő tanácsukra ? Miért ? Ugyanazon okból, a­miért el­vetette Snellius orvos indítványát a beteg és te­metkezési egyletek alakítására nézve. Ugyanazon okból, melyből visszautasítá a gyárigazgató javas­latát, hogy a kor kívánalmai szerint a gyármunká­sok fizetése emeltessék. Mindezt gún­nyal utasítá vissza, és mindig egy okból, szerfeletti önzésből, melytől vezérelve, sem jobbra sem balra nem te­kintett, hanem sovában mindég egy czélra füg­gesztő szemeit, egész a káprázatig. — Most aztán nagy kára van, ismétlő az öreg, mintegy megerősítve saját eszmemenetemet, ne­hézkesen haladva a falépcsőn le a tengerpart felé. Egyedül valók, és mély gondolatokkal foglal­koztam, mintha egy világ megalkotása volna rám bízva. És valóban nem kellett-e itt egy világot megteremteni, melynek eddig csupán alapja volt megvetve? Fürészmalom, krétabánya, szeszgyár, az ingovány megkötése ! Mindez mily nagyszerűvé válhatnék, ha oly szellemben és szándékkal müvel­­tetik­, hogy a szegény népnek keresetforrás nyíl­nék általa, s a nyomorral küzdő népben bizalom támadna a vállalat iránt, és arról lenne megyőzhető, hogy midőn látszólag urának dolgozik, saját érde­kében teszi azt. (Folytatása következik)

Next