Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)
1876-10-25 / 256. szám
X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..............................................20.— Félévre...................................................10.— Negyedévre................................................5._ Egy hóra.................................... . 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. 256. szám EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A tüntetés. Az egyetemi ifjúság tüntetése foglalkoztatja a közszájat. Alig kezdték pedzeni a tüntetést, az opportunitás, a Rosinanték e legrozzantabb példánya, ez örökké hajszolt pára rögtön talált szolgálatkész nyargonczokra. Nem az érzelem, nem a politika, nem is a magas diplomatia érdekében teszik rá némelyek a kenderkócz zablát, hanem azért, mert nem szívelik, ha az ifjúság életjelt ad magáról és hallatja szavát, midőn a bölcsesség ép tépelődni készül mi volna a kisebb rész: törököt, vagy muszkát fogni. Amazt még vihetjük mi is, ez azonban minket vinne. Vinni teher, vitetni rabság: tessék választani. Az ifjúság választott, és mozog, akár tetszik ez valakinek, akár nem. S ha egyebet nem tenne, minthogy mozog, a jószerű tespedés jelen büzhödt viszonyai között, üdvözölnénk az életet, mert félünk a haláltól. Üdvözölnénk, ha egyébért nem, mert a lelkesedés lobbot vetett és az ifjúság ez évben másodszor készül szétrobbantani a lelke fölé borított szemfödőt. — Szíve szólalt meg hálából, a függetlenségi napok emléke kiáltványából. A világosi gyásznapokkal elhintett gyűlölet felkeresi ellenségét. Miért becsülnénk félre az érzelem nyilvánulását, mégha a kifogás fel is keresheti ellenvetéseivel a módot, mely alatt ez történik. A lelkesedés nem válogathat finom hajszál különbségekig a múlt és jelen diplomatikus fogásaiban. Félreismerni könnyű a mozgalmat, de megtalálni a valódi indokokat és az igazi czélt még könnyebb. Mi, kik ismerni véljük a mozgalomnak eredetét, mind jelen stádiumát azon meggyőződést merítettük, hogy annak határozott iránya van. Kidomborodik ez minden lépéséből, s az ifjúság csak a közérzelemnek tolmácsa, midőn megvetve a habozás és tehetetlenség homályos politikáját, egész erejéből tiltakozik a panslavismus merész térfoglalása ellen. Teszi ezt magyar, és teszi czivilisationális érdekből. Magyarország és Oroszország között nem lehet a politikai érintkezésnek és katonai együttműködésnek alapja, a hódítás és önvédelem természetes ellenségek, a czivilisatió és barbarismus nem járhatnak egy uton. A magyar nemzet soha nem fogja beleegyezését adni oly politikához, mely Oroszországnak szabad kezet enged, és Szent-Pétervár hatalmát növeli. Ezekben nyilvánul az ifjúság tüntetésének iránya. A többi külsőség és czafrang. A török consul az ablaka alá menő tisztelgést megtáviratozhatja ugyan urának, a padisahnak, de egyúttal ne feledje hozzátenni, hogy midőn a magyar ifjúság Törökország fennállása mellett tör lándzsát, ez még nem jelent egyet az ott uralkodó kormányzat helyeslésével. A culturai és nemzeti érdek a muszka zsarnokság ellenében csakis a fenyegetett gyöngébb védelmére kel azon reményben, hogy az átalakulásra és a haladás követelményeire, az elmaradt török vallási és egyéni szabadság nagyobb tiszteletben tartása mellett sokkal hivatottabb, mint a vallási és állami zsarnokságot a legirgalmatlanabb túlhajtásokkal gyakorló orosz hódító politika. Nagyon tévednének tehát azok, akik az ifjúság mozgalmában ennél többet látnának akár törökbarát, akár egyéb szempontból. De ép így téved Tisza Kálmán, midőn tacticájának bukott és kopott eszközeit szedi elő a lomtárból, hogy kitérjen e tüntetés útjából. Lapunk szó szerint, gyorsírói följegyzés után közölte e beszédét, és ránk meg is tette a kedvező benyomást, mert az alkotmányos minisztert láttuk szólani e szavakból, aki mérlegelni képes egy ily lépés horderejét, de azon túl a hatalommal visszaélni nem érez jogot. „Nem tudom a fáklyásmenet terve mily stádiumban van, s bár nem vonom kétségbe,hogy a szokott formalitások mellett fáklyászenét adni teljesen jogosult dolog, de semmi esetre sem mondható ez helyesnek.“ Majd ismét másodízben, midőn az ifjúsági küldöttség vezetője burkolt tilalmat vélt kimagyarázni beszédéből és ezt hímezés nélkül kifejezte, Tisza Kálmán röviden megjegyzi : „Itt nincs tilalomról szó, csak mint egy ősz hazafi szólok barátságosan fiatal hazafiakhoz.“ E nyilatkozatokat lehet csűrni-csavarni, de értelmük mindig elég szabatos marad arra nézve, hogy szótartó ember ne igyekezzék teljesen elütő magyarázatot adni a nyilatkozat nyelvtani és logikai egészének. Csak egy szavaira mit sem adó miniszter, kit a tacticalis kétszínűség kivetkőztet a tisztességtudás iránt tartozó érzékből teheti, hogy a tegnap mondottakat, mégha többek hallatára történt is, nyilvánosan letagadja. Ugyan mit tarthat az ifjúság a miniszterelnök úr szavatartási fogalmairól, s mit tarthat a világ államférfim hiteléről, ha kénytelen tapasztalni, hogy ma már „felhatalmazás folytán“ a tegnap mondottakat egyszerűen lehazudják félhivatalos lapjai. Az egyetemi ifjúság romlatlan lelke csak a felháborodás nyelvén szólhat az alakoskodás ily jellemezhetlen szerepéről, és bizonyára kevés tiszteletre méltót fog találni oly miniszter magaviseletében, ki az erkölcsi élet legkezdetlegesebb parancsait rúgja el láb alól, midőn felötről zsákutczába szorítják és megdorgálás alá veszik magaviseletét. Készebb elveszteni a szavatartó ember hitét még ily ecclatans alkalmakkor is, kész nagyot kanyarítani és ellenkezőleg értelmezni a világos beszéd világos kifejezéseit, mégha legjobb esetben azt mondják róla, íme egy miniszter ki meggondolatlanul cselekszik. Mert azt észre fogja venni minden ember rögtön, hogy két ellenkező felfogást két nap alatt tanúsítani ugyanazon ügyben legkevésbé sem mutat higgadtságra, amiről a küldöttségnek papolt. S ha csak meggondolatlanságot mutatna még hagyjál! De mutat egyebet is. Mutatja, hogy a politikában nem önálló fő, s nem függetlenül intézkedő miniszter, hanem máshonnan dirigált báb, ki a legelső visszatetszésre hajlandó kompromittálni tekintélyét. Ám miért nem latolta meg jobban a szót, s miért nem kért tanácsot, ahonnan utasításait veszi a „magasabb“ politikára. Most már beszélhet amit tetszik, fordítgathatja újra ügyetlennek bizonyult taktikáját, amint parancsolják, de azt ugyan nem fogja elérni, hogy az egyszer kimondott szó, ki nem mondottnak vétessék. Elröpülnek az igék gyakran, de a gyorsírás mestersége megörökíti őket sokszor. A mit mondott meg van mondva és ha nem rendőrállamban élünk ő excellentiájának kormányzata alatt, úgy az ifjúság saját becsülete érdekében meg fogja tartani a mit tervezett, ha nem akar meghunyászkodónak és pályának feltűnni még oly kérdésben is, melynek élében a terjeszkedő és hetvenkedő muszka zsarnokság gyűlöletében együtt érez vele a nemzet osztatlanul. Ennél többet pedig nem akar és nem is akarhat tüntetésével elérni az ifjúság. Ebben az egyben aztán háta mögött áll Magyarország múltja, jelene és jövője nemzeti érzelmeinek és állami érdekeinek valamennyi lelkesítő és összeforrasztó tényezőivel. Szomorú dolog az, hogy Magyarországot a közjogi helyzet nyűge a külélet terén oly iszonyú helyzetbe sodorta, ahol az álemberiségi jelszavakat szabadságszerető érzelmei ellen fordíthatják az elszédült Európában. De hát ne feszegessük ma, hogyan jutottunk e képtelen helyzet bizonytalan válságai közzé. Parancsoló indokok, hatalma öltözteti a kényszer e zubbonyába a nemzetet és az ifjúság rést keres, melyen közös pontról ostromolhatja meg a várat. Jó van tegye, de akkor ne is riadjon vissza senki szavára. Hivatkozzék a miniszter nyilatkozatára kérlelhetlenül, s ha ez a miniszter elég gyáva a tanári kar fenyegető közbelépésével szerezni érvényt, amint teszi, akkor mondja meg e tanári karnak, hogy az állás, melyet az ország a szélesebb körű értelmi és tudományos fejlesztés végett tart számukra fen, nem rendőrszerepet és a tacticai lépések egyensúlyozását várja tőlök. Ha fenyegetődznek joghatáruk körén túl, noha a miniszteri elfogadás és nyilatkozat ténye, mely alkotmányos országban nem függesztheti fel a politikai tüntetés szabadságát máról-holnapra, megengedte, akkor éreztessék kíméletlenül azon urakkal, hogy koruk és közönyük megbarátkozhat még a kancsukával és katonai absolutismussal, de a magyar ifjúság jelleme nem fog soha a muszka vagy katonai járom alatt elvonulni. Az ország utoljára sem azoké, kik lábukkal a múltban lógáznak, és önzésükkel a perem falatain csüggnek, hanem azoké, kikre nem lehet közönyös mi sors, mi jövő vár rájuk a félkegyelmüleg ingadozó és ellenséges vitorlák alatt czéltalanul hányódó-vetődő politika kegyelméből és végzetes elhatározásaiból. A magyar ifjúságnak nem kell muszkabarát, vagy ami egy katonai reactionárius politika : ez lesz értelme a tüntetésnek, és ez irányban az ifjúság, saját nemzete érdekéből, ne ismerjen habozást. Nyilatkozzék imponálólag, lelkesedjék kitartólag. Hitvány szolgalélek az, ki visszariad, midőn egy ország szentesíti tettét és önmaga szedi az elhintett mag gyümölcsét. Verhovay Gyula, Andrássy gróf és Tisza Kálmán leköszönésére vonatkozólag a mai bécsi lapokban megjelent hirekkel szemben a „Bud. Corr.“ következőleg nyilatkozik: „Az ember azt hinné, hogy ily komoly időben, minő a mostani, a lapoknak elég anyaguk van, s nem kénytelenek beteges újdonságvágy kielégítése végett a legkiáltóbb czélzatos koholmányok eszközeihez folyamodni. Már pedig, mint a mai bécsi reggeli lapokban tapasztaljuk, nem úgy áll a dolog, mert azokban állítólag Budapestről — vagy mint ők feltűnő makacssággal nevezik, Pestről — oly híreket találunk, melyek nem kevesebbről, mint Andrássy gróf s Tisza Kálmán várható leköszönéséről szólnak. Ezen hírekkel szemben, melyek czélja tisztán látható, hiteles értesülés alapján kijelentjük, hogy azok teljesen költöttek s minden alap híjával vannak. Gróf Andrássy Gyula ő felségének határozott kívánsága következtében Budapesten tartózkodik, a mi nem elég ok arra, hogy minden másodnapon bukását híreszteljék.“ A pénzügyi bizottság mai tárgyalásán kiemelkedő mozzanatot képezett Szende Béla honvédelmi miniszternek azon határozott kijelentése, hogy mozgósítás esetén az összes honvédség, mintegy 217,000 főnyi létszám a legutolsó gombig föl van szerelve. E nyilatkozatra az adott alkalmat a miniszternek, hogy kérdést intéztek hozzá: fel van-e szerelve annyira a honvédség, miszerint nélkülözheti és elhalaszthatja a hadikészlet beszerzését, amint ezt indokolásában mondja. Erre felelt aztán Szende általános helyeslés között. Nyilatkozatában nyolc napra tette a behívási és kiállási időtartamát, mely után a honvédség hatalmas nemzeti tényezőkép szerepelhet egy nem óhajtott, de bekövetkezhető háborúban. A miniszter úr kijelenti továbbá, hogy fegyverben és lőszerben öt megszabott hadi készlete is megvan, minek beszerzését saját felelősségére és a törvényhozási jóváhagyás fejében eszközölte, ilyen költségek egy pár százezer forintra rúgnak és a póthitelt a maga helyén és idején ki fogja kérni a miniszter úr az országgyűléstől. E nyilatkozattal pártkülönbség nélkül mindenki meg volt elégedve a pénzügyi bizottságban. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5.órakor tartott ülésében azon t javaslattal foglalkozott, mely a kimaradó képviselőkre vonatkozik, s melyet mint már említők, Szilágyi Dezső terjesztett a bizottság elé. A bizottság a szövegen több módosítást tett, név szerint kiemeljük ezek közül mint leglényegesebbet azt, hogy módosíttatott az eredeti szerkezetnek azon pontja, mely szerint azon képviselő, aki megbízó levelét a ház elnökének felhívására sem adja be, bírság , illetőleg fogság büntetés alá esnék. Az uj szöveg szerint, melyet a bizottság megállapított az ilyen képviselő mandátumát elveszti s az országgyűlés tartama alatt sem azon kerületben sem másut többé meg nem választható. A korábbi megállapodás értelmében a tjavaslat mint a választási törvény novellája fog a ház elé terjesztetni. Ezzel az ülés véget ért. A holnap tartandó ülésben a büntető törvényjavaslat tárgyalását folytatja a bizottság. Azon elterjedt hir ellenébe, hogy a belügyminiszter azt ajánlotta volna a budapesti török főconsulnak, miszerint az ifjúság által rendezendő fáklyásmenetet ne fogadja el, illetékes tudomásszerzésből kijelenthetjük, hogy az egész hit alaptalan , mert ily ajánlat nem létezik, s a török consul különben sem volna azon helyzetben, ahogy az ifjúság ovatióját visszautasítsa. A mai „Fremdenblatt“ a budapesti ifjúság szándékolt tüntetését a leghevesebben megtámadja, s nem érti Tisza Kálmán rendkívüli leereszkedésének okát. Iskolás gyermekeknek szeretné nevezni az egyetemi polgárságot, s nem tudja, hogy a magyar ifjúság nyilatkozata ma nagyon is számba vehető dolog, mert az az egész nemzetnek helyeslésével találkozik. Szerda, 1876. október 25. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest IV. megyeháza 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Budapest, okt. 2á. Tisztelt szerkesztő ur! A budapesti egyetemi ifjúság által a bécsi egyetem hallgatóihoz intézett táviratban és levélben oly kifejezések fordulnak elő, melyeken megbotránkoznom kellene, ha azokat a sietséggel, mellyel az iratok készültek, nem akarnám kimenteni. E kifejezések a következők: „Közös forrón szeretett hazánk“ — „az osztatlan haza ifjúsága“ és végre „összbirodalom.“ Ha mindjárt a 67-ki kiegyezés alapjára állunk is — amit, ám tegyenek mások, mi nem tesszük — azért Ausztria mégsem hazája a magyarnak, valamint nem hazája az osztráknak Magyarország. A magyarnak csak egy hazája van és lehet: Magyarország. Lehetnek közös érdekeink, s ilyen bizonyosan az orosz elleni védelem, de ezeket meg kell óvnunk mint két önálló államnak, anélkül, hogy azért akár egyik akár másik a maga függetlenségéről lemondana. Ebből következik, hogy szintúgy nincs az osztrákokkal osztatlan hazája a magyarnak, hanem igenis saját külön hazája van mindeniknek. Nem kevésbé helytelen az „összbirodalom“ szó is. Magyarország és Ausztria egy fejedelem alatt áll ugyan, s így egy monarchiának nevezhető, ámbár mi az osztrák császárságot a magyar királyságtól külön monarchiának is tartjuk, melyeknek koronája ugyanazon egy főn nyugszik, de semiesetre sem egy birodalom, a „birodalom“ szó, ha nem is a kormányzás, legalább a korona egységét tételezvén fel. Maga a kormány s az országgyűlés is, ámbár ez is amaz is a 67-ki XII. t. ez. alapján áll, még sem nevezi a két államot „összbirodalomnak“ hanem „monarchiának“. Ezeket szükségesnek láttam az ifjúság figyelmeztetése végett jóakarólag megmondani, azon reményben, hogy jövőre az oly helytelen kifejezéseket kerülni fogja. Egy volt joghallgató. A pénzügyi bizottságból. — Október 24. — A bizottság mai ülésében a közlekedési minisztérium költségvetésének tárgyalását folytatta. Következett a műszaki egyének kiképzésére fölvett 3000 frtnyi tétel. Wahrmann ezen tételt 1000—1500 frttal kívánja fölemeltetni, hogy a kereskedelmi akadémián a vasúti tanfolyam fentarthassék. Fölhozza, hogy a tanfolyamot tavaly már semmi támogatásban nem részesült, mintegy 40 hallgató látogatta, jelenleg azonban a tanfolyam meg sem nyittatott. Péchy T. miniszter elismeri, hogy ily tanfolyamra nemcsak szükség van, de hasznos is, azonban meggyőződött arról, hogy a vasutak igazgatóságai a maguk által kiképzett egyéneket jobban és gyorsabban alkalmazzák. Különben az indítvány elfogadása ellen nincs kifogása. Helfy és Móricz pártolják a tanfolyam megnyitását főleg azért, mert csak ez által lehet a magyar elem alkalmazását a vasutaknál nagyobb mértékben keresztül vinni. Pulszky azt tartja, hogy a 3000 frtból is jut a tanfolyamra s kimondatni kívánja, hogy annak bizonyos része e czélra fordítandó, s a bizottság ezen értelemben szavazza meg az előirányzatot. Uj vonalak tanulmányozására 10,000 frt vétetett föl a költségvetésbe. Simonyi átalánosságban kívánja az összeg megszavazását. Péchy T. min. azon megjegyzése után, hogy ezen összegre különösen a határőrvidéki és a budapest-zimonyi vasutaknál leend szükség, a bizottság elfogadta az előirányzatot. A beruházásoknál a budapesti Dunarész szabályozására 400,000 frt van felvéve. Szapáry gr. előadó ajánlja ezen összeg megszavazását, miután a párhuzam müvek magasítása az összekötő vasúton alul és felül igénybe fogják venni ezen összeget, mely munkálatok különösen a fővárosnak az árvíz elleni megvédését czélozzák. Zsédényi emlékeztet arra, hogy a miniszter a múlt évi összeget elégségesnek mondotta ezen munkálatok befejezésére. Simonyi fölhozza, hogy a dunai szabályozásnak tulajdonítják az idei árvízveszélyt, azért a szabályozást részrehajlatlan szakértők által kell megvizsgáltatni. Péchy T. min. kiemeli, hogy ameddig a szabályozás terjedt, az ár nem csapott át, a jelenleg tervezett munkálatok a fővárost még inkább fogják biztosítani. Hieronimy államtitkár fölemlíti a szabályozásnak azon érdemét, hogy ami czélozva volt, t. i. hogy a fővárosban jégdugulás ne legyen, az eléretett. A párhuzamművek magasításai ezen biztonságot a fővárosra nézve még emelni fogják. Zichy Nándor gr. szerint újabb munkálatok folyton fognak igényeltetni, mert a munka eredetileg nincs szolid alapokra fektetve, ő is azt hiszi, hogy itt a vizsgálat szükséges. A bizottság ezután elfogadja az előirányzatot. A fiumei kikötő építésére 860,000 forint irányoztatik elő. Szapáry előadó a dock-ok tanulmányozására felvett 30,000 forintot ezen évről elhalaszthatónak tartja. Péchy Tamás miniszter a fiumei kereskedés érdekében szükségesnek tartja a dock építését. Zichy kérdésére Péchy miniszter válaszolta, hogy ha a város által kijelölt hely alkalmasnak találtatik a dock építése igen megkönnyíttetik és sokba nem kerül. Simonyi Ernő felszólalására Hieronimy államtitkár előadja, hogy oly dock szándékoltatik építtetni, melyben hajók javíttatnak. Hegedűs felszólalása után, ki a halasztás mellett van, e bizottság az előirányzatból 30,000 frtot töröl. A brassó-tömösi vasútnál Helfy kérdi, hogy a miniszter biztos-e arról, hogy e vasútvonal a temesvár-orsovaival egyidejűleg ki lesz építve. Péchy miniszter válasza után, mely szerint e vasút a törvény által kikötött időben be lesz fejezve, a bizottság úgy ezen, valamint a báukévenádasdi vasút előirányzata elfogadtatott. Az államvasutak költségvetése elhalasztatván, a bizottság a honvédelmi miniszter költségvetését vette fel. Hegedűs felvilágosítást kér a honvédség létszáma és felszerelése iránt. Simonyi E. időpazarlásnak tartja a költségvetés tárgyalását, ha a miniszter nem tartja magát szorosan a költségevtéshez, legalább a számszék jelentése ezt mutatja, — az országgyűlés által egészen törölt állomásokra tesz kiadásokat s nem engedi meg, hogy az ellenőrző hatóság a helyszínen meggyőződést szerezzen magának a készletek állásáról, vagy alkalmazkodjék a miniszter ahoz, amit a törvényhozás határoz, vagy hagyja oda állását. — Pulszky Ágost e kérdés megvitatása nem ide, hanem a zárszámadási bizottsághoz tartozik, a honvédelmi költségvetésre megadta a ház a virement, a miniszternek azon kijelentésére, hogy így nagyobb megtakarítást tehet, s valóban tett is. Jelen pénzviszonyaink között nem lehet szó arról, hogy a költségvetés emeltessék s csak azon kérdést intézi a miniszterhez, képes-e a jelen költségvetéssel úgy kijönni, hogy a készletekhez ne nyúljon s nem szándékozik-e előterjesztést tenni a készletek egyensúlyba hozatala iránt. Zichy Nándor gróf kiemeli, hogy most is ragaszkodik azon állásponthoz, melyet pártja tagjai a honvédelmi költségvetés alkalmával többször kifejtettek, a fenforgó körülmények közt azonban s miután az átalános védelmi szervezés ideje közeledik, a tényleg fenálló alapon fog esetleg a költségvetéshez szólani. — Szende miniszter szintén azt tartja, hogy azon kérdés, melyet Simonyi E. érintett, nem ide, hanem inkább a zárszámadási bizottsághoz tartozik, azt azonban ezúttal megjegyzi, hogy a törvényhozás által megszüntetett állomásokra soha egy fillért sem költött. Az ellenőrzést nem kerülte, nem is kerüli, de a számszék oly administrationalis kérdésekbe nyúlt bele, melyek nem tartoznak hatásköréhez. A virement következtében nem tartotta magát szorosan az egyes tételekhez, s ha a virement megtagadtatik, ragaszkodni fog az egyes tételekhez, de akkor aztán nagyobb budgetre lesz szükség. A minisztérium nem csak most de mindig oda törekedett, hogy mozgósítás esetében a honvédség készen álljon, s ez el is van érve, úgy hogy a honvédség 8 nap alatt teljesen felszerelve kiállhat. A költségvetés indokolásában előadta, hogy szükség lenne még további hadi készlet beszerzése, de a jelen pényviszonyok közt ezt nem kérheti. Pár százezernyi túlkiadás történt, de inkább ezt tette meg, mitsem azon felelősséget vállalja magára, hogy mozgósítás esetén, a honvédség egészen felszerelve ne álljon. Helly a miniszternek a felszerelésre vonatkozó nyilatkozatát örömmel veszi tudomásul, a számszékre vonatkozólag azonban megjegyzi, hogy az nézete szerint csak kötelességét teljesítette. A virement oly korlátlan megszavazása, mint eddig történt nézete szerint veszélyes lenne. Az általános tárgyalás ezzel befejeztetvén, megkezdetett a részletes vita. A központi kiadásoknál Molnár György előadó megjegyzi, hogy alaki tekintetben nem helyes ugyan a központ és a csapatok közt kért virement, de ha ez megtagadtatok, mintegy 25,000 frtnyi többlet lenne a költségvetésbe felveendő. Óhajtaná, hogy a formának megfelelőleg alakítassék a költségvetés. — Szende B. miniszter megjegyzi, hogy itt a központban a megtakarítást a lehetőség véghatáráig vitte és több állomást betöltetlenül hagyott és mindemellett mégis csak úgy jöhet ki, ha a minisztériumnál alkalmazott honvédtisztek illetményeit a csapatok czímén fedezi. Simonyi E. hivatkozik arra, hogy a bizottság elvi megállapodása értelmében az irodatiszteknek itt is csak az eddigi fizetést lehet kiszolgáltatni. A központra nézve megszavazza a szükségletet de virement-et nem ad a központ és a csapatok közt. Szende B. miniszter erre azt válaszolja, hogy az irodatisztek csakis eddigi fizetésökkel vannak fölvéve s ismételve kéri a virement megadását, mire a bizottság az előirányzatot a virementtal megszavazza. A csendőrségre vonatkozólag Hegedűs kérdésére kijelenti Szende miniszter, hogy a csendőrség katonai és fegyelmi tekintetben most a honvédelmi minisztérium alatt áll függetlenül, a közös hadügyminisztertől közigazgatási tekintetben pedig Magyarországon a belügyminiszter, Horvátországban pedig a bán alatt áll. Honvédségi intézetekre az előirányzat megszavaztatott vita nélkül. Ujonczozási költségek. Szende miniszter előadja, hogy e költségek Horvátországban azért magasabbak, mert nálunk a törvényhatóságok terhére esnek — a felülvizsgálat kivételével — míg Horvátországban egészen az állam fedezi. Újabb számítások azt mutatják, hogy az előirányzott 25000 forint nem elég s azért pár ezer forinttal megszaporíttatását kéri. Széll Kálmán pénzügyminiszter megjegyzi, hogy az ujonczozás költségei az 1868-ai kiegyezési törvény értelmében közösek s csak a hozzájárulási arány interpelációja kérdéses a minisztérium és a bán közt. Somsich Pál a bizottság jelentésében óhajtaná kifejeztetni azt, hogy az ujonczozás költségei, úgy Magyarországban mint Horvátországban ugyanazon eljárás alapján fedeztessenek, végre az előirányzat megszavaztatik nem különben a honvédfőparancsnokság szükséglete, valamint a kerületi parancsnokságok és csapatok költsége a verementtel együtt, s mely e két utóbbi pontra kéretett. A nyugdíjakra felvett összeg megszavaztatik. Szende min. azon felvilágosítására, hogy az első szervezés alkalmával régibb honvédek vétettek be s ez oka a többletnek, mely 35,000 forintot tesz. Átmeneti kiadások: Honvédek segélyezése czéljából 45,000 frt vétetett fel az országos honvéd-segélyző egylet részére. Simonyi E. azt kívánja, hogy miután ez most a költségvetésbe felvétetett, arról a számadások elé terjesztessenek. Wahrmann a számadásokat a bizottság elé kívánja terjesztetni. Ezzel az ülés a honvédelmi minisztérium költségvetése befejeztetvén, véget ért. A panslavismus és Németország. A német legalábbis kétséges magatartás élénk eszmecsere tárgyát képezi az angol lapokban. A „Times,“ mely színvallásra szólítá fel a német kormányt, egy berlini levélben nagy alapossággal fejtegeti a veszélyeket, melyek Oroszország túlterjeszkedéséből a német egység ügyére háramolhatnak. Kiterjeszkedik e czikk a politikai és kereskedelmi érdekekre egyaránt, és erőteljes érveléséből mi is átvesszük a következőket: „A törökök a szabad kereskedés hívei, az oroszok egészen a szélsőségig protectionisták. Németország keleti kereskedése most nem a legjelentékenyebb, de teljesen megsemmisülne, ha oroszok vennék ellenőrzésük alá Törökország tartományait. Ez a körülmény nagyon megfontolandó. Németország egykor Európa egyik leggazdagabb országa volt, míg kereskedése keleten forrással birt. Amerika fölfedezése, a török háborúk, s a protestáns viszályok nyomán beállott ziláltság, elgyöngülés stb. bedugasztották e forrást, de most újabb kilátások vannak arra, hogy a keleti kereskedés Európa roppant szükségleteivel szemben uj virágzásnak indulhat s a megszilárdult, hatalmas Németország tevékeny részt vehet abban. Ha Törökország nem felelne meg a hozzákötött várakozásnak, Ausztria vehetné át szerepét és a Habsburgok czivilizált kormánya hajtaná végre azt, amire a törökök ázsiai rendszere képtelennek vallotta magát. Németország nem lehet el a kelet nélkül. De már most tegyük föl, hogy Ausztria helyett Oroszország teszi rá a kezét a török tartományokra. A szláv élhetetlenség és az orosz zsarnokság egyszerre megállít minden haladást s Albánia és Bulgária, e mesés gazdaságú földek a gabnatermelés e roppant magtárai, Volhynia és Samara nyomorult sorsára jutnak. Ebből világosan látható, hogy Németország kereskedelmi érdekeivel határozottan ellenkezik akár Oroszország, akár a panszlavismus elhatalmasodása a Balkán félszigeten. A politikai szempont hasonlóképen kívánatossá teszi, hogy ne orosz suprematia uralkodjék Európa dél-keletén. Ez Ausztriát arra kényszerítené, hogy vagy állandó szövetségese legyen a nagy szláv hatalomnak, vagy eget-földet megmozdítson ellene. Első esetben Németország oly elviselhetlenül meghatalmasodott birodalom által nyomatnék, melynek nemzeti eszméje nem a műveltség, hanem a hatalom, nem a munka, hanem a hódítás. De ily nyomást épen Németország nem tűrhet, melyre száz meg száz, sulyosabbnál sulyosabb belkérdés megoldása várakozik. A másik eshetőség, hogy t. i. Ausztria megkisérlené az orosz gyűrű erőszakos áttörését, Németországra még veszélyesebb. Ez Ausztriát kitenné azon imminens rizikónak, hogy szlávjait nyiltan átpártolni lássa Oroszországhoz. Ha Bécsben a russophil-politika inauguráltatnék, nem lehetetlen, hogy Ausztria ismét kísérletet tenne megvetni a lábát Németországban. Ennek egy osztrák-orosz-franczia szövetség volna az első következménye. Ha mindezek daczára a német nemzet, mely kormányával teljesen egyetért, mégis a legnagyobb tartózkodással határozott eddig a keleti kérdésben, ezt egyrészt Francziaországra való tekintetből, másrészt azért tette, mert viszonya Ausztriához meglehetősen kétséges. Az elsőre nézve elég legyen annyit mondanunk, hogy a párisi kormány egy küldötte itt a napokban tartózkodás nélkül beszélt a megtorlásról. Ami Ausztriát illeti, az osztrák politika valósággal feneketlen. A birodalom három nemzetisége öt különböző s gyakran ellentétes elemnek ad politikai létet. Az udvar, mely nagy hajlékonyságáról ismeretes húsz év óta majd az egyikhez, majd a másikhoz hajlik. Ily módon a birodalom külpolitikája majd erre — majd arra inog. Hogy csak egy példát idézzek,