Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-25 / 256. szám

X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..............................................20.— Félévre...................................................10.— Negyedévre................................................5._ Egy hóra.................................... . 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egy­­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. 256. szám EGYETÉRTÉS POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A tüntetés. Az egyetemi ifjúság tüntetése foglalkoz­tatja a közszájat. Alig kezdték pedzeni a tün­tetést, az opportunitás, a Rosinanték e legroz­zantabb példánya, ez örökké hajszolt pára rög­tön talált szolgálatkész nyargonczokra. Nem az érzelem, nem a politika, nem is a magas diplomatia érdekében teszik rá némelyek a kenderkócz zablát, hanem azért, mert nem szí­velik, ha az ifjúság életjelt ad magáról és hal­latja szavát, midőn a bölcsesség ép tépelődni készül mi volna a kisebb rész: törököt, vagy muszkát fogni. Amazt még vihetjük mi is, ez azonban minket vinne. Vinni teher, vitetni rabság: tessék választani. Az ifjúság választott, és mozog, akár tet­szik ez valakinek, akár nem. S ha egyebet nem tenne, minthogy mozog, a jószerű tespedés je­len büzhödt viszonyai között, üdvözölnénk az életet, mert félünk a haláltól. Üdvözölnénk, ha egyébért nem, mert a lelkesedés lobbot vetett és az ifjúság ez évben másodszor készül szét­robbantani a lelke fölé borított szemfödőt. — Szíve szólalt meg hálából, a függetlenségi na­pok emléke kiáltványából. A világosi gyász­napokkal elhintett gyűlölet felkeresi ellen­ségét. Miért becsülnénk félre az érzelem nyilvá­­nulását, mégha a kifogás fel is keresheti ellen­vetéseivel a módot, mely alatt ez történik. A lelkesedés nem válogathat finom hajszál kü­lönbségekig a múlt és jelen diplomatikus fogá­saiban. Félreismerni könnyű a mozgalmat, de megtalálni a valódi indokokat és az igazi czélt még könnyebb. Mi, kik ismerni véljük a mozgalomnak eredetét, mind jelen stádiumát azon meggyőző­dést merítettük, hogy annak határozott iránya van. Kidomborodik ez minden lépéséből, s az ifjúság csak a közérzelemnek tolmácsa, midőn megvetve a habozás és tehetetlenség homályos politikáját, egész erejéből tiltakozik a pansla­­vismus merész térfoglalása ellen. Teszi ezt ma­gyar, és teszi czivilisationális érdekből. Ma­gyarország és Oroszország között nem lehet a politikai érintkezésnek és katonai együttmű­ködésnek alapja, a hódítás és­ önvédelem ter­mészetes ellenségek, a czivilisatió és barbarismus nem járhatnak egy uton. A magyar nemzet soha nem fogja beleegyezését adni oly politiká­hoz, mely Oroszországnak szabad kezet enged, és Szent-Pétervár hatalmát növeli. Ezekben nyilvánul az ifjúság tüntetésének iránya. A többi külsőség és czafrang. A török consul az ablaka alá menő tisz­telgést megtáviratozhatja ugyan urának, a pa­­disahnak, de egyúttal ne feledje hozzá­tenni, hogy midőn a magyar ifjúság Törökország fennállása mellett tör lándzsát, ez még nem jelent egyet az ott uralkodó kormányzat helyes­lésével. A culturai és nemzeti érdek a muszka zsarnokság ellenében csakis a fenyegetett gyön­gébb védelmére kel azon reményben, hogy az átalakulásra és a haladás követelményeire, az elmaradt török vallási és egyéni szabadság na­gyobb tiszteletben tartása mellett sokkal hiva­­tottabb, mint a vallási és állami zsarnokságot a legirgalmatlanabb túlhajtásokkal gyakorló orosz hódító politika. Nagyon tévednének tehát azok, a­kik az ifjúság mozgalmában ennél többet látnának akár törökbarát, akár egyéb szempontból. De ép így téved Tisza Kálmán, midőn tacticájának bukott és kopott eszközeit szedi elő a lomtár­ból, hogy kitérjen e tüntetés útjából. Lapunk szó szerint, gyorsírói följegyzés után közölte e beszédét, és ránk meg is tette a kedvező be­nyomást, mert az alkotmányos minisztert lát­tuk szólani e szavakból, a­ki mérlegelni képes egy ily lépés horderejét, de azon túl a hata­lommal visszaélni nem érez jogot. „Nem tudom a fáklyásmenet terve mily stádiumban van, s bár nem vonom két­ségbe,hogy a szokott formalitások mellett fáklyászenét adni teljesen jogosult dolog, de semmi esetre sem mondható ez helyesnek.“ Majd ismét másod­íz­ben, midőn az ifjúsági küldöttség vezetője bur­kolt tilalmat vélt kimagyarázni beszédéből és ezt hímezés nélkül kifejezte, Tisza Kálmán rö­viden megjegyzi : „Itt nincs tilalomról szó, csak mint egy ősz hazafi szólok barátsá­gosan fiatal hazafiakhoz.“ E nyilatkozatokat lehet csűrni-csavarni, de értelmük mindig elég szabatos marad arra nézve, hogy szótartó ember ne igyekezzék tel­jesen elütő magyarázatot adni a nyilatkozat nyelvtani és logikai egészének. Csak egy sza­vaira mit sem adó miniszter, kit a tacticalis két­színűség kivetkőztet a tisztességtudás iránt tartozó érzékből teheti, hogy a tegnap mondot­takat, mégha többek hallatára történt is, nyil­vánosan letagadja. Ugyan mit tarthat az ifjú­ság a miniszterelnök úr szavatartási fogalmai­ról, s mit tarthat a világ államférfim hiteléről, ha kénytelen tapasztalni, hogy ma már „felha­talmazás folytán“ a tegnap mondottakat egy­szerűen lehazudják félhivatalos lapjai. Az egyetemi ifjúság romlatlan lelke csak a felháborodás nyelvén szólhat az alakoskodás ily jellemezhetlen szerepéről, és bizonyára ke­vés tiszteletre méltót fog találni oly miniszter magaviseletében, ki az erkölcsi élet legkezdet­legesebb parancsait rúgja el láb alól, midőn f­e­l­ö­t­r­ő­l zsákutczába szorítják és megdorgá­­lás alá veszik magaviseletét. Készebb elvesz­teni a szavatartó ember hitét még ily ecclatans alkalmakkor is, kész nagyot kanyarítani és ellenkezőleg értelmezni a világos beszéd vilá­gos kifejezéseit, mégha legjobb esetben azt mondják róla, íme egy miniszter ki meggondo­latlanul cselekszik. Mert azt észre fogja venni minden ember rögtön, hogy két ellenkező fel­fogást két nap alatt tanúsítani ugyanazon ügyben legkevésbé sem mutat higgadtságra, a­miről a küldöttségnek papolt. S ha csak meggondolatlanságot mutatna még hagyjál­! De mutat egyebet is. Mutatja, hogy a politikában nem önálló fő, s nem függet­lenül intézkedő miniszter, hanem máshonnan dirigált báb, ki a legelső visszatetszésre haj­landó kompromittálni tekintélyét. Ám miért nem latolta meg jobban a szót, s miért nem kért tanácsot, a­honnan utasításait veszi a „magasabb“ politikára. Most már beszélhet a­mit tetszik, fordítgathatja újra ügyetlennek bizonyult taktikáját, a­mint paran­csolják, de azt ugyan nem fogja elérni, hogy az egyszer kimondott szó, ki nem mondottnak vétessék. Elröpülnek az igék gyakran, de a gyorsírás mestersége megörökíti őket sokszor. A mit mondott meg van mondva és ha nem rendőrállamban élünk ő excellentiájának kor­mányzata alatt, úgy az ifjúság saját becsülete érdekében meg fogja tartani a mit tervezett, ha nem akar meghunyászkodónak és pályának feltűnni még oly kérdésben is, melynek élében a terjeszkedő és hetvenkedő muszka zsarnok­ság gyűlöletében együtt érez vele a nemzet osztatlanul. Ennél többet pedig nem akar és nem is akarhat tüntetésével elérni az ifjúság. Ebben az egyben aztán háta mögött áll Magyarország múltja, jelene és jövője nemzeti érzelmeinek és állami érdekeinek valamennyi lelkesítő és összeforrasztó tényezőivel. Szomorú dolog az, hogy Magyarországot a közjogi helyzet nyűge a külélet terén oly iszonyú helyzetbe sodorta, a­hol az álemberi­­ségi jelszavakat szabadságszerető érzelmei el­len fordíthatják az elszédült Európában. De hát ne feszegessük ma, hogyan jutottunk e képtelen helyzet bizonytalan válságai közzé. Parancsoló indokok, hatalma öltözteti a kény­szer e zubbonyába a nemzetet és az ifjúság rést keres, melyen közös pontról ostromolhatja meg a várat. Jó van tegye, de akkor ne is ri­adjon vissza senki szavára. Hivatkozzék a mi­niszter nyilatkozatára kérlelhetlenül, s ha ez a miniszter elég gyáva a tanári kar fenyegető közbelépésével szerezni érvényt, a­mint teszi, akkor mondja meg e tanári karnak, hogy az állás, melyet az ország a szélesebb körű ér­telmi és tudományos fejlesztés végett tart szá­mukra fen, nem rendőrszerepet és a tacticai lépések egyensúlyozását várja tőlök. Ha fenye­­getődznek joghatáruk körén túl, noha a mi­niszteri elfogadás és nyilatkozat ténye, mely alkotmányos országban nem függesztheti fel a politikai tüntetés szabadságát máról-holnapra, megengedte, akkor éreztessék kíméletlenül azon urakkal, hogy koruk és közönyük meg­barátkozhat még a kancsukával és katonai absolutismussal, de a magyar ifjúság jelleme nem fog soha a muszka vagy katonai járom alatt elvonulni. Az ország utoljára sem azoké, kik lábuk­kal a múltban lógáznak, és önzésükkel a perem falatain csüggnek, hanem azoké, kikre nem le­het közönyös mi sors, mi jövő vár rájuk a fél­­kegyelmüleg ingadozó és ellenséges vitorlák alatt czéltalanul hányódó-vetődő politika ke­gyelméből és végzetes elhatározásaiból. A magyar ifjúságnak nem kell muszkaba­rát, vagy a­mi egy katonai reactionárius poli­tika : ez lesz értelme a tüntetésnek, és ez irány­ban az ifjúság, saját nemzete érdekéből, ne is­merjen habozást. Nyilatkozzék imponálólag, lelkesedjék kitartólag. Hitvány szolgalélek az, ki visszariad, midőn egy ország szentesíti tet­tét és önmaga szedi az elhintett mag gyü­mölcsét. Verhovay Gyula, Andrássy gróf és Tisza Kálmán lekö­szönésére vonatkozólag a mai bécsi lapokban meg­jelent hirekkel szemben a „Bud. Corr.“ következő­leg nyilatkozik: „Az ember azt hinné, hogy ily komoly időben, minő a mostani, a lapoknak elég anyaguk van, s nem kénytelenek beteges újdonság­­vágy kielégítése végett a legkiáltóbb czélzatos ko­holmányok eszközeihez folyamodni. Már pedig, mint a mai bécsi reggeli lapokban tapasztaljuk, nem úgy áll a dolog, mert azokban állítólag Budapestről — vagy mint ők feltűnő makacssággal nevezik, Pestről — oly híreket találunk, melyek nem kevesebbről, mint Andrássy gróf s Tisza Kálmán várható le­köszönéséről szólnak. Ezen hírekkel szemben, me­lyek czélja tisztán látható, hiteles értesülés alapján kijelentjük, hogy azok teljesen költöttek s minden alap híjával vannak. Gróf Andrássy Gyula ő felsé­gének határozott kívánsága következtében Buda­pesten tartózkodik, a mi nem elég ok arra, hogy minden másodnapon bukását hír­esztelj­ék.“ A pénzügyi bizottság mai tárgyalásán kiemel­kedő mozzanatot képezett Szende Béla honvédelmi miniszternek azon határozott kijelentése, hogy moz­gósítás esetén az összes honvédség, mintegy 217,000 főnyi létszám a legutolsó gombig föl van szerelve. E nyilatkozatra az adott alkalmat a minisz­ternek, hogy kérdést intéztek hozzá: fel van-e sze­relve annyira a honvédség, miszerint nélkülözheti és elhalaszthatja a hadikészlet beszerzését, a­mint ezt indokolásában mondja. Erre felelt aztán Szende általános helyeslés között. Nyilatkozatában nyolc napra tette a behívási és kiállási időtartamát, mely után a honvédség hatalmas nemzeti tényezőkép szerepelhet egy nem óhajtott, de bekövetkezhető háborúban. A miniszter úr kijelenti továbbá, hogy fegyverben és lőszerben­ öt megszabott hadi készlete is meg­van, minek beszerzését saját felelősségére és a törvényhozási jóváhagyás fejében eszközölte, ilyen költségek egy pár százezer forintra rúgnak és a pót­hitelt a maga helyén és idején ki fogja kérni a mi­niszter úr az országgyűléstől. E nyilatkozattal­­ párt­különbség nélkül min­denki meg volt elégedve a pénzügyi bizottságban. A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. u. 5.órakor tartott ülésében azon t javaslattal foglalkozott, mely a kimaradó képvise­lőkre vonatkozik, s melyet mint már említők, Szi­lágyi Dezső terjesztett a bizottság elé. A bizottság a szövegen több módosítást tett, név szerint kiemeljük ezek közül mint leglényegeseb­bet azt, hogy módosíttatott az eredeti szerkezetnek azon pontja, mely szerint azon képviselő, a­ki meg­bízó levelét a ház elnökének felhívására sem adja be, bírság , illetőleg fogság büntetés alá esnék. Az uj szöveg szerint, melyet a bizottság megállapított az ilyen képviselő mandátumát elveszti s az ország­gyűlés tartama alatt sem azon kerületben sem másut többé meg nem választható. A korábbi meg­állapodás értelmében a tjavaslat mint a választási törvény novellája fog a ház elé terjesztetni. Ezzel az ülés véget ért. A holnap tartandó ülésben a bün­tető törvényjavaslat tárgyalását folytatja a bi­zottság. Azon elterjedt hir ellenébe, hogy a belügymi­niszter azt ajánlotta volna a budapesti török főcon­­sulnak, miszerint az ifjúság által rendezendő fák­lyásmenetet ne fogadja el, illetékes tudomás­szer­zésből kijelenthetjük, hogy az egész hit alaptalan , mert ily ajánlat nem létezik, s a török consul kü­lönben sem volna azon helyzetben, ahogy az ifjú­ság ovatióját vissza­utasítsa. A mai „Fremdenblatt“ a budapesti ifjúság szándékolt tüntetését a leghevesebben megtámadja, s nem érti Tisza Kálmán rendkívüli leereszkedésé­nek okát. Iskolás gyermekeknek szeretné nevezni az egyetemi polgárságot, s nem tudja, hogy a magyar ifjúság nyilatkozata ma nagyon is számba vehető dolog, mert az az egész nemzetnek helyeslésével találkozik. Szerda, 1876. október 25. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hi­vatal: Budapest IV. megyeháza­­ 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Budapest, okt. 2á. Tisztelt szerkesztő ur! A budapesti egyetemi ifjúság által a bécsi egyetem hallgatóihoz intézett táviratban és levélben oly kifejezések fordulnak elő, melyeken megbotránkoznom kellene, ha azokat a sietséggel, mel­lyel az iratok készültek, nem akarnám kimenteni. E kifejezések a következők: „Közös forrón szeretett hazánk“ — „az osz­tatlan haza ifjúsága“ és végre „összbiro­­d­a­l­o­m.“ Ha mindjárt a 67-ki kiegyezés alapjára ál­lunk is — a­mit, ám tegyenek mások, mi nem tes­­­szük — azért Ausztria még­sem hazája a magyar­nak, valamint nem hazája az osztráknak Magyar­­ország. A magyarnak csak egy hazája van és lehet: Magyarország. Lehetnek közös érdekeink, s ilyen bizonyosan az orosz elleni védelem, de ezeket meg kell óvnunk mint két önálló államnak, a­nélkül, hogy azért akár egyik akár másik a maga függet­lenségéről lemondana. Ebből következik, hogy szintúgy nincs az osz­trákokkal osztatlan hazája a magyarnak, hanem igenis saját külön hazája van mindeniknek. Nem kevésbé helytelen az „összbirodalom“ szó is. Magyarország és Ausztria egy fejedelem alatt áll ugyan, s így egy monarchiának nevezhető, ámbár mi az osztrák császárságot a magyar király­ságtól külön monarchiának is tartjuk, melyeknek koronája ugyanazon egy főn nyugszik, de semiesetre sem egy birodalom, a „birodalom“ szó, ha nem is a kormányzás, legalább a korona egysé­gét tételezvén fel. Maga a kormány s az országgyű­lés is, ámbár ez is amaz is a 67-ki XII. t. ez. alap­ján áll, még sem nevezi a két államot „összbiroda­­lomnak“ hanem „monarchiának“. Ezeket szükségesnek láttam az ifjúság figyel­meztetése végett jóakarólag megmondani, azon re­ményben, hogy jövőre az oly helytelen kifejezéseket kerülni fogja. Egy volt joghallgató. A pénzügyi bizottságból. — Október 24. — A bizottság mai ülésében a közlekedési mi­nisztérium költségvetésének tárgyalását folytatta. Következett a műszaki egyének ki­képzésére fölvett 3000 frtnyi tétel. Wahr­­m­a­n­n ezen tételt 1000—1500 frttal kívánja föl­emeltetni, hogy a kereskedelmi akadémián a vasúti tanfolyam fentarthassék. Fölhozza, hogy a tanfo­lyamot tavaly már semmi támogatásban nem része­sült, mintegy 40 hallgató látogatta, jelenleg azon­ban a tanfolyam meg sem nyittatott. Péchy T. mi­niszter elismeri, hogy ily tanfolyamra nemcsak szükség van, de hasznos is, azonban meggyőződött arról, hogy a vasutak igazgatóságai a maguk által kiképzett egyéneket jobban és gyorsabban alkal­mazzák. Különben az indítvány elfogadása ellen nincs kifogása. Helfy és Móricz pártolják a tanfolyam megnyitását főleg azért, mert csak ez által lehet a magyar elem alkalmazását a vasutak­nál nagyobb mértékben keresztül vinni. P­u­l­s­z­k­y azt tartja, hogy a 3000 frtból is jut a tanfolyamra s kimondatni kívánja, hogy annak bizonyos része e czélra fordítandó, s a bizottság ezen értelemben szavazza meg az előirányzatot. Uj vonalak tanulmányozására 10,000 frt vétetett föl a költségvetésbe. S­i­m­o­n­y­i átalános­­ságban kívánja az összeg megszavazását. Péchy T. min. azon megjegyzése után, hogy ezen összegre különösen a határőrvidéki és a budapest-zimonyi vasutaknál leend szükség,­­ a bizottság elfogadta az előirányzatot. A beruházásoknál a budapesti Duna­­rész szabályozására 400,000 frt van felvéve. S­z­a­­páry gr. előadó ajánlja ezen összeg megszavazá­sát, miután a párhuzam müvek magasítása az összekötő vasúton alul és felül igénybe fogják venni ezen összeget, mely munkálatok különösen a fővá­rosnak az árvíz elleni megvédését czélozzák. Zsé­dé­n­y­i emlékeztet arra, hogy a miniszter a múlt évi összeget elégségesnek mondotta ezen munkála­tok befejezésére. S­i­m­o­n­y­i fölhozza, hogy a dunai szabályozásnak tulajdonítják az idei árvízveszélyt, azért a szabályozást részrehajlatlan szakértők által kell megvizsgáltatni. Péchy T. min. kiemeli, hogy a­meddig a szabályozás terjedt, az ár nem csapott át, a jelenleg tervezett munkálatok a fővárost még inkább fogják biztosítani. Hieronimy államtit­kár fölemlíti a szabályozásnak azon érdemét, hogy a­mi czélozva volt, t. i. hogy a fővárosban jégdugu­lás ne legyen, az eléretett. A párhuzamművek ma­gasításai ezen biztonságot a fővárosra nézve még emelni fogják. Zichy Nándor gr. szerint újabb munkálatok folyton fognak igényeltetni, mert a munka eredetileg nincs szolid alapokra fektetve, ő is azt hiszi, hogy itt a vizsgálat szükséges. A bizottság ezután elfogadja az elő­irányzatot. A fiumei kikötő építésére 860,000 forint irányoztatik elő. S­z­a­p­á­r­y előadó a dock-ok ta­nulmányozására felvett 30,000 forintot ezen évről elhalaszthatónak tartja. Péchy Tamás miniszter a fiumei kereskedés érdekében szükségesnek tartja a dock építését. Zichy kérdésére Péchy minisz­ter válaszolta, hogy ha a város által kijelölt hely alkalmasnak találtatik a dock építése igen meg­­könnyíttetik és sokba nem kerül. Simony­i Ernő felszólalására H­i­e­r­o­n­i­m­y államtitkár előadja, hogy oly dock szándékoltatik építtetni, melyben hajók javíttatnak. Hegedűs felszólalása után, ki a halasztás mellett van, e bizottság az előirányzat­ból 30,000 frtot töröl. A bras­só-tömösi vasútnál Helfy kérdi, hogy a miniszter biztos-e arról, hogy e vasút­vonal a temesvár-orsovaival egyidejűleg ki lesz építve. Péchy miniszter válasza után, mely szerint e vasút a törvény által kikötött időben be lesz fe­jezve, a bizottság úgy ezen, valamint a báukéve­­n­á­d­a­s­d­i vasút előirányzata elfogadtatott. Az államvasutak költségvetése elha­­lasztatván, a bizottság a honvédelmi miniszter költségvetését vette fel. Hegedűs felvilágosítást kér a honvédség létszáma és felszerelése iránt. S­i­­monyi E. időpazarlásnak tartja a költségvetés tárgyalását, ha a miniszter nem tartja magát szo­rosan a költségevtéshez, legalább a számszék jelen­tése ezt mutatja, — az országgyűlés által egészen törölt állomásokra tesz kiadásokat s nem engedi meg, hogy az ellenőrző hatóság a helyszínen meg­győződést szerezzen magának a készletek állásáról, vagy alkalmazkodjék a miniszter ahoz, a­mit a tör­vényhozás határoz, vagy hagyja oda állását. — P­u­l­s­z­k­y Ágost e kérdés megvitatása nem ide, ha­nem a zárszámadási bizottsághoz tartozik, a hon­védelmi költségvetésre megadta a ház a virement, a miniszternek azon kijelentésére, hogy így nagyobb megtakarítást tehet, s valóban tett is. Jelen pénzvi­szonyaink között nem lehet szó arról, hogy a költ­ségvetés emeltessék s csak azon kérdést intézi a mi­niszterhez, képes-e a jelen költségvetéssel úgy ki­jönni, hogy a készletekhez ne nyúljon s nem szándé­kozik-e előterjesztést tenni a készletek egyensúlyba hozatala iránt. Zichy Nándor gróf kiemeli, hogy most is ragaszkodik azon állásponthoz, melyet pártja tagjai a honvédelmi költségvetés alkalmával több­ször kifejtettek, a fenforgó körülmények közt azon­ban s miután az átalános védelmi szervezés ideje közeledik, a tényleg fenálló alapon fog esetleg a költségvetéshez szólani. — Szende miniszter szintén azt tartja, hogy azon kérdés, melyet Si­­monyi E. érintett, nem ide, hanem inkább a zár­­számadási bizottsághoz tartozik, azt azonban ezút­tal megjegyzi, hogy a törvényhozás által megszün­tetett állomásokra soha egy fillért sem költött. Az ellenőrzést nem kerülte, nem is kerüli, de a szám­szék oly administrationalis kérdésekbe nyúlt bele, melyek nem tartoznak hatásköréhez. A virement kö­vetkeztében nem tartotta magát szorosan az egyes tételekhez, s ha a virement megtagadtatik, ragasz­kodni fog az egyes tételekhez, de akkor aztán na­gyobb budgetre lesz szükség. A minisztérium nem csak most de mindig oda törekedett, hogy mozgósítás esetében a honvédség készen álljon, s ez el is van érve, úgy hogy a honvédség 8 nap alatt teljesen felszerelve kiállhat. A költség­­vetés indokolásában előadta, hogy szükség lenne még további hadi készlet beszerzése, de a jelen pény­viszonyok közt ezt nem kérheti. Pár százezer­nyi túlkiadás történt, de inkább ezt tette meg, mit­sem azon felelősséget vállalja magára, hogy mozgó­sítás esetén, a honvédség egészen felszerelve ne álljon. Helly a miniszternek a felszerelésre vonat­kozó nyilatkozatát örömmel veszi tudomásul, a számszékre vonatkozólag azonban megjegyzi, hogy az nézete szerint csak kötelességét teljesítette. A virement oly korlátlan megszavazása, mint eddig történt nézete szerint veszélyes lenne. Az általános tárgyalás ezzel befejeztetvén, megkezdetett a részletes vita. A központi ki­adásoknál Molnár György előadó megjegyzi, hogy alaki tekintetben nem helyes ugyan a központ és a csapatok közt kért virement, de ha ez megta­gadtatok, mintegy 25,000 frtnyi többlet lenne a költségvetésbe felveendő. Óhajtaná, hogy a formá­nak megfelelőleg alakítassék a költségvetés. — Szende B. miniszter megjegyzi, hogy itt a köz­pontban a megtakarítást a lehetőség véghatáráig vitte és több állomást betöltetlenül hagyott és mindemellett mégis csak úgy jöhet ki, ha a minisz­tériumnál alkalmazott honvédtisztek illetményeit a csapatok czímén fedezi. S­i­m­o­n­y­i E. hivatkozik arra, hogy a bizottság elvi megállapodása értelmé­ben az irodatiszteknek itt is csak az eddigi fizetést lehet kiszolgáltatni. A központra nézve megszavazza a szükségletet de virement-et nem ad a központ és a csapatok közt. Szende B. miniszter erre azt vá­laszolja, hogy az irodatisztek csakis eddigi fizeté­sökkel vannak fölvéve s ismételve kéri a virement megadását, mire a bizottság az előirányzatot a vi­­rementtal megszavazza. A csendőrségre vonatkozólag Hege­dűs kérdésére kijelenti Szende miniszter, hogy a csendőrség katonai és fegyelmi tekintetben most a honvédelmi minisztérium alatt áll függetlenül, a közös hadügyminisztertől közigazgatási tekintetben pedig Magyarországon a belügyminiszter, Horvát­országban pedig a bán alatt áll. Honvédségi intézetekre az előirányzat megszavaztatott vita nélkül. Ujonczozási k­ö­lt­ségek. S­z­en­d­e mi­niszter előadja, hogy e költségek Horvátországban azért magasabbak, mert nálunk a törvényhatóságok terhére esnek — a felülvizsgálat kivételével — míg Horvátországban egészen az állam fedezi. Újabb számítások azt mutatják, hogy az előirányzott 25000 forint nem elég s azért pár ezer forinttal megsza­­poríttatását kéri. Széll Kálmán pénzügyminiszter megjegyzi, hogy az ujonczozás költségei az 1868-ai kiegyezési törvény értelmében közösek s csak a hozzájárulási arány interpelációja kérdéses a mi­nisztérium és a bán közt. So­m­si­ch Pál a bizott­ság jelentésében óhajtaná kifejeztetni azt, hogy az ujonczozás költségei, úgy Magyarországban mint Horvátországban ugyanazon eljárás alapján fedez­tessenek, végre az előirányzat megszavaztatik nem különben a honvédfőparancsnokság szükséglete, va­lamint a kerületi parancsnokságok és csapatok költsége a verementtel együtt, s mely e két utóbbi pontra kéretett. A nyugdíjakra felvett összeg megsza­vaztatik. Szende min. azon felvilágosítására, hogy az első szervezés alkalmával régibb honvédek vétettek be s ez oka a többletnek, mely 35,000 fo­rintot tesz. Átmeneti kiadások: Honvédek se­gélyezése czéljából 45,000 frt vétetett fel az orszá­gos honvéd-segélyző egylet részére. Simonyi E. azt kívánja, hogy miután ez most a költségvetésbe felvétetett, arról a számadások elé terjesztessenek. Wahrmann a számadásokat a bizottság elé kí­vánja terjesztetni. Ezzel az ülés a honvédelmi minisztérium költ­ségvetése befejeztetvén, véget ért. A panslavismus és Németország. A német legalább­is kétséges magatartás élénk eszmecsere tárgyát képezi az angol lapokban. A „Times,“ mely színvallásra szólítá fel a német kormányt, egy berlini levélben nagy alapossággal fejtegeti a veszélyeket, melyek Oroszország túlter­jeszkedéséből a német egység ügyére háramolhat­nak. Ki­terjeszkedik e czikk a politikai és kereske­delmi érdekekre egyaránt, és erőteljes érveléséből mi is átves­szük a következőket: „A törökök a szabad kereskedés hívei, az oro­szok egészen a szélsőségig protectionisták. Német­ország keleti kereskedése most nem a legjelentéke­nyebb, de teljesen megsemmisülne, ha oroszok ven­nék ellenőrzésük alá Törökország tartományait. Ez a körülmény nagyon megfontolandó. Németország egykor Európa egyik leggazdagabb országa volt, míg kereskedése keleten forrással birt. Amerika fölfedezése, a török háborúk, s a protestáns viszályok nyomán beállott ziláltság, elgyöngülés stb. bedugasz­­tották e forrást, de most újabb kilátások vannak arra, hogy a keleti kereskedés Európa roppant szük­ségleteivel szemben uj virágzásnak indulhat s a meg­szilárdult, hatalmas Németország tevékeny részt ve­het abban. Ha Törökország nem felelne meg a hozzá­kötött várakozásnak, Ausztria vehetné át szerepét és a Habsburgok czivilizált kormánya hajtaná végre azt, a­mire a törökök ázsiai rendszere képtelennek vallotta magát. Németország nem lehet el a kelet nélkül. De már most tegyük föl, hogy Ausztria helyett Oroszország teszi rá a kezét a török tartományokra. A szláv élhetetlenség és az orosz zsarnokság egy­szerre megállít minden haladást s Albánia és Bul­gária, e mesés gazdaságú földek a gabnatermelés e roppant magtárai, Volhynia és Samara nyomorult sorsára jutnak. Ebből világosan látható, hogy Né­metország kereskedelmi érdekeivel határozottan ellenkezik akár Oroszország, akár a panszlavismus elhatalmasodása a Balkán félszigeten. A politikai szempont hasonlóképen kívána­tossá teszi, hogy ne orosz suprematia uralkodjék Európa dél-keletén. Ez Ausztriát arra kényszerí­tené, hogy vagy állandó szövetségese legyen a nagy szláv hatalomnak, vagy eget-földet megmozdítson ellene. Első esetben Németország oly elviselhetlenül meghatalmasodott birodalom által nyomatnék, mely­nek nemzeti eszméje nem a műveltség, hanem a ha­talom, nem a munka, hanem a hódítás. De ily nyo­mást épen Németország nem tűrhet, melyre száz meg száz, sulyosabbnál­ sulyosabb belkérdés megol­dása várakozik. A másik eshetőség, hogy t. i. Ausztria megkisérlené az orosz gyűrű erőszakos át­törését, Németországra még veszélyesebb. Ez Ausz­triát kitenné azon imminens rizikónak, hogy szláv­­jait nyiltan átpártolni lássa Oroszországhoz. Ha Bécsben a russophil-politika inauguráltatnék, nem lehetetlen, hogy Ausztria ismét kísérletet tenne megvetni a lábát Németországban. Ennek egy osztrák-orosz-franczia szövetség volna az első követ­kezménye. Ha mindezek daczára a német nemzet, mely kormányával teljesen egyetért, mégis a legnagyobb tartózkodással határozott eddig a keleti kérdésben, ezt egyrészt Francziaországra való tekintetből, más­részt azért tette, mert viszonya Ausztriához megle­hetősen kétséges. Az elsőre nézve elég legyen annyit mondanunk, hogy a párisi kormány egy küldötte itt a napokban tartózkodás nélkül beszélt a megtorlásról. A­mi Ausztriát illeti, az osztrák politika valósággal fene­ketlen. A birodalom három nemzetisége öt külön­böző s gyakran ellentétes elemnek ad politikai lé­tet. Az udvar, mely nagy hajlékonyságáról ismere­tes húsz év óta majd az egyikhez, majd a másikhoz hajlik. Ily módon a birodalom külpolitikája majd erre — majd arra inog. Hogy csak egy példát idézzek,

Next