Egyetértés, 1877. május (11. évfolyam, 103-129. szám)
1877-05-23 / 122. szám
XI. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . 1..................................20.— Félévre.................................................10.— Negyedévre ,így hóra.........................................1.80 Egy szám 7 krajczár. Hirdet/tt díj: 9 hasábos petitsor egy•zen hírd ''?•? 12 kr., többször 10 kr. ® J *z*g^*j minden hirdetésért külön 30 kr. Nyíltér: öt hasábos e*r 30 krajczár. 122. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Csütörtök, 1877. május 24. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himzö-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. himzö-utcza 1. sz. hová az előfizetési pénzek küldendők. A Királyod! A minden oroszok szárját rendkívül elővette a kedélybetegség, mióta hadai a Dunán át farkasszemet néznek a török hadsereggel. Azt írják, hogy nincs nyugta fényes palotáiban, zavarja álmait és napalait a gondolat, megbirkóznak-e vad kozákjai a hódító feladattal. Fel-fel riad a hatalmas ur, a ki békés volt, de azért megszente a rablóháborút, hogy legyen miért ezereknek elveszni, millióknak elpusztulni. Bármily kemény is egy despota szivén a kéreg, azért ő sincs kivéve a gyengeség azon hatása alól, hogy a távoli harczok zaján át bele ne férkőzzék szivébe valami emberi. Ha talán a halálhörgők rémes sóhajai, az özvegyek és árvák siralmai nem is képesek egy kényurat elérzéknyitani; de a félelem, hogy hátha még se találnak győzni csapatai, ez már egy békés czárt is üldöz ebédnél, ágynál, mindenütt. A czár tehát indul megnyugtatni zajongó lelkét; megy Plojestiba, hogy a háta megett legyen a hadseregnek, első forrásból vegye a híreket, s magas fedezetével visszatartóztassa a netalán megfutni hajlandónak mutatkozó szerencsétlen rabszolgákat. De megy másért is a felséges ur Plojestiba. Meg akarja lepni a világot a látvánnyal, hogyan osztogat az erős alamizsnát a kicsinyeknek. A világ Plojestiban tanúja lesz egy középkori jelenetnek, csakhogy ez a darabb kiadásban. Tanúja lesz, amint apró tartományok babszem emberei elmennek koldulni a szár lábaihoz egy kis királyi csörgősapkát; tanúja lesz, a mint a bábuk kezet csókolnak főprotectoruknak, esküsznek vasallusi hűséget, beállanak a hübérrendszer elvei szerint szolgának, s aztán iszonyú satiájául a történteknek kikiáltják törpe eszü népüket függetlennek. Még nem is tréfa az egész. Románia már roppant hűhó között iszik a czár által leteríteni ígért nemes vad bőrére. Sőt Cogulniceanu külügyminiszter egy jós szerepét ölti fel, midőn számít saját terveinek keresztülvitelére, sőt akár csak a gondviselésre volna fiatal mában nyomást gyakorolni : a jövő nevében jenti ki, hogy „Románia függetlensége a békekötés alkalmával el fog ismertetni.“ Sok víz, és bizonyára sok vér is le fog folyni addig a Dunán, míg erre kerül a sor. Figyelemreméltó marad azonban így is, és ezt jó lesz feljegyezni ama békekötés idejére, hogy Cogolniceanu maga beismerte, mily csekély, szót sem érdemlő volt Oláhország függése Törökországtól. Az utolsó időkben Románia „a régi török uralomnak csupán egy kis nyomora maradványát, az adófizetést, hordozza vállain“, szólt a miniszter és ezzel elismerte, minő roppant felelősség fog hárulni az oláh politikusokra, ha e névleges függést felcserélik a teljes függéssel. Senki ne hidje, hogy mi még a névleges és legapróbb függést is elvből vitatnék. A világért sem ! A mely nemzet képes rá, ám tegye bízvást, de soha úgy, hogy gazdát cseréljen. Azaz, hogy még annak is van értelme a nemzetek életében ha gazdát cserélnek; ám e cserénél okvetlenül fel kell tenni, hogy az uj gazda gyengébb, engedékenyebb, könnyebben félretolható és hajlítható mint az előbbi. Mit tapasztalunk azonban az oláh esetnél? Azt, hogy a gyönge, könnyen hajlítható, most már alkotmányos török helyébe az óriást ültetik nyakukra, amely nem tűr semmiféle souzerainitást, nem nyelvet és válást, hanem elnyeli őket, hogy szinte észre sem veszik. No de hát volenti non fit injuria. Szomorú oldala mellé, melyet a nép elfelejtkezése nyújt, járul elég komikus is. Ott van a lmrcz hevében már egyszer királylyá avanchoztatott, de csakhamar közlegény fejedelemmé degradált Milán nagyralátása, a ki szintúgy készül Ploiestiba, hogy a czártól elkunyerálhassa a királyi koronát. Mert király akar leírni minden áron és e végből kész parancsra újabban is ezerenkint lemészároltatni és megfutamittatni a rácz vitézséget, mint a legközelebbi hardarczokban. Mennyi szerencsétlenséget hozott már ez egyéni nagyravágyás a szerviánusokra és mégsem volt elég, — tetézni akarják a bajt, mert Milátikának korona kell. Bonyolódnak ezzel is a dolgok az Aldunán. Mindegy ! A döntő köröket nem hozza ki a nyugalomból semmiféle bonyodalom. Ők jó lábon állanak a muszkával. Ki tudja minő szerződést őriz a titkos levéltár, amíg mi itt fogyasztjuk a tintát, lármázunk és izgatottan olvasgatjuk kávéházban a dráma fejlődésének idegrázó jeleneteit. Hogy mit csinál Románia, hogy mit csinál Szerbia, hogy mit csinál a muszka, az édes keveset látszik zavarni a bécsi löfő embereket. És e nem törődés leghatalmasabb bizonyíték, hogy valami titkos szerződéssel nagy terveket takargatnak. Meglehet, most még nem látják elérkezettnek az időt, de hogy lesik, az kitűnik minden mozdulatukon. Lehetetlen ugyanis, hogy nagy jelentőségű és messzeható muszkabarát megállapodások nélkül oly vaiáíTO"1 —1— inég Bécsben az elsőrendű tényezőket a sors, hogy engednék az események terhelt szekerét testük életerein átrobogni, anélkül, hogy egy bátor mozdulatot tegyenek. Kell valaminek lappangani e bécsi mozdulatlanság mögött, vigyázzunk tehát, nehogy hirtelen meglepjenek. Thiers a franczia képviselőház baloldalának ismeretes manifestumát, mely tiltakozik a május 16 án történtek ellen, szintén aláírta. A francziaországi eseményeket a német sajtó tudvalevőleg nagy visszatetszéssel fogadta. Az „A. Z." a többi közt így ír: „Francziaország kormánya másodízben azon férfiú kezében, ki 1873. máj. 24-kor előidézte, ki Thierst megbuktatta s ki mint a köztársaság esküdt ellensége ismeretes. Az események, melyek Broglie herczeget ismét a cabinet élére állították, s a körülmények, a melyek közt ez végbe ment, oly rendkívüliek, hogy a közvélemény és a nép nagy tömege meglepetéséből még mindig nem eszmélhet fel. A „loyális katona“ oly államcsínyra ragadtatta el magát, amelyhez ugyan hiányzik az 1851- diki államcsíny csattanósága, de amely nem kevésbé érinti a törvényesség legszélsőbb határait. És mivel ez oly váratlanul jön, mint a felhőtlen égből lecsapó villám, azért kérdi mindenki aggódva: mi ki, mit jelent ez? Egy ember, ki ily módon szaezt a népképviselet többségével, egy köztársasági elnök, ki a köztársaság vezetését leggonoszabb elleneire bízza, a miniszterek, kik ily körülmények között tárczát vállalnak — ezeknek kell, hogy elhatározott szándékuk legyen a végletekig menni. — Majd igy ir: „Broglie herczeg nem oly ember, hogy másodszor kezébe ragadva a hatalmat, azt pár hónap múlva ránézve gyalázatos és nevetséges módon a,.suffrage univer xal által kezéből ismét kivétesse. És ez a jövő veszélyes pontja. A köztársaság maga van veszélyben, mint a „Radical“ helyesen felkiált. A férfiak, kiknek birtokában ma a fiatalom van, nem hajolnak meg a törvényesség előtt, ők államcsínyt akarnak. Nem kell illusiókat táplálni — Francziaországra komoly és sötét eseményekkel teli idő vár! Egy bécsi lap Jassyból keltezett táviratában azon hírt közli, hogy az oroszok két hadosztállyal az erdélyi szorosokat megszállani készülnek, hogy ily módon a monarchia esetleges interventiójának elejét vegyék. E hírt csakhamar igyekszenek hivatalos oldalról amúgy immel-ámmal megczáfolni. Bánképe miatt az egész azon benyomást teszi, hogy itt egy közönséges manőverrel van dolgunk, melyből Bécsben nagyon könnyen készek lesznek kisütni, miszerint most már elérkezett az időpont, amikor a monarchia érdekeinek védelméből meg kell szállni Boszniát, vagyis a manővrrozó orosznak segédkezet nyújtani az osztozkodásra. Hogy mennyire számítanak Oroszországban a bécsi döntő körök barátságára, arról igen érdekesen czikkezik a „Russkij Mir.“ E czikkből világosan kitűnik, hogy az orosz udvar révén meglehetősen tisztában vannak a bécsi udvar megkötött helyzetéről. Tudják, hogy Anglia részéről történt kísérlet szövetség kötésére, de ez állandóan vissza lön utasítva, mert hát Albrecht főherczeg megcsinálta annak útját, hogyan kell ellenséggel frigyre lépni. A nevezett orosz lap czikke különben így hangzik : „A törökök londoni pártfogói nem egyszer szigonyt vetettek már Bécs felé a végett, hogy Ausztria-Magyarországot a keresztények ellen a basibozákokkal való szövetségben elkezdendő küzdelem bűnös útjára tereljék. Az angol miniszterek ----- “oj---- lp j„.»viTott Ausztrián) való utalással igazolni, mely meg nem engedi Törökország épségét megsérteni, még azon esetben sem, ha az angolok nem is akarnák az orosz tervek valósítását akadályozni. így nyilatkozott Derby lord a múlt évben is, számítván az angol közönség egyeneslelkűségére és az osztrákok rövidlátó önszeretetére. De Angolországot már régen ösmerik a kontinensen, s épen azért meghívó cselfogásai csak bizalmatlansággal, s olykor-olykor boszankodással találkoznak. A legutóbbi czélzás is, melyet Derby lord Ausztriára tett, csak a pusztában kiáltó hang volt, s a bécsi kabinet szilárdul áll Orosz- és Németország pártján, nem mutatván semmi hajlandóságot a távolfekvő Nagy-Britannia érdekeiért veszélyes vállalatokba bocsátkozni. A bécsi orosz körök még meg sem kezdték Bosznia occupatióját, máris ajtót mutatnak nekik a szerbek. Érdekes e részben a „Zasztava“ czikke, amely a délszláv egyetértés nagyobb dicsőségére nem akar tudni semmit a nagy horvát királyságról. Nagy része van persze e beszédben a rácz önérzetnek, de másrészt bizonyság a mellett, hogy a szerbek az oroszt elébe teszik horvát testvéreiknek, akikkel az Alvidéken kutya-macska barátságban élnek. De lássuk a „Zasztava“ czikkét : Az újvidéki „Zasztava“ nem helyesli a horvát nemzeti párt orgánumainak, az „Obzor“-nak keleti politikáját, hogy t. i. Ausztria-Magyarország minden áron adióba lépjen Oroszország mellett és az elnyomott keleti népek felszabadítása ügyében. A horvátok a monarchiának ily féle politika követését önzésből ajánlják, hogy t. i. siker esetében a horvátság dicsőségét és nagyságát biztosítsák A „Zaszt.“ azon nézetben van, hogy a keleti keresztény népek felszabadítását most már csak is az oroszokra kell bízni , kik megkezdett műveket sikeresen fogják befejezni. A Balkán szlávságnak őszinte barátja a mai körülmények között, csak azt kívánja és óhajtja, hogy az orosz-török háború localizáltassék, s a világért se nőjje ki magát általános európai háborúvá, mert ekkor az az eshetőség következhetnék be, hogy az európai török uralom megmentetnék, s a netán mégis felszabadított keresztény népek orosz befolyástól menten önállóan nem fejlődhetnének s szabad államokká sem képződhetnének. Ausztria-Magyarországnak bevonása tehát a keleti acióba a szerb — a keleti szerbek — ügyének nem lehet hasznára. Az orosz sajtó határozottan roszalja a Francziaországban végbement kormányváltozást. A „St. Petersb. Viedemosti“ szemére hányja Mac-Mahonnak, hogy válságos időben az ultramontán reakczionárius elemekkel szövetkezett, s attól tart, hogy a franczia külpolitika is aggályos fordulatot fog venni. A „Russkij Mir“ szerint Mac-Mahon, midőn a törvényes Jules Simon minisztériumot harczias és clericalis színezetű kabinet által önkényesen váltotta fel, veszélyes lépést tett. Ezen váratlan államcsíny, mely a parlament tudomása nélkül követtett el, Francziaország mind bel- mind külviszonyaira nézve szerfelett komoly következményeket szülhet. — Hogy Decazes herczeg a külügyek élén hagyatott, ez tekintettel a Broglie Fourton kabinet clericalis és legitimisticus jellegére, nem bir különös fontossággal. Köszönet Mac Mahon különös rendszabályának, a képviselőház feloszlatása, uj választások belföldi mozgalmak, külügyi bonyodalmak most az úgy is már elég aggasztó időben egymásra fognak következni. A római katholikus ultramontán izgatás, melynek az uj kabinet a személyesitője, nem lehet kellemes sem Német-, sem Olasz-, sem Oroszországra nézve s ezen három birodalom véleménye kellene mégis, hogy Mac-Mahon tábornagy közel tanácsadói előtt némi sullyal bírjon. Simonyi Ernőnek a zágrábi tüntetéseket illető interpellácziójára következő megjegyzést tesz a „St. Petersb. Viedemosti:“ Nekünk úgy tetszik, hogy a Zágrábban és egyéb horvátországi városokban törtek manifesztácziók Pesten és más magyar városokban. S épen ezért Simonyi képviselő interpellációja tulajdonképen feleletet sem érdemel, de ezen felszólalás tekintettel a most Magyarországban uralkodó hangulatra, még jobban felizgatja a szenvedélyeket, mert maga a kormány hajlandó a magyarok által Oroszország iránt tanúsított ellenséges indulatot osztani. Midőn egy képviselő kérdé, létezik á átalában Magyarország — Tisza miniszterelnök rengető módon minden szót külön hangsúlyozván, azt válaszolta: „Hasonló kérdésre nem phrasissal hanem karddal felelnek.“ Mindeből látható, hogy a magyar kormány jelentékeny befolyást gyakorol a bécsi kabinet elhatározására, így például az osztrák magyar főconsul Bukaresztben az összes diplomatiai ügynökök közül legerélyesebb tiltakozást adott át Románia függetlenségi szándéka ellen. Bár csak igaza volna az orosz lapnak a befolyást illetőleg. Félünk azonban, hogy a befolyás csak oly illusorius, mint egész alkotmányosságunk. A prágai „Pokrok“ Turnov helységnek az orosz nemzethez intézett nyilatkozatát közli, czikkében magasztalja e község elhatározását s így kiált fel : „Boldog azon állam, melynek uralkodója a néppel egyetértésben lévén, a nemes czélokat véghez viszi. Reménynyel tekintünk keletre és őszintén kívánunk sikert a szláv harczosok fegyvereinek. Az isten áldja meg az egész orosz nemzetet!“ A község nyilatkozata a polgármester, püspöki kanonok, több tanácsnok, ügyvédek és a polgárok által alá van írva. A háború. Románia függetlenségét egyelőre semmi tiltakozás sem fenyegeti, s így az orosz hatalom terebélye alatt nyugodtan virulhat egész a bábom befejezéséig, vagy tán még azontúl is, ha senkinek sem lesz ellene kifogása. Pedig hogy ez nem fog elmaradni, arra számolhat és számol is a román kormány; azért már jó eleve iparkodik minden kifogást megczáfolni. A fejedelem trónraléptének évfordulati ünnepén Bratiano a fejedelemhez intézett beszédben hangsúlyozta, hogy Románia politikája Oroszországnak és Ausztria- Magyarországnak be fogja bizonyítani, hogy csak a fenntartásra irányul s minden kalandot visszautasít. Bratiano a fejedelmet mint Románia első független fejedelmét üdvözölte. A fejedelem válaszában azon reményét fejezte ki, hogy Románia függetlensége visszavonhatlan lesz s a hatalmak által elismertetik, mert ez a függetlenség a Duna békéjét biztosítja. a román fejedelem ez állításának legilletékesebb bírálója, Ausztria-Magyarország közvéleménye, határozottan ellentmond, mit bizonyít azon hit kedvező fogadtatása is, mely szerint Románia függetlensége ellen külügyi miniszterünk tiltakozni szándékozott volna. Hanem hát a fejünkön diót törni engedő politika nem akar szakítani az eddigi iránynyal s szemet huny a romániai üzelmekre is. A „Presse“ e tiltakozási szándék hírét alaptalannak nyilvánítja s azt mondja, hogy ez ügy majd a béketárgyalások alkalmával fog megoldatni. A türelem gyámoltalan politikája azonban nincs minden eredmény nélkül, s első gyümölcsei a románok tréfás ijesztgetéseiben nyilvánulnak. Romániában, illetőleg Jassyban azon hir kapott szárnyra, hogy az orosz fővezénylet az erdélyi Kárpátok szorosait meg w. i...j - I 1 1 ' ' * ' ‘ .......OJ szág netaláni beavatkozását. Oroszországnak ugyan esze ágában sem lehet ily ingerlésssel csalni ki semlegességünk barlangjából a medvét, s ily ijesztgetéstől nem is félünk , hanem csak a románok pajkoskodnak, mi csalhatlan jele annak, hogy a semlegességet sikerült ugyan megőriznünk, de az állami tekintélyt elvesztettük. Darfur királyságban lázadás ütött ki az egyptomi fennhatóság ellen. A fölkelők Dara és Kabbia városokban fölkonczolták az egyptomi helyőrséget s csupán a fővárosban, Faserben tartja magát az 1500 főből álló helyőrség az ott régebben emelt sánczok mögött. Előrelátható, hogy a védelem sem lesz tartós, mert az erődített helyet kívülről kell vízzel ellátni. Ez eset csak annyiban van összefüggésben az orosz-török háborúval, az egyptomi alkirály nem lesz képes hogy miatta a portának az ígért segélyt megküldeni. Olaszországból ismét nyugtalanító hír érkezett. Egy római sürgöny szerint a tüzérségi és műszaki bizottság elnöke Longo tábornok, két más tábornok kíséretében Felső-Olaszországba küldetett, hogy az alpesi erődítvényeket megszemlélje, és az építkezéseket sürgesse. * AZ „EGYETÉRTES“ TARGIAJA. AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény. — írta : Pétery Károly. HARMADIK KÖTET. — 69-dik folytatás. — — Mindjárt magyarázatát adom a rejtélynek, — mond Báthori, — kedves szép húgom, de engedd meg, hogy egy kissé pihenjek, a sebes lovaglás miatt alig tudok szavakra találni. Engedelmével kedves anyám. Egy lóczán foglalt helyet. — De szólj hát szerencsétlen lovag, —■ mond Weselényi barátja kezét szorongatva, — nem látod, hogy mily égő kíváncsisággal várjuk feleleted ? Báthori szép szabályos arczán rendkívüli zavar mutatkozott; ezen zavar nem szomorúságot, nem valami baljóslatú hirt látszott elárulni, de sőt mosolygó arcza zavara mellett is valami rendkívüli örömhírt gyanittatott. Böboknében s leányaiban meghűlt a vér. — Kérlek, kényszeritlek István, szólj, arczod nem árul el szomorúságot, de ezen zavar egész lényeden kinpadra feszit, ne kínozz tovább, mondd: miért hagytad el nődet s mit jelent arezodon ezen zavar ? — kérdezi Bebekné. — Egy örömhírt, egy rendkívüli boldogságot — mond Báthori. — Zsuzsanna nem maga jön, magával egy kedves vendéget hoz. Készüljön el anyám egy találkozásra, mely a menyét varázsolja le a földre. Ezen beszéd rejtélyes tartalma a jelenlevőkre rendkívüli hatással volt, mindnyájan kitalálták ez égi hit, ez angyali kijelentés értelmét. Zsófia átszellemült arczczal az égre tekintett fel, ajkai imát rebegtek s azután Annát átölelve csukló zokogásba tört ki. Bebekné arcza borzasztó érzelemharczot mutatott, fel akart állani, de visszarogyott, elesik, ha Weselényi segítségére nem siet. Eszméletlenül rogyott Weselényi karjaiba. Mindnyájan megrémülve rohantak segítségére. Anna és Judith hangosan zokogni kezdettek. Kálmán a háziorvos után futott. Bebekné egy-két percz alatt magához jött. Üveges szemekkel, halvány arczczal tekintett siró kedveseire; úgy látszott arcra meredt nézéséből, hogy nem tudja mi történik körülte. — Mi történt velem? — mond gyenge tört hangon, — miért sirtok kedveseim? Senki sem felelt. .— Szóljon Weselényi, mi történt velem? miért tart karjaiban? úgy emlékezem, hogy szédülés fogott el, de miért történt ez? — Egy örömhír. Bebekné nem engedett időt folytatására. Felugrott s az előtte álló Báthorihoz rohant. — Szólj fiam? igaz sejditésünk? Ne űzz játékot velem, mert még a síron túl sem tudnék megbocsátani, ha megcsalnál. Egy szóval mond ki, ha ez örömhír megölne is, igaz, hogy uram, férjem visszaérkezett ? — Úgy áldjon meg isten, mint igazat mondok, — felelt Báthori s térdre rogyott szép napa előtt. — Kezeit csókokkal halmozá el — A három év óta szivszakadva várt vendég, félóra múlva megérkezik, itt közel, Szilason hagytam el. Bebekné ismét közel volt az ájuláshoz, környezet segítségére siettek. — Nincs semmi bajom, fejem egy kissé megszédült, de már elmúlt, — mond Bebekné szakadozott hangon, csuklósirás és nevetés váltva törtek ki kebléből. — Hagyjatok magamra, most már nincs semmi bajom. Nem hittem, hogy az öröm ily megrendítő hatással legyen rám. — Istenem, mindenható atyám, — kiáltott fel fuldokló hangon, — ne ölj meg addig, míg férjemet, az én kedves szép férjemet karjaim közzé szoríthatom. Azután ám legyen szent akaratod, nevedet áldva jóságodért, férjem karjaiban örömest halok meg. De most sem tudom, hogy jól hallottam-e? nem álom-e ez? Hányszor álmodtam már az éj óráiban, hogy vissza érkezett?! — Nem álom ez nagyságos asszonyom — mond Weselényi. — Nézze nagyságod, ott robog az utazó kocsi. Bebek úr tollas kalapjával integet, Zsuzsanna kendőjével. Saffárics Péter levegét a levegőben hajítván elkiáltá magát : „Fiuk fel a zászlóval, a várúr megérkezett!“ Bebekné visszanyerte egész erélyét, leírhatatlan boldogság terült el arczán. — Elébe kedves apátoknak gyermekeim, nekem úgy tetszik, mintha szárnyaim volnának. — Talán jobb volna, ha itt várná be nagyságod a kedves vendéget, — mond Weselényi, — nem hagyja-e el ereje az izgatottságban ?! Bebekné fejét rázta s leányaival rohant le- a váratom környezői követték. A várba felvezető út alján találkoztak a kocsival. Bebek György meglátva családját, kiszállott a kocsiból s rohant nejéhez. Bebekné keblére hanyatlott közeledő férjének: „Isten, most örömmel halok meg!“ Csókokkal halmozá el arczát s dúsgazdag szőke haját imádott férjének, mig leányai kezeit és ruháját csókolgatták. Zsuzsana azon finom tapintattal, mely egy teljesen müvelt nőnek sajátja, a kocsiba maradt ezen menyei jelenet alatt s könyeit törülgette. ban, — Isten hozott kedves férjem ősi váradszivszakadva várt családod körében; most már helyet engedek, kedves leányaidnak, hogy részesüljenek ölelésedben, mig én kedves leányomat megölelem. Zsuzsanna a mint atyját közeledni látta, kiszállott a kocsiból s ölelésére sietett. Zsófia némán, érzelmei szenvedélyes kitörése közben perczekig pihent apja széles mellén. — Kedves szép leányom, csakhogy még egyszer láthatlak, — mond Bebek György súgva, — miközben holló haját csókolgatá kedves leányának. — Mégis szép az élet, — sóhajta fel Zsófia átszellemült arczczal, — egy ily égi percz évek szenvedését képes megédesíteni. Bebek ezután két kisebb leányát ölelte magához. Öröm meglepetéssel tekintett Annára, kit mint reményteljes bimbót hagyott el, s most mint kifejlett rózsát látott maga előtt. Azután Weselényit, Kálmánt ölelte meg. Meglátszott üdvözlése melegségéből, hogy mennyire szereti két régi kedvenczét. Azután sorba köszöntötte régi híveit, Erőst, Saffaricsot, a hümokrit, kik az öröm kitörésében kényeikkel küzdöttek. Ott lehetett látni Borosát is három nagyobb gyermekével. Bebeknek mindenkihez volt egy nyájas megnyerő szava. Karjaira véve kedves nejét, gyalog mentek fel a várba. — Te reszketsz kedvesem, — mond Bebek aggályos arczczal nejéhez. — Csak az örömtől kedves férjem. Isten erőt adott a gyász és szenvedés három évében, hogy le ne rogyjak a szenvedés keresztje alatt, és most az örömhírre elhagyott erőm. Hála legyen a jóság atyjának, mely sújt, de ismét megvigasztal. Ezen boldog találkozást nem kisértem részletesen feljegyezni, mert azt lehetetlen bűn visszaadni, ezt csak érteni lehet, nem ecsetelni. Örömünnep volt e nap, milyent e vár évek óta nem látott, mintha a hideg kövek is lelket kaptak volna az imádott várúr megérkezése örömére, Óh miért kellett a boldogság napjának oly hamar beborulni, s örök éjre szállni?! Miért oly örök a fájdalom, s oly múlandó a boldogság égi virága?! . . . XLIV. Másnap reggel Bebek a várnagy és Weselényi kíséretében megnézett mindent a várban; természetesen az istálló volt az első. Kedvencz lovait nevéről szólította, s egy-kettőt, különösen Zsófia kedves kis arab paripáját, kísérőitől észrevétlenül megcsókolta. — Jól sáfárkodtatok édes öcsém; a lovak jó állapotban vannak; látszik, hogy gazdájok kedvéért gondotok volt rátok; a vár, öregem, jó állapotban van, semmi sincs elhanyagolva, de miután harczias időben élünk, s nem lehet tudni, mit hoz a holnapi nap, szükséges lesz itt-ott egy kis igazítást tenni, hogy a jövő eshetősége készületlen ne találjon. Elmondta a várnagynak, hogy mit óhajt, hogy a vár erődítésére még a napokban megtétethessenek azon változások. Miután mindent átnézett, Weselényivel az étterembe ment vissza, ahol kedves családja a reggelivel már várt rá. Most, midőn a viszontlátással együtt járó kevélyeknek vége volt, s a vérkeringés visszatért rendes medrébe, világosan látszott a várur arczán a három, börtönben eltöltött kínos öv rombolása. Homlokán mély redők ültek, nagy kék szemei fénytelenek valának, sötét szőke szakállban fehér foltok mutatkoztak, szembetűnőleg soványabb lett, de fejedelmi termete még most is egyenes, járása ruganyos volt. Feszült arczvonásain a mosoly mellett is gondolt. A szerető apa is most látta jobban kedves elsőszülött leánya összeesését. A 22 éves szép hölgy tíz évvel idősebbnek látszott, úgy, hogy majdnem öregebb volt anyjánál, kit vallásos maga megadása a szenvedések súlya alatt, s higgadt véralkata, megóvtak a szenvedélyek sorvasztó viharától, úgy, hogy Bebekné a lefolyt három év alatt jóformán semmit sem változott. Weselényi megváltozása sem kerülte el a visszatérő várur figyelmét, sejtette okát, de nem tett semmi észrevételt. Azt talán mondanunk sem kell, hogy az ifjú házaspár szebb volt, mint valaha. Boldogságuknak nem volt semmi hija, úgy látszott első tekintetre, pedig nekik is kijutott a sorstól, három év alatt két szép gyermekük néhány nap múlva születésük után elhalt. Alig szükséges megemlíteni, hogy Kálmán és Anna, előnyökre sokat változtak, s a kis Judith mint 10 éves szeráf szép jövőt ígért. Bebek reggelizés után Erőssel a vár alatti pinczéket s raktárakat nézte meg, s azután lóra ülve , a méneseket és gulyafalkákat tekintették meg. A várur megelégedésére mindent rendben talált. Amint a várba vissza akartak menni, Erős zavart arczczal urához fordult azon kéréssel, hogy egy kényes tárgyról szeretne vele négy szemközt beszélni, s erre jobb alkalmat alig lehet találni, mint most.