Egyetértés, 1877. május (11. évfolyam, 103-129. szám)

1877-05-23 / 122. szám

XI. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . 1..................................20.— Félévre.................................................10.— Negyedévre ,így hóra.........................................1.80 Egy szám 7 k­rajczár. Hirdet/­t­t díj: 9 hasábos petitsor egy­­•zen hírd ''?•? 12 kr., többször 10 kr. ® J *z*g^*j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyíltér: öt hasábos e*r 30 krajczár. 122. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Csütörtök, 1877. május 24. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himzö-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-h­ivatal: Budapest, IV. himzö-utcza 1. sz. hová az előfizetési pénzek küldendők. A Királyo­d! A minden oroszok szárját rendkívül elővette a kedély­betegség, mióta hadai a Dunán át farkasszemet néznek a török had­sereggel. Azt írják, hogy nincs nyugta fé­nyes palotáiban, zavarja álmait és napalait a gondolat, megbirkóznak-e vad kozákjai a hódító feladattal. Fel-fel riad a hatalmas ur, a ki békés volt, de azért megszente a rablóháborút, hogy legyen miért ezereknek elveszni, millióknak elpusztulni. Bármily kemény is egy despota szi­vén a kéreg, azért ő sincs kivéve a gyen­geség azon hatása alól, hogy a távoli har­­czok zaján át bele ne férkőzzék szivébe valami emberi. Ha talán a halálhörgők ré­mes sóhajai, az özvegyek és árvák siral­mai nem is képesek egy kényurat elérzé­­k­nyitani; de a félelem, hogy hátha még se találnak győzni csapatai, ez már egy békés czárt is üldöz ebédnél, ágynál, min­denütt. A czár tehát indul megnyugtatni za­­jongó lelkét; megy Plojestiba, hogy a háta megett legyen a hadseregnek, első forrás­ból vegye a híreket, s magas fedezetével visszatartóztassa a netalán megfutni haj­landónak mutatkozó szerencsétlen rabszol­gákat. De megy másért is a felséges ur Plo­jestiba. Meg akarja lepni a világot a lát­ván­­nyal, hogyan osztogat az erős ala­mizsnát a kicsinyeknek. A világ Plojesti­­ban tanúja lesz egy középkori jelenetnek, csakhogy ez a darabb kiadásban. Tanúja lesz, a­mint apró tartományok babszem embe­rei elmennek koldulni a szár lábaihoz egy kis királyi csörgősapkát; tanúja lesz, a mint a bábuk kezet csókolnak főprotecto­­ruknak, esküsznek vasallusi hűséget, beál­­lanak a hübérrendszer elvei szerint szol­gának, s aztán iszonyú sati­ájául a történ­teknek kikiáltják törpe eszü népüket füg­getlennek. Még nem is tréfa az egész. Románia már roppant hűhó között iszik a czár által leteríteni ígért nemes vad bőrére. Sőt Co­­gulniceanu külügyminiszter egy jós szere­pét ölti fel, midőn számít saját terveinek keresztülvitelére, sőt akár csak a gondvi­selésre volna fiatal mában nyomást gyako­rolni : a jövő nevében j­enti ki, hogy „Románia függetlensége a békekötés alkal­mával el fog ismertetni.“ Sok víz, és bizonyára sok vér is le fog folyni addig a Dunán, m­íg erre kerül a sor. Figyelemreméltó marad azonban így is, és ezt jó lesz feljegyezni ama békekötés idejére, hogy Cogolniceanu maga beis­merte, mily csekély, szót sem érdemlő volt Oláhország függése Törökországtól. Az utolsó időkben Románia „a régi török ura­lomnak csupán egy kis nyomora marad­ványát, az adófizetést, hordozza vállain“, szólt a miniszter és ezzel elismerte, minő roppant felelősség fog hárulni az oláh po­litikusokra, ha e névleges függést felcse­rélik a teljes függéssel. Senki ne hidje, hogy mi még a név­leges és legapróbb függést is elvből vitat­nék. A világért sem ! A mely nemzet képes rá, ám tegye bízvást, de soha úgy, hogy gazdát cseréljen. Azaz, hogy még annak is van értelme a nemzetek életében ha gazdát cserélnek; ám e cserénél okvetlenül fel kell tenni, hogy az uj gazda gyengébb, engedé­kenyebb, könnyebben félretolható és hajlít­ható mint az előbbi. Mit tapasztalunk azon­ban az oláh esetnél? Azt, hogy a gyönge, könnyen hajlítható, most már alkotmányos török helyébe az óriást ültetik nyakukra, a­mely nem tűr semmiféle souzerainitást, nem nyelvet és válást, hanem elnyeli őket, hogy szinte észre sem veszik. No de hát volenti non fit injuria. Szo­morú oldala mellé, melyet a nép elfelejt­­kezése nyújt, járul elég komikus is. Ott van a lmrcz hevében már egyszer király­­lyá avanch­oztatott, de csak­hamar közle­gény fejedelemmé degradált Milán nagyra­­látása, a ki szintúgy készül Ploiestiba, hogy a czártól elkunyerálhassa a királyi koronát. Mert király akar leírni minden áron és e végből kész parancsra újabban is ezeren­­kint lemészároltatni és megfutamittatni a rácz vitézséget, mint a legközelebbi har­­darczokban. Mennyi szerencsétlenséget ho­zott már ez egyéni nagyravágyás a szer­­viánusokra és még­sem volt elég, — te­tézni akarják a bajt, mert Milátikának ko­rona kell. Bonyolódnak ezzel is a dolgok az Al­­dunán. Mindegy ! A döntő köröket nem hozza ki a nyugalomból semmiféle bonyodalom. Ők jó lábon állanak a muszkával. Ki tudja minő szerződést őriz a titkos levéltár, a­míg mi itt fogyasztjuk a tintát, lármázunk és izgatottan olvasgatjuk kávéházban a dráma fejlődésének idegrázó jeleneteit. Hogy mit csinál Románia, hogy mit csinál Szerbia, hogy mit csinál a muszka, az édes keveset látszik zavarni a bécsi lö­­fő embereket. És e nem törődés leghatal­masabb bizonyíték, hogy valami titkos szer­ződéssel nagy terveket takargatnak. Meg­lehet, most még nem látják elérkezettnek az időt, de hogy lesik, az kitűnik minden moz­dulatukon. Lehetetlen ugyanis, hogy nagy jelentőségű és messzeható muszkabarát meg­állapodások nélkül oly vai­­áíTO"1 —1— inég Bécsben az elsőrendű tényezőket a sors, hogy engednék az események terhelt szekerét testük életerein átrobogni, a­nél­kül, hogy egy bátor mozdulatot tegyenek. Kell valaminek lappangani e bécsi moz­dulatlanság mögött, vigyázzunk tehát, ne­hogy hirtelen meglepjenek. Thiers a franczia képviselőház baloldalá­nak ismeretes manifest­um­át, mely tiltakozik a május 16 án történtek ellen, szintén aláírta. A fr­a­ncz­i­a­országi eseményeket a német sajtó tudvalevőleg nagy visszatetszéssel fo­gadta. Az „A. Z." a többi közt így ír: „Franczia­­ország kormánya másod­ízben azon férfiú kezé­ben, ki 1873. máj. 24-kor előidézte, ki Thierst megbuktatta s ki mint a köztársaság esküdt el­lensége ismeretes. Az események, melyek Broglie herczeget ismét a cabinet élére állították, s a kö­rülmények, a melyek­­ közt ez végbe ment, oly rendkívüliek, hogy a közvélemény és a nép nagy tömege meglepetéséből még mindig nem eszmélhet fel. A „loyális katona“ oly államcsínyra ragad­tatta el magát, a­melyhez ugyan hiányzik az 1851- diki államcsíny csattanósága, de a­mely nem ke­vésbé érinti a törvényesség legszélsőbb határait. És mivel ez oly váratlanul jön, mint a felhőtlen égből lecsapó villám, azért kérdi mindenki aggódva: mi ki, mit jelent ez? Egy ember, ki ily módon sza­­ezt a népképviselet többségével, egy köztársasági elnök, ki a köztársaság vezetését leggonoszabb el­leneire bízza,­ a miniszterek, kik ily körülmények között tárczát vállalnak — ezeknek kell, hogy el­határozott szándékuk legyen a végletekig menni. — Majd igy ir: „Broglie herczeg nem oly ember, hogy másodszor kezébe ragadva a hatalmat, azt pár hónap múlva ránézve gyalázatos és nevetséges módon a,.suffrage univer xal által kezéből ismét ki­vétesse. És ez a jövő veszélyes pontja. A köztár­saság maga van veszélyben, mint a „Radical“ he­lyesen felkiált. A férfiak, kiknek birtokában ma a fiatalom van, nem hajolnak meg a törvényesség előtt, ők államcsínyt akarnak. Nem kell illusiókat táplálni — Francziaországra komoly és sötét eseményekkel teli idő vár! Egy bécsi lap Jassyból keltezett táviratában azon hírt közli, hogy az oroszok két hadosztál­lyal az erdélyi szorosokat megszállani készülnek, hogy ily módon a monarchia esetleges interven­­tiójának elejét vegyék. E hírt csakhamar igyekszenek hivatalos ol­dalról amúgy immel-ámmal megczáfolni. Bánk­ép­e miatt az egész azon benyomást teszi, hogy itt egy közönséges manőverrel van dolgunk, melyből Bécsben nagyon könnyen készek lesznek kisütni, miszerint most már elérkezett az időpont, a­mi­kor a monarchia érdekeinek védelméből meg kell szállni Boszniát, vagyis a manővr­rozó orosz­nak segédkezet nyújtani az­­ osztozkodásra. Hogy mennyire számítanak Oroszországban a bécsi döntő körök barátságára, arról igen érdeke­sen czikkezik a „Russkij Mir.“ E czikkből világo­san kitűnik, hogy az orosz udvar révén meglehe­tősen tisztában vannak a bécsi udvar megkötött helyzetéről. Tudják, hogy Anglia részéről történt kísérlet szövetség kötésére, de ez állandóan vissza lön utasítva, mert hát Albrecht főherczeg megcsi­nálta annak útját, hogyan kell ellenséggel frigyre lépni. A nevezett orosz lap czikke különben így hangzik : „A törökök londoni pártfogói nem egyszer szigonyt vetettek már Bécs felé a végett, hogy Ausztria-Magyarországot a keresztények ellen a basibozákokkal való szövetségben elkezdendő küz­delem bűnös útjára tereljék. Az angol miniszterek ----- “oj---- lp­ j„.»viTott Ausztrián) való utalással igazolni, mely meg nem engedi Tö­rökország épségét megsérteni, még azon esetben sem, ha az angolok nem is akarnák az orosz ter­vek valósítását akadályozni. így nyilatkozott Derby lord a múlt évben is, számítván az angol közön­ség egyeneslelkűségére és az osztrákok rövidlátó önszeretetére. De Angolországot már régen ösme­­rik a kontinensen, s épen azért meghívó cselfogá­sai csak bizalmatlansággal, s olykor-olykor boszan­­kodással találkoznak. A legutóbbi czélzás is, me­lyet Derby lord Ausztriára tett, csak a pusztában kiáltó hang volt, s a bécsi kabinet szilárdul áll Orosz- és Németország pártján, nem mutatván semmi hajlandóságot a távolfekvő Nagy-Britannia érdekeiért veszélyes vállalatokba bocsátkozni. A bécsi orosz körök még meg sem kezdték Bosznia occupatióját, máris ajtót mutatnak nekik a szerbek. Érdekes e részben a „Zasztava“ czikke, a­mely a délszláv egyetértés nagyobb dicsőségére nem akar tudni semmit a nagy h­orvát királyság­ról. Nagy része van persze e beszédben a rácz önérzetnek, de más­részt bizonyság a mellett, hogy a szerbek az oroszt elébe teszik h­orvát testvéreik­nek, a­kikkel az Alvidéken kutya-macska barát­ságban élnek. De lássuk a „Zasztava“ czikkét : Az újvidéki „Zasztava“ nem helyesli a­­ horvát nemzeti párt orgánumainak, az „Obzor“-nak keleti politikáját, hogy t. i. Ausztria-Magyarország­­ minden áron ad­ióba lépjen Oroszország mellett és az elnyomott keleti népek felszabadítása ügyében. A horvátok a monarchiának ily féle politika köve­tését önzésből ajánlják, hogy t. i. siker esetében a horvátság dicsőségét és nagyságát biztosítsák A „Zaszt.“ azon nézetben van, hogy a keleti keresz­tény népek felszabadítását most már csak is az­ oro­szokra kell bízni , kik megkezdett műveket sikere­sen fogják befejezni. A Balkán szlávságnak ő­szinte barátja a mai körülmények között, csak azt kí­vánja és óhajtja, hogy az orosz-török háború localizáltassék, s a világért se nőjje ki magát általános európai háborúvá, mert ekkor az az eshe­tőség következhetnék be, hogy az európai török uralom megmentetnék, s a netán mégis felszaba­dított keresztény népek orosz befolyástól ment­en önállóan nem fejlődhetnének s szabad államokká sem képződhetnének. Ausztria-Magyarországnak be­vonása tehát a keleti ac­ióba a szerb — a keleti szerbek — ügyének nem lehet hasznára. Az orosz sajtó határozottan roszalja a Fran­­cziaországban végbement kormányváltozást. A „St. Petersb. Viedemosti“ szemére hányja Mac-Mahonnak, hogy válságos időben az ultra­­montán reakczionárius elemekkel szövetkezett, s at­tól tart, hogy a franczia külpolitika is aggályos fordulatot fog venni. A „Russkij Mir“ szerint Mac-Mahon, midőn a törvényes Jules Simon minisztériumot harczias és clericalis színezetű kabinet által önkényesen vál­totta fel, veszélyes lépést tett. Ezen váratlan ál­lamcsíny, mely a parlament tudomása nélkül kö­vettett el, Francziaország mind bel- mind kü­lvi­szonyaira nézve szerfelett komoly következménye­ket szülhet. — Hogy Decazes herczeg a külü­gyek élén hagyatott, ez tekintettel a Broglie Fourton kabinet clericalis és legitimisticus jellegére, nem bir különös fontossággal. Köszönet Mac Mahon különös rendszabályának, a képviselőház feloszla­tása, uj választások belföldi mozgalmak, külügyi bonyodalmak most az úgy is már elég aggasztó időben egymásra fognak következni. A római ka­­tholikus ultramontán izgatás, melynek az uj kabi­net a személyesitője, nem lehet kellemes sem Német-, sem Olasz-, sem Oroszországra nézve s ezen három birodalom véleménye kellene még­is, hogy Mac-Mahon tábornagy közel tanácsadói előtt némi sul­lyal bírjon. Simonyi Ernőnek a zágrábi tüntetéseket illető interpellácziójára következő megjegyzést tesz a „St. Petersb. Viedemosti:“ Nekünk úgy tetszik, hogy a Zágrábban és egyéb horvátországi városokban tör­tek manifesztácziók Pesten és más magyar városok­ban. S épen ezért Simonyi képviselő interpellációja tu­lajdonképen feleletet sem érdemel, de ezen felszó­lalás tekintettel a most Magyarországban uralkodó hangulatra, még jobban felizgatja a szenvedélyeket, mert maga a kormány hajlandó a magyarok által Oroszország iránt tanúsított ellenséges indulatot osztani. Midőn egy képviselő kérdé, létezik á áta­­lában Magyarország — Tisza miniszterelnök re­­ngető módon minden szót külön hangsúlyozván, azt válaszolta: „Hasonló kérdésre nem phrasissal hanem karddal felelnek.“ Mindeből látható, hogy a magyar kormány jelentékeny befolyást gyakorol a bécsi kabinet elhatározására, így például az osz­trák magyar főconsul Bukaresztben az összes di­­plomatiai ügynökök közül legerélyesebb tiltakozást adott át Románia függetlenségi szándéka ellen. Bár csak igaza volna az orosz lapnak a befolyást illetőleg. Félünk azonban, hogy a befolyás csak oly illusorius, mint egész alkotmányosságunk. A prágai „Pokrok“ Turnov helységnek az orosz nemzethez intézett nyilatkozatát közli, czik­­kében magasztalja e község elhatározását s így kiált fel : „Boldog azon állam, melynek uralko­dója a néppel egyetértésben lévén, a nemes czélo­­kat véghez viszi. Reménynyel tekintünk keletre és őszintén kívánunk sikert a szláv harczosok fegy­vereinek. Az isten áldja meg az egész orosz nemzetet!“ A község nyilatkozata a polgármester, püs­pöki kanonok, több tanácsnok, ügyvédek és a pol­gárok által alá van írva. A háború. Románia függetlenségét egyelőre semmi til­takozás sem fenyegeti, s így az orosz hatalom te­­rebélye alatt nyugodtan virulhat egész a bábom befejezéséig, vagy tán még azontúl is, ha senkinek sem lesz ellene kifogása. Pedig hogy ez nem fog elmaradni, arra számolhat és számol is a ro­mán kormány; azért már jó eleve iparkodik minden kifogást megczáfolni. A fejedelem trónraléptének év­fordulati ünnepén Bratiano a fejedelemhez intézett beszédben hangsúlyozta, hogy Románia poli­tikája Oroszországnak és Ausztria- Magyarországnak be fogja bizonyítani, hogy csak a fenntartásra irányul s m­­i­n­­den kalandot visszautasít. Bratiano a fe­jedelmet mint Románia első független fejedelmét üdvözölte. A fejedelem válaszában azon reményét fejezte ki, hogy Románia függetlensége vis­szavon­hatlan lesz s a hatalmak ál­tal elismertetik, mert ez a függetlenség a Duna békéjét biztosítja. a román fejedelem ez állításának legilletéke­­sebb bírálója, Ausztria-Magyarország közvélemé­nye, határozottan ellentmond, mit bizonyít azon hit kedvező fogadtatása is, mely szerint Románia függetlensége ellen külügyi miniszterünk tiltakozni szándékozott volna. Hanem hát a fejünkön diót törni engedő politika nem akar szakítani az eddigi iránynyal s szemet huny a romániai ü­zelmekre is. A „Presse“ e tiltakozási szándék hírét alaptalan­nak nyilvánítja s azt mondja, hogy ez ügy majd a béketárgyalások alkalmával fog megoldatni. A türelem gyámoltalan politikája azonban nincs minden eredmény nélkül, s első gyümölcsei a románok tréfás ijesztgetéseiben nyilvánulnak. Romániában, illetőleg Jassyban azon hir kapott szárnyra, hogy az orosz fővezénylet az erdélyi Kárpátok szorosait meg w. i...j - I 1 1 ' ' * ' ‘ .......OJ szág netaláni beavatkozását. Oroszországnak ugyan esze ágában sem lehet ily ingerlésssel csalni ki semlegességünk barlangjából a medvét, s ily ijesztgetéstől nem is félünk , hanem csak a romá­nok pajkoskodnak, mi csalhatlan jele annak, hogy a semlegességet sikerült ugyan megőriznünk, de az állami tekintélyt elvesztettük. Darfur királyságban lázadás ütött ki az egyp­­tomi fennhatóság ellen. A fölkelők Dara és Kabbia városokban fölkonczolták az egyptomi helyőrséget s csupán a fővárosban, Faserben tartja magát az 1500 főből álló helyőrség az ott régebben emelt sánczok mögött. Előrelátható, hogy a védelem sem lesz tartós, mert az erődített helyet kívülről kell vízzel ellátni. Ez eset csak annyiban van össze­függésben az orosz-török háborúval, az egyptomi alkirály nem lesz képes hogy miatta a portának az ígért segélyt megküldeni. Olaszországból ismét nyugtalanító hír érke­zett. Egy római sürgöny szerint a tüzérségi és műszaki bizottság elnöke Longo tábornok, két más tábornok kíséretében Felső-Olaszországba küldetett, hogy az alpesi erődítvényeket megszemlélje, és az építkezéseket sürgesse. * AZ „EGYETÉRTES“ TARGIAJA. AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény. — írta : Péter­y K­árol­y. HARMADIK KÖTET. — 69-dik folytatás. — — Mindjárt magyarázatát adom a rejtély­nek, — mond Báthori, — kedves szép húgom, de engedd meg, hogy egy kissé pihenjek, a sebes lovaglás miatt alig tudok szavakra találni. Enge­delmével kedves anyám. Egy lóczán foglalt helyet. — De szólj hát szerencsétlen lovag, —■ mond Weselényi barátja kezét szorongatva, — nem látod, hogy mily égő kíváncsisággal várjuk feleleted ? Báthori szép szabályos arczán rendkívüli za­var mutatkozott; ezen zavar nem szomorúságot, nem valami baljóslatú hirt látszott elárulni, de sőt mosolygó arcza zavara mellett is valami rend­kívüli örömhírt gyanittatott. Böboknében s leányaiban meghűlt a vér. — Kérlek, kényszeritlek István, szólj, ar­­czod nem árul el szomorúságot, de ezen zavar egész lényeden kinpadra feszit, ne kínozz tovább, mondd: miért hagytad el nődet s mit jelent ar­­ezodon ezen zavar ? — kérdezi Bebekné. — Egy örömhírt, egy rendkívüli boldogságot — mond Báthori. — Zsuzsanna nem maga jön, magával egy kedves vendéget hoz. Készüljön el anyám egy találkozásra, mely a menyét vará­zsolja le a földre. Ezen beszéd rejtélyes tartalma a jelenlevőkre rendkívüli hatással volt, mindnyájan kitalálták ez égi hit, ez angyali kijelentés értelmét. Zsófia átszellemült arczczal az égre tekintett fel, ajkai imát rebegtek s azután Annát átölelve csukló zokogásba tört ki. Bebekné arcza borzasztó érzelem­harczot mu­tatott, fel akart állani, de visszarogyott, elesik, ha Weselényi segítségére nem siet. Eszméletlenül ro­gyott Weselényi karjaiba. Mindnyájan megrémülve rohantak segítsé­gére. Anna és Judith hangosan zokogni kezdet­tek. Kálmán a háziorvos után futott. Bebekné egy-két percz alatt magához jött. Üveges szemekkel, halvány arczczal tekintett siró kedveseire; úgy látszott arcra meredt nézéséből, hogy nem tudja mi történik körülte. — Mi történt velem? — mond gyenge tört hangon, — miért sirtok kedveseim? Senki sem felelt. .— Szóljon Weselényi, mi történt velem? miért tart karjaiban? úgy emlékezem, hogy szé­dülés fogott el, de miért történt ez? — Egy örömhír. Bebekné nem engedett időt folytatására. Fel­ugrott s az előtte álló Báthorihoz rohant. — Szólj fiam? igaz sejditésünk? Ne űzz játékot velem, mert még a síron túl sem tudnék megbocsátani, ha megcsalnál. Egy szóval mond ki, ha ez öröm­hír megölne is, igaz, hogy uram, férjem visszaér­kezett ? — Úgy áldjon meg isten, mint igazat mon­dok, — felelt Báthori s térdre rogyott szép napa előtt. — Kezeit csókokkal halmozá el — A há­rom év óta szivszakadva várt vendég, félóra múlva megérkezik, itt közel, Szilason hagytam el. Bebekné ismét közel volt az ájuláshoz, kör­nyezet segítségére siettek. — Nincs semmi bajom, fejem egy kissé megszédült, de már elmúlt, — mond Bebekné sza­kadozott hangon, csukló­sirás és nevetés váltva törtek ki kebléből. — Hagyjatok magamra, most már nincs semmi bajom. Nem hittem, hogy az öröm ily megrendítő hatással legyen rám. — Istenem, min­denható atyám, — kiáltott fel fuldokló hangon, — ne ölj meg addig, míg férjemet, az én kedves szép férjemet karjaim közzé szoríthatom. Azután ám legyen szent akaratod, nevedet áldva jóságodért, férjem karjaiban örömest halok meg. De most sem tu­dom, hogy jól hallottam-e? nem álom-e ez? Hányszor álmodtam már az éj óráiban, hogy vis­­­sza érkezett?! — Nem álom ez nagyságos asszonyom — mond Weselényi. — Nézze nagyságod, ott robog az utazó kocsi. Bebek úr tollas kalapjával integet, Zsuzsanna kendőjével. Saffárics Péter levegét a levegőben hajítván elkiáltá magát : „Fiuk­ fel a zászlóval, a várúr megérkezett!“ Bebekné visszanyerte egész erélyét, leírha­tatlan boldogság terült el arczán. — Elébe kedves apátoknak gyermekeim, nekem úgy tetszik, mintha szárnyaim volnának. — Talán jobb volna, ha­ itt várná be nagy­ságod a kedves vendéget, — mond Weselényi, — nem hagyja-e el ereje az izgatottságban ?! Bebekné fejét rázta s leányaival rohant le- a váratom környezői követték. A várba felvezető út alján találkoztak a ko­csival. Bebek György meglátva családját, kiszállott a kocsiból s rohant nejéhez. Bebekné keblére hanyatlott közeledő férjé­nek: „Isten, most örömmel halok meg!“ Csókokkal halmozá el arczát s dúsgazdag szőke haját imádott férjének, mig leányai kezeit és ruháját csókolgatták. Zsuzsana azon finom tapintattal, mely egy teljesen müvelt nőnek sajátja, a kocsiba maradt ezen menyei jelenet alatt s könyeit törülgette. ban, — Isten hozott kedves férjem ősi várad­szivszakadva várt családod körében; most már helyet engedek, kedves leányaidnak, hogy részesüljenek ölelésedben, mig én kedves leányo­mat megölelem. Zsuzsanna a mint atyját közeledni látta, ki­szállott a kocsiból s ölelésére sietett. Zsófia némán, érzelmei szenvedélyes kitörése közben perczekig pihent apja széles mellén. — Kedves szép leányom, csakhogy még egy­szer láthatlak, — mond Bebek György súgva, — miközben holló haját csókolgatá kedves leányának. — Még­is szép az élet, — sóhajta fel Zsófia átszellemült arczczal, — egy ily égi percz évek szenvedését képes megédesíteni. Bebek ezután két kisebb leányát ölelte ma­gához. Öröm meglepetéssel tekintett Annára, kit mint reményteljes bimbót hagyott el, s most mint kifejlett rózsát látott maga előtt. Azután Weselényit, Kálmánt ölelte meg. Meg­látszott üdvözlése melegségéből, hogy mennyire sze­reti két régi kedvenczét. Azután sorba köszöntötte régi híveit, Erőst, Saffaricsot, a hü­mokrit, kik az öröm kitörésében kényeikkel küzdöttek. Ott lehetett látni Borosát is három nagyobb gyermekével. Bebeknek mindenkihez volt egy nyájas meg­nyerő szava. Karjaira véve kedves nejét, gyalog mentek fel a várba. — Te reszketsz kedvesem, — mond Bebek aggályos arczczal nejéhez. — Csak az örömtől kedves férjem. Isten erőt adott a gyász és szenvedés három évében, hogy le ne rogyjak a szenvedés keresztje alatt, és most az örömhírre elhagyott erőm. Hála legyen a jó­ság atyjának, mely sújt, de ismét megvigasztal. Ezen boldog találkozást nem kisértem rész­letesen feljegyezni, mert azt lehetetlen bűn vissza­adni, ezt csak érteni lehet, nem ecsetelni. Örömünnep volt e nap, milyent e vár évek óta nem látott, mintha a hideg kövek is lelket kaptak volna az imádott várúr megérkezése örömére, Óh miért kellett a boldogság napjának oly hamar beborulni, s örök éjre szállni?! Miért oly örök a fájdalom, s oly múlandó a boldogság égi virága?! . . . XLIV. Másnap reggel Bebek a várnagy és Weselé­nyi kíséretében megnézett mindent a várban; ter­mészetesen az istálló volt az első. Kedvencz lovait nevéről szólította, s egy-kettőt, különösen Zsófia kedves kis arab paripáját, kísérőitől észrevétlenül megcsókolta. — Jól sáfárkodtatok édes öcsém; a lovak j­ó állapotban vannak; látszik, hogy gazdájok kedvé­ért gondotok volt rátok; a vár, öregem­, jó álla­potban van, semmi sincs elhanyagolva, de miután harczias időben élünk, s nem lehet tudni, mit hoz a holnapi nap, szükséges lesz itt-ott egy kis iga­zítást tenni, hogy a jövő eshetősége készületlen ne találjon. Elmondta a várnagynak, hogy mit óhajt, hogy a vár erődítésére még a napokban megté­tethessenek azon változások. Miután mindent átnézett, Weselényivel az étterembe ment vissza, a­hol kedves családja a reggelivel már várt rá. Most, midőn a viszontlátással együtt járó ke­­vélyeknek vége volt, s a vérkeringés visszatért rendes medrébe, világosan látszott a várur arczán a három, börtönben eltöltött kínos öv rombolása. Homlokán mély redők ültek, nagy kék szemei fénytelenek valának, sötét szőke szakállban fehér foltok mutatkoztak, szembetűnől­eg soványabb lett, de fejedelmi termete még most is egyenes, járása ruganyos volt. Feszült arczvonásain a mosoly mel­lett is gond­olt. A szerető apa is most látta jobban kedves elsőszülött leánya összeesését. A 22 éves szép hölgy tíz évvel idősebbnek látszott, úgy, hogy majdnem öregebb volt anyjánál, kit vallásos ma­ga megadása a szenvedések súlya alatt, s higgadt véralkata, megóvtak a szenvedélyek sorvasztó vi­harától, úgy, hogy Bebekné a lefolyt három év alatt jóformán semmit sem változott. Weselényi megváltozása sem kerülte el a visszatérő várur figyelmét, sejtette okát, de nem tett semmi észrevételt. Azt talán mondanunk sem kell, hogy az ifjú házaspár szebb volt, mint valaha. Boldogságuknak nem volt semmi hija, úgy látszott első tekintetre, pedig nekik is kijutott a sorstól, három év alatt két szép gyermekük néhány nap múlva születésük után elhalt. Alig szükséges megemlíteni, hogy Kálmán és Anna, előnyökre sokat változtak, s a kis Judith mint 10 éves szeráf szép jövőt ígért­. Bebek reggelizés után Erőssel a vár alatti pinczéket s raktárakat nézte meg, s azután lóra ülve , a méneseket és gulya­falkákat tekintet­ték meg. A várur megelégedésére mindent rend­ben talált. Amint a várba vissza akartak menni, Erős zavart arczczal urához fordult azon kéréssel, hogy egy kényes tárgyról szeretne vele négy szem­közt beszélni, s erre jobb alkalmat alig lehet találni, mint most.

Next