Egyetértés, 1877. szeptember (11. évfolyam, 221-250. szám)

1877-09-16 / 236. szám

tatni, hogy a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásról szóló­ törvényjavaslat mikor, de minden­­benesetre még a legközelebbi hét folyama alatt, talán végnapjainak valamelyikén vétessék tárgya­­lás alá. Apponyi Albert csinos beszéd kíséretében a következő interpellációt intézi a miniszterelnökhöz: " Interpellátió a miniszterelnök úrhoz ! Tekintve azt, hogy Szerbia köztudomás sze­rint a magas porta elleni háborúra készül; tekintve tovább azt, hogy az európai sajtó legkomolyabb közlönyeiben egybehangzóig állít­tatnak oly tények, melyek, ha igazak, Szerbia ac­­tiójának megakadályozását egyenesen becsületbeli kötelességünkké teszik; tekintve végre azt, hogy ezen hírek alapta­lanságának föltevésében is — a szerb békeszegés megengedése a politikai lojalitás követelményei­vel, monarchiánk jól felfogott érdekeivel, sőt még keleti politikánknak illetékes helyről eddig hirde­tett czéljaival is ellentétben áll, a következő kér­déseket intézem a miniszterelnök úrhoz: 1. Igaz-e, hogy a külügyi hivatalunk felszó­lalása akadályozta meg a magas portát azon ka­tonai praeventív intézkedések megtételében, me­lyekkel a jelenlegi háború bizonyos stádiumaiban seregeit egy szerb támadás ellen biztosítani szán­dékozott ?, 2. Érvényesítette-e és szándékozik-e továbbra is érvényesíteni a miniszterelnök úr alkotmány­­szerű befolyását a külügyek vezetésére oly irány­ban, hogy Szerbia ad­ióba­ lépése minden eszköz­zel megakadályoztassék ? (Élénk helyeslés.) Elnök: Az interpellátió közöltetni fog a miniszterelnök úrral. Simonyi Ernő: T. ház! Én ugyanazon kér­désben, melyben az előttem szólott képviselő úr interpellált, szintén egy kérdést akarok intézni a kormányéinak úrhoz. A kérdés oly sok­oldalú, oly sok részlettel bír, hogy egyáltalában csodálni nem lehet, ha nem magam és nem magunk ketten, ha­nem sokan vagyunk, kik e tárgyban kérdést kí­vánunk intézni a kormányhoz. Annyi része van a fenforgó kérdésnek, hogy azokat egy interpelláció­­ban kimerítei alig lehet. Én sok részletet kérhet­nék a kormánytól, de ez alkalommal nem­ szándé­kozom a dolog részletezésébe menni, hanem ál­talánosságban akarok maradni és egy oly kérdést intézni a kormányhoz,­ melyre nézve azt hiszem, hogy a képviselőháznak kötelessége, a nemzetnek kétségbe vo­nhatlan joga van ,világos és minden kétségen felül álló tudomást szerezni. Az én kérdésem, melyet a kormányhoz in­tézni akarok, egyenesen az, van-e a kormánynak a keleti kérdésben, vagy az orosz-török háborúban megállapított politikája, vagy nincs? Mert eddigi magaviseletéből azt következtetni, hogy határozott politikája volna, egyáltalában nem lehet. Ha van ilyen politikája, azt hiszem a kormány nem fogja kétségbe vonni, úgy a képviselőháznak, mint a nemzetnek azon jogát, hogy már most elérkezett az idő, mikor követelnünk szabad, és követelnünk kell ezen politikának ismerését. (Úgy van.) A kormány, mint az előttem szóló is meg­említette, eleinte azt mondta, az ő politikája a béke fentartása. No ez nem sikerült. És hogy a mi kormá­nyunk annak fentartására nagyon sokat tett volna, az egyátalában nem tűnik ki a diplomatiai tár­gyalásokból, a­mennyire azok előttünk tu­dva vannak. Miután pedig az nem sikerült, akkor azt mondták idealizálni kell a háborút. Háború volta­­kép Török- és Oroszország közt volt, benne van Románia, benne Montenegró Már most és most Szerbia is készül bele­menni, s mindent elkövet­nek, hogy Görögország is bemenjen. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy a­ ha­­daü­zenő, a támadó fél az orosz c­ár Európában a conservatismusnak, a legitimism­usnak egyik leg­főbb képviselője; ő tőle talán legkevésbé lehetett volna várni, hogy valamely fejedelem saját alatt­valóit ő ellenében fegyverfogásra, forradalomra iz­gassa, s íme ott vagyunk, hogy az orosz c­ár, a legitimitás ezen eminens képviselője a románo­kat, a montenegróiakat, a szerbeket az ő szverén f­ejedelmek ellen fegyverforgatásra izgatja, és most a különben békében élő Görögországot is minden áron bele akarja keverni a háborúba. S most, midőn ezek szerint már­is három hadviselő fél van és valószinüleg néhány nap múlva utánok a negyedik és talán ötödik is utána következik, hogy akkor mennyire sikerült a loka­­lizálási politika, azt taglalni nem kívánom.­­ Mindezek mellett természetesen kiemelték, hogy most, miután a háború kitört, mindenesetre szükséges, hogy Magyarország és a monarchia érdekei megóvassanak, anélkül azonban, hogy va­laha azt is nyíltan megmondották volna, hogy mit értenek Magyarország és a monarchia érdekei alatt. Mert eleinte mindig azt mondották, hogy Oroszország hadüzenetét Törökország ellen meg­akadályozni nem lehet, hanem az állam kötelezve van a párisi szerződés által is, de saját érdekei is parancsolják, hogy a háború közvetlen szomszéd­ságába át ne csapjon, hogy tehát abba Románia bele ne avatkozzék. Románia beavatkozott. Most már azt mondták,­­ nem itt a parla­mentben, mert itt igen kevés lett mondva, általá­nos frasisokat kivéve, de a nyilvánosság orgánu­maiban, anélkül, hogy megc­áfoltatott volna, azt mondták, hogy az Aluta képezi a határt. De a háború átcsapott az Alután is. Akkor azt mond­ták, jól van, most már Oláhország benne van a háborúban, de már Szerbiát nem engedjük. Azonban minden jel odamutat, hogy Szer­bia is be fog avatkozni a háborúba, h­a ugyan a törökök vitézsége az oroszokat előbb le nem veri­­­ Ily viszonyok közt valóban igen nehéz kiis­merni azt, hogy tehát mi tulajdonkép a kormány politikája, mit tekint az ország érdekének ? Azt mondták, a neutralitást kívánja fentartani. Ez ellen igen,sok panaszunk van. Én azonban nem akarok most ezen pana­szok­­ részletezésébe bocsájtkozni ; talán valaki más egy részletes interpellációt fog ez iránt a t. kor­mányhoz intézni. De lehetetlen, hogy ez alkalom­mal mély sajnálattal fel ne említsem azon, való­ban sajnos eseményt, mely a napokban Kasán történt és mely országszerte oly fájdalmas érzüle­tet gerjesztett. Azt mondják, hogy tévedés volt. Én nem akarom kétségbe vonni, hogy téve­dés volt, én szeretem a lehető legjobbat feltenni mindig, hanem azt hiszem, hogy ha ily fájdalmas következtetéseket maga után vonó tévedés történt, hogy szükséges kinyomozni a tévedőt, és hogyha egyátalában bárminemű hanyagság vagy gondat­lanság követtetett el, példásan meg fogják bün­tetni.­­Elvárja ezt az ország annál is inkább,mert külön­ben nagy kételyt táplálnak sokan az iránt, hogy valóban tévedés történt-e vagy nem.­­Mozgás a középen. Én akarom hinni, hogy tévedés történt, de megvárom, hogy a kormány­­ minden befolyását arra fogja fölhasználni, hogy a tévedésnek forrá­sát kikutassa, és ha van valaki, a­ki e tévedés elkövetésében akár hanyagság, akár gondatlanság által bűnös volt, hogy meg fog büntettetni. T. hát­­ ily körülmények közt és ily politika mellett, mint az, melyet kormányunk követett, egyáltalán nem lehet látni azt, hogy volt-e elejé­től fogva a mi kormányunknak, már értem a kül­ügyek­ vezetésével megbízott kormánynak valami meghatározott politikai iránya, valami megállapo­dása. Már­pedig ily nagy fontosságú kérdésben, mint a­milyen ezen keleti háború, mely Magyar­­országot és Ausztriát oly közelről, oly életkérdési­­leg érdekli, azt hiszem,­­ hogy kormánynak hatá­rozott politika nélkül lennie nem szabad.*“ De, uraim, ha — amit én sohasem von­tam kétségbe, alkotmányos országban élünk, akkor azt hiszem, hogy a nemzetnek nyíltan és világo­san, határozottan kifejezett közvéleményét a kor­mánynak ignorálnia nem szabad. Azt hiszem, hogy a legközelebb lefolyt szünidő alatt, elég al­kalma volt a kormánynak a magyar nemzet köz­véleményét megismerni. Azon határozatok, me­lyek számtalan népgyűléseket hozattak, mind meg­egyeznek abban, hogy az orosz hatalom terjedése úgy Magyarország, mint Ausztria érdekére nézve káros és veszélyes következményeket von maga után. Ha teh­át ez áll, kétségtelenül szükséges, hogy ezen orosz hatalom terjeszkedésnek gát vettessék. A magyar nemzet tudja azt, hogy egy ily nagy hatalomnak és annak támadó politikájának gátat vetni áldozat nélkül nem megy, kijelentették te­hát a népgyűlések mindenütt egyhangúlag, hogy a magyar nemzet ezen czél elérésére minden, még a legérzékenyebb áldozatokra is kész. Ily körül­mények közt, midőn a nemzet közvéleménye han­gosan nyilatkozott, és ily nagyfontosságú kérdés­ben úgy hiszem, hogy a kormánynak kötelessége nyilatkozni és kinyilatkoztatni azon politikai irányt, melyet ezen nagyfontosságú kérdésben követni jó­nak lát. Lehet, hogy az irány eltérő a magyar nem­zet közvéleménye által hangoztatott irán­­nyal, de ha a kormány képes azt beigazolni a nemzet megnyugtatására, valószínű, hogy a nemzet elfogad­ja azon irányt. Ha azonban a kormány nem ké­­­pes igazolni saját maga eljárását az ország érde­kei tekintetéből, akkor úgy hiszem, nem a ma­gyar nemzeten van a sor a kormány rész­politi­káját elfogadni, hanem a kormányon van a sor a közvélemény által ösztönszerűleg hangoztatott po­litikának érvényt szerezni. Én te­hát azt hiszem, hogy midőn a köz­vélemény már megismertette az ország vélemé­nyét és követelményét, a kormánynak nem lehet és nem szabad elhallgatni azt, hogy mi az ő po­litikája, van-e politikája, és ha van politikája, miben áll ezen politikája, mert az alkotmiányos­ságnak első requisituma az, hogy a nemzet lát­hassa, bírálhassa és ellenőrizhesse a kormány min­den actióját. Ezen szempontokból kiindulva eg­ész átalá­­nos­ságban a következő interpellatiót vagyok bátor a t. kormányhoz intézni. (Halljuk !) Interpelláció a kormányelnök úrhoz. A most lefolyt országgyűlési szünidő alatt bő alkalma volt a kormánynak megismerni a magyar nemzet köz­véleményének követelményeit az orosz-török h­á­­­borúra, s annak irányában követendő politikára nézve. Az ország egyik végétől a másikig számta­lan népgyűlések által hozott határozatok bármen­­nyire eltértek legyen is azok a szövegezés külfor­­májára nézve, abban valamennyien ösztönszerűleg megegyeztek, miszerint az orosz hatalmi terjesz­kedés úgy hazánk, mint Ausztria államérdekeivel összeférhetően s következményeiben veszélyes, hogy ezen veszélyt elhárítani s az orosz hódító politiká­nak gátat vetni a nemzetnek önfentartása érdeké­ben kötelessége, valamint megegyeztek abban is, hogy ezen czél elérésére a magyar nemzet min­den, még legérzékenyebb áldozatokra is kész. Tény tehát az, hogy a kormány ismeri a magyar-nemzet közvélemény követelményeit a ke­leti kérdést illetőleg. Tény másfelől az, miszerint a külügyek veze­tésével megbízott kormány­férfiaknak e nagy fon­tosságú kérdésben eddig követett politikája oly ingadozó, oly határozatlan volt, hogy a nemzet és Európa egyáltal­ában nincs és nem lehet tájé­kozva azon politikának irányo s alapelveire nézve. Tény, hogy a külügyek vezetésében eddig tanúsított eljárásból még csak azt sem lehet fel­ismerni, ha vájjon a keleti háborút illetőleg van-e a kormánynak megállapodott politikája, annál ke­vésbé azt, hogy mi legyen ezen politika. Tekintve, hogy az alkotmányos kormány­­forma lényege épen abban áll, hogy a nemzet képviselői által a kormány minden működését sza­badon ellenőrizhesse, bírálhassa és annak irányát meghatározhass; de ezen ellenőrzés s bírálat gyakorlása lehetetlen ott, hol a kormány megálla­podásai, politikájának irányelvei, sőt maga azon tény is, ha vajjon van-e a kormánynak a fen­­forgó kérdésben megállapodott politikája s meg­határozott iránya, a nemzet s a nemzet képviselői előtt ismeretlen. Tisztelettel kérem a kormányelnök urat, mondja meg a képviselőháznak nyíltan, minden félremagyarázást és kételyt kizáró módon . Van-e az ország külügyeinek vezetésével megbízott kormányférfiaknak az orosz-török hábo­rút illetőleg megállapodott politikájok? S ha van, legyen szíves a kormányelnök úr annak irányelveit a képviselőháznak­­ minden félre­értést és kétértelműséget kizáró módon kötelesség­­szerűleg megismertetni. Bátor vagyok ezen interpellációt benyúj­tani és ajánlom annak figyelembe vételét. (Helyeslés a balon.) Elnök: Ezen interpellátió ki fog adatni a miniszterelnök úrnak. Most Helfy Ignácz képvise­lő úr fogja interpellátióját előterjeszteni. Helfy Ignácz : Mióta az orosz-török háború folyik, Európa, mint rendesen szokott ilyen alka­lommal történni, a kérdésnek politikai oldalát véve két táborra oszlott. Vannak, és ez a legnagyobb része az országnak, kik a leghatározottabban ro­konszenveznek a törökkel. A másik, a kisebb ré­sze az országnak, az oros­szal sympathh­oz. — De van egy kérdés, melyre nézve a nézet és érzet­különbség Európában nincsen és nem is lehet, és ez azon embertelen és kegyetlen mód, mel­lyel Oroszország részéről Törökország ellen ezen há­borúban viseltetik. Az összes európai sajtó feljajdult, heteken át registrálta ezen kegyetlenségeknek vérlázító rész­leteit, s elvárta Európa minden kormánytól, hogy ha egyébként nem is akar beavatkozni ezen bábo­mba, legalább ennek humanistikus részét iparkod­jék amennyire lehet megóvni. Megbotránkozással töltötte tehát el Európát azon első hír, hogy a világ legcivilizáltabb nemzeteinek egyik kormánya, a német kormány szándékozik nem az orosz ke­gyetlenségek ellen, hanem a portánál remonstrálni azon kegyetlenkedések ellen, melyek állítólag a tö­rökök­­ által követtettek el. Én nem mondom, hogy a törökök részéről nem követtettek el kegyetlenségek, sőt hajlandó vagyok hinni, hogy igenis, mert ezt természetes­nek találom. Az ember ember, az ilyen kegyetlenségek után és az ilyen embertelen mód mellett, mint aminővel az orosz harczol és a­melyre a bolgá­rokat felhasználja, nem lehet csodálkozni, hogy a a törökökben a visszatolás érzete ébredt fel. (ügy van !) Annál nagyobb volt Magyarországon a meg­döbbenés és felháborodás, hogy Németországnak, mely köztudomásúlag határozottan oroszbarát, ezen demonstrációjához a magyar kormány, illetőleg a közös külügyminisztérium hozzájárult s a maga részéről is jegyzéket intézett a portához, és csakis a portához. Mert ebben fekszik a dolog súlypontja; ha egyidejűleg történik a felszólalás mind a két ha­dakozó félnél, ez megfelelt volna a humanizmus követelményeinek és ez ellen senkinek sem lehe­tett volna kifogása; de megtenni azt az egyik ol­dalon, és a másikon nem, ez a nálunk uralkodó semlegességnek igen szép illustratiója. Valójában különös egy helyzetben van ma Magyarország; mondhatni, hogy az egyik oldalon áll a magyar nemzet és a közvélemény, és a másik oldalon ezzel szemben a magyar kormány. E kettő annyira kü­lönböző dolog, mint két ellenséges tábor. Hogy mikor történt e lépé­s, azt m­éltóztatnak tudni. A népgyülések az ország egyik szélétől a másikig megtartattak, megtartattak párt- és osz­­tálykülönbség nélkül; határozataik sok részben el­tértek ugyan egymástól, de egyetlenegy népgyülés sem volt, még az sem, a­mely tisztán kormány­­párti férfiak által rendeztetett, — a­mely legeré­lyesebb kifejezést ne adott volna azon felháboro­dásnak, a­melyet ezen kegyetlen hadviselési mód a nemzetben ébresztett. Sőt azon vidékeken, a­melyeken a kormánypárt nem látta szívesen e népgyűléseket, mert tartott tőle, hogy előbb-utóbb alkalmatlanok lehetnek a kormánynak, iparkodtak ezeknek tisztán csak humanistikus jelentőséget tu­lajdonítani, és elnevezték azokat atrocity meetin­­geknek. Midőn az egész ország felszólalt, a leghan­gosabban tiltakozva és felkérve a kormányt, hogy ezen kegyetlenségeknek gátat vetni méltóztassék, kapja magát a külügyminiszter, és azt mondja : meghallgattam véleményteket és most még­is el­lenkezőjét teszem annak, a­mit kívántatok. Igenis tiltakozni fogok, de nem az orosz, hanem a török kegyetlenségek ellen. Miután csakugyan tiltakozott, úgy látszik applaudál az orosz kegyetlenkedések­nek, mondván: jól teszesz, csak kegyetlenkedjék Ilyen e viszony a magyar nemzet, a magyar közvélemény és az őt kormányzó férfiak eljárása közt. Nagy dolog az te hát, hogy a jelen század­ban, midőn minden kunyhóban haladásról, civili­­satiról, az emberiség javulásáról szólanak, hogy Európa szeme láttára ily botrányok történhessenek, hogy történhessenek épen azon fejedelem részéről, a ki ezen háborút a humanismus, a civilisátió szent neve alatt indította meg. Nagy lények ezek, a melyekre nézve sokan azt gondolták ott a szintéren, hogy kár volna, hogy az utókorra elveszszenek, hogy szolgáljanak ré­mitő példájára az utókornak s elmentek fényképé­szek a hely­színére, megnézni azon összevagdalt gyermekeket, megcsonkított asszonyokat s lefény­képezték. Épen ma, midőn az ülésbe jöttem, kaptam egy ott lakó barátomtól egy példányt e fényképek­ből, igen szívesen a miniszterelnök úr rendelke­zésére bocsátom, nézze meg azon kegyetlenségeket, a­melyek ellen a mai külügyminiszterünknek egyet­­len szava sincs. Azt hiszem te­hát, hogy a tárgy magában annyira ékesen szól, hogy kár volna még csak egy szóval szaporítani, a humanismus ezen arczul csapását, kötelességemnek tartom a kormányelnök úrhoz a következő interpellációt in­tézni. Interpelláció a miniszterelnök úrhoz ! Igaz-e a hazai és külföldi sajtó által közlött azon hír, mely szerint az osztrák-magyar monar­chia közös külügyminisztere, — szemben azon közfelháborodással, melyet az orosz által török la­kókon, védtelen gyermekeken és asszonyokon elkö­vetett kegyetlenségek a magyar nemzetben keltet­tek, és a­melynek oly általános és hangos kifeje­zést adott — hozzájárult a német birodalmi kor­mány által kezdeményezett remonstratiókhoz, az állítólagos török kegyetlenségek ellen, szó nélkül hagyván azokat, melyek orosz részről köztudomá­­silag elkövettek ? Ha e hit igaz, kérdem : a magyar kormány tudta és beleegyezésével történt-e e diplomátiai lépés ? Végre kérdem: történt-e a külügyminiszté­rium részéről hasonló felszólalás az oroszok, és az általuk feluszított bolgárok által lépten-nyo­­mon elkövetetett vérlázító kegyetlenségek ellen? Kérem, méltóztassék az interpellációt a mi­niszterelnök úrral közölni. Elnök: Az interpelláció közöltetni fog a miniszterelnök úrral. Irányi Dániel képviselő úr fogja interpellá­­cióját előterjeszteni. Irányi Dániel: T. ház! Mint az előttem fel­szólalt képviselőtársaim, én is a miniszterelnök úr­hoz kívánok intézni interpellációt, azonban miután ezen interpellátió magában a szövegben eléggé in­dokolva van, nem fogom azt élő szóval előadni, hanem a t. ház becses engedelmével felolvasom. (Halljuk !) Interpellátió a miniszterelnök úrhoz. Tekintve, hogy számtalan tény, s a kor­mánynak a keleti kérdésben, illetőleg az orosz­török háborúval szemben követett magatartása arra mutat, hogy Ausztria és Magyarország, Né­metország és Oroszország fejedelmei illetőleg kor­mányai között szövetség létezik . Tekintve, hogy ezen szövetségnek, akár írásba foglalva legyen, akár pedig csak élő szóval tör­tént megállapodásból álljon, tartalmát, illetőleg czélját, feltételeit, a velejáró viszonyos kötelezett­ségeket és időtartalmát a törvényhozó testnek is­mernie kell, ennek akarata ellenére sem a fejede­lem, sem a kormány nem vezethetvén az ország ügyeit. Kérdem a tisztelt miniszterelnök úrtól: Mi­lyen szövetség köttetett és mikor a nevezett álla­mok kormányai között, mi czélra, milyen viszo­nyos kötelezettségek mellett s mennyi időre; — írásba van-e az foglalva, vagy csak szóbeli meg­állapodásokból áll, s mi indíthatta a közös kül­ügyminisztert ilyennek kötésére vagy ajánlására, a magyar kormányt pedig annak helyeslésére. Elnök: Közöltetni fog a miniszterelnökkel. Simonyi Lajos báró azt hiszi, hogyha a kon­stantinápolyi nagykövet oroszbarát érzelmei miatt nem informálta a kormányt az orosz kegyetlensé­gek felől, akadt volna Törökországban is egy Brindza úr, a­ki hivatalos felvilágosítást adhatott volna, ha a kormány fel akarta volna nyitni szemeit. Inter­­pellációja következőleg hangzik: Létezik-e az úgynevezett hármas császári szövetség, vagy átalában léteznek-e a határunkon lefolyó halomra és ennek következményeire nézve bizonyos megállapodások és ha csakugyan létez­nek ilyenek, melyek azon kötelezettségek, melyek ezek folytán Magyarországra hárulnak ? Elnök: Ezen interpelláció közöltetni fog a miniszterelnök úrral. T. ház! A jövő kedden a ház határozata szerint 10 órakor osztálygyűlések lesznek a curia bíráskodásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása vé­gett ; szerdán 10 órakor országos ülés, a bizott­sági jelentések, az interpellálók és indítványok beadása és annak elhatározása, czéljából, hogy a kisebb polgári peres ügyekről szóló törvényjavas­lat tárgyalása a jövő hét valamelyik napján kez­dessék meg. Egyéb tárgy nem lévén az ülést bezárom. Ülés vége 12 óra 35 perczkor. A török sebesültek részére szerkesztőségünk­höz újabban a következő adakozások küldettek be: M.-Szigeten a kegyesrendi gymna­sium „Veni Sancte“-t tartván, ezen alkalomból az ott ebédre összejött társaság Morvay tanár indítványára adakozott Nádasy Endre Simonyiból A mencsbeli olvasó-kör Lukács Ödön küldeménye Nyír­egyházról, mint a Lajos napján egybegyült, adakozás Székely Simon Szabadkáról Mocsy Ferenczné szül. Abai Nagy Terézia Jászkisérről 3 ezüst Kerek Ignác­, iró Tápió Szeléről 1 frt — kr. Ehhez adva múlt számunk kimu­tatását 1969 frt 46 kr. 1 arany, 1 lira, 1 5 kros fillér és ezüst forint. _________________________ Az eddig begyű­lt összeg 2022 frt 62 kr. 1 arany, 1 lira, 1 5 kros fillér, 3 ezüst fo­rint és 3 ezüst huszas. 8 frt 10 kr. 5 frt — kr. 9 frt 56 kr. 12 frt — kr. 2 frt 50 kr. huszas Szű­ts Róza Szatmáritól 1 ezüst forint líj. Bencsik András 2 frt — kr. Morvai János 1 frt — kr. Szeszel Lajos orvostudor Tápió - Szeléről 5 frt — kr. M. J. Tápió-Szeléről 2 frt — kr. M. K. „ „ 1 frt — kr. P. A. „ „ 1 frt — kr. G. A. „ „ 1 frt — kr. G. A. „ „ 1 frt — kr. P. G. „ „ — frt 50 kr. M. J. „ „ — írt 50 kr. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hírek. Széll Kálmán pénzügyminiszter tegnap este, — gróf L­ó­n­y­a­y Menyhért pedig tegnapelőtt Budapestre érkeztek. Ez utóbbi Sarkadináról jött. — Liszt Ferencz november elején érkezik körünkbe, hogy a zene­akadémia magasabb zenei osztályának vezetését ismét átvegye. A maestro h­usvétig marad körünkben. — Udvari gyász van néhai özvegy Mária Leopoldina szász királynéért szeptember 15-dikétől kezdve 46 napig felváltva, — és pedig az első 18 napon szeptember 15-től be­zárólag október 2-ig a mély, az utolsó 28 na­pon október 3-tól bezárólag 30 ig pedig a ki­sebb gyász. — Hymen. Dr. M­a­n­g­i­u Károly a köz­tiszteletben álló derék zalamegyei t. főorvos folyó hó 8-án jegyet váltott Ollárban Rotter Vilma kisasszon­nyal, a megye „gyöngyével“ —­ a mint a szép és kedves hölgyet nevezni szokták. — Auersperg herc­z­eg, az osztrák mi­niszterelnök neje veszélyesen beteg. A beteg nő Auersperg Károly herczeg birtokán van, Al­­brechtsbergen, hol férje is mellette tartózkodik. — A szerb miniszterelnökről Kriszticsről, ki jelenleg Budapesten időzik beszélik, hogy a nap jó részét fővárosi szerb kereskedők körében tölti, kikkel a „honi“ hadsereg számára küldendő élelmi és ruhaszállítmányok iránt érteke­zik. Tegnap jelen volt a gyapjú utczai német színház előadásán, a vacsora utáni fekete kávéját pedig a Nterrmann-féle kávécsarnokban itta meg, hol lapokat is olvasott, s a legújabb plevnai sür­gönyök láttára — szemtanuk előadása szerint — ideges mozdulatokkal fejezte ki, szerb nyelven ál­lamférfin gondolatait környezete előtt. — A tud. és műegyetemi olvasókör tisztikara ma délután 6 órakor következőleg ala­kult meg: Elnök Ragályi Lajos, alelnök: Major Ferencz, pénztárnok; Nevianyei Antal, ellenőr: Szabó Dénes, főtitkárok: Barabás Béla, Scheffer László, főkönyvtárnok: Pollák Ernő, könyvtárno­kok : Schuschng Henrik, Fényes Dezső, Szivák Já­nos, jegyzők: Jassik János, Lator Géza, háznagy: Haubertih Henrik. — A budai szüret ügyében ma reggel néhány bérkocsin Gerlóczy alpolgármester, az első három kerület elöljárói s több fővárosi kép­viselő kikocsiztak a szőlőhegyekbe, hogy a hegyi utak minőségét megvizsgálják, s a szőlőtermés mikénti fejlődését szemügyre vegyék, hogy azután ennek alapján a szüretelés megkezdésének ideje meghatároztathassék. A határozat közhírré fog tétetni. — A Corvinákat a héten szálliták a mú­zeumból, hol ideiglenesen közszemlére tétettek, az egyetemi könyvtárba. Szinnyey József főkönyv­tárnok külön díszes szekrényt csináltat számukra. — Az a­th­le­ti­kai club választmánya ma délután 5 órakor ülést tartott, melyen a club jövő évi költségvetését állapíták meg.­­ A Kisbér vetélytársa, Doncas­­terben a legutóbbi lóverseny alkalmából a St. Leger díjat lord Falmouth három éves pej ménje, Silvio nyerte meg. A másodiknak érkezet Lady Golightly szintén az ő tulajdona. Silvio volt az idei Derby-versenyben is az első, szerencsésebb tehát, mint K­i­s­b­é­r, mely tavaly a doncasteri gyepen veszte el erejét s azóta fel sem épült.­­ Az országos honvédegyletek központi igazgató választmánya f. hó 18-án kedden dél­után a megyeház kis termében rendes ülést tart. — Borzasztó album. Helfy mai interpellatiójának illustratiójául, 31 cabinetportrait mutatatott fel a képviselőházban, melyek egy konstantinápolyi fényképész által az oroszok által megcsonkított törökökről vannak felvéve. Borzasztó album ez. A lábszáron, a ködökön, a derékon súlyos sebek van ütve. Két képen a megvakított török tartja ölében, fején és karjain súlyosan összezúzott gyermekeit, két leány őrzi kiterített anyja összemarczangolt holttestét. Egy szegény nő ágyékán tárja föl súlyos sebeit. Egy másik, fejét hajtja a másik ölébe, dereka van összetörve, öreg török ködökig levetkőztetve van mindenütt össze­sebesitve, lábszáron és karon van ejtve. Legtöbb seb fejen, Borzadály és un­dor fogja el az embert a borzasztó album látására. — A k­i­r. m. tud. egyetemi bölcsészethall­­gatókat segélyző­ egyesület bizottságának névsora a f. évi szept. 14-én tartott választások szerint: El­nök: ifj. Szinnyei József, titkár: Zák R. József, pénztárnok: Hamburg Izidor, ellenőr: Bujtás Já­nos, főjegyző : Marusák Pál, aljegyző : Kisimrédy Pál, könyvtárnok : Rácz Géza, háznagy: Somogyi Ignácz, rendes bizottsági tagok : Bélay Jenő, Mé­száros István, póttagok: Andrejczó Tivadar, Ma­gyar Miklós, Szivák János, Marcsek Andor, Boór Lajos, Storcz Kálmán.­­ A hivatalos lap is hirdeti már, hogy a bécsi orsz. törvényszék tolnai gr. Feste­tics Lajost tékozlás miatt gondnokság alá he­lyezte. — A török sebesültek javára Székely Berta urhölgy Nyir-Bogdányból 2 kilo 700 gramm, Hoffmann Lajos ur Kalocsáról 2 kilo 650 gramm, Dr. Gájásy Lajos kórházi főorvos ur szeg­váráról 900 gramm és Keresztes Szidónia urhölgy Székesfehérvárról 2 kilo 700 gramm lépést küldött be szerkesztőségünkhöz. — A hevesi kiállítás, melyet a he­ves megyei és jászkunkerületi gazdasági­ egyesület rendez, holnap reggel nyílik meg. A kiállítással­ járó mozgalmakat emelni fogja azon körülmény, hogy ez alkalommal két angol mértföldnyi terüle­ten érdekes ló- és ü­ggető versenyt is fognak tar­tani. A lóversenyen az első díj 6, a 2-ik két s a harmadik egy db aranyból álland. Az üggető ver­senynél a nyertes egy-két lovas diszostort kap a verseny monogramjával a lótenyésztési bizottságtól. — Kossuth mint rész ember. A kassai napok emlékeiből írja az „ Abauj-Kassai K.“ e kis episodot: „Estve a színházban díszelőadás volt, mely majd minden tekintetben szerencsétle­nül ütött ki. Az árak hálátlanul magasan állapít­tattak meg. Ennek daczára lett volna — a karzat kivételével — vidéki közönség elég, ha a jegyá­rusok még az utolsó nap is nem tartogatják vissza — talán kiválasztottaik számára — a jegyeket s nem hiresztelik, hogy elfogytak mind. Az a kar­zat ! az a karzat! A szinigazgató váltig védte a szinügyi bizottságban a karzati közönség jogait; elmondta, hogy azt a jó népet kizárni nem lehet, hadd legyen annak is öröme a királyban, látványa a környezetben ! Már-már könyörült a bizottság a jóra való publikumon, midőn a fő-fő­rendező azzal állt elő, hogy „hátha valamelyik kar­zat­b­ó­l­i e­l­k­i­á­l­t­j­a magát: éljen Kossuth L­a­j­o­s ! Ez hatott. Egy frt s egy frt 50 kr. lett a karzati dij, hadd maradjon ki a „Gsit­del,“ Szegény Kossuth! Ha tudnád, hogy miattad még csak díszelőadást sem nézhet meg a kassai szegény ember s hogy miattad valószinüleg deficit lesz a jótékony czélra szánt előadásnak vége ! —------­— A harcztér ínségesei iránt nemcsak magánosok, hanem testületek is mutat­nak az országban igen szép érdeklődést; jó példá­val járt erre elől az egri ó-kaszinó, mely a múlt napokban tartott rendkívüli közgyűlésén a török ínségesek és sebesültek javára 300 frtot szavazott meg s elhatározta 14 gyűjtő­ívnek, az e czélból alakított gyűjtő bizottság tagjai közt leendő kiosz­tását, hogy a városban nevezett jótékony czélra gyűjtések eszközöltethessenek. Ezen társulat ugyan­ez alkalommal a párisi magyar egylet javára is 100 írttal szavazott meg, s illetőleg egy ily értékű részvényjegy megvásárlását határozta el.­­ A budapesti honvédegylet teg­nap a török főconsulnak 61 frt 20 kr kész­pénzt adott át, mit a sebesültek javára a lánczhid sze­mélyzete a maga és Margithid személyzetének körébe gyűjtött. Ugyancsak a honvédegylet a na­pokban értékes tépés csomót kapott Gödöllőről név nélkül. Ez alkalomból a budapesti honvéd­egylet nyilvánosságra hozza, hogy a sebesültek számára tépés-gyűjtést, mit ő volt szerencsés megkezdeni, ismét folytatja s adományokat Cho­­rin Zsigmondhoz (váczi-utcza 16. sz. a.) czi­­mezve ismét elfogad. — Zichy Mihály festménye s a bécsi Kunstverein. Egy kőnyomatu helyi lap értesül, hogy Zichy Mihály a „királyné Deák Ferencz ravatalánál“ czimü, s általa jótékony czélra sokszorosítandó allegóriájából a bécsi „Kunst­verein“ 2000 példányt hajlandó megszerezni, da­rabját 1 írtjával; kiköti azonban, hogy a többi példány az átveendő 2000 példán­nyal egyidőben jelenjék meg. A 2000 példányt a „Kunstverein“ tagjai között fogják kiosztani. — Az orvostanhallgatók segély- és önképző-egyesületének bizottsági ülésén Major Ferencz egyhangúlag elnökké kiáltatván, elnöklete alatt a tisztviselők választása következőképen ejte­­tett meg: Alelnök: Tóth Lajos, főjegyző: Marku­­sovszky Béla, titkár: Szaplonczay Emánuel, pénz­tárnok : Szabó Dénes, ellenőr: Morelli Károly, könyvtárnok : Okolicsányi János, háznagy : dr. Zaák József, segédjegyző: Besendek Géza, segédkönyv­­tárnokok : Sztehló Aurél és Isoó János, bizottsági tagok: Grünwald Mór, Alexi János, Ottawa Ign., Steiner Simon, Bókay Árpád, Kornis István, Ka­­rafiáth Márius, Nánássy József, Horváth István, Goldstein Mór. — A fogaskerekű vasút alsó váró­termében e hó 13-án délután egy női ancre sa­­vonette aranyóra, ne felejtsvirág metszetekkel a fö­delén, elveszett. A ki a főkapitánysághoz behozza 10 frt jutalmat kap. — Miks­k András, ki Bián­y Schulteisz Manó boltját feltörte, a megye börtönéből meg­szökött. — Közelebbről öt hullát fogtak ki Pestmegyében a Dunából; — u. m­. egy 20— 25 éves női hullát Tökölnél, egy meztelen férfi hullát Sziget-Szent-Miklósnál, egyet Csépnél, egyet Csepelnél s egy 20—25 éves férfi tetemét Ma­kódnál. A három középsőnek az életkorát sem a balottkém, sem a bonczoló meghatározni az erjedés miatt. orvos nem tudták Az elől említett női hulla az előkelő osztályhoz tartozott. — Beöthy Károly szabólegény Nagy Ödön ur távollétében ennek ezukor-utcza 8. sz. alatti lakására jött, s azon ürügy alatt, hogy gazd*­dája ruháit kijavítani fogja, a cselédtől 65 frt értékű sötét szürke kabátját kicsalta, azután pe­dig nyom nélkül eltűnt. ■ — Sport: Volt ma hajnalban dolguk azok­nak, a­kik a lövész­ utcza 11. szám alatti házban laknak. Egy róka, még pedig vén róka, hogy hogy nem, bevette magát az em­lített ház pinczé­­jébe, honnan fellátogatott az udvarra, hogy valami elemozsina után lásson. Itt keresgélése közben belé talált szorulni egy gyermekasztal lábai közzé, melyből sehogysem tudott szabadulni. E nyaka közzé vett igájával aztán neki indult az udvaron álló virágcserepeknek, melyeket sorra feldöntött. A zajra kigyült az egész ház népe, mely eleintén farkasnak, majd veszett ebnek nézte, m­ig a ház­mester felismerte benne azt a rókát, mely egyik lakónak nyulpecsenyéjét csente el a napokban a pinczéből. A róka nem mai gyerek s igen sze­líd. Valószínű, hogy valami állatkedvelő fogságá­ból szökött meg. — Tegnap Budán egy két és fél éves gyermek esett a mosóteknőbe s megfullt mielőtt észrevették volna. A gyermeket Szabó Istvánnak hívták. — Ma reggel virradóra az uj épület és holdutcza sarkán egymásba tömve 25 zsák találtatott. Valószinüleg megrettent tolvajok hagy­ták ott, most a főkapitányságnál vannak.­­ A zugligetben, Svábhegyen, szép juhásznénál és a Lipótmezőn eddig csak elvétve lehetett padokat találni az utak mellett, hol a közönség megpihenhetett. A tanács az erdészeti bizottmány javaslatára elrendelte, hogy a városi raktárakban levő kőanyagból az említett helyekre az utak mellé elegendő számú kőpadokat farag­janak. Színház, művészet. — A nemzeti színházban e két egy fordított újdonsággal szaporította a drámai repertoárt. A darab czíme „Szulejka“, német drá­mai költemény, mely egy Weimari fiatal költő műve és se nem jobb, se nem rosszabb, mint az e fajta német színdarabok általában. Egy adag szentimentalismus, sok valószínűtlenség és szép, de régi igazságok párbeszédbe fűzése. A darabról múlt számunkban szóltunk részletesben. — Egyéb tekintetben a hét „zajtalanul“ perdült le. — Az­­ operai előadásokban Balázs­né asszony beteg­sége hatott zavarólag a játékrendre. Ez okból „Mignon“ előadása (Nádaynéval) két-háromszori kitűzés után is a jövő hétre maradt el. A vend­égiíiripünk az a:a jí 11 énybe zökkenésével

Next