Egyetértés, 1877. október (11. évfolyam, 251-281. szám)

1877-10-09 / 259. szám

XL évfolyam. Budapest Előfizetési dij: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . g?,T -re..............................................30.­Félévre .... . ... 10.— Negyedévre ....... 5.— Egy hóra . . . .................................l.SO Egy szám 6 krajczár. Hirdetési díj s 9 hasábos peíiteor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. NyUttérs öt kisálo­s sor S0 krajezar. Budapest, október 9. Komoly dolog-e az, a­mi Magyaror­szág parlamentjében a mai nap déli órái­ban lefolyt. Nem, nem lehet komoly! Ta­nuljon meg az örökké sírva vigadó Ma­gyarország egyszer istenigazában kaczagni, ily fényes alkalma nem lesz többé talán soha! Ma kezükbe veszik az esti lapokat az egyesült fővárosnak lakosai, és kaczagás fog kelni egyik határától a másikig fenn az emeletek és lenn a pinczelakásokban. És még ez éjjel továbbszállitják a vasutak minden irányban az ujságnyalábokat, pos­takocsik, és küldönczök viszik a példányo­kat a félreeső helyekre és magányos pusz­tákra, — velők együtt fog szállani min­denüvé a roppant és ellenállhatlan neve­tés, mindig mélyebb és harsogóbb lesz a mindig szélesbedő gyürüzet. Hömpölyögni fog holnap ez a nevetés végig a ma­gyar alföldön, és elmeriti Szegedet, Te­mesvárt, Aradot és Debreczent. Dördülve fog felcsapni holnapután a Kárpátok grá­­nithavasaihoz és Erdélynek meszes bér­­czeihez, hol meginognak Kassa, Mára­­maros-Sziget és Kolozsvár. És mindenütt, s mindnyájan, aggok és fiatalok, férfiak és nők fel fogunk nézni, csakugyan süt e nap az égen bámulva fogunk körültekinteni, valóban létezik e a föld, állanak e a bérezek és folynak a folyók ? Mindnyájan nevetve fogjuk kérdezni, hogy létezünk e mi ma­gunk is. Csak a magyar parlamentben marad másfél száz ember, kik örökre em­lékezetesek lesznek, mint a bátorság és polgár erény utolérhetlen hősei, ők meg­tartják a komoly positiót, ha köröttök kaczagástól dől is a világ, ők tudnak szavazni hűségesen és kötelességszerüen földrengés és ég omlása között. Igazi ho­­ráczi erényü férfiak: Si fractus illabatur orbis, impavium ferient ruinae. Dicsőség nekik, kik tudomásul vették Tisza Kálmán jelentését a rendőri kémkedés ügyében. Kétségtelenül oly nagy­­ Intho­ történt a magyar parlamentb­én, mely hírének egy enyészhetlen részét fogja képezni, és két­ségtelenül Tisza Kálmán nagysága oly tündöklő világítást nyert, mely előtt le­sújtva áll legvakmerőbb ellenfeleinek tábora. Mert nem kis művészet a hazugság mű­vészete. Nagy ember volt kétségtelenül Cagliostro és nagy ember volt Psalmana­­zar is, kiket hazugságaik híresekké tettek a történelemben. Örök nevet és polgári jo­got vívott ki az irodalomban b. de Manx, ki lángelméjének teljét a hazugságok vas­kos köteteiben tündököltette. De mindezek­nél nagyobb az a Tisza Kálmán, ki a magyar parlamentnek jelentését Helfy Ig­­nácz képviselői immunitásának megsérté­séről beterjesztette. Báró de Manx foga­dást tudott tenni, hogy összes verseny­társai fölött ő fogja a hazugság legnagyobb pályadíját elnyerni, és győztes lett. De Tisza Kálmán eldicsekedhetik, hogy a midőn egy egész ország már biztosan várta az óriás hazugságot, ő túltett a legmerészebb fel­tevésen és meghaladta mindnyájunk kép­zelő tehetségét. A világ bámulva szemlél­heti, hogy az örökös gyakorlat türelmes fára­dozás és szívós kitartás mily roppant ered­ményekre képesítenek. Ki is képzelte volna, hogy a hajdani ellenzéki vezér még ily magaslatra emelkedhetik. Milyen nagyszerű iskola az kezdve a hajdani taktikának hi­tegetésein és biztatásain, folytatva a kor­­­­mányférfiának fogásain és ámításain, egész mai nap legfőbb rendőrkémjein, ki ügyetlen alkapitányokból, részeg, egymást kereső hordárokból a képtelen mesék és hallatlan füllentések káprázatos tableauját készítette. Milyen nagy széles világ ez, melyet egy sajátságos isteni tehetség a merő semmiből épített! Mondják, hite­lesen is bizonyítják, hogy sem Batiz kapi­tány nem rendelhette ki a hordárokat, sem Béres hordár nem volt oly részeg, hogy Helfy Ignáczot megkétszerezve látta volna maga előtt. Ám az a valódi Ba­tiz, az a józan Béres mi egyebek, mint múló tünemények a földön, melyeknek úgy mint mindnyájunknak el kell enyészniök az idők sodrában, — míg a Tisza Kál­mán által teremtett alakoknak az ügyetlen alkapitánynak és részeg hordárnak, óh azoknak élniök kell együtt a magyar kor­mányzatnak, a magyar parlamentnek és magyar nemzetnek emlékezetével­ ügy van, nagy tények maradnak föl­jegyezve. A magyar parlamentben mondot­ták el a legnagyobb és legremekebb ha­zugságot, melyet a­ nemzetek nyilvános élete felmutathat, és Tisza Kálmán kiérdemelte azt a dicsőséget, mely Barrére-é volt a franczia forradalom idejében — le plus grand menteur de toute la France! B. de Manx hazugságai pályadíjakat is nyertek, a magyar parlamentnek, mi egyéb lehetett feladata, minthogy hódolat­tal és elismeréssel vegye tudomásul a rendkívüli mutatványokat. Igaz, de Manx az ő hazugságait épen csakis hazugságszámba kívánta vétetni, Tisza Kálmán hazug­ságairól tudomásul vette a parlament, hogy teljes kétségbevonhatlan igazságok! Talán hátra van e az is még, hogy mit fog tu­domásul venni a nemzet vagy hátra van e az az ítélet is, mely az örökké kérlelhet­­len történelmet megilleti ? Ám várjuk! Hisz egy nagy tél szabadsághoz szokott büszke nemzet arról értesült, hogy a leg­gyalázatosabb rendőr önkény és kémkedés üti fel már fejét közötte és illetheti e erre a felelet a hírlapíró tollát vagy a szónok­nak szavát! A történetíró pedig,­­ki ko­moly ítélettel közéletünk szereplő férfiai­hoz fog közeledni, egy nagy lélektani kér­dést fog találni útjában. Ha már annyira vitatott kérdés, hogy a ph­isikai ön­gyilkosság bátorságnak vagy gyáva­ságnak születt-e, minek számítsuk be azt a példátlan és rendkívüli erkölcsi ön­­gyilkosságot, mely szemeink előtt lefolyik ? Végletes félénkség vagy végletes vakme­rőség működik e oly jellemben, minőnek Magyarország miniszterelnökét látjuk? Mi hajtja azt, a­ki elköveti a leggonoszabbat, nem riad vissza a leggyalázatosbtól,­­ és mégis csak mások eszköze, ki épen arra jó, hogy mindazon mérget nyújtsa a nem­zetnek, mit mások főztek? Micsoda ember, a ki mint Lord Byron írta Castlereagh angol miniszterről csak két dolgot szeret: A lánczokat, melyeket maga visel s a lánczo­kat, melyeket ő rak másokra?--------------­Mezei Ernő. Az országgyűlési szabadelvű párt ma d. u. 0 órakor tartott értekezletét Szon­tag­h Pál elnök megnyitván, folytattatott a b­a­g­a­t­e­l­l törvényjavaslat részletes tárgya­lása. A tárgyalás az 57-ik §-on kezdődött, s a tjavaslat végig tárgyaltatván, a 62-ik §-hoz be­adott különvélemény mellőzésével, némely cseké­lyebb módosítással, részleteiben is elfogadtatott. T­T­ 6"1 ' "V » “ p*r­t , ~ tjavaslat tárgyalása a holnapután tartandó érte­­kezlet napirendjére tűzetik ki, s ezzel az értekezlet eloszlott. Az országgyűlési szabadelvű párt folyó hó 10-én szerdán, d. u. 6 órakor értekezletet tart. Tárgya: a szeszadó tör­vényjavaslat. 259,mim ÉÉ? ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A két-luilaesos semlegesség. Az erdélyi fegyverelkobzás körül Szende Béla alatt működő zsandár, vádló és katonarend­szer úgy látszik utasítást kapott, hogy egészen önkényszerüleg járjon el. Más­különben nem lehet érteni mi okból intézik az üldözést egyoldalúlag csak az állítólagos székely légióra szánt fegyver­­csempészek kijelölt részeseire, s miért nem azok ellen is, a­kik egyenest muszka kézbe csempész­ték a hadi dugárut. Tény ugyanis, hogy azon fegyvereken kívül, a­melyeket a székely légió fegyverei után motozó zsandár szaglálás egyes rákászokban Romániába szánt fegyverszállítmány gyanánt fölfedezett, még egyéb oly dolgok nyomára is jöttek, a­melyek a hivatalos semlegesség kétkulacsosságát bizonyítják. A lehető legbiztosabb forrásból tudjuk, hogy Brassóban a rakaszok felnyitogatása alkalmával találtak egy ládát, melyben champagner üvegek voltak eltörve. A törött küldeményből azonban nem a nemes ital nedűje folyt el a ládában, ha­nem puskapor csillámlott. A champagner üve­gekben puskaport szállítottak az orosz táborba. Aki már most emlékszik a még nyárban az egész világ sajtóját bejáró hírre, hogy Erdélyen át Bécsből feltűnően sok champagner szállítmány megy Romániába. A­ki emlékszik az életekre, a­melyeket az oroszok nagy mérvű champagner fo­gyasztására koczkáztatott a hírlapirodalom , azelőtt most világos lesz, mily szépen respectáltatott ez oldalról a semlegesség. A fölfedezett puskapor-champagner szállít­mány szintén Bécsből volt adreszálva magas fogyasztói részére. S ne hidje senki, hogy valami a túlságosan szót vesztegetnek e csempészés miatt, mely hónapokon keresztül folyt biztosan és a fölfedeztetés minden féleleme nélkül; bár cso­dálatos , hogy a fináncz uraknak erre nem fájult meg a foguk, mig más tisztességesebb ezélu champagnert megvizitálnak és megkóstol­gatnak. Ha mindazáltal most különös súlyt fektetünk úgy ezen, mint más szállítmányokra, főkép pedig a Wilrndl-féle fegyvereknek az arze­nálból való eladására, tes­szük azért, hogy a hasz­nálati és csempészeti czél óriás különbségei mel­lett, mely a székely expeditió hazafias, s a muszka fogyasztás nemzetellenes törekvéseiben nyilatkozik, legalább egyenlő eljárást követeljünk, ha már igazság és politikai tekintet nincs. Mert hát mégis csak különös motozni, ko­bozni, üldözni, elfogni ép a hazafiasabb irányú fegyvercsempészésért, míg a nemzetellenes csem­pészést űzők ott Bécsben, meg másutt nagyot ne­vetnek markukba. Avagy itt csak azt akarják bün­tetni, a ki nem a munka kezére játszik, mig a ki arra játszik, az szállíthat s nemcsak hogy Szende nem megy utána a zsandár, katona és ügyész had­dal, de még csak nyomozni sem találják szüksé­gesnek? Talán félnek, hogy Albrecht főherczegnél akadnának meg? Végre is az ily kormányzat, az ily eljárás, az ily rendszer semlegességének kettős játéka ar­omával tűrhetetlen! Budapest október* 8. Szilágyi Dezső képviselő úr a mai ülés végén, midőn beszédére válaszolni már nem lehetett, az Apponyi-Mocsáry-féle indítványt, mely szerint a Helfyü­gyben tett elnöki jelentés a mentelmi bizott­ságnak lett volna bővebb vizsgálat és javaslattétel végett kiadandó, azzal támadta meg, hogy a képviselőháznak vagy bizottságának vizsgálatot tenni, tanukat kihallgatni tehát bírói funcliókat gyakorolni nincs joga. Gyönyörű ! Hát ugyan ki volt az, ki csak néhány nappal ezelőtt egy nagy és fényes beszédet tartott a parlament souverainitása mellett, a parlament azon jogának megóvása mellett, melynél fogva igazolási ügyekben csak maga bíráskodhatik. — Hát ha egy­­átalában nincs joga a parlamentnek bírói func­­­iókat gyakorolni,­­ ha ez amaz úgynevezett n­a­g­y­­ elvvel, hogy a törvényhozás, köz­­igazgatás és igazságszolgáltatás körei egymástól szorosan elválasztassanak, össze nem fér: miként kardoskodhatott a képviselő úr a mellett, hogy a választási ügyekben a képviselőház a szó legszo­rosabb értelmében bírói hatalmat gyakoroljon, mentelmi kérdésekben pedig, melyek ép úgy, sőt sokkal nagyobb mértékben illetik a souverninitást, ne legyen joga megtenni azt, mi ennek fentartá­­sára mulhatlanul szükséges lehet. Talán nem tudná a t, képviselő úr, hogy Angliában az alsóház el­nöke egyszerűen elküldi a maga emberét s kibo­csátása a szabadságától megfosztott képviselőt, azt pedig a­ki becsukatni merészelte, a Towerbe viteti? Ott értik ám a parlament sóim rainitásá­­nak természetét, ott tudják azt, hogy a mentelmi jog valóság csak úgy lehet, ha annak fentartását souverninitásából kifolyólag, a parlament ön­maga fogja kezébe. A­ki meg akarná ta­gadni azt, hogy a parlamentnek esetleg bí­ráskodási joga van, az tagadná magát a par­lament souverninitását, melynek természetes fo­lyománya az, hogy önmaga számára reserválhas­­son minden államjogot, melyet maga közvetlen gyakorolni szükségesnek és czélszerünek tart. így re­­serválja magának a parlament a miniszterek vád alá helyezését az alsóház, elitéltetéseket a fel­­?ŐLh'^'nÉK ° ngéf­i''áí­ 1 "a Választási ügyezetf" Teser­­válja a mentelmi ügyeket. Ha Szilágyi Dezső úr, a­mint még eddig nem hallottuk, nem akarja ta­gadni a parlamentnek a miniszterek felett való bíráskodási jogát, ha fényes beszédeket mond az igazolási bíráskodás mellett, miféle logika szerint tá­madja meg a mentelmi ügyek körül való bíráskodást, ezt ő tudhatja. Az az, hogy talán eltalálhatjuk mi is, hogy miként van a dolog. Hát csak úgy, hogy a tisz­telt képviselő úr nem szokott magának scrupulust csinálni abból, hogy mit szab elébe az embernek a helyes ismeret, saját meggyőződése és a logika; ő felteszi magában, hogy ezt vagy azt az ügyet védeni fogja, hogy vele a kormánynak vagy párt­nak szolgálatot tegyen; ő tisztán prókátori szem­pontból veszi a parlamenti tárgyalásokat, tá­mad vagy véd a szerint, a­mint valamely ügyet felvállalt. Kap érette azután viszonszolgála­­tokat, például a békebírósági meg a Curia bírás­kodásáról szóló törvényjavaslatok letételét, mibe a kormány egyenesen csak azon jogász-elique ked­véért egyezett csúfosan, melynek legfőbb factora Szilágyi Dezső képviselő úr. Hanem hát, ezúttal nagyon vastagon csinálta a dolgot, mert mai és minapi eljárása között na­gyon kirívó a következetlenség. De van még egy oldala mai fellépésének, a­mivel még inkább blamb­ozta magát, és ez nem egyéb mint az általa elkövetett ferdítés. Hát vajjon mondotta-e azt a módosítvány, hogy a mentelmi bizottság megtevőn a vizsgálatot, kihallgatást stb ... maga hozzon ítéletet a hordárok, alkapitány, fő­kapitány vagy bárki felett ? Korántsem. A módo­sítvány csak azt kivánta, hogy a mentelmi bizott­ság igyekezzék a dolgot minél tökéletesebben fel­deríteni, használja azon az 1848-iki törvényekben gyökerező jogát, melynél fogva megidézheti a mi­nisztereket, s ha ezeket, annál inkább mindenkit a hit tetszik, hogy eként a kormány által beterjesz­tett egyoldalú vizsgálat mellett fel lévén majd vi­lágosítva az ügy, a másik fél t. i. a képviselőház által is , alaposan lehessen ítélni a fölött, valjon megsértetett-e a mentelmi jog s ennek folytán helyesen lehessen intézkedni a sérelem orvoslása iránt. Itt tehát nem volt szó szorosabban vett bí­rói eljárásról, habár a képviselőháznak ehhez való jogát sem lehet tagadni, ha azt akarjuk, hogy ne írott malaszt, hanem valóság legyen a képviselői mentelmi jog, megkaptam volna a biztosítékokat arra nézve, hogy ezen hűtlen fejedelemség nem fog ismét fegy­vert ragadni. — Montenegróval is békét akartam kötni. Elmentem az engedékenység legutolsó ha­táráig, de orosz befolyások meghiúsították törek­vésemet . Nikicza bandái most is tetszés szerint gyilkolják az ártatlan muzulmánokat és pusztítják birodalmamnak egy részét. Oroszország a legkét­­szinübb ürügy alatt, hogy a szláv testvéreket föl­szabadítsa a török iga alól, birodalmamba tört, de isten megvédelmezte az igaz ügyet és önfeláldozó seregemet legfényesebb győzelmekre vezette. Mind­amellett a további vérontás megakadályzására kész vagyok békét kötni. De természetesen csak olyan békét, mely alkalmas arra, hogy méltóságomat és birodalmam függetlenségét megoltalmazza. Én a háborút nem provocáltam, kibékülhet­­len ellenségem által volt az reám erőszakolva s igy teljes jogomban állan­, hogy az elfoglalt területet birodalmamba bekeblezzem; igy pl. Szudium Kálót és a csapataim által megszállva tartott területeket, de birodalmam elég nagy és én lemondok minden annexióról a béke érdekében . 40,000 kaukázusi muzulmán törzsbeli családot szállíttattam Törökor­szágba, hogy Oroszország bosznja elől elvonjam őket. Ez embereket én nem izgattam felsőbbségeik ellen, nem intéztem hozzájuk manifestumot, mint Sándor czár a bolgárokhoz; a törzsrokonaim csa­pataim közeledtére igazságos ügyem mellett nyi­latkozóik, s én legszentebb kötelességemnek tár­tául őket védelmem alá venni. „Kijelentem még­­egyszer, — fejező be Abdul Hamid, — hogy én békét óhajtok és pedig oly békét, mely a fenálló szerződések alapján nyugodjék.“ Zichyt a legkellemesebben lepte meg a szul­tánnak e mérsékelt, de szilárd hangja. Szerencsét kivánt neki békés érzületéhez, s megjegyzó, hogy oly uralkodó, kinek győzelmei egész Európát bá­mulatba ejtik, s ki mégis ily békés és mérsékelt hangon nyilatkozik, csak alattvalóinak jólétét óhajt­hatja, s bizonyára legfőbb feladatának tekinti a szükséges reformokat birodalmának kormányzatá­ban minél előbb keresztül vinni. A szultán erre így felelt: „Népeimnek saját kezdeményezésemből adtam ely alkotmányt, mely birodalmamat uj és szilárd alapra állítsa, s min­den alattvalómnak megelégedést és jólétet bizto­sítson. Legfőbb kívánságom, hogy alattvalóimnak mindegyike boldognak érezze magát uralkodásom alatt, és őrködni fogok az alkotmány keresztülvi­telén, hogy ez óhajtásom a lehető gyorsan való­suljon“. Zichy Feren­cz gr. a szultánnál. Az osztrák-magyar nagykövetről említették a lapok, hogy legközelebb kihallgatáson volt a szul­tánnál. A törökök császárja meg nem érdemlett szivességgel fogadta Ignatieff­ur­e megbizottját. Nem is ez oldalról tartjuk megemlítésre méltónak ez audientiát, hanem azon nevezetes nyilatkoza­tokért, a melyeket ez alkalommal a szultán tett, s a melyek a törökök egyedurát rendkívül előnyö­sen különböztetik meg a véreskezü henczegő ezár­­tól, a ki nyilvános beszédben megbélyegzi a rá­­czokat, a­mit azzal boszélt meg a sors, hogy sa­ját névnapján volt kénytelen seregeinek megfutá­­sát látni. Az audientiát következőleg ismertetik. A szultán kezdte a szót, a­ki így nyilat­kozott : „Rendkívül nehéz körülmények között léptem a trónra ; a birodalom hosszú évi rész­gazdálkodás következtében meg volt ingatva; a háború kitört Szerbiával és Montenegróval, Boszniában és Her­­czegovinában mind nagyobb mérveket öltött a lá­zadás. Seregeim leverték Szerbiát s én főleg Ausz­­tria-Magyarország közbenjárása folytán megadtam a fejedelemségnek a békét, a­nélkül, hogy kizsák­mányoltam volna a győzelmet, és a­nélkül, hogy J& Moh­eme­d Ali és Ahmed Ej­uh le­tételét Törökországban sokan arra ma­gyarázták, hogy ez bevezetésül tekinthető nevezettek vád alá helyezésének, s most ők haditörvényszék elé állíttatnak és ed­digi eljárásukért felelősségre vonatnak. A­kik ily nézetben voltak, nagyon tévedtek. Az „Igazság“ czimü török lap, mely az ottomán hadügyminisztérium közlönye, meg­­c­áfolja azon hírt, mintha Mehemed Ali és Ahmed Ejub haditörvényszék elé állít­tatnának , sőt ellenkezőleg — írja e lap — mindkettő más parancsnoksá­got kap. E hiteles jelentés kétségtelenné teszi, hogy Mehemed Ali és Ahmed Ejub letételét nem oly tényeik idézték elő, me­lyek miatt őket felelősségre vonni lehetne, tehát hogy ők sem valami ballépésük, sem pedig vétkes mulasztásuk miatt, hanem egészen más okokból tétettek le. Azokon kívül, amiket e tárgyban saját távirataink még Mehemed Ali letétele előtt felsoroltak, figyel­met érdemel a „Courier d’Italie“ jelentése is, mely szerint Mehemed Ali pasa visszahi­­vatását ennek azon véleménye idézte elő, hogy az ezévi hadjáratot be kell fejezni, s az orosz hadsereget éghajlati befolyások által gyöngíttetni; a porta azonban más nézeten van, nem akar időt engedni az orosz hadaknak az újjászervezésre; ezen­felül a porta, szemben Németország látszó­lag szándékolt beavatkozásával, ennek nem akar időt engedni a diplomatiai interven­cióra, míg a törökök új eredményeket nem vívnak ki, melyek neki erős katonai és diplomatiai állást biztosítanak. Mehemed Ali hadvezéri hírneve tehát semmi csorbát nem szenvedett, s az erre nézve mondottak helyességét megpecsételi egyik tegnapi táviratunk azon híre, hogy ő a Montenegró ellen működő hadsereg parancsnokává neveztetett ki, mi a jelen körülmények közt, a montenegróiak annyi sikere után, s az ott működő török had­erő csekély száma mellett oly nehéz hiva­tás, melyet sikerrel betölteni csak jeles hadvezér lehet képes. Ahmed Ejubot nem a kormány, ha­nem az új főparancsnok mozdította el a razgrádi sereg parancsnokságától, tisztán személyes okokból. Szulejman pasa Ahmed Ejubbal már a szerb háború alatt is foly­tonos súrlódásban élt, s ezen körülmény eléggé megmagyarázza a dolgot. Ahmed Ejubbal együtt ennek sógorát, Bifát pasát is, a vezérkari főnököt, eltávolította Szu­lejman a hadseregtől, hasonló ok miatt. A razgrádi sereg parancsnokává F­a­z­ 1 i pasa neveztetett ki, aki az abház expe­ditió vezére volt. Újabb ütközet híre sem az európai sem az ázsiai harcztérről nem érkezett, de olyat az utóbbi helyről mielőbb várha­tunk, minthogy a Karsz táján vívott ütkö­zet, daczára az oroszok 10.000 embernyi veszteségének, eldöntetlen maradt. Kedd, 1877. október 9. Szerkesztői iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bér­mentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben fek­l­­hhetnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. Khnzó-utcza 1. Sz. hová az előfizetési pénzek küldendők. ORZSÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése október 8-án. I. A magyar Parlamentarismus története egy szégyenteljes lappal ismét gazdagabb. A Helfy­vel szemben elkövetett botrány ügyében tétezett ma jelentés, s a jelentés még ennél is botrányosabb, legbotrányosabb azonban azon eljárás, melyet a ház többsége ma tanúsított. Józanul gondolkozó elme nem nem bírja felfogni azt, hogy a többség tagjainak önérzete mikép képes megen­gedni azt, hogy a ház elé egy oly jelentés tétessék, melyről igen helyesen mondd egy szónok azt, hogy hazudik. A szégyen pírja futja el a magyar ember arczát, ha látja, mit művel a magyar képviselő­ház. A képviselői immunitás a parlamentek legféltékenyebben őrzött jogai közé tarto­zik, csak a mi parlamentünk tűri azt meg, hogy a mentelmi jog lábbal tapodtassák, hogy a törvény őrei a törvény megsérté­sét az alkotmány alapelveinek arezai csa­pását büntetlenül kísérthetik meg. Csak egy lépést még ezen az úton, s nem so­kára odajutunk, hogy nem annyira a poli­tikai elvek, mint inkább a becsület, a tisztesség kérdése fog válaszfalat vonni kormánypárt és az ellenzék között. Az ellen­­­zéki pártok mind síkra szálltak a mentelmi jog tiszteletben tartása mellett, pálctát törtek a jelentés felett s a kérdést, melyet nem pártok, hanem a ház kérdésének tartanak, a mentelmi bizottsághoz kívántak utasítani be­ható vizsgálat teljesítése végett. A többség azonban nem engedhette meg, hogy a kor­mány egy részrehajlatlan alapos vizsgálat által még jobban kompromittáltassék, nem kívánt elégtételt szolgáltatni a sérelemért, s egyszerűen napirendre tért e kérdés fe­lett, s ez által indirect helyben hagyta a jelenlegi kormány által életbeléptetett kém­­rendszert. Elnök: Ghyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kálmán, Péchy Tamás, Perczel Béla, Bedeko­­vich Kálmán, Wenckheim Béla báró, Szél Kálmán. Szivák Imre a kérvényi bizottság előadója bemutatja a kérvények 41-ik sorjegyzékét. Széll Kálmán beterjeszti a gyalui uradalom visszaváltása iránt a zálogbirtokosokkal kötött egyezség tárgyábani törvényjavaslatot. Elnök bemutatja elnöki jelentését Helfy képviselő mentelmi jogának megsértése iránt tör­tént felszólalás tárgyában. Beöthy jegyző olvassa a jelentést, mely kö­vetkezőleg hangzik: Jelentés a képviselőház elnö­kének Helfy Ignácz képviselő úr mentelmi jogának megsértése iránt történt felszólalás tárgyában. Miniszterelnök s belügyminiszter úr folyó hó 7-én 3311 szám alatt kelt leiratában Batiz Zsig­­mond József Ferencz városi alkapitányi helyettes nyilatkozatának, valamint szinte Béres István, Ba­ross Lajos targonczások. Fischer Ignácz és Kohn Hermann közszolgák, úgy nemkülönben Titts János targonczás egyleti elnök, és Schmidt Lőrincz Helfy Ignácz úr inasa vallomásainak melléklése mellett, tudósított engemet a Helfy Ignácz képvi­selő úr házánál folyó hó 2-án történtek iránt. Ezekből jelesül Batiz Zsigmond alkapitányi helyettes nyilatkozatából az tetszik ki, hogy Batiz Zsigmond alkapitányi helyettes a kerületében levő korcsma, kávé és pálinkamérési helyiségekben ta­pasztalt rendőri kihágások miatt az említett helyi­ségeket személyesen megvizsgálván, hogy azon vizsgálatot feltűnés nélkül eszközölhesse, annál az egyenruhájuk után könnyen felismerhető rendőrök helyett más egyéneket kívánt használni, s e vé­gett Tittl János targonczás-egyleti elnököt fel­hívta, hogy négy megbízható egyént rendelkezésére bocsásson. Titts János ezen felhívásra a fennt megne­vezett Béres Istvánt, Bartoss Lajost, Fischer Igná­czot és Kohn Hermant rendelte ki, s ezeket Batiz Zsigmond odautasította, hogy folyó hó 2-án esti 7 és 8 óra között a külső üllői út és Kisfaludy­­utcza tájékán jelenjenek meg, hol a rendőri vizs­gálatot megkezdeni akarta, s hogy azok az ottani üzleti helyiségekből észre ne vétessenek, őket oda is utasította, hogy őtet a Kisfaludy­ utcza közepe táján, hol, mint akkor a hordárok egyike említi, Helfy képviselő úr háza a 18. szám alatt van, vár­ják be. Batiz Zsigmond, alkapitányi helyettes nyilat­kozata szerint, 8 óra tájban maga is oda ment, s miután a­­ kirendelt egyéneket ott nem találta, a mellékutczákbani széttekintés után eltávozott. Batiz Zsigmond, alkapitányi helyettes nyilat­kozatával a nevezett négy hordárnak e tekintetben egyenlő tartalmú vallomásaik megegyeznek abban, hogy őket Batiz Zsigmond alkapitányi helyettes, kinél az ezt szintén elismerő Tirts János targon­­czás, egyleti elnöknek felhívására jelentkeztek, oda utasította, hogy őtet folyó hó 2-án esti 7—8 óra között Helfy Ignácz úr Kisfaludy­ utczai 14. számú háza előtt várják meg, hol ő is személyesen meg­jelenvén, őket mi ezólta leendő felhasználásukra nézve utasítani fogja. Béres István saját vallomása szerint a kitű­zött helyen legelőbb jelenvén meg, midőn ott sen­kit nem talált, a közel fekvő korcsmába ment va­csoráinl, s ott mint mondja, a rendes hőmennyi­ségnél valamivel többet fogyasztván el, kissé meg­­borosodott, s vacsorája végeztével az adott utasí­tást eltévesztve, egyenesen Helfy Ignácz ur laká­sára ment, és kinyilatkoztatta, hogy a kapitányság által van odaküldve, s miután őt Helfy ur az előszobában leültette s inasa által borral ki­­náltatta meg, alig 10 percz múlva megjelent Helfy ur házában Bartoss Lajos is, s őtet figyelmeztet­vén, hogy nem volt arra utasitva, hogy Helfy úr

Next