Egyetértés, 1877. november (11. évfolyam, 282-311. szám)
1877-11-08 / 289. szám
X. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordv: Egy évre........................................20.— Félévre................................... > . 10.— Negyedévre..................................... — Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajezár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttéri Öt heaábes sor 30 krajezár. Mr 289. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, BjHHanag BwafitswBgsaBanBgWMreanBHEsanKem^«^ A szavazás előtt. Holnap lesz a szavazás. A hazafias aggodalom ideges kíváncsiságával lesi az egész ország, s első sorban a főváros az eredményt. Aggodalommal, mert csekély a hit arra nézve, hogy hivatásuk és kötelességérzetök lelkiismeret szava az utolsó pillanatban felrázza a többséget és számot vetve a közvélemény akaratával, elvetik a pénzügyi önállóságunkat megsemmisítő javaslatot. Ideges kíváncsisággal lesi a polgárság a szavazás név szerinti kimutatását, mert az „igen“ „nem“ és „távollevés“ lajstromainak mindenike egy-egy programm. igen, programm ! Mégpedig oly programm, melynél a politikai szempontoknál sokkal magasabb irányok jutnak érvényre: a társadalmi és parlamentáris erkölcs irányai. Jól tudja az ország minden polgára mekkora nagy hitelügyi, kereskedelmi,forgalmi és gazdasági érdekek forognak ez alkalommal a szavazás koczkáján. Minden ember tisztában van azzal, hogy a kormány által beterjesztett javaslat mellett szavazni annyi, mint Magyarországot a bécsi pénzpiacz ellenséges különálló érdekharczának presszója alá helyezni, hazánk anyagi érdekeinek életszert osztrák befolyás alá rendelni, hitelügyünk függőségét állandósítani, az önálló bankhoz való jogunk érvényesítését eljátszani. Nem lehet ezt elvitatni semmiféle beszéddel, míg az önállóságot, mint ilyent természeti,logikai, erkölcsi, politikai és anyagi jelentőségében egy nemzet törekvésének legszentebb czéljául tűzi ki az ész és tapasztalat. Az önállóság elvitathatlan czélja marad mindenkor úgy az egyéni, valamint nemzeti törekvésnek, ahol az egyén és nemzet nem mond le önmagáról. „Az önálló bank oly világos, mint a nap — mondá találó éllel Irányi Dániel,“ — „vak aki nem látja.“ De ép e világos volta miatt kérdés tárgyát sem képezheti jósága vagy czélszerűsége, nem még időszerűsége sem. A mily szükséges az egészséges vérkeringésre a tiszta friss vér , amily veszélyes, ha a betegség részkezelés vagy halogatás által idültté s ez által biztosan halált okozóvá válik , ép oly veszélyes az osztrák nemzeti bank privilégiumának további fenntartása nemzeti életünkre. S mégis a holnapi szavazás a közönség előtt nem annyira politikai és pénzügyi okokból bír nagy horderővel, mint az erkölcsiség szabályainak, örök elveinek tekintetei miatt. A közönség méltán kiváncsi azon emberekre, akik ünnepélyesen tett ígéreteiket, kijelentéseiket, esküiket megszegve, elég vakmerők a választó és képviselő közötti viszony erkölcsi alapelvét elrúgni lábuk alól. Mert e tényben van minden rosznak magva megvetve. E tény tagadása a Parlamentarismus morális követelményeinek, semmibe vétele a népképviselet elvének, kijátszása a választóknak, megingatása a törvényhozásban fektetett hitnek és bizalomnak. Annyi ez, mint kihími a népet egy absolutismus nevében, mely a parlamenti többség tagjainak föltétlen bűnbocsánatot osztogat az adott szó megszegéséért, és a nemzet nyílt megcsalásáért. Ki oly gyáva állítani, hogy a képviselői állás tisztességével és kötelességével összefér, így bánni el a néppel, melytől mandátumát nyerte ? Hol a tan, mely a Parlamentarismus alapfogalmaival összeférőnek tarthatná a képviselők erkölcstelen magatartását. Abban a pillanatban , amelyben a visszahívási jog helyét az emberek becsületérzetére, hazafiasságára és moralitására támaszkodva a népképviseleti elvek alapján létrehozott függetlenség foglalá el, egyúttal a programmadás és vele járó szótartás is oly kötelességévé vált, mely nélkül képtelenség és hazugság mindar,lamentben csalásra építve amit egy párprodukálnak. Semmiféle neme a hivatalviselésnek, semmiféle neme a megbízásnak nem járhat azzal, váljék, hogy az erkölcstelenség eszközévé az állam, a társadalom, a becsületérzés, s mindaz ami tiszteletreméltó van megtámadva ott, ahol számítás és politika tárgya lesz a csalás. „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, s a hol a legfőbb testület, mely ellenőrzői kötelességeivel ezek tisztasága felett tartoznék felügyelni, és minden szenttől, mely a kormány oldaláról éri, megóvni, a hol ép e testület tagjai adják a példát e talpkő lerombolásában , ott egy válság felé tereltetik a nemzet. E válság romboló dühétől, végzetes katastropháitól sem isten, sem ember nem mentheti meg az államot, csak maga a nép, ha egy hatalmas tiltakozásban fejezi ki felháborodását. És mi bízunk a nemzetben, hogy az előtte lebegő példák még nem sülyeszték alá annyira lelkiismeretét, és erkölcseit, hogy megbénulva várja be az elmaradhatlan katastrophát. Az izgalom, mely az ország körében észlelhető, kell, hogy módot találjon az erkölcstelenség megbélyegzésére. Kell, hogy a nép, melynek erkölcsi érzete nem tud megbarátkozni ily többség működésével, megvetésének hangos kifejezést adjon e vásár felett. S most ám menjetek képviselők szavazni ! De gondoljátok meg, midőn neveteket kiáltja a jegyző, hogy többről van ott szó, mint a bankról, a becsület, az erkölcs ügye forog az „igen“ és „nem“ körül: az adott szó, a fusió, a programm, a kötelességérzet becsülete. A kinek lelkiismerete még ezek tudatában sem szólal meg; a kinek egy kormány hatalmának kegye becsesebb hazánál, népnél és férfias ígéretnél, az csak szavazzon „igen“-nel a javaslatra, s aztán csak sorakozzék az erkölcsileg halott képviselők ama régiójába, akik bízvást elmondhatják majd a javaslat érdekében eldöntött szavazás után: „Áll a kormány, de oda a becsület!“ A történelem és utókor ítélete lebegjen a szavazó urna felett. A vámügyben ma este minisztertanács volt, a vámtarifajavaslat a „B. Corr.“ szerint nem fog holnap, hanem valószínűleg csak szombaton a két törvényhozásnak beterjesztetni. Az osztrák kormány, beterjeszti minden indokolás nélkül, a magyar kormány azonban be fog nyújtani egyidejűleg egy terjedelmes munkát, mely feltünteti az újonan indítványba hozott egyes vámtételeket a mostani vámokkal. E tarifa egészen eltér szövegében is az eddigitől, olyannyira, hogy egyes alosztályok és tételek &41 ■'combinatió útján hasonlíthatók össze a megfelelő régi tételekkel. A legnagyobb és általános vámemelés van az első osztályban a gyamatáruknál és déli gyümölcsöknél. A kávé vámja 8 írttal emeltetett 100 kilogrammonként. A petroleum a fogyasztási adóval együtt 100 kilogr. után 8 írttal fog megvámoltatni. A delegatiók összehívása iránt — írja egy helyi kőnyomata — még nem történt eddig végleges megállapodás, de egyelőre deczember 5-ike van kilátásba véve a delegatió ez idei sessiójának megnyitási határnapjául. A közös kormány azt kívánná, hogy szavazza meg a delegatió , ha véglegesen nem is határozhat a fedezet és annak quota aránya iránt, a szükségleteket az előterjesztendő 1878-iki előirányzat alapján, illetőleg tárgyaltassék le most egészen rendszeresen az egész szükséglet, és a fedezetről szóló részt tárgyalja a delegátió későbben. Bécsből távírják, hogy a szerződésekkel rokonszenvező képviselők szabad szövetkezete interpellate készül tenni, megkérdezendő, hajlandó-e a kormány a német tárgyalásokra vonatkozó összes levelezést, a kedvezményes szerződést illető tárgyalások befejeztével előterjeszteni ?— A szövetkezetnek azon tagjai, kik egyszersmind tagjai a kiegyezési bizottságnak, megbízattak, hogy e bizottságban követeljék ez informáló utasítások előterjesztését. A nyerendő válasz szerint a szövetkezet fenntartja a további lépéseket. A franczia kormányválság tárgyában a hivatalos lap a következőket jelenti: az elnök kivonatára a miniszterek visszavonták lemondásukat, azon határozott megjegyzéssel, hogy hivatalban maradásukkal az államfő elhatározásainak nem praejudicálnak. Ezenfelül még a következőket távírják Francziaországból: Az 1359 megyetanácsi választásnál megválasztatott 764 republicanus, 511 conservatio, 84 pótválasztás szükséges; a republicanusok 107 helyet nyertek. Mondják, a senatus jobboldala a holnapi ülésben oly napirendet fog indítványozni, mely bizalmat fejez ki a minisztérium iránt és helyesli a tábornagy politikáját. A baloldal kész a vitát azonnal elfogadni. A háboru. Az európai harcztérről fontos hírt, többet: fontos eseményt jelez egy tegnapi távirat. Mehemed Ali, ki a herczegovinai és boszniai csapatok parancsnokává neveztetett volt ki, s már el is indult rendeltetése helyére, útközben azon parancsot kapta, hogy maradjon Sofiában s vegye át az ott összevont csapatok vezérletét. Ha e hir való, úgy azon bizalomnál fogva, mellyel Mehemed Ali hadvezéri tehetsége iránt viseltetünk, azt tartjuk, hogy a bolgárországi hadjárat forduló ponton áll. Sajnos, hogy Mehemed Ali ezen újabb megbízatását csak nehány török lap hiresztelte; ennélfogva, mielőtt MP Csütörtök, 1377.. november 8. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest, IV. Kmző-utca 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők, az abból folyó eshetőségekre kiterjeszkednénk, szükségesnek látjuk bevárni, — míg az minden kétségen felül fog állani. Örményországból azt jelentik, hogy Mukhtár pasa a hétfői ütközet után Erzerumban megfelelő helyőrséget hagyva visszavonult Trapezunt felé Erzingánba, hol mindenféle szükséglet bőségben van, s hova rövid idő alatt segélycsapatok fognak érkezni. Egy más hír szerint Mukhtar Erzerumba vonult vissza. A Sipkaszorosból és a Lom mellől csak jelentéktelen hírek érkeztek. Az előbbi helyen ágyúzás és puskázás folyik, s a törökök nagy veszteséget okoztak az oroszoknak az által, hogy utóbbiaknak fahordással foglalkozó csapataira lődöztek. A Lom mellől pedig azt jelentik, hogy nem igaz, mintha Szulejman pasa visszavonult volna Razgrád környékére, hanem még most is a hadikőj-kaczeljevói vonalat tartja megszállva. Mint a „Golosz“ írja, június 16-ikától okt. 1-jéig 22.639 beteg és 18.910 sebesült ment Jaszin keresztül. Erre az új „Presse“ azon megjegyzést teszi, hogy mivel az ugyanazon időszakbeli veszteséget az orosz hivatalos adatok 62.000 emberre teszi halottak és sebesültekben, így az összes veszteség legalább is 84.639 emberre tehető, mi a Bolgár és Oláhországban maradt betegekkel vagy az ott meghaltakkal együtt meghaladja a 100.000 t. Midhát pasa Mytilene szigetére utazott, miből azt következtetik, hogy rövid idő alatt haza hívják. Hir szerint a portának már több hét óta czáfolhatatlan bizonyítékai vannak egy összeesküvésről, melynek középpontja állítólag Murad exszultán. Tegnapelőtt elfogatások történtek, mert kiderült, hogy az összeesküvés veszélyessé válik. Indirect után kitűnt, hogy Murad nem részes az összeesküvésben, hanem igenis előkelő személyek az ő környezetéből orosz biztatás folytán. Az összeesküvés czélja presszót gyakorolni a portára, hogy minél előbb engedjen Oroszország követeléseinek. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése november 7-én. I. Feszült figyelemmel kiséri az ország népe az eseményeket a képviselőházban. Az aggódó közönség tekintete a Sándorutczai palota felé van irányozva, hol holnap fognak dönteni a felett, hogy mi uralkodik Magyarországon : a szószegő lelkiismeretlenség, vagy a nép félremagyarázhatlan kívánságát figyelembe vevő hazafiság? Az ország érdekeinek megóvása-e, vagy a Bécs előtt meghunyászkodó bársgyaság ? Holnap lesz az utolsó tusa pénzügyi közgazdasági önállóságunk s a szószegés, a népámítás hitvány politikája közt. Holnap lesz a lelkiismeret nagy harcza, a bukásra méltó kormány iránti bizalom és a kötelességteljesítésre felhívó hazaszeretet érzelmei közt. Holnap fognak meggyőződést szerezhetni a nemzet milliói arról, hogy a nép szava, a nép akarata semmivé ül e Bécs „sic volo, sic judeo“ parancsszava előtt ? Ma volt a nemzet bankügyi érdekeiérti küzdelem utolsó előtti felvonása, melyben az új közös ügy mellett Somssich Pál szólalt fel, ki lelkiismeretét legalább azon kijelentésével igyekezett megnyugtatni, hogy a jelen törvényjavaslat pártolása által nem érzi magát lekötve, a 80 milliós bankadósság kérdésében. Kívüle mai nap Széll Kálmán pénzügyminiszter és Wahrmann Mór a pénzügyi bizottság előadója szólaltak fel a tjavaslat mellett. A tjavaslat ellen pedig támadást intéztek Markhot, Csatár, Remete és végül Helfy Ignácz az egyik külön vélemény beterjesztője. — Helfynek kiválóan sikerült napja volt ma. Ügyes, találó észrevételekkel, hatásos érvekkel telt szép szónoklatát a többség is feszült figyelemmel kísérte , a baloldal pedig olykor szűnni nem akaró éljenzéssel, viharos tapsokkal szakította azt meg. Helfy beszédének alapjául főleg Fáik beszédét vette, ennek argumentatióját cáfolta sikerrel, a többi kormánypárti szónokok beszédeire az idő rövidsége miatt kevésbé terjeszkedhetett ki. Sikerülten idézte Balk ismeretes idézete ellenében Horn nak az osztrák nemzeti bank elleni szavait, melyekben meggyőzőleg taglalta, hogy Bécs nem lehet hitel és pénzügyi központunk. Nem hagyta szó nélkül Kaasnak kedvencz vesszőparipáját, melyen tegnap is lovagolt, a szélsőbaloldal elleni megszokott vádaskodásait. Szemére veté Kaasnak, hogy elfelejti súlyos vádjait bizonyítékokkal támogatni; midőn emlékezetbe hozta Kaasnak azon alaptalan vádját, hogy a szélsőbaloldal viszályt akar felkelteni a király és a nemzet közt, a méltatlan vádat erélyesen visszautasító kifejezésekben tört ki pártunk. — Keményen ostorozá a félelem, a meghunyászkodás politikáját , ha Fáik és Wahrmann ültek volna a török cabinethein, »Íikor Törökország — »zóló szerint — rég nem existált volna. Nagy figyelem mellett faglalgatta azon állítását, hogy „Tisza ereje itt, volt gyengesége Bécsiben.“ — Szemrehányást tett a kormánypárt azon részének, mely oly számítással pártolja Tisza nemzetrontó politikáját, hogy Tisza a kiegyezés elfogadtatása után magát örökre lehetetlenné tevén, ők fognak utána a bársonyszékekbe ülni. — Hatalmas érvekkel szállva síkra az önálló magyar nemzeti bankért, a baloldal zajos helyeslése közt jelenté ki beszéde végén, hogy a holnapi igen szavazatot a jelen s az utókor átka fogja kísérni. Vájjon a fusió mámorából való kiábrándulás napja lesz a holnap, vagy egy lépés a meredélyen, mely oda vezet, honnan nincs feltámadás?! II. Elnök: Ghyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szék, Szende, Péchy Bedekovich. Elnök bemutatja: Arad megye közönségének három rendbeli feliratát, jelesül a házi adó behozatala ellen beterjesztett felirat tárgyában, továbbá a bőrgyártás és gyártott borok árulásának törvényhozási uton való föltétlen eltiltása iránt, végre a buza-rozsda elharapódzásának megakadályozása tárgyában. Bemutatja továbbá Tolnamegye föliratát, melyben a bőrgyártás és a gyártott borok árulására nézv el „BBYBTBKTBS“ TABCZAJI _a_ nöszöEtrs. — Történeti regény. — Irta CHAVETTE JENŐ. Fordította Hentaller Lajos. ELSŐ RÉSZ. — MÁSODIK KÖTET. — 30-ik folytatás. — — S miért? hogy Kivéve azon dolgokat, mikről a gróf azt hitte, nem az Abbé ártatlan füleinek valók, e'mondta az egész eseményt. Mint kapott cím nélküli levelet, hogy jelent meg a találkán Beralec helyett, a Barras és Helena közti jelenetet, és végre menekülését a luxembourgi kertből. Itt annyiban tért el a gróf a valótól, hogy meneküléséről azt állította, miszerint keresztül mászott a falon, s Poussetteről nem tett említést. Anélkül, hogy vizsgálódását félbeszakította volna, Montesquion Abbé figyelmesen hallgatta a gróf elbeszélését. E szerint Beralec lovag már a luxembourgi bál előtt ismerte azon nőt, kihez én őtet küldtem ? — Legalább úgy látszik. Mert azon párbeszéd közben, melyet a mellékszobában kifectem, Barras imádott Helénáját emlékeztette, hogy egy fiatal ember láttára, kinek persze nevét nem tudta, elájult. — így tehát Barras volt az, ki féltékenységből a fiatal barátunkat meg akarta gyilkoltatni, midőn ez a bálból távozott. — Nem, Abbé úr, Iván azon titkos hatalomnak esett áldozatul, mely mint ön gyanította e nő felett őrködik. — De hát ki e nő? Honnan jött? suttogá az Abbé. — Ezt könnyen megtudjuk. Miután Beralec már előbb ismerte, csak őt kell megkérdeznünk. . ... s ha ön megengedi, hogy hozzá menjek. — De nem engedem meg, mond hidegen az Abbé. Barátja jó helyen van. Az illatszerárusnőnél nagyobb hasznunkra lehet, mint a Luxembourgban, s nem akarom, hogy a fontos szolgálat veszélyeztetve legyen ... végzé ravasz mosollyal szavait az Abbé, ennek minden áron sikerülni kell. Midőn e szavakat mondá, megelégedett mozdulatot tett, s folyton figyelve a Bonaparte palotára, önkéntelenül kiállta: — Igen! Ebben bizonyos voltam ! Egy már itt van ... A többiek is nemsokára követni fogják. E kiálltásra figyelmes lett Caujol, és azon irány felé tekintett. A Bonaparte palotához vezető fasorban egy sötét alak volt látható, mely az épület felé tartott. Az Abbé folytatá a beszélgetést. — Okvetlen tudnom kell gróf Caujol, ki ama nő a luxembourgi palotában, megbizom önt, hogy ezt kifürkéssze. A grófnak meglévén tiltva Ivánt felkeresni, s különben is szerelmes volt Helénába, e megbízás kellemesen lepte meg. — Szívesen Abbé ur, mondá vigan. — Ez mindenesetre jobban fogja szórakoztatni, mintha bezárkózik e vendéglő falai közé, ahol csak unja magát. — Ha! ha! nevetett pajzánul a gróf, e nézetét nem osztom, sőt... . — Mit mond ? — Hogy itt is lehet szórakozni. Először is azt lehet tenni, mit egy úr szokott,, kit jól ismerek, figyelni arra, mit csinálnak szomszédjai, mondá az Abbéra czélozva. E szavakra levette szeméről látcsövét az Abbé, s szigorú hangon mondá: — A király szolgálatában gróf ur! — Legyen tehát! hagyjuk e szórakozást. De tudok én még másféléket is ... . Thomassin ur. Midőn Caujole nevet emlité, melyet csak Chevalier ismert, az Abbé ijedten rázkódott meg. — Mi ez?.... — bebegé. ■— Hát csak az, Montesquieu úr, hogy bizonyos munkákra, mint például az is, mit két óra előtt itt készítettek, igen meg kell válogatni a helyiséget. — A vendéglő tulajdonosa a mi emberünk, s nincs okom tőle tartani, — mondá az Abbé, kit csodálkozása megfosztott rendes hidegvérétől. — Helyes. De biztos-e ön szomszédja titoktartásáról, ha annak, mint például nekem is kedve jönne egy bizonyos kis lyukon leskelődni, melyet valami féltékeny férj, ki nejét akarta meglesni, fúrt a falba ? — Hogyan? Itt tehát csakugyan volna isy lyukacska ? — Igen, oly annyira, hogy egész párbeszédét kihallgattam a munkással, kit arra oktatott, hogy lehet adandó alkalommal elsütni a pokolgépet. Az első meglepetés után Montesquion úr, újra visszanyerte hidegvérét. — Pokolgép ? kiáltá csodálkozva, hát hol lát ön itt pokolgépet, kedves gróf? — Remélem Abbé úr, nem akarja velem elhitetni, hogy e hordócska, mely holnapután már meg lesz töltve lőporral, tubákos szelencze ? Az Abbé, hosszú, fájdalmas sóhajtást hallatott. — á 1 vélte rémülten, ’átszik miként magyarázzák félre a legjobb szándékokat. Jótékonyságot akartam művelni, s ön most azzal vádol, hogy ön ... . miként is nevezte azt a dolgot? — Pokolgépnek Abbé ur. — Hogy pokolgépet készíttetek., Ugyan micsoda ? Ki ellen ? Nagy isten ! . . . 0 nem hisz ez lehetetlen ... Ah hogy az emberek mindjárt a legroszabbat gondolják, ítéljen maga. Hallottam, hogy egy becsületes ember, jó férj és családapa ínséget szenved . . . Pénzt ajánljak neki? Erre nem is mertem gondolni, mert a férfi büszke igen köztársasági, tehát nem fogadta volna el . . . dühös köztársasági , de nálam, ha valaki szerencsétlen, úgy nincs pártszinezet .... Én tehát becsületes módot nyújtottam neki, hogy pénzt szerezhessen. — És megrendelt egy lőporos hordót, melyre puskacsővet lehet alkalmazni? — Teremtette kedves barátom, hiszen ez ember puskaműves, e szerint nem készíttethetek vele csizmákat. Egy mesét gondoltam ki, s azt mondtam el neki, már nem emlékszem mifélét. .. — Hogy kastélyokat akar légberöpittetni, a helyett, hogy lebontassa. — Igen,... a férfi elkésziti munkáját, és családja nem éhezik többé. Ez volt czélom, s ezt elértem. Caujol igen jól mulatott azon, hogy az Abbé miként védelmezi magát. — Szabad még egy kérdést tennem ? mondá. — Mi baja van még? ördög — Ha csak az volt a czélja, hogy e szegény pénzt keressen, minek vetet vele lőport ? Hisz ennek nem az a hivatása, hogy másoknak lőport vásároljon. És e büszke köztársasági csak nem fog a vásárlással nyerészkedni.“ — Bizony becsületes, őszinte köztársasági. — Ha tehát nem lesz haszna a lőporvásárlásnál, s ön nem akarja a pokolgépet használni, minek vetet lőport? — Ah! kedves gróf, ön folyton a csúnya kifejezést használja, kiáltá siránkozó hangon az Abbé. Még egyszer kérdem, ki ellen használnám én e gépet? Hol van oly ellenünk, kit ily rettenetes módon akarnék lerázni nyakunkról ? Legbiztosabban meggyőzőm önt, hogy ez embert csakugyan segíteni akartam azáltal, ha holnapután eljön, a vendéglős által tudtára adatom, hogy Thomassin úr elutazott, s a felesleges összeget tartja meg fáradságáért, remélem el fogja hinni, hogy e „felesleg“ elég tekintélyes összeget tesz, s a munkás és családja nem kénytelen tovább éhezni. — Hát a hordóval, és lőporral mi fog történni ? — Megüzenem neki, hogy tartsa magánál mig érte jövök ... és elhiheti, soha sem kérem el tőle. Remélem most már meg van győződve? Caujol fejét rázta. — Igen, de nem úgy mint ön gondolja. — Tehát hogy ? — Meg vagyok győződve, hogy e munkás, — köszönet az ön tanításainak, előbb-utóbb vérpadra kerül. — Ó! mily rész tréfa! — mond nevetve az Abbé. — Ön talán megbolondult édes fiam ? _— Nem! még nem bolondultam meg, és ön ezt igen jól tudja. Hallja Montesquion ur, én igénytelen harczosa vagyok ügyünknek, s ezért kész vagyok úgy meghalni, ahogy harczolok, azaz: nyílt, becsületes után. (Folytatása következik.) A régiségtárból. (ngy—gz.) A műcsarnok ma fog megnyittatni a király és a trónörökös jelenlétében. Hir volt, hogy a király a m. n. múzeumot is meg fogja látogatni, hol 1867-ben volt utoljára; azonban, úgy látszik, e látogatás máskorra halasztatott. 1867 óta a muzeum minden tekintetben nag haladást tanúsított, különösen azóta, hogy Pulszk Ferencz lett igazgatója, úgy hogy muzeumun ma már elég szép helyet foglal el a több európai gyűjtemények közt; csak fegyvergyüteményünk szegény, nagyon is szegény a külföldi fegyvertárakkal, többi közt a bécsi arzenállal szemben. Ez különben nagyon természetes hadügyünk a XVIII. századtól kezdve osztra kézben lévén, a fegyvertárak fölött is ők rendekeztek, hogy így azután minden értékesebb fegyver Bécsbe került, a m. n. múzeumi fegyvergyüjtemény pedig oly kis mértékben gyarapodhat,, hogy azt a bécsi arzenállal össze sem lehet hasonlítani, azon csodálkoznunk nem lehet. osztrák kapzsiság azonban nem elégedett azzal, A mit igy elidegenithetett a nemzettől; a mi muzeum jegyzőkönyvei még egyébről is tanúskodnak. Vannak még sokan, kik emlékeznek a 4 előtti időkből a budai fegyvertárra, mely Szem István napkor s talán máskor is a nagy közönsé számára is kinyittatott. Midőn az első magye minisztérium megalakult, felhatalmazta az akko múzeumi igazgatót, Kubinyi Ferenczet, hogy múzeumba vitethesse mindazon fegyvereket, melyeket az a régiségtárba valóknak ítélt. Ig hoztak át 1848. október 31-én kilencz zászló nevezetesen egy 1578-diki spanyol zászlót; egy keresztes hadakból való vörös selyemlobb gól, mely száz évig volt a törökök kellekei