Egyetértés, 1877. november (11. évfolyam, 282-311. szám)

1877-11-08 / 289. szám

X. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hor­dv: Egy évre........................................20.— Félévre................................... > . 10.— Negyedévre..................................... — E­gy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajezár. Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyílttéri Öt heaábes sor 30 krajezár. Mr 289. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, BjHHanag BwafitswBgsaBanBgWMreanBHEsanKem^«^ A szavazás előtt. Holnap lesz a szavazás. A hazafias aggodalom ideges kíván­csiságával lesi az egész ország, s első sor­ban a főváros az eredményt. Aggodalom­mal, mert csekély a hit arra nézve, hogy hivatásuk és kötelességérzetök lelkiismeret szava az utolsó pillanatban felrázza a több­séget és számot vetve a közvélemény aka­ratával, elvetik a pénzügyi önállóságunkat megsemmisítő javaslatot. Ideges kíváncsi­sággal lesi a polgárság a szavazás név szerinti kimutatását, mert az „igen“ „nem“ és „távollevés“ lajstromainak mindenike egy-egy programm. igen, programm ! Még­pedig oly pro­gramm, melynél a politikai szempontoknál sokkal magasabb irányok jutnak érvényre: a társadalmi és parlamentáris erkölcs irá­nyai. Jól tudja az ország minden polgára mek­kora nagy hitelügyi, kereskedelmi,forgalmi és gazdasági érdekek forognak ez alkalommal a szavazás koczkáján. Minden ember tisz­tában van azzal, hogy a kormány által be­terjesztett javaslat mellett szavazni annyi, mint Magyarországot a bécsi pénzpiacz ellenséges különálló érdekharczának pres­­szója alá helyezni, hazánk anyagi érdekei­nek életszert osztrák befolyás alá rendelni, hitelügyünk függőségét állandósítani, az önálló bankhoz való jogunk érvényesítését eljátszani. Nem lehet ezt elvitatni semmiféle be­széddel, míg az önállóságot, mint ilyent ter­mészeti,logikai, erkölcsi, politikai és anyagi je­lentőségében egy nemzet törekvésének leg­szentebb czéljául tűzi ki az ész és tapasztalat. Az önállóság elvitathatlan czélja marad min­denkor úgy az egyéni, valamint nemzeti tö­rekvésnek, a­hol az egyén és nemzet nem mond le önmagáról. „Az önálló bank oly világos, mint a nap — mondá találó éllel Irányi Dániel,“ — „vak a­ki nem látja.“ De ép e világos volta miatt kérdés tárgyát sem képezheti jósága vagy czél­­szerűsége, nem még időszerűsége sem. A mily szükséges az egészséges vérkeringésre a tiszta friss vér , a­mily veszélyes, ha a betegség rész­kezelés vagy halogatás által idültté s ez által biztosan halált okozóvá válik , ép oly veszélyes az osztrák nemzeti bank privilégiumának további fenntartása nemzeti életünkre. S mégis a holnapi szavazás a kö­zönség előtt nem annyira politikai és pénz­ügyi okokból bír nagy horderővel, mint az erkölcsiség szabályainak, örök elveinek tekintetei miatt. A közönség méltán kiváncsi azon em­berekre, a­kik ünnepélyesen tett ígéretei­ket, kijelentéseiket, esküiket megszegve, elég vakmerők a választó és képviselő kö­zötti viszony erkölcsi alapelvét elrúgni lá­buk alól. Mert e tényben van minden rosznak magva megvetve. E tény tagadása a Parlamentarismus morális követelményei­nek, semmibe vétele a nép­képviselet elvének, kijátszása a választóknak, megin­gatása a törvényhozásban fektetett hitnek és bizalomnak. Annyi ez, mint kihími a népet egy absolutismus nevében, mely a parlamenti többség tagjainak föltétlen bűn­­bocsánatot osztogat az adott szó megsze­géséért, és a nemzet nyílt megcsalásáért. Ki oly gyáva állítani, hogy a képvi­selői állás tisztességével és kötelességével összefér, így bánni el a néppel, melytől mandátumát nyerte ? Hol a tan, mely a Parlamentarismus alapfogalmaival összefé­­rőnek tarthatná a képviselők erkölcste­len­ magatartását. Abban a pillanat­ban , a­melyben a visszahívási jog helyét az emberek becsületérzetére, haza­fiasságára és moralitására támaszkodva a népképviseleti elvek alapján létrehozott függetlenség foglalá el, egyúttal a pro­­grammadás és vele járó szótartás is oly kötelességévé vált, mely nélkül képtelen­ség és hazugság mindar,­lamentben csalásra építve a­mit egy pár­produkálnak. Semmiféle neme a hivatalviselésnek, sem­miféle neme a megbízásnak nem járhat azzal, váljék, hogy az erkölcstelenség eszközévé az állam, a társadalom, a becsü­letérzés, s mindaz a­mi tiszteletreméltó van megtámadva ott, a­hol számítás és politika tárgya lesz a csalás. „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs,­ s a hol a legfőbb testület, mely ellenőrzői kötelességeivel ezek tiszta­sága felett tartoznék felügyelni, és min­den szenttől, mely a kormány oldaláról éri, megóvni, a hol ép e testület tagjai adják a példát e talpkő lerombolásában , ott egy válság felé tereltetik a nemzet. E válság romboló dühétől, végzetes katas­­tropháitól sem isten, sem ember nem mentheti meg az államot, csak maga a nép, ha egy hatalmas tiltakozásban fejezi ki felháborodását. És mi bízunk a nemzetben, hogy az előtte lebegő példák még nem sülyesz­­ték alá annyira lelkiismeretét, és er­kölcseit, hogy megbénulva várja be az elmaradhatlan katastrophát. Az izgalom, mely az ország körében észlelhető, kell, hogy módot találjon az erkölcstelen­ség megbélyegzésére. Kell, hogy a nép, melynek erkölcsi érzete nem tud megba­rátkozni ily többség működésével, megve­tésének hangos kifejezést adjon e vásár felett. S most ám menjetek képviselők sza­vazni ! De gondoljátok meg, midőn neve­teket kiáltja a jegyző, hogy többről van ott szó, mint a bankról, a becsület, az er­kölcs ügye forog az „igen“ és „nem“ kö­rül: az adott szó, a fusió, a programm, a kötelességérzet becsülete. A kinek lelkiis­merete még ezek tudatában sem szólal meg; a kinek egy kormány hatalmának kegye becsesebb hazánál, népnél és férfias ígéretnél, az csak szavazzon „igen“-nel a javaslatra, s aztán csak sorakozzék az er­kölcsileg halott képviselők ama régiójába, a­kik bízvást elmondhatják majd a javas­lat érdekében eldöntött szavazás után: „Áll a kormány, de oda a becsület!“ A történelem és utókor ítélete lebeg­jen a szavazó urna felett. A vámügyben ma este minisztertanács volt, a vámtarifajavaslat a „B. Corr.“ szerint nem fog holnap, hanem valószínűleg csak szomba­ton a két törvényhozásnak beterjesztetni. Az osz­trák kormány, beterjeszti minden indokolás nél­kül, a magyar kormány azonban be fog nyújtani egyidejűleg egy terjedelmes munkát, mely feltün­teti az újonan indítványba hozott egyes vámtéte­leket a mostani vámokkal. E tarifa egészen eltér szövegében is az eddigitől, olyannyira, hogy egyes alosztályok és tételek &41 ■'combinatió útján ha­sonlíthatók össze a megfelelő régi tételekkel. A legnagyobb és általános vámemelés van az első osztályban a g­y­a­m­a­t­á­r­u­k­n­á­l és déli gyü­mölcsöknél. A kávé vámja 8 írttal emeltetett 100 kilogrammonként. A petroleum a fogyasztási adó­val együtt 100 kilogr. után 8 írttal fog megvá­moltatni. A delegatiók összehívása iránt — írja egy helyi kőnyomata — még nem történt eddig végleges megállapodás, de egyelőre deczem­­b­e­r 5-ike van kilátásba véve a delegatió ez idei sessiójának megnyitási határnapjául. A közös kor­mány azt kívánná, hogy szavazza meg a delega­tió , ha véglegesen nem is határozhat a fedezet és annak quota aránya iránt, a szükségleteket az előterjesztendő 1878-iki előirányzat alapján, illető­leg tárgyaltassék le most egészen rendszeresen az egész szükséglet, és a fedezetről szóló részt tár­gyalja a delegátió későbben. Bécsből távírják, hogy a szerződésekkel rokonszenvező képviselők szabad szövetkezete in­terpellate készül tenni, megkérdezendő, hajlandó-e a kormány a német tárgyalásokra vonatkozó ös­­­szes levelezést, a kedvezményes szerződést illető tárgyalások befejeztével előterjeszteni ?­­— A szö­vetkezetnek azon tagjai, kik egyszersmind tagjai a kiegyezési bizottságnak, megbízattak, hogy e bizottságban követeljék ez informáló utasítások elő­terjesztését. A nyerendő válasz szerint a szövetke­zet fenntartja a további lépéseket. A franczia kormányválság tárgyában a hivatalos lap a következőket jelenti: az elnök kivonatára a miniszterek vissza­vonták lemondásukat, azon határozott megjegy­zéssel, hogy hivatalban maradásukkal az államfő elhatározásainak nem praejudicálnak. Ezenfelül még a következőket távírják Fran­­cziaországból: Az 1359 megyetanácsi választásnál megvá­lasztatott 764 republicanus, 511 conservatio, 84 pótválasztás szükséges; a republican­usok 107 he­lyet nyertek. Mondják, a senatus jobboldala a holnapi ülésben oly napirendet fog indítványozni, mely bizalmat fejez ki a minisztérium iránt és helyesli a tábornagy politikáját.­ A baloldal kész a vitát azonnal elfogadni. A hábor­u. Az európai h­arcztérről fontos hírt, többet: fontos eseményt jelez egy tegnapi távirat. M­e­h­e­m­e­d Ali, ki a herczego­­vinai és boszniai csapatok parancsnokává neveztetett volt ki, s már el is indult ren­deltetése helyére, útközben azon parancsot kapta, hogy maradjon Sofiában s vegye át az ott összevont csapatok vezérletét. Ha e hir való, úgy azon bizalomnál fogva, mel­lyel M­e­h­e­m­e­d Ali h­adve­­zéri tehetsége iránt viseltetünk, azt tart­juk, hogy a bolgárországi hadjárat forduló ponton áll. Sajnos, hogy Mehemed Al­i ezen újabb megbízatását csak nehány török lap hiresztelte; ennélfogva, mielőtt MP Csütörtök, 1377.. november 8. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: Budapest, IV. Kmző-utc­a 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők, az abból folyó eshetőségekre kiterjeszked­nénk, szükségesnek látjuk bevárni, — míg az minden kétségen felül fog állani. Örményországból azt jelentik, hogy Mukhtár pasa a hétfői ütközet után Er­­zerumban megfelelő helyőrséget hagyva visszavonult Trap­ez­unt felé­ Erzin­­g­á­n­b­a, hol mindenféle szükséglet bőségben van, s hova rövid idő alatt segélycsapa­tok fognak érkezni. Egy más hír szerint Mukhtar Erzerumba vonult vissza. A Sipkaszorosból és a Lom mellől csak jelentéktelen hírek érkeztek. Az előbbi helyen ágyúzás és puskázás fo­lyik, s a törökök nagy veszteséget okoz­tak az oroszoknak az által, hogy utób­biaknak fahordással foglalkozó csapataira lődöztek. A Lom mellől pedig azt jelentik, hogy nem igaz, mintha Szulejman pasa visszavonult volna Razgrád környékére, ha­nem még most is a hadikőj-kaczeljevói vonalat tartja megszállva. Mint a „Golosz“ írja, június 16-iká­­tól okt. 1-jéig 22.639 beteg és 18.910 se­besült ment Jaszin keresztül. Erre az új „Presse“ azon megjegyzést teszi, hogy mi­vel az ugyanazon időszakbeli veszteséget az orosz hivatalos adatok 62.000 emberre teszi halottak és sebesültekben, így az összes veszteség legalább is 84.639 em­berre tehető, mi a Bolgár és Oláhország­ban maradt betegekkel vagy az ott meg­­haltakkal együtt meghaladja a 100.000 t. Mid­hát pasa Mytilene szigetére uta­zott, miből azt következtetik, hogy rövid idő alatt haza hívják. Hir szerint a portának már több hét óta czáfolhatatlan bizonyítékai vannak egy összeesküvésről, melynek középpontja állí­tólag Murad exszultán. Tegnapelőtt elfoga­­tások történtek, mert kiderült, hogy az összeesküvés veszélyessé válik. Indirect után kitűnt, hogy Murad nem részes az összeesküvésben, hanem igenis előkelő sze­mélyek az ő környezetéből orosz biztatás folytán. Az összeesküvés czélja presszót gyakorolni a portára, hogy minél előbb engedjen Oroszország követeléseinek. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése november 7-én. I. Feszült figyelemmel kiséri az ország népe az eseményeket a képviselőházban. Az aggódó közönség tekintete a Sándor­­utczai palota felé van irányozva, hol hol­nap fognak dönteni a felett, hogy mi ural­kodik Magyarországon : a szószegő lelkiis­meretlenség, vagy a nép félremagyaráz­­hatlan kívánságát figyelembe vevő hazafi­­ság? Az ország érdekeinek megóvása-e, vagy a Bécs előtt meghunyászkodó bár­­s­gyaság ? Holnap lesz az utolsó tusa pénzügyi közgazdasági önállóságunk s a szósze­gés, a népámítás hitvány politikája közt. Holnap lesz a lelkiismeret nagy harcza, a bukásra méltó kormány iránti bizalom és a kötelességteljesítésre felhívó hazaszere­tet érzelmei közt. Holnap fognak meggyő­ződést szerezhetni a nemzet milliói arról, hogy a nép szava, a nép akarata semmivé ül e Bécs „sic volo, sic judeo“ pa­rancsszava előtt ? Ma volt a nemzet bankügyi érdekeiérti küzdelem utolsó előtti felvonása, melyben az új közös ügy mellett S­o­m­s­s­i­c­h Pál szólalt fel, ki lelkiismeretét legalább azon kijelentésé­vel igyekezett megnyugtatni, hogy a jelen törvényjavaslat pártolása által nem érzi magát lekötve, a 80 milliós bankadósság kérdésében. Kívüle mai nap Széll Kál­mán pénzügyminiszter és Wahrmann Mór a pénzügyi bizottság előadója szólal­tak fel a tjavaslat mellett. A tjavaslat el­len pedig támadást intéztek Markhot, Csatár, Remete és végül Helfy­ Ignácz az egyik külön vélemény beterjesztője. — Helfynek kiválóan sikerült napja volt ma. Ügyes, találó észrevételekkel, hatásos ér­vekkel telt szép szónoklatát a többség is feszült figyelemmel kísérte , a baloldal pe­dig olykor szűnni nem akaró éljenzéssel, viharos tapsokkal szakította azt meg. Helfy beszédének alapjául főleg Fáik beszédét vette, ennek argumentatióját c­áfolta si­kerrel, a többi kormánypárti szónokok beszédeire az idő rövidsége miatt kevésbé terjeszkedhetett ki. Sikerülten idézte Balk ismeretes idézete ellenében H­o­r­n­ nak az osztrák nemzeti bank elleni szavait, me­lyekben meggyőzőleg taglalta, hogy Bécs nem lehet hitel és pénzügyi központunk. Nem hagyta szó nélkül Kaasnak kedvencz vessző­paripáját, melyen tegnap is lovagolt, a szélsőbaloldal elleni megszokott vádaskodá­sait. Szemére veté Kaasnak, hogy elfelejti sú­­lyos vádjait bizonyítékokkal támogatni; mi­dőn emlékezetbe hozta Kaasnak azon alap­talan vádját, hogy a szélső­baloldal vi­szályt akar felkelteni a király és a nem­zet közt, a méltatlan vádat erélyesen vis­­­szautasító kifejezésekben tört ki pártunk. — Keményen ostorozá a félelem, a meg­­hunyászkodás politikáját , ha Fáik és Wahrmann ültek volna a török cabinet­hein, »Íikor Törökország — »zóló szerint — rég nem existált volna. Nagy figyelem mellett faglalgatta azon állítását, hogy „Tisza ereje itt, volt gyengesége Bécs­iben.“ — Szemrehányást tett a kormány­párt azon részének, mely oly számítással pártolja Tisza nemzetrontó politikáját, hogy Tisza a kiegyezés elfogadtatása után ma­gát örökre lehetetlenné­­ tevén, ők fog­nak utána a bársonyszékekbe ülni. — Ha­talmas érvekkel szállva síkra az önálló magyar nemzeti bankért, a baloldal zajos helyeslése közt jelenté ki beszéde végén, hogy a holnapi igen szavazatot a jelen s az utókor átka fogja kísérni. Vájjon a fusió mámorából való ki­ábrándulás napja lesz a holnap, vagy egy lépés a meredélyen, mely oda vezet, hon­nan nincs feltámadás?! II. Elnök: Gh­yczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szék­, Szende, Péchy Bedekovich. Elnök bemutatja: Arad megye közönségének három rendbeli fel­iratát, jelesül a házi adó behozatala ellen beterjesztett fel­irat tárgyában, továbbá a bőrgyártás és gyártott borok árulásának törvényhozási uton való föltétlen eltiltása iránt, végre­­ a buza-rozsda elharapódzásának megakadályozása tárgyában. Bemutatja továbbá Tolnamegye föliratát, melyben a bőrgyártás és a gyártott borok árulására nézv­ el „BBYBTBKTBS“ TABCZAJI _a_ nöszöEtrs. — Történeti regény. — Irta CHAVETTE JENŐ. Fordította Hentaller Lajos. ELSŐ RÉSZ. — MÁSODIK KÖTET. — 30-ik folytatás. — — S miért? hogy Kivéve azon dolgokat, mikről a gróf azt hitte, nem az Abbé ártatlan füleinek valók, e'­­mondta az egész eseményt. Mint kapott cím nél­küli levelet, hogy jelent meg a találkán Beralec helyett, a Barras és Helena közti jelenetet, és végre menekülését a luxembourgi kertből. Itt annyiban tért el a gróf a valótól, hogy meneküléséről azt állította, miszerint keresztül mászott a falon, s Poussetteről nem tett említést. A­nélkül, hogy vizsgálódását félbeszakította volna, Montesquion Abbé figyelmesen hallgatta a gróf elbeszélését.­­ E szerint Beralec lovag már a luxem­bourgi bál előtt ismerte azon nőt, kihez én őtet küldtem ? — Legalább úgy látszik. Mert azon párbe­széd közben, melyet a mellékszobában kifectem, Barras imádott Helénáját emlékeztette, hogy egy fiatal ember láttára, kinek persze nevét nem tudta, elájult. — így tehát Barras volt az, ki féltékenységből a fiatal barátunkat meg akarta gyilkoltatni, midőn ez a bálból távozott. — Nem, Abbé úr, Iván azon titkos hata­lomnak esett áldozatul, mely mint ön gyanította e nő felett őrködik. — De hát ki e nő? Honnan jött? suttogá az Abbé. — Ezt könnyen megtudjuk. Miután Beralec már előbb ismerte, csak őt kell megkérdeznünk. . ... s ha ön megengedi, hogy hozzá menjek. — De nem engedem meg, mond hidegen az Abbé. Barátja jó helyen van. Az illatszerárusnő­nél nagyobb hasznunkra lehet, mint a Luxem­bourgban, s nem akarom, hogy a fontos szolgálat veszélyeztetve legyen ... végzé ravasz mosol­lyal szavait az Abbé, ennek minden áron sikerülni kell. Midőn e szavakat mondá, megelégedett moz­dulatot tett, s folyton figyelve a Bonaparte palo­tára, önkéntelenül kiállta: — Igen! Ebben bizonyos voltam ! Egy már itt van ... A többiek is nemsokára követni fogják. E kiálltásra figyelmes lett Caujol, és azon irány felé tekintett. A Bonaparte palotához vezető fasorban egy sötét alak volt látható, mely az épü­let felé tartott. Az Abbé folytatá a beszélgetést. — Okvetlen tudnom kell gróf Caujol, ki ama nő a luxembourgi palotában, megbizom önt, hogy ezt kifürkéssze. A grófnak meglévén tiltva Ivánt felkeresni, s különben is szerelmes volt Helénába, e megbí­zás kellemesen lepte meg. — Szívesen Abbé ur, mondá vigan. — Ez mindenesetre jobban fogja szórakoz­tatni, mintha bezárkózik e vendéglő falai közé, a­hol csak unja magát. — Ha! ha! nevetett pajzánul a gróf, e né­zetét nem osztom, sőt... . — Mit mond ? — Hogy itt is lehet szórakozni. Először is azt lehet tenni, mit egy úr szokott,, kit jól isme­rek, figyelni arra, mit csinálnak szomszédjai, mondá az Abbéra czélozva. E szavakra levette szeméről látcsövét az Abbé, s szigorú hangon mondá: — A király szolgálatában gróf ur! — Legyen tehát! hagyjuk e szórakozást. De tudok én még másféléket is ... . Thomas­­sin ur. Midőn Caujol­e nevet emlité, melyet csak Chevalier ismert, az Abbé ijedten rázkódott meg. — Mi ez?.... — bebegé. ■— Hát csak az, Montesquieu úr, hogy bizo­nyos munkákra, mint például az is, mit két óra előtt itt készítettek, igen meg kell válogatni a helyiséget. — A vendéglő tulajdonosa a mi emberünk, s nincs okom tőle tartani, — mondá az Abbé, kit csodálkozása megfosztott rendes hidegvérétől. — Helyes. De biztos-e ön szomszédja titok­tartásáról, ha annak, mint például nekem is kedve jönne egy bizonyos kis lyukon leskelődni, melyet valami féltékeny férj, ki nejét akarta meg­lesni, fúrt a falba ? — Hogyan? Itt tehát csakugyan volna isy lyukacska ? — Igen, oly annyira, hogy egész párbeszé­dét kihallgattam a munkással, kit arra oktatott, hogy lehet adandó alkalommal elsütni a po­kolgépet. Az első meglepetés után Montesquion úr, újra visszanyerte hidegvérét. — Pokolgép ? kiáltá csodálkozva, hát hol lát ön itt pokolgépet, kedves gróf? — Remélem Abbé úr, nem akarja velem el­hitetni, hogy e hordócska, mely holnapután már meg lesz töltve lőporral, tubákos szelencze ? Az Abbé, hosszú, fájdalmas sóhajtást hal­latott. — á 1 vélte rémülten, ’átszik miként ma­gyarázzák félre a legjobb szándékokat. Jótékony­ságot akartam művelni, s ön most azzal vádol, hogy ön ... . miként is nevezte azt a dolgot? — Pokol­gépnek Abbé ur. — Hogy pokolgépet készíttetek., Ugyan mi­csoda ? Ki ellen ? Nagy isten ! . . . 0 nem­ hisz ez lehetetlen ... Ah­ hogy az emberek mind­járt a legroszabbat gondolják, ítéljen maga. Hal­lottam, hogy egy becsületes ember, jó férj és csa­ládapa ínséget szenved . . . Pénzt ajánljak neki? Erre nem is mertem gondolni, mert­ a férfi büsz­ke igen köztársasági, tehát nem fogadta volna el . . . dühös köztársasági , de nálam, ha valaki szerencsétlen, úgy nincs pártszinezet .... Én tehát becsületes módot nyújtottam neki, hogy pénzt szerezhessen. — És megrendelt egy lőporos hordót, melyre puskacsővet lehet alkalmazni? — Teremtette­ kedves barátom, hiszen ez ember puskaműves, e szerint nem készíttethetek vele csizmákat. Egy mesét gondoltam ki, s azt mondtam el neki, már nem emlékszem mifélét. .. —­ Hogy kastélyokat akar légberöpittetni, a helyett, hogy lebontassa. — Igen,... a férfi elkésziti munkáját, és családja nem éhezik többé. Ez volt czélom, s ezt elértem. Caujol igen jól mulatott azon, hogy az Abbé miként védelmezi magát. — Szabad még egy kérdést tennem ? mondá. — Mi baja van még? ördög — Ha csak az volt a czélja, hogy e szegény pénzt keressen, minek­­ vetet vele lőport ? Hisz ennek nem az a hivatása, hogy másoknak lőport vásároljon. És e büszke köztársasági csak nem fog a vásárlással nyerészkedni.“ — Bizony becsületes, őszinte köztársasági. — Ha tehát nem lesz haszna a lőporvásár­lásnál, s ön nem akarja a pokolgépet használni, minek vetet lőport? — Ah! kedves gróf, ön folyton a csúnya kifejezést használja, kiáltá siránkozó hangon az Abbé. Még egyszer kérdem, ki ellen használnám én e gépet? Hol van oly ellenünk, kit ily rettenetes módon akarnék lerázni nyakunkról ? Legbiztosab­ban meggyőzőm önt, hogy ez embert csakugyan segíteni akartam azáltal, ha holnapután eljön, a vendéglős által tudtára adatom, hogy Thomassin úr elutazott, s a felesleges összeget tartja meg fáradságáért, remélem el fogja hinni, hogy e „fe­lesleg“ elég tekintélyes összeget tesz, s a munkás és családja nem kénytelen tovább éhezni. — Hát a hordóval, és lőporral mi fog tör­ténni ? — Megüzenem neki, hogy tartsa magánál mig érte jövök ... és elhiheti, soha sem kérem el tőle. Remélem most már meg van győződve? Caujol fejét rázta. — Igen, de nem úgy mint ön gondolja. — Tehát hogy ? — Meg vagyok győződve, hogy e munkás, — köszönet az ön tanításainak, előbb-utóbb vér­padra kerül. — Ó! mily rész tréfa! — mond ne­vetve az Abbé. — Ön talán megbolondult édes fiam ? _— Nem! még nem bolondultam meg, és ön ezt igen jól tudja. Hallja Montesquion ur, én igénytelen harczosa vagyok ügyünknek, s ezért kész vagyok úgy meghalni, a­hogy harczolok, azaz: nyílt, becsületes után. (Folytatása következik.) A régiségtárból. (ngy—gz.) A műcsarnok ma fog megnyit­tatni a király és a trónörökös jelenlétében. Hir volt, hogy a király a m. n. múzeumot is meg fogja látogatni, hol 1867-ben volt utoljára; azon­ban, úgy látszik, e látogatás máskorra halaszta­tott. 1867 óta a muzeum minden tekintetben nag haladást tanúsított, különösen azóta, hogy Pulszk Ferencz lett igazgatója, úgy hogy muzeumun ma már­­ elég szép helyet foglal el a több európai gyűjtemények közt; csak fegyvergyü­teményünk szegény, nagyon is szegény a kül­földi fegyvertárakkal, többi közt a bécsi arzenál­lal szemben. Ez különben nagyon természetes hadügyünk a XVIII. századtól kezdve osztra kézben lévén, a fegyvertárak fölött is ők rende­­keztek, hogy így azután minden értékesebb fegy­ver Bécsbe került, a m. n. múzeumi fegyvergyüj­temény pedig oly kis mértékben gyarapodhat,, hogy azt a bécsi arzenállal össze sem lehet ha­sonlítani, azon csodálkoznunk nem lehet. osztrák kapzsiság azonban nem elégedett azzal, A mit igy elidegenithetett a nemzettől; a m­­i muzeum jegyzőkönyvei még egyébről is tanús­kodnak. Vannak még sokan, kik emlékeznek a 4 előtti időkből a budai fegyvertárra, mely Szem István napkor s talán máskor is a nagy közönsé számára is kinyittatott. Midőn az első magye minisztérium megalakult, felhatalmazta az akko múzeumi igazgatót, Kubinyi Ferenczet, hogy múzeumba vitethesse mindazon fegyvereket, me­lyeket az a régiségtárba valóknak ítélt. Ig hoztak át 1848. október 31-én kilencz zászló nevezetesen egy 1578-diki spanyol zászlót; eg­y­­ keresztes hadakból való vörös selyemlobb gól, mely száz évig volt a törökök kellekei

Next