Egyetértés, 1877. november (11. évfolyam, 282-311. szám)

1877-11-21 / 302. szám

IX.,évfolyam. Budapest _ ...........■ .S02* ssänL Előfizetés! dij: Vidékre postán vagy helyben bárhol hordva. Egy évre................................ . 20,— Félévre..........................................10,— Negyedévre ................................. Egy hóra . .................................1.86 Egy szám 6 krajczár, Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 fr., többször 10 kr. Bélyegdíj minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttéri öt hMábfs sv>r 30 fcrajczar, Bpa«fliMfega«iaiaBMBMaga B 8SB3CTasmaEflHSMas^ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, A tévtanok. Archimedes egy pontot keresett a földön kívül, hogy kivethesse azt sarkaiból. Nem talált. Az igazság, melynek örökkévalóságát és végtelenségét az önmagából eredő és önmagába folyó körrel hasonlítják össze a kelet nagy bölcselői, hatalmasabb a földnél, mert a világteremtés és az isten eszméje nyugszik rajta, mégis hányan vannak, akik egy-egy sophisma pontocskájából kiforgatni vélik varázserejéből. Hasonló gondolatok vonultak át lelkimen, midőn olvasták szemeim a „Neues Politisches Volksblatt“ ama czikkét, melyben egy „független szabadelvű képviselő“ a okoskodja ki, hogy legjobb minden úgy, mint van, mert hát kinek személye nyújt garantiát, hogy máskép lesz, ha egyszer Tisza, Jókai s a kormányra jutás consortiumának többi tagjaiban is annyira csalódtak. Nos megvallom, ez furcsán hangzó hitágazat egy telivér a független szabadelvű képviselőtől, akinek a pártok genesisének rendje szerint, mint oly fiúnak, aki meg nem előzhette a születésben atyját, előbb fusionalistának kellett lennie. Könnyen felelhetném neki, minek bízott annyira a személyekben, miért nem bízott inkább az elvekben, s ha már egyátalán oly annyira bízott határozott programja hiányában is, miért nem akar ennyi csalódás után sem határozott irányt követni. No de ez ugyancsak kíméletlen politikai fejtegetésekre vezetne. Maradjunk tehát csupán ama tévtannál, mely a viharzó tengeren veszedelem közt evező hajósnépnek a világitó torony elkerülése végett szemköteléket, és lelki kétségbeesést ajánl. cultus Mert ez és semmi más a személyi alapján tett fejtegetés: Lasciate ogni speranza, minthogy innen a pokolból nincs többé visszalépés, aki oda betette lábát. Én a lemondás e tanát soha nem fognám aláírni, míg a föld nem változik egészen pokollá, hanem férfiak is laknak hátán. Nem írnám alá a lemondás e tanát, már csak azért sem, mert a tisztelt független szabadelvű álphilosoph nagyon rabulisticus fogással végzi czikkét a kiegyezés mellett, midőn azt mondja: „Jobb egy sovány egyesség, mint a legkövérebb per“. Csattanós záradék volna ez nagyon, köznapias szempontból, de a jog legalaposabb ismerője Jhering, s az angol alkotmányos szellem napirendre térnének felette. Legyünk azonban gyakorlatiak, vajjon úgy áll-e a kiegyezés dolgában a kérdés, hogy egy sovány egyesség és egy kövér per közt kell választanunk ? Bár csak így állana, akkor könnyű volna választanunk. De mi ott állunk, hogy világos jogaink, szerződéseink és törvényeink ellenére ránk erőszakoltak egy kövér követelésekben gazdag pert, két éven át húzzák-vonják mindenféle fórumon, s mi árvák, akiket gyámok képviselnek, egyszerre arra ébredtünk, hogy megvan hozva az ítélet, s már nincs egyéb hátra, mint az exccuzió. Huszonnégy milliónyi bankadósságot akarnak megvenni rajtunk perköltségben, tíz évre lezálogolták jövedelmeinket, lekötötték kenyérkeresetünket, herék és darázsok raját küldik a magyar nép méhkasa ellen, hogy a mi ipar, a mi kereskedelem ott él és dolgozik, éhen haljon. Tisza és társai perre mentek, el is vesztették, ahelyett, hogy önállósági jogainkat érvényesítették volna. „Mit ígértek és mit tesznek, kérdi most álmélkodva a czikkíró? Hincillaé lacrimae! Csakhogy kissé krokodilus természetű könyek, mert e kényeken át szűrődnek ama tanok, amelyek a politikai közönyt diktálják rá a közönségre, a politikai éberség helyett. De ha igaz könyök is, valjon helyes-e a szemrehányás a budapesti polgárság részéről? Nem, és ezerszer nem ! Bizonyságot tehet erről a fusio, bizonyságot maguk a felemlített férfiak. Elveik, programmjuk alapján léptek-e azon urak a kormányra ? Mivel indokolták, hogy nem a történelem nagymestere, és egy független Magyarország független fővárosa érdekeinek megfelelő programmal ragadták kezükbe a kormányrudat? Azzal, hogy a nép cserbe hagyta őket, nem birt oly lélekbátorsággal és jellemszilárdsággal, mint hir Francziaország fővárosa, midőn a respublicáról, a német invasióról, vagy a revancheról van szó. Csernatong az 1872-iki választások után keserűséggel szivében kezdte meg hirdetni az elvtagadás theoriáját. Ez időtájban már oldala mellett voltam, mint balközépi hírlapíró. Nem egyszer fakadt e szavakra: „A szavazás ellenünk bizonyít , a nép megtagadta hitét, nincs kitartása, náluk nem az elv, hanem a hatalom dönt. Hiába küzdünk, választások utján többségre nem jutunk, nem szerezzük meg az eszközöket, amelyekkel a koronát elveink elfogadására rábírhassuk. Szegre kell akasztani programmunkat, hogy legalább azt menthessük meg, ami még menthető.“ És Tisza úgy tőn, amint Csernátony megírta. A trójai faló ismeretes históriája, és Jericho falainak bevétele, a népszavazási erkölcstelenségére zsugorodik össze. Érvényre jutott az ősigazság, hogy minden nép oly képviselőket kap, amilyeneket érdemel, s olyan kormány ül nyakára, amilyennek létet ad. Egy kormány, egy parlament sem mer visszaélni a bizalommal, ha félhet, hogy a választásoknál megbuktatják, de minden kormány, minden parlament vissza fog élni, ha biztosak, hogy bármit tesznek, a választások az erkölcstelen és nemzetellenes politikának adnak igazat. Hiszen nemrég mondta egy miniszter a folyosón : „Eh! mit a választás, majd megcsinálja azt a rendelkezési alap !“ Mily lenézés, mily vád rejlik e szavakban a polgársággal szemben! Önérzetét, jogfogalmát, és erényeit veszik tagadásba. S nem ad-e a múlt igazat a miniszternek ? Budapest volt az, amely az erkölcstelen és nemzetellenes választásoknál mindig előljárt, Budapest volt az, amely az 1872-iki választásoknál a baloldal népszerű és tekintélyes jelöltjeit furcsa existentiák és ismeretlen nevek által buktatta meg, s ezzel az egész országban bukásra vezeté az elv-programm ügyét. Budapest volt az, amely e szerencsétlen lépésével a programm-csűrés-csavarás lejtőjére taszítá a balközép nagy ambiciójú, de szédülékeny jellemű vezéreit. Nem mondom, hogy ez helyes volt, sem egyesek, sem tömegek erkölcstelensége nem jogosít fel valódi jellemszilárd embert az erkölcstelenségre. Legkevésbbé vannak erre feljogosítva azok, kiknek vezetni, és nem vezettetni kell. A valódi politikai férfiúról írta meg Horácz : „Si fractus illabatur orbis..........“ „Welche Garamie bieten sie gegen die politische Schwimmkunst ?“ kérdezi a czikkíró. — A morál és elvszilárdság garantiáját. Ez volna a kérdésre a felelet. Hja de a morál és elvszilárdság ma, elismerem, a sok csalódás után a nép szempontjából kényes garantia, midőn az inmoralitás tavában oly erősen kurutyol a béka, a hol oly jól érzi magát, hogy is ne érezné, a mikor a néperkölcs maga egy tó, melyben az elvtagadó is programmszegés elemére talál. A milyen a viz, olyan az állatvilág. Kérdezzék csak meg a halászt, milyen izü húsa van a pontynak, ha álló víz tükörébe kerül, s minő, ha a folyambeli ivarozás látta el uszhártyákkal ? Frissitse fel poshadásnak indult erkölcseinek javát a nép, legyen az hegyi csermely, melynek csörgedező zenével folynak babjai, legyen az méltóságos folyam, mely szőke habjaival szemet üdít, szomjat olt, s akkor fürgén fog úszkálni vizein a pajzán pisztrángtól kezdve a komoly lazaczig minden hasznos állat. E friss vizek összefolyásából alakul majd a teremtés csodája, a méltóságteljes óceán , az emberiség. Tanuljunk a történelemből, mert ez a tapasztalat. Ott van a zsidók régi története, a tanulságok e kimeríthetlen bányája. E nép az Ígéret földje felé haladván, kidobta kebléből a bálványimádókat. Az egész ó-szövetségen keresztül vonul a szabadság öntudata. Még a nézetet is, hogy a zsidók isten kiválasztott népe, odamagyarázza a biblia, hogy oly nép, melynek hivatása a szabadságot, s a szabadsággal a tiszta erkölcsöket fenntartani. Midőn a bibliai történet folyamán a zsidó nép elveszti érzékét az erkölcs iránt, azzal fenyegetik a próféták, hogy elveszti szabadságát. A világköltészet nem termelt igazibb érzést, és velőtrázóbb fájdalmat, mint Jeremiás az ő siralmaiban. Itt látjuk a szabadságot és erkölcsöt féltő legnemesebb kényeket, melyek tiszták, mint a szűzies Andromeda könyei, melyek a hitvege szerint gyöngyökké váltak a tenger fenekén. Verhovay Gyula. A függetlenségi párt ma, november 21-én délután 4 órakor értekezletet tart. Szerda, 18??. november 21. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. 87. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények esefe bémentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza Kiadó-hivatalt Budapest, IV. himzo-xitcsa 1. sz. hévé az előfizetési pénzek küldendők. Minisztertanács volt ma a király elnöklete alatt. A tanácskozás tárgyát a határőrvidéki ügyek képiték. A minisztertanácson részt vettek a magyar minisztereken kívül Bylandt gróf közös hadügyminiszter, Mazuranics horvát bán és Philipovich báró táborszernagy. A tanácskozás tárgyát képező határőrvidéki alap hovafordításának kérdésében egy külön királyi leirat el fogja határozni, mily arányban fordíttassék ezen alap egy része más művelődési czélokra, mint vasútépítésre. Az őrvidéki vasútépítésről szóló törvényjavaslat minden irányban fenntartatik. Az osztrák képviselőházban, mint azt lapunk mai számában távirati értesítés után bőven közöltük, Pretts és Unger miniszterek tegnap tartották nagyszabású beszédeiket a bankkérdés ügyében. Kevés újat mondhattak, de elég jellemző hivatalos nyilatkozatokat tettek arra nézve, hogy az ő általuk felhozottak által is mindenki bebizonyítottnak tarthassa azt, amit a bankjavaslat kárhozatos voltára nézve mi hangoztattunk. Az eddigi bankstatutumok szolgai szerepre kényszerítették Magyarország iparát, kereskedelmét, minden nemzetgazdasági érdekeit. A kormány az osztrák bankszervezet helyett most az osztrák-magyar quodliebettel vakítja az ország szemeit. Erre nézve pedig Pretis kategoricze kimondta, hogy „Az osztrák nemzeti bank statumai jóknak bizonyultak s az osztrák-magyar bank statútumai azokkal minden lényeges pontban megegyeznek.“ A pénzügyminiszter kifejti a statútumból azt is, hogy a főtanács minden kellékkel és hatalommal bír a bankügyek egységes vezetésére, s hogy ennek statutumszerű teljhatalmát a pesti igazgatóság nem korlátozza. No már ez elég lapidáris módon van megmondva. Miután ebben benne foglaltatik a mostani helyzet további fentartása, nem csoda, hogy az osztrák lapok a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoznak a pénzügyminiszter beszédéről, mint az a következő kivonatból kitűnik : A ma este ide érkezett bécsi lapok közül a „Presse”, különösen a magyar állam iránti teljes tiszteletet emeli ki, mely vonás közös volt mindkét beszédben ; hogy ezen álláspont mikép egyeztethető meg az Ausztria hatalma és egysége iránti élénk érzelmekkel, azt úgy Preus, mint Unger, de kivált az utóbbi valóban „utánzásraméltó módon“ mutatta meg. —A „Tagespresse“ így szól:A tarpeji szikla megkapta áldozatát. Unger minister vállalta magára a bírói tisztet a centralisticus bogarak, personal-unioniákus agyrémnek és ultramontán állambölcsesség ellen. A Tagblatt Unger politikai fejtegetésében azon eszmét látja, hogy az egyetértést és egységet a birodalom két fele közt nem lehet erőszakolni, hogy az egységnek alulról fölfelé kell nőnie, hogy a nézetek, érzelmek és meggyőződések kiegyezésének létre kell jönnie a két fél közt, s akkor a politikai unió és a parliament unió tetőzi be az épületet. A „Fremdenblatt“ szintén hangsúlyozza a komolyságot és méltóságot, mellyel Unger a kormánynak a dualismus lényegéről, okairól és hatásairól való nézeteinek kifejezést adott. Karl eleste. Ez a napok eseménye. A lesújtó esetről több tudósítás érkezett. A „Daily News“ táviratot közöl Teronkáléból: Kars ostromát eredetileg 13-kora tűzték ki, de az időjárás miatt szombatra halasztották. A hadoszlopok a legnagyobb csöndben foglalták el a positiókat. Lazareff a 40 hadosztály fölött a jobbszárnyon parancsnokolt, a Hafiz-pasa erőd elleni rohamban, mely sziklás meredek magaslaton fekszik. Grabbe egy ezred moszkvai gránátossal és a 39. hadosztály egy ezredével a centrumban a Kauli és Szuvari erődöket támadta meg, míg az ardaháni brigáda és moszkvai másik gránátos ezred Ropp és Komaroff alatt Inglisz Tábla erődött rohanták meg. A harcz a centrumban kezdődött meg; Grabb t. i. a 39. hadosztály egy ezredével éjjel 11 órakor elfoglalta az egyik központi redouteot. Egy nagy erős redoute hajnalban capitulált. Ezután a fellegvár tornyai, a Szuvari erőd és egyidőben a Kánli erőd is megostromoltattak. Legkésőbben adta meg magát Hafíz erőd, és reggel Karadak, néhány más erőd egészen reggel 8 óráig tartották magukat. — Erzerum felé 40 török zászlóalj vonult el, de a dragonyos és orenburgi kozákok utolérték őket, letétették velük a fegyvert, és foglyok gyanánt visszavitték. Karszba 300 ágyú, hadiszer, élelem esett zsákmányul, ezenkívül a törökök hadipénztára is. 6000 halott és sebesült, 1000 fogoly és sok zászló ; az oroszok vesztesége 2700, az asszonyokat és gyermekeket megkímélték. Melikoff maga vezényelt, és délelőtt 11 órakor a városba vonult. Mihály nagyherczeg jelen van, Grabbe tábornok elesett. Szintén a „Daily News“-nek Weronkalehból jelentik 18-ról Karsz bevételét illetőleg: Lazareff tábornok 40 divisióval működött a jobb szárnyon, s a meredek magaslaton fekvő Hafiz pasa erődöt megtámadta, gróf Grabbe tábornok a moszkvai gránátos ezreddel s a harminczkilenczedik dandár egy ezredével Kanli Táblát, a Hawari Tabia tornyait és a fellegvárat támadta meg, mig az Ardahánból megérkezett dandár s egy másik moszkvai gránátos-ezred Roop és Komaroff tábornokok vezetése alatt az Inglis erőd ellen nyomultak. Fél kilenczkor kezdődött a harcz a központon. A Kanli-Tabia ellen intézett roham alkalmával, Grabbe gróf dandárjának élén elesett. Kwedmicki százados tizenegy órakor behatolt a redouteba. A horasnei nagy redoute reggel megadta magát, utána három torony, a fellegvár és a Souvary erőd, úgy nemkülönben a Katinak nevezett erőd is egy időben bevetettek. Ezután a Hafiz-pasa erőd szintén rohammal elfoglaltatott, s reggel felé Karadagh is; a többi Tikmet-Arabi erődök reggeli nyolcz óráig álltak ellen. Negyven zászlóalj Erzerum felé akart menekülni, hanem az orosz lovasság által feltartóztattak s elfogattak. Az egész vár, a várossal együtt, továbbá 300 ágyú és lőszer az oroszok kezébe jutott. A törökök vesztesége 5000 halott és sebesült továbbá 10,000 fogoly számtalan zászlóval. Az oroszok veszteség körülbelül 2700 ember. Az oroszok megkímélték a békés polgárokat, asszonyokat és gyermekeket. Lorisz- Melikoff trnok vezényelt a csatában s Mihály nagyherczeg is részt vett abban. Lorisz-Melikoff d. e. 11 órakor vonult be Karszba. A N. Fr. Pressének távirják Londonból, í. hó 19-ikéről, hogy az összes lapok vezérczikkei Kars elestéről igen komoly aggodalommal szólnak. A Morning Post ezt írja : „Ha Angolország semlegessége korábban tán bölcs volt, most Angolországnak abba kell hagynia a tétlenséget, mert Törökország integritása Ázsiában vadbástyája Angolország integritásának.“ A Times úgy hiszi, hogy Angolországnak humanistikus és egoista indokokból közvetítenie kell. A Daily Telegraph azt hiszi, hogy Törökország nem fogja a harczot abbahagyni. A Standard orosz aranynak tulajdonítja Kara elestét. Ama „légió“ Ugye. — hov. 20. A legfőbb itélőszéknél ma délelőtt 9 órakor vették folytatólagos tárgyalás alá a székely légió ügyében elfogottak szabadlábra helyeztetésének kérdését. Az előadó tegnap beterjeszte a vádlottak és tanuk vallomásait tartalmazó iratokat, ma a királyi ügyészség vádinditványa, a törvényszék határozatai s végül a vádlottak által e határozatok elleni felebbezések terjesztettek elő. Osztrovszky József előadó bemutatja mindenekelőtt a marosvásárhelyi kir. ügyészség indítványát. Az indítvány tudvalevőleg közcsend háboritási vádat emelt a vádlottak ellen. A vád indokolásában kiemeltetik, hogy több tanú (György L, Hubanek, Oláh J.) vallomásai ki „EGYETÉRTŐ" TíRGZÁJA. ^ KÖSZÖSIJS. — Történeti regény. — írta CHAVETTE ! KI NŐ. Forditotta Hentaller Lajos. ELSŐ RÉSZ. MÁSODIK KÖTET. — 42-ik folytatás. — — Én vagyok az Abbé , beszéljen bretagnei kiejtéssel. E jelenet oly gyorsan folyt le, hogy Lebic nem vehette észre, miszerint Iván rokona szavainál összerázkódik. Berabee lovag most Laurához fordult, ki csodálkozva szemlélte a vendéget. — Surcot asszony, van szerencsém rokonomat Pornicot bemutatni, mondá francziául. — Azért jön ugye, hogy önt magával vigye ? kérdésebeb élénken s nyomatékkal. — Ezt nem tudom fiacskám, engedj időt, hogy megkérdezhessem tőle, viszonzásvón. A bemutatásnál, de különösen azon szavak hallatára, hogy Iván el fogja őt hagyni, a fiatal nő szíve fájdalmasan szorult össze , s félénken pillantott a jövevényre, ki boldogságát ketté akarja tépni. Lebic ezalatt, ahelyett hogy visszatért volna a boltba, a szobában ólálkodott, hogy valamit meghallhasson. E reményben azonban csalatkozott, mert a lovag, az Abbé felszólítása folytán bretagnei dialectussal kezdett beszélni. — Talán el akar engem vinni? kérdé Montesquiou urat. — Önt elvinni, kedves barátom? kiáltá az Abbé. Ellenkezőleg. Önnek itt sokkal jobb dolga van, semhogy ily kegyetlen tudjak lenni, válaszoló, szinte bretagnei tájkiejtéssel. Mialatt beszélt, Laurát szemlélte; azután újra Ivánhoz fordult, és folytató: — Fogadja szerencsekivánatomat édes barátom, ha e bájos nő kedvese , bámulatos szépségű. —■ Nem kedvesem Abbé ur, hanem egy imádott lény, kit szivem teljes mélyéből szeretek, s ki az ön tiszteletére is érdemes. Az Abbé szavaira Laura hirtelen felegyenesedett, a fiatal ember szavainál pir lepte el arczát, s egy hálás pillantást vetett feléje. — Ugy e ő ért bretagneiul ? kérdé az Abbé, ki észrevette a benyomást, mit szavai Laurára okoztak. — Azt hiszem nem. Legalább mióta itt vagyok, sohasem árulta el. — Jó lesz, ha megkérdezi, az elővigyázat nem felesleges. — Megkérdhetem, de nem elővigyázatból, mert ő nem árul el minket. Mielőtt Berabee megszólalhatott volna, Laura az óriáshoz fordult. — Lebic, hány óra? — Mindjárt kilencz lesz. — Vevő tehát már nem jön, menj gyorsan és zárd be a boltot, azután jöjj fel és mulattass, mert ha ezek az urak egész este ily zavarosan fognak beszélgetni, nagyon hamar álmos leszek. E megbízásnak Lebic örült, mert legalább őrködhetett a gyanús idegen fölött. Hogy annál hamarább visszatérhessen, rohanva ment le a lépcsőn. Mikor hallotta Laura, hogy már lent van, a két férfihoz fordult, s mosolyogva kezdő: — Igen, uraim , értem a bretagnei beszédet. Bocsásson meg Iván, hogy ezt mostanig nem árultam el. Azután habozva folytatá: — Hisz úgyis csak ma lettünk . . . . , szövetségesek. — Mondja Laurám, ma esküdünk örök hűséget egymásnak, javitá ki Iván, megragadva a nő picziny kezét, mit ez minden ellentállás nélkül engedett megcsókolni. — Lebic rögtön itt lesz, kezdő újra a fiatal nő , osszuk ki tehát a szerepeket. Ha zavarom önöket, úgy néhány percz múlva távozom, az árulóval együtt. — Ellenkezőleg asszonyom, mond az Abbé, szükséges, hogy ön hallja amit a lovagnak mondani akarok. Miután azonban ön félni látszik ezen óriástól .... — El fogom mondani miféle ember ez, szakitást félbe Iván. — Tehát jobb, — folytatá Montesquiou úr, — ha jelen lesz értekezletünkön. — Hamar tehát, mi tevők legyünk, már hallom Lebicet jönni. Midőn Lebic a szobába lépett, Laura egész nyugodtan ült himzése mellett a kis asztalnál, a szoba másik részén pedig Iván figyelmessen hallgatta az Abbé zagyvalék beszédét, ki oly hangon szavalt, mint egy falusi szőnek. — • Lebic gombolyítani akarok , tartsd a selymet Óriási karjain a gyenge selyemszálakkal furcsa jelenség volt e colossus. — Hallja e két bretagneit ? Azt hinné az ember, hogy két bagoly huhog. — Vagy pedig, hogy diót törnek, mond mosolygva az illatszerárusnő. — Mi baja asszonyom ? kérdé az óriás, midőn az özvegy hirtelen összerázkódott. — Ej no oly ügyetlenül tartod a selymet, hogy összekuszálódott, — mond Laura türelmetlenül. Azonban nem Lebic ügyetlensége okozta, hogy az illatszerárusnő összerázkódott. Bármennyire igyekezett is magán uralkodni, nem birta megőrizni hideg vérét, midőn az Abbé minden bevezetés nélkül e szavakat mondá Ivonnak: — Mondja csak lovag, mit fog ön és barátnője mivelni a kincseset, mi e házban elrejtve van ? — Önnek tehát van tudomása a kincsről?—■ kérdés van meglepetve. — Van bizony, s most én azon czélból jöttem, hogy azt önöktől elkérjem, — viszonzá nyugodtan az Abbé. — De mi csak ma tudtuk meg annak létezését. — Lehetetlen! — kiábá csodálkozva Montesquiou úr. — Ma reggel Surcot asszonynak még sejtelme sem volt róla, s csakis néhány óra előtt hullott le a titkot boritó fátyol. Ezután elbeszélte a jegyző látogatását, s hogy az hagyta itt a kérdéses levelet. — A levél itt van zsebemben, — folytatá a lovag, — de Lebic jelenlétében nem akarom elővenni. — Ó válaszoló az Abbé, ez teljesen felesleges is, mert én már rég tudom annak tartalmát, sőt keletkezését is elmondhatom. — Ön e szerint tudja ki írta ? — Igen, egy szeretetreméltó hölgy, kinek boldog élete szomorú véget ért Frimaire 17-én a köztársaság II. évében ; de kinek nevét ez ember jelenléte miatt nem említhetem, mert a tulajdonnév minden nyelvben egyformán hangzik, s ha megtalálná hallani, gyanút kelthetne előtte, én azonban asszonyom, ki hall minket, daczára annak, hogy nem látszik érteni a bretagnei kiejtést, legyen szives valami ürügy alatt e nyomorultat eltávolitni. Az előbbi vigyázatlansága óta Surcut asszony teljesen nyugodt volt. Midőn az Abbé szavait meghallotta, lehajolt az óriáshoz, s halkan, de nevetve mondá neki : — Ha a bretagnei paraszt ily gyorsan beszél tovább is, nyelve hamar kiszárad. — Bizony asszonyom jó lesz, ha egy üveg bort eleibe teszünk; azt hiszem nem fog érte haragudni. — Gondolod, nem lesz ez illetlen ? — Próbálja csak meg. Majd látni fogja, hogy érti ez azt a mesterséget is. — Azt hiszed? — Engedje, hogy megkísértsem. Két percz múlva visszatérek a pinczéből. — Menj tehát és hozz egy üveg bort. — Ó mond az óriás, két üveggel fogok hozni, magányosan nem merne inni e ficskó. — De hisz a lovag nem ihatik, ő beteg. — Jól van tehát, feláldozom én magam, viszonzá Lebic önmegadással. Asszonyának intésére távozott, annélkül, hogy a két férfi észre látszott volna ezt venni. Midőn magukra maradtak a fiatalok, egyidejüleg kérdók . — Mondja meg tehát, ki volt azon hölgy ? — Gyermekeim, az, ki daczára kényeinek és kéréseinek, Frimaire 17-én kivégeztetett, szegény Dubarry grófnő volt. — Igaz, jegyzé meg Iván. Dubarry volt az egyetlen, ki a rémuralom alatt gyáván halt meg. — Ej 1et mond az Abbe, nem kell ám mindent hinni, mit az emberek beszélnek. — Hogyan Abbé, csak nem akarja ezzel azt mondani, hogy a grófnő bátran nézett a halál szemébe? Ő, ki midőn a vérpadra vitték ellenszegült bakóinak, s ordító: „Tárjon még egy perczig hóhér úr! Irgalomból még egy perczig! — Igaz, hogy a szerencsétlen nő e szavakat mondta. De ki tudja bebizonyítani, hogy a grófnőnek nem volt-e joga arra, hogy éljen? — Mit akar ezzel mondani? kérdé Laura. — Azt, hogy Dubarry ama szavai „Tárjon még egy perczig hóhér ur! irgalomból csak még egy perczig!“ magában fogják azon irat keletkezését, mit önök ma elolvastak. Laura és Iván bámulva hallgatták az Abbét. — Ah ! folytatá ez, látjátok gyermekeim az ismeretes tényeken kívül, mit a történelem szokott rendesen előadni, vannak néha olyanok is, mit elhallgat, s ez képezi a történelem hátterét. A levél mi önök birtokában van, felvilágosítja Dubarry utolsó óráit .... Elmondom miként keletkezett. A fiatalok jóváhagyólag intettek. — A grófnő már 1792-ben belátta, hogy Francziaország az ő részére nem eléggé biztos, s már régibb idő óta beváltogatta értékpapírjait arany s gyémántokba. Utolsó kedvese segélyével kincseit a Louvecienni erdőben levő kastélyába retté el. Öt vagy hat milliót érő gyémántot magánál tartva, kihiresztelte, hogy gyémántjait elrabolták s azon ürügy alatt, hogy a rablókat üldözi, hirtelen Angliába utazott. A király halálának hírére Londonban gyászt öltött. E bolondos grófnő jóhiszemű volt, s menekült honfitársait bőkezűen segítvén, hamar végére járt millióinak. Ekkor eszébe jutott elásott kincse, s titokban visszatért Francziaországba. Rögtön elfogatott, s a forradalmi törvényszék elé állíttatott. — Negyvenhat éve daczára még igen szép volt, de e birákkal szemben szépsége mit sem használt. Legnagyobb bűne az volt, hogy a királyért gyászt viselt. (Folytatása következik.)