Egyetértés, 1877. november (11. évfolyam, 282-311. szám)

1877-11-25 / 306. szám

Az „Egyetértés“ melléklete. 306-ik számához. — ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 24-én. Elnök: Bánó József. A kormány részéről jelen vannak: Perczel Béla, Trefort Ágost. Elnök bemutatja a pozsonymegyei tanítótestület kér­vényét az 1875. évi 32. törvényczikk 33. és 41. §§-nak megváltoztatása iránt; Maros-Torda megye háromrendű­ kérvényét az orosz-török háborúra vonatkozólag, a megyei közigazgatás költségeinek a kincstári javadalmazásból való fedezésé — és a bőrgyártás eltiltása tárgyában. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Földváry Mihály előadó bemutatja a szám­­vizsgáló bizottság jelentését a képviselőháznak 1877. január 1-jétől junius 31-éig vezetett számadá­sairól. Ki fog nyomatni, szétoszlatni s annak idején napirendre tűzetni. Az interpellatiós könyvbe Helfy Ignácz jegy­zett be interpellatiót az orosz-török háború legújabb fordulatai iránt a ministerelnökhöz. Az ülés végén fog megtétetni. Következett a büntető tv javaslat részle­tes tárgyalása. Ennök jelenti, hogy az igazságügyminiszer a szükséges felvilágosítások megadásával Csemecsky Károly államtitkárt bízta meg. Az 1. és 2-ik §§-ok változatlanul elfogadtat­tak. A 3-ik és 4-ik szakaszoknál Zay Adolf tesz módosítást Pauler és Csemeghy felszólalásai után változatlanul fogadtattak el e szakaszok. Simonffay­­ János a javaslatban ellenm­ondást lát. A javaslat ugyanis kimondja, hogy a jelen tör­­vényköny a magyar állam egész területére kiterjed Horvátország kivételével, másfelől pedig megha­tározza, hogy „magyar honosának tekintetik mindaz, kik a magyar állam területén laknak. Nem tartja helyesnek, hogy Horvátország kivétetik e törvénykönyv hatálya alól. Tudja ugyan, hogy az igazságügyi bizottság egy hasonló tartalmú törvény­t szándékozik Horvátországban is elfogadtatni, de azt hiszi, hogy erre biztos kilátás nincs. Ily bizto­síték nélkül pedig nem tartja helyes eljárásnak az idézett elveket megállapítani. Pauler Tivadar előadó: Nem­­ volt a törvény­­könyv hatálya Horvátországra kiterjeszthető, mert az 1868. 30. t.-cz szerint Horvát-Szlavonországok­­nak polgári és bűnügyekben autonom törvényho­zási joguk van. A többi szakaszoknál Zay, Zsedé­­nyi, Hód­ossy Hosztinszky idéztek elő kevésbé ér­dekes vitát. Helly a 7-ik szakasznál, hogy a poli­tikai bűntényekre nézve két helyütt külön vita ne idéztessék fel, együtt kívánja tárgyaltatni az emlí­tett bűntényekre vonatkozó szakaszokkal. A ház változatlanul fogadja el e szakaszokat. Következik a 20. §, mely így hangzik : A büntetések nemes következők: 1. halálbün­tetés; 2. fegyház; 3. államfogház; 4. börtön; 5. fogház; 6. pénzbüntetés. Az 1., 2. és 4. pontok alatt megjelölt bünte­tések kizárólag bűntettekre, az 5. pont alatti pedig kizárólag vétségekre alkalmazandók. Az államfogház (3. pont), ha az 5 évnél rö­­videbb tartamra állapittatik meg : vétség, ha pedig öt évi vagy azon fölüli tartamban állapittatik meg, bűntett esetében alkalmazandó. A pénzbüntetés, mint önálló büntetés kizáró­lag vétségekre, — mint mellékbüntetés azonban bűntettekre és vétségekre is alkalmazható. Teleszky István elvileg a halálbüntetés el­törlését pártolja. A halálbüntetés pártolói a czél­­szerűség és szükség szempontjából indulnak ki. Szóló e két indokot igen fontosnak tartja s a maga részéről meghajolna a halálbüntetés előtt, ha ezen indokok alaposak volnának. Kétségtelen, hogy az állam czéljaira nem szük­séges a halálbüntetés fenntartása. Ez­által az ál­lam csak saját tehetetlenségét vallaná be, mert hi­szen csupán a társadalom egyes ritka kivételt ké­pező tagjaival áll szemben, hála a humanizmus és műveltség naponként terjedő áldásának. Nem is rettent el a halálbüntetés a bűntények elkövetésé­től. E tekintetben azon bernai kocsis példáját hozza fel, ki egy kivégeztetésnél jelen lévén, azon nagyon elborzadt s. igy kiáltott fel: „ki követhet el ily bűntényt, mely igy büntettetik, és csakhamar e kocsis is meggyilkolta nejét. A halálbüntetés legóvatosabb kezelése sem te­szi lehetetlenné azt, hogy ártatlanok ne hurczoltas­­sanak a vérpadra. Vérlázító gondolat annak tudata, hogy az állam szigorú büntetése által lehetővé te­szi, hogy ártatlanok a törvény nevében gyilkoltas­­sanak meg. Hogy ily esetek történhetnek, azt szá­mos eset bizonyítja. Hány eset van azonban, me­lyet a vérpad gyászos leple örökre elfed ? De az igazságos visszatolás szempontjából sem fogadhatja el a halál­büntetést, mert hiszen ezt akkor következtésen keresztül kellene vinni valamennyi bűntettnél, a­mi pedig képtelenség. El­­lenindítványt ad be, hogy a halál­büntetésre vo­natkozó 1. pont kihagyassék. Mandel Pál szintén a halálbüntetés ellen­ szó­lal fel. C­áfolja a javaslat azon indokolását, hogy közbiztossági és közművelődési viszonyaink miatt a halálbüntetés fentartása szükséges. Kérdi, hogy nem állunk-e ott közművelődés tekintetében, hol azon államok álltak már a múlt században, midőn a halálbüntetést megszüntették, — igaz, hogy visszaállították. A halálbüntetés nem jogi, hanem szabadelvűségi kérdés. Ajánlja a halálbüntetés el­törlését, P. Szathmáry Károly azon egyetlen érvet hozza fel a halálbüntetés ellen, mely a tíz­paran­csolatból van vvée: Ne ölj! Magyarország bizonyos tekintetben nagyobb műveltséggel bír más orszá­goknál. Másutt ezerévet ölték meg az embereket vallási és politikai hitvallásukért, nálunk azonban csak ritkán fordult elő erre eset. A kivégzések ká­ros hatással voltak; valóságos mondakör alakult a kivégzettek hőstettei felől. A halálbüntetés eltörlé­sére szavaz. Ezután felszólal a halálbüntetés mellett Pau­ler Tivadar. A ház elfogadja a halálbüntetést. A kérvények 45. sorjegyzéke tárgyal­ta­tik le ezután. Trefort kereskedelmi miniszter válaszol Ráth Károly interpellációjára a be- és kiviteli áruforga­lomra vonatkozó statistikai kimutatások tárgyában. A ház a választ tudomásul veszi. Következik az utolsó tárgy, Helfy képviselő úr interpellációja. Helfy Ignácz: T. ház! A török-orosz háború kitörése alkalmával és hosszú hónapokon át félre­­érthetlen kifejezést adott az egész nemzet azon aggodalmaknak, melyeket ő ezen háborúból reá háramolható veszélyek iránt táplál. Egy idő óta a nemzetnek ezen hangos nyilatkozatai elnémultak, elnémultak nem azért, mintha tán akár a veszély érzete, akár a török önvédelmi harcz iránti rokon­­szenv a nemzetben bármily kevésbé csökkent volna, hanem elhallgatott igen természetes okokból, ré­szint azért, mert a török győzelmek sokkal mes­­­szebbre tolták azon veszélyeket, melyektől tartunk, másrészről, mert már az országra nézve igen fon­tos belügyi kérdések annyira absorbeálták a nem­zet figyelmét, hogy ezen kérdés egyelőre mintegy háttérbe szoríttatott. Legújabb időben azonban oly fordulat állott be e nagyfontosságu kérdésben, mely szerintem igen alkalmas arra, hogy a nemzet által táplált aggodalmakat növelje. Kars eleste urává teszi Oroszországot a Török birodalom épen azon részének, melyből leginkább meríti életerejét. Tudjuk, hogy az európai határon legfonto­sabb pont Plevna, körül van véve; tudjuk, hogy minden felszólalásunk daczára a monarchia semle­gessége annyira vitetik, oly határozottan jóakaró semlegesség az orosz irányában, hogy nemcsak a hadakozó felekkel szemben semleges, de helyesnek találja fenntartani ezen semlegességet, még más állammal szemben is, habár ezen más állam egye­nesen a török ellen az oroszok mellet lép fel; ér­tem Szerbia magatartását. Igaz, hogy Szerbia hos­­­szas fenyegetése, készülődése dac­ára, még­sem megy be a háborúba. Elhiszem, hogy megfontolja tízszer is, százszor is, mielőtt újabban kitenné magát a fiasco veszélyének. De czért ér Oroszor­szág ezáltal is, ez is interventió, maga a készülő­dés az interventió egy nemét képezi, mert lehe­tetlenné teszi Törökországnak, hogy egész erejét Plevna felé irányozza; kell, hogy Szerbia ellen­őr­zésére hadsereget tartson.) (Úgy van!) Nem lehet tagadni, hogy ezt monarchiánk egy szóval is meg­akadályozhatná. Tudjuk, hogy Montenegró annyira előnyomult, hogy a legújabb hírek szerint, nem tudom, de hiszem, hogy való, a magyar tengerparttal érint­kező antivai kikötő Montenegró kezei közé esett. A dolgok ily állásával szemben felmerül azon kérdés, hogy vajjon van-e valami politikája a mi kormányunknak e kédéssel szemben, és minő? Az, hogy ac­ióba nem akar lépni, tény. Látjuk, hogy interveniálni nem akar, még csak közvetítőkép sem. Eddigelé azt is láttuk, értettük is némileg, habár nem helyeseltük, hogy az összes európai diploma­ta a háború kitörésekor — mert meg volt arról győződve, hogy az orosznak mindenesetre győznie kell — megállapodott abban, hogy hagyja az oroszt tenni, a­mit akar, de majd ha az orosz garázdál­kodni akar, akkor fognak közbelépni; mondom, — ismerve az európai diplomatának és első­sorban az osztrák diplomatának felfogását, és azon meg­győződését, hogy a török birodalom életképtelen — értettük ezen megállapodást. De most azt hiszem, hogy nem lehet mon­dani Törökországról, és nem fogja állítani senki e házban, de Európában sem, hogy e nemzet nem adta jeleit életképességének, mint kevés nemzet e világon. Ily változott helyzettel szemben azt hi­szem, hogy általában kötelessége a diplomatának is megváltoztatni az irányt. De bármiként gondol­kozzék is az európai diplomata, ahhoz semmi kö­zünk, hanem azt hiszem ahhoz köze van a magyar nemzetnek, hogy tudja, vájjon még most sem látja-e a kormány elérkezettnek az időt a helyzet­nek felderítésére, hogy tudja a nemzet, hol van a határ, a­melyet a kormány kijelölt, mint olyat, midőn elérkezettnek látja kilépni azon tétlenségből, a­melyben van, vagy általában be akarja várni az eseményeket. Ennek folytán a következő interpel­lációt intézem a miniszerelnök úrhoz: Interpelláló a t. miniszterelnök úrhoz ! A magyar nemzet elejétől fogva párt és osz­tálykülönbség nélkül hangos kifejezést adott azon mély aggodalmaknak, a­melyeket a folyamatban levő orosz-török háborúból hazánkra épúgy, mint Ausztriára háramolható veszélyek iránt táplál s is­mételve felhívá a kormányt, hogy e veszélyek el­hárítására használja fel egész befolyását, az állam hatalmának egész súlyát, felajánlván e czélból egy pénz-, mint vérbeli áldozat készségét. Lehetetlen, hogy a keleti harcrtereken beál­lott legújabb fordulat a nemzetnek ez aggodalmait tetemesen ne fokozza. Kars eleste urává teszi az oroszt a török bi­rodalom azon részének, mely életerejének legfőbb forrását képezi. Plevna veszélyeztetett helyzete, kí­sérve Szerbia folytonos készülődései és fenyegetőd­­zései és a montenegróiak előnyomulása által való­színűvé teszi, hogy a török birodalom azon része is, mely hazánk határaihoz oly közel esik, a hősi védelem daczára orosz hatalom, vagy legalább orosz befolyás alá kerül. A dolgok ilyetén állásával szemben kérdem a t. miniszterelnök úrtól: 1. Nem látja-e még most sem elérkezettnek az időt arra, hogy a monarchia kilépve eddigi tét­lenségéből, egy nagyhatalmi állásához illő és a helyzet által sürgetőleg parancsolt actióval korlátot vessen az orosz uralom féktelen terjeszkedési vá­gyának ? 2. Ha ilynemű actiót bármi okból helyesnek nem talál, nem látja-e elérkezettnek az időt leg­alább arra, hogy a monarchia közvetítőleg lépjen a hadakozó felek közé, végett vetendő az oly há­borúnak, mely végeredményében első sorban ha­zánkat és Ausztriát, másod­sorban az európai egyensúlyt veszélyeztetné? 3. Ha pedig a t. kormány sem ac­iót, sem közvetítést helyén levőnek nem talál, kérdem: haj­landó-e a t. miniszterelnök úr a nemzet folyton növekedő aggodalmainak elosztása czéljából tudo­mására hozni a képviselőháznak: mily állást foglal el külügyi kormányzatunk a keleti ügyek legújabb alakulásai s az azokból reánk háromolható folyton fenyegetőbbé váló veszélyekkel szemben? Közöltetni fog a miniszterelnökkel. A hétfői ülésen a büntető törvénykönyv rész­letes tárgyalása fog folytattatni. A főrendiház ma délután 1 órakor ülést tar­tott Majláth György elnöklete alatt. A 3-as bizott­ság beadta jelentését a gyalui uradalom megváltása, és a határőrvidékről szóló törvényjavaslatok tárgyá­ban. Az elnök kéri a ház tagjait, hogy a jövő ked­den tartandó legközelebbi ülésekre 3 szavazó­jegyet hozzanak magukkal, mert ekkor lesz az országos bizottság megválasztása. Felkéri egyszersmind a főrendeket, hogy ezen ülésre legalább 50en je­lenjenek meg, mert különben a választás nem lenne megejthető. A költségvetés tárgyalása, — A pénzügyi bizottságból. — — nov. 22. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülé­sében a közlekedési tárcza budgetjét vette tárgya­lás alá. Gr. S­z­a­p­á­r­y Gy. előadó jelenti, hogy a Tiszaszabályozás s a keleti vasút költségvetése nincs a tárcza budgetjébe felvéve, s ezekről külön előterjesztés lesz teendő. Kérdésére P­é­c­h­y mi­niszter kijelenti, hogy a Károlyváros-fiumei vasút kárpótlási követelésének ügye még tárgyalás alatt áll. .. A központi kiadásoknál a felvett új segéd­állomásokra nézve Horváth L. megjegyzi, hogy már a 9-es bizottság kimondá központi hivatalok szervezetének egyszerűsítésének szervezetét, s ezzel a minisztérium még adós. Csengery hajlandó megszavazni a szapo­rítást, de csak úgy, ha a hajózási és vasúti fel­ügyelőség a központba beolvasztatik, a kamatbiz­­tositás és számvevőség nem ide, hanem a főszám­­­székhez való, a helyi ügyeket pedig, a helyi or­gánumokra kell bízni. P­é­c­h­y miniszter a vasúti ügyek ziláltsága miatt most még nem tartaná helyesnek ezen új beosztást. Hegedűs pártolja Csengery indítványát és Szapáry gr. pedig elégnek tartaná ezúttal ha­csak az egész központi administrate reformja hangsúlyoztatnék az összes minisztériumokra nézve. Kerkapoly elvben csatlakozik Csengery indítványához s a minisztert legalább felkérendő­nek tartja, hogy annak fokozatos javítására töre­kedjék. P­é­c­h­y miniszter ígéri, hogy e tekintetben tervezetet készít és azt jövőre beterjesztendi. E kijelentésnek a bizottsági jelentésbe felvétele el­határoztatván, a központi kiadások a három se­gédfogalmazónak „ideiglenes“ minőségben való el­fogadásával megszavaztatnak. A dologi kiadásoknál a könyvek szerzé­sére előirányzott összegből Z­s­e­d­é­n­y­i felszóla­lása folytán 200 főt töröltetik. A vasúti és hajózási felügyelőség­nél felvétetik egy 1100 frtnyi tévedésből kima­radt tétel. A vasúti kormány­biztosokra a múlt évben csak 1300 frt volt megszavazva, csak­is je­lenléti jegyekre, a miniszter most újra 8500 frtot előirányoz. P­é­c­h­y miniszter és Hyeronimy állam­titkár megjegyzi, hogy 35 ülés tartat­án, a múlt évre megszavazott összeg a jelenléti jegyekre sem elégséges. Szapáry gr. előadó megnyitandónak véli a múlt évi határozatot és csak­is a jelenléti je­gyek alapján indítványozza a szükséges összeg megszavazását. A bizottság ezen indítvány értel­mében határoz. Az állam­ép­ítész­eti hivataloknál Sza­páry gr. előadó megjegyzi, hogy a mérnökök száma nem a felső Tiszánál, hanem Szegeden alul lenne szaporítandó. Somssich a drávai folyam­mérnöki hi­vatalra megjegyzi, hogy az egészen Szlavóniának dolgozik, a­miből Somogy megyére nézve sok hátrány ered. A bizottság megszavazza az elő­irányzatot. Az útfentartásnál és az új utak elő­irányzatánál Pejacsevich gr. kérdi, mikor leend kiépítve az 50 ölnyi barcsi-verőczei csatlakozás. P­é­c­h­y miniszter válaszolja, hogy ez addig nem történhetik meg, míg az ottani híd kiépítve nem lesz. Pejacsevich megjegyzi, hogy az eszék­­lipiki út, a­mely Szlavóniának főforgalmi vonalát képezi, nagyon rosz karban van. Somssich is kéri a minisztert, hogy fő­leg a vasúti csatlakozás elejtése után e vonalra főfigyelem fordítandó, a­mit a miniszter határo­zottan meg is igér. Az eszék-vukovári vonalra kért 60 ezer frt az előadó indítványa folytán és a minisz­ter ellenzése daczára, töröltetvén, az ülés véget ért. nov. 23. A képviselőház pénz­ügyi bizottsága mai ülésében folytatta a közlekedési ministerium költségvetésének tárgyalását. mi vizi utaknál Szapáry gr. előadó kérdi: mit szándékozik a miniszter a Tisza-szabályozás érdekében tenni? Péch­y miniszter válaszolja, hogy lehetőleg ragaszkodott ugyan az előirányzathoz, de a rendkívüli veszélyek következtében azt nemcsak kimerité, sőt a vedresházi átmetszés miatt túl is lépte, a­miről a háznak jelentést teend. Jövőre is szükségesnek tartaná, hogy e czélra nagyobb ös­­­szegek vétessenek fel. Helly előre új tervek nélkül nem hajlandó nagyobb összeget megszavazni. — Szapáry úr. kérdi: mennyit tart a miniszter elkerülhetlenü­l szük­ségesnek? Péchy miniszter válaszolja, hogy a le­folyást akadályozó átmetszésre körülbelül 1 mil­lió lenne szükséges, a­melyből a jövő évben 350,000 frt adatnék ki. Szapáry úr. a legközvetlenebb szükségre s különösen az alsó átmetszésekre már most a külön előterjesztések előtt legalább 500,000 frtot felve­endőnek tart. Tisza miniszterelnök előadja, hogy a helyzet Szegednél csakugyan tarthatlan; a Tisza szabályo­zására szinte kölcsön lenne felveendő, a­melyből jutna a szabályozási társulatoknak és az állam csak az átmetszések költségeit viselné. Indítványozza a jelentésben annak kimondását, hogy a bizottság­­szükségesnek látja ugyan, hogy a szabályozási munkálatok legalább 500,000 frt erejéig létesíttes­­senek, de most nem veszi fel az összeget, mert a jelentés még nem terjesztetett elő. Hegedűs szerint nem annyira az összeget, mint a szükséges munkálatokat kellene meghatá­rozni és ez iránti előterjesztésre hivandó fel a kormány. Csengery azon nézetben van, hogy miu­tán a miniszter a jelentést rövid idő múlva be­­nyújtandja, várja be a bizottság azt és addig e tételt hagyja függőben. A bizottság ezen indítványt magáévá teszi. A különleges építkezéseknek az előbbi évinél 65,000 forinttal nagyobb előirányza­tából Szapáry gr. előadó 45,000 forint törlését indítványozza, a­mely aztán a Tiszánál szükséges munkálatokra fordíttatnék. Pecky miniszter később beállható nagyobb károk megakadályozása szempontjából szükséges­nek tartja az egész összeget. Csengery 26,000 forint törlést indítványoz, a­mely a miniszter hoz­zájárulásával el is fogadtatik. előadó A horvátországi folyóknál Szapáry gr. 20,000 frt megszavazását indítványozza. Somssich a drávai közlekedés érdekében ellenzi a törlést. Hyeronymi államtitkár indítványára a bi­zottság 30,000 frtot szavaz meg. Pejacsevich gr. felhívja a miniszter fi­gyelmét a Kulpa folyóra. A Körös-folyónál átmetszésekre elő­irányzott 500,000 frtot Szapáry gr. előadó füg­gőben kivánja tartani Hyeronymi államtitkár felszólalására a bizottság megszavazza ugyan az előirányzatot, de jelentéséhez a tervre vonatkozó kimutatást óhajtja csatoltatni. A Szamosra előirányzott 60,000 frtot tö­röltetni kivánja Szapáry gr. előadó, mert a tár­sulatok még nem alakultak meg, és az átmetszé­sek sem készíthetők addig, míg alantabb el nem készül a szabályozás. P­é­c­h­y miniszter az összeg megszavazását kéri, mert a szégény-matócsi átmetszés elkészítése nélkül a víz elönti az illető vidéket. Wahrmann hozzájárul az előadó indít­ványához, és a bizottság törli az előirányzott ös­­­szeget. A műszaki egyének kiképeztetésére fel­vett összegnél Wahrmann megjegyzi, hogy a kereskedelmi akadémia kénytelen volt beszüntetni a vasúti tanfolyamot, mert a kormány nem adta meg a segélyt, pedig csak 1500 frtról volt szó. Péchy miniszter kijelenti, hogy ő ígért a II. félévre 800 frtot, de nem fogadták el. Wahrmann: Kérdés, jobb-e Párisba kül­deni valakit, mint a vasúti tanfolyamot fentartani. Csengery és Horváth Lajos a­mellett nyilatkoznak, hogy a dotatióból 1500 frt a vasúti tanfolyamra fordittassék. A bizottság ily értelemben mondja ki hatá­rozatát. Az u­j vonalak tanulmányozására előirány­zott 10,000 frt Csengery indítványára a mi­niszter ellenzése daczára töröltetett, a beruházásoknál a soroksári dunai ág szabályozására felvett 24,000 frtot előadó tö­röltetni kivánja. Péchy miniszter a vizek lebocsátása szem­pontjából ez összeget szükségesnek tartja. A bi­zottság ez összeg megszavazását a jövő évre elha­­lasztandónak véli. töltés A lánczhid és a Margit h­­íd közti fel­előirányzatánál Hegedűs kérdi, miként áll a kotrási költségek hozzájárulására nézve a mi­­nisterium és a főváros közt felmerült differentia. Hyeronymi államtitkár válaszolja, hogy differentia a vámházi kotrásra vonatkozik és még elintézve nincs. Az előirányzat megszavaztatott. A fiumei ki­kötőnél Péchy miniszter elő­adja, hogy a jövő évben a mólo ki lesz építve, a zármolo építését 1878-ra még nem vette fel és ezt egyszerűbben szándékozik építtetni. A Fi­ur­ára patak szabályozása magáno­­sak, Ausztria­ és Magyarország által közösen esz­­közlendő, de Ausztria vonakodik hozzájárulni s így a tervezett 20 helyett 40 °­ C esnék reánk. Péchy miniszter hangsúlyozván, hogy a ká­­tak szabályozása Fiume iparos czéljaira szükséges, kéri az osztrák résznek is átvételét, miután Ausz­triának a hozzájárulás úgy sincs érdekében. A bizottság az egész összeget megszavazza. A brassói vasútnál Hegedűs kérdésére Péchy miniszter kijelenti, hogy ha a román kor­mány e csatlakozás kiépítése tekintetében nem tesz eleget kötelezettségének, a másik (orsovai) csatlako­zás nem fog a forgalomnak átadatni. A nyugdíjaknak változatlan elfogadásával az ülés véget ért. A vámügyi törvényjavaslat tár­gyalása. — A vámügyi bizottságból. — — nov. 23. * A képviselőház vámügyi bizottsága mai ülésében folytatta a vámügyi tvjavaslat tárgya­lását. A 12. czikknél Kautz megjegyzi, hogy nagy­része pénzügyi s közgazdasági bajainknak a valuta rendezetlen voltából ered, s igen szeretné, ha a kormány már most határozottan nyilatkoznék az iránt, vannak-e s ha igen, minő alapokon lépések tervezve a valuta rendezésére. Megjegyzi e czikkre nézve, hogy kihagyatott belőle az 1867-iki törvény­nek az arany értékre vonatkozó passusa, a­miből szóló azt sejti, hogy a kormány annak idején nem az arany, hanem az ezüst valutára szándékozik át­térni. Szóló azon meggyőződésben van, hogy an­nak idején az osztrák-magyar monarchiának nem az ezüst, hanem az aranyvalutára való áttérése volna egyedül rationabilis. Indítványozza e czikk e kife­jezésének: „az érczforgalom helyreállítása“ eként való megváltoztatását: „az arany valuta behozata­lával az érczforgalom helyreállittatik.“ Széli miniszter megjegyzi, hogy az aranyva­lutának behozatalára vonatkozó ígéret azért hagya­tott ki, mert az tisztán theoreticus természetű s nem bír gyakorlati értékkel. Az, hogy az arany valuta itt szükségtelenül nem említtetik, nem azt jelenti, hogy a kormányok az ezüst valuta behoza­talát óhajtják, hanem mert nem akarnak praejudi­­cálni e nagy kérdésnek. Akkor, midőn e kérdés eldöntés alá kerül, szóló bármi minőségben legyen is hozzá szava, semmiként nem lenne az ezüstvaluta mellett s csak kettő közt tartja lehetőnek a vá­lasztást: az arany és a kettősvaluta közt. Éppen előtte szólott felfogásának irányából helyesebb, hogy ma még theoretice se döntessék el a kérdés. * Tegnapi tudósításunkban tévesen áll a dátum 23-ról 22-ike helyett. Egy magyar királynő nászutja. „II. Ulászló magyar és cseh királynak há­zas élete“ czim alatt W­enczel Gusztáv a tör­ténelmi társulat közlönyében már hónapok előtt kezdette meg e tanulmányt, melynek azt a részét, a­mely a királynak házasodási viszonyait tárgyalja, egy ízben ismertettük. Érdemes tudósunk folytatja a rendkívül érdekes, aprólékos részletekbe ható közleményeket. Ken­dali Anna utazása Francziaországból Budáig,­­miután a házasság létrejöhetésére nézve minden rendbe volt hozva) igen nagy fén­nyel történt. Ennek leírását tartalmazza a második rész. A „királyné“, kit már akkor mindenütt így ismertek, Velenczén át jött ide. A velenczei köz­társaság oly előzékeny udvariasságot tanúsított iránta, hogy ott egy hiteles szemtanú állítása sze­rint az előtt ahhoz fogható mulatságokat soha senki nem látott. Anna királyné Bloisból számos úri hölgy és főur, s vagy 600 fényesen felfegyverzett lovag kí­séretében indult el Magyarországba. Kíséretének főszemélyei voltak egyik rokona Sens-i Margit őr­­grófné, ki hozzá Piemontban csatlakozott, Velen­­czéig volt utitársa; s innen a Pó folyón visszatért Saluzzóba; a Gerchei herczeg, ki őt mint XII. Lajos követe kisérte Magyarországba ; továbbá test­vére Ais-i Kolos és Visconti Galazzo; II. Ulászló királynak három követe, és számos mások. Útját vette Savoye-on és Piemonton keresztül s Crema városnál a velenczei köztársaság szárazföldi birto­kának határát julius 1á-én lépte át. Crema város közönsége a királynőt podestája és kapitányának vezérlete alatt a legnagyobb tisz­telettel fogadta. A tanács és a városi nép nagy számmal ment eléje s örömteljes lelkesedéssel üd­vözölte őt, ki gyöngyöktől és aranytól ragyogva s fejér ménen ülve, a város hat előkelő nemese által hordott menyezet alatt folytatta útját a ka­puig. Ide délelőtt 9 óra táján érkezvén el, lovakon és kocsikon a város hölgyeinek színe által fogad­tatott, kik láttára leszabván, tiszteletöket térdet hajtva tanúsították. A hölgyek a királynét gyalog készültek kisérni, ettől azonban felszólítva ismét lovaikra és kocsijaikba szálltak, s ekként kisérték a királyné bevonulását a városba. Az utczákon, melyeken a menet haladt, az erkélyek és ablakok kárpitokkal és szőnyegekkel voltak diszitve, s on­nan a néző lakosok az útra mintegy virágesőt hintettek , a királyné pedig trombita és zeneszó s a népnek örömriadása közt mindenekelőtt a főtem­plomba tért, ott hálaimáját végezte s azután a számára királyi fénynyel előkészített házba vezet­tetett, hol az ebéd, s azután a tánczmulatság tar­tatott. Az este lakomával és ezután mulatságos játékokkal telt el.* Veronában, Zevioban, Vicenzában stb. fo­gadtatása mind fényes volt. Nem lehet részletezni. De mindenek közül kivált a királynő velenczei fogadtatása és az ekkor ott mulattatására rende­zett ünnepélyek. F­u­s­i­n­á­nál várta őt a velenczei kormány első küldöttsége, velenczei nemesek Gabriel Angelo ve­zérlete alatt, ki hozzá üdvözlő beszédet intézett. Ennél fényesebb volt azon küldöttség, mely őt „San­ Giorgio in Arega“-nál várta, s hajón „San Biagio Catoldo“-ig vitte, hol a Bucen­­tauro (a velenczei köztársaságnak fő diszhajója) állt, a doge-vel, a kormány legelőkelőbb tagjaival, a pápai, a franczia, a magyar és a ferrarai köve­tekkel, a legfőbb rangú úri hölgyekkel, s a ne­messég színével. A doge, midőn Anna királyné este hét órakor ide érkezett, s kíséretével a Bu­­centaurora szállt, a köztársaság nevében üdvözlő beszéddel fogadta. A doge-n kívül itt jelen voltak a Signoria, a patríciusok Fő­ Collegiuma, az avo­­gadorok, a tizek tanácsa, az arzenál főnökei és számos mások. Az 53 díszhölgynek élén állt a doge-nek saját menye, ki aranyba, a többi pedig skarlátba volt öltözve. Más urhölgyek is legfényesebb öltözékben voltak jelen. A Bu­­centauron tartatott azután a fogadó est ebéd 150 terítékkel, arany és ezüst edényekben. A ma­gas vendég mulattatására ezen alkalommal előkelő urak és hölgyek különféle tánczokat lejtettek. Nagyszerű látvány volt, midőn a Bucen­­tauro ezen fényes társasággal és sok nagyobb és kisebb díszhajótól kisérve, számos diadaliveken el­haladva általános k­i­v­i­l­á­g­i­t­á­s mellett a Canal Grandebe befordult, s trombita és zeneszó, éneke­sek dallamai s a nép üdvözlő örömzaja és hódoló felkiáltásai közt a királynét a szám­ár­a előkészített palotába vitte. Itt őt a dogé felvezette s egészen kamrájáig kisérte. Másnap kezdődtek a tiszteletére rendezett ünnepélyek és mulatságok. Jzílső napon délután 5 órakor volt női re­gatta. Tizenegy könnyű csónak, mindenik négy evező nővel, „San Giorgio Maggior“-tól a ferrarai őrgróf palotájáig futott versenyt. Ez új látvány volt, mert rendesen nők evezni nem szoktak, s szokatlanságánál fogva nem kevésbé, mint mivel a csónakokban levő szép nők az evezésben ki­tűnő ügyességet tanúsítottak, a közönség nagy tet­széssel fogadta. A királynő nagyszámú hölgyek társaságában azt „San Marcusa“-ban a Giorgio pa­lotából nézte ezt. Hat órakor következett két nagyobb sarkában a férfiak regattája, a „duó castelli“-től „Santa Croce“-ig. Mindenik sarkában volt hat evező, s kik elsők a czélnál érkeztek 25, a legközelebbiek pedig 15 és 10 arany jutalmat nyertek. Később a szent Mark terén a urak tornájának kellett volna lenni. magyar Az előtte való napon erre a tér volt kijelölve és homokkal behintve, az emelvények elkészítve s a sorompók elhelyezve. Mert a magyar urak ezen torna al­kalmával nemcsak vivási ügyességüket, hanem l­o­­vaikat és szép fegyvereiket is akarták mutogatni. Már 54 hölgy volt ott fényes öltözék­ben, kik az emelvényen helyet foglaltak, s úgy­szintén a tizek tanácsa is jelen volt, és a kitün­tetett nézőhelyre másokat nem bocsátottak. A ki­rálynét, a doge-t és a Signoriát várták, midőn a Collegium a jelentést vette, hogy a magyar urak­nak tornalovai, melyek Trevisóban vannak, csak holnap fognak megérkezni, így a torna elmaradt; a hölgyek a palotában rendezett ünnepélyre hi­vattak meg, s az emelvényt elhagyták. Másnap csak két ur tornázott, s a többi torna nem is tar­tatott, és csak lovagjátéknak volt később helye. A mulatság nagyszerű volt. A kezdete táncz, melyben maga a királyné is részt vett, s színjáték volt. A lakomának végén tartatott az u. n. ma­in­aria. Az egész, számos személyekből, alakok­ból és álarczokból összeállított s több csoportra osztott körmenet módjára volt rendezve. Az első csoportban trombitások és dobosok voltak, kik a menetet megnyitották. Következtek azután a má­sodik csoportban mindenféle feltűnő nagyságra alakított ritka és mesés állatok álarczai, melyek­nek néhánya akkép volt készítve, hogy hol szá­jából vagy orrából, hol szeméből vagy füléből tü­zet látszott hányni. A harmadik csoportot óriások s elefántoktól vont kocsikban álló fegyverek ké­pezték. Végre a negyedik csoportban volt 400 em­ber, kik mindennemű, mesterségesen czukorból gyártott állatalakokat, czimereket és egyéb mű­­készitményeket arany és ezüst edényekben, fel­emelt kezekkel hordtak, melyeket a királyné ülő­helyével szemben emelt állványra letettek, s me­lyek s népnek átengedtettek. S ezzel az ünnepély befejeztetvén, a királyné este 7 órakor visszatért lakásába. Miután a királynő Olaszhont elhagyva, egy díszhajóban végre átkelt a Dráva folyón is, a­melyről magyar földre lépett, itt egy pompás h­i­n­t­ó­t kapott ajándékba, a­mit már a férje küldött elébe. A király Székesfehérvárott várta hitvesét. Vele voltak testvére Zsigmond, oppelni és glognui herczeg, a pápai követ Péter, reggioi bibornok, az esztergomi érsek-bibornok, a nádor, négy követ s a raguzai signoriának képviselője, továbbá számos magyar főpap, főur és úri hölgy, az utóbbiak közt név szerint a nádornak neje. Több sátor volt felállítva, melyek közt különösen a ki­rályi tűnt fel, sötétes szinü kelméből készítve, melynek felső része és vérte carmoszin bár­­s­o­n­­­n­y­a­l ékített aranyposztóból állt, drága szalagfüzérekkel és agrafokkal akkép be­húzva, hogy az egész az „Anna“ nevet jelezte. A sátrak előtt nagy szőnyegek voltak kiterítve. Midőn a királyné megérkezett s hintájáról leszólván, a szőnyegekig jutott, a király kilépett sátrából s a kiterjesztett szőnyegek közepéig ment eléje, vele a fent nevezett főurak, az erdélyi, vá­­radi, pécsi, veszprémi, győri, váczi és Csanádi püspökök s vagy 25—30 más előkelő ur. A ki­rályné fejér atlaszba volt öltöztetve, a ruha arany­nyal gazdagon feldiszitve és czobolyprémmel sze­gélyezve. Kíséretét képezték Újlaki Lőrincz bosz­niai herczeg s a nyitrai és zágrábi püspökök, több más magyarországi főurral, s a franczia urak és hölgyek, kik vele jöttek volt, különösen a Guerchei hg, testvére Foixi Ferencz, az Estini Bailli, a Meil­­lac-i chevalier, a királyné udvarmestere, Forest-i Dizien, és főlovászmestere a Brezolles-i seigneur, jillette a fegyverhirnökök Francziaország és Bre­tagne czimereit hordták. A királyné, midőn fér­jét szinről-szinre látta, a szokásos etiquette sze­rint háromszor térdet hajtva, örömteljesen sietett hozzá. A bemutatás után az esztergomi bí­bornok őt beszéddel a király, az ország és a nem­zet nevében üdvözölte, a­mire ő azonnal válaszolt. Erre azután még a magyar urak és hölgyek a királyné, s a franczia urak és hölgyek a király előtt fejezték ki tiszteletüket. A királyi pár Budára utazott, hol a ki­rályné bevonulását tartotta, fehér ménen ülve, mely aranyposztóval, carmoszin bárson­nyal és más ékítményekkel gazdagon volt diszitve. Kíséretét itt csak hölgyei képezték, s a király és a fő­urak fogadták őt. A város előtt a papság, a ne­messég és a polgárság tisztelkedtek neki; ő pe­dig a király jelenlétében ismét minden kitüntetést megköszönt. Különben a hölgyek öltözéke ezen alkalommal oly gazdag és fényes volt, hogy franczia tudósítónkat valóságos bámulatra ragadta. A bevonulás folytonos ágyulövések közt ment végre, s midőn a királyné a királyi palotához ér­kezett, leszállt lováról, az udvari cselédek nagy sokaságától körül vétetvén. Mikor a palota küszö­bét átlépte, a király elbúcsúzott tőle, és lakásába ment; a királynét pedig a királynak testvére, a nádor, s több főúr és úri hölgy vezette a palotá­nak azon részébe, mely legközelebb a ki­rály szobáihoz, jövendőbeli lakásának volt előké­szítve. —r-----------­m É

Next