Egyetértés, 1877. november (11. évfolyam, 282-311. szám)
1877-11-25 / 306. szám
Az „Egyetértés“ melléklete. 306-ik számához. — ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése november 24-én. Elnök: Bánó József. A kormány részéről jelen vannak: Perczel Béla, Trefort Ágost. Elnök bemutatja a pozsonymegyei tanítótestület kérvényét az 1875. évi 32. törvényczikk 33. és 41. §§-nak megváltoztatása iránt; Maros-Torda megye háromrendű kérvényét az orosz-török háborúra vonatkozólag, a megyei közigazgatás költségeinek a kincstári javadalmazásból való fedezésé — és a bőrgyártás eltiltása tárgyában. A kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Földváry Mihály előadó bemutatja a számvizsgáló bizottság jelentését a képviselőháznak 1877. január 1-jétől junius 31-éig vezetett számadásairól. Ki fog nyomatni, szétoszlatni s annak idején napirendre tűzetni. Az interpellatiós könyvbe Helfy Ignácz jegyzett be interpellatiót az orosz-török háború legújabb fordulatai iránt a ministerelnökhöz. Az ülés végén fog megtétetni. Következett a büntető tv javaslat részletes tárgyalása. Ennök jelenti, hogy az igazságügyminiszer a szükséges felvilágosítások megadásával Csemecsky Károly államtitkárt bízta meg. Az 1. és 2-ik §§-ok változatlanul elfogadtattak. A 3-ik és 4-ik szakaszoknál Zay Adolf tesz módosítást Pauler és Csemeghy felszólalásai után változatlanul fogadtattak el e szakaszok. Simonffay János a javaslatban ellenmondást lát. A javaslat ugyanis kimondja, hogy a jelen törvényköny a magyar állam egész területére kiterjed Horvátország kivételével, másfelől pedig meghatározza, hogy „magyar honosának tekintetik mindaz, kik a magyar állam területén laknak. Nem tartja helyesnek, hogy Horvátország kivétetik e törvénykönyv hatálya alól. Tudja ugyan, hogy az igazságügyi bizottság egy hasonló tartalmú törvényt szándékozik Horvátországban is elfogadtatni, de azt hiszi, hogy erre biztos kilátás nincs. Ily biztosíték nélkül pedig nem tartja helyes eljárásnak az idézett elveket megállapítani. Pauler Tivadar előadó: Nem volt a törvénykönyv hatálya Horvátországra kiterjeszthető, mert az 1868. 30. t.-cz szerint Horvát-Szlavonországoknak polgári és bűnügyekben autonom törvényhozási joguk van. A többi szakaszoknál Zay, Zsedényi, Hódossy Hosztinszky idéztek elő kevésbé érdekes vitát. Helly a 7-ik szakasznál, hogy a politikai bűntényekre nézve két helyütt külön vita ne idéztessék fel, együtt kívánja tárgyaltatni az említett bűntényekre vonatkozó szakaszokkal. A ház változatlanul fogadja el e szakaszokat. Következik a 20. §, mely így hangzik : A büntetések nemes következők: 1. halálbüntetés; 2. fegyház; 3. államfogház; 4. börtön; 5. fogház; 6. pénzbüntetés. Az 1., 2. és 4. pontok alatt megjelölt büntetések kizárólag bűntettekre, az 5. pont alatti pedig kizárólag vétségekre alkalmazandók. Az államfogház (3. pont), ha az 5 évnél rövidebb tartamra állapittatik meg : vétség, ha pedig öt évi vagy azon fölüli tartamban állapittatik meg, bűntett esetében alkalmazandó. A pénzbüntetés, mint önálló büntetés kizárólag vétségekre, — mint mellékbüntetés azonban bűntettekre és vétségekre is alkalmazható. Teleszky István elvileg a halálbüntetés eltörlését pártolja. A halálbüntetés pártolói a czélszerűség és szükség szempontjából indulnak ki. Szóló e két indokot igen fontosnak tartja s a maga részéről meghajolna a halálbüntetés előtt, ha ezen indokok alaposak volnának. Kétségtelen, hogy az állam czéljaira nem szükséges a halálbüntetés fenntartása. Ezáltal az állam csak saját tehetetlenségét vallaná be, mert hiszen csupán a társadalom egyes ritka kivételt képező tagjaival áll szemben, hála a humanizmus és műveltség naponként terjedő áldásának. Nem is rettent el a halálbüntetés a bűntények elkövetésétől. E tekintetben azon bernai kocsis példáját hozza fel, ki egy kivégeztetésnél jelen lévén, azon nagyon elborzadt s. igy kiáltott fel: „ki követhet el ily bűntényt, mely igy büntettetik, és csakhamar e kocsis is meggyilkolta nejét. A halálbüntetés legóvatosabb kezelése sem teszi lehetetlenné azt, hogy ártatlanok ne hurczoltassanak a vérpadra. Vérlázító gondolat annak tudata, hogy az állam szigorú büntetése által lehetővé teszi, hogy ártatlanok a törvény nevében gyilkoltassanak meg. Hogy ily esetek történhetnek, azt számos eset bizonyítja. Hány eset van azonban, melyet a vérpad gyászos leple örökre elfed ? De az igazságos visszatolás szempontjából sem fogadhatja el a halálbüntetést, mert hiszen ezt akkor következtésen keresztül kellene vinni valamennyi bűntettnél, ami pedig képtelenség. Ellenindítványt ad be, hogy a halálbüntetésre vonatkozó 1. pont kihagyassék. Mandel Pál szintén a halálbüntetés ellen szólal fel. Cáfolja a javaslat azon indokolását, hogy közbiztossági és közművelődési viszonyaink miatt a halálbüntetés fentartása szükséges. Kérdi, hogy nem állunk-e ott közművelődés tekintetében, hol azon államok álltak már a múlt században, midőn a halálbüntetést megszüntették, — igaz, hogy visszaállították. A halálbüntetés nem jogi, hanem szabadelvűségi kérdés. Ajánlja a halálbüntetés eltörlését, P. Szathmáry Károly azon egyetlen érvet hozza fel a halálbüntetés ellen, mely a tízparancsolatból van vvée: Ne ölj! Magyarország bizonyos tekintetben nagyobb műveltséggel bír más országoknál. Másutt ezerévet ölték meg az embereket vallási és politikai hitvallásukért, nálunk azonban csak ritkán fordult elő erre eset. A kivégzések káros hatással voltak; valóságos mondakör alakult a kivégzettek hőstettei felől. A halálbüntetés eltörlésére szavaz. Ezután felszólal a halálbüntetés mellett Pauler Tivadar. A ház elfogadja a halálbüntetést. A kérvények 45. sorjegyzéke tárgyaltatik le ezután. Trefort kereskedelmi miniszter válaszol Ráth Károly interpellációjára a be- és kiviteli áruforgalomra vonatkozó statistikai kimutatások tárgyában. A ház a választ tudomásul veszi. Következik az utolsó tárgy, Helfy képviselő úr interpellációja. Helfy Ignácz: T. ház! A török-orosz háború kitörése alkalmával és hosszú hónapokon át félreérthetlen kifejezést adott az egész nemzet azon aggodalmaknak, melyeket ő ezen háborúból reá háramolható veszélyek iránt táplál. Egy idő óta a nemzetnek ezen hangos nyilatkozatai elnémultak, elnémultak nem azért, mintha tán akár a veszély érzete, akár a török önvédelmi harcz iránti rokonszenv a nemzetben bármily kevésbé csökkent volna, hanem elhallgatott igen természetes okokból, részint azért, mert a török győzelmek sokkal messzebbre tolták azon veszélyeket, melyektől tartunk, másrészről, mert már az országra nézve igen fontos belügyi kérdések annyira absorbeálták a nemzet figyelmét, hogy ezen kérdés egyelőre mintegy háttérbe szoríttatott. Legújabb időben azonban oly fordulat állott be e nagyfontosságu kérdésben, mely szerintem igen alkalmas arra, hogy a nemzet által táplált aggodalmakat növelje. Kars eleste urává teszi Oroszországot a Török birodalom épen azon részének, melyből leginkább meríti életerejét. Tudjuk, hogy az európai határon legfontosabb pont Plevna, körül van véve; tudjuk, hogy minden felszólalásunk daczára a monarchia semlegessége annyira vitetik, oly határozottan jóakaró semlegesség az orosz irányában, hogy nemcsak a hadakozó felekkel szemben semleges, de helyesnek találja fenntartani ezen semlegességet, még más állammal szemben is, habár ezen más állam egyenesen a török ellen az oroszok mellet lép fel; értem Szerbia magatartását. Igaz, hogy Szerbia hosszas fenyegetése, készülődése dacára, mégsem megy be a háborúba. Elhiszem, hogy megfontolja tízszer is, százszor is, mielőtt újabban kitenné magát a fiasco veszélyének. De czért ér Oroszország ezáltal is, ez is interventió, maga a készülődés az interventió egy nemét képezi, mert lehetetlenné teszi Törökországnak, hogy egész erejét Plevna felé irányozza; kell, hogy Szerbia ellenőrzésére hadsereget tartson.) (Úgy van!) Nem lehet tagadni, hogy ezt monarchiánk egy szóval is megakadályozhatná. Tudjuk, hogy Montenegró annyira előnyomult, hogy a legújabb hírek szerint, nem tudom, de hiszem, hogy való, a magyar tengerparttal érintkező antivai kikötő Montenegró kezei közé esett. A dolgok ily állásával szemben felmerül azon kérdés, hogy vajjon van-e valami politikája a mi kormányunknak e kédéssel szemben, és minő? Az, hogy acióba nem akar lépni, tény. Látjuk, hogy interveniálni nem akar, még csak közvetítőkép sem. Eddigelé azt is láttuk, értettük is némileg, habár nem helyeseltük, hogy az összes európai diplomata a háború kitörésekor — mert meg volt arról győződve, hogy az orosznak mindenesetre győznie kell — megállapodott abban, hogy hagyja az oroszt tenni, amit akar, de majd ha az orosz garázdálkodni akar, akkor fognak közbelépni; mondom, — ismerve az európai diplomatának és elsősorban az osztrák diplomatának felfogását, és azon meggyőződését, hogy a török birodalom életképtelen — értettük ezen megállapodást. De most azt hiszem, hogy nem lehet mondani Törökországról, és nem fogja állítani senki e házban, de Európában sem, hogy e nemzet nem adta jeleit életképességének, mint kevés nemzet e világon. Ily változott helyzettel szemben azt hiszem, hogy általában kötelessége a diplomatának is megváltoztatni az irányt. De bármiként gondolkozzék is az európai diplomata, ahhoz semmi közünk, hanem azt hiszem ahhoz köze van a magyar nemzetnek, hogy tudja, vájjon még most sem látja-e a kormány elérkezettnek az időt a helyzetnek felderítésére, hogy tudja a nemzet, hol van a határ, amelyet a kormány kijelölt, mint olyat, midőn elérkezettnek látja kilépni azon tétlenségből, amelyben van, vagy általában be akarja várni az eseményeket. Ennek folytán a következő interpellációt intézem a miniszerelnök úrhoz: Interpelláló a t. miniszterelnök úrhoz ! A magyar nemzet elejétől fogva párt és osztálykülönbség nélkül hangos kifejezést adott azon mély aggodalmaknak, amelyeket a folyamatban levő orosz-török háborúból hazánkra épúgy, mint Ausztriára háramolható veszélyek iránt táplál s ismételve felhívá a kormányt, hogy e veszélyek elhárítására használja fel egész befolyását, az állam hatalmának egész súlyát, felajánlván e czélból egy pénz-, mint vérbeli áldozat készségét. Lehetetlen, hogy a keleti harcrtereken beállott legújabb fordulat a nemzetnek ez aggodalmait tetemesen ne fokozza. Kars eleste urává teszi az oroszt a török birodalom azon részének, mely életerejének legfőbb forrását képezi. Plevna veszélyeztetett helyzete, kísérve Szerbia folytonos készülődései és fenyegetődzései és a montenegróiak előnyomulása által valószínűvé teszi, hogy a török birodalom azon része is, mely hazánk határaihoz oly közel esik, a hősi védelem daczára orosz hatalom, vagy legalább orosz befolyás alá kerül. A dolgok ilyetén állásával szemben kérdem a t. miniszterelnök úrtól: 1. Nem látja-e még most sem elérkezettnek az időt arra, hogy a monarchia kilépve eddigi tétlenségéből, egy nagyhatalmi állásához illő és a helyzet által sürgetőleg parancsolt actióval korlátot vessen az orosz uralom féktelen terjeszkedési vágyának ? 2. Ha ilynemű actiót bármi okból helyesnek nem talál, nem látja-e elérkezettnek az időt legalább arra, hogy a monarchia közvetítőleg lépjen a hadakozó felek közé, végett vetendő az oly háborúnak, mely végeredményében első sorban hazánkat és Ausztriát, másodsorban az európai egyensúlyt veszélyeztetné? 3. Ha pedig a t. kormány sem aciót, sem közvetítést helyén levőnek nem talál, kérdem: hajlandó-e a t. miniszterelnök úr a nemzet folyton növekedő aggodalmainak elosztása czéljából tudomására hozni a képviselőháznak: mily állást foglal el külügyi kormányzatunk a keleti ügyek legújabb alakulásai s az azokból reánk háromolható folyton fenyegetőbbé váló veszélyekkel szemben? Közöltetni fog a miniszterelnökkel. A hétfői ülésen a büntető törvénykönyv részletes tárgyalása fog folytattatni. A főrendiház ma délután 1 órakor ülést tartott Majláth György elnöklete alatt. A 3-as bizottság beadta jelentését a gyalui uradalom megváltása, és a határőrvidékről szóló törvényjavaslatok tárgyában. Az elnök kéri a ház tagjait, hogy a jövő kedden tartandó legközelebbi ülésekre 3 szavazójegyet hozzanak magukkal, mert ekkor lesz az országos bizottság megválasztása. Felkéri egyszersmind a főrendeket, hogy ezen ülésre legalább 50en jelenjenek meg, mert különben a választás nem lenne megejthető. A költségvetés tárgyalása, — A pénzügyi bizottságból. — — nov. 22. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében a közlekedési tárcza budgetjét vette tárgyalás alá. Gr. Szapáry Gy. előadó jelenti, hogy a Tiszaszabályozás s a keleti vasút költségvetése nincs a tárcza budgetjébe felvéve, s ezekről külön előterjesztés lesz teendő. Kérdésére Péchy miniszter kijelenti, hogy a Károlyváros-fiumei vasút kárpótlási követelésének ügye még tárgyalás alatt áll. .. A központi kiadásoknál a felvett új segédállomásokra nézve Horváth L. megjegyzi, hogy már a 9-es bizottság kimondá központi hivatalok szervezetének egyszerűsítésének szervezetét, s ezzel a minisztérium még adós. Csengery hajlandó megszavazni a szaporítást, de csak úgy, ha a hajózási és vasúti felügyelőség a központba beolvasztatik, a kamatbiztositás és számvevőség nem ide, hanem a főszámszékhez való, a helyi ügyeket pedig, a helyi orgánumokra kell bízni. Péchy miniszter a vasúti ügyek ziláltsága miatt most még nem tartaná helyesnek ezen új beosztást. Hegedűs pártolja Csengery indítványát és Szapáry gr. pedig elégnek tartaná ezúttal hacsak az egész központi administrate reformja hangsúlyoztatnék az összes minisztériumokra nézve. Kerkapoly elvben csatlakozik Csengery indítványához s a minisztert legalább felkérendőnek tartja, hogy annak fokozatos javítására törekedjék. Péchy miniszter ígéri, hogy e tekintetben tervezetet készít és azt jövőre beterjesztendi. E kijelentésnek a bizottsági jelentésbe felvétele elhatároztatván, a központi kiadások a három segédfogalmazónak „ideiglenes“ minőségben való elfogadásával megszavaztatnak. A dologi kiadásoknál a könyvek szerzésére előirányzott összegből Zsedényi felszólalása folytán 200 főt töröltetik. A vasúti és hajózási felügyelőségnél felvétetik egy 1100 frtnyi tévedésből kimaradt tétel. A vasúti kormánybiztosokra a múlt évben csak 1300 frt volt megszavazva, csakis jelenléti jegyekre, a miniszter most újra 8500 frtot előirányoz. Péchy miniszter és Hyeronimy államtitkár megjegyzi, hogy 35 ülés tartatán, a múlt évre megszavazott összeg a jelenléti jegyekre sem elégséges. Szapáry gr. előadó megnyitandónak véli a múlt évi határozatot és csakis a jelenléti jegyek alapján indítványozza a szükséges összeg megszavazását. A bizottság ezen indítvány értelmében határoz. Az államépítészeti hivataloknál Szapáry gr. előadó megjegyzi, hogy a mérnökök száma nem a felső Tiszánál, hanem Szegeden alul lenne szaporítandó. Somssich a drávai folyammérnöki hivatalra megjegyzi, hogy az egészen Szlavóniának dolgozik, amiből Somogy megyére nézve sok hátrány ered. A bizottság megszavazza az előirányzatot. Az útfentartásnál és az új utak előirányzatánál Pejacsevich gr. kérdi, mikor leend kiépítve az 50 ölnyi barcsi-verőczei csatlakozás. Péchy miniszter válaszolja, hogy ez addig nem történhetik meg, míg az ottani híd kiépítve nem lesz. Pejacsevich megjegyzi, hogy az eszéklipiki út, amely Szlavóniának főforgalmi vonalát képezi, nagyon rosz karban van. Somssich is kéri a minisztert, hogy főleg a vasúti csatlakozás elejtése után e vonalra főfigyelem fordítandó, amit a miniszter határozottan meg is igér. Az eszék-vukovári vonalra kért 60 ezer frt az előadó indítványa folytán és a miniszter ellenzése daczára, töröltetvén, az ülés véget ért. nov. 23. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében folytatta a közlekedési ministerium költségvetésének tárgyalását. mi vizi utaknál Szapáry gr. előadó kérdi: mit szándékozik a miniszter a Tisza-szabályozás érdekében tenni? Péchy miniszter válaszolja, hogy lehetőleg ragaszkodott ugyan az előirányzathoz, de a rendkívüli veszélyek következtében azt nemcsak kimerité, sőt a vedresházi átmetszés miatt túl is lépte, amiről a háznak jelentést teend. Jövőre is szükségesnek tartaná, hogy e czélra nagyobb összegek vétessenek fel. Helly előre új tervek nélkül nem hajlandó nagyobb összeget megszavazni. — Szapáry úr. kérdi: mennyit tart a miniszter elkerülhetlenül szükségesnek? Péchy miniszter válaszolja, hogy a lefolyást akadályozó átmetszésre körülbelül 1 millió lenne szükséges, amelyből a jövő évben 350,000 frt adatnék ki. Szapáry úr. a legközvetlenebb szükségre s különösen az alsó átmetszésekre már most a külön előterjesztések előtt legalább 500,000 frtot felveendőnek tart. Tisza miniszterelnök előadja, hogy a helyzet Szegednél csakugyan tarthatlan; a Tisza szabályozására szinte kölcsön lenne felveendő, amelyből jutna a szabályozási társulatoknak és az állam csak az átmetszések költségeit viselné. Indítványozza a jelentésben annak kimondását, hogy a bizottságszükségesnek látja ugyan, hogy a szabályozási munkálatok legalább 500,000 frt erejéig létesíttessenek, de most nem veszi fel az összeget, mert a jelentés még nem terjesztetett elő. Hegedűs szerint nem annyira az összeget, mint a szükséges munkálatokat kellene meghatározni és ez iránti előterjesztésre hivandó fel a kormány. Csengery azon nézetben van, hogy miután a miniszter a jelentést rövid idő múlva benyújtandja, várja be a bizottság azt és addig e tételt hagyja függőben. A bizottság ezen indítványt magáévá teszi. A különleges építkezéseknek az előbbi évinél 65,000 forinttal nagyobb előirányzatából Szapáry gr. előadó 45,000 forint törlését indítványozza, amely aztán a Tiszánál szükséges munkálatokra fordíttatnék. Pecky miniszter később beállható nagyobb károk megakadályozása szempontjából szükségesnek tartja az egész összeget. Csengery 26,000 forint törlést indítványoz, amely a miniszter hozzájárulásával el is fogadtatik. előadó A horvátországi folyóknál Szapáry gr. 20,000 frt megszavazását indítványozza. Somssich a drávai közlekedés érdekében ellenzi a törlést. Hyeronymi államtitkár indítványára a bizottság 30,000 frtot szavaz meg. Pejacsevich gr. felhívja a miniszter figyelmét a Kulpa folyóra. A Körös-folyónál átmetszésekre előirányzott 500,000 frtot Szapáry gr. előadó függőben kivánja tartani Hyeronymi államtitkár felszólalására a bizottság megszavazza ugyan az előirányzatot, de jelentéséhez a tervre vonatkozó kimutatást óhajtja csatoltatni. A Szamosra előirányzott 60,000 frtot töröltetni kivánja Szapáry gr. előadó, mert a társulatok még nem alakultak meg, és az átmetszések sem készíthetők addig, míg alantabb el nem készül a szabályozás. Péchy miniszter az összeg megszavazását kéri, mert a szégény-matócsi átmetszés elkészítése nélkül a víz elönti az illető vidéket. Wahrmann hozzájárul az előadó indítványához, és a bizottság törli az előirányzott összeget. A műszaki egyének kiképeztetésére felvett összegnél Wahrmann megjegyzi, hogy a kereskedelmi akadémia kénytelen volt beszüntetni a vasúti tanfolyamot, mert a kormány nem adta meg a segélyt, pedig csak 1500 frtról volt szó. Péchy miniszter kijelenti, hogy ő ígért a II. félévre 800 frtot, de nem fogadták el. Wahrmann: Kérdés, jobb-e Párisba küldeni valakit, mint a vasúti tanfolyamot fentartani. Csengery és Horváth Lajos amellett nyilatkoznak, hogy a dotatióból 1500 frt a vasúti tanfolyamra fordittassék. A bizottság ily értelemben mondja ki határozatát. Az uj vonalak tanulmányozására előirányzott 10,000 frt Csengery indítványára a miniszter ellenzése daczára töröltetett, a beruházásoknál a soroksári dunai ág szabályozására felvett 24,000 frtot előadó töröltetni kivánja. Péchy miniszter a vizek lebocsátása szempontjából ez összeget szükségesnek tartja. A bizottság ez összeg megszavazását a jövő évre elhalasztandónak véli. töltés A lánczhid és a Margit híd közti felelőirányzatánál Hegedűs kérdi, miként áll a kotrási költségek hozzájárulására nézve a ministerium és a főváros közt felmerült differentia. Hyeronymi államtitkár válaszolja, hogy differentia a vámházi kotrásra vonatkozik és még elintézve nincs. Az előirányzat megszavaztatott. A fiumei kikötőnél Péchy miniszter előadja, hogy a jövő évben a mólo ki lesz építve, a zármolo építését 1878-ra még nem vette fel és ezt egyszerűbben szándékozik építtetni. A Fiurára patak szabályozása magánosak, Ausztria és Magyarország által közösen eszközlendő, de Ausztria vonakodik hozzájárulni s így a tervezett 20 helyett 40 ° C esnék reánk. Péchy miniszter hangsúlyozván, hogy a kátak szabályozása Fiume iparos czéljaira szükséges, kéri az osztrák résznek is átvételét, miután Ausztriának a hozzájárulás úgy sincs érdekében. A bizottság az egész összeget megszavazza. A brassói vasútnál Hegedűs kérdésére Péchy miniszter kijelenti, hogy ha a román kormány e csatlakozás kiépítése tekintetében nem tesz eleget kötelezettségének, a másik (orsovai) csatlakozás nem fog a forgalomnak átadatni. A nyugdíjaknak változatlan elfogadásával az ülés véget ért. A vámügyi törvényjavaslat tárgyalása. — A vámügyi bizottságból. — — nov. 23. * A képviselőház vámügyi bizottsága mai ülésében folytatta a vámügyi tvjavaslat tárgyalását. A 12. czikknél Kautz megjegyzi, hogy nagyrésze pénzügyi s közgazdasági bajainknak a valuta rendezetlen voltából ered, s igen szeretné, ha a kormány már most határozottan nyilatkoznék az iránt, vannak-e s ha igen, minő alapokon lépések tervezve a valuta rendezésére. Megjegyzi e czikkre nézve, hogy kihagyatott belőle az 1867-iki törvénynek az arany értékre vonatkozó passusa, amiből szóló azt sejti, hogy a kormány annak idején nem az arany, hanem az ezüst valutára szándékozik áttérni. Szóló azon meggyőződésben van, hogy annak idején az osztrák-magyar monarchiának nem az ezüst, hanem az aranyvalutára való áttérése volna egyedül rationabilis. Indítványozza e czikk e kifejezésének: „az érczforgalom helyreállítása“ eként való megváltoztatását: „az arany valuta behozatalával az érczforgalom helyreállittatik.“ Széli miniszter megjegyzi, hogy az aranyvalutának behozatalára vonatkozó ígéret azért hagyatott ki, mert az tisztán theoreticus természetű s nem bír gyakorlati értékkel. Az, hogy az arany valuta itt szükségtelenül nem említtetik, nem azt jelenti, hogy a kormányok az ezüst valuta behozatalát óhajtják, hanem mert nem akarnak praejudicálni e nagy kérdésnek. Akkor, midőn e kérdés eldöntés alá kerül, szóló bármi minőségben legyen is hozzá szava, semmiként nem lenne az ezüstvaluta mellett s csak kettő közt tartja lehetőnek a választást: az arany és a kettősvaluta közt. Éppen előtte szólott felfogásának irányából helyesebb, hogy ma még theoretice se döntessék el a kérdés. * Tegnapi tudósításunkban tévesen áll a dátum 23-ról 22-ike helyett. Egy magyar királynő nászutja. „II. Ulászló magyar és cseh királynak házas élete“ czim alatt Wenczel Gusztáv a történelmi társulat közlönyében már hónapok előtt kezdette meg e tanulmányt, melynek azt a részét, amely a királynak házasodási viszonyait tárgyalja, egy ízben ismertettük. Érdemes tudósunk folytatja a rendkívül érdekes, aprólékos részletekbe ható közleményeket. Kendali Anna utazása Francziaországból Budáig,miután a házasság létrejöhetésére nézve minden rendbe volt hozva) igen nagy fénnyel történt. Ennek leírását tartalmazza a második rész. A „királyné“, kit már akkor mindenütt így ismertek, Velenczén át jött ide. A velenczei köztársaság oly előzékeny udvariasságot tanúsított iránta, hogy ott egy hiteles szemtanú állítása szerint az előtt ahhoz fogható mulatságokat soha senki nem látott. Anna királyné Bloisból számos úri hölgy és főur, s vagy 600 fényesen felfegyverzett lovag kíséretében indult el Magyarországba. Kíséretének főszemélyei voltak egyik rokona Sens-i Margit őrgrófné, ki hozzá Piemontban csatlakozott, Velenczéig volt utitársa; s innen a Pó folyón visszatért Saluzzóba; a Gerchei herczeg, ki őt mint XII. Lajos követe kisérte Magyarországba ; továbbá testvére Ais-i Kolos és Visconti Galazzo; II. Ulászló királynak három követe, és számos mások. Útját vette Savoye-on és Piemonton keresztül s Crema városnál a velenczei köztársaság szárazföldi birtokának határát julius 1á-én lépte át. Crema város közönsége a királynőt podestája és kapitányának vezérlete alatt a legnagyobb tisztelettel fogadta. A tanács és a városi nép nagy számmal ment eléje s örömteljes lelkesedéssel üdvözölte őt, ki gyöngyöktől és aranytól ragyogva s fejér ménen ülve, a város hat előkelő nemese által hordott menyezet alatt folytatta útját a kapuig. Ide délelőtt 9 óra táján érkezvén el, lovakon és kocsikon a város hölgyeinek színe által fogadtatott, kik láttára leszabván, tiszteletöket térdet hajtva tanúsították. A hölgyek a királynét gyalog készültek kisérni, ettől azonban felszólítva ismét lovaikra és kocsijaikba szálltak, s ekként kisérték a királyné bevonulását a városba. Az utczákon, melyeken a menet haladt, az erkélyek és ablakok kárpitokkal és szőnyegekkel voltak diszitve, s onnan a néző lakosok az útra mintegy virágesőt hintettek , a királyné pedig trombita és zeneszó s a népnek örömriadása közt mindenekelőtt a főtemplomba tért, ott hálaimáját végezte s azután a számára királyi fénynyel előkészített házba vezettetett, hol az ebéd, s azután a tánczmulatság tartatott. Az este lakomával és ezután mulatságos játékokkal telt el.* Veronában, Zevioban, Vicenzában stb. fogadtatása mind fényes volt. Nem lehet részletezni. De mindenek közül kivált a királynő velenczei fogadtatása és az ekkor ott mulattatására rendezett ünnepélyek. Fusinánál várta őt a velenczei kormány első küldöttsége, velenczei nemesek Gabriel Angelo vezérlete alatt, ki hozzá üdvözlő beszédet intézett. Ennél fényesebb volt azon küldöttség, mely őt „San Giorgio in Arega“-nál várta, s hajón „San Biagio Catoldo“-ig vitte, hol a Bucentauro (a velenczei köztársaságnak fő diszhajója) állt, a doge-vel, a kormány legelőkelőbb tagjaival, a pápai, a franczia, a magyar és a ferrarai követekkel, a legfőbb rangú úri hölgyekkel, s a nemesség színével. A doge, midőn Anna királyné este hét órakor ide érkezett, s kíséretével a Bucentaurora szállt, a köztársaság nevében üdvözlő beszéddel fogadta. A doge-n kívül itt jelen voltak a Signoria, a patríciusok Fő Collegiuma, az avogadorok, a tizek tanácsa, az arzenál főnökei és számos mások. Az 53 díszhölgynek élén állt a doge-nek saját menye, ki aranyba, a többi pedig skarlátba volt öltözve. Más urhölgyek is legfényesebb öltözékben voltak jelen. A Bucentauron tartatott azután a fogadó est ebéd 150 terítékkel, arany és ezüst edényekben. A magas vendég mulattatására ezen alkalommal előkelő urak és hölgyek különféle tánczokat lejtettek. Nagyszerű látvány volt, midőn a Bucentauro ezen fényes társasággal és sok nagyobb és kisebb díszhajótól kisérve, számos diadaliveken elhaladva általános kivilágitás mellett a Canal Grandebe befordult, s trombita és zeneszó, énekesek dallamai s a nép üdvözlő örömzaja és hódoló felkiáltásai közt a királynét a számára előkészített palotába vitte. Itt őt a dogé felvezette s egészen kamrájáig kisérte. Másnap kezdődtek a tiszteletére rendezett ünnepélyek és mulatságok. Jzílső napon délután 5 órakor volt női regatta. Tizenegy könnyű csónak, mindenik négy evező nővel, „San Giorgio Maggior“-tól a ferrarai őrgróf palotájáig futott versenyt. Ez új látvány volt, mert rendesen nők evezni nem szoktak, s szokatlanságánál fogva nem kevésbé, mint mivel a csónakokban levő szép nők az evezésben kitűnő ügyességet tanúsítottak, a közönség nagy tetszéssel fogadta. A királynő nagyszámú hölgyek társaságában azt „San Marcusa“-ban a Giorgio palotából nézte ezt. Hat órakor következett két nagyobb sarkában a férfiak regattája, a „duó castelli“-től „Santa Croce“-ig. Mindenik sarkában volt hat evező, s kik elsők a czélnál érkeztek 25, a legközelebbiek pedig 15 és 10 arany jutalmat nyertek. Később a szent Mark terén a urak tornájának kellett volna lenni. magyar Az előtte való napon erre a tér volt kijelölve és homokkal behintve, az emelvények elkészítve s a sorompók elhelyezve. Mert a magyar urak ezen torna alkalmával nemcsak vivási ügyességüket, hanem lovaikat és szép fegyvereiket is akarták mutogatni. Már 54 hölgy volt ott fényes öltözékben, kik az emelvényen helyet foglaltak, s úgyszintén a tizek tanácsa is jelen volt, és a kitüntetett nézőhelyre másokat nem bocsátottak. A királynét, a doge-t és a Signoriát várták, midőn a Collegium a jelentést vette, hogy a magyar uraknak tornalovai, melyek Trevisóban vannak, csak holnap fognak megérkezni, így a torna elmaradt; a hölgyek a palotában rendezett ünnepélyre hivattak meg, s az emelvényt elhagyták. Másnap csak két ur tornázott, s a többi torna nem is tartatott, és csak lovagjátéknak volt később helye. A mulatság nagyszerű volt. A kezdete táncz, melyben maga a királyné is részt vett, s színjáték volt. A lakomának végén tartatott az u. n. mainaria. Az egész, számos személyekből, alakokból és álarczokból összeállított s több csoportra osztott körmenet módjára volt rendezve. Az első csoportban trombitások és dobosok voltak, kik a menetet megnyitották. Következtek azután a második csoportban mindenféle feltűnő nagyságra alakított ritka és mesés állatok álarczai, melyeknek néhánya akkép volt készítve, hogy hol szájából vagy orrából, hol szeméből vagy füléből tüzet látszott hányni. A harmadik csoportot óriások s elefántoktól vont kocsikban álló fegyverek képezték. Végre a negyedik csoportban volt 400 ember, kik mindennemű, mesterségesen czukorból gyártott állatalakokat, czimereket és egyéb műkészitményeket arany és ezüst edényekben, felemelt kezekkel hordtak, melyeket a királyné ülőhelyével szemben emelt állványra letettek, s melyek s népnek átengedtettek. S ezzel az ünnepély befejeztetvén, a királyné este 7 órakor visszatért lakásába. Miután a királynő Olaszhont elhagyva, egy díszhajóban végre átkelt a Dráva folyón is, amelyről magyar földre lépett, itt egy pompás hintót kapott ajándékba, amit már a férje küldött elébe. A király Székesfehérvárott várta hitvesét. Vele voltak testvére Zsigmond, oppelni és glognui herczeg, a pápai követ Péter, reggioi bibornok, az esztergomi érsek-bibornok, a nádor, négy követ s a raguzai signoriának képviselője, továbbá számos magyar főpap, főur és úri hölgy, az utóbbiak közt név szerint a nádornak neje. Több sátor volt felállítva, melyek közt különösen a királyi tűnt fel, sötétes szinü kelméből készítve, melynek felső része és vérte carmoszin bársonnyal ékített aranyposztóból állt, drága szalagfüzérekkel és agrafokkal akkép behúzva, hogy az egész az „Anna“ nevet jelezte. A sátrak előtt nagy szőnyegek voltak kiterítve. Midőn a királyné megérkezett s hintájáról leszólván, a szőnyegekig jutott, a király kilépett sátrából s a kiterjesztett szőnyegek közepéig ment eléje, vele a fent nevezett főurak, az erdélyi, váradi, pécsi, veszprémi, győri, váczi és Csanádi püspökök s vagy 25—30 más előkelő ur. A királyné fejér atlaszba volt öltöztetve, a ruha aranynyal gazdagon feldiszitve és czobolyprémmel szegélyezve. Kíséretét képezték Újlaki Lőrincz boszniai herczeg s a nyitrai és zágrábi püspökök, több más magyarországi főurral, s a franczia urak és hölgyek, kik vele jöttek volt, különösen a Guerchei hg, testvére Foixi Ferencz, az Estini Bailli, a Meillac-i chevalier, a királyné udvarmestere, Forest-i Dizien, és főlovászmestere a Brezolles-i seigneur, jillette a fegyverhirnökök Francziaország és Bretagne czimereit hordták. A királyné, midőn férjét szinről-szinre látta, a szokásos etiquette szerint háromszor térdet hajtva, örömteljesen sietett hozzá. A bemutatás után az esztergomi bíbornok őt beszéddel a király, az ország és a nemzet nevében üdvözölte, amire ő azonnal válaszolt. Erre azután még a magyar urak és hölgyek a királyné, s a franczia urak és hölgyek a király előtt fejezték ki tiszteletüket. A királyi pár Budára utazott, hol a királyné bevonulását tartotta, fehér ménen ülve, mely aranyposztóval, carmoszin bársonnyal és más ékítményekkel gazdagon volt diszitve. Kíséretét itt csak hölgyei képezték, s a király és a főurak fogadták őt. A város előtt a papság, a nemesség és a polgárság tisztelkedtek neki; ő pedig a király jelenlétében ismét minden kitüntetést megköszönt. Különben a hölgyek öltözéke ezen alkalommal oly gazdag és fényes volt, hogy franczia tudósítónkat valóságos bámulatra ragadta. A bevonulás folytonos ágyulövések közt ment végre, s midőn a királyné a királyi palotához érkezett, leszállt lováról, az udvari cselédek nagy sokaságától körül vétetvén. Mikor a palota küszöbét átlépte, a király elbúcsúzott tőle, és lakásába ment; a királynét pedig a királynak testvére, a nádor, s több főúr és úri hölgy vezette a palotának azon részébe, mely legközelebb a király szobáihoz, jövendőbeli lakásának volt előkészítve. —r-----------m É