Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)
1878-05-23 / 142. szám
kimondassék. Ekkor fog azután talán monarchiánk is életjelt adni magáról. Hogy Anglia nem fog csekély adagokban mért muszka hajlandó lenni a engedményekért visszalépni, azt eddigi készületein kívül a legujjabbak is mutatják. Corbett angol ellentengernagy ugyanis egy hajórajjal indul Szibéria tengerpartjai felé, két hadihajó pedig az Amur folyó alsó részére. A németországi szövetségnek előjelesnek tekinthetni Manteuffel tábornok utazását Bécsbe és azon segítséget is, melyet Németország Muszkaországnak zilált pénzügyi állapotában nyújt. Muszkaország ugyanis Berlinben 200 millió rubelnyi adósságot csinált. Az egész czivilizált világ indignatiója Poroszországnak a gyülekezési és sajtószabadság ellen intézett merénylete mégis megszeppentette a német birodalmi gyűlés némely pártjait, jelesül a conservativeket, a haladó pártiakat, a socialistákat és pártecklaristákat s azt hiszik, hogy ezen törvényjavaslat a birodalmi gyűlés sanctióját meg nem fogja nyerni. Törökországból legújabban csakis annyit jelentenek, hogy ott a hadsereg szervezése igen jó sikerrel folyik, s hogy már nem 150 , de 250 ezer emberre számítanak, mit a porta képes lesz kiállítani a muszkák ellen. Lehet, hogy ez túlzás, de nem nagyobb annál, minőket a muszkák és szerb szövetségeseik haderejükről faragnak. Az Ali Zuavi féle összeesküvés azon alapos gyanúra szolgáltat okot, hogy ez igen valószínűleg az oroszoktól volt szervezve, hogy Konstantinápolyban zavarok törjenek ki, mely alkalommal az oroszoknak talán lehetett volna kissé a zavarosban halászni. A helyzetre nézve mindenki aggodalommal várja a pecsét feltörését, mely azon titkot fedi, melyet Suwaloff visz Londonba. Azt hiszik azonban, hogy Beaconsfield már értesítve van az orosz válasz tartalmáról, de ő igen jelentőleg csak annyiban nyilatkozott, hogy épen nem mondott semmit s a kérdezősködőket e szavakkal utasította vissza : ajkaim pecsételvék. Vájjon e szavakban béke vagy háború rejlik-e, ki tudná megmondani? Mennél inkább közeledünk a titok leleplezése perezéhez, annál feszültebben s nyugtalanabbul várja mindenki a feloldást. Erre nézve egy híres diplomata azt mondotta: Totleben és Hornby valóban nem tehetnének okosabbat, mintha nagy ostobaságot követnének el. A nagy osztrák hadikikötőben, Polában, néhány hét óta igen nagy munkásság és élénkség uralkodik, több hadihajó felszerelésén dolgoznak, jelesül „Jenő herczegen“, melyet most pánczéloznak. A hajóraj mozgósításáról beszélnek s azt hiszik, hogy az osztrák hajóraj egyelőre az albániai vizekben fog czirkálni, később pedig a Levante hajórajhoz fog csatoltatni. A 80 millió frank adósság elvállalásáról szóló javaslat tárgyalása. Ezen kérdést úgy jogi, mint méltányossági szempontból végleg eldöntöttnek tekinti, úgy hogy Magyarországnak sem egyik sem másik okból ez adóssághoz köze nincs. De most a kormány előterjesztése szerint más szempont lép előtérbe. Mi Ausztriával együtt társas intézetté akarjuk tenni a bankot, mely eddig csak Ausztriáé volt. E tekintetben nekünk vannak feltételeink — önálló igazgatóság, doratio stb. — de Ausztriának is vannak, egyebek közt az, hogy azon passivumnak, mely e vállalatot terheli, egy részét átvegyük. A kérdés tehát egyszerűen üzleti szempontból az: mennyit tesz a teher ? és vájjon megéri-e a társas üzlet ezen áldozatot? A 24 millió, mely 60 évre kamat nélküli rátákban fizettetik, most körülbelül 6V2 millió értéket képvisel. Már most még azon esetre is, ha a magyar bankot most felállíthatni, az átmeneti idő alatti kár nagyobb volna, mint az említett áldozat. Csakis ezen szempontból véli elfogadhatónak a törvényjavaslatot. Wahrmann szintén nem értett egyet a kormány azon eljárásával, mely a kiegyezési kérdéseket összekötötte, de amely perczben ez megtörtént, azt mint tényt acceptálnunk kell következményeivel együtt. Egy perczig sem volt azon nézetben, hogy a bankkérdést meg lehet oldani a 80 milliós kérdés elintézése nélkül. 24 milliónak fizetését a bankszabadalomért semmi esetre sem lehetett volna elfogadni, mert ez 10 év múlva súlyos kényszerhelyzetet teremtett volna számunkra. Hogy ez esetleg be ne következhessék, azért nem járult a kormány eredeti választott bírósági törvényjavaslatához, s helyesebbnek tarja a kérdés minden oldala megoldását. Ma az elvállalandó teher készpénzben mint Fáik mondás nem jelent többet 6.464,000 írtnál s szóló a kiegyezés megoldását az ország és a monarchiára nézve oly fontosnak tekinti, hogy még e sarc elfogadásától sem riad vissza, mert véget akar vetni azon küzdelemnek, mely mindkét államnak oly nagy megkárosításával jár, s mert az anyagi áldozat nem oly nagy, a minő lenne a provisorium létesítése esetére beálló veszteségünk. Horváth Gyula azokkal szemben, kik helytelenítik, hogy a kormány a kiegyezési kérdéseket összekötő, megjegyzi, hogy a kormány eljárásának lehetnek bizonyos el nem utasítható consequentiai, de akik ezeket elfogadják, azok ha helytelenítik a kormány eljárását, a személyeket nem tartoznak ezért szintén elfogadni. Szaló szerint épen a kiegyezési kérdések összekapcsolása azt, hogy a kiegyezés létrejöhetett, tette lehetővé s a jelen javaslatot mint egyedül lehetséges megoldási módot fogadja el. Chorin megjegyzi, hogy a bizottság többségének a bankvitában kifejett nézetei szerint nem a 80 milliós adósság, hanem a valuta rendezetlensége képezi az önálló bank felállításának akadályát s e nehézség 10 év múlva is fenáll. Nagyon lealázó hazánkra nézve az, hogy még milliókat fizessünk azért, hogy hazánkban nyereséges üzletet fog folytatni. A bank nyereményeinek reánk eső részéből 10 év alatt alig valami fog törlesztetni, s 10 év múlva fenn leend még csaknem az egész huszonnégy millió megterheltetésünk. • Akkor, midőn Ausztriára nézve oly előnyös feltételek alatt köttetik meg a kiegyezés, lehet-e a legcsekélyebb alapja is azon követelésnek, hogy még ily nagy sarczot fizessünk reá. Az önálló bank felállítása nehéz lett volna s lettek volna átmeneti nehézségei, de francziális szempontból, nagy megterheltetést semmi körülmény közt nem okozott volna. Wahrmann megjegyzi, hogy nem a banknak fizetünk azért, hogy nálunk helyezzen el 50 millió frtot, hanem Ausztriának a békés egyesség fentartásáért. A valuta helyreállításának hiányát soha sem tekintette az önálló bank feltétlen akadályának s most is azon nézetben van, hogy ha hitel s egyéb viszonyaink javulni fognak, a valuta helyreállíthatása nélkül is felállítható lesz az önálló bank. A bizottság többsége a törvényjavaslatot átalánosságban és részleteiben elfogadta s jelentésének előterjesztésével Márkus Istvánt bízta meg. A quótabizottságnak a 80 milliós bankadósságra vonatkozó jelentése e határozat következtében egyszerűen tudomásul vétetett. Tárgyalás alá vétetvén ezután a főrendiháznak a bankjavaslatra vonatkozó módosításai, Wahrmann előadó kérdi, vájjon e módosítások azok e, melyekben a két kormány megegyezett, vajjon a Lajthán túl ugyanazon módosítások történtek-e ? Széli miniszter kijelenti, hogy e módosítások a két kormány megállapodásait képezik, ugyan azok a Lajthán túl is megtörténtek, úgy hogy azok elfogadásával a két bank statútum egészen azonos tartalmú teend. Kéri a bizottságot, hogy újabb nehézségek elkerülése czéljából fogadja el e módosításokat. A bizottság többsége rövid vita után hozzájárulván valamennyi módosításhoz, az ülés véget ért. Anglia követelései. Az orosz engedményekkel szemben az angol lak a következő feltételeket tették : 1. Az egész san-stefanói szerződés előterjesztése a congressus elé. 2. A nagyhatalmakon kivül a congressusra hivandók azon államok is, melyeknek kifogásaik vannak a san-stefanói szerződés ellen, mint Görögország és Románia. 3. Törökország is a congressusra hivandó. 4. Oroszország még a congressus összeülte előtt tartozik kijelenteni, hogy az általa tervezett Új-Bulgária határaihoz, amennyiben azok Keletre és Délre terjednek s görög elemet vonnak be Bulgáriába, nem ragaszkodik, hanem belenyugszik, hogy a congressus állapítsa meg a határokat. 5. Az orosz occupátió Bulgáriában megszüntettetik; egy kisebb állam csapatai őrködnek a rend fentartása fölött Bulgáriában, míg megválasztatik a bolgár fejedelem, ki aztán végleg átveszi Bulgária kormányzatát. 6. Az orosz hadi kárpótlás felényire szállittatik le ázsiai területtel, mely a bolgár tributummal törlesztetik a porta által. 7. Montenegró és Szerbia határait a congressus állapítja meg. 8. Mihelyt Oroszország e pontokat jegyzőkönyvileg elfogadja, az orosz csapatok visszavonulnak Drinápolyig, a britt hajóhad pedig a Besikaöbölbe. Ezek ellenében az orosz részről czélba vett intézkedések a következők: A czár beleegyezett, hogy a bolgár kormányzók mellé adott tanácskozó testületek delegátusokat küldhessen kik július közepe táján Filippopolba, vagy Tirnovába. Ezen delegátusokból alakult 350—400 főnyi gyűlés választási törvényt fognak kidolgozni a jövendő bolgár képviseletre nézve. Addig minden kormányzónak orosznak kell lenni s csak alkormányzók lehetnek bolgárok. Továbbá elrendeltetett Pétervárról 15 ezer bolgár ujoncz besorozása, kiket orosz tisztek fognak begyakoroltatni. Elrendeltetett az is, hogy úgy a papi, mint katonai pályára készülő bolgár fiatalságnak orosz tanintézetekben kell tanulnia. A bolgár fejedelem megválasztása csak két év múlva, az orosz occupátió végével fog megtörténhetni. — A képviselőház bankügyi bizottságában. — A képviselőház bankügyi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a 80 milliós bankadóság iránti egyezményről szóló javaslatot. Helly azok után, amik elmondattak már e bizottságban a jelen kérdés fölött akkor, midőn sokkal enyhébb alakban feküdt a bizottság előtt, szóló szükségesnek tartja a bővebb nyilatkozást, fentartva nézeteinek a házban leendő kifejtését, nem fogadja el a javaslatot. Ókorin a maga és jelenlevő elvtársai nevében kijelenti, hogy nézetek szerint ezen adóság se jog, se méltányosság szerint nem illet bennünket, ezt egyszerűen egy 24 millió misarcznak tekintik,s e sarcz elfogadását oly képtelenségnek tartják, a melyet megtámadni sem szükséges. — Szóló elégnek tartja ezúttal annak kifejezését, hogy a tvjavaslatot nem fogadja el. Széli miniszter: A kormánynak soha nem jutott eszébe állítani, s nem állítja ma sem, hogy ez adóssággal tartozunk. De a másik fél bona fide állítja az ellenkezőt, s a quota bizottságnak sem sikerült meggyőzni őket ez álláspont tarthatlanságáról. Szólt azok részéről, kik a kiegyezést nem fogadják el, egészen logikusnak tekinti, hogy a kiegyezés ezen appendixéhez sem járulnak. De azok, akik a kiegyezés elfogadására hajlandók, miután az más módon absolute nem finalizálható, más állásponton állanak. Oly modalitással állapíttatván meg e kérdés megoldása, amely igen tűrhető pénzügyi megterheltetéssel jár s közvetlen újabb áldozatot nem igényel, szóló mint a kiegyezés keresztülvitelének feltételét elfogadásra ajánlja e javaslatot. Palk nem hozza ez ügyet kapcsolatba a kiegyezési kérdéssel, a mint hogy kezdettől fogva sem volt barája annak, hogy különböző természetű kérdések összekapcsoltattak s compensatió tárgyává tétették. A bánatot azonban csakhamar lelkesedés váltotta fel. — Éljen a köztársaság, hangzott a torlaszokról, és a katonák orgyilkolására sortüzzel válaszolt. A harcz kezdetét vette. Az államcsíny részéről az erőszak harcza, a köztársaság részéről kétségbeesett küzdelem. A katonák utálatos, hideg elhatározásnak és vad engedelmesség, túlnyomó szám, kitűnő fegyverzet, töltényekkel színig megrakott töltény tartó. A népnek ellenben nem volt tölténye, s hozzájárult a rendetlenség, kimerültség fegyelmetlenség, főnökük a felháborodás volt. Dussoules beszéde alatt 15 gránátosnak, Pitrois altiszt vezetése mellett sikerült a sötétben, a házfalak mellett előre hajolni és észrevétlenül a torlasz közelében állást foglalni. Ezek most egyszerre szuronyszegezve előre rohantak és készületeket tettek a torlasz megmászására. Sortűz fogadta őket. Néhányan elbuktak, a többi meghátrált. Jeannin zászlóalj parancsnok erre felkiáltott: — Végezzünk velük. — Erre a zászlóalj, mely a Mauconseil utczát megszállva tartotta, századonként sorakozva, feltüzött szuronnyal a torlasz ellen indul. E négy század hömpölygő vizárhoz hasonlított, mely felülről rohan lefelé, és pusztulással fenyeget. Ennek láttára a torlaszon beállították a tüzelést. — Czélozzatok, de ne lőjjetek, mondá Sarre, várjátok a parancsszót. Mindegyik vállához szorította a puskát, és lövésre készen várakozott. Mihelyt a zászlóalj teljesen kivonult a Mauconseil torlaszok közül, gyorsan csatárlánczot képezett, és rohamléptekben közeledett. A közeledő katonák léptei viszhangoztak az utczában. — Mondjad csak, Charpentier, kérdé Sarre, neked jó szemed van, vannak-e már félúton? ■— Igen, válaszolt emez. — Tüzelj! kiáltá Sarre. A torlasz tüzet adott. Az egész utczát füstgomoly borította el. Több katona elesett. Hallani lehetett a sebesültek jajgatását. A zászlóalj, melyet e golyózápor megingatott, megállt és szinte sortüzet adott. A felkelők közöl heten vagy nyolcan, kiket az alacsony ,torsiasz nem fedezett kellőleg, megsebesültek. Hárman halva maradtak. Egyik harczos Sarre és Charpentier közt jajgatva bukott a földre, hasba találta a golyó. — Gyorsan az ideiglenes kórházba ! mondá Sarre. — Melyikbe ? — A Cadran utcába! Sarre és Charpentier a sebesültet fejénél és lábainál fogva a torlasz nyílásán keresztül a Cadran utczába szállították. Ezalatt a tüzelés folyvást tartott. Az utcza tele volt füsttel, a golyók jobbra-balra fütyültek, néha felhangzott a parancsnokok szava, a sebesültek jajgatása, a sötétségben időközönként felvillan egy lövés fénye. Előrehangzott egyszerre a katonák soraiban, és a zászlóalj a torlaszra vetette magát. Ami ezután következett, az iszonyú volt. Az egyik oldalról négyszázan, a másik oldalról ötvenen elkeseredett kézi tusába keveredtek. Galléroknál, torkon, arczuknál, hajuknál fogva ragadták meg egymást. A torlasz nem rendelkezett egyetlen töltéssel sem, de megmaradt a kétségbeesés. Egyik munkás, kit keresztül szúrtak, kirántotta hasából a szuronyt, és ledöfött egy katonát vele. A sötétben fogaikkal marcangolták egymást. Mintha bekötött szemmel gyilkoltak volna. A torlasz két percznél nem tarthatta magát tovább. Több helyen az nagyon is alacsony volt. Nem is kellett felmászni reá, mert át lehetett lépni. Annál hősiesebb volt. Egyike azoknak, kik túlélték ezen eseményeket, utólag e sorok írójának azon megjegyzést téve : — A torlasz roszul védte magát, de az emberek szépen haltak meg. Mindez azon idő alatt ment végbe, míg Sarre és Charpentier a sebesültet a Cadran utczába vitték. Miután a sebesültet bekötözték, visszatérőben voltak a torlaszhoz. Már majdnem oda értek, midőn valaki nevökön szólította. Amint visszafordultak, harczosaik egyikével álltak szemben, kihaldokolva a falhoz támaszkodott. Kezét mellére szorította, melyet golyó fúrt át. Alig hallható hangon mondá nekik: — A torlaszt bevették! Meneküljenek ! — Nem, válaszolt Sarre, még van egy töltényem ! Visszatért a torlaszra, kilőtte puskáját és távozott. A bevett torlasz belsejénél iszonyúbbat képzelni sem lehet. A köztársaságiak a túlnyomó szám ellen már nem is védték magukat. — Nem kell foglyokat csinálni ! mondák a tisztek. A katonák megölték azokat, kik még épek voltak, és a sebesülteknek megadták a kegyelemdöfést. Sokan emelt fővel várták a halált. Haldoklók fölemelkedtek, és kiásták : — Éljen a köztársaság. A katonák a halottak arczát csizmáikkal taposták szét, hogy ne lehessen reájuk ismerni. Ott feküdt a torlasz mögött, a halottak közepette, az utcza sorában Carpentier, a X. kerület választmányának küldötte, kinek mellét két golyó fúrta át. A katonák a bormérésből égő gyertyát hoztak ki, és azt a kövezetre helyezték. A katonák bőszek voltak, mintha boszút akartak volna állni. De kin ? Paturel nevű munkás 3 lövést és 10 szuronyszúrást, négyet a fejébe kapott. Azt hitték, meghalt, és nem bántották tovább. Megmotozták. Volt nála 10 franc, azt elvették tőle. Csak hat nap múlva halt meg, és maradt annyi ideje, hogy e részleteket elbeszélhette. Megjegyzendő, hogy Paturel neve nem fordul elő azon névsorban, melyet Bonaparta úr a legyilkoltakról közzétenni szíveskedett. Hatvan köztársasági védte e torlaszt és negyvenhatot megöltek közülök. Reggel még önakaratukból jöttek ide, büszkék voltak, hogy harczolhatnak, és meghalhatnak a hazáért. Éjfélkor mindennek vége volt. Az éj folyamán 9 bullát a hospices, és harminczhetet a Montmartre temetőbe szállítottak el, Jeanty Sarre Charpentier és egy harmadik ismeretlen társaságában szerencsésen megmenekült. A házek mellett egész a Lonnion térig eljutottak. A vasrács, mely ez átjárót éjjelenként elzárja, nincs oly magas mint a kapu. Ők tehát kitéve magukat azon veszélynek, hogy az éles vasrácsokon megsebesülnek, felmásztak annak tetejére. Sarre ment legelől; midőn már fölérkezett, a vasrács egyik kiálló hegye eltépte nadrágját, és lábát oly annyira megsebezte, hogy fővel lefelé a kövezetre bukott. Szerencsére csak elkábult az ütés folytán Ezzel mindhárman felmásztak és a másik oldalon leereszkedtek. (Folytatása következik.) I. A képviselőház mai ülésében folytatta s befejezte a quota-törvényjavaslat tárgyalását. Pártunk álláspontjának a mai ülésben képviselői voltak Orbán Balázs, Osify István és Ragályi Nándor. A kormány párthívei nem titkolhatták el örömmosolyukat, hogy ezen fontos kiegyezési törvényjavaslat is oly „szerencsésen“ letárgyaltatok. Ők méltán mosolyoghatnak, az ország pedig sírhat. II. A képviselőház Ülése május 32-ikén. Elnök: Ghyczy Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll Kálmán, Perczel Béla, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla, Bedekovis Kálmán. Elnök: bemutatja Fehér megye feliratát az orosz szövetség ellen, az angol szövetség mellett és Románia területi épségének megóvása iránt Udvarhelymegye feliratát a san-stefanói béke ellen és az angol véd- és dacszövetség mellett Baranya megye két feliratát a san-stefanói béke és az orosz hatalom terjeszkedése ellen: az aradi kereskedelmi és iparkamra kérvényét a bélyeg- és illetékszabályok módosítása iránt. Bártfa szabad kir. város kérvényét a Szt.-Egyedről nevezett egyháznak szakértők által megvizsgáltatása és a vallásalapból való helyreállítása tárgyában. — A kérvényi bizottsághoz utasittatnak ! Orbán Balázs nem fogadja el a törvényjavaslatot. (Beszédére legközelebb visszatérünk.) Ostfy István: Midőn az 1867-ben a hibás kiegyezés alkalmával a képviselőház többsége a jogfeladás ösvényére lépett, Magyarország önállóságáról és függetlenségéről lemondott, megalkotta a delegatiót, amely a képviselőház jogainak bitorlója, egy foszlány, amelyekbe a reactió kapaszkodik, hogy a közösügyes méreggel telt poharat a magyar nemzettel kiürítéssé, egy palást, a melylyel a kormány sok káros kiadásokat takargat. A delegatió a 67-iki kiegyezés egyik átkos tövise; káros intézmény, amely által a nemzet önrendelkezési, alkotmányos joga csonkíttatik; káros intézmény, mert 10 év óta, dacára annak, hogy több milliókba került, semmi üdvös vívmányt felmutatni nem tud. Elvi álláspontjánál fogva a közösügyes quotát meg nem szavazhatja, de habár a szabadelvű párt álláspontján állana, még akkor sem fogadhatná el az indítványozott quotát, mert ez túlmegy Magyarország viszonylagos adóképességén, indokolatlanul súlyos terheket ró a hazára. Bűnt követne el, ha idegenek érdekében csupa lojalitásból minden kárpótlás reménye nélkül a nemzetet szegényítené. A közösügyes alapon sem az osztrák tartományokat, sem Magyarországot teljes alkotmányossággal kormányozni nem lehet, e két fél között örökös súrlódás folyik, ezen állításának bebizonyítására idéz pénzügyminiszter és az előadó beszédeiből. Bánahidy, ki a közösügyes kereten belül ellenzékeskedik, azon kérdést veti fel, hogy mikor lesz vége a nemzetet tönkretevő áldozatoknak. Erre a kérdésre szóló azzal felel meg, hogy a nagy áldozatoknak akkor lesz vége, ha a nemzet öntudatra ébred és megszünteti a közös ügyet. Szilárd meggyőződése szerint bármely pártból alakuljon kormány, önállóság, függetlenség nélkül, Magyarország virágzó és a nemzet megelégedett, boldog soha sem lehet. Ezért a beterjesztett törvényjavaslatot nem fogadja el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Simonyi Lajos b. két oly állam között, minő e monarchia két fele, azt hiszi, mindig a méltányosságnak kell dönteni. Ha tekintetbe veszi Magyarország jelenlegi helyzetét s azt összehasonlitja azon idővel, midőn a quota először megállapittatott, kétségtelennek tartja, hogy Magyarország haz 5 átlőtt. Tekintve azonban azt, hogy Ausztria közgazdasági helyzete is rosszabb lett, megnyugszik a quota bizottság által kiszámított 29%-ban, magasabb quotát is szívesen elfogadna, ha Magyarország kedvező és igényeinek megfelelő vámszerződést köthetne és a fogyasztási adóknál nem károsodnék. Ily körülmények között a különvéleményt pártolja. (Helyeslés a középen — habarék párt.) Ráth Károly nem fogadja el a pénzügyi bizottság javaslatát, mely nézete szerint terheli az országot. A külön vélemény mellett szól. (Helyeslés a középen.) Kerkapolyi Károly ; Elfogadja a 29%-ot; nem örül annak,, hogy az ország csak , ennyit bír fizetni, mert ez sajnos. De másfelől hangsúlyozza azt, hogy ha tekintetbe vétetik, mily árt fizet Magyarország, az által Ausztriának, hogy kizárólagos piacot ad neki, s mily viszonszolgálatot kap ezért Ausztriától, kétségtelennek tartja, hogy a mi hozzájárulási arányunk Ausztriával legalábbis paritásos. Ajánlja a különvélemény elfogadását. (Helyeslés a középen.). Ragályi Nándor nem fogadja el a törvényjavaslatot. Beszéde folyamában megemlékezik arról, hogy a mi előadóink mindig az osztrák érdekeket védik, hollott arra nem volt eset, hogy a reichsrath valamely előadója a magyar érdekekért szállt volna síkra. Elnök a vitát, minthogy szólásra senki sem jelentkezett, bezártnak nyilvánítja. Helfy Ignácz hivatkozik a pénzügyminiszter azon nyilatkozatára, melyet a vita folyamában tett, hogy még a vita bezárása előtt fog szólalni, kéri az elnököt, hogy a tanácskozást ne zárja be. Elnök kijelenti, hogy a házszabályok értelmében kötelessége volt a vitát bezárni, mert szólásra senki sem jelentkezett, Széll Kálmán pénzügyminiszter szívesen elállana attól, hogy utána más ne szólhasson, de principiális jelentőséget tulajdonít e kérdésnek most az elnök nyilatkozata után. Egyébként igaz, hogy megígérte, hogy fog még egyszer e kérdésről szólani a vita bezárása előtt, de azt nem értette ez alatt, hogy minden körülmény között ekkor fog szólani. Különben csupán a felhozott érvekre reflectál s új szempontokat nem fog felhozni. Erre pedig azt hiszi, a miniszternek joga van. Ezután áttér az egyes szónokok beszédeire újból ajánlva a tjavaslat elfogadását. A szavazásnál a ház többsége a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta. A részletes tárgyalásnál Lukács Béla az 1 §-hoz azon módosítást nyújtja be, hogy 30:70 helyett 29:71 tétessék. Kerkápolyi Károly pártolja, Széli pénzügyminiszter ellenzi e módosítást; a ház többsége mellőzi azt. Bánhidy Béla báró indítványozza, hogy a restitutio kérdése külön törvényben szabályoztassék. Széll pénzügyminiszter felszólalása után a ház többsége az indítványt elveti. Szél Kálmán pénzügyminiszter hosszas styláris módosításokat nyújt be. Apponyi Albert és Szilágyi Dezső utalva arra, hogy a ház tagjainak nagy része megsértette e módosításokat, előbb azokat a pénzügyi bizottsághoz kívánják utasítani, hogy a ház tagjainak idejük legyen meggyőződni a felől, hogy csakugyan pusztán szövegezési módosítások e azok. Tisza Kálmán ellenzi a pénzügyi bizottsághoz való utasítást. Szél pénzügyminiszter, hogy bebizonyítsa, hogy csakugyan styláris módosításokat nyújtott be, visszavonja azokat. A törvényjavaslat változatlanul elfogadtatik. Tisza Kálmán miniszterelnök jelenti, hogy a holnapi ülésben fog válaszolni a keleti kérdésben hozzá intézett interpellátiókra. Ezután a ház Trefort miniszternek többsége tudomásul veszi múltkori válaszát Tarnóczy Gusztáv interpellátiójára. Következnek az interpellátiók. Madarász Jenő interpellácziója a közmunka- és közlekedési ministerhez igy hangzik: Múlt 1877-ik évben Csongrád megyében a Szegvár és Mindszent községek határában fekvő alsó Kurcza réten egyjegyűit belvizeknek, az úgynevezett „picsó-éren“ a kurcza meder felé irányuló szabad lefolyása, a „bökény-mindszenti Tisza szabályozó társulata által a picsó ér torkolatánál létesített gáttal megakadályoztatott, s a feltorlódott nagymennyiségű belvíz az alsó kurcza réti birtokosok vetéseire szorittatván, kiszámithatlan károkat okozott. Az 1874. évi XI. t.-cz. 2-ik szakasza értelmében, a belvizeknek természetes, szabad lefolyását akadályozó műveleteket emelni, úgy egyeseknek, mint tálaljatoknak tiltva lévén, — sőt az 1874. évi 39-ik t. er. 23. §-a azt rendelvén, hogy a vizszabályozó társulatok arról, hogy a belvizeknek lefolyása munkálataik által ne akadályoztassák és azok számára ugyanannyi és oly biztos lefolyás biztosittassék, mint a mennyi és minő a szabályozás előtt volt, mindenesetre gondoskodni tartoznak ; — a károsított alsó kurcza réti birtokosok az említett gát eltávolítása iránt az alispánhoz folyamodtak. A megtartott helyszíni szemle és tárgyalás alkalmával a folyamodás jogos és törvényes volta a megyei főjegyző mint kiküldött alispán által megállapíttatván 9/877. szám alatti határozattal, a panasztott gát elhárítása elrendeltetett. Tekintve azonban azt, hogy a társulati védgát ezáltal szakértők véleménye szerint veszélyeztetve lett volna, az említett határozat végrehajtása az árvízveszély elmúltáig elhalasztatott. A közmunka- és közlekedési minisztérium az ügyet másodfokúlag bírálat alá vévén, 1878. január 19-én 12512—1878 sz. a. kelt intézményével az első fokú határozatot jóváhagyta, egyszersmind azonban kimondotta, hogy ezen rendellenes állapotot jövőben fenntartani, még a védtöltések biztosítása czéljából sem lehet. Daczára azonban e határozatoknak, s a törvény világos rendeletének — a „bökény —■ [UNK] mindszenti Tisza szabályozó társulat által az előbb emlitett picsó — fok e folyó évben ismét eltöltetett; s igy az alsó kurcza réti belvizek ismét az ottani birtokokra visszaszorittattak. Az illető károsultak ismételve folyamodtak több hónap óta az alispáni hivatalhoz, az ismételt törvényszegés megtorlása, és a törvény által tiltott gát eltávolítása végett, de hasztalanul, mert az alispán semmi választ sem adva, károsodásuk részese lett. Meggyőződvén érdekeltek azon sajnos tényről, hogy az alispántól hijába várják törvényes kötelessége teljesítését; — egyik érdektárs — Schlesinger Judit, közvetlenül a közmunka és közlekedési minister urnál emelt panaszt e miatt, minek következése az jön, hogy a minister úr hetekkel ezelőtt meghagyta az alispánnak, hogy a törvényellenesen emelt picsó foki gátat azonnal eltávolítássá. Mindezek következtében kérdem tehát a t. minister urat: 4. Van-e tudomása a felől, hogy az illető alispán ignorálja azon miniszteri rendeletet, s máig sem tett eleget a törvény s az ennek foganatosítását meghagyó miniszteri rendeletnek? 2. talál tudomást Hajlandó-e a miniszter úr ez iránt hovaszerezni, s intézkedni egyrészt, hogy azonnal haladéktalanul teljesítse az alispán a törvény s a törvényes miniszteri rendelet által meghagyott kötelességét a jelölt gátnak azonnali eltávolítását ? 3) hajlandó-e miniszter úr intézkedni egyúttal, hogy ezen súlyos kötelesség mulasztással párosult vakmerő visszaélés, az alispán ellen — mint aki a minisztérium kegyes jóvoltából a nevezett társulat ügyeinek vezetésére kormánybiztosul van kinevezve — megejtendő fegyelmi eljárás utján megtoroltassék. Dániel Ernő a következő interpellációt intézi a közmunka- és közlekedési miniszterhez a keleti kereskedést közvetítő vasutak kiépítése tárgyában : Tekintve, hogy a keleti bonyodalmak bevégzésével a kormány elodázhatlan feladatai közé tartozik vasúthálózatunkat a szomszéd Szerbián át a bolgár- és törökországi vasúthálózattal kapcsolatba hozni és ezáltal a keleti kereskedést hazánkra nézve biztosítani; tekintve továbbá, hogy ezen kapcsolat gyors eszközlése annál inkább sürgős, minthogy a Lajtán túl tervezett Bécs-Novi vasútvonal további kiépítése a keleti kereskedést hazánktól elvonná és igy hazánkat kimondhatlanul károsítaná; tekintve végre, hogy ezen vasút irányának kijelölése alkalmával Torontál vármegye déli részeinek érdekei sem közgazdászat, sem politikai szempontból figyelmen kivül nem hagyhatók, különösen mióta a volt végvidék visszakebeleztetett, melynek zöme Torontál vármegyéhez csatoltatott, kérdem ,az igent. közmunka és közlekedési miniszter urat : 1., Szándékozik-e a keleti kereskedést közvetítő vasút kiépítésére nézve a háznak mielőbb előterjesztést tenni? 2) Ha igen, fog-e e czélból a kikinda-pancsova-belgrádi vasútvonalra tekintettel lenni, mely pályájának rövidsége mellett leggyorsabban épülhet ki és melynek kiépítésére már eddig is oly ajánlatok tétettek, melyek az államnak semmiféle áldozatát sem vennék igénybe? és 3) ha magasabb állami érdekek szempontjából a másik pontban említett irányban a csatlakozást engedélyezhetnek nem tartaná, fog-e oly törvényhozási intézkedést kezdeményezni, hogy az államnak igen fontos nemzetgazdászati és politikai érdekei Torontál megye déli részében építendő másodrangu vasutak által kielégittessenek ? Ülés vége 2 órakor. ÚJDONSÁGOK, — Személyi hírek. Klotild főherczegnő tegnap este Bécsből, Szögyény-Marich László Székesfehérvárról, b. Fiáth Ferencz Veszprémből a fővárosba érkeztek. Majláth György országbíró pedig tegnap este Bécsbe ment. — Delbrück német miniszter, a német birodalmi kanczelláriai hivatal volt elnöke Bécsből tegnap este nejével együtt Budapestre érkezett s a „Grand Hotel Hungáriában“ szállott meg. — A volt porosz államminister Delbrück, ki tegnap nejével Budapestre érkezett és a Hungáriába szállt, ma délben jelen volt a képviselőház karzatán a quota törvényjavaslat fölötti vitánál. Wacker-Gotter báró főkonsul és Wodianer Béla konsul társaságában nagy érdekkel kisérte az ülés végéig a vitát s behatóan tudakozódván az itteni tanácskozási mód után. A nagy államférfiú Budapesten marad 2—3 napig, hogy a főváros nevezeteségeit megtekintse. — Udvari ebéd a szultánnál. Folyó hó 15-én Zichy gr. osztrák-magyar nagykövetet az a kitüntetés érte, hogy a szultán az ő tiszteletére rendezett udvari ebédre meghívta, mely megtiszteltetés még ritka halandót ért. A 22 terítékű asztalhoz hivatalosak voltak Zichyn kivül még Herbert br. és Kos jek követségi tanácsosok. Azonkívül az összes miniszterek, a két gliazi, Ozmán és Moubktár pasák, úgyszintén több magasrendű udvarbeli vett részt. A meghívott vendégek közvetlenül megérkezésük után a császári palota egy földszinti termébe vezetettek, hol Said pasa palotamarsai és az udvari tolmács fogadták őket, s a hol török szokás szerint különféle étvágygerjesztő szeszes italok s nyalánkságok hordattak körül. Nem sokára rá megjelent a szertartásmester, jelentve a nagykövetnek, hogy a szultán egyedül kívánja őt látni. Zichy gróf erre a terembe ment a szultánhoz s vagy tiz perczig időzött itt, hol a külügyminiszteren kivül, ki a tolmácsszerepet vitte, senki más nem volt jelen. Ezután az ebédhez indultak. Időközben az összes többi vendég az étterem előtti szobában sorfalat képezve sorakozott, mely közt a szultán s a nagykövet haladt az étterembe, hol európai ízlés szerint díszített, gazdag ezüstteritéka asztal állt. A többi rendezés is, úgyszintén a konyha, pincze egészen megfelelt egy fényes európai udvari ebéd kellékeinek. Az ebéd alatt, mely vagy másfél órát tartott, a mellékteremben a szultán kitűnő zenekara török s egyéb darabokat játszott s emelte az elégedett vendégek hangulatát. Ebéd végeztével a szultán Zichy gróffal más terembe ment, hogy ott cerclet tartson, amelyben azonban az említett két követségi tanácsoson kivül csak néhány a meghívott méltóságoknak volt hivatalos, kiknek a fenforgó politikai beszélgetésben hasznát vehették. E társalgás még két óra hosszat tartott, s mikor a nagykövet a szultántól búcsúzott, már éjfél felé járt az idő. — Az országházra nézve a tegnapi esti és mai reggeli lapokban megjelent közleményekre vonatkozólag, illetékes helyről azon értesítést vettük, hogy a képviselőház elnöke a képviselőház gazdasági bizottságával egyetértve, s amint magában értetődik, a képviselőház jóváhagyásának fentartásával a fővárosi hatósághoz a polgármester által azon megkeresést intézte, hogy az országházra, illetőleg annak telkére nézve a képviselőház s Pest városa között kötött s már lejárt szerződés újabb tíz évre, vagy a mennyiben más országház korábban építtetnék, addig meghosszabbítás sékt s ezt kívánta a f. hó 21-én magához kért több képviselőnek tudomására hozni. — A magyar „csárda“ a párisi világkiállításon. dekes sorokat küldi: Levelezőnk a következő évHa a sok nézésben és a tárgyhalmaz egyenkinti tanulmányozásában kifáradtunk, rendesen a „csárdába“ szoktunk betérni,