Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)

1878-05-30 / 149. szám

XII. évfolyam, Budapest, 149. szám. Csütörtök, 1878. május 30* ■ l»miM«^iawrtw»Ma.'Miiranomirwi ■■»mm '■ .111 riwnn.il mi ........« " ■»i»|m immi i i ........ ........ i ■ .m. h i «■—inww i iini.ni.ini. .................... -------- l ■ ■ ■ .... ........................... I j--------------------------------------- — ....um«« i3£tfgaafefeigßaaegl&: i ' ' ........— ------- ----------------------------------- - , , , ||| ,||ti f|| y Előfizetési dij: JÜF ^ maSzerkesztői iroda: H #Hi BPHMH Budapest, tv. himzö-utcza | sz. Egy évre................................... 20.— B jtf Msr w| Kj|| pH É|| JB |p| lg |E hová a lap szellemi részét illető minden Negyedévre !!!’!!!! V*: Ln S|lllMr ^gna ||§ Äx«gi| fSf | • Ml közlemény küldendő. — A küldemények Kgy bóra . .. * *. i.80 «PB»«* H ■Hgfl p|si«B» gif.. ||P»««a §$§ Jm“*| csak bérmentesen fogadtatnak el.. Egy szám 6 krajczár. g| |f| HB |jj |j lg fii B IP ffi Ik Jp dothé*iratok csak «ndkivüli esetben tti Hirdetési díj: 9 hasábos petitsor egy- PÄiiSSiiäSÄäiB ^jBtaHgäjfflßp fel i^S&STOSSSH p-M »MsiBHBfflHl fel WL wm fff%HHHWHfli 'BRtaBÉfljr IfPiflHHHH H E9 BBS9HHHIHS vk Bi HHHil Kiadó hivatal: lön^30 kr. ^ ^ ^ minden hirdetésért kis , Budapest, IV. himlö-utcea 1. 80, Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. hová az előfizetési pénzek küldendők. Andrássy exposéja: Itt van a kongressus, adjátok meg gróf Andrássy Gyulának a 60 milliót ti delegátusok, parlamentek és népek, mert a fegyverkezés most már elhalaszthatlan! Iit úgy hangozhatik, mint dévaj tréfálkozás vagy részakaratú gúny a mi genialis külügyminiszterünkre, pedig ott az írás, olvassátok gróf Andrássy Gyula expozéját ! A hosszú lére eresztett szövegezésben valóban nincs egyetlen fordulattal, egyetlen jelzéssel se több, mint a mi laconicus kivonatunkban. Andrássy gróf egyenest hivatkozik rá, hogy a helyzet most épen az, aminek előrelátásában a 60 milliót először kérte volt, az akkor indítványozott kongressus most már valóban össze fog jönni, ott nekünk mint egyenrangú tényezőnek kell megjelennünk, mely semmi más állam irányában erkölcsi függést el nem fogadhat. dig Andrássy Gyula gróf előrelátása! Mi rroppant véleménnyel voltunk gondviselésszerű kormányzatnak e lényeges momentuma iránt, mégis hová legyünk most bámulatunkban ! Mi előrelátásnak azt a képességet tartottuk, mely az események rendjét és a dolgoknak jövő alakulását előre számba tudja venni. De a congressusnak létrejövetele a legutóbbi napokig a legkétesebb volt. Amikor a 60 milliós követelés a parlamentek elé került, nem épen úgy látszott-e, hogy szükségét a congressus tervének meghiúsulta indokolta és a már összehívott delegatiók előtt is nem az a kilátás állott-e, hogy gróf Andrássy minden congressusi reménynek szétfoszlását fogja constatálni ? De ime huszonnégy órával Andrássy exposéjának előterjesztése előtt megjelenik az angol-orosz egyezkedésnek híre, igazán mintha csak megrendelésre történt volna és előáll a három hónap előtt számbavett helyzet! Bízzunk hát rendületlenül gróf Andrássy előrelátásába! Megy vagyunk győződve, hogy külügyminiszterünk az exposét nem a legutóbbi események behatása alatt fogalmazta, de már három hónapja tartja készen fiókjában előrelátásának legdicsőbb bizonyságául. A gonosz világ még csak néhány nappal ezelőtt az hitte, hogy gróf Andrássy egy egész más exposét tart készen, melyben ugyancsak teljes hatvan milliót azért kell felhasználnia, mert congressusi reménynek és congressusi ábrándoknak siralmas végük esett ! Tehát nagy dolgok előtt állunk! A külügyéri expose bejelenti a delegátióktól tett kikötés értelmében, hogy „a monarchia lényeges érdekeinek megvédésére a véderőnek kifejtése immár elkerülhetlenül szükségessé lett.“ A kérdés most nem az, mint a hitelkövetelés első beterjesztésének idején. Akkor azt mondták, hogy a 60 milliót esetleg felhasználhatják, esetleg nem. Ma egyszerűen bejelentik, hogy a 60 milliót felhasználják, nekünk mindenkép fegyverkeznünk kell. Valóban a mi genialis külügyérünk előtt az ő congressusi eszméje igen rémületes alakot öltött. Mintha egy mesés szellemmel volna dolga, melyet bűvös szavakkal hívott segítségül a földnek mélyéből, és az most nyakára ül oly szörnyű nyomással, hogy a nyújtott segítségtől kínos vonaglásba esik bele. Az előre látható exposé utal rá, hogy a többi államok már a legnagyobb áldozatokat hozták érdekeik biztosítására. Világos a czélzás a nagy fegyverkezési készületekre, melyeket Anglia tett. De hát azt csak tudja a világ, hogy Anglia azért fegyverkezett, mert nem vitás kérdések elintézhetésébe egy bízott a congressus által és igy nem lehet kétség, hogy a legújabb fordulat, mely a congressust lehetővé tette, le is fogja szállítani Anglia fegyverkezési buzgalmát. Mi nekünk ellenben a congressus küszöbén lett „elkerülhetlenül szükségessé“ a fegyverkezés. Miért van ez? Talán az ősi osztrák traditióhoz híven újra elkéstünk „egy hadsereggel és egy eszmével ?“ Vagy mi épen a congressus miatt és a congressus ellenére fegyverkezünk ? Milyen állásban lépünk mi az areopag elé ! Gróf Andrássy olyan czélzást tesz, mintha a congressusnak határozatai után az európai természetű érdekekről még oly bonyodalmak támadhatnának, melyek saját külön érdekeinket ejthetik veszedelembe. A mi „külön érdekünk“ ég és föld e legcsodásabb legátdatlanabb titka a világegyetemnek rejtélye , — hol védik meg azt! Vájjon a bölcs külpolitika olyan helyzetet teremtett volna számunkra, hogy „külön érdekünket“ egész Európa egyetértésével szemben fog kelleni vitatnunk ? Vagy az a „külön érdek“ nem egyéb, mint a régi lópata, mely most már toporzékol szörnyű türelmetlenséggel, várva az európai engedélyt Bosznia és Nerezegovina megszállására! Lássuk ! Mezei Ernő. Régi hangok, vén bűnösök. „Hős csapataink bevonultak Ada-Kalehba.“ Száz év óta első eset, hogy osztrák sereg győz, s foglal tartományt. Száz év óta első eset, hogy bevett vár sánczaira tűzték a sárga-fekete zászlót. Száz év óta először van osztrák azon helyzetben, hogy megtáviratozhatja generális Bécsbe : „A parancs teljesítve van. Ada-Kaleh felséged lábainál hever.“ Hanem hát ez az eset is csak úgy eshetek meg, hogy Ada-Kalehban nem volt ellenség. * Boldog Bumbum ! már látjuk a vitézségi érmet mellén, már hetykébben csörög a kard utczáinkon, már halljuk a „Közvélemény“ közös lelkét, melynek birodalmi eszméktől neki dagadt bája és korszakos bölcsességtől neki vadult szarvai húznak hajszra, húznak csára. De aztán oszt ! csendesen, nehogy valaki elváltsa az uj hangnagyitón ágyudörgést megkisebútő hangon: Jő a burkus. * Mert a burkusoknak sok faja van. Az egyik Königrátz „hős vértől pirosult gyászmezejéről emlékezetes; a másik közönséges házi eb, a mely küszöbödön hál, megőrzi pajtádat és óladat, mig ronczot dobsz, azontúl pedig megy házzal gazdát cserélni, de mint afféle kóbor állat nem a községért van, s nem a községé. Ha éhes, a bőkező tolvaj tőle akár ötször is megkerülheti a házat. Heine igen behatóan tanulmányozhatta e burkus világot. Éles satyrával ostorozza képekben az ingyenélőket, amelyek hizelegve nyaldossák a le nem harapható kezet, s olykor, mint apró csenevész állatkáknak selyemdivátig és piskótáig is fölviszi ügyességük a sorsukat. Ez ügyességük kifolyása, hogy a honnan nem várnak semmit, legfölebb kizavarást az előszobába, vagy kikergetést az udvarra, arrafelé rettenetesen ugatnak és marakodnak. * A „Közvélemény“, megint lármázó és marakodó kedvébe jött. S ez magában se nem feltűnő, se nem furcsa, hiszen a nyomorultnak ez volt világ életében a kenyere. Ez volt, mig a balközép gazdáit őrizte; ez a mikor „jó pártiért“ a jobboldalhoz szegődött; ez, a midőn országos fusióban valamennyi fajt együvé terelték ; s ez most, a midőn érvek, és elvek hiányában, a pártja iránt jéghideg közönség által megdühitve, úgy ugrál, mint mindannyi tíz év óta bedressírozott eb. Ilyenen aztán megesik, hogy marakodásai közben megtéved. Például mai ordításában az ég felé, mely bizony hangjaitól nem válik bőgővé, megteszi a boldogtalan, hogy vak dühében bennünket gazdájával összetéveszt, midőn kiabálja: „És nem hiányzik az „Egyetértés“ sem, a ki úgy üvölt és úgy rikolt Vörösmarty szerint: „Mint szamárnak vembe, mely Édes anyját elveszité, Vagy, mint a szamár maga Mely kemény szelet jövendöl.“ Na máskor legyen óvatosabb, mert ha már egyetlen egyszer sem tud ellenni csodálatos állattársulási ösztöne, hogy a szamár hangképletére ne fanyarodjék, habár mindannyiszor ugyancsak torkára fojtjuk, akkor saját pártja iránt kíméletből ne használjon oly állatpéldát, mely egészen a kabarékra illik, lévén ez az egyetlen párt, mely elveszítő anyját s lévén ez az egyetlen párt, melynek anya-pártja a kiegyezésben oly szamárságnak adta jelét, hogy az elszakadt vemhe most legutóbb kiadott „választási felhívásában“ ugyan csak „kemény szelet“ jövendői. Angot anyó nincs megelégedve a világgal, ami nem csoda, mert más sincs. De Angot anyónak az egész világból csak saját életsora tetszik. But és szemérmetlen életsor volt ez, hanem azért mégis csak az volt a jó világ, amikor Angot néne szép rózsaszáli volt bíró asszony tulipántos kertjében. Azóta persze a rózsa körül a föld megrepedezett, a tövisek sem oly szúrósak, a bimbó is nagyon kifejlett, üde harmat nem csókolgatja szerelemtől duzzadt leveleit: a rózsaszálból a kicsapongó múlt sivár kietlenen ijesztő kóró lett. Angol asszony most kétségbeesetten szidja az irgalmat nem ismerő végzetet, mely feslett erkölcseinek ekéjével csúf barázdákat vonz ábrázatán. Angot banya a „Pesti Naplóban“ szerepel a csapodár fehér nép és a romlott legénység ellen, mely büntanyává teszi a parlamentet és kerítő házzá a kormánypolctot. Angol asszony tiz évig volt ünnepelt és fizetett szépség; tiz évig bolonditá és vonzza társaságába a fiatalságot; tiz évig irányozta és kormányozta saját rendszere szerint akkora bölcsességgel a világot, amekkora a concessio eső és járadék-zápor korszakában oly divatos hölgyudvarlóitól és vásárlóit uszályhordozóitól kitelhetett. A ház békéje meg lön zavarva; a gazdaság megkopasztva ; az épület omló félben ; a hölgy udvarlók és udvar nélkül kesereg a ház előtt, melynek családi tűzhelyénél a nemzeti istenek helyett a „szabad szerelem“ orgiái ütötték fel tanyájukat. Nézzétek csak, mint zokog, jajgat és ordit a romlottság felett, kiált erkölcseivel ama lap, amely kénytelen észrevenni, hogy a lélekvásár, hivatalos nyomás, közönséges hatalmi eszközzé lett, amelyeket eltanultak és alkalmaznak a „szabad itt minden“ dicsőségére, mintha csak Lónyay ülne a nyeregben. „Megbüntetem az apák vétkeit ötödiziglen“, — igy szól az ur, s a vér, melyet a választásoknál a deákpárt kiöntött, a hatalmi visszaélések, a melyeket a rendszer védelmében politikai eszélylyé emeltek; az ezerek,kiket a választói jogtól megfosztottak, a százak, kiket börtönbe hurczoltak, boszul állva verik le, akik leverték őket; Tisza készül a választásokra; Tisza a rendszer mysteriumaiba avatta magát; Tisza a politikai bachanaliák őre; Tisza a rendszer mindenese és bizományosa lett. És mert a rendszert csak a visszaélés képes fentartani, Tisza él a joggal s a szeszélyes vén kéjencz politikusok helyébe, a hivatalos kandidatura kinevezési erejével teremti meg és hozza be a fiatal és uj szolgákat, a kiket a „haza bölcsének“ korszaka nevelt. * „Meglássuk, Magyarország és Budapest polgárai mit szólnak ezen manőverekhez?- erőlködik a finom fogások és az áligazságok lapja. Kiabálhat már! Meg van ez a nemzet dolgozva úgy, hogy jobban akkor se lehetne, ha a kacsaköltő gép helyett, mameluk-költő gépet illesztenek be abba a rendszerbe, mely csak elfajzást, elsatnyulást, decompositiót és desperatiót tudott teremteni. Polgárság ? Hát hol nálunk a polgárság ? Vajjon kik képezik a polgárságot? Melyik bokorban fedezzük fel, kivált a „Pesti Napló“ polgárságát ? Vannak hivatalkupeczek , vannak elkoldusodott elégedetlenek, megfélemlített alattvalók, bizalmatlan választók, de öntudatos és független polgár, az kevés van. Honnan is volna? Talán Lónyay és Kerka polg urak gazdasági politikája és adórendszere adott erőt a polgári elemnek? Talán 1867 óta a földbirtokos osztály fentartása és gyarapítása, az iparos osztály érdekeinek ápolása képezte az ország bölcseinek és honmentőinek nemes törekvését? Honnan is volna önálló polgárság, midőn deákpárti hagyományok alapján az alkotmány sánczaiból kiűzték a jogosultak kétharmadát, mert hát máskép összeesik a bálvány, melynek megteremtője egy év múlva elfeledve abban a megtiszteltetésben sem részesült az ország terített asztaláról szabadon lakmározók által, hogy holmiainak kótyavetyéjénél „kiszúrjanak” gazdag nyereségeikből egy — pár áldozat — fillért. Istenemre ez a fajzat szemenszedett mása korszakának, apjuk-anyjuk sem tagadhatja meg. Hanem azért most már hogy akadt egy náluk is mester számbajövő nagy despota, aki a páriák és mamelukok országává dressírozott hazában él és uralkodik, lelkendezve keresik a polgárságot, melyből tömegek helyett találnak példányokat — lámpással. * Ah hogy szeretnének tudni nyelvén annak a néhány polgárnak, aki az erkölcsi iszapözön és politikai földrengés iszonyú pusztításai között is megőrizte lelkiismeretének szeplőtlenségét és jellemének függetlenségét! Hogy hízelegnének neki, hogy ellenzékeskednének fél lelkiismerettel és félelemmel, de szavukat nincs ki hallja. Az az „intelligentia,“ melyre oly büszkén hivatkozik a „Napló“ nem jött el tavaly sem a népgyűlésekre , és fogcsikorgató gyötrelemmel kellett meghajolniok azelőtt a „többség“ előtt, mely eljött, hűségesen, és pokolba kivánja a rendszert mindenestől. Beszélhetnek már! Az a polgárság, mely fel tud emelkedni a lélekölő közöny förtelmességéből, mely annyi szenvedés, üldözés és csalódás között, megőrzi lelkében a nemzeti eszmék iránti hitet, és tud lelkesedni, ahol a polgársághoz hiába szólnak többé a „Napló“ nyelvén, s az öt vedlésen keresztül ment „Közvélemény“ erősségeivel, az a polgárság tudni fogja kötelességét. De tudni fogja azon polgárság is, a mely inog, mint a megtántorodott, kötéltánczos. Mert ez a polgárság sem oly indiánus eszü ám, hogy oly programmokkal dirigáltassa magát, a melyeknek gyümölcse a mai közélet, hogy oly emberek jelszavai után induljon, a kik minden eddig létező kormányhoz oda szegődtek, s mostani kiválásuk sem megtérés a nemzet jogainak megvédése felé, hanem csak spekulatió. Már pedig erre nézve „Ich sag’ es dir: ein Kerl, der spekulirt, 1st wie ein Thier, auf dürrer Haide Von einem bösen Geist im Kreis’ herumgeführt.“ Verhovay Gyula. A qvóta kérdése a közgazdasági közösség mellett. A képviselőház e napokban ismét „elintézett“ egy fontos kérdést. Egyikét azon kérdéseknek, melyeknek megoldása, mint egyik tényező, a közelebbi években dönteni fog a haza anyagi jövője, az ország pénzügye felett. Ez a qvóta kérdése. A minisztérium néhány héttel ezelőtt saját előterjesztése mellett közölte a képviselőház tagjaival a közösügyi kiadások hozzájárulási arányának újból megállapítására kiküldött országos bizottság jelentését, mi felett a ház e napokban határozott, s a minisztérium javaslata folytán nem a reánk nézve kedvezőbb 29%-os, hanem a terhesebbet, a 30%-os arányt fogadta el. Ezt fogadta el, bár maga a quota-bizottság is kiemelte jelentésében, hogy az általa megállapított számadatok nyomán Magyarországra a közösügyi kiadások viselésének kulcsául 100 után csak a 29%-os arány jön ki, vagyis minden 100 forintból Magyarországra 29%, Ausztriára 71% esik. Átnézve ezen jelentést, mindjárt azon meggyőződés támadt bennem, hogy itt a sok számadat csak félrevezeti a figyelmet az egyedüli helyes főszemponttól, és hogy azon sok számadat magát a főkérdést fel nem világosítja, sőt megzavarja az itélőtehetséget. Továbbá azon meggyőződés támadt bennem, hogy a kormány és a tisztelt quótabizottság nem helyes úton indultak el akkor, midőn a fent említett számadatokban keresték a helyes megoldás kulcsát. Végül pedig azon meggyőződésre jutottam, hogy a fentebbi számtalan számadatok itt csak másod és harmadlagos értékkel bírnak, s hogy nemzetgazdasági tekintetben az egyedüli helyes felfogás, mely Magyarország jogosult érdekei megóvása és az igazság felé vezet, azt elfogulatlanul tekintetbe venni. Először, mi viszonyban áll Magyarország pénzügyi és gazdasági hoz?- tekintetben Ausztriát Másodszor, mi önállósággal bír az osztrák, és mi önállósággal a magyar nemzetgazdaság és pénzügy? Ezen felfogás azonban egészen más eredményre vezet, mint amelyet a fentebbi számadatokból a quóta bizottság és utóbb ennek nyomán a pénzügyi bizottságnak úgy többsége, mint kisebbsége azokból kihozott. Constatáljuk a kétségbevonhatlan tényeket. Nekünk van ságunk , továbbá, saját külön államadósszemben Austriával és annak hitelezőivel, vannak adózási viszonyaink. Az ország összes administrationális“ költsége és kiadásai saját kizárólagos terhünk, de önálló pénzügyünk — annak tudományos és európai értelmében — nincs. Nincs önálló nemzeti bankrendszerünk , a közvetett adókról nem rendelkezhetünk szabadon. Ezen, amely kétségtelen, ép oly sújtó tényállás mellet Magyarország elesik mindazon előnytől, melyet az országos nemzeti pénzügy önállósága az eszélyes és szabad európai nemzeteknek nyújt, nem Továbbá nemzetgazdaságunk önálló. Hiányzik annak egyik leglényegesebb kelléke, a külön vámterület. Iparunk hanyatlik, s hanyatlani fog jövőben még nagyobb mérvben. ügyi Mi nemzetgazdasági és pénztekintetben coloniája vagyunk Ausztriának, s ő az anyaország. Mi az iparczikkek tekintetében csaknem kizárólag ő reá vagyunk utalva, amíg más részről ő a neki szükséges terményeket másutt is bevásárolhatja, vagy ha tőlünk vásárolja is azokat, van rá gondja, hogy nekünk concurrentiát csináljon és árainkat lenyomja.Ezek mind kétségtelen tények. A dolog ezen helyzetében nemzetgazdaságilag igazságos arányt a quotára feltalálni és megállapítani tulajdonkép nem is lehet. Mert nem csak hogy a két állam Ausztria és Magyarország — nincs hasonló fokán a fejlettségnek, de a két állam nemzetgazdasága nem is nyugszik egyenlő alapokon. Az egyik — Ausztria — velünk szemben nemzetgazdaságilag tényleg önálló; a másik : Magyarország — tényleg nem az, hanem az elsőnek coloniája. Ezen tényleges viszony mellett a két állam nemzetgazdasági fejlettségének fokai nem is hasonlíthatók össze egymással, hiányozván az egyiknél, szemben a másikkal, az önállás egyenlősége. Ezen szempontból fogva fel a dolgot, melyet nemzetgazdasági tekintetben figyelemmel mellőzni nem szabad, kitetszik, hogy sem a pénzügyi bizottsági többség véleménye, sem a kisebbsége, mely az arányt 29 százalékra kívánta leszállítani nemzetgazdaságilag nem indokolt, és hogy a quota-bizottság jelentésében felhozott számtalan adatok magát a főszempontot nemcsak, hogy fel nem világosítják, de mint egészen hibás észjárás combinatiója, attól egészen elvezetnek. Ezen hibás észjárás mellett azután nem vétetik tekintetbe, hogy egyedül maga azon hátrány, mely előáll azáltal, hogy az ország az önálló vámterület jövedelméről lemond, sokkal jelentékenyebb, sokkal nagyobb, mint a Magyarországra eső quótának egész terhe. Mi értelme és jogosultsága van azután e mellett a quótának ? ? Mikor leszünk már valahára nemzetgazdák? avagy nem süllyedt még eléggé a nemzet az elszegényedés örvényébe és annálfogva, hogy 1865 óta ezen országban a nemzetgazdasági szempontok soha figyelembe nem vétettek?? 1867-ben az akkori quota-bizottság az akkoron megállapított 30 % arányt azon reményben hozta javaslatba, hogy „a visszaszerzett önkormányzat folytán az ország anyagi ereje azon tíz év alatt, melyre ez arány megállapít*tatik — emelkedni fog.“ — Hol van ezen emelkedés? Talán a deficit folytonosságában, mely Magyarország államiságát politikailag is fenyegeti? Tán az osztrák nemzeti bank monopóliumának elfogadásában, melyért a bankadósság czimén 24 milliónyi sarct inditványoztatik az országra ? Talán a végelpusztulással fenyegetett iparnak folytonos hanyatlásában ? avagy bizonyítéka talán ezen remélt emelkedésnek a kamatlábnak folytonos magassága és az értékek csökkenése ? Avagy a költségvetési deficit mellett és ezenfelül Magyarország nemzetközi kereskedelmi mérlegének passivitása, mely mellett száz meg száz milliókkal hozunk be többet a hazába, ból kiviszünk, mutatja mint amennyit abezen emelkedést? Abstrahálva a politikai szempontoktól, melyek szerint Magyarország önállásra kell, hogy törekedjék, melyet ezer éves fennállása állapított meg, melyet annyi számos törvény szentesített, s mely nélkül Magyarország az európai népcsaládok körében hivatását betölteni sohasem fogja, mely önállás mellett a quóta intézményének szükségessége az Ausztriával a personal unió mellett fel sem merülhet, — a dolgot pusztán nemzetgazdasági szempontból véve: arra, hogy a qvóta kérdése Magyarország és Ausztria között igazságosan intéztessék el, mindenekelőtt az k ivántatnék, hogy Magyarország Ausztriával szemben a pénzügyi és nemzetgazdasági önállásnak épen azon fokán álljon, amelyen áll Ausztria. Amíg a tényállás nem ez, akár a 29 %, akár a 30 % quotát vesszük fel, — sőt vehetünk fel ennél még sokkal kevesebbet is — Magyarország még mindig hátrányban lesz, és a sok számadatnak egymásra halmozása csak azt mutatja, hogy azon észjárás, mely a közgazdasági közösség alapján ezen számadatokban kutat, nemzetgazdaságilag merőben téves. No de hát a nemzetgazdasági tudománynak a törvényhozás terén nálunk nincs divatja. — Veszi is ennek hasznát az ország s a nemzet közgazdaságában, mely folyton pusztul, és fogja venni jövőben még nagyobb mértékben. A pusztulás mellett megmarad dicsőségünkül az , hogy a czivilizált világban aránylag mi fizetjük a legnagyobb adót — nagy részben ránk nézve egészen inproductív czélokra — részben saját érdekeink ellen. Vidliczkay József: Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva, Budapest, május 29. Az országgyűlés két házában ma a következő szentesített törvényczikkek hirdetettek ki: 1. Az 1878. évi május hó 31. napjáig viselendő közterhekről és fedezendő államkiadásokról szóló 1878. évi III. t.-cz. hatályának 1878. évi június hó 30 napjáig kiterjesztése iránt. 2. az 1867. évi XIV. és XXVI. t.-cz., az 1869.évi II. t.-cz. és az osztrák-magyar Lloyddal 1871. november 18-án kötött postaszerződés hatályának ideiglenes meghosszabbításáról, valamint az osztrák nemzeti bankkal szemben a tényleges állapotnak ideiglenes fentartásáról. 3. a magyar büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről. 4. a fővárosi közmunkák tanácsa és az osztrák cs. kir. szab. államvasuttársaság között a budapesti nagy körútnak a nevezett vasút budapesti indóháza környékén leendő kiépítése iránt kötött egyezségben elvállalt fizetési kötelezettség teljesítéséről . 5. A rézváltópénz szaporításáról. 6. A szőlőbirtok után járt tartozások bejelentési határidejéről. 7. Az 1877. évi közösügyi póthitelről. 8. A hatvan milliónyi hitel Magyarországra eső részének fedezéséről. 9. A polgárosított szerb-bánsági és román-bánsági volt határőrezredek területén fekvő eddig adómentes erdők s havasi legelők megadóztatásáról. 10. A volt m. keleti vasut-társulat részvényeinek beváltására kitűzött határidő meghosszabbitásáról. A magyar delegatio külügyi s hadügyi bizottságai ma d. e. üléseztek. D. u. 5 órakor a magyar delegatio teljes ülést tart, amelyen a „Pest. Corr.“ szerint Andrássy gróf felel báró Bánhidy interpellátiójának második pontjára, melyben az interpelláló tudvalevőleg azon kérdést intézte a külügyminiszterhez, hajlandó-e megjelölni a san stefanói szerződés azon pontjait, melyek a monarchia érdekeit sértik, és melyeknek megváltoztatására, illetőleg törlésére törekszik. Távirati rovatunk mindenekről részletesebb tudósítást nyújt. Andrássy Gyula külügyminiszer expozéját amelyben indokolta, a 60 milliós rendkívüli hadihitel igénybevételét, a magyar delegatio Tóth Vilmosnak nagy többséggel elfogadott indítványára egyszerűen tudomásul vette. Az osztrák delegatio, amelynek tagjai az exposé felolvasásakor se helyeslő, se roszaló nyilatkozatokat nem hangoztattak, a budgetbizottsághoz utasította az exposét. A bécsi lapok ezen exposét igen hidegen fogadták. Főleg azt veszik rész néven, hogy a miniszter a jelen pillanatbanról, hogyan is hallgat politikája czéljairól s azfogja fel a monarchia érdekkörét. A Deutsche Zeitung az exposéban azon elhatározást látja, hogy congressus utján, de esetleg congressus nélkül is az annexióhoz jussunk. Mert abban, hogy ma szövetségek nélkül háborút fognánk kezdeni, senki sem hisz. A N. Fr. Presse szerint Andrássy úgy látszik, most attól fél, hogy az európai megegyezés nem veendi kellően számba Ausztria érdekeit. Azért tovább folytatja a hadi készületeket. A Presse kiemeli: A miniszteri nyilatkozat szerint kilátásba vett katonai készületek csekély terjedelméből kitűnik, hogy semmiféle háborús actiót nem terveznek. A Tagespresse hangsúlyozza, hogy Andrássy gróf politikája most ugyanaz, mint volt három hóval s egy évvel ezelőtt. Andrássy gróf ma is meg akarja óvni Európa békéjét és érdekeit, de