Egyetértés, 1879. november (13. évfolyam, 301-329. szám)
1879-11-19 / 318. szám
XVII. évfolyam Budapest Hirdetések ét njltterek l«ifét«taak árnabály iiaral a UuU Mtatáim I g&dupssi IV. himtö-utca it kalap-atcu sarkin 1. si. ■Irietének felvétetnek a ktlffildSai fissten I OppeKk A.-n<U. Stubenbaetei Nr. 2. Monte Rudolfnál, Seilenrtätte Nr. 2. Haanenetein it Fopfern#, Wallfoodgawe It , Doubt a! L. it tártánál, Whelk Nr. 12. trittbui I Haven, Lafett 4 Comp.ndl, Fleesie la Beane. Sfortbta tJM. Doubt 9. L. it tártánál. 318 szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Tehát erőszak is. Tegnapi napon történt. Borosjenői Tisza Kálmán ur, Magyarország miniszterelnöke az ország képviselőházában háromszázhatvan jelen volt népképviselő előtt hallható, erélyes hangon e szavakat mondá: »a politikai erkölcsnek barátja voltam, vagyok s leszek.“ Mit jelentenek e szavak? Közönséges polgárnak, hivatalát betöltő köztisztviselőnek, kötelességét teljesítő politikusnak és államférfinak szájában e szavak semmit sem jelentenek. Hiszen a politikai erkölcset jó lábon állam, azt meg nem sérteni, a politikai becsületet megőrizni, a politikai tisztességet követni és követelni olyan egyszerű és elemi dolgok a politikai életben, mint nem lopni, nem csalni, semmiféle bűntényt el nem követni s tiszteséges, jámbor magaviseletet folytatni a társadalmi életben. Mi érdem van ebben? Semmi. A politikában a tisztesség, a magánéletben a becsületesség, nem az érdemek rovatába írandó fel. Sőt a közfelfogás oly szigorú, hogy aki ezeket mint saját érdemeit emlegeti, arra önkénytelenül görbe szemmel néznek az emberek, mint olyanra, kiben vagy valami értelmi vagy valami erkölcsi hiba van. Politikai tisztesség és társadalmi becsületesség a mindennapi kötelességek rovatába tartozik. Ha azonban egy államférfi, egy miniszterelnök, egy Tisza Kálmán szükségesnek látja hangsúlyozni, hogy ő barátja a politikai erkölcsnek , ez már jelent valamit. Különösen Tisza Kálmánnál sokat jelent. Azt jelenti, mintha Pompadour vagy Dubarry asszony mondaná, hogy ő a házi erkölcsnek és szűzi erénynek mindig barátja volt és barátja lesz. Hah, minő kaczaj lenne erre a felelet a mivelt világ minden tisztességes férfia és asszonya részéről! Kaczaj s a méltatlanság érzetének kitörő zaja lenne az igazi felelet. De ugyanezt a feleletet kapta Tisza Kálmán tegnap. Mint a tengernek morajló zúgása betölti a levegőt: úgy tölté be a képviselők gunykraczajának harsogása az országház nagy termét. — Tisza Kálmán mint barátja a politikai erkölcsnek ! Igaza van Jókai Mórnak. Ily két dolgot egymás mellé állítani csakis a színpadon lehet, nem a zöld asztalnál. Kossuth Lajos a politikai prostitúczió pártjának nevezte azt a szabadelvű pártot, melynek Tisza Kálmán a vezére. Nemcsak vezére, hanem megrontója. Nem volt ez a párt mindig oly romlott, oly méltóság és önérzet nélküli, oly magáról és hazájáról megfeledkező embertömeg, mint most. Nem is romlott el egyszerre, mintha parancsszóra tette volna. Lassanként és fokozatosan, egymásután és íztől ízre terjedt el benne Tisza Kálmán politikai erkölcse, mint a lassan ható méreg, mint az ópium lelketlenitő mámora. Az ölte meg, az az erkölcs, ezt a pártot. Az az erkölcs pedig abban állott. Ígérni a nemzetnek minden jót s elkövetni a nemzet ellen minden rosszat. Az első erkölcsi bukás után következett a második. A tisztességes politikusok lassanként elszökdöstek a pártból s velük együtt eltűnt a politikai szemérem is. A szégyenkezés útját állta a jó útra való visszatérésnek, míg utóbb az egész pártból nem maradt egyéb, mint száznyolczvannyolcz voks és Tisza Kálmán. A szégyenkezés szüli a daczot, a dacz a konokságot, a konokság az erőszakot. Most már a kormánypárt az erőszak stádiumához jutott el. A mai napon produkálta magát ebben is. A véderőtörvényjavaslat tárgyalásának napirendjéről volt szó. A javaslatot tegnap osztották ki a képviselők között. Megmérhetetlen, rettentő teher az, mely ebből származik a magyar nemzetre. Nyolczszáz ezer katona és száz millió forint évenként s megszavazva tíz esztendőre. Az ellenzék csak annyit kért a kormánytól és kormánypárttól, hogy négy napot engedjen a javaslat megfontolására, így is jutott volna minden napra elég megfontolni való. Minden napra kétszázezer katona és huszonöt millió forint. Volt-e valaha kérelem, mint az ellenzéké? méltányosabb A kormánypárt nem hallgatta meg. Tudta, hogy többsége van ; tudta, hogy Tisza Kálmán a sürgetést parancsolja, mert Tisza Kálmánnak Bécsben szintén a gyors megszavazást parancsolják : ez elégséges volt a kormánypártnak, hogy leszavazza az ellenzéket elutasítsa méltányos kérelmét, jogos követelését. Ez a politikai erkölcs, mely méltó arra, hogy feltalálójának nevéről Tisza-féle erkölcsnek neveztessék. Edison a fizikai gépeket, Tisza Kálmán a parlamenti fogásokat találja fel napról-napra növekedő szaporasággal. Edison marad a fizika törvényeinek alapján, Tisza Kálmán pedig lábbal tapossa a parlament és politikai tisztesség törvényeit. És Edison mégsem dicsekszik különös erkölcsökkel, Tisza Kálmán pedig mellére üt s azt mondja, hogy ő barátja a politikai erkölcsnek. Igenis barátja. Olyan barátja, aminő volt a balközépi programmnak , aminő volt Magyarország függetlenségének s a magyar nép jólétének. Programmját elárulta, az ország függetlenségét Boszniában elokkupálta, a népjóllétet adóba behajtotta. Hanem azért pártja rendületlenül követi. Követi tüskén-bokron át; követi mindaddig, míg ez országot végkép el nem csigázza; követi még az erőszak örvényén is. Erőszak, —s sajátságos fogalom ez alkotmányos államok történetében. Tisza Kálmán politikai pályájának ez lesz a vége. Ő az erőszakig meg nem áll. Először koldussá teszi Magyarországot. Most már szaporítja s ezen túl mind jobban szaporítja a közös ügyeket mindaddig, míg Magyarországot betereli oda, ahova beterelni Schmerling hiába erőlködött. Az ellenzék mindaddig, míg lesz benne egy csepp hazafias vér, ezt nem fogja tűrni. De az ellenzék elhallgattatik erőszakkal. Erőszak fogja megölni majd a sajtónak szabadságát is. Lassanként kimerül a nép s az ország egyik, másik szegletében először panaszát, azután karját fogja felemelni a fosztogatás ellen, mely neveztetik adóvégrehajtásnak. A panasz ez nyomatik, a felemelt kar törvénynek szigorával s katonának erejével levágatik. Iszonyú sors az, melyet Tisza Kálmán szánt a magyar nemzetnek. De sorsnak hozzá hasonló eszköze a kormánye párt is. Ők ketten, a politikai erkölcs „barátai“ ők ketten fogják megölni mindazt, ami az alkotmányban drága volt. Budapest, nov. 18. Az orsz. „ függetlenségi kör folyó hó 19 én d. u. 5 órakor értekezletet tart. Ma a képviselőház ülése után minisztertanács volt, melyben folyó ügyek nyertek elintézést. __ A budapest-zimonyi vasút szabadkai vonala érdekeltjeinek országgyűlési képviselői, Balogh Imre, Halász Bálint, Kármán Lajos, Mocsáry Lajos, Mukits Ernő, Rakovszky István, báró Rudics József, Vargha Károly, valamint Ivánka Imre, a mai napon felkeresték Péchy Tamás közlekedési minisztert, előadták neki azon indokokat, melyek szemben a Haynald bibornok és az általa vezérelt nagy küldöttség előterjesztésével, az ország érdekében a szabadkai irányban való kiépítést teszik ajánlatossá; átadták egyszersmind a miniszternek több rendbeli felvilágító okmányt. A képviselők megnyugvással hallották a miniszter válaszát fentartották maguknak az ügy érdekében való további eljárást. A szerb vasúti csatlakozással nagyon meg vagyunk akadva. Az alkudozások a két kormány között sehogy sem akarnak előbbre haladni. A magyar kormány pedig, mint értesülünk, már oly ajánlatokat tett, melyen minden más állam kapva kapna. A többi közt fölajánlotta, hogy saját költségén építteti fel Belgrádnál a dunai hidat, sőt az indóházat is fölépítteti a Belgrádon kijelölendő területen, váltsa magához Szerbia aztán, amikor számára a legkényelmesebb lesz. De a szerb kormány még erre is gondolkozási időt kért. A megfoghatatlan nyira az orosz csökönyösség oka pedig nem is anyconcurrentiában s a mi terveinket paralizáló törekvéseiben rejlik, mint inkább magában a szerb államférfiak felfogásában. Az egy Moravavölgy az, — igy okoskodnak — mely termékenynek áldottnak mondható. A Morava-völgy: Szerbia ; az ország többi része hegy, szikla, erdő, kultiválatlan föld. Már most a tervezett vasút a Morava-völgyön fogna keresztül vonulni. Ennek természetes következése nem lehet egyéb — így szól a szerb felfogás, — mint az, hogy az ország leginkább számbavehető részét ellepik az idegenek, ott megtelepülnek s egyszerre csak azon vesszük észre magunkat, hogy Szerbia megszűnt lenni annak, a minek mi akartuk. Arra nem gondolnak a jó urak, hogy mi lesz Szerbiából az esetre, ha Európa vasúti hálózatából kimarad s elkerülésével épülnek a vasutak kelet felé. A magyar-horvát regnicoláris bizottság albizottsága, mely a határőrvidékiadók tárgyában küldetett ki, ma délután újabban ülést tartott a képviselőház elnöki szobájában. Az ülés folyamán Vancina Iván egy exposét nyújtott be a határőrvidék indirect adók jogi természetére vonatkozólag, melyre a jövő ülésre Márkus István írásbeli választ adand. A véderő bizottságnak a hadserereg és haditengerészet hadi létszámának, illetőleg a monarchia két államára nézve meghatározott hadjutaléknak az 1889-ik végéig való megállapítása iránt beadott 271 számú jelentésében, a következő értelemzavaró írási és sajtó hibák javítandók ki: A czimben „1880-ik év” helyett „1889-ik év“ teendő : a 3-ik lap 3-ik bekezdésének 15-ik sorában a „majd nem" szó helyett „majdan” teendő ? ; Ugyanazon bekezdés utolsó előtti 3-ik sorában a „hadi létszámára vonatkozó intézkedésénél“ kifejezés helyett „békelétszámára vonatkozó intézkedéseknél“ teendő. A 4-ik lap 2-ik bekezdésének utolsó sorában „hatásokra“ szó helyett „határokra“ teendő. Ugyanazon lap 4-ik bekezdésének első sorában „köz“ szó helyett „közt“ teendő. A képviselőház közlekedési bizottsága mai ülésében folytatta az utakról szólójavaslat részletes tárgyalását. A 25. és 26. §§-ok együttesen vitattatván meg, a közmunka pénzek kezelésére nézve a következő indítványok merültek fel: a) községek és szolgabirák által; b) egészen a közadók módjára ; c) az önkénytes befizetések, a községek, illetőleg szolgabirák útján gyüjtessenek és szállítassanak be a házi pénztárba s csak a hátralékok behajtására vonatkozót kivéve, így lépjenek életbe a közadóra érvényes eljárások. Hosszabb vita után a b) alatt jelzett elv fogadtatott el s ennek értelmében a 25. §. 3. bekezdésének elsősorban „adófelügyelőnek“ adópénztárnak“ helyett tétetett; a 26. § ra nézve pedig a miniszter felkéretett új szövegezést állapítani meg. A 27. §. tárgyalásánál Péchy miniszter Bethlen András gr. indítványát pártolván, ajánlja, hogy világosabban tétessék ki, hogy közmunka váltság pénzek csakis kivételes esetekben a fordíthatók egyébre, mint utak építésére, valamint az is, hogyha valamely vasút építése csak egyik járást érdekli, a megye csak azon járásra nézve is kivételt tehet, de természetesen mindezekre a miniszter jóváhagyása szükséges. Sváb Károly szintén jeleztetni akarja, hogy ne csak vasutak tehesse a megye építését, hanem segélyezését is végre azon megszólítás is beveendőnek találtatott, hogy ilyen határozathozatalra a megyei bizottsági tagok egyharmad része legyen jelen, vagy legalább, hogy ezen tárgy a gyűlés első napján tárgyaltassék. Egyszersmind a 28. § ra is módositvány nyujtatván be, uj szövegezés végett mindkét §. kiadatott a miniszternek. A 29. §. irályi módosítással elfogadtatván, az ülés véget ért. Törököket védő orosz lap. A „Novoszti“ egyik utóbbi számában foglalkozván bolgár dolgokkal így szól: „A panbolgarismus úgy bánik a törökökkel, mintha boszút akarna állni rajtuk az évszázadokon át szenvedett elnyomásért. Az ilyen cselekvési mód mennyire egyeztethető össze az újonnan alakult bolgár fejedelemség anyagi a erkölcsi érdekeivel — égési más kérdés, mellyel nem bíbelődnek a bolgár patrióták. Sőt a panszlavisztikus orosz lapok szlavofil levelezői is, kiknek törökfaló gyűlöletük nem eshetik kétség alá, megerősítik, hogy a bolgárok nagyon is messzire mennek a muzulmánok üldözésében s csak oly meggondolatlanul cselekszenek, mint a XV. században a mórokon felül kerekedett spanyolok, kik kiűzték országukból a munkásnépet, ez által előkészítők nemzetük erkölcsi tespedését s anyagi tönkrejutását. Ha a muzulmánokat nem is lehet egy rangba helyezni a mórokkal, mégis igen komoly következményekkel fenyegeti a fiatal fejedelemséget a munkaszerető, dolgos s józan muzulmánok kiüldözése az országból. A törököket Bulgáriából kiköltözésre szorítani egy neme az öngyilkosságnak.“ A cseh pártvezérek tegnapi audiencziája őfelségénél képezi most Ausztriában a beszéd tárgyát. Múlt számunknak erre vonatkozó távirati tudósításait a következőkkel egészítjük ki: Az audientia mintegy 20 perczig tartott. Minekutána Rieger röviden előadta a csehek klubjának kérelmét s átnyújtá a memorandumot, e szavakat mondá az uralkodó, hogy örvend annak, miszerint a cseh képviselőket a reichsrathban látja s hozzátéve hogy meg van győződve a cseh nép lojalitásáról s hogy a memorandumot át fogja adni a kabinetnek. A kihallgatási termet a cseh deputatió igen emelkedett hangulatban hagyta el. Rieger nem titkolhatta el izgatottságát. Jól értesült körökben ezt állítják, hogy Rieger az audientia alkalmával szóba hozta a cseh király koronázást is. Erre vonatkozólag Rieger nemrég úgy nyilatkozott, hogy a király koronázását a csehek okvetlenül keresztül fogják vinni akár előbb, akár utóbb. Rieger szerint a fennálló alkotmánnyal nincsen ellentétben az, hogy az uralkodó a prágai Hradsmnon cseh királlyá koronáztassa meg magát. Szerda, 1879. november 19. IrakHitki kUdó-ktvatal: §adapistIV blmsS-atcza és kalapulcsi sarkán 1. szám. Onk bementea levelek fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem küldetnek. Blőfleetéal díj: „ Tlí«w portig v»gy helyben kieke« Knrine . . .... . ««.* Félévre . • . • » • ]... II.** Negyedévre ......... §.— *gy kén .... | ? | i 5 146 Ey szia I kraldisv ......... gggg.11- Budapest, november 18. Több napi vita után igen kis többséggel elfogadtatott a bosnyák közigazgatási törvényjavaslat. Feltétetett koronája azon műremeknek, melyen a fúzió óta, az ez által uralkodásra hozott politika fáradozott. Lelepleztetek végre azon szobor, amelyet, hogy meglepje a világot, oly gondosan eltakartak. Avagy nem azt mondták e mindig az uj kiegyezés alatt annak védői, midőn egymás után a bankot, midőn a vámterületet feladták s engedtek lépésről lépésre, hátrálva mindenben Ausztriának, de e hátráló lépést nem is lassan tartva meg, hanem königgrätzies tempóban; — nem avval igyekeztek e a könnyen hívőket elnémítani, hogy azért kell engedni a kiegyezési tételekben, hogy e két államot, vagy amint neveztetik az osztrák-magyar monarchiát egyetértésben találja a keleti kérdés. A keleti kérdésről pedig nem az hangoztatott-e, hogy minden esetben meg fognak védetni érdekeink. Nem az állíttatott-e, valahányszor a külügyekről szó volt, hogy ezek már jobban nem is vizethetnek, abból csak nyereségünk lehet az eredményre nézve. Miután tehát a keleti kérdésből ránk maradt örökség Bosznia adminisztrálhatása, ez pedig a most letárgyalt törvényjavaslatban éri zenbjét; ebből nem következhetik más, mint az, hogy Tisza Kálmán politikájának quinteszencziája a boszniai közigazgatási törvényjavaslatban van örök remekül az utókor példányképéül letéve. Méltó ikertestvére e hagyaték Magyarországban ez nera kezdetekép inaugurált közigazgatási bizottsági confutus fúziói intézménynek. Hol annyi a referens, annyi a referacia, annyi a refort, annyi a sortirozás és refortirozás, hogy utó végre is mindent a lelkiismeretes alispánnak kell megtenni. Épen úgy van e boszniai közigazgatási remekművel is. Alighanem egy mesterember műhelyéből került ki mindkettő. Azok a szegény önakaratuk ellenére „gemaszegek“ és alkotmányos fésülésre megszoktatandó bosnyákok igen fogják áldani megszabadításukat, ha megérezik majd nemsokára az adóprés culturalis missióját Áldani fogják ugyancsak sorsukat, ha a közös kormányban, mint sokszor a „czivil“ és „militär“ közt discordia van, minthogy az látszik lenni legközelebb is. S hogy ebben valami igaznak kell lenni, mutatja az, hogy az előbbi külügyérnek is távoznia kellett; s hogy sokszor említették a vita alatt is a kormánypárti szónokok, s a kormányelnök úr is, hogy jobb e törvényjavaslat által inaugurált kormány, a katonai kormánynál. Ha már most áll az, hogy a közös kormány két ága bizonyos külön álláspontot foglalhat el, ez a javaslat hozzá még egy harmadikat létesít azáltal, hogy a delegácziókat Boszniára nézve kormánnyá alakítja át; a delegácziók azonban a két birodalom parlamentjének kifolyásai és alárendeltjei; az 1867-ki XII. t. sz. 25. §. szerint pedig megköveteltetik az, hogy „őfelsége többi“ azaz minden „országaiban és tartományaiban életbe lépjen az alkotmány, — és így Boszniában is kell valami alkotmányos tartományi kormányt létesíteni, — ezen szegény bosnyákokat agyon rendezi majd az a sok kormány. Az sokszor jön elő, hogy több szoros szövetségben levő nemzeteknek egy kormányjuk van, de hogy egy kis tartománynak vagy országnak annyi kormánya volna, mint Boszniának lesz, ezt csak ilyen konfúzus politika eredményezheti. Ha az a boszniai tartományi kormány vagy tartomány ülés, mert valami inicziativája csak lesz, — mindent felülről nem actrogálhatnak, valami intézményt be akar hozni, bármi gyakorlati legyen is az az ország javára, az csak hosszú idő múlva létesíthető, mert a javaslatot fel kell terjeszteni a közös kormánynak. Ennek, ha meghallgatta is a két állam minisztereit s ha azok, mert feltehető, hogy nem mindig lesznek olyanok, mint a maiak, hogy mindenbe beleegyeznek, jó vagy rész, ha kiveszekedték is magukat, be kell várni a delegácziókat. Míg ezek meg nem választatnak, vagy az egyik államba történetesen épen új parlamenti változás van, várni kell a netáni legsürgősebb intézmények keresztül vitelével is. Ez oly gyakorlatiatlan nehézkes törvény, a szervezésre, mely még a sokat hangsúlyozott „ideiglenesség“-ben sem használható. És ha áll az, amint igyekeztek a kormány részéről nagy szorgalommal kimutatni az imént lefolyt parlamenti vitában, hogy ők az 1867-i XII. törvénynek hagyományos örökösei, kik a testamentumot híven teljesitik; ha áll az, hogy ezt híven meg akarják őrizni, nem gondoltak-e arra, hogy oly védői az 1867-nek oly katonák, kik az operations basist, mint a bhlumi hires köd idejében, feladták. Mert arra el lehetnek készülve, ha az imént törvénybe beczikkelyezendő politikát követik a a Balkán félszigeten az ideiglenesség örve alatt a megfészkelési s utóbb állandósitási politikát folytatni fogják, a nagy német kulturbarátunk majd keleti misziójául okvetlen azt fogja tartani, hogy a mai „ideiglenes“ Bosznia helyébe az „örökös“ tartományokból csinál ideigleneseket s utóbb rá nézve állandókat. De hát lehet, ki tudja, hogy épen Bosznia az a kerülő a mely által Jericho falai bevétetnek az 1875. február 3-ának Ígéret földén és Bosznia lesz ez által az elv fenntartás rehabilitatiojának monumentumává. Csakhogy ekkor, miután Boszniát czivilizálni kell s miután ránk nézve Bosznia olyannak tekintetik, mint Angliára nézve India és igy a mi coloniánk, tehát azt colonizálni is kell. Legjobb teendő szerint az Istóczy képviselő úr által egyszer már tett, de visszavont indítványt ott életbe léptetni, s akkor azon mai aggasztó agrárius külömbségek csakhamar egy keretbe fognak egyesittetni s valódi, közelebbi jeruzsálemi királyságot odtrogálni. Mindig szemére lobbantják az ellenzéknek s most is azt teszik, hogy miért nem mondja meg, mit kell csinálni tehát Boszniával. Persze azt értették alatta, ha már egyszer a nyakunkon van. Meg mondjuk véleményünket. Meg mondjuk mindég. Valamint eleve korán, úgy most is, midőn még nem egészen késő. Nem most, de még T$75- ben a boszniai lázadás alatt, dßvj a szerb háború előtt mondtunk egy tervezetet a török birodalomnak szövetséges állammá való átalakítására Németország szűkebb és tágabb szövetségi kerete szerint. El lehetett volna kerülni vele a keleti krízist s a szerb háborút. 1876-ban, midőn a románok szövetségest kerestek, figyelmeztettük a külügyért, hogy jó volna fellépni az 1856. ápril 16-iki párisi pótszerződés mellett. Elkerültük volna az orosz-török háborút. S midőn Plevna vitézül állott, eleget agitáltunk, hogy itt az ideje Lengyelország helyreállításának. De ezek létesítése helyett Reichstadt és Berlinben conspiráltak, két éven át vitrigáltak, diplomatizáltak, mobilizáltak, boszniai mandátumot kunyeráltak Európától a kongresszuson, okkupáltak s most annektálni akarnak. Ha a keleti terjeszkedést akarták politikájukká tenni. Ha a Balkán félszigeten akarták magukat befészkelni Lombardia s Velencze kárpótlásául, jó, de ezt egyszerűbben is el lehetett volna végezni és dicsőségesebben. Ha 1875-ben még, midőn a boszniai lázadást a török kormány legyőzni nem volt képes, kijelentetett volna, hogy bevonulunk, ha zárt határidő alatt ott a rend helyre nem állíttatik, nehogy a forradalom lángjai átcsapjanak saját területünkre, azt értettem volna. — S ha akkor kimondjuk azt, hogy nem foglalni jöttünk, de hogy a nemzeteknek is szabadságot szerezzünk a török birodalmat is alkotmányossá átváltoztatni segítsük, elkerültetett volna a szerb háború s az egész keleti krízis, melybe oly nehezen ment bele a szerb s még nehezebben az orosz, s a nemzetek akkor beleegyeztek volna még egy szövetséges török birodalom létesítésébe. De hát a külüsvi kormány a török birodalom regenerálásán működni nem akart. Az mondatott ugyanis, hogy ezt tenni nem lehet, mert nem engedné meg Európa, és sokszor hangoztatott, hogy jobb volt az európai mandátumot bevárni, mert ha önállólag teszünk valamit, megtámadtak volna. De már most kérdjük, hogy ki, mely hatalom támadt volna meg ? Az orosz alig mert beleelegyedni a keleti háborúba. A németről mindig az mondatott, hogy szoros barátságban van velünk s azután a német, ha érdekében volt és van, hogy kelet felé forduljunk, nem támad meg s végre a francziávak viszonyai sem engedték volna, hogy szabadon működhessék. Angliában az igaz, két erős vélemény volt, de említett fellépésünkkel mindkét párt meg lehetett volna elégedve, miután,ha a nemzeteknek szövetségi keretben bár, szabadságot s önkormányzatot szerezünk a bulgarian „atrocitis“ párt nem lehetett volna az ellen, s az ottani kormánypárt érdeke ellen viszont az nem lett volna, ha a török birodalom szövetséges alkotmányos birodalommá alakíttatik át. Európai mandátumot vártak. Vájjon kérte Cavour európai mandátumot, hogy Olaszországot egyesítse. Avagy Bismarck, hogy 1866-ban Ausztriát Németországból kivesse. Azt mondhatnák az előbbinek volt egy hatalmas szövetségese: a franczia. De hát nekünk is mindig az mondatott, hogy ma minő belső barátságban vagyunk Németországgal. Hozzá nekünk nem is kellett volna a némettől tettleges támogatást kérni. De nem akarom hosszúra nyújtani ez elmélkedést, ezeket is csak azért jeleztem, mert mindig úgy állíttatik a dolog, hogy a követett politika a lehető legjobb, mert nagy háború nélkül érdekeinket megvédi. Mik tehát voltakép a mi keleti érdekeink, az , hogy-e azt lessük, hogy a roskadó török birodalomból mennél többet elfoglalhassunk, vagy valami délszláv secundo géni túrát alakítsunk a Habsburgdynastia egy tagja alatt. Megengedjük, hogy ez lehető volna, de akkor először azt tartjuk, hogy dicsőségesebb másodszülötti monarchia volna, s érdekeinknek inkább megfelelőnek láttuk volna mi, ha a helyreállított Lengyelországból alakíttatott volna az, mint Boszniából. De ha feltéve, hogy máskép nem lehet és Twartko trónjára épen egy habsburgi főherczeget kell ültetni. Ha ez a jövő politika, ezért nem kell, se annektálni, se a delegácziókkal administráltatni Boszniát, úgy is a török szultán souverainitása alatt áll. És az osztrák császár csak helytartó. Csináljanak egy boszniai autonómiát. Küldjenek oda egy főherczeget alkirály czimen. Visszaadni nem kell úgy sem a szultánnak, mert hisz a berlini kongresszus a szultán souveraini-Lapimk msi ssám&feti egy It twi wtelya.